A daganat kiéheztetése lehet a rák ellenszere

A góc körüli ép sejtek befolyásolásán át vezet az út a gyógyuláshoz? 


A rákos sejtek helyett a környező ép sejtekre koncentrálva a kutatók rájöttek, hogy nem feltétlenül a daganat erőszakos elpusztítása a gyógyulás leginkább célravezető eszköze. Nem kizárt, hogy olcsó gyógyszerekkel el tudjuk tőlük vonni a táplálékot és egyszerűen éhen halnak. 

A rák olyan seb, amely nem „forr be" magától, mint a krumplihámozáskor véletlenül elmetszett bőr – véli Michael Lisanti onkológusprofesszor (Kimmel Cancer Center, Pennsylvania). Nem azért, mintha nem indulnának be a szervezet helyreállító folyamatai, hanem azért, mert sosem áll le a helyreállítást beindító jel. Ha elvágjuk a kezünket, egy ilyen jel a sérülés helyére vonzza az immunsejteket, azok kijavítják a hibát, a seb begyógyul, a jelzés pedig leáll.

A daganat szintén ad ilyen jelet, oda is mennek a javító „csapatok", csakhogy a rákos burjánzás „elbánik velük"– energiát termel magának belőlük –, és még erősebben sugározza a hívó jelzést. A rák növekszik, és közben felőrli a szervezet őreit.

Ebben a leegyszerűsített, de a folyamat lényegét jól szemléltető megközelítésben az a jó, hogy egyértelmű beavatkozási pontokat kínál a gyógyításhoz. A kutatóknak ugyanis végre sikerült pontosan meghatározniuk, hogy mi a jel: a hidrogén-peroxid. Ezt termelik a bőr hámsejtjei is sérülés esetén, és csak nemrég figyeltek fel rá, hogy a daganatossá váló sejtek szintén ezt az anyagot kezdik kibocsátani magukból.

a_daganat_kieheztetese_01

A daganat vázát képező kötőszövet fibroblasztnak nevezett sejtjeiben, illetve a környezetébe gyűlő sejtekben a hidrogén-peroxid hatására szabad gyökök keletkeznek, amelyek lebontják saját energiatermelő sejtszervecskéiket, a mitokondriumokat. Emiatt kénytelenek áttérni egy másik, rosszabb hatásfokú energiatermelési módszerre – ennek termékeit a rákos sejtek képesek felhasználni a saját növekedésükhöz.

„Ez nem egyedülálló a természetben – magyarázza Lisanti –, a malária kórokozója is bejut az ép sejtekbe, hasonló módszerrel (szabad gyökök termelésével ún. oxidatív stresszt kiváltva) lebontja a sejtszerveket, és ezzel táplálékhoz jut.

Kísérleteik során emlőrákos sejteket tenyésztettek fibroblasztokat tartalmazó kötőszövettel együtt. A rákos sejtek a kísérlet második napján kezdtek hidrogén-peroxidot termelni, az ötödik napon a fibroblasztokban már kimutatható volt a szabad gyökök jelenléte és a mitokondriumok teljesítményének, illetve számának csökkenése, továbbá az új energiatermelési mód termékeinek szaporodása.

Lisanti kutatócsoportja azt is kimutatta, hogy miként fedezhető fel, ha valaki szervezetében ilyen folyamat zajlik. A fibroblasztok pusztulásával arányosan csökken a caveolin-1 nevű fehérje mennyisége. Emlőrákos betegeket vizsgálva azt tapasztalták, hogy ha a daganat kiújul vagy áttétet ad, ennek a fehérjének a koncentrációja akár 40-50 százalékkal is csökkenhet a vérben.

Most válik igazán érthetővé Steven Paget brit orvos 100 évvel ezelőtti feltételezése, amely szerint a rák olyan „mag", amelynek megfelelő „talajra" van szüksége, hogy növekedjen. Lisanti szerint a daganatok számára megfelelő mikrokörnyezet a kötőszövet, a megtermékenyítő közeg pedig a hidrogén-peroxid.

Az utóbbi évtizedek kutatásai elsősorban a pusztító ráksejtekre koncentráltak, az őket körülvevő ép kötőszöveti sejtek kevés figyelmet kaptak. Márpedig amennyiben a daganat „parazita" kapcsolatban áll velük, az új kezelési lehetőséget is jelenthet. Lehet, hogy nem a rákos sejtek utolsó szálig való elpusztítása a valódi cél, hanem a fibroblasztok átalakítása – véli Ian Hart londoni kutató (Barts Cancer Institute). Ehhez egy kataláz nevű enzimet javasol, amely lebontja a hidrogénperoxidot, és így nincs, ami beindítsa, majd fenntartsa a daganat növekedését. A daganat egyszerűen „éhen hal". De van más befolyásolható pontja is a folyamatnak.

a_daganat_kieheztetese_02

A klorokvin nevű hatóanyag, amelyet a malária gyógyítására használnak, a sejt belső szerveinek lebontását gátolja – ha a daganat is hasonlóképpen jár el, mint a malária kórokozója, a gyógyszerük is lehet közös. Így a malária elleni szert most kezdik daganat elleni gyógyszerként is kivizsgálni.

Sőt, van egy további reménybeli szer is: a metformin, amellyel Magyarországon is sok cukorbeteget kezelnek. Ez a hatóanyag is befolyásolhatja a daganatok energiafelhasználási lehetőségeit – a Gastroenterology című orvosi folyóirat nemrég közzétette, hogy tartós szedése mellett a daganatkockázat csökkenését tapasztalták.

Ebből a „fibroblasztelméletből" sajnos az is következik, hogy a hagyományos kemoterápia esetleg épp ellenkező hatású, mint gondoltuk. Hiszen ez épp a halálos mennyiségű szabad gyök termelésével próbálja elpusztítani a rákos sejteket, a szabad gyökök viszont az új elmélet szerint a daganat malmára hajtják a vizet.

„Apámat hagyományos kemoterápiával gyógyították ki a vastagbélrákjából" – idézi a New Scientist folyóirat Lisanti professzort, aki hozzátette: „Akinél viszont a kemoterápia nem pusztítja el a daganatot, lehet, hogy elősegíti a kiújulást vagy az áttétek képződését. Túl nagy a szerepe a szerencsének abban, hogy a megfelelő adagot kapja-e az ember". Lehet, hogy a lassú kiéheztetés lesz a hatásosabb. 


További Hírszem: 

Forrás: 
http://nol.hu/lap/tudomany/20120103-kieheztetett_daganatok
0
Értékelés: Nincs

Hozzászólások

tanácstalanság daganat ügyben

Sziasztok!

Anyukámnál a nyakánál jóindulatú daganatot fedeztek fel, emellett a petefészkében is. Nyáron megy műtétre és segíteni szerenék neki. Igazából nem tudom, hogy hogy kezdjek neki mert kapszulákat nem hajlandó bevenni. Sikerült eljutnom vele a reggeli búzafűléig de régi, hűséges olvasóként tudom, hogy ez nem elég. 

Tudnátok segíteni, hogy merre tovább?  

Köszönettel, Poli Pocket

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Jóindulatú daganat kontra rosszindulatú daganat

Nézzük meg, hogy egy jóindulatú daganat mitől válhat rosszindulatúvá:

Azt ugye tudjuk, hogy minden daganat egyfajta kóros szövetszaporulat. Először is azt kell megakadályozni, hogy a szaporulat tovább burjánozzon, és esetleg rosszindulatúvá váljon. Ezért minden olyan tényezőt szigorúan ki kell iktatni az életünkből, ami kedvez a kóros szövetburjánzásnak:

  • cukor bármilyen formája (alkohol is)
  • tej
  • fehérlisztek
  • szénsavas italok, szóda
  • dohányzás
  • rossz, szennyezett levegő
  • szintetikus adalékokat tartalmazó, instant, zacskós, félkész, kész élelmiszerek drasztikus kiiktatása

Ha ezeket el tudtad fogadtatni anyukáddal, akkor jöhetnek a következők:

  • állati fehérje 10% alá szorítása, bár jobb lenne teljesen kiiktatni
  • nyers ételek arányának megemelése 70-80% fölé (zöldség, gyümölcs, olajos magvak)
  • napi folyadékmennyiség emelése a testsúlynak megfelelően (70 ml/ testsúly kg, amelybő minimuml 30 ml/ testsúly kg-nak tiszta víznek kell lennie)
  • több mozgás a frisslevegőn (AVIVA)

Ha a nyakán és a petefészekben találtak jóindulatú dadanatokat, akkor erős a gyanúm, hogy hormonális (és lelki) gondok miatt alakultak ki. Az AVIVA tornát jó lenne elsajátítania minél előbb!

Valójában egy Nagy Méregtelenítésre lenne szüksége, amivel kapcsolatban az a tapasztalat, a visszajelzések alapján, hogy sok paciensnél elhagyható lett a műtét, mert eltűntek, vagy visszafejlődtek a daganatok.

Ha anyukád nem hisz ebben, és mégis a műtét mellett dönt, akkor jó ha tudja, hogy bizonyos jóindulatú daganatok pont attól válnak rosszindulatúvá, ha megbolygatják őket... Ezért azt szoktam javasolni, hogy a műtétre nem árt alaposan felkészíteni a szervezetet:

Mindhárom közt találsz folyékonyat vagy püré formájút, ami nem kapszula. Ha minden reggel belé diktálsz egy koktélt, ami a búzafűléhez képest még finom is, akkor szerintem nem fog tiltakozni!

A petefészke miatt pedig minden nap kétszer kenegessétek az alhasát Stadelmann Változókori testolajával, vagy növényi progeszteron krémmel.

És egy jó tanács! Semmi képpen ne erőltesd rá a segíteni akarásod, hanem ügyesen úgy intézd, hogy beszélgess vele, és hagyd, hogy ő jusson jobb belátásra, és kérje a segítségedet.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Hydrogén peroxid

Olvastam a könyvet a peroxidról, nekem egy természetgyógyász adta a kezembe, mivel arthritisem van és javasolta a peroxid cseppeket, melyet el is kezdtem szedni megfelelő hígításban. A könyvben benne szerepel, hogy hogyan alkalmazzák az arthritisben szenvedő betegek. Három hónap után a vérképem tökéletes lett, nagyon jól éreztem magam, energiát adott. 

Azonban mindig bele ütközök olyan cikkekbe, amelyek elriasztanak tőle és abba hagyom. Aztán később erősödnek a fájdalmak és ujból elkezdem szedni és ismét javul az állapotom. 

Van egy 8 éves kis szobakutyám. A múlt héten két napig hányt, már a víz sem maradt meg benne, nagyon megijedtem, hogy elvesztem. Ekkor eszembe jutott a peroxid és fecskendővel felszívtam a peroxidos vizet és beadtam a kis szájába, délben megismételtem és este csóválta a farkát, másnap már ugrálva kérte az ennivalót. Meg vagyok győződve róla, hogy elpusztult volna, ha nem jut eszembe a peroxid. 

A minap megszúrt a kaktuszom hosszú tüskéje, annyira, hogy bent maradt a bőrömben. Tudvalevő, hogy a kaktusz szúrás nagyon tud fájni. Azonnal leöblítettem a peroxiddal és egyáltalán nem fájt. 

Olvashatjuk sok helyen a citrom kúrát, de mint tudjuk, vegyszerezik. Langyos vízbe teszek peroxidot és abban áztatom és kefével átsúrolom és nyugodtan lehet fogyasztani. 

Annyira jó lenne, ha bátran kimondanák, hogy igen, hatásos, és sok betegségre gyógyír ez a rendkívül olcsó peroxid. De, akkor valóban a gyógyszergyártó cégek lehúzhatnák a rolót... 

Értékelés: Nincs

H2O2

Kedves Vali!

Gratulálok az összefoglaláshoz, azonban az utolsó bekezdésbe bekerült néhány félreértésre okot adó mondat. Azt leszögezhetjük, hogy az O2 forma csakis a gáznemű közegben értelmezhető. Ilyenkor az oxigén külső elektronhéján keringő 6 elektronból 2 lesz közös, azaz mindkét atommag körül kering! Igy sikerül a külső héjon mindkét atomnak 8-ra kiegészíteni az elektronok számát, ami viszonylagos stabilitást is jelent. A vegyi/biológiai folyamatok során az oxigén igyekszik elektron(oka)t szerezni, hogy az említett külső héját 8-ra kiegészíthesse (l. nascens állapot). A meglévő 6 elektrontól a külső héjon nem akar megválni legfeljebb plazma-állapotban, de az már egy másik történet.     Tisztelettel: Kutta J.

Értékelés: Nincs
TamásÉvi's picture

A hidrogén-peroxid az eltitkolt gyógyszer...

Kedves Mindenki,

szerencsére én ennél a cikknél hamarabb olvastam éppen az ellenkezőjét annak, mint amit itt állítanak. Vagy én értek félre valamit, vagy valaki téved, vagy... Van valakinek ötlete?

Találtam nemrég az interneten egy könyvet és néhány cikket a hidrogén-peroxid sokoldalú gyógyító hatásáról, én inkább annak hiszek.

10 nap hidrogén-peroxid kúra után (belsőleg, szigorúan az ajánlott adagolásban és hígításban!) a jobb csuklómon éktelenkedő, kb 3x3 cm-re nőtt nagy göb elkezdett visszahúzódni, már alig látszik. Az arcüregem tisztulni kezdett a korábbi gyulladások maradványaitól, valami képtelen mennyiségben, teljesen egészséges(nek látszó) időszakomban. Nyilván lesz még több ilyen tapasztalatom is, most csak példát szerettem volna hozni, saját tapasztalatról. Idéznék egy cikkből, ez volt az, ahol először találkoztam a hidrogén-peroxid nevével, mint gyógyulást segítő szerrel:

"a hidrogénperoxid az a szer,mellyel csaknem minden betegség esetében sikerrel alkalmazható és nem minősül gyógyszernek, ráadásul minimum 200 éves kutatás áll mögötte, de sajnálatos módon az orvosok zöme, természetesen nem véletlenül nem jut hozzá a kutatások eredményeihez, hiszen ezen kutatási eredmények nagy része csak egy kis zárt körben terjesztett szaklapokban kerül nyilvánosságra. Dr. Malahov, Dr. W. Duglas, Dr. Neumivákin professzor nyomán a hidrogénperoxid, mint nascens oxigénre bomló, erős antioxidáns, mely nem csak a sejtek funkcióját képes visszaállítani, hanem eltávolít a sejtből minden nem odavaló anyagot.„Mivel a hidrogénperoxid megsemmisít mindennemű patogén mikroflórát, így alkalmazható különböző vírusos fertőzések esetében, gombás megbetegedéseknél, gennyes fertőzéskor, belek baktériumfertőződésénél …” „ Neumivakin a hidrogénperoxidról írt tanulmányában nyomatékot ad annak az álláspontjának, miszerint a hidrogénperoxid a szervezetben végbemenő mindennemű rendellenes anyagcsere – folyamatainak a visszarendezője, függetlenül attól, hogy milyen eredetű a betegség: szív és ér, légúti, ideg, endokrin vagy egyéb rendszeri. A különbség csak a kezelés módjában rejlik.  „ …”a rákos betegségek sikeres kezelése hidrogénperoxiddal azzal magyarázható, hogy a rákos sejt csak oxigénhiányos közegben képes létezni.” „ A hidrogénperoxid úgyszintén hatásos olyan immunhiányos betegségeknél, mint a vörös lupus, bármilyen allergiás megnyílvánulás az izületek tokjára, az izületek körüli szövetekre terjedő idült gyulladás ( reumatoid arthritis), (...)" /Forrás:http://atjaro-penta.blog.hu/2010/11/09/alternativ_es_olcso_gyogymodok_mindenfele /

Nagyon remélem, hogy kiderül, hol van a fenti cikkben a turpisság, vagy a félreértés, egyáltalán van-e benne félreértés. Van még valaki, aki jártas ebben a témában?

Szeretettel kívánok mindenkinek boldog karácsonyi készülődést. Évi

Értékelés: Nincs

hidrogenperoxid

Kedves Evi!

 

ehhez, sajnos, nem tudok hozzäszolni.

Mivel a csalädban több räkos megbetegedes is elöfordult, mindig elolvasom a velemenyeket es nyitott vagyok.

A kieheztetest, a Rudolf-Breuss fele modszer neven volt elöttem ismert.

 

A következö informäciokat szeretnem megosztani Veletek, mert több fül többet hall es hätha van valami biokemikus, aki hozzäszol.

Edesanyämtol a következö emailt kaptam:

"Közel száznyolcvanezer ember életét mentheti meg csak Magyarországon dr. Kulcsár Gyula felfedezése. A pécsi biokémikus csapatával feltalálta a rák ellenszerét. A kutató az emberi testben található molekulákban bukkant rá a halálos kór gyógyszerére."

Ma reggel a ferjem lepett meg azzal, hogy valahol olvasta, hogy az "enyhe" - ezen mosolyogtam- szalmonellära is ugymond rosszul reagälnak a räkos sejtek, mert elpusztitodnak.

Tehät el tudom kepzelni, hogy a megoldäs egyszerü, csak fel kell ismerni. 

Erdekel velemenyetek.

Banya


 

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Leírok pár megdönthetetlen tényt a hidrogén-peroxidról,

és akkor Te magad is el tudod dönteni, hogy mi az igazság:

A hidrogén-peroxid gyenge sav, erélyes oxidálószer, esetenként redukálószer.

Mik azok az oxidálószerek: a nagy elektron-negativitású elemek, jellemzően a VI. és VII. főcsoport elemei, (pl.: O2, O3, F2, Cl2, Br2) valamint olyan vegyületek (molekulák, ionok), amelyekben magas oxidáció fokú elemek találhatók (pl.: MnO4-, Cr2O72-, H2O2, valamint egyéb, főleg szerves peroxidok).

A magas oxidáció fokú elemek felelősek (elsősorban a peroxidok!) a szabad gyökök képzéséért is.

Mik azok a redukálószerek: elektron leadására hajlamos elemek, különösen az első két főcsoport tagjai (alkáli- és alkáliföldfémek valamint a hidrogén), de a legtöbb fém és néhány nemfémes elem (pl.: szén, nitrogén) is képes redukáló ágensként szerepelni a redox folyamatokban.

Ugyancsak oxidálódhatnak ( ezáltal tehát „redukálószerek”) a szerves vegyületek többsége is (pl.: a vitaminok nagy része). Ez utóbbiak antioxidáns hatással rendelkeznek, amelyek semlegesítik a szabad gyököket.

Mit nevezünk antioxidánsnak: oxidációgátló (oxidáció inhibitor). Tágabb értelemben: oxidációt késleltető, vagy gátló anyag.

Az élő sejtek ATP termelő, azaz energiafelszabadító szervecskéiben, a mitokondriumokban az energiafelszabadító folyamat (oxidatív foszforiláció) során természetes módon keletkeznek peroxid- és szuperoxid gyökök. Ezeket a sejtek a saját antioxidánsaikkal hatástalanítják. Bizonyos helyzetekben (például stressz, betegség) a szabad gyökök száma megnő, és a szervezet nem képes elegendő antioxidánst termelni.

Egyszerűsítve azt lehet mondani, hogy egy antioxidáns eltávolít a testedből egy szabadgyököt, ezáltal betegségek kialakulását akadályozza meg, amelyek a szabadgyök jelenléte indított volna el.

Maga az oxidációs folyamat a szervezetre kivetítve leginkább a "rozsdásodás", vagy az "avasodás" folyamatával érzékeltethető, amelyben tisztán látszik, hogy az oxigén milyen reaktív elem. Minden, ami ezt az oxidációs folyamatot lassítani tudja, az antioxidáns, azaz az oxidációs („korhadásos, korróziós”) folyamatot késleltető, gátló anyag. Magát az oxidációs folyamatot redoxi folyamatnak hívjuk, amely az oxidációfok (Faraday-oxidációs számok rendszere) megváltozásával jár. Ezekben a folyamatokban, amelyik partner felvesz elektront, annak redukálódik oxidációs száma, azaz csökken, amelyik pedig leadta az elektronját, az oxidálódik, azaz nő az oxidációs száma (azaz, az a sejt, amelytől lekötötte a szabad gyök az elektront, oxidálódik- „korhad”).

A szabad gyökök is felelősek a sejtek öregedéséért, és a betegségek kialakulásáért - többek között a DNS lánc elrontásával. Ez ellen - mint már az előbb írtam is - a különböző sejtek számos természetes antioxidánst termelnek.

Nézzünk meg pár antioxidáns hatású vegyületet:

  • aszkorbinsav (C-vitamin) (gyümölcsök, zöldségek nagy többségében)
  • retinol (A-vitamin) (elővitaminjaiból építi fel a szervezet: sárgarépa, sütőtök, goji, spenót)
  • tokoferol (E-vitamin) (gabonák és olajos magvak olaja és csírája)
  • flavonoidok
  • antociánok (sötétvörös és kék gyümölcsök: cékla, áfonya, szeder, feketeribizli)
  • rezveratrol (vörösszőlő héjában, magjában és a vörösborban)
  • többszörösen telítetlen vegyületek, a karotinoidok (például béta-karotin lutein, zeaxantin, astaxantin, likopin)
  • a telítetlen zsírsavak (minden folyékony zsírban és olajban), különösen az ún. omega-3 zsírsavak

De lehetnek antioxidáns hatásúak egyes enzimek, és egyéb anyagok is

  • glutation-peroxidáz
  • kataláz
  • szuperoxid-dizmutáz (SOD)
  • a galluszsav és vegyületei
  • természetes antioxidáns hatású a növények által a talajból felvett szelén is

A leggyakoribb és legveszélyesebb szabad gyök képző vegyületek (Dr. Kocsis Zsuzsa - Országos Kémiai Biztonsági Intézet kimutatása szerint):

  • hidrogén-peroxid
  • hidroxil amin
  • hidrazinok
  • aldehidek
  • fenolok

A hidrogén-peroxid a bomlása során felszabadult "szabad gyöknek" - a nascens oxigénnek - köszönheti szőkítő, fertőtlenítő (vírus- és baktériumölő, valamint micélium károsító), fehérítő, színtelenítő, szagtalanító, vérzéscsillapító hatását, valamint a gyors sebgyógyulást.

Lássuk mi is az a "nascens":

nascens (naszcensz, naszcensz oxigén, naszcensz klór, naszcensz hidrogén)

Latin szó, jelentése a születés pillanatában lévő.
A kémiában a keletkező, kiválás pillanatában lévő, még atomos állapotú elemekre (gázokra) használják.
Az ilyen nascens anyagok az atomos állapotuk miatt, rendkívül reakcióképesek.

Ilyen például a hidrogén-peroxidból felszabaduló egyatomos oxigén:

H2O2 -> H2O + O

Naszcensz oxigén szabadul fel a három atomos (O3) ózonból is. Ezért nagyon erős oxidálószer a hidrogén-peroxid és az ózon.

Naszcensz klór keletkezik a királyvízből, ezért lép reakcióba még az arannyal is.

Naszcensz hidrogén keletkezik savakból fémek hatására, ami viszont rendkívűl erős redukálószer.

A példában említett naszcens anyagok képesek olyan elemekkel és vegyületekkel is reakcióba lépni, amelyekkel ’normál’ állapotban nem reagálnak.

A nascens oxigén egy olyan "szabad gyök", ami a környetetében lévő körülményektől függően káros és hasznos is lehet a szervezet számára.

És mi az a szabadgyök?

A szabadgyökök nagy reakcióképességű, rövid életű molekulák, amelyek képesek a szervezet bármely anyagában kárt okozni. Olyan ingatag és reaktív részecskék, amelyek egy másik elektron után kutatnak, hogy új párt hozzanak létre. Mindez annak köszönhető, hogy külső elektron héjukról elvesztettek egy elektront, ezáltal csak egy elektronnal rendelkeznek. Rendkívül reakcióképesek, mindenáron pótolni próbálják a hiányzó elektronjukat -bárhonnan veszik is az elektront! -, mert így nem stabilak. Károsító hatásukat azzal fejtik ki, hogy testünk ép sejtjeiből igyekeznek elvenni a keresett elektront, ezzel nagy eséllyel ép sejtejeinkből is keletkezhetnek szabadgyökök... Bármelyik sejtet alkotó molekulából válhat szabadgyök! A szabadgyökök rosszak lehetnek az egészségünk számára.

Az egyik legjellemzőbb szabadgyök az oxigén-szabadgyök, amely oxigén molekula (O2) felbomlásával (két nascens oxigén keletkezik) jön létre. Az oxigén eredetileg O2 formában fordul elő, amelyben két oxigén atomhoz két elektron csatlakozik. De amikor külső hatásra (például UV sugárzás vagy az emésztési folyamat) ezek elválnak, akkor mind a két elektron a negatív töltésű oxigén atomhoz kerül és a pozitív töltésű oxigén atom egyedül marad elektron nélkül. A két elektronnal rendelkező oxigén akár hasznos is lehet, míg az elektron nélküli káros hatással bírhat a szervezet szempontjából.


Mindezek ismeretében kérlek gondolkozz hangosan: szerinted káros a hidrogén-peroxid, vagy hasznos?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

hidrogén-peroxid

Kedves Vali!

A hidrogén peroxid gyógyhatásáról könyvet írt Kovács József természetgyógyász, reiki mester. Lásd:

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=lambert&pid=107485&blog_cim=N%E9pi%20gy%F3gym%F3dok%20vil%E1g%E1b%F3l

Ez a könyv mindenhol megvásárolható. Akkor most nem értem: több százan (ezren?) megveszik és alkalmazzák ezt a gyógymódot, az ÁNTSZ sem tiltakozik... Kinek van igaza? Néhány mondatot idéznék:

"A hidrogén-peroxid (H2O2) gyógyhatása közel 200 éve ismert. Számos betegségnél sikerrel alkalmazták" vagy "A H2O2 - az a szer, amely nem idegen a szervezet számára, és a kataláz, valamint a peroxidáz enzim hatására vízre és nascens (atomi) oxigénre bomlik a szervezetünkben. A nascens oxigén az oxigénnek az a változata, amelyre sejtjeinknek nagy szükségük van ahhoz, hogy a bennük lezajló biokémiai reakciók tökéletesen végbemenjenek, és ne maradjanak bennük égési termékek (a szervezetünket szennyező salakanyagok). Ezért tényleg mentőövként szolgál szervezetünknek, ha kívülről megtámogatjuk egy kevés hidrogén-peroxiddal.
Neumivákin professzor azt tanácsolja, hogy menjünk el a gyógyszertárba, vegyünk 3 %-os H2O2-t, és a holnapi naptól kezdjük el szervezetünket sejtszinten feltölteni oxigénnel. A betegek azért tegyék ezt, hogy meggyógyuljanak, az egészségesek meg azért, hogy azok is maradjanak. "

"A H2O2 szinte mindenféle betegségre jó, mindössze attól függ az alkalmazás módja, hogy mit akarunk gyógyítani vele. Ma már 2 magánklinikáról van tudomásom Budapesten, amelyek alkalmazzák a hidrogén-peroxidos kezelést a legkülönbözőbb betegségek gyógyítására, jó eredménnyel. " stb...   Most akkor nem értem....


Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

A hidrogén-peroxidot

használták a gyógyászatban bizonyos betegségekre, viszont tudni kell, hogy mivel nagyon könnyen és gyorsan képes reakcióba lépni, így nagyon óvatosan kell vele bánni. Ha nem a megfelelő hígításba kerül be a szervezetbe nagyobb kárt képes okozni, mint hasznot. Vali fentebb leírta, hogy miért is...

Külsőleg - itt is fontos a megfelelő hígítás! - nagyon jó "sebgyógyító", segíti a sejtképződést, fertőtlenít. ... de pl. a fodrászok előszeretettel használják arra, hogy a hajfestékes foltokat eltüntessék a ruhákból, gyönyörűen kimarja a pecsétet, ha túl sokáig marad a ruhán, vagy erősebb a hígítás, magát az anyagot is...

A rák legegyszerűbb és leghatásosabb ellenszere a megelőzés, a megfelelő táplálkozás, életmód! De ha már kialakult a baj, akkor is sokat lehet segíteni - a tapasztalat beszél belőlem :)

Mindenkinek jó Egészséget kívánok!

Niki

Értékelés: Nincs

A hidrogén-peroxid a hajfestékekben is benne van.

Én nem mernék kisérletezni vele, mert az adagolása sem ismert, sőt a beszerzése sem, úgyhogy inkább nem venném igénybe. Külső fertőtlenítésre már alkalmaztam, de belső gyógyszerként félnék tőle.

Értékelés: Nincs

Hat en nagyon  kivancsi

Hat en nagyon  kivancsi lennek, ki mit szol ehhez a hidrogenperoxid kurahoz.. mert nekem felkeltette az erdeklodesemet..

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.