Elfáradunk a napi rohanásban és kihívásokban mind fizikailag, mind szellemileg. A napi feladatok teljesítéséhez megfelelő koncentrációra van szükség és nem biztos, hogy ehhez megadunk minden szükséges energiát, tápanyagot a szervezetünknek.
Kicsi odafigyeléssel elérhetjük azt, hogy legyűrjük a napi akadályokat...
Tartalom:
Mintha járvány lenne az örökös fáradtság és az energia hiánya, különösen nőknél, akik általában két végén égetik a gyertyát. Az alábbiakban alváskutatók, táplálkozástudományi szakemberek, pszichológusok és természetgyógyászok néhány jó tanácsát adjuk közre fáradtság ellen.
1. Lássuk a fényt
Ha a megfelelő fényforrást használjuk, sokkal több lesz az energiánk. Ez azonban a rosszul megvilágított irodahelyiségekben nem is könnyű dolog. A napfény tartalmazza ugyanis az a rövidhullámú kék fényt, amely aktiváló hatással van az agyunkra.
Ahhoz, hogy ki tudjuk használni ezt az energiaforrást, felkelés után azonnal húzzuk fel a rolót vagy a sötétítőt, és első dolgunk legyen egy félórás séta, ha tehetjük. Napközben is tartózkodjunk a szabadban, amennyit csak lehetséges. Az ún. „természetes” fényű égőket használjuk, hogy a munka közben is kék fényhez jussunk.
2. Fehérjével biztosítsuk az energiát
Hacsak nem maratoni futásra készülünk, nem szükséges a szénhidrátokból nyerni az energiát. A szellemi élénkség és energia szempontjából fogyasszunk minél több fehérjét, a benne levő tirozin nevű aminosav emeli a dopamin és norepinefrin szintjét. Ezen kívül fokozza a teltségérzetet is, nem fogunk fölösleges kilókat felszedni.
Napközben fogyasszunk növényi és állati fehérjéket: egy tojást vagy magas fehérjetartalmú gabonapelyhet reggelire, egy marék mandulát tízóraira, cukrozatlan joghurtot uzsonnára, és máris nő az állóképességünk.
3. Segítsünk másokon
Több vizsgálat során is megállapították már, hogy ha valaki segít másokon, az agya endorfint termel. Nem kell nagyszabású dolgokra gondolni, az is segítség, ha egy gyerekét egyedül nevelő anya babájára vigyázunk, vagy egy magányos szomszéddal elbeszélgetünk. Ha valakinek örömet okozunk, az feltölt energiával.
4. Lélegezzünk mélyeket
A mozgástól oxigén kerül a véráramon keresztül a sejtekbe, ezért edzés közben is álljunk meg néha, és mély légvételekkel fokozzuk az oxigénbevitelt. Súlyzózzunk vagy reggelente öt percet jógázzunk, a munkahelyen ne a liftet, hanem a lépcsőt használjuk, vagy kocogjunk vacsora után. Edzés előtt végezzünk mély belégzéseket, hogy a hatást fokozzuk, és lassan fújjuk ki a levegőt.
5. Igyunk fehér teát
A fehér tea is fokozza energiánkat, ráadásul olyan az íze, hogy nem igényel édesítőt. A fehér teában található L-teanin nevű aminosav a legújabb kutatások szerint stimulálja az alfa-agyhullámokat, de közben nyugtató hatása is van. Mivel a fehér tea kevesebb koffeint tartalmaz a többinél, jobban hidratál, és ez is fokozza az energiát.
6. Fő a változatosság
Növeli az energiát, ha megszakítjuk a napi rutint, válasszunk másik utat hazafelé, kóstoljunk meg egy újfajta ételt, foglalkozzunk a kerttel egy kis időre más munka közben, vagy fogjunk ceruzát, és rajzoljunk valamit.
7. Sokat segít az akupunktúra
A reiki nevű japán masszázstechnika és az akupunktúra segíthet az energia áramlásának helyreállításában. Ha nincs időnk, próbáljuk ki az önakupresszúrát. Kutatások bizonyítják, hogy az éberséget fokozza, ha a hüvelykujjunk és a mutatóujjunk közti izmot 3-5 percig dörzsöljük. Utána kicsit fájhat, de általános jó közérzetet biztosít.
8. Kapcsoljuk ki a technikai eszközöket napi egy órára
Rossz hatással van energiaszintünkre, hogy oly nagymértékben függünk az elektronikus eszközöktől. Adrenalin szintünket emeli a mobiltelefon csörgése, egy új e-mail érkezése is.
Húzzunk határvonalat az otthon és a munkahely között, és naponta legalább egy órát adjunk magunknak, amikor kikapcsolunk mindenféle elektronikus eszközt.
9. Meditáljunk.
A meditáció is fokozza az éberséget és a figyelmet, még háromperces kis intervallumokban is.
Reggel és délben szakítsunk néhány percet arra, hogy egyedül, elzárkózva (akár a fürdőszobában is) összpontosítsunk valami kellemes képre, az óceánra, egy virágra vagy a macskánkra, s közben lélegezzünk mélyeket. Kis gyakorlattal naponta többször is feltölthetjük magunkat energiával a meditáció segítségével.
10. Az egészséges alvás
Az alváshigiéné nem tiszta ágyneműt jelent, hanem segít megteremteni a pihentető atmoszférát, mert kielégítő alvás nélkül nem ébredhetünk kipihenten.
Sötétítsük el teljesen a hálószobát, szabályozzuk a hőmérsékletet, se túl hideg, se túl meleg ne legyen, és használjunk fehér zajt (ventilátor vagy halk zene), mert az segít az elalvásban.
Health Magazine
(Forrás: informed.hu) - kep: sundaypaper.com
További oldalak:
Hozzászólások
Bionom alvás
Létezik ilyen?
Engem nagyon érdekel, hogy mire figyelnek a tudatos bionom emberek az alvásuk tekintetében. Szép és jó ez a cikk fentebb, de tényleg ennyi az egész? Én nagyjából betartom, mégis gyakran felületesen, rosszul alszom.
Szóval az érdekelne, hogy milyen az a bionom alvás, avagy ha nincs ilyen, akkor milyen lenne? Ricsi
Az én alvókámmal soha nem volt baj
Nekem tönkölyhéj töltetű párnám van és a paplanom az valamilyen antiallergén. A tollas ágyneműtől regglelre tele lesz az orrom, pedig nincs semmilyen ismert allergiám. Az ágyam mellett van egy sólámpa, esténként elalvás előtt 1/2-1 órára kapcsolom be, nagyon kellemes fénye van. Az elalvással sosem volt bajom, egyszerűen csak becsukom a szemem és élvezem, ahogy a körülöttem lévő világ elmosódik. Nekem a meleg és a fény nehezíti az alvást, szeretek viszonylag hűvös (20 C) és sötét helyen aludni. A matrac sem mindegy, nem szeretem a nagyon kemény és a nagyon puha matracokat sem. Ja, és csakis tiszta pamut ágynemű jöhet szóba, még a lepedőből is.
Bionom alvás?
Szia Ricsi!
A fentebb felsoroltak közül többet bevetek én is :), de nekem a kellemes ellazulást a napi Shang-gung (energetikai gyakorlatsor) és Civirsh! (ízületet salaktalanító-belső szerveket méregtelenítő-testsúly kontroll tornagyakorlat) hozza meg, biztosítja a kiegyensúlyozottságot, így a kellemes alvást is.
Gondolom mások is megosztják Veled tapasztalataikat.
Jó éjt, szép álmokat! :)
Niki
Ágynemű
Sziasztok!
És Ti ágynemű anyag/töltet tekintetében mire esküsztök? Mi a legjobb nekünk? Néztem egy garnitúrát most 90% libapehelyből és 10% libatollból áll és akciósan 30e.
A lényeg, hogy ebben a libatollban egészséges-e aludni?
R
Gyapjúra
voksolok...
Reiki
A Reiki nem egy masszázs technika, hanem az univerzális energia, amit a Reikiző személy közvetít, csatornáz! Támogatja a spirituális fejlődésünket, hogy járjuk az életutunkat és harmóniában éljünk önmagunkkal és a világgal . Édua
U.I.:
Legtöbb országban tilos "gyógyitással" foglalkozni annak, akinek nincs orvosi végzettsége, ezért pl. stressz-csökkentő kúrzusnak reklámozzák, meg ilyesmi...
Úgy ám, Édua
Hozzászólás írása