Nagyon szeretnék hinni a homeopátiában, de ilyen és hasonló cikkek elolvasása után nem könnyű. Én még gyógyításra nem mertem használni csak megelőzésre a bogyókat, hogy működtek-e, azt tényleg csak az Úristen tudja. Sokatoktól olvastam, hogy Nektek bevált. De mi van, ha tényleg humbuk az egész, és gyermekeinket nem a bogyók, hanem a hitünk gyógyítja?
Vera
Visszaminősítették a homeopátiát Nagy-Britanniában
A brit alsóház Tudomány és Technika bizottsága azt javasolta, hogy vonják meg a homeopátiás kezelések, a homeopata kórházak támogatását, és ne törzskönyvezzék gyógyszerként a homeopátiás szereket. Miért? Mert nagyon úgy tűnik, hogy az általános hiedelemmel ellentétben ezek a szerek nem hatékonyak.
A viharfelhők már korábban jelentkeztek. Felmérésekből kiderült, hogy a brit homeopaták nagy arányban ajánlanak homeopátiás szert például malária megelőzésére – akár a hivatalos, tudományosan igazolt hatékonyságú szerek helyett is. Kongresszusokon az AIDS és hasonló súlyos betegségek kezelésére is ajánlják a homeopátiát. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a homeopátiás szerek „kitalálása” teljesen ötletszerű, feltételezett működési mechanizmusa áltudományos, hatékonysága pedig – angol finomsággal megfogalmazva is – kétséges. Persze a dolog nem ilyen egyszerű, mert orvosok és páciensek személyes tapasztalatai megerősítik a homeopátia hatékonyságát. Csakhogy már jó száz éve tudjuk, hogy az ilyen kontrollálatlan tapasztalatok megbízhatatlanok. Ha a kérdést gondosan tesszük fel, és a választ gondosan keressük, akkor kiderül, hogy a homeopátiás szerek kiindulási anyagainak általában hihetetlen módon felhígított oldatai nem hatnak jobban, mint ha ugyanannak a páciensnek sima vizet adnánk (illetve cukorgolyót, mivel a homeopátiás szerek java részét ilyen formában forgalmazzák). Nem igazolódott, hogy a „hasonlót hasonlóval” kellene gyógyítani vagy hogy ezek a szerek „javítanák a szervezet védekezőképességét”.
A homeopátia szabályozása és finanszírozása országonként különbözik. Magyarországon homeopátiás praxist csak orvosok végezhetnek, Nagy Britanniában nem orvosok is. Amott évi 4 millió fonttal támogatja a National Health Service a homeopátiás praxist és a homeopátiás kórházakat, nálunk ilyen OEP- (Országos Egészségügyi Pénztár) támogatásról nem tudunk. Mindkét országban azonban gyógyszerként törzskönyvezik ezeket a szereket (itt az Országos Gyógyszerészeti Intézet, amott a Medicines and Healthcare products Regulatory Agency); mindezt úgynevezett egyszerűsített eljárás keretében, amelynek során nem kell igazolni se a hatékonyságot, se az ártalmatlanságot. Ez gyökeres ellentétben van azzal, amit a „rendes” gyógyszerek gyártóitól elvárunk. A homeopátiás szerek forgalmazása egyébként Európában legalább másfél milliárd dolláros üzlet. Ellentétben a hiedelmekkel ez is egy üzlet a javából!
Ennek fényében a brit alsóház Tudományos és Technológiai Vizsgálóbizottsága 2009. november 25-én meghallgatást tartott abban a témában, hogy vajon mennyire igazolható tudományos bizonyítékokkal az a költségvetési tétel, amelyet a brit adófizetők pénzéből a homeopátiás praxis támogatására fordítanak.A meghallgatás több órás hanganyaga és a részletes jegyzőkönyv (transcript) megtalálható a bizottság weboldalán. Nagy médiafelzúdulást eredményezett a homeopátiás szerek egyik forgalmazója, a Boots nevű cég vezetőjének (Paul Bennett) válasza a bizottsági levezető elnök legelső kérdéseire:
| Elnök: |
Jobban hatnak-e [a homeopátiás szerek], mint a placébó? Rövid választ kérek. |
| Bennett: |
Egyértelműen nagy igény van a termékeink iránt. |
| Elnök: |
Nem ezt kérdeztem. Azt kérdeztem, hogy hatékonyabbak-e, mint a placébó? |
| Bennett: |
Nem áll rendelkezésemre olyan bizonyíték, ami azt igazolja, hogy hatékonyak e szerek, és mi nagyon várjuk ezeket a bizonyítékokat, így nem tudok egyszerű igen vagy nem választ adni önnek. |
| Elnök: |
Önök árusítják ezeket a szereket, és nem hiszik, hogy hatékonyak? |
| Bennett: |
Ez vásárlói választási kérdés számunkra. Sok vásárlónk úgy gondolja, hogy hatékonyak, és ezek regisztrált orvosi termékek, így úgy gondoljuk, hogy helyes, hogy elérhetővé tesszük ezeket a vásárlók számára. |
| Elnök: |
De önök, mint cég, nem hiszik, hogy hatékonyak? |
| Bennett: |
De azt se gondoljuk, hogy nem hatékonyak. Ez bizonyíték kérdése. |
| Elnök: |
Robert, Önnek mi a véleménye erről a kérdésről? Önök gyártják ezeket a szereket. |
| Wilson: |
Mi gyártjuk, igen, a gyártók 95 százalékát képviseljük Nagy-Britanniában. Természetesen mi úgy gondoljuk, hogy erős bizonyítékék állnak rendelkezésre a homeopátiás szerek hatásosságával kapcsolatban. Ez egy nagyon gyorsan növő iparág. Körülbelül 200 éve van jelen, és azt hiszem érdemes megemlíteni, hogy Franciaországban évi 400 millió eurós üzlet; Németországban hasonló. |
| Elnök: |
Akárcsak a prostítúció. Mégse gondoljuk, hogy az rendjén van, ugye? |

Miközben a bizottság a meghallgatások alapján az ajánlását készítette, brit szkeptikusok egy csoportja petíciót intézett a Boots céghez. Ebben felhívták a figyelmüket, hogy vegyék ki kínálatukból az igazolatlan szerek forgalmazását. A kampány a 10
23 Homeopátia – nincs benne semmi szlogent használja. Január 30-án brit aktivisták – és követőik számos más országban – homeopátiás túladagolást hajtottak végre magukon. Ezzel arra hívták fel a figyelmet, hogy a használt homeopátiás szerek zömében a hígítási fok miatt az eredetileg aktívnak gondolt hatóanyagnak már valószínűleg egyetlen molekulája sincs jelen – az tiszta cukor.
Tegnap aztán a bizottság nyilvánosságra hozta ajánlását, amely a Brit Parlament weboldalán közzétett beszámoló szerint az alábbiakat tartalmazza:
A bizottság azt a következtetést vonta le, hogy az NHS-nek (National Health Service) meg kell szüntetnie a homeopátia támogatását. Ugyancsak kimondta, hogy az MHRA-nak (Medicines and Healthcare products Regulatory Agency) nem szabad engedélyeznie, hogy a homeopátiás szerek információs anyagain orvosi javallat szerepeljen a hatékonyság tudományos igazolása nélkül. Mivel a homeopátiás szerek ezek szerint nem gyógyszerek, ezért nem is szabad ezeket gyógyszerként regisztrálni.
... A bizottság szerint a törvényi szabályozás nem illeszkedik a tudományos bizonyítékokhoz. Míg a hatóságok elismerik, hogy nincsen igazolás arra, hogy a homeopátiás kezelések hatékonyabbak lennének a placébókezelésnél (azaz a beléjük vetett hiten kívül más hatásuk lenne), eleddig nem vonták le ebből azt a következtetést, hogy változtassanak a homeopátia támogatási rendszerén.
A bizottság egyetértett a hatóságok megállapításával, miszerint a homeopátia nem hatásos, és azzal, hogy a homeopátia működésének igazolására felhozott feltételezett hatásmechanizmusok nagyon valószínűtlenek.
A bizottság úgy ítéli meg, hogy a homeopátia hatékonyságára (illetve hatékonytalanságára [HG]) vonatkozó meglévő tudományos ismeretanyag fényében további klinikai tesztek szükségessége nem indokolható.
Különösen érdekes a bizottság ez utóbbi mondatának megállapítása. A homeopátia – és általában az igazolatlan orvosi praktikák – képviselői ugyan el szokták ismerni, hogy nincsenek szilárd bizonyítékok módszereik hatékonyságára, de ebből soha nem azt a következtetést vonják le, hogy akkor mással kellene próbálkozni, hanem hogy további források szükségesek a kutatások folytatására.
A vizsgálat eredményét a magyar Egészségügyi Minisztérium és az Országos Gyógyszerészeti Intézet figyelmébe ajánljuk!
Antal Vali utóirata:
A cikket vitaindítónak szánom. Én magam nem szeretnék állást foglalni, hisz nem értek a homeopátiához, ezért nem is alkalmaztam (sem magamon, sem máson), és nem is ajánlottam soha.
Ennek ellenére hiszem azt, hogy hogy a természetes hatóanyagok ereje nem csak a kémiailag kimutatható vegyületekben, molekulákban, és azok mérhető mennyiségében rejlik, hanem abban a "bioinformációban", amelyet a tökéletes szinbiózisban lévő hatóanyagok átadnak a szervezetnek. Elég, ha csak Emoto professzor kutatásait említem a víz információhordozó erejéről. De megemlíthetném itt Paul Schulick etnobotanikus professzor és hatóanyag-komlex fejlesztő - számomra szakmai jelmondattá vált - szavait is:
" Az egész mindig több, mint a részek összege! Az EGCG nem maga a zöldtea, a karotin nem maga a sárgarépa, a likopin nem maga a paradicsom, és az aszkorbinsav nem az a paprika, amelyből az általam igen mélyen tisztelt Szent-Györgyi professzor kinyerte azt, amelyről ő maga is bevallotta, hogy több ezer milligrammja kell hogy bejusson a szervezetbe ahhoz, hogy ugyanazt a hatást elérjük vele, mint pár milligrammnyi paprikával. Ez a mérhetetlen erő a szinergiának köszönhető.
A szinergia nem csak egy egyszerű összeadás, nem matematika, nem egy kémiai egyenlet, hanem olyan, mint a zene harmóniája. Külön-külön a hangszerek - bármilyen hangosan is szólaltatják meg őket - nem képesek a zeneművet egészben érzékeltetni, míg egy szinfóniában egy apró halk hangocska is képes megváltoztatni a harmóniát."
Forrás:
http://szkeptikus.blog.hu/2010/02/24/a_homeopatia_visszaminositese_nagy_britanniaban
Hozzászólások
Nootropil helyett mit?
A férjemnek időközönként erős szédülése van, amihez néha kettőslátás is társul. Volt CT-n, ez negatív. Vérnyomása kissé magas. 130/92, a pulzusa viszont nagyon magas, 92 szokott lenni. Az orvos egyből Nootropilt írt fel neki, amit egyébként sem szeretném ha szedne, az orvos szerint viszont ezt élete végéig kell szednie. Egy előző szedés-sorozat alkalmával a derekán-hátán vörös hólyagos kiütései lettek, amelyek a gyógyszer elhagyása után elhalványodtak, bőrszínű hólyagok maradtak a helyén. Amit eddig adok neki: Huminiqum kapszula 1x2, Cordyceps 1x2, Ganoderma 1x2, Galagonya tea, Gingko tea. Néha jobban van, ha viszont rágódik valamin, egyből szédül, rosszul érzi magát. Nem tud szabadulni az -egyszerre minden rossz összejött- gondolattól, és ettől feszült. Tudja, hogy ezen kellene változtatnia, viszont nem tud. Amíg lelkileg lenyugszik, addig erre az átmeneti időre mit adjak még neki, hogy nehogy megint elkezdje a Nootropilt szedni. Épp ma reggel mondta, hogy mostmár elmegy a háziorvoshoz felíratni.
"Hatástalan" homeopátiás tapasztalat :)
Sziasztok Kedvesek! Csakhogy lássátok mennyire hatástalan a homeopátia megosztom veletek az elmúlt napokban történt számomra is meglepő csodát
A kedvesem ráharapott valamire, amitől az egyébként sem túl jó állapotban lévő foga begyulladt
mikor pénteken hazaértem este, már jól morogva fogadott, beevett a nap folyamán fél levél c.....m tablettát, a bogyókról hallani sem akart
ami másnapra el is fogyott. S így nem volt más hátra mint előre, bebogyóztam
számolván azzal, hogy feldagadt az arca is, nem reméltem túl nagy sikert, -meg Ő egyébként is szkeptikusan áll hozzá-Szóval én abban gondolkodtam, hogy majd "kihúzzuk" valahogy, hogy ne kelljen ügyeletre menni, s a legnagyobb meglepetésemre elmúlt az egész gyulladás 2 nap alatt, az első 3 adag bogyó elviselhetővé tette, majd elmulasztotta a fájdalmat a többi adag pedig lelohasztotta a gyulladást teljesen
örültem is nagyon, hátmég Ő, aki egyébként retteg az orvosoktól és akkor megy ha már viszik
Persze azért nem úsza meg fogdoki nélkül.
az alábbi szereket kapta: Árnica montana 30 ch folyamatosan 5 golyó Hypericum perforátum 15 ch első 3 adagban 5 golyó, majd 3. Belladona 15 ch első 3 adagban 5 aztán 3 golyó. Chamomilla vulgaris 15 ch folyamatosan 5 golyó. Az első nap 4 alkalommal a második és harmadik nap 3 alkalommal adtam ezeket. A harmadik nap már csak "biztonsági mentés" volt.
Nos ezek után és ennek ismeretében kérem döntse el mindenki maga, hogy vajon hatástalan -e a homeopátia. Szeretettel!!!!! Lenóka 
"Hatástalan homeopátia"
Sziasztok!
Én is hasonlóan gondolkodom: elhiszem, amikor meggyőződtem róla. Hát, én többszörösen meggyőződtem a homeopátia és a Schüssler sók (hasonló elven működnek, mint a homeopátiás golyócskák) hatékonyságáról.
Legfrissebb eredmény: párom péntek este panaszkodott, hogy fáj a torka és az egész melléküreg rendszere. Úgy tűnik, megtalálta az influenza őt is.
Nos, azonnal elkezdtük a Schüssler Nr.3-as és 4-es sókkal, két órán keresztül negyed óránként egy-egy tabletta elszopogatva. Másnap (szombat) szintén nagyon gyakran, kb. 5-6-szor a nap során egy-egy tabletta. Estére már sokkal jobban volt. Ma reggel (vasárnap) csak enyhén folyik az orra, megszűnt a fájdalom mind a torkában, mind pedig az egész fejben. Persze, még folytatni kell a kezelést, mert kell pár nap, mire teljesen regenerálódik.
második tapasztalat: kisunokám most három éves. egy éves kora előtt gyakran (szinte folymatosan) náthás, beteg volt. Olyannyira, hogy egyéves kora előtt be is került kórházba, mert a kiszáradás határára került. Ekkor mondtam Lányomnak (aki szintén hiszi, ha látja), hogy mostantól jó lenne csak Schüssler sókat és homeopátiás alkati szert használni a temérdek gyógyszer helyett. Nos, azóta csak a sókkal kezeli őt, amikor egy kicsit elkezd folyni az orra, és az alkati szert kapja. Semmi gyógyszer!!!!!!!!! És persze, sokkal kevesebbet volt beteg a két év alatt, mint korábban 9 hónap alatt. Tudni kell, hogy kb. 12-13 hónapos koráig csak szopott, ennek ellenére gyakori volt nála a betegség.
Lenne még sok tapasztalat, d szerintem ez is bőven eléggé meggyőző. Engem legalábbis, meggyőzött az eredmény! :)
Szeretettel: Keller Gyöngyi Transzperszonális pszichológus, Schüssler arsdiagnoszta és tanácsadó
Sziasztok! Szeretnék a
Sziasztok! Szeretnék a témához hozzászólni, így utólag. Én 3 évig voltam először allergiás, majd ez átfordult erős asztmába. Az orvosok 3 évig nyomtak tele gyógyszerrel, spray-vel, asztmapipával, míg végül elegem lett. Elmentem egy poliklinikára, ahol 3 kezelést csináltam végig. Immáron öt éve, hogy befejeztem az utolsó kezelést és azóta semmi bajom. De még csak nem is betegeskedtem azóta. Én nem hiszek semmibe, csak amit saját szememmel látok, vagy én élem át és a homeopátia tényleg segít, lehet hogy nem mindenben, hisz nincs olyan dolog ami mindenre jó, de hogy bizonyos betegségeket GYÖKERESTŐL!!! kitisztít a szervezetből az biztos.
M.... elixir
Sziasztok!
Vki kerem mondja meg,hogy ez az elixir mennyire csodaszer??? Azt mondtak,hogy "homeopatias elvekre epul."
Az Elixír csepp összetétele: Desztillált víz, etilalkohol, aszkorbinsav, aroma [cseresznyevirág (Cerasi avii flos), szilvavirág (Pruni domesticae flos), szőlővirág (Vitis flos), sárgabarackvirág (Pruni armeniacae flos), meggyvirág (Pruni cerasi flos), egresvirág (Ribi uvae crispae flos) extraktuma]
Van aki hasznalja es jo hatasa volt??? Engem az etilalkohol es az aszkorbinsav nem gyozott meg... :-(((
Elore is koszonom a valaszt. Udv Nektek!
A virágterápia és ez a készítmény
Kedves Csilla!
Úgy tekints erre a készítményre, mint a virágterápiás szerekre. Ismered működési elvüket? Valóban lehet párhuzamot vonni a hasonlóság elvén működő bioinformációs gyógyászattal.
Remélem segített a válasz a döntésben.
Viragterapia.
Draga Emoke! Koszonom valaszod, de sajnos nem sikerult eldonteni, hogy ez egy termeszetes csodaszer, vagy egy ujabb becsapas... vki nagyon ajanlja,minden bajra... az aroma az vajon termeszetes kivonat benne, vagy micsoda...
Nagyon kezdo vagyok ... ne haragudj...
Sajnos a viragterapiarol nem sokat tudok, de utananezek. Puszka Neked!
gyógyulj, tapasztalj, tanulj - a homeopátia is segít!
Kedves Vali és mindenki! Én is a csendes szemlélődők közé tartozom, hónapok óta figyelem ujjongva az itteni "gyülekezést". A homeopátiás téma azonban engem is megszólalásra késztet. Már hiányoltam innen ezt a témát, mivel az évek óta halmozódó tapasztalataim között (életmódváltásban, méregtelenítésben stb...) előkelő helyet foglal el a homeopátia. Ha mindent el akarnék mesélni, oldalakat kellene teleírnom, ezért most csak a főbb "állomások: 20 évesen durva pattanások lepték el az arcomat, nyakamat, hátamat és szentül hittem, hogy a fogamzásgátló a ludas. Éveken át jártam orvostól orvosig, de mind állította, hogy nem attól van a problémám, segíteni persze nem tudtak. A jól ismert Diane 35 átmenetileg javított a helyzeten, de idővel más nyavalyáim is lettek. 10 évvel ezelőtt még nem volt ennyire elterjedt a homeopátia, de engem az égiek már akkor is elvezettek a megoldáshoz, csak nem fogtam föl a jelentőségét. A bőrproblémáimon és a közérzetemen egy olyan nőgyógyász segített, aki homeopátiás szereket is használt. Pár év múlva makacs, állandóan visszatérő tüszös mandulagyulladás kínzott, ágynak nem döntött, de örökké fáradt voltam. Egyszerűen nem tudtak mit kezdeni velem, míg végül 1,5 év szenvedés után eljutottam egy másik homeopátiás orvoshoz, aki néhány bogyóval két hét alatt végleg megszabadított a problémáimtól. Ám én még ekkor sem kapcsoltam. Megint eltelt néhány év, én is hajtottam a mókuskereket, mikor pánikbeteg lettem. Pszichológus vagyok, időben felismertem a problémát, (én! Az orvosok nem) és azt is tudtam, hogy ha nem a Lipóton akarom tölteni életem hátralévő napjait, nem nyúlok pszichiátriai szerekhez! Találtam egy pszichiátert aki csak homeopátiával gyógyított. Ekkor már észhez tértem és megértettem, hogy mélyre kell ásnom. Megtettem. Valamint nem mellesleg, tanulni kezdtem a homeopátiát. Később egy alapos tisztításba kezdtem, ami egyszerre jelentett táplálkozásbeli változtatásokat, pszichés rendrakást és nagytakarítást, mindezt végig homeopátiás támogatással. Végül jöttek a kozmetikumok! :-) Közben a párom egy nap sárgás arcszínnel, rosszullétre panaszkodva jött haza, 1 hét múlva a László kórházban az orvosok már csak a vállukat vonogatták. Robogtunk a májcoma felé, de nem találták a baj okát, így segíteni sem tudtak. Három homeopátiás szakember dugta össze a fejét és a párom 1 hónap múlva már otthon volt. Még évekig a csodájára jártak, sosem tudták meg mi volt a baja (és azt sem mitől gyógyult meg). Ma már jobban van, mint a betegsége előtt valaha! Azóta a családomat évekig tartó trenírozással "átneveltem", anyukám pl. elhagyta a vérnyomáscsökkentőt és nyugdíjas korára több energiája lett, mint 30 éves korában volt. Munkám során amikor csak tudom, ajánlom ezt az utat mindenkinek, ahogy ezt az oldalt is! Engem érdekelt az is, hogy hogyan, mitől működik ez az egész, akit szintén érdekel, az nézzen körül a Remedium honlapján és azon belül a Homeopátiás Gyógyművészség oldalán is, mert tanulni ugye mindig érdemes! De aki csak az áldásos hatását élvezi, az is a nagyon szerencsések közé tartozik szerintem! Annyit azonban hozzátennék, hogy bár a homeopátiás orvosok száma örvendetesen nő, a homeopátia sajátos filozófiáját nem sokan értik meg igazán, így sokszor a homeopátiás gyógyításban (vagy igen, talán inkább "gyógyművészségben") rejlő lehetőségeket sem tudják mindig kiaknázni. A megfelelő gondolkodású homeopátiás szakember megtalálása kulcsfontosságú, zárójelben jegyzem meg, hogy ez nem feltétlenül orvos kell legyen! Sok sikert és kitartást kívánok mindenkinek, aki elindul ezen az izgalmas úton!
A ható"anyag" a homeopátiás szer információja
Sziasztok! Úgy gondolom, a homeopátia azért osztja meg ennyire a közvéleményt, mert nem materiális dolgokon alapul. Talán segít a megértésben az alábbi részlet Thorwald Dethlefsen könyvéből: "Minden, amit a természet létrehoz testből, lélekből és szellemből áll. A lélek fogalmára az asztráltest fogalmat is alkalmazhatjuk. Ahogy az ember egyénisége is asztráltestében van, ugyanúgy a gyógynövény is az asztráltestében létezik lényegét tekintve. Ez a speciális egyéniség hordozója. A potenciálás eljárása során- semmiképp nem hígításról van szó!- voltaképpen lépésről lépésre eloldozzuk az asztráltestet a növénytől (a rázó mozdulatokkal), és hozzákötjük a hígító médiumhoz, a vízhez. Így a víz mint médium a növény információjának hordozójává válik. Más szavakkal: a potenciálás a lényeg átvezetése a mérhető állapotból a mérhetetlenbe.(...) Tehát itt világosodik meg a homeopátia hatásossága: a potenciált gyógyszer nem a testen fejti ki hatását, hanem rögtön az asztráltesten, amelyben a betegség oka van. A homeopátiás szer információja korrigálja az asztráltestben a megbetegítő információt."
Belülről jövő igazi gyógyulás
(Egy kicsit másképp mint az előttem szóló (Alex), nem azt cáfolva, inkább alátámasztva)
Nagyon sokunknak fogalmunk sincs hogyan működik a homeopátia, csak a körülötte szóló vitákról és tapasztalatokról lehet hallani. Sokan azért nem bíznak benne, mert tudományosan nem eléggé alátámasztott. Szerintem – és most erős leszek - a gyógyítás eddig ismert legősibb és leghaladóbb módszere, és a tudomány lehet hogy még mindig nem áll olyan szinten, hogy ezt alá tudja támasztani. De ha megnézzük a legújabb eredményeket, hasonlóságot fedezünk fel, pl: emlékező víz, az említett vibrációs energia.....
Van bennünk egy belső életerő, életenergia, az élet lehellete, vagy hogy is nevezzem, ami a harmóniát, az egyensúlyi állapotot tartja fenn a - nem csupán fizikai értelemben vett - organizmusban. Hiszen a gyógyulás belülről származik, mindenki képes rá (nyelvünk is elárul, pl: "erőre kap"), csak az utóbbi időkben várjuk el az orvosoktól hogy meggyógyítsanak minket tudománnyal kifejlesztett gyógyszereikkel, amiket csak bekapunk, felkenünk, és azt hisszük így kívülről jön a gyógyulás. (Ki is itt a hiszékeny? :-) ) Ez a belső "lángocska" nagyon érzékeny, mindenféle külső "hatásra" - elég nyitottan és demokratikusan - reagál, az én meglátásom szerint így: "mindent megpróbáljatok, ami jó azt megtartsátok". Vagyis a "hatásokra" két fázisban felel: először átadja magát, hagyja hogy az új erő hasson, megfigyelve hogy mi is történik (primary action), es aztán mikor ez kiderül, pontosan a rá ható erővel ellenkező állapotot idézi elő (megmutatja hogy ki az úr a háznál :-) ), ezzel visszaállítva a harmonikus kiindulási helyzetet, vagyis az egészségi állapotot (counteraction, secondary action).
Ha a hatás(ok) - kórokozók, érzelmi, fizikai stressz, egészségtelen táplálkozás és életmód, káros anyagok, stb, stb...- folyamatos(ak), nagyon erős(ek), vagy túl sokáig és sok fronton tart(anak), akkor a belső lángocska ereje esetleg halványul, és nem képes egyedül az optimális állapotot megvédeni, viszont a bekerülő pusztító hatást igyekszik mindvégig bezárva tartani és mindinkább kifelé, a határvégek felé irányítani, ezzel megvédve a belsőbb, központi, létfontosságú, fenntartó részeket. Azaz legelőször is pl. kiütések jelennek meg rajtunk. Tehát ha már belső szervek, vagy létfontosságú szervek mutatnak tüneteket, vagy rossz a közérzetünk, lelki betegek vagyunk, romlik a memóriánk, kibírhatatlanokká válunk, akkor már a belső életerőnk harca régóta tart és sok fronton zajlik, a betegségállapotunk igencsak krónikusnak mondható (a hagymának sok rétege nőtt, és egészen a halálig nő). Idézve egy ma élő híres homeopatát: Ha bőrkiütésed van, örülj neki, TARTSD MEG!!! Gondolom, hogy ezen a fórumon, ahol mindannyian nagyon szeretjük a gyógynövényeket (én is épp most készülök shea vajat venni), ez rendkívül furcsán hangzik, de mi is történik, ha nem tartjuk meg azt a bizonyos bőrkiütést:
Megpróbáljuk elmúlasztani valamivel, mert ciki, látszik tehát zavaró, borzasztóan viszket, egyetlen pici gyermekünk szenved tőle (persze hogy megtennék mindent hogy elmúljon)... Bekenjük. Elmegyünk az orvoshoz, felír rá valami "gyógyszert" és addig folytatjuk ezt a "terápiát", míg "elmúlik". Valójában kétirányú a kiütés elleni küzdelem, belső életerőnk folyton igyekszik kifelé tolni, elmúlasztani, de esetleg már nem bírja. Mivel valószínűleg nem a megfelelő gyógymódot választottuk, hanem még egy adag teljesen más (allos) "hatással" tetéztük a belső erőnk kapacitását, szegény még jobban elfáradt, és egy szinttel beljebb kényszerül engedni azt amit kifelé igyekezett hárítani (suppression). Vagyis pl. gyerekünkön végre elmúlik az ekcéma, pedig jó darabig kentük, de előfordulhat hogy olyan alkat, hogy néhány hónap múlva asztmás lesz. (Ekkor rohanunk egy másik szakorvoshoz,aki mit sem fog tudni róla, hogy ekcémával volt dolgunk korábban.)
Vizsgáljuk csak meg az életerőnk "viselkedését" egy fájdalomcsillapító bevételekor, vagy pl. ha kábák vagyunk és iszunk egy kávét, vagyis meg akarjuk gyógyítani a fejfájást, vagy a kábaságot. A lángocska az őrtoronyban elsőként azt fogja látni, hogy jaj de jó, nem fáj már a fejünk, ill. nem vagyunk már kábák (tegyük fel hogy nem ittunk erős kávét, nem pörögtünk fel). A kábaság csak egy bizonyos ideig múlik el, mert másnap ugyanúgy megisszák azt a kávét - bár másmiatt is -, és a migrén is visszatér (palliative effect)... Említettük, hogy életenergiánk második reakciója a hatásokra ellentétes: fejfájás elleni fájdalomcsillapító hatásra az ellenkezője: fejfájás, kábaság ellen megivott éberré tevő kávé esetén annak is az ellenkezője: kábaság. Pontosan akkora kábaság, amilyen erős volt a kávé. Eleve van egy fejfájásunk, és mellé szereztünk egy második fejfájást, ami hozzáadódik a meglévőhöz, vagyis tetézzünk, súlyosbítjuk a betegségünket, pedig el akartuk múlasztani (Hahnemann: Organon §69). Ez eléggé elgondolkodtató, főleg hogy manapság annyira magától értetődően tesszük.
Hogyan hat a homeopátiás szer, és miért fontos megtalálni azt amelyik a legjobban hasonlít?
Először is nem drog, mint a kávé és a fejfájáscsillapító, tiszta, emlékező víz. Ha lecseng a hatása, nem marad utána semmi (nem így a drogoknál), vagy ami marad, "magától" (belső önérzetes lángocskánk felügyelete alatt) eltűnik, visszaáll a harmónia. Ha a belső lángunk kifárad és megbetegszünk, kell neki egy löket. Fel kell ébreszteni a küzdőerejét, vissza kell adni a lelkesedését. Meg kell találni azt a szert, ami egy egészséges emberen pontosan olyan tüneteket képes produkálni, mint amilyen a meglévő betegségegyüttesünk. Csak hangyányival erősebb "konstrukcióban" kell belénk kerülnie (legjobb egy bizonyos módszerrel tiszta vízben oldva), mint amilyen erős a betegség. Erre az életenergiánk ellentétes válaszreakciója pontosan a bevett szer hatásával (ami ugyanolyan mint a betegségünk, homoios) ellentétes egyensúlyi állapot lesz, vagyis a teljes egészségi állapot, hiszen ha a kívülről jövő hatás pontosan olyan mint a betegségünk (és nem más, vagy azzal ellentétes), akkor az életerőnk elletétes reakciója kitörli a homeopátiás szer hatásával együtt az addig meglévő betegséget. Nem csupán jobban lesz a beteg, nem kitoljuk a rosszabbodását, nem csillapítjuk, egyszer s mindenkorra eltűnik. (Minél nagyobb a betegségek komplexitása, annál nagyobb szakértelmet igényel, de maga Hahnemann 2-3 hónap alatt meggyógyított komplex eseteket, nem kellettek évek hozzá!) A tapasztalat azt mutatja, hogy egy fertőző betegség meggyógyít egy előtte már meglévő betegséget, ha annak tünetei az intenzívebb fertőző betegségnek is résztünetei. (Hahnemann: Organon §44-46)
Lehet hogy nagyon idealistának és filozofikusnak tűnik mindez (bár e kettő nélkül sem jutunk előrébb), de ha odafigyelünk magunkra és megvizsgáljuk hogy hogyan működik a saját gyógyulásunk, kicsit olvasunk ezt-azt.... Az unokaöcsém antibiotikumokat és lázcsillapítókat kapott, két hétig, az én kisfiam meg csak velem akart lenni és nem volt szomjas. Ekkor hirtelen felgyulladt a lámpa az agyamban, és az előző romboló szerek helyett Pulsatillát adtam neki. Nagyon kockázatosnak éreztem a helyzetet, pánikoltam is, mert egyszerűen nem ment le a láza három napja! Én magam alig hittem el, csaknem azonnal felélénkült (Pécs belvárosából felértünk a Tettyére kocsival) és jobban volt, aztán aludt egyet és mikor felébredt, kutya baja sem volt! Egyszerűen elfújták! Aki fél, próbálja ki kicsiben. Ez nem alternatív, EZ a gyógyítás. (Ismerni, hogy ki milyen ember és milyen a betegségegyüttese, és hogy melyik szer mit képes produkálni, és hogyan kell bevenni, tudományos ismeretekkel rendelkezni, valóban képzettség függvénye.)
Számomra nem az itt a kérdés, hogy a homeopátia hat-e, káros-e, hanem hogy a meglévő és leginkább tudattalanul összeszedett betegségeinket hogyan örökítjük tovább, és hová "fejlődik" az egész emberiség összegészségi állapota...
Mindenesetre az alapvető egészségi szabályokat betartva (életmód, étkezés) segíthetjük a belső erőnket, mert így viszonylag "tehermentesíthetjük", és kitolhatjuk a betegség eluralkodását rajtunk.
Ha bőrkiütésed van, örülj neki, TARTSD MEG!!!
"Gondolom, hogy ezen a fórumon, ahol mindannyian nagyon szeretjük a gyógynövényeket (én is épp most készülök shea vajat venni), ez rendkívül furcsán hangzik..."
Nem! Nem hangzik furcsán, hisz ezt papoljuk lassan 4 és fél éve! A törzsolvasóknak már teljesen természetes, hogy ha méregtelenítés közben tele lesznek pattanással, akkor örvendeznek, hisz ez azt jelenti, hogy tisztulnak. Ha lázas a gyerek, vagy ha allergiája, vagy ekcémája lesz, akkor hálát adnak, hogy a gyermek szervezete figyelmeztette a szülőt, hogy valami nincs rendben, járjunk csak utána a valódi kiváltó oknak. Addig örüljünk, amíg a szervezetünk képes jelezni, és képes olyan jeleket adni, amelyből a laikus is tud(hatna) olvasni, ha végre elfogadnánk azt a tényt, hogy a szervezetünk működése és reakciói a világ leginteligensebb folyamata, amely mindig az öngyógyításon keresztül az egyensúly állapotának az elérésére törekszik. A kiütés, a láz, az ekcéma, a gyulladás (stb.) mind mind annak a jele és bizonyítéka, hogy még JÓL MŰKÖDÜNK, tehát örülnünk kell ezeknek a tüneteknek.
A szervezet okos! Ha olyan külső hatások érnek bennünket, amelyek a májat "terhelik", akkor a szervezetünk jogosan mondhatná azt, hogy mától kivonom a májat a forgalomból, amíg az nem regenerálódik. Igen ám, de ebbe belehalnánk. Ezért a szervezet a következőt csinálja:
A legtöbb ember a fenti tüneteknek nem örül, hanem rohan a bőrgyógyászhoz halványító- és fényvédőkrémekért, amelyek drasztikus hatóanyagai tovább terhelik a májat... Majd elmennek és szemüveget iratnak...
A mi régi olvasóink hálásak ezekért a jelzésekért, hisz ezek fényében jobban odafigyelve a máj munkájára és táplálására sokkal egészségesebben, és sokkal tovább élhetnek.
Az antalvalis szemlélet fő irányvonulata nem csak a gyógyítás, nem csak az öngyógyítás támogatása, nem csak az emberek megtanítása arra, hogy ne bízzák az egészségüket és az életüket másra - csak saját magukra - hanem a PREVENCIÓ. A megelőzés. Ha tudjuk, hogy mi kell a szervezetnek a tökéletes működéshez, akkor miért nem adjuk meg neki azt?
Ha pedig mégis ott a baj, akkor véletlenül se drasztikus kemikáliákkal és szükségtelen beavatkozásokkal kendőzzük a tüneteket - azaz a szervezet jelzéseit - hanem támogassuk az öngyógyító folyamatokat, segítsünk a szervezetnek helyrebillenteni az egyensúlyt, és teremtsünk meg minden feltételt ahhoz, hogy a szervezetünk saját maga minél előbb kiküszöbölje a hibát. Nos a szervezetünknek ezt a munkáját segíthetjük a homeopátiával, a fitoterápiával, az aromaterápiával, a specifikus táplálkozással, a célzott hatóanyagbevitellel, különböző masszázsokkal, energiákkal, és nem sorolnám, hogy mi mindennel még. A kulcsszó pedig az: segíthetjük, támogathatjuk. Nem pedig dolgozunk helyette. Mert a tétlen immunrendszer ellustul, vagy egy idő után fellázad...
nagyjàbòl egyre gondoltunk...
Remèlem nem született fèlreèrtès, èn nem az oldal ellen beszèltem. De nem hinnèm hogy van aki örül az ekcèmàjànak, vagy az aknèknak... Ezek nem annak a jelei, hogy mèg jòl müködünk, hanem pont annak, hogy elkezdtünk màr nem jòl müködni, de egyelöre mèg mindig jobban, mintha MÀR nem làtszanànak - mint sok ember esetèn. Igenis van aki bàrmit megtesz hogy mielöbb eltüntesse a bajt, de nem tudja hogyan kell helyesen. Ezen az oldalon is làttam olyat, aki segìtsèget kèrt, mert nem akarta magàra kenni a felìrt krèmet (mèg szerencse...). . (Màr több mint egy ève hasznältam tiszta, koncentràlt gyògynövènytartalmù sampont, hosszù èvek òta egèszsègesen tàplàlkozom, testmozgàs, stb, kamaszkorom òta gyògynövènyeket szedek, mègsem mùlt el a fejbörviszketès, hajhullàs, csak homeopàtiàs kezelèsre.) Igen, sokszor az is elèg, ha a kivàltò okot megszüntetjük: egèszsèges èletmòd, mèrgezö anyagoktòl valò mentessèg, èrzelmi ès fizikai stressz megszünèse - de sokszor nem elèg, ez nagyon nagy tèma. A hangsùlyt inkàbb a homeopàtiàs szerek segìtsègèvel valò belsö gyògyulàs MEHANIZMUSÀRA akartam fektetni, ami szàmomra csodàlatos felfedezès volt, mikor elöször elmèletben talàlkoztam vele, ès aztàn magam is megfigyeltem.
Tehàt mègegyszer: èljenek az antalvalisok, magamat is beleèrtve! :-)))
Veronika, köszönöm szèpen a formàzàst! :-)
Semmi félreértés, ne aggódj
csak a Te kiváló hozzászólásodat használtam fel arra, hogy nyomatékosítsuk a mi mondanivalónkat is az új olvasóknak.
Minél több forrásból hallják a "nem orvosi" megközelítést, annál jobban megnyílnak a lehetőségeik, hogy mindenki ki tudja választani magának az egészségmegőrzése céljából azt az utat, ami a közös célhoz vezet: prevenció, harmonizáció, energetizálás, öngyógyítási folyamatok támogatása és karbantartása.
Ne tessèk màr, mindjàrt
Ne tessèk màr, mindjàrt irulok- pirulok! :-)
A homeopátiás készítmények a vibrációs energiák alapján hatnak
Az emberi szervezetben a nyirokrendszer egy elektromágneses rezgő folyadék, mely egységes vibrációs mezőt kölcsönöz testünknek. Az elektrolitoknak nevezett, nyomokban fellelhető ásványok az extracelluláris folyadékokban létfontosságúak a vibráció működése és a sejtek közötti kommunikáció szempontjából. Hasonlóképpen, az elektrolitok a sejtek protoplazmáján belül is rezonálnak a nyirokfolyadékok vibrációs frekvenciájára. Az élet titka a sejtek vibrációs frekvenciájában, valamint a nyirokrendszer és a sejtmembránok elektromos vezetőképességében rejlik. A létfontosságú, nyomokban fellelhető ásványok, a létfontosságú aminosavak, és a létfontosságú zsírsavak pontosan ezért „létfontosságúak”. Az oxigén működéséhez lúgos környezet szükséges. A gombák és baktériumok, vagy helytelen táplálkozás teremtette savas környezet csökkenti az oxigént. Az oxigénhiány az aerobik anyagcsere és a celluláris energia elvesztéséhez vezet, a többlet cukor erjedése a nyirokrendszerben oxigénhiányt okoz a sejteken belül. A tudósok megfigyelték, hogy a negatív mező lúgosít, ami kedvez az oxigénnek, a pozitív mágneses mező pedig savasít, ami oxigénhiányt okoz. Tulajdonképpen minden savas állapot oxigénhiányt idéz elő. A fertőzések savasítanak, számos savtoxint termelnek, immunológiai reakciókat váltanak ki, és siettetik az autoimmun reakciókat. A fertőzéseket okozhatják baktériumok, vírusok, gombák, vagy bélrendszeri paraziták. A gócos fertőzések a rheumatoid megbetegedések elsődleges kiindulópontjai. William H. Philpott megerősíti, hogy a rák növekedése és terjedése a tárolóedényekben és vezetékekben megrekedt vér erjedéséből következik. Az erjedés fokozza a savasságot, és csökkenti a szomszédos sejtek oxigénszintjét. Amennyiben nő az oxigénszint szervezetünkben, a hozzáférhető savak oxidálódnak, ezáltal gyógyul a rák. A lúgos ásványok, köztük a kalcium szintén éppen emiatt létfontosságúak a rák gyógyítása szempontjából. A homeopátiás készítmények a vibrációs energiák alapján hatnak. A homeopatikus gyógyszerek vibrációs energiát tartalmaznak, és a megfelelő vibrációs frekvenciával látják el a sejteket és a szerveket. Az orvostudomány fő irányzatának képviselői lenézik a homeopátiás orvoslást, mivel a gyógyszerekben nem mutatható ki hatóanyag. A homeopatikus gyógyszerek azonban állatokra is hatnak, ez is bizonyítja, hogy hatásuk nem puszta szuggesztión alapul. A homeopátia alapelve: „hasonlót a hasonlóval”. Ha egy rezonáló oldat jut a szervezetbe, a többi folyadék is átveszi rezgéseit. A homeopátiás gyógyszerekben nem mutathatók ki hatóanyagok, hiszen hatékonyságuk a szervezetet stimuláló vibrációs frekvenciában rejlik. Ha egy pillanatra elgondolkodunk azon, hogy az összes életfunkciót enzimek felügyelik, és az enzimek paramágneses vibrációs mezőkből állnak, rögtön érthetővé válik, hogyan hatnak a homeopátiás szerek. Egy anyag frekvenciája ugyanazt a frekvenciát hozza létre egy másik anyagban. A nyomelemekből készült homeopátiás szerek nagyon hatékonyak lehetnek. A rezgések elpusztíthatják a mikrobás enzimeket, illetve támogathatják vagy növelhetik a humán enzimek termelését és hatékonyságát. A nemkívánatos enzimeket elpusztíthatjuk vibrációs frekvenciájuk megzavarásával. A jó enzimek számát negatív mágneses mező alkalmazásával, vagy megfelelő táplálék-kiegészítők fogyasztásával növelhetjük.
Schüssler-sók
Ezek ugyan nem homeopátiás szerek, de homeopátiás eljárással készített ásványi sók. Kíváncsi lennék, ezekhez mit szólnak a szkeptikusok, ill. az itt kommentelő homeopátiás orvosok és homeopátia-hívők. Évek óta használjuk a sókat nagyon nagy sikerrel, és tapasztalatom szerint egy laikusnak talán érdemesebb ezzel megpróbálkoznia, mint a homeós bogyókkal, hiszen nem annyira specifikusak, egyénre szabottak. Úgy veszem észre, lassan terjed a hírük, pedig érdemes lenne foglalkozni velük. Én reklámozom, ahol tudom...
Vali, a te hozzászólásodra is nagyon számítok!
Schüssler-sók vagy bogyók
Ezek elsősorban hiánypótló szerek, így sokkal nagyobb körültekintést igényelnek, mint a bogyók és könnyen túl lehet lőni vele a célon, ha nem jó dozirozásban alkalmazza valaki. Szerintem sokkal személyreszabottabban kell alkalmazni, mint a homeopátiás szereket általában. Arcdiagnosztikát is meg kell tanulni hozzá, ami nem egyszerű. Én eddig csak egy prospektust olvastam róla, nincs még személyes tapasztalatom vele, addig míg nem voltam egy tanfolyamon erről nem merem alkalmazni, és ajánlani sem. L.
Elég régóta használom őket,
Elég régóta használom őket, sok mindent elolvastam a sókkal kapcsolatban, és egyértelműen arra jutottam, hogy nem annyira ember-specifikus a használatuk, mint a homeopátiás szereknek. Inkább, hogy úgy mondjam, betegség, ill. szerv-specifikusak. A dozírozását illetően pedig, mivel sejt szinten képesek hatni, a felesleg pedig kiürül, kevésbé lehet mellélőni. Az arcdiagnosztika szerintem is plusz segítség a megfelelő bogyó eltalálásában. Míg a homeopátiával nem kísérleteznék magamtól (próbáltam laikus módon a a sok összetevőjű, "népszerű" készítményeket, nem jött be), a sókkal még nem lőttem mellé (köszönhetően többek között Vass Zsolt könyvének, amit tanfolyam mellett is ajánlanék...). Tüszős mandulagyulladást is csíptem úgy el az elején, hogy utána nem kellett az antibiotikum (teszem hozzá, a második napon orvoshoz vittem volna a gyereket, ha nem javul az állapota, ahogy szoktam). És tele vagyunk sikertörténettel, családi és ismerősi szinten.
De ha te bizton ságosabbnak érzed a megfelelő tanfolyamos alapozást is, csak támogatni tudlak!
kinek van igaza?
Ha jól értem Jee és Lenóka pont az ellenkezőjét állítja a sók és a bogyók használatát illetően.... Lehet, hogy mindkettőt érdemesebb lenne szakemberrel csinálni? Biztos is, csakhát hol vannak a jó szakemberek, én sajnos egyet sem tudok... priviben írhatnátok nekem budapestieket. Köszi
Tökéletesen igazad van, és
Tökéletesen igazad van, és abban is, hogy nehéz megtalálni a tutit. (Priviben azért írok Neked két nevet, ha szabad...)
Viszont - és ezzel nem azt akarom mondani, hogy Lenókának nincs igaza - én a Schüsslereket nem csak egy prospektusból ismerem, ahogy ő írta magáról, hanem tényleg rengeteg könyvön rágtam át magam, és sok tapasztalt szakemberrel (orvossal) és tanfolyamot végzett emberrel konzultáltam róla. (Csak nem akartam minden részletét ide zúdítani a történetnek.) A saját és mások hasonló példájából kiindulva jutottam arra, hogy laikusként tán nagyobb az esély ezt elsajátítani, akár még tanfolyam nélkül is, mint a homeopátiát. Nem hiszem, hogy mázlim volt, vagy különösen zseniális elme lennék, de eddig még mindig használt az adott bogyó. Arra, amire adtam. Rövid időn belül. Valószínűleg ismerem a családom összes lelki nyűgét és egyéb komponenseket is hozzá tudok adni a gyógyuláshoz, idegeneknek ezért soha nem adnék tanácsot. Könyvet, azt igen.
Ja, és a legnagyobb fegyvertény a gyerekorvos volt, aki aláírta a döntéseimet, szakmai szemmel is.
Egyszerűen Schüssler
Sziasztok, Nekem nagyon jók vele a tapasztalataim. Kb. 2 éve használom őket, hatásosan. És most, kismamaként kaptunk külön leírást a védőnőtől, amiben a várandósok adott problémáira ajánlanak szereket. Teljesen odavoltam az örömtől
És alkalmazom is őket sikerrel most is
Az arcdiagnosztika csak egy plusz lehetőség a sók alkalmazásához, nagyon jó könyvek vannak tünetleírásokkal, akár a neten is. És is örömmel és csakis jó tapasztalattal ajánlom őket, személy szerint nekem egyszerűbb volt megtanulni a 12 alapsót, mint a sokkal több homeopátiás bogyócskát 
Homeopátia
Még sosem szóltam hozzá, de most úgy érzem, muszáj. A szüleimnek is mindig azt mondom: nem kell hinniük benne, nem is akarok senkit meggyőzni, hogy higyjen benne, néha én is kétkedem (tehát szerintem nem (csak) a hitem gyógyítja gyerekeket) de mikor egy jól eltalált szer után hirtelen megváltoznak , vagy elmúlnak a tünetek, egyszerűen látszik, hogy működik. A lányom még sosem kapott antibiotikumot (7 éves) A második terhességemet túlhordás miatt indítani akarták, a bogyók ekkor is segítettek. Viszont volt olyan tapasztalatom is, hogy nem jött be (főleg alkati szernél). Ezzel a tapasztalattal nem tudok mit kezdeni, az orvosban volt a hiba, vagy hiányos infókat adtam magamról?
több éves tapasztalatom
Sziasztok!
Engem nem rendít meg az angolok hozzáállása a homeopátiához. 2000-ben diagnosztizáltak nálam egy tüdőbetegséget, ami nem rák,de azzal határos. Nagyon kemény féléves gyógyszerezéssel sikerült az amúgy is magas vérnyomásomat is jól felnyomni,valamint a cukromat és tökéletesen szétzilálni az immunrendszeremet. Szóval, nagyon vacak volt a helyzetem. Egy ismerősöm ajánlott egy homeopátiás orvost, akit fel is kerestem, bár általában semmi olyanban nem bíztam, ami a "hivatalos" úttól eltér. Az illető orvos belgyógyász alap-képzettségű, rendkívül körültekíntő, türelmes személy. Engem százezer kérdéssel bombázott minden alkalommal, tanulmányozta a vizsgálati eredményeimet - sőt követelte a vizsgálatokat rendszeresen. Tehát egy olyan módszerrel találkoztam, amely hiányzik a magyar egészségügy gyakorlatából. Ha valami "bibit" találnak, szedjem ezt, szedjem azt, de semmi egyéb. Vagy sikerül, vagy nem.
Visszatérve a homeopátiás doktornőhöz, nagyon sok féle szert próbáltunk ki, addig, amíg már valami jele volt annak, hogy megtaláltuk a megfelelőt. A többes számot tudatosan használom, mivel egy szoros, tényleges együttműködés és őszinteség szükséges az orvos és beteg között. Kb. 8 éve szedem a bogyókat, és eredményeként ma már viszonylag kiegyensúlyozott a helyzetem, a kontroll vizsgálatok alkalmával a tüdőgyógyászok nem akarják elhinni, hogy semmi romlás nincs, sőt! A baj ezzel az egésszel az, hogy az ember ki sem ejtheti a száján hogy homeopátiás szert alakalmaz, hiszen ez sértés lenne!
Tehát: én nem a homeopátiában hiszek, hanem abban az általános állapotvizsgálatban és azt alkalmazó orvosban hiszek, emellett tudom, hogy a jól megválasztott szer hat. Sajnos az orvosom Írországba költözött /érthető okokból/, de meghagyta nekem a tennivalóimat. Viszont épp tegnap rátaláltam egy másik nagyon kellemes benyomást keltő orvora, aki tudja folytatni a személyes kezelésemet.
Vigyázat! Tényleg csak szakavatott orvossal használjátok, de bátran a homeopátiát.
Jó egészséget mindenkinek, Margómama.
A Brit Kormány válasza a támadásokra
Kedves Homeopátia iránt Érdeklődők!
Szeretnék reagálni a vitaindítóként megjelent cikkre. A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület elnöke vagyok.
Az angol kormányhoz benyújtott támadást sokan idézik a médiában, azonban az angol kormány rendkívül bölcs válaszát már agyonhallgatja a média, ezért ennek a kiemelt lényegét írnám le nektek. Akit a téma bővebben érdekel az a honlapunkon (www. homeopata.hu) olvashatja az eredeti teljes változatot is.
2010 júliusában az angol kormány nyilvánosságra hozta állásfoglalását, melyben a Tudomány és Technológia Bizottság - a homeopátia hatékonyságáról szóló - jelentésére válaszolt. Az állásfoglalást nagy várakozás előzte meg, mivel a kiszivárgott információk szerint a jelentés élesen támadta a homeopátiát, és a homeopátia NHS (National Health Service - Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) általi finanszírozásának megszüntetését javasolta.
Az alábbiakban kiemelnénk az állásfoglalás legfontosabb gondolatait:
A homeopátia finanszírozásának kérdésében nem kíván központi döntést hozni az angol kormány, nem kívánja centralizált intézkedésekkel, felülről szabályozni a helyi NHS szervezeteket, így az ő kezükbe helyezi a döntés jogát, hogy milyen kezelést tartanak a legmegfelelőbbnek és finanszíroznak pácienseik részére - beleértve a komplementer gyógymódokat, így a homeopátiát is. "Hisszük, hogy a betegek hozzájutnak az információkhoz a kezelés alternatíváiról, melyek alapján van lehetőségük a választásra, az orvosok pedig azt a kezelést írják elő betegüknek, melyet az adott körülmények között a legmegfelelőbbnek tartanak."
Tehát nem kívánja felülről korlátozni sem az orvos, sem a páciens szabadságát a kezelés lehetőségeinek megválasztásában, de fontosnak tartja a betegek teljes körű informálását, és azt hogy az orvosokat a legszigorúbb etikai elvek vezéreljék. A Kormány és az NHS intézkedéseink fő szempontja az, hogy biztosítsa a páciensek részére a választás lehetőségét. A jelentés a homeopátia alapelveit is vitatja, a homeopátiával elért eredményeket a placebo effektusnak tulajdonítja. A kormány válaszában felhívja a figyelmet arra, hogy a tudományos vizsgálatok egy része alátámasztja ezt a véleményt, ugyanakkor a homeopátia hatékonyságát igazoló vizsgálatok is léteznek. A kormány ebben a vitában nem foglal állást. "Nem hisszük hogy a páciensek bizalma, választása és biztonsága olyan mértékben veszélyeztetve lenne, hogy ennek alapján a Minisztérium megtegye azt a szokatlan lépést, hogy a helyi egészségügyi pénztárak döntéseit korlátozza. Hisszük, hogy a döntéshozók, az orvosok és a közvélemény megfelelő informálása, az orvosokra vonatkozó szigorú etikai szabályok fogják a leghatékonyabban biztosítani a minőségi gyógyítást, a betegek elégedettségét és az NHS pénzének megfelelő felhasználását."
Összefoglalva: az angol kormány állásfoglalásában a homeopátia NHS keretein belüli finanszírozásának folytatása mellett döntött.
Forrás: www.homeopathyeurope.org (az Európai Homeopátiás Bizottság honlapja)
Aki bizonytalan a homeopátia hatásosságában, annak javasolnám, hogy próbálja ki, de ne a szomszéd javaslata alapján, hanem először forduljon szakemberhez. Aki szeretne többet megtudni a homeopátiáról azt szeretettel várjuk laikusoknak szervezett tanfolyamainkon.
dr. Jónás Eszter
Működik...
Örülök ennek a cikknek. Azzal egyetértek, hogy orvosok kezében van a homeopátiás gyógyítás. Addig oké, hogy tüneteket kezel, és nem kórképet, de komoly problémáknál szükség van az anatómia-élettani háttértudásra. Nem komoly esetben, minden vackot összevehetünk a patikában vagy használ vagy nem alapon. A homeopátia legalább nem árt. De azért az az érv, hogy a gyógyszergyáraknak igazolni kell a hatást és az ártalmatlanságot, kicsit durva. A hatást még csak csak értem. De hogy igazolják az ártalmatlanságot? Amikor néhány esetben mellékhatásként ott van a hirtelen halál?
. Az tényleg ártalmatlan? Hosszabb a mellékhatások listája, mint a tényleges hatásé.
Fura módon engem éppen a gyerekorvosunk ismertetett meg a homeopátiával. Megyek is utána, bármelyik rendelőbe költözik :-). Nagyon sok esetben segített már. Pl. migrénes rohamaim alatt csak ez segít. Belladonna C30. Azért azt tudomásul kell venni, hogy a homeopátia nem úgy működik, hogy középfülgyulladásra vegye be ezt, oszt majd jó lesz. Hanem, középfülgyulladás gyanúja esetén vegye be ezt, ha még mellette mittomén hidegben javul, piros az arca, lepedékes a nyelve, a hideg italok jobban esnek stb stb stb. De vegyen be mást, ha mások a tünetek, de szintén középfülgyulladás. a gyanú.
Alapvetően a homeopaták nem szeretik a kombinált szereket. De az Oscillococcinum 1 nap alatt lenyomta a fiam nagyon durva 40,5 fokos lázzal járó influenzáját. De említhetném a Sedatif PC nyugtató hatását is. Vagy egy nagy zabálás után a Nux Vomica csodáját. De krónikus esetben mindenképpen képzett homeopata és alkati szer az irányadó. Ami nem egy lassú folyamat és valószínűleg nem is lesz meg elsőre. De érdemes vele próbálkozni.
Fura módon a természetes terápiák ellenzői mindig arra hivatkoznak, hogy elhagyatják a beteggel az életmentő gyógyszereit. Én még ilyennel sosem találkoztam. De nem csak a homeopátia területén. Egy természetgyógyász, vagy nem hagyományos orvostól nem hallottam, hogy dobáljam ki az összes gyógyszert. Mindenki azt mondta, fokozatosan, az orvos tudtával és ellenőrzésével idővel csökkenthető. Ez azért nem ugyanaz.
Egy homeopata orvos tapasztalatai
Ne haragudjon senki, de egyszerűen nem volt időm végigolvasni az összes hozzászólást. Én mint homeopata orvos tennék hozzá egy picit. Csak néhány esetet.
9 éves kislány pavor nocturnus* (lábjegyzetben a betegség leírása - a szerk.) diagnózissal. Minden éjjel évek óta felriadt, sírt... A pszichiáterek nyugtatózták volna. Szerencsére a szülők (akik ráadásul orvosok) ebbe nem mentek bele, hanem hozzám jöttek. Már az első adag szerre jól reagált, persze egy ideig ismételni kellett. Ma kiegyensúlyozott kiskamasz nyugodt éjszakákkal.
Egy kisfiúnál 4,5 évesen diagnosztizálták az asztmát. Azóta megállás nélkül kapta a töméntelen sok gyógyszert. 9 évesen került hozzám. 1 év alatt oda jutottunk, hogy ritkán beteg, akkor is hív a mamája, megbeszéljük melyik szer kell, és szépen gyógyul. Nem szedi az allopatikus szereket, mint pl. szteroid. Lassan, de biztosan gyógyul a krónikus szerét szedve. És nem vettem mást figyelembe, mint a tüneteit és a mama lelkiállapotát a várandósság alatt.
Harmadiknak középkorú hölgyet említenék. Nőgyógyászaton HPV fertőzést állapítottak meg, műteni akarták valami hajmeresztő idea miatt. A szer bevételét követően 3 hónap múlva ugyanott közölték, hogy nem fertőzött.
A homeopátia hatásának hatalmas tárháza van. Viszont amit kérek, hogy mindenki keressen egy homeopata orvost magának (már aki ezzel szeretne gyógyulni) és ne kísérletezzen magán. Mivel mindannyian másképp reagálunk a szerekre. Vannak nagyon érzékenyek, akiknek akár a szer szagoltatása is elég és vannak, akiknek sokszor kell adni a bogyót. És ha már van tapasztalat, akkor ajánlom, hogy akut betegségeket lehet kezelni saját magatoktól is a meglevő könyvek segítségével. De ha 2 napon belül nem mozdul el jó irányba, akkor mindenképpen kell hogy orvos segítsége. Krónikus betegségeket (és ide tartozik a visszatérő árpa, szemölcs... is) azt mindenképpen segítséggel kezeljétek és ne a saját fejetek után. Ugyanis a nem jól, nem jó hígításban szedett szerek ideiglenes tünetek előjöttéhez vezethetnek. Ezek persze idővel múlnak, ahogy csökken a szer hatása.
Valakinél olvastam az alkati szerről itt a hozzászólások között. Erről külön egy könyvet írhatnék ide. Én inkább krónikus szerekről beszélnék. Az egész olyan, mint a hagyma. Amikor jön hozzánk valaki, általában a legkülső réteget látjuk. Ha azt sikerült meggyógyítani, az okát (szellemi, lelki, környezeti hatást pl.) és ezáltal kialakult tüneteket, akkor előkerül egy alatta levő réteg, esetleg előjönnek olyan tünetek, amik régen voltak és akkor már annak a rétegnek a tulajdonságai alapján választunk szert. Sajnos ma már olyan világban élünk, annyi betegséget hozunk az ősöktől is, hogy a legritkább, hogy valakit egyetlenegy szerrel teljesen! egészségessé tudunk tenni.
A placebo hatásról annyit, hogy mind a növények, állatok és a kisbabák is remekül reagálnak a szerekre. Nekik mondja valaki, hogy ez most gyógyszer és meg kell tőle gyógyulni?
Kívánok mindenkinek kitartást a gyógyuláshoz és akinek kedve lett hozzá, annak egy jó homeopata orvos megtalálását!
*pavor nocturnus
Betegség leírása: A pavor nocturnus az úgynevezett paraszomniák közé tartozik, melyekre az alvás folyamatának minőségi zavarai jellemzőek és mind a lassú hullámú alvásban, mind a REM-fázisokban felléphetnek. A kórkép esetén a mély alvásból történik a hirtelen felébredés, melyet sikoltás, felkiabálás és heves vegetatív tünetek kísérnek.
Betegség lefolyása: A pavor nocturnus (alvási rémület) a fő alvási epizód első harmadában fordul elő. A beteg felriad, pánikszerű félelem fogja el, sikoltozik, dobálja magát. Heves vegetatív izgalmi jelek kísérik, úgy mint remegés, izzadás, szapora pulzus és légzés.Előfordul, hogy felkel az ágyából és fel-alá rohangál. Nem teljesen éber, kontaktusba nehezen vonható. A szólongatás, a felébresztésére tett kísérletek csak tovább fokozhatják a félelmét és így nőhet a balesetveszély is. Felébredve a történtekre nem, vagy csak mozaikszerűen emlékszik. Gyermekeknél 3%, felnőtteknél 1%-os az előfordulási arány. A gyermekkori formák rendszerint a serdülőkorban befejeződnek. Ha az epizód gyakran fordul elő vagy fennmarad a késői serdülő-, vagy felnőtt korban, valószínű, hogy jelentős pszichopatológiai eltérés (szorongás, hangulatzavar) található a háttérben. Férfiaknál, illetve fiúknál gyakrabban fordul elő. Egyes családokban halmozódik.
A pavor nocturnus és az alvajárás (somnambulismus) szoros kapcsolatot mutat, gyakran fordulnak elő együtt.
Differenciáldiagnosztikai szempontból fontos elkülöníteni az epilepsziától és a rémálmoktól (incubus).
sokmindent tudunk, de nem tudunk mindent
Nagyon egyetértek Antal Vali utóiratával. Nincs abban semmi csodálatos, hogy nem vagyunk képesek utánozni a természetet. Már csak azért se, mert mi magunk is a természet része vagyunk, fura lenne, ha egyszerre lennénk benne és rajta kívül. Arra törekedhetünk, hogy amit ismerünk belőle, próbáljuk meg alkalmazni a természettől ellesett módon. Ezzel járunk a legközelebb az igazsághoz, bármi legyen is az. Ugyanakkor mindig is kreatívak voltunk, emiatt nem olyan az emberi társadalom, mint a többi élőlények társadalmai. Emiatt fejlődünk. De ez nem a járt út, úgyhogy mindenképpen kockázatosabb. Sajnos, vagy szerencsére, nincs lehetőségünk más utat választani. Szentgyörgyi se döntött úgy, hogy mégse fedezi föl a C-vitamint, ha úgyis iszonyatos mennyiséget kell használni, hogy a természetes hatást valamennyire megközelítsük. Egyrészt, mert mindenre csak utólag derült fény...
A homeopátiával kapcsolatban is azt mondanám, hogy beletartozik a kockázatainkba. Miután nincs semmiféle (konzekvens és módszeresen kapott) bizonyíték se a hatásosságára, se a hatástalanságára, legyen mindenkinek a magánügye, és használja vagy ne használja, a hite szerint. Mivel tudása senkinek sincs róla, és akkor se lesz, ha még ezer évig beszélnek erről, kivéve, ha rendszeres kutatásokat indítanának. De azt láthatóan senki se teszi.
Ha ártalmasak lennének a homeopátiás szerek, akkor azt mondanám, hogy be kell tiltani őket, így pedig szerintem teljesen elég, ha csak nem támogatják speciálisan, amíg nem bizonyított, hogy mekkora hatásosak. Én nem aggódnék azon se, hogy valaki komoly betegségek esetében is homeopátiát használ a bejegyzett gyógyszerek helyett. Ha tudja, hogy mi a háttér, és abban a tudatban választja a homeopátiát, akkor az teljesen OK. Ha valaki olyan nagy beteg, nem tilos neki a tájékozódás, esetleg több forrásból is. És tény, ami tény, akármennyit tájékozódik, abszolút választ semmiképpen se fog kapni. Mert olyan nincs.
Én eléggé szkeptikus vagyok, mert vegyész vagyok, és tudományos kutatással töltöttem az életem nagyon nagy részét, de talán éppen emiatt, nagyon élesen érzem a tudomány és az emberi tudás határait is. A saját felelősségünket nem kerülhetjük ki a saját sorsunk fölötti döntésekben, mert aki mindent tud, amit ma tudnak összesen az emberek, az is rendkívül szegényes tudással rendelkezik a természetről, és ezért nincs élő ember, akitől teljesen informálódhatnánk. Ha valaki elhiszi, hogy végtelen a természet, akkor azzal is tisztában van, hogy soha nem fogjuk tudni megtanulni, mert ha meg tudnánk, akkor ki kellene jelenteni, hogy véges. És akkor mit válaszolnánk arra a kérdésre, hogy mi van a természet vége után? Akár időben, akár térben... De ebbe nem kell belemenni, csak annyit illene elfogadnunk, hogy nem tudhatunk mindent. És amiről nincs legalább a saját szisztémánk alapján bizonyított tudásunk, arról ne ítélkezzünk, se így, se úgy.
Az biztos, hogy a természet bizonyította a hatásosságát, a homeopátia pedig nem bizonyította se a hatásosságát, se a hatástalanságát. A homeopátia egy elképzelés, eléggé elrugaszkodott az eddigi ismereteinktől. Ha az emberek tömegesen hisznek benne, nem durvább semmiképpen, mint a vallásos hit, amiben szintén tömegesen hisznek, ami legalább annyira elrugaszkodott az összes (tudományosan bizonyítható) ismereteinktől, és szintén legalább akkora üzlet, mint a homeopátia. Állítólag sokaknak segít. A homeopátia szintén. Én magamban meghagyom a homeopátiát ezen a szinten, ahol van, ameddig nem derül ki róla, hogy esetleg direkt káros.
Mellesleg nekem is van személyes tapasztalatom, hogy masszív megfázásból több hetes szenvedés után csak egy homeopátiás szer állított talpra, amikor már minden szokásos módszeren túl voltam, ugyanabban az elviselhetetlen náthás állapotban. Évekkel később egy másik hasonló megfázásomat azonnal ezzel a szerrel kezdtem kúrálni, és gyakorlatilag azonnal elmúlt. Nem tudom kommentálni, ez csak történt. Hogy a homeopátiás szer tette, vagy mi, azt nem tudom. Viszont hiszek a Coryzaliaban, amíg nem lesz más tapasztalatom. És ezt nem keverem össze a tudással. Nem tudom továbbra se, hogy jó-e a homeopátia, vagy sem, de nem is akarom megtudni, mert nem lehetséges.
Kedves Érdeklődők! A
A homeopátiával kapcsolatban a saját véleményemet szeretném megosztani Veletek. Mint mondtam, saját véleményt adok közre, ami vita tárgya is lehet, remélem sok hasznos hozzászólást erdményez gondolatom.
A homeopátia az én értelmezésemben rezgések közvetítése a szervezet megfelelő felvevő receptoraihoz. Igy olyan anyagra jellemző rezgésekkel segítjük szervezetünk működését, ami hiányzik annak kiegyensúlyozásához. Eddig ez rendjén is lenne.
Schüssler a múlt században megalkotta azokat az elemeket és azok sóit, melyek alapvetően fontosak testi jólétünkhöz. Leírta azt is, milyen szellemi vetülete van egy-egy elemnek-sónak. Az ő korában ez elég is volt ahhoz, hogy némi hiányok miatt kialakuló betegségek leküzdhetők legyenek. Kivétel voltak a fertőzések, de ha abból indulunk ki, hogy a szervezet a neki és kizárólag individuálisa jellemző vitális anyagokkal rendelkezik, immunrendszerünk inteligens módon reagál rá, és segítséggel megoldja azokat.
Abban a korban ugyanis az étel valóban éltetett. Rendelkezett azzal a beltartalommal, amit a szervezet fel tudott használni ahhoz, hogy raktárait feltöltse életető elemekkel. Egy-egy betegség után a szervezet regenerálni is tudta magát az étkezés útján bejutott elemekkel, melyek aztán a nekik rendeltetett működéssel egyensúlyt tartottak. Mi van a mai korban? Szinte kivétel nélkül mindenkinél kimutatható elemhiány, ez különösen akkor mutatkozik, amikor elhúzódik egy-egy betegség, fertőzés kiújulás nehezíti életünket, és minden gyógyulás úgymond csak fél gyógyulás.
Az élelmiszeripar tesz róla, hogy állandó deficittel rendelkezzük. Sok egészségesnek kikiáltott élelemis úgy káros, hogy lebomlása után keletkeznek káros és mérgező anyagok, melyek kivédésére nincs elég pufferanyag az egyensúly kiépítésére. Ez egy vég nélküli beszélgetés lehetne. Majd máskor.
Visszatérve a homeopátiára. Sok kedves homeopata kolléga felismerve ennek a gyógymódnak az előnyeit, mindenkit bíztat annak használatára. Csak ott a bökkenő, hogy olyan rezgéseket hoznak így működésbe, amiknek kellene, hogy legyen mit működésbe hozni. Ez egy kicsi zavarosnak tűnik, de megmagyarázom. Pl. egy anyagnak a rezgése harmonizál az én hasnyálmirigyemmel. Annak működését hivatott harmonizálni. De a hasnyálmirigy működése akkor kiegyensúlyozott, ha a külső elválasztású mirigyek megfelelő emésztő enzimeket termelnek, ha a belső elválasztású mirigyrésze is kifogástalan működésű. És mint immunszerv is, betölti a rá jellemző elvárást. Azt tudjuk, hogy az emésztőenzimek mindegyike Ca ion függő. Enélkül nem szintetizálódnak, vagy létrejöttüket katalizálja az elem. A belső elválasztású inzulin központi atomja a cink, nélküle nincs jó cukorháztartás. Na mármost az a szer tartalmazza ezeket az anyagokat? nem. Legfeljebb csak a rá jellemző rezgéseket.
A higitásnak persze szerepe van. Ennek tudatában azt mondhatom, pörgetjük szervezetünket, de elemhiány miatt ez úgy néz ki, a végkimerülés felé toljuk szervezetünket. Egy hasonlattal élve: ha üres a spájzom, nincs étel, amit ehetnék. Képzeletemmel rendkívül ízletes ételeket képzelhetek asztalomra, de a gyomrom ettől még üres. A korgó hang erre figyelmeztet.
Vagyis szerény véleményem szerint abban az esetben hatásos a homeopátia, és azt mondom, rendkívül jó gyógymód, ha vele egyetemben IGAZI elempótlás is történik. Akkor valóban azokat az elemeket hozza mozgásba, amelyek a betegségre jellemző kiegyensúlyozáshoz szükséges.
Ehhez még egy gondolat. Mindenkire jellemző asztrológiai jegye. Ez azt is jelenti, mindenkire jellemző egy-egy bizonyos elem és vitamin szükségessége. A homeopátia ezt hívja alkati szernek. Ez is egy megoldás az egyensúlyhoz, de itt is tudni kell, mi az a jellemző vegyület és azt effektíve is a szervezetünkbe kel juttatni. Kívülről tudatosan organikus, növényi alkotókból, vagy kész termékekből kell ellátni éltető elemekkel testünket. Így betölti azt a szerepet, ami a homeopátiának a feladata. A szervezetben megtalálható elemeket mozgásba hozni, azokkal kiegyensúlyozni a működést. E nélkül csak olyanok leszünk, mint a kifacsart törülköző. Kíváncsian várom, mi a véleménye erről másnak.
Üdvözlettel
Szigeti Zsuzsa
Homeopátia
Sziasztok! A homeopátiában sokáig nem hittem,mert annyira megfoghatatlan, hogyan is hat szervezetünkre. Igazából ma sem tudjuk, hogyan működik, de működik az biztos! Asztrológus mesterem mondta, hogy ez az egyedüli szer, amivel nem a tüneteket kezeljük, hanem a betegség okáig tudunk visszamenni. Márpedig, ha hisszük, hogy minden betegség lelki eredetű, akkor a kiváltó okot kell megszüntetni és erre csak a homeopátia képes. Én használom és jó tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. Üdv. mindenkinek! VIC
Esetleges szövődmények
Én is nagy híve vagyok a természetes gyógymódoknak, azonban az lenne a kérdésem, hogy Ti, akik szintén ebben hisztek és a homeopátiában nem féltek az esetleges szövődményektől? Honnan lehet tudni, hogy mikor kell tényleg orvoshoz, gyógyszerhez fordulni? Hisz az ember ha nem lép időben, pedig kellene, akkor nyilván utána magát hibáztatja.
betegség-szövődmény
Kedves Janevera! Velünk még nem fodult elő a 6 év alatt, hogy szövődmény lépett volna fel a bogyók használata mellett. Figyelni kell, és ha a tünetek nem javulnak akkor bizony orvoshoz kell fordulni. Nem mindíg látunk bele a betegségbe, ezért néha elengedhetetnel az orvsi diagnózis. Jó múltkorában egy édesanya kért tőlem tanácsot fejfájással kapcsolatban innen az oldalról. Ez egy olyan megfoghatatlan dolog, amit számtalan ok előidézhet. Nem mertem ajánlani semmi szert, illetva amit ajánlottam feltételes módban tettem, mert többet éreztem a fejfájás mögött. Tudni kell hol vannak a határaid, és ezt figyelembevéve kell kezelni a problémát. Mikor CMV vírusfertőzésünk volt a homeopátia nagyon sokat jelentett, ezért úsztuk meg szövődmények nélkül. De volt már olyan is amikor a gyerekorvos tőlem kért tanácsot mit ajánljon a beteg gyerekeknek. Mert vannak betegségek amik csapatostól betegítik meg a gyerekeket ugyanazokkal a tünetekkel, jó kiegészítés akkor is, ha "rendes" gyógyszerre is szükség van, mert a szervezet öngyógyító erejét mozgósítja, tehét támogatja az immunrendszer munkáját. nálunk még nem forudlt elő szövődmény a bogyózás mellett. L.
jó, lenne ha a gyerekorvosok is elfogadnák
a homeopátiát. Nálunk sajnos nem túl jó a tapasztalat ezen a téren, sokszor meg sem hallgatták mit adtunk a gyerekeknek, amikor meghallották, hogy homeopátiás szert kaptak már tárták szét a kezüket, hogy "akkor mitől várják, hogy jobban legyen?" Mi sajnos nem tudunk minden szövődményt kizárni a homeós bogyók segítségével sem, de azt úgyis látja az ember, hogy mikor kell a gyerkőcöt elvinni a gyerekorvoshoz. Most épp egy fülgyulladáson vagyunk túl lassan, nem úsztuk meg az antibiotikumot sem, viszont látom a lányomon, hogy használtak neki a bogyók, hamarabb épül fel. A.
Természetesen ha beteg vagy,
Természetesen ha beteg vagy, szükséged van az orvos által felírt gyógyszerekre, kezelésekre. A homeopátia nem helyettesíti ezeket, de kiegészítésként a gyógyulási idő lerövidítésére, az immunrendszer mielőbbi helyreállítására kiválóan alkalmas. A betegségek megelőzésében pedig elsőrangú. Használd bátran a homeopátiás szereket! szia VIC
Betegségtől függ...
Különbség van betegség és betegség között! Csak egy példa. Ha bőrproblémák jelentkeznek valakinél és elmegy a bőrgyógyászhoz, akkor ezek a lehetőségek: fogamzásgátló, szteroidos krém, gombaölő vegyszer, antibiotikum
Úgyhogy tényleg használd nyugodtan a homeopátiás és egyéb természetes módszereket, amik a kiváltó okot is megszüntetik, mert a tüneti kezelés soha nem jár tartós sikerrel!
Orvos, gyógyszer
Én csak a magunk példáját tudom felhozni, biztos vannak más esetek is... Szóval 3 lányom van, a nagylány már 15 éves és kb. 8 éves koráig állandóan beteg volt, orvostól orvosig jártunk, sok gyógyszert beszedett. próbáltam természetes szereket is adni neki, de ha pl. belázasodott, akkor azonnal hívtuk az orvost.
A két kicsi, 7 és 5 évesek, ők is voltak betegek néha (bár 2 éve nem!!!), de sosem voltam velük orvosnál, nem szedtek még sosem gyógyszert. "csak" annyi változott, hogy rájöttem nem vezetett eredményre az orvos és gyógyszer párosítás.
Vannak olyan esetek, amikor valóban orvoshoz kell fordulni, pl. amikor betört a gyerek feje és össze kellett varrni. Vagy amikor valakinek vakbélgyulladása van (bár hozzáteszem, hogy ez is az egészségtelen életmód egyik következménye!!!). Amikor már valaki odáig jut, hogy muszáj az orvos és a gyógyszer, annak előzménye az, hogy egészségtelen életmódot folytatott. Nem mondom, hogy tudatosan!
A megelőzés a legfontosabb, de ha már kialakult komoly betegségről van szó, akkor is van esély a gyógyszerek csökkentésére, nem egy esetben elhagyására. Ennek feltétele, hogy tényleg komolyan vegye az illető a szemlélet- és életmód váltást!
Ez a cikk nem tud megingatni,
Ez a cikk nem tud megingatni, a tapasztalataim erősebbek. Szerintem a homeopátiát kizárólag szakember segítségével lehet jól alkalmazni. Én célzottan kerestem olyan gyerekorvost, aki homeopátiával is foglalkozik. Nekünk bevált. Nyilván nem csak ezt a fajta gyógymódot alkalmazom, de gyakorlatilag nem használunk már antibiotikumot. Számomra a legmeglepőbb az volt, amikor a kisfiammal bőrgyógyászhoz mentünk a futószemölccsel több alkalommal. Lefagyasztgatta, írt rá mindenféle kencét. Néhány hónap után sem múlt el, és olyan borzasztóan nézett ki a teste, már óvodába sem járhattunk. Ekkor kezdtük el a homeopátiás kezelést, két hét alatt elmúlt, és soha többé nem jött elő.
homeopátia- kezelések leírása, ajánlása
Szia! Szívesen közzétenném weboldalamon ha leírnád a tapasztalataidat, konkrétan, mit mire mennyit meddig szedtetek. Sokaknak segítenél vele. úgyhogy szerettel kérlek erre, akár priviben, várom! ZSÓKA
Zsókának
Szia!
Nem akarok sokat okoskodni, de már Lenóka is felhívta a figyelmet erre egy régebbi hozzászólásban: A homeopátiás szerek akut esetben is jól működnek. Lehet az embernek otthon kis, homeopátiás patikája, vesz egy jó könyvet és kezelgetheti a sebeket, csípéseket, apró megfázásokat stb. De! A krónikus eset ettől teljesen különbözik és épp azért, mert az eltalált homeopátiás szer holisztikusan "kezeli" az egész embert. Furcsa dolgok történhetnek: pl. felbukkanhat egy addig elnyomott betegség komoly tüneteket okozva. Szakember kell a terápiához, lehetőleg orvos, mert így kerülhetjük el, hogy a rosszindulat és az ostobaság megfosszon minket egy ilyen hatékony gyógymódtól. A nem alkathoz igazodó kezelés és a jelenségek helytelen értelmezése ugyanis rossz fényt vet a homeopátiára és sok kárt okozhat a terapeutáknak és a betegeknek is.
Tehát, a szemölcsök, ekcéma vagy bármilyen krónikus probléma homeopátiás kezelése soha nem egyenlő csupán a golyócskákról, a megfelelő kombinációról, adagolásról szól, mert itt már nem kizárólag a tünet a lényeg. Összegyüjteni az egyes emberek tapasztalatait és ebből általánosítani, ebben az esetben, nem csak hogy felesleges, de kifejezetten veszélyes is lehet. Az akut problémák más természetűek és kiváló könyvek állnak rendelkezésre, pl a kedvencem A homeopátia kézikönyve, amihez 400,- forintért jutottam hozzá és elismert, magyar homeopata orvosok írták.
Sietek, de remélem érthetően, bár talán nem elég szabatosan, fejeztem ki magam. Csak okosan!
Szép napot! Klára
VÁLASZOLNA VALAKI??????????????
homeos gyermekorvost
homeos gyermekorvost Miskolcon tudok ajánlani. Fizetős. Üdv.
Homeos gyermekorvos.
Kedves Ginger! Megtennéd, hogy elküldöd az említett gyermekorvos nevét? (privátban légyszi - a szerk.) Nagyon nagy szükségem lenne SOS Miskolcon egy ilyen szakorvosra, akivel más anyukák meg vannak elégedve. Köszönettel: Tünde
Tanácsadód, Plútó már intézi az ügyedet
Jelentkezni fog nálad, ha még eddig nem tette meg.
homeopátiás lista
Szia Melinda! Ezt a bizonyos listát, amit Zsóka megkap a bogyók használatáról, esetleg megkaphatnám én is?
Nincs lista a bogyók használatáról!
Zsóka sem kapott ezzel kapcsolatban semmit, hanem a homeopata orvos címét küldtük el neki.
A homeopátia nem játék! És nem is a háziorvoslás része, mint a kamilla tea vagy a vitaminok! Nagy szaktudást, és hozzáértést igényel! Ahány ember, annyi féle képpen reagál rá, úgyhogy óriási hiba lenne, ha bogyóhasználati listák, és különböző házi dozírozások forognának közkézen! Nem véletlen, hogy nem jelentetünk meg egy olyan hozzászólást sem, ahol laikus írja le, hogy neki mi és milyen dózisban vált be a homeopátiás bogyók közül. Mert VESZÉLYES!
Megértettük
Bizonyára igazad van. De miért lehet akkor kontroll nélkül vásárolni a bogyókat? Olyat vesz az ember amilyet csak akar... Ha tényleg veszélyes az ellenőrzés nélküli használat, akkor nem szabadna recept nélkül árulni őket, mert így az ember lánya nem számol túlzottan a veszélyekkel, és ahogy Te mondod, a temészetes gyógymódokkal veszi egy kalap alá a homeopátiás szereket, ahogyan azt én is tettem...
veszélyes bogyók
Most nem értünk egyet
szeritnem nem veszélyes a bogyó, és a házipatika része - nálam - igaz, hogy kell néha az orvos hozzá, de nem feltétlenül. Egy náthával elboldogul egy laikus is, vagy egy fogfájással. Tudni kell hol a határ. Még a nosódákat is lehet recept nélkül kapni, pedig azok tényleg lehetnek veszélyesek. Sőt a 200 ch-s igenerős higítást is. Mondjuk az is, ha elsődleges rosszabbodást váltunk ki a szerrel...ez igaz, ezért kell körültekintőnek lenni. Az alapokkal kell jól tisztában lenni szerintem akkor nem okozhatsz kárt, mert tudni kell, hogy mi az erős és mi a gyenge. Annak nagyon örülök, hogy homopátisá szakemberek is hozzászóltak a témához
Tudatlan, tapasztalatlan ember kezében szerintem még a kamillatea is veszélyes lehet. L.
Tapasztalatból...
Kedves Mindenki! Meglátásiam: ha nem vagy biztos a tudásodban fordulj képzett és GYAKORLOTT szakemberhez, olyanhoz, aki számodra hiteles. Az hogy, a szomszédnak mi vált be nem jelenti, hogy neked is pont az fog beválni, mivel a homeopátia nem egyenmegoldás. Ezek a készítmények NEM gyógyszerek, hanem szerek. Pont olyan szerek, mint a Bach cseppek, vagy a fitoterápiás szerek. A gyógyszereknek nevezett és akként forgalmazott kémiai anyagok elnyomják a tüneteket. Elég helytelen, hoyg gyógyszerként forgalmazzák a homeos szereket is. A homeopátia, ahogy sok egyéb alternativ (természetes) módszer a szervezetet segíti, hogy legyőzze a problémát és helyreálljon a harmónia. Annyira mindegy, mit mond egy hivatal, vagy orvosok ezrei, ha egy módszer működik, ezt a tényt nem tudja megváltoztatni senki. Ahogy a rezgés törvényét, vagy a természet "működését" sem. Ha valaki nem bízik a gyártókban, állítsa elő maga a megfelelő szert. Ahogy a Bach cseppeknek, ennek is ez a "csodája" - bárki által elérhető ingyen, aki megérti és megszerzi a tudást, hogyan használható.
Jól írtad Lenóka: NÁLAD
"...szeritnem nem veszélyes a bogyó, és a házipatika része - nálam - igaz, hogy kell néha az orvos hozzá, de nem feltétlenül..." De Te értesz hozzá, tanulmányoztad, autodidakta homeopatává váltál. Igen, ebben az esetben lehet a házipatika része. De képzeld el, hogy jön ide az oldalra egy laikus, aki segítséget akar, mert fáj a hasa. És valaki, aki segíteni akar neki, ajánlja az xy bogyót, mert náluk az az egész családnak bevált, de még a szomszédasszonynak is, meg egyébként neki is a legkiválóbb homeopata javasolta. IGEN! Ez így mind szép és jó, mert az xy bogyó valóban hasfájásra van, és teljesen veszélytelen.
DE! Ismerjük-e a hasfájós olvasó körülményeit? Tudjuk-e, hogy valóban a hasa fáj-e, vagy csak ott jelez a szervezet (oda vetül ki) miközben teljesen máshol van a gond. Hiszen sok esetben a laikusok mindenre rámondják, hogy has, ami melltől a szeméremcsontig terjed, pedig ott vannak a belek, a máj, a hasnyálmirigy, a gyomor, a gyomorszáj, a petefészek, a méh, férfiaknál a prosztata, a vese is ki tud oda sugározni... Szóval?
A homeopátia valóban nem veszélyes, hisz nincs mellékhatása, kémiailag nem tömény hatóanyag, és az öngyógyító folyamatok harmonizációjával bír, de csak akkor, ha pontos a diagnózis! Ezt azért fontos hangsúlyoznom, mert egyéb esetben viszont veszélyes!
Induljunk csak ki abból, hogy mit is jelent maga a szó, hogy homeopátia? A VXIII. században nagyon találó magyar elnevezést kapott, mégpedig a görög eredetiének a tükörfordításából - Hómiosz = hasonló, és Páthosz = szenvedés - Hasonszenvi gyógymód lett a neve, ami azt jelenti, hogy a „a hasonló hasonlót gyógyít” elven működik („similia similibus curantur”). Magyarul "kutyaharapást szőrivel". Vagyis e módszer követői olyan rendkívül alacsony hatóanyag-koncentrációjú szert rendelnek a betegnek, amely hígítatlanul a fennálló betegséghez hasonló tüneteket idézne elő egy egészséges emberen. Ezzel harmonizálják az egyensúlyt. (A gyógymód elméletét és gyakorlatát egyébként Samuel Hahnemann német orvos és kémikus dolgozta ki a 18. század végén – 19. század elején. Ő jött rá, hogy a súlyos méregként elkönyvelt kinin ugyanolyan tüneteket produkál, mint a malária, higítva viszont gyógyítja azt.)
Azaz, ha a fennáló diagnózis rossz, akor a hasonlót a hasonlóval elv máris nem működik, sőt a hollisztikus oldalát nézve nem egyensúlyt fog okozni a nem megfelelő szer, hanem egyensúly bomlást.
Nem véletlen, hogy a homeopata orvos nagy hangsúlyt helyez az anamnézisre: számba veszi a beteg múltját, öröklött betegségeit, szokásait, életkörülményeit, érzéseit, tüneteit. Ezután a hagyományos diagnosztikai módszerrel megvizsgálja betegét. Az így nyert összes információt összevetve, azokból a legjellemzőbbeket figyelembe véve választ szert. A betegségképet összeveti a gyógyszerképpel (azokkal a tünetekkel, amiket a szer kiindulási anyagának szedése egy egészséges emberen okoz), hogy megtalálja az arra az emberre leginkább jellemző homeopátiás szert. Hisz a homeopátiás szer feladata az öngyógyító folyamatok beindítása, segítése, és a kíméletes, mellékhatások nélküli gyógyítás, amely a szervezet áthangolásával, harmonizálásával próbálja meg leküzdeni a betegségeket, nem pedig a szervezetbe való drasztikus kémiai belepiszkálással, mint a hagyományos kémiai gyógyszerek.
Nos, én 25 éve művelem már a természetgyógyászatot, elmélyülten foglalkoztam jópár irányzattal (aromaterápia, fitoterápia, színterápia, homeopátia, stb.), jópárat ezek közül aktívan művelek is, mégsem mernék pontos anamnézis, állapotfelmérő kérdőív és személyes konzultáció nélkül úgy homeopátiás készítményt javasolni, hogy nincs belőle orvosi végzettségem. Még egy egyszerű tápláléknak minősülő vitaminkészítmény ajánlását is meg kell, hogy előzze a személyes konzultáció, és nem azért, mintha nem írnátok le pontosan, hogy mi is a baj és az orvosi diagnózis, hanem azért, mert kell ismernem a körülményeket, hiszen a betegség maga nem csak egy tünet, hanem a körülmények, és az egyéb tünetek összessége.
Vali véleményéről jutott
Vali véleményéről jutott eszembe még valami, amit a homeopátiás szereknél tapasztaltam, és erről is érdekelne a véleményetek. Nevezetesen az, hogy mennyire avatkoznak be a lelki történéseinkbe a bogyók. Egy gyerek esetében ez nem játék, még akkor sem, ha hallottam már olyan véleményt, hogy "legfeljebb kap egy kis mentolos fogkrémet és helyrebillen". Volt ismerősöm, aki az órája kellős közepén kapott csillapíthatatlan sírógörcsöt tanárként egy laikusként bevett homeopátiás szertől. Arról nem is beszélve, hogy akár az orvos által felírt szer mellett, akár csak egy mézes tea mellett, amit a torokfájásunkra iszunk, szerintem mindig érdemes gőzerővel kutatni, mi váltotta ki magát a betegséget. És ez nem egyszerű menet...
igen igaz, hogy a
beteg kikérdezése nagyon fontos, sőt maga a látványa is, hogy hogyan néz ki. Ezt monitoron keresztül lehetetlen megítélni. Általában véve szert ajánlani meg sokszor felelőtlenség, ebben egyet értünk. Ezért van, hogy eltanácsolom a kérdezőket a homeopátiás oldalra, amit én is olvasni szoktam. Így már értelek, miért mondod veszélyesnek a szerek ajánlását. Köszönöm, hogy kifejtetted! "De Te értesz hozzá, tanulmányoztad, autodidakta homeopatává váltál" Köszönöm ezt a mondatot, jól jött a kis lelkemnek
L.
homeopàtia-kàvé
Nagyon tetszik, amit a homeopàtiàrol irtok, vilàgéletemben vonzódtam ehhez a gyógymódhoz. Egyik legjobb barátnőm homopàtiàs orvos, évek óta "kezel" is, illetve probàlna, de szerinte a reggeli kávémmal teljesen tönkrevàgom az egészet. Merthogy ugye a legtöbb fontos bogyót éhgyomorra kell. Na meg a tea is... Szerintetek, aki nem bír reggel egy bögre jó erős kàvé nélkül függőlegesbe lendülni, annak működhetnek még ezek a bogyók?
kávéval is hat:-)
Én is kávézom rendszeresen, de szerintem amellett is tökéletesen működik a homeopátia! Csak ki kell várni kb. 1 órát a kávézás után és úgy bevenni a szert. S mivel a kávénak elég erős dehidratáló hatása van ezért többet kell inni! A homeopátiás szerek ugyanis jobban működnek ha megfelelően hidratált a szervezeted! A Bach virág terápiával nekem is nagyon jó tapasztalataim vannak, bár én a Love Remediest (Jutta Stephanovs módszer) használom. Ez szintén virágok kivonata, csak nem vágják le őket, hanem még az élő növényen lévő virágok harmatcseppjeit gyűjtik össze. Még intenzívebben dolgozik ezáltal, mivel sokkal pozitívabbak a rezgések:-) Erre utal a neve is, hogy "szeretet virágterápia".
lLove Remediest
Szia! Rákerestem a neten, de nem találom a Love Remediest beszerzési lehetőségét, sőt még infó is csak elég gyéren található magyarul. Tudnál segíteni? :) Előre is köszi.
Szabóné Nórának
Szia!
Bármelyik olvasónak tudsz írni magánban ha a nevére kattintasz, a kapcsolat menüponton keresztül!
Így közvetlenül az ő postafiókjába érkezik a kérdésed.
ez megnyugtató
örülök, hogy kávéval is működik, köszi a megnyugtató választ. Gondolom, a teàra ugyanez vonatkozik... A Bach viràgteràpiàrol még nem hallottam, sőt a Love Remediest sem ismerem, de nagyon szép hangzàsa van, utànanézek a Google-en! Köszi az ötleteket.:-)
Vissza a természethez!!!
Sziasztok!!! Nem akarok mindig "okoskodni" de végül is a véleménymegosztás, meg a tapasztalat a lényege a fórumozásnak. A gyógyszerekről kifejtettem már a véleményemet, aki akarja,elolvashatja.
A homeopátiáról csak annyit,h.bizony nagyon is működik!!! Nem tudtam még olyan problémát felfedezni, amire ne lett volna hatásos szer a homeopátiás családból. És itt értem a fogkrémet is akár!! Azt használok nap mint nap, és minden eddigi problémám megszűnt. És azt sem hinném, hogy csak a gyerekeknek hatásos, mert azért engem is ér elég szennyezés, és mégis működik. A hitről meg annyit,hogy tényleg nagyon nagyon fontos, de amikor egy kisbabának kibújik 19 foga úgy, hogy egyetlen egy hangot nem szól, kvázi nem fáj neki, nem nyűgös, nem lázasodik be, és ezt háromból három "produkálja"akkor elgondolkodtató, hogy ez hit vagy nem hit kérdése, hiszen a babának nem az lesz a fejében, hogy:igen, beveszem ezt és hiszek benne, hogy hat. Szóval csak javasolni tudom mindenkinek!!! Amióta rátaláltam nem szedtem antibiotikumot, nem voltam igazán beteg, és a család idősebb-fiatalabb tagjainak is kivétel nélkül hatásos volt minden bajára, csak valóban meg kell határozni a kívánt szert pontosan, és a potenciált is hozzá. És akkor még nem beszéltünk a Bach virágterápiáról, ajánlom, akit érdekel annak is nézzen utána!!!!! És amint a címben is említettem...vissza a természethez...mert virágok, növények már nagyon nagyon régóta léteznek, már előttünk itt voltak, amíg a gyógyszerekről ugyebár nem mondható ez el!!!!!! Persze ha nagyon muszáj lenne, nem azt mondom, bevenném a gyógyszert, de egy köhintésre SENKINEK NINCS SZÜKSÉGE GYÓGYSZERRE, PLÁNE ANTIBIOTIKUMRA!!!!!!!!!!!!! Ez egy rossz beidegződés, és jó propaganda a gyógyszercégeknek. Tessék gondolkodni a józan paraszti ésszel!!!!!!! Szép,mosolygós napot mindenkinek!!
szerintem nem hit kérdése a homeopátia
Sziasztok! Szerintem nem hit kérdése a homeopátia! Én már 13 éve használom a gyerekeim gyógyítására. A kislányom 2 éves volt, amikor megismerkedtünk egy doktornővel, aki természetgyógyász és gyakorló homeopata. Addig az antibiotikumokat használtuk, mivel csak azt ismertem és természetesen minden apróságra felírta a gyerekorvos. Egy részletes állapotfelmérés után a doktornő megtalálta a kislányom alkati szerét, amelyet elkezdett szedni. Szinte hetek alatt teljesen rendbe jött a gyerek és az addig szorongó, félénk kisgyerek teljesen kinyílt, jobban aludt és látszott rajta hogy teljességében rendben van. Ezután már minden kis náthával homeopátiáztunk, így csak évente max egyszer futottunk bele olyan betegségbe, amelyhez gyógyszerre volt szükség. A következő gyerekek pedig már ebbe születtek bele:-) A 3 fiam már egész pici korától a bogyókat kapta és maximálisan működtek! 12, 9, és 2,5 évesek, de eddig hárman együtt 5 ször kaptak antibiotikumot életükben és ez azt hiszem nagy szó manapság. Bármi problémánk felmerül , akár egy esés, fogfájás, hasfájás mindíg segít! Augusztusban a kicsinek sikerült egy olyan légcsőgyulladást összeszedni, amelyre a doki a legdurvább szteroidokat írta fel és a kruppra alkalmazott kúpot, természetesen antibiotikum mellé! A homeopátiás doktor néni is megvizsgálta, adott egy bogyót és a gyerek másnapra szinte teljesen rende jött, egy kicsi orrfolyás maradt csak! Az utolsó két szülésemnél is használtam, vajúdáshoz is és a szülés utáni regenerációban is. Nagyon jól működött! Igazán nem értem, hogy miért vitatják ennek hatékonyságát, bár azt tudom, hogy vannak szervezetek és emberek akiken nem működik, de szerintem ez csak elenyésző része az embereknek! Én mindenkit arra biztatok, hogy próbálja ki! Persze nem saját kútfő után menve, hanem keressetek egy homeopátiás szakembert! Szép napot mindenkinek:-)

én szeretem a bogyókat
mint tudjátok szívesen is ajánlottam bizonyos esetekben őket itt az oldalon és magánlevélben is. Érzésem szerint itt egy kissé más meglátásra van szükség, a szerek többszinten is hatnak, test-lélek-szellem, higítástól függően. A tiszta test, ahogy Plútó írta nem feltétel. Úgy érzem nemcsak hit krédése ez, ha valaki igazán hozzáértő, akkor a legmegfelelőbb szert ki tudja választani a legmegfelelőbb higításban és akkor bizony csodákra képesek a bogyók, ezt én magam is megtapasztaltam amikor alkalmaztam a szereket. Fontos, hogy eltaláljuk a betegség rezonanciáját és jól megfigyeljük a tüneteket, hogy a problémához leginkább hasnonló gyógyszerképű szert ki tudjuk választani. A szerekkel információkat viszünk be a testbe , egy bizonyos rezgésszinten tárolva, a víz nagyon jó információ hordozó, márpedig a bogyók nagyszázaléka víz ebben tárolódik el minden. Minden betegségnek van egy szelleme is -szeritnem- erre is figyelni kell milyen a beteg arca, bőre, testtartása szeme, milyen szembetűrnő tünetei vannak, mitől romlik, mitől javul, ezek mind fontos infok a kezelés illetően. Szóval én bogyópárti vagyok, akkor adom ha feltétlen kell, az értő figyelem a szerek ismerete elengedhetetnel ahhoz, hogy jól válasszunk és hatákonyan tudjunk kezelni vele. Szeretettel: Lenóka
Lenóka bogyói:)
Szia Lenóka! De jó,végre egy hozzáértő! Még nem sokszor használtam bogyókat,most kezdek ismerkedni velük. Akkor bármikor kérhetek majd Tőled tanácsot?
Ma vettem Oscillococcinumot,mert kezdődik a 'dáthás' időszak
Viszont a férjemnek colitise van(krónikus vastagbél gyulladás).Erős gyógyszert szed,napi kétszer. (Pentasa granulátumot-ezek is kis gyógyszergömbocskék) Lenne esetleg olyan homeopátiás szer,amivel segíthetnénk az ő állapotát? Köszönöm! Még jelentkezem majd kérdésekkel,ha lehet...
Heni 
Igen Plútó :)
szoktunk magánba levelezni
Sokszor jó úgy tisztázni dolgokat, mert nem minden tartozik a nagyközönségre
Heni! Ennyire nem vagyok hozzáértő, de van egy oldal amit sokszor ajánlottam már http://homeopatia.info.hu ahol nagyon hozzáértő orvosok várják a kérdéseket. Ilyen problémára, mint a férjednek is van nem merek szert ajánlani
érdemes lenne elmenni egy homeopátiás orvoshoz, hogy az alkati szerét kitesztelje, az biztosan átütő sikert hozna. Az immunerősítéshez igen, nagyon jó az echinácia nevű szer D4- D6 potenciában, heti váltásban illetve 1-2 napos szünetekkel, de az oscillcoccinum is megfelel. Bármikor szívesen segítek szert választani, ha úgy érzem megtudok felelni a kérdésre, illetve, ha úgy ítélem meg a határaimon még belül van a dolog. Szertettel! Lenóka 
Magánban is írhattok egymásnak!
Mi is váltunk időnként egy-egy levelet magánban, igaz Lenóka?
Amikor már nem kifejezetten közérdekű a téma, akkor Ti, kedves Olvasók fel is tudjátok venni egymással a kapcsolatot közvetlenül: a felhasználónévre kell kattintani, ott pedig a "Kapcsolat"-nál a kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül lehet üzenni.
Éljetek a lehetőséggel!
homeopátia és a víz "emlékező-képessége"
Többször is olvastam már a homeopátiás szerekkel kapcsolatban, hogy milyen jó "információ-hordozó" a víz. Állítólag nem számít, hogy akkora a hígítás, hogy a készítmény gyakorlatilag már hatóanyagot nem is tartalmaz, hiszen - állítják - a víz "emlékezik". Ezek után felmerül bennem a gyanú, hogy a víznek ez az úgynevezett "emlékező-képessége" vonatkozhat "előtörténetére" is (a korábban benne lévő szennyezőanyagokra, konyhai, fürdõszobai, WC használatból, mosásból és takarításból keletkező anyagokra).... Mindenesetre érdekes dolog a homeopátia. A fenti érvelésem ellenére már én is szedtem homeopátiás készítményt, és úgy éreztem, hogy használt. Talán a homeopatikus szerek szedésével esélyt adunk a CSODÁLATOS emberi szervezetnek arra, hogy ÖNGYÓGYÍTÓ képességeit aktivizálja, nem sürgetjük, és a tüneteket nem nyomjuk el. A szervezet saját maga dolgozik rajtunk és nem egy szer. Ezért lehet hatékony gyerekeknél, és főleg a megfázásos, náthás megbetegedésekben. Valószínűleg súlyosabb problémáknál, amikor a szervezet már nem tudja a saját erőit mozgósítani, kevés. Nem tudom... azt hiszem milliárdnyi olyan összefüggés és folyamat zajlik körülöttünk, amit véges agyunkkal felfogni nem tudunk... Jó éjszakát mindenkinek! Ági
Ezt örömmel hallom Lenóka!
Ezt örömmel hallom Lenóka! Mármint azt, hogy nem feltétel a homeopátia hatékonyságához a tiszta test - ha Te írod, méghozzá tapasztalatból, Neked elhiszem!
Nekem viszont eddig tényleg az volt a tapasztalatom, amit írtam: felnőtteknél, hogy használt-e, bárkit kérdeztem, azt mondják, hogy "fene tudja". És így voltam vele magam is, mert régebben én is próbálkoztam vele. Mindig olyan érzésem volt, hogy vagy használt, vagy nem, de az biztos!
De a gyerekeknél tapasztaltam vitathatatlan pozitív hatását - bár olyan is volt, hogy nem éreztem hatását a szernek. Ilyenkor lehet találgatni, hogy miért nem, biztos rosszul volt megválasztva a szer erőssége, ki tudja? Ez nehéz ügy, hiszen betegségek esetén napról napra, vagy akár óránként változik meg a test állapota - nem mindig sikerül eltalálni, vagy beszerezni az adott pillanatra a megfelelő szert, a megfelelő dózisban...
Plútónak Lenókától
Szia Plútó! Én a férejemen teszteltem ezt le, és nála ugyanúgy 15 perca alatt mulasztotta el a lázát, mint a gyereknek. És Ő azért, mint a tiéd nem "tiszta" annyira, mint a gyerek. Pedig nagyon szkeptikusan állt hozzá, és Ő volt a legjobban meglepve az eredménytől. Az anyósom darázscsípése is lelohadt egy órán belül a felére másnapra meg sem látszott, pedig Ő sem hitte el, hogy majd hatni fog a szer. A kislányom mandulaműtét után egy héttel már gyógyult volt a doki szerint, pedig 2 hét a teljes gyógyulási idő. Ezek önmagukért beszélnek
Tehát nem hit kérdése
A kávé és egyéb dolgok nem befolyásolják tapasztalataim szerint, én ugyanúgy megiszom a reggeli kávémat és hatnak a szerek, kb 1 órának kell eltelnie a bogyószopogatás és a kávézás között, és akkor nincs baj, a szerek a szájnyálkahártyáról szívódnak fel, ezért nem mindegy milyen állapotban vannak a hajaszálerek ott, illetve ahogy írták is mennyire hidratált a szervezet. Az illóolajok viszont hatással vannak, legalább fél óra teljen el az illóolajhasználat és a bogyó bevétel közt. Igaz, ez nem érinti a szájnyálkahártyát, de valahogy mégis hatással van még az orron keresztül is a bogyók hatékonyságára. Puszedli! Lenóka
Bogyók és hit
Tavaly az állatorvos az egyik kiskutyának műtét után (törés) javasolt bogyókat, azzal a kommentárral, hogy ő ugyan abszolút nem hisz benne, de próbáljuk ki, működik. Tény, hogy nagyon rossz helyen volt a törés, mégis gyorsan és nyom nélkül gyógyult! Pedig kétlem, hogy a kutya hitt volna benne...
Magánvélemény a homeopátiáról
Több dolog jut eszembe:
- A homeopátia a működési elvéből adódóan nem tud egzakt módon egyformán és mérhetően hatni mindenkinél, épp ezért egy laboratórium sem fog tudni olyan kézzel fogható mérési eredményeket produkálni, amitől egy mai, materialista hatóság megnyugodna és hátradőlne.
Aki kicsit is foglalkozott vele, az tudja, hogy ezek a szerek a rezgéseik által hatnak, "rezgésszinten" hivatottak befolyásolni az egyensúlyából kibillent szervezetet. Ebből szerintem egyenesen következik, hogy e szerek hatékonysága nagyban függ a beteg szervezetének leterheltségi, "elhasználódottsági" fokától - hisz nem mindegy milyen "zajfüggönyön" kell keresztülverekednie magát a homeopátiás szer közvetítette rezgésnek. Nekem pl. sosem jutott még eszembe, hogy a férjemnek homeopátiás szert javasoljak ha beteg volt, mivel tudom, hogy az ő ezerféle méreganyaggal: stresszel, elektroszmoggal, zajjal, szennyezett levegővel, nem túl egészséges kajával, no meg egy kis borral/sörrel stb. - nap mint nap nagymértékben terhelt szervezete "kiröhögné" a kis golyócskák által közvetített rezgéseket!
Ellenben egy még tiszta szervezetű kicsi gyermek számára nagyon hatásosak a kis golyók - és erre nekem is minden kétséget kizáró bizonyítékom van, de ezt most nem írom le.
- Köztudott, hogy talán nem is tartalmazzák az eredeti anyag egyetlen molekuláját sem a homeopátiás szerek. Ezért nem értem miért olyan nagy durranás az angol "1023 Homeopátia – nincs benne semmi" szlogen, hiszen ezzel nem mondanak semmi újat, sőt, ez még csak nem is hordoz ledegradáló jelentést a homeopátiát használók számára.
- Persze, minden üzlet! A homeopátia is üzlet, a gyógyászati segédeszközök is üzlet, de a tanksapka, a biciklicsengő meg a kínai gumikacsa is üzlet, nem? Meg a bioélelmiszer is üzlet - ergo: ne vegyük, ne együk?!? Minden üzlet, amit valaki pénzért bocsát áruba - ezt bármire rá lehet húzni, bárkinek az orra alá oda lehet dörgölni. Szinte közhely!
- Az azonban szintén igaz, hogy talán fel sem tudjuk fogni milyen óriási jelentősége van a hitnek a gyógyulási folyamatban! Akár a homeopátiában is, de szerintem ez egyáltalán nem rossz dolog.
Mert mi is a hit ebben az esetben? Az, hogy nem avatkozunk be durva invazív módszerekkel a szervezet természetes működésmechanizmusaiba, hanem megbízunk benne, hagyjuk nyugodtan dolgozni, TUDJUK, hogy képes meggyógyulni - ezért nyugodtak vagyunk, sőt felhőtlenek, akár még örülünk is a betegségnek. (Szerintem épp az aggódás, a rágódás az, ami elveszi, leköti a természetes gyógyító erőink nagyrészét.)
A mai farmakofág népesség persze már képtelen hinni a különböző "szerek" nélküli gyógyulásban, mert már minden idegszálában benne van, hogy ha megbetegszünk, akkor arra be kell szedni valamit! Az én példámat hadd meséljem el:
Amíg nagyon kicsit voltak a gyerekeim, sokszor nyúltam homeopátiához betegségeik esetén. Aztán elkezdtem hanyagolni, mondván, hogy ne nyúljak bele a szervezetük természetes gyógyulási folyamataiba (mert azért a homeopátia is beleszól ebbe a folyamatba, csak másképp). Elkezdtem velük kísérletezni, és érdekes módon észrevettem, hogy nincs is szükségük homeopátiás gyógyszerekre a banális fertőzések leküzdéséhez - ugyanolyan szépen meggyógyulnak nélkülük is.
Utólag már úgy látom: inkább nekem volt szükségem a homeopátiás gyógyszerekre, semmint a beteg gyerekeimnek. Nekem volt szükségem valami mankóra, mert kezdetben nem mertem bízni a gyerekeim testének öngyógyító erejében, és talán önmagamban sem. Az évek alatt azonban már volt bőven alkalmam megfigyelni, tapasztalatot gyűjteni arról, hogy mennyire kiválóan működnek - így már hosszú évek óta nem adtam nekik semilyen homeopátiás gyógyszert (meg másmilyet sem).
Szia Plútó! A lelki egészségről olvasgattam...
Szia Plútó!
A lelki egészségről olvasgattam épp a hétvégén és az egyik szerző, Mohás Lívia, azzal indított, hogy megingott a biztonságot adó világkép. Kvantumelmélet, morfogenetikus mező, szinkronicitás: "a valóság ezer arcát nem lehet megmagyarázni és értelmezni". Nekem a homepátia jutott eszembe rögtön, amiben eredendően nem hittem, de most már szinte napi szinten foglalkozok vele és igyekszem az ismereteimet elmélyíteni, mert többször is volt alkalmam meggyőződi a hatékonyságáról. Kilátástalan helyzetben is.
Én egy erősen az érzelmeivel reagáló alakat vagyok, nálam a homeopátiás szerek hatása egyenesen drámai olykor. De a leírásodban megláttam a saját férjemet is, aki nemigen fog gyümölcsnapot tartani és szerinte a méregtelenítés leghatékonyabb módja, ha az ember Unicumot iszik. Úgy történt, hogy a nyáron összetörte magát: sebek, zúzódások stb. Az ügyeletről elküldtek, hogy sajnálják, nincs mit tenni, min. 4 hét, jegelje meg kenje diclofenac tartalmú kencével. Én már túl régóta látogatom ezt az oldalt, hogy ilyenekre herdáljam a pénzt, "meghomeopátiáztam" a fickót. 1 hét alatt működőképes lett, de a sebek gyógyulása az valami elképesztő volt. Különösen egy, ami a sport ruházat alatt keletkezett, gyakorlatilag égés volt és makacsul ellenállt az első 2 nap, nedvedzett stb., erre külön szert adtam neki, és egy bevétel után, másnap, már heges volt és gyógyulni kezdett. Nálunk így nem kérdés, hogy a homeopátia működik. Nem ismerem, csak sejtem a mechanizmust és csak a tapasztalataim bizonyítják, de ez tulképp elég is, hogy kiemelje abból a bizonyos "hinni kell benne" cimkéjű misztikus körből.
Szép napot! Klára
hit
Plútónak igaza van, a hitnek óiási a jelentősége és nemcsak a gyógyulásban, hanem az élet minden területén. Csak kell-e "mellé" bogyót is szedni, az itt a kérdés...
Nemcsak hit kérdése
Azért nem csak hit kérdése a homeopátia, nem ezt írtam
Azt írtam, hogy a hitnek IS nagy szerepe van - de nemcsak a homeopátiával történő, hanem bármilyen gyógyulási folyamatban! A lényeg az, hogy az ember biztos legyen benne, hogy a gyógyulás útjára lépett (már így sokkal több energiája marad a gyógyulásra) - hogy aztán beszedett-e ennek érdekében valamit vagy sem, az sok esetben tökmindegy, mert a test öngyógyító ereje bámulatos, és a feladatot ígyis-úgyis elvégzi.
Szerintem inkább arra kellene mindenkinek sokkal jobban odafigyelnie, hogy a testét (vagy a kisgyermeke testét!) JÓL tartsa, vagyis nap mint nap lássa el minden tápanyaggal, amire egy jó működéshez szüksége van (itt nyilván nem szintetikus vitamincsodákra gondolok!). És akkor nem kell aggódni, ha jön egy fertőzés - hadd jöjjön, megesszük reggelire!!!
Ahogy írtam: számomra sem kérdéses a homeopátia hatékonysága, csak arra is rájöttem, hogy szükségtelen mindig hozzányúlni, ha bármi gond adódik. A homeopátia is beleszól a test természetes folyamataiba, csak nem kémiai szerekkel, hanem rezgésszinten. Én azon a véleményen vagyok, hogy érdemes megadni a testnek a lehetőséget arra, hogy magától billentse helyre az egyensúlyt, mert ettől erősödik igazán.
Aztán persze lehet más véleményen is lenni!
krónikus hörghurut
1994-óta szenvedek krónikus hörghurutba /ezzel egy időbe diabeteszt is diagnosztizáltak/. Minden receptre felirt gyógyszer jó volt, persze amig szedtem. Utána mintha semmi se történt volna. Aztán kezembe került néhány igazi jó könyv,amibe megtaláltam a lehetséges gyógyulásom leirását. //Hát ez nem igazán felsőléguti megbetegedés, igy a gyógykezelése sem lehet hasonló./ Elhagytam a receptes gyógyszereket. A tápcsatarna rendszerem méregtelenitése, lugositása azt eredményezte, hogy a hörgő váladékozása lecsökkent. A sorstársaim átérzik, hogy mit is jelent ez?
!!! A vércukorszintem is sokkal lejjebb ment. Nem egyik napról a másikra javultam, de kitartottam. 16 év után szabadon lélegezve kijelentem ÉLJEN a HOMEOPÁTIA !!!!!
Hozzászólás írása