Gyógyszer mellékhatások - antidepresszánst szedett a Pécsi Tudományegyetem hallgatója

A Pécsi Tudományegyetem gyógyszerész hallgatója a lövöldözés napján gyógyszert, előző nap pedig antidepresszánst szedett. Gábriel Róbert az egyetem rektora elmondta, hogy az elsődleges vélemények alapján látens skizofréniában szenvedett.

A gyógyszerek mellékhatásairól kevés szó esik a médiában. Korábbi kutatások is már utaltak arra, hogy egyes estekben akár duplájára növelheti a gyilkossági hajlamot.

Tartalom:

Pszichiátria  Lövöldözős gyógyszer III.

Többféle antidepresszánst szedett a pécsi tudományegyetemen lövöldöző gyógyszerész hallgató. Ez azért megnyugtató, mert nem kell más okokat keresni a vérengzés háttereként. Teljesen felesleges azon elmélkedni, hogy milyen korábbi traumák érték amiatt, hogy nem vették fel az első lövészklubba, ahová jelentkezett, csak a másodikba, vagy amiatt, hogy az egyetem egyik szakáról eltanácsolták és “csak” gyógyszerész lehetett volna belőle, ha felnő.

A Tények szerint a vérvétel kimutatta, hogy az elkövető a lövöldözés napján nyugtatót, előző nap pedig antidepresszánsokat vett be. Ez, mint tudjuk az elmúlt évek terméséből, teljesen elegendő, hogy valaki fegyvert rántson, és elkezdjen lövöldözni. Ez a mellékhatás nálunk fejlettebb gyogyszer_antidepresszans.jpgdemokráciákban annyira ismert, hogy vastag fekete betűkkel fel van tüntetve a doboz oldalán.

Nálunk persze a pszichiátria védi a mundér becsületét. Gábriel Róbert, az egyetem rektora azt mondta, hogy az elsődleges vélemények szerint egy látens skizofréniában szenvedő embernél aktiválódott a betegség; "ez aktív státuszba került, és ez okozta ezt a tragédiát". Ez persze, ahogy a tanár úr mondta, vélemény. A látens azt jelenti, lappangó. Ha ezt a sületlenséget most beveszi a közvélemény, ettől kezdve minden fegyveres gyilkosság esetén azt lehet mondani, hogy tulajdonképpen az illető nem hibás, hanem beteg, de eddig el volt dugva a betegsége - lappangott. És nem büntetést kap, hanem pszichiátriai kezelést = még több gyógyszert. Aminek mellékhatásaként megint ölhetnékje támad, és csak a véletlen műve, vagy a genetikai oka van, hogy magát gyilkolja meg, vagy az osztálytársait.

A műsorban közölték: ha ez így van, elképzelhető, hogy a tettest nem is lehet felelősségre vonni. Mint elhangzott, a hallgató már azelőtt is járt pszichiáterhez, hogy megkapta a fegyverviselési engedélyt. A rendőrség szerint pedig a pszichiáter nem tudhatott arról, hogy a fiatalember ilyen engedélyt kapott. Tehát senki sem hibás. Akik a fickó által szedett szert gyártják, ők sem hibásak, hiszen becsületesen leírják a mellékhatások közt, hogy fiatal emberek közt megnöveli az öngyilkossági gondolatokat.

Akkor pedig nem marad más hátra, mint a remény gyertyáinak gyújtogatása és a saját Xanax adagunk megemelése, hogy elviseljük a tragédia ránk nehezedő nyomását.

Vagy…

Tanuljuk már meg, mi zajlik itt intézményes keretek közt. Nem csupán a H1N1 oltóanyag előállítása nagy üzlet. Ennek több milliószoros bevételét hozza a depresszióipar.

A közelmúltban jelent meg egy film, ami tökéletesen bemutatja, mi is áll egy ilyen hír hátterében, ami az elmúlt pár napban bejárta az országot.

(Forrás: naturhirek.hu)

TÉBOLYMARKETING -avagy- Mindannyian őrültek vagyunk?  

(Hírszem: ..a dokumentumfilm kicsit hatásvadász, de mindeképpen érdemes megnézni.)

1. rész:

2. rész:

3. rész:

4. rész:

5. rész:

6. rész: 

7. rész:

8. rész:

9. rész:

10. rész:

11. rész:

12. rész:

13. rész:

14. rész:

15. rész:

16. rész:

17. rész:

18. rész:

19. rész:

20. rész:

21. rész:

22. rész:

23. rész:

További oldalak:

0
Értékelés: Nincs

Hozzászólások

Ancy's picture

skizofrénia

A segítségeteket szeretném kérni. Egy közeli családtagomnál skizofréniát állapítottak meg már 1 évvel ezelőtt. crybaby.gif Szedte az előírt gyógyszereket majd tavaly novemberben abbahagyta, mondván hogy jól van. Sajnos visszaesett és ismét a kórház pszichiátriai osztályán van, és újból gyógyszereket kap. Elolvasva a fentieket, illetve megnéztem a videókat is (eddig is tudtam hogy a gyógyszerek semmit nem érnek csak mellékhatásuk van) és most nem tudom mit tegyek. Van-e esetleg valami alternatív megoldás, illetve más természetes anyag amivel esetleg tudnék segíteni neki. Várom mielőbbi válaszaitokat! Üdv: Ancy

Értékelés: Nincs

Skizofénia - miért? kiért?

Kedves Ancy, A családfelállítást tudnám ajánlani, de nem közvetlenül a családtagodnak, hanem a család egy másik tagjának. A skizofrénia a legtöbb esetben a család származási rendszerében régebben történt dolgot jelez a mostani család számára. Ha erre rá tudtok nézni, az egész rendszer meg tud változni.. Bővebben tudom ajánlani: www.hellingerintezet.hu, vagy privátban szívesen mesélek erről magam is többet. Sok sikert, Böbe

Értékelés: Nincs
Ancy's picture

Szia Böbe! Írnál nekem

Szia Böbe! Írnál nekem priviben censored.gif. Köszönöm! Ancy

Privátban így írhattok egymásnak: katt a felhasználónévre, a felhasználó adatlapján pedig a kapcsolatra!(A Ti érdeketekben!wink2.gifV.Eszter)

Értékelés: Nincs
Anidúla's picture

skizofrénia

 Seholejának igaza van.

Vannak bizonyos társadalmak ahol a skizofrénia nem betegség hanem képesség. Áldásnak veszik ha van a családban egy "érző" és az egész nagy család körülveszi és együtt él lélegzik, hallgat eszik alszik, Él a "beteggel" és egy két hét együttélés után a Skizofrén állapot megszűnik, mert meggyógyula családban az a generációs heg amire megszületett ez a fajta érzékenység.

Másutt valamilyen különleges varázslóként tisztelik és ugyancsak a közösségbe hívják!!! ezt a fajta látót és míg mi őt akarjuk meggyógyítani addig másutt ő gyógyítja meg az egész közösséget.

Újra csak Feldmárt tudom ajánlani!

A különcség nem dac hanem szenvedély, s felszabadultsággal kecsegtető varázsvidék.

Szeretettel! Ani

Értékelés: Nincs

Feldmár

Kedves Ani, Ez nagyon szép volt és még nem hallottam erről.. Azt hiszem, ideje megismerkednem Feldmárral.. yes.gif Köszönöm, Böbe

Értékelés: Nincs
Ancy's picture

Szia Anidúla! A neten már

Szia Anidúla! A neten már néztem a Feldmárról egy-két perces videóját. Sajnos az én betegemnek nem ilyen látásai vannak, hanem negatív gondolatai, ami nagyon elszomorító. Ha gondolod priviben leírom a gondolatait, emlékeit. Folyamatban van már a dvd beszerzése is. Üdv: Ancy

Értékelés: Nincs

Ancynak levél

Szia,

Írtam levelet Neked :) Szép estét, Böbe

Értékelés: Nincs
Anidúla's picture

van e élet a halál előtt - Ancynak

 Szia! Az ismerősödnek ajánlanám hogy nézze meg Feldmár András - Van e élet a halál ekőtt filmjét. DVD formában szinte bárhol megkapható.

azthiszem átértékelnék a skizofréniáról kialakított tudományosan megalapozott orvosi véleményüket!

Szretettel! Ani

Értékelés: Nincs

Feldmár András

Sziasztok! Nagyon örülök, hogy előkerült Feldmár András neve. Szerintem nemcsak a skizofréniát illető véleménye figyelemreméltó, hanem úgy általában a lelki egészség, főként lelki egyensúly és a jó párkapcsolatok kialakítása, fenntartása érdekében tennék jól sokan, ha elolvasnák a könyveit és meghallgatnák az előadásait (DVD-n tényleg elérhető több is). Kevés embert hallottam, olvastam szebben beszélni a szeretetről. heartbeat.gif Évek óta olvasom a könyveit, mindenkinek jó szívvel ajánlom. Katka, remélem jól vagy. wave.gif Üdv mindenkinek, legyetek jók, vigyázzatok magatokra! Walter Kata Kecskemétről

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Lövöldözés, gyógyszer, beszámíthatóság

Hát....... én nem vagyok benne biztos, hogy el lesz annyival intézve, hogy nem volt beszámítható a pécsi egyetemista. A skizofrénia önmagában nem elég ahhoz, hogy valakit mentesítsenek a büntetőjogi felelősségtől. Egy ilyen körülmény csak akkor vehető figyelembe, ha az egyetemistánál ennek a megbetegedésnek a büncselekmény elkövetésének idejében olyan következménye volt, hogy nem volt képes felismerni a cselekmény bünösségét, vagy nem volt képes uralkodni a tettein. Volt, van és lesz rá precedens, hogy a skizofrénnek mondjuk egy ilyen lövöldözés alkalmával tiszta pillanata volt, majd az elkövetés uátn lett nem beszámítható, vagy pont fordítva, ez akár pillanatok kérdése is lehet. Ez amúgy jogi kérdés, a bíróság dönti el, hogy él e a beszámítsái kifogás vagy sem. Az is érdekes, hogy a pont a tragikus nap előtt szedte be a gyógyszer, itt az sem mindegy, hogy milyen adagot vett be, ez így nem jelent még semmit.

De azt is megengedem, hogy valaki azért vesze be ilyen gyógyszert, hogy arra hivatkozhasson, hogy nem volt beszámítható és ebben az állapotban mondju leszámoljon valakivel.  Például a mi büntetőjogunkba ez az egyetlen olyan eset, amikor egy nem beszámítható elkövetőt teljes büntetőjogi felelősségre vonnak. Ezek komplikált jogi kérdések is, ki hinné, nem? És nem kellene megelégedni egy szakértői vizsgálattal.

Nem azt mondom, hogy az egyetemista szándékosan tette, amit tett, de azért legyünk óvatosak, végül is van halálos áldozat. Kiváncsi vagyok mennyire lesz medializálva.

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel