Előre lelőjük a poént: a közhiedelemmel ellentétben nem igaz, hogy az anya fogaiból kioldódna a kalcium a magzat javára, tehát a rossz, szuvas fogakért nem tehető felelőssé a terhesség, sokkal inkább az ebben az időszakban megjelenő rossz szokások, mint például a helytelen táplálkozás, csakúgy, mint a már meglévő nem kielégítő száj- és fogápolási szokások.
Természetesen történnek olyan hormonális változások az anya szervezetében, amik a fogakon lévő lepedék megnövekedéséhez vezetnek – különösen a progeszteron és ösztrogén megemelkedett szintje. Ezért a terhesség alatt fokozottan kell figyelni szánk és fogaink higiéniájára.
Ha nem távolíttatjuk el a lerakódott lepedéket, fogínygyulladást okozhat. Ilyenkor a fogíny bedagad, piros lesz, és esetenként, leginkább fogmosáskor vérezhet is. az úgynevezett „terhességi fogínygyulladás” a legtöbb terhes nőnél megjelenik, általában a második a trimeszterben (a terhesség 13-26 hete). Ha már a terhesség előtt is gyulladt volt a fogíny, ez csak rosszabbodni fog ezalatt az időszak alatt. A kezeletlen ínygyulladás idővel az íny periodontális megbetegedéséhez vezethet, ami a gyulladás sokkal súlyosabb formája.
A terhes nők emellett ki vannak téve annak, hogy megnövekedik a jóindulatú terhességi daganatok és különböző gyulladások növekedésének kockázata, ha a fogíny gyulladt állapotban van. Normál esetben ezek a daganatok maguktól visszahúzódnak, ám ha rágás, fogmosás, vagy más dentálhigiéniai eljárás közben kényelmetlenek, zavaróak, akkor a fogorvos dönthet úgy, hogy eltávolítja őket.
A fogínygyulladás egyszerűen megelőzhető a száj és fogak folyamatos tisztán tartásával.
Ha tervben vagy úton van már a baba, akkor mindenképpen azonnal menjünk fogorvoshoz. Ha valamiért mégsem jön össze, akkor legkésőbb valamikor az első trimeszter folyamán intézzük ezt el, hogy a fogorvossal együtt meg tudjuk beszélni a további fogászati és szájápolási teendők a terhesség hátralévő részében. A második trimeszterben szintén javasolt a fogászati ellenőrzés, hogy ha szükséges, eltávolítsák a lepedéket és felmérjék a száj aktuális higiéniai állapotát.
Kerülendő fogászati kezelések a terhesség alatt:
(Forrás: fitway.hu)
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy fogciszta megszüntetésére tudtok valami alternatív módszert, vagy ezzel jobb nem viccelni, és itt már csak a szájsebész segíthet? Mert a fogorvosom ezt mondta. Egyenlőre megnyitotta a gyökércsatornát, hogy ki tudjon folyni a genny, és felírt antibiotikumot. Ez utóbbit szerintetek kiválthatom grapefruitmag-cseppel? Mert nemrég szedtem arcüreggyulladás miatt is antibiotikumot , ráadásul szoptatok is, úgyhogy nem nagyon szeretnék megint. Másik kérdésem, hogy a longo vital-t lehet-e szoptatás alatt szedni? Köszönöm, ha válaszoltok! Timi
Szia Timka,
A grapevitalról itt találsz bővebb leírást, pontosan mikre, hogyan alkalmazható.
Köszönöm szépen, ezt megtaláltam, használom is öblögetésre.
Azt nem tudod véletlenül, hogy a longo vital-t szedhetem-e, ha szoptatok?
Szia Timi,
Még ezeket tudtam meg:
Tünde, köszönöm szépen a választ! Akkor jó, mert már elkezdtem szedni a longo vital-t, és megszüntette az évek óta tartó fogínyvérzésemet.
A többit is ki fogom próbálni.
Mindig használtam szájvizet, mert valahogy a komfortérzetemnek jót tett...Nem vagy jó véleménnyel a szájvízről? Üdv, Bogica
A bolti szájvizekről nem vagyok jó véleménnyel, én sosem használtam... de nem emiatt kérdeztem, hanem ha van valamilyen problémád esetleg a fogaiddal, vagy a fogínyeddel, akkor máshogy is tudunk segíteni. ![]()
De írtad, hogy csak a komfortérzet miatt kell, biztos nagyon szuper lesz ha a lányok által ajánlott házilag elkészíthető szájvizet kipróbálod! Majd kérünk beszámolót!
Sziasztok! Milyen szájvizet használtok, ajánlotok? Amit a boltokban lehet kapni, csoda, hogy nem világítanak az emberek tőle... Tesztelt már valaki szájvizet közületek? Üdv
Sziasztok
Abszolút natúr szájvíz a langyos nem túl sós vízzel történő gargarizálás és öblögetés is.
A hagyományos szájvizeket szerintem is érdemes nagy ívben kerülni...mert tele vannak szájba nem illő anyagokkal, például alkohollal, ami ugyan fertőtlenít...csak kiszárítja a száj nyálkahártyáját.
Üdv: Eni
Szia Bogica!
A bolti szájvizekben tényleg nem lehet bízni, tele vannak méreganyagokkal.
Elvileg, hogyha egy jó minőségű tiszta fogkrémet, mint a White Pearl használsz, ami még bio is, akkor nincs szükség utána szájvízre. De ha mégis ragaszkodsz hozzá, akkor az alábbi, otthon elkészíthető szájvízzel sokat tudsz tenni a kellemes szájhigéniáért.
Gyógynövényes szájvíz:
10 gramm szárított rozmaringlevelet és 10 gramm szárított mentalevelet 1 liter forró vízzel öntsünk le, majd hagyjuk állni pár órán át. Szűrés után keverjünk hozzá 30 ml növényi glicerint, 10-12 csepp borsmenta illóolajat és 10-12 csepp mirha illóolajat. Mivel nem tartalmaz alkoholt, így anélkül fertőtlenít, hogy a szájüreg nyálkahártyáját ingerelné. A mennyiség arányosan csökkenthető. Hideg helyen több hétig is eláll a készítmény.
Jó kotyvasztást! Betty
Kedves Betty!
Köszönöm a szájvizes és a hajszeszes recepted!!!! Ma megyek a füvekért, és meg is csinálom. Te is glicerint használsz?
Üdv, Bogica
Ez a szájvíz engem is érdekelne. Mert a fogorvosom ajánlotta hogy használjak. De tudom, hogy mind tele van vacakkal. Mondta is hogy milyet vegyek és én itt az oldalon kértem is a kielemzését, de sajnos még nem jelent meg az írásom.
Annyit szeretnék kérdezni a szájvízzel kapcsolatban, hogy a növényi glierint honnan lehet beszerezni? Tudsz ebben tanácsot adni ? Gyógyszertár vagy bio-gyógynövény bolt?
Előre is nagyon köszönöm a választ !
Szép estét !
Gelus
Szia Gelus!
Még én sem csináltam meg soha ezt a szájvizet, pedig a recept már egy ideje megvan. Meg lehet kérdezni gyógyszertárakban, de ott valószínű, hogy csak a gyógyszerkönyvi glicerin kapható, ami kőolaj alapú.
A glicerin egyébként a szappankészítés egyik mellékterméke, egy 3 vegyértékű alkohol, ami kis mennyiségben, megfelelően kombinálva más összetevőkkel nedvesen tart, de nagy mennyiségben nedvszívóként működik a vízmegkötő hatása révén. Ezért is nézzük a kozmetikumokban, hogy az összetevők között a 4. hely után legyen!
Ha esetleg van valakinek szappankészítő ismerőse, akkor tőle kellene megérdeklődni a növényi glicerint, illetve Vali egyszer említette, hogy állítólag sorbitollal is helyettesíthető a glicerint.
De végtére is, ha kimarad a receptből szerintem akkor sincs probléma, a lényeg a gyógynövényekben és az illóolajokban van!
Közben már én is kedvet kaptam, hogy megcsináljam:-)
Üdv: Betty
Szia Betty !
Köszönöm szépen az információkat és ezt a szupi receptet.
Most már tti ki fogom próbálni. Valószínű a glicerin nélkül, mert nővényit nem tudok beszerezni és Vali által javasolt sorbitolt sem tudom honnan lehetne.
De ezek nélkül is biztos nagyon jó lesz !
Mégegyszer köszönöm szépen !
Gelus
Glicerint én a helyi hobby boltban láttam, szappankészítéshez adják. Ahogy Betty is írta, növényi. Ebből egy kis darabot felolvasztok, és úgy lehet felhasználni?
Köszi, Bogica
Szia Bogica!
Nagyon köszi az információt. Utána nézek, hogy itt Pesten hol lehet kapni.
Szép napot!
Gelus
Bogica, mi miatt érzed szükségét a szájvíz használatának? :-)
Nekem sem ártana egy jó fogász aki FOLYÉKONY HIDROGÉNT használ mert a többitől félek! Mert a szuri nagyon kellemetlen ! És köszi Vali ,hogy a Zyflamend a fogfájásra is jó! Nagyon szuper ! Mert ez a legkelletlenebb fájdalom!
Kb. egy éve volt, hogy életemben először nem aludtám át éjszakát fogfájás miatt. Addig el sem tudtam képzelni, hogy mi az hogy fogfájás. De már tudom, majd leszakadt a fejem, kapartam a falat, azt hittem megőrülök, csináltam mindent, amit csak el tudtok képzleni, aztán végülis csak a gyökértömés segített. De borogattam, hütőttem fagyasztott borsóval ( milyen sokoldalú a borsó ugye, végülis gömbölyü
), masszíroztam borral, öblögettem konyakkal
. Ami enyhítette az az olajos öblögetés volt, egy kanál olivaolajat centrifugáztam jó tíz percig a fogaim között, aztán kiköp, kiöblít. Na meg a jó öreg szegfüszegolaj, ez komolyan lezsibbasztotta a fél szájpadlásom, szám, mindenem. De enyhítette a fájdalamat, ha már valaki nem akar gyógyszerezni.
Sziasztok! Tudnátok Nekem ajánlani egy fogorvost Egerben aki szépen dolgozik, szépen bánik a fogaimmal és nem harapja le a fejem ha kicsit fájni merészel amit éppen csinál? Köszönöm! Beáta
Szia Beáta,
Megkérdezzük az olvasókat, hátha tud valaki egy jól dolgozó és netán még holisztikusan gondolkodó, és AntalValis szemléletű fogorvost Neked.
Ha megvan, szóljál,![]()
Tünde
Nekem mind a 4 bölcsesség fogam kinn van, és mind tömött. Ma már nem húzzák ki szíre-szóra, csak akkor ha nagy gond van vele.
Gratulálok, a fogorvosoghoz ! Más azt mondta volna " a rágásban nincs funkciója, kivele" . Én, ilyen orvosokkal találkoztam.
Üdv: Jola
Anett próbálj meg langyoska, kézmeleg kamillateával, körömvirágteával öblögetni, esetleg ezüstkolloid, de szerintem ami a legjobb, ha a teába cseppentesz levendulaolajat és avval átöblögeted a szád. Ha bírod az ízét, akkor bekenheted vele az aftát is, én mondjuk herpeszre már kentem töményen, nem kellemes ízileg, de hatásos.
Már több éve küzdök depresszió, szorongás, halálfélelem, ok nélkül. Hogy érdekesebb legyen júniusban okot is kaptam a félelemre, iszonyú fejfájás, kórház, és kisebb fajta pókhálóhártya alatti bevérzés. Ezer vizsgálat, semmi neurológiai tünet, minden rendben neurológiailag azóta is, most is épp neurológustól jövök, mivel, hogy azóta is folyamatosan szünet nélkül fáj a fejem, és nem hagyományosan, hanem naponta többféleképpen és állandóan szünet nélkül, én meg félek, iszonyú feszültségben élek, a napi teendőimet sem tudom végezni. Felírt két gyógyszer a neurológus, hogy ez biztos segít. Annak ellenére, hogy teljesen gyógyszerellenes vagyok fájdalomcsillapítót rengeteget beszedtem már, nem akarok többet soha. Mielőtt megvettem volna megnéztem, hogy mi az, amit felírt, AMITRIPTILIN és ALPRAZOLAM, most már tudom, hogy mindkettő antidepresszáns. NEM AKAROM MEGVENNI, pszichológushoz megyek, és közben nagyon hiszek a természet adta lehetőségekben, kérlek segítsetek, hogy szorongásra, depresszióra, pánikra mi az, amit szedhetnék e két "kegyetlenség" helyett.
sziasztok! ínyvérzésre van valami jó ötletetek? 24. hétben lévő kismama vagyok, és nem érzékelem, hogy gyulladt lenne az ínyem. se nem piros, se nem dagadt, csak fogmosáskor vérzik. mit lehet ez ellen tenni? köszi. :) mira
Ezt a témát egyszer már itt részletesen kiveséztük.
Nekem és a csládomnak az alábbi okokból volt eddig fogínyvérzése:
1. Fluoridos fogkrém - ettől a leggyakrabban
2. Kemény fogkefe - szvsz a puha jobban is tisztít
3. Omega-komplex hiánya, telített zsírok bevitele miatt a száj lágy részeinek sejtfala is gyengülhet akár, érdemes balanszírozott komplex Omega olajakra váltani (mi margarin helyett lenolajat kenünk a kenyérre, és ott a kiváló norvég formula az Omega Oxishield)
4. Lepedék - főleg aftát és fogkövet okoz, ezután mosáskor fogyágyi vérzést.
Nálam evés utáni almázás vált be, amit sokan (joggal) kajálás utáni élesztőbombának tartanak.
Ha el akarod kerülni ezt, szórhatsz fahéjat az almaszeletekre, az meggátolja az erjedést.
Bármi kérdésed van, írj a Tanácsadódnak, vagy itt az oldalon írhatsz nekem is.
Szia Miraemma!
Ahhoz, hogy a fogíny vérezzen nem feltétlenül kell, hogy gyulladt, duzzadt legyen. A táplálkozásoddal van egy kis gond, hiányzik a C-vitamin és a D-vitamin a szervezetedből! Kevés gyümölcsöt, főzelék félét eszel. A C-vitamin /inkább/ vizben oldódó vitamin napi 30 milligramm maradéktalanul felszívódik, de a te esetedben több kell a magzat miatt. Ha, úgy érzed, ezt a mennyiséget táplálékkal elfogyasztod, akkor jó, de még is a baba miatt pótlásra szorulsz. Ezt táplálék kiegészítőkkel meg teheted. Ilyen a Mom& Baby, C-Food Matrix, vagy a Supra Live itallal, de ajánlanám még a Olive Béta G Force tablettát is.
Szép napokat kívánok: Jola
Szió! Csak annyit szeretnék reagálni Emő hozzászólására, hogy szerintem várandósan japán tapaszt ne ragassz fel sehova. Nekem a biorezós mondta, hogy akár el is lehet vetélni tőle, de szerintem önmagában a méregtelenítő funkciója miatt sem ajánlatos, meg még ki tudja mi mást okozhat ilyenkor. Én ezt biztos, hogy kihagynám, bár nekem is hiányzik a tapaszolás, mert amúgy nagyon jó dolognak tartom. Dóri
Sziasztok! Ha valakinek a várandóssága alatt meg kell csináltatni a fogát, akkor a helyi érzéstelenítő injekciót lehet használni vagy sem? Tudja valaki, mit tartalmaz? A nőgyógyász és a fogorvos szerint nyugodt szívvel lehet, mert csak helyileg hat, de persze ettől még nem vagyok benne biztos, hogy tényleg biztonságos! Köszönöm, Viki
Viki készülj fel, hogy a lidocain után elég durván ki lesz száradva a szád, torkod, esetleg az ajkad is berepedezik, mert vizet von el. Ez akár pár nappak a kezelés után is jelentkezhet. Szóval inni, meg shea vajjal kenni. Szorítunk! Veled vagyunk![]()
É a Zyflamendre esküszöm! Karácsonykor ráharaptam egy kavicsra, aminek következtében kiesett az egyik régebbi tömésem, és ezáltal szabadon lengedeztek az idegek. Ugye nem kell bemutatnom, hogy ez milyen fájdalommal jár???
Ünnepek lévén fogorvos sehol, csak az ügyelet, ahol viszont nem szívesen hozatnám helyre. Maradt a Zyflamend - mer ez volt itthon. 2 szem elmúlasztott minden fájdalmat, és azóta sem fájt (jövő hétre van csak időpontom). Ha éreztem, hogy csökken a hatás, vagy belement valami ételmaradék, és belenyilallt, azonnal bevettem egy újabb szemet. Egy szem 4-5 napra megoldotta a problémát.
Mivel én allergiás vagyok az érzéstelenítőkre, és eddig nem tudtak semmivel érzésteleníteni, vagy ha igen, akkor napokig szenvedtem utána, most legalább van egy kis vigaszom Zyflamend formájában.
Szia Vali! Mit gondolsz akut menses görcsre is használna?
Sajna az utobbi időben megint előjöttek a görcsös rosszullétek és nem akarok gyógyszereket szedni rá ![]()
Eni a puding próbája az evés, próbáld meg. Nem vagy megfázva? Esetleg egy kis ásványianyag hiány? Stressz?
Én úgy tudom, hogy főleg lidocaint használnak benne. Úgy olvastam nőgyógyász tollából, hogy mehet, nem lesz baja a kicsinek, ahogy Emő is javasolta, tapasz, sok víz és NO STRESSZ!
Szia Viki! Ha a helyedben lennék én nem kérnék szurit! Esetleg nézzél utána milyen homeopátiával emelhető az ingerküszöb! Én Hypericumra emlékszem, de ez nem biztos. Kimásoltam Neked a Lidocain betegtájékoztatóját, ezt adják általában.
TUDNIVALÓK A LIDOCAIN-EGIS OLDATOS INJEKCIÓ ALKALMAZÁSA ELŐTT
Ne alkalmazza a Lidocain oldatos injekciót
A Lidocain-EGIS oldatos injekció fokozott elővigyázatossággal alkalmazható
Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát, ha
A kezelés ideje alatt alkalmazott egyéb gyógyszerek:
Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét a jelenleg vagy nemrégiben szedett egyéb gyógyszereiről, beleértve a vény nélkül kapható készítményeket is, mert a Lidocain-EGIS oldatos injekció és egyes gyógyszerek hatóanyagai kölcsönösen befolyásolhatják egymás hatását, ezért fokozott körültekintésre, esetleg az együtt szedett gyógyszerek adagjának módosítására lehet szükség.
Ezek a következő hatóanyagok:
Terhesség és szoptatás
Mielőtt bármilyen gyógyszert elkezdene szedni, beszélje meg kezelőorvosával vagy gyógyszerészével. A lidokain átjut a méhlepényen. Terhességben csak a haszon/kockázat gondos mérlegelésével alkalmazható, különösen a terhesség első harmadában. Az anyatejbe kis mennyiségben jut át. Ez gyakorlatilag nem jelent veszélyt a csecsemő számára, de szoptatás esetén fokozott odafigyelés szükséges.
Fájdalommentes fogkezelést kívánok Neked! Tündér ![]()
Szia Viki!
Nem tudom miből van, helyileg hat, de persze mint minden, ez is kiválasztódik, megjelenik a szervezetben. Én szoptattam, mikor dokibácsi a bölcsességfogamon kellett hogy dolgozzon kicsit, megbeszéltük hogy nem jó, meg minden, ha kibírom jól teszem, hogy nem kérem. Hát nem bírtam ki...![]()
Ha nem ér rá az a fog, meg kell csináltatni, lehet esetleg utána egy kis japán tapaszt feltenni, sok folyadékot inni, hogy gyorsan kiürüljön a szuri.
Szia Viki ! Én nem szakértő vagyok, csak egy anyuka. Én mikor 2,5 éve terhes voltam, tömni kellett egy lyukas fogamat, de én nem kértem érzéstelenítőt. Amúgy sem szoktam, de akkor pláne nem. Viszont azt nem tudom, hogy káros e vagy sem, na meg az sem mindegy milyen fogkezelésről van szó. Egy tömés nem fáj (habár sokan azt is csak érzéstelenítővel bírják), de egy gyökérkezelés vagy húzás az már gázosabb. Remélem a Többiek érdemben tudnak segíteni. Szép napot ! Gelus
Sziasztok!
A helyi érzéstelenítő fogászoknál azt jelenti, hogy az illető nem kap szúrit, csak azt az egy fogtőt egy picit el zsibbasztják FOLYÉKONY HIDROGÉNNEL ! csak a fogtőre ráfújják vagy gézre felviszik és azt teszik a fogtőre. Kicsit rossz, mert hideg, de mire végeznek a beavatkozással, addigra oldódik a hatása is, elpárolog. Nincs semmi utóhatása és nem szívódik fel az ínyen semmi.
Sziasztok : Jola
Szia Gelus!
Igen, létezik ez az ősrégi módszer, csak kérni kell a dokitól.
Nem szívesen használják, pedig érzékenységben, terheseknél, és egyébb okokból könnyebben kivitelezhetők lennének a fogászati műveletek.
Jó éjszakát : Jola
a magam és jó pár ismerősöm nevében is köszönjük a felvilágosítást.
Legalább már erről is tudunk. Persze a fogorvosok ezt sosem reklámozzák. Valószínűleg azért mert az injekció után is jön nekik a bevétel, míg ezen ősrégi módszer után semmi. Szép Napot ! Gelus
Kedves Jola! Ez jó hír és teljesen új nekem is. Köszönöm, hogy írtál erről! Viki
Sziasztok Lányok! Köszönöm a sok hozzászólást, és Tündérnek a leírást! Azt hiszem egyértelmű, hogy nem szuriztatok. Ahogy Emőnek is, nekem is a bölcsességfogamon kellene dolgozni, nem lukas, de valami van, azt mondta a fogorvos. Persze elküldött röntgenre is, hogy jobban lássa mi az ábra - ez eleve kilőve. Amúgy én is hős vagyok és általában nem kérek szurit, ez főleg akkor van, amikor tudom, hogy mit fog csinálni a fogammal a doki. Jelen esetben nem tudom milyen mértékű a probléma, és csak attól tartok, hogy beleszaladok egy olyanba, hogy nekiáll fúrni, majd közli, hogy ki kel húzni vagy mittudomén. Na mindegy, majd meglátjuk. Szóval köszi még egyszer! Viki
szájvíz újratöltve
sziasztok, páromnak fogorvosa ajánlotta, hogy használjon szájvizet - könnyen fogkövesedik a foga, valamint néha afták is kijönnek, szóval nagy büszkén elment a gógyszertárba, és vett egy sokat reklámozott, Li
e borzalmat (megnéztem a hatóanyagkeresőben, inkább nem mondok semmit a tartalmáról).
Mivel nem hisz a házilag kotyvasztott termékekben, tudnátok ajánlani egy olyan szájvizet, ami tényleg jó és nincs telepakolva mindenfélével? (esetleg magánban, mert ugye nem reklámozunk...
)
Köszönöm!