Ökoanyu blogját már régóta követem, mert nagyon sok klassz - csupa antalvalis - ötlete van. Eddig azt gondoltam, az igazi szemránckrémek csak csupa rosz dologból készülhetnek, illetve amúgy sem használnak...Na most kiderült az ellenkezője! A leghatásosabb és legolcsóbb szemránckrém amiről eddig hallottam - csupa jó összetevőből, amiket szerintem be sem kell szereznetek, minden antalvalis boszorkánynál van otthon sheavaj, olívaolaj és lenmag, nemigaz?
Az internetes cikkeknél megszokhattuk, hogy a címek csak részben, vagy valamilyen kifacsart formában fedik csak a cikk tartalmát. Ezt szülte a hírverseny, ha akarom, akár még szórakoztatónak is nevezhetem, minden esetre hozzá lehet szokni.
Most viszont a címem minden szava igaz még a „recept" is szó szerint értendő, mert egy házilag elkészíthető krémet fogok ajánlani.. Ja, és nem fogok olyan általánosságokat sem írni, hogy tessék aludni, mert az jobb a botoxnál. Nyilván jobb, de azért a szarkalábakat nem varázsolja el. Hivatkoztam már rá, hogy a múlt hétvégén voltam egy kencekészítő tanfolyamon. Három napon keresztül, reggeltől estig tölcsérrel töltötte a fejembe a tudást Dr. Torma Viktória és csapata a Házikence Tanodában. „Laza" (nyugi, ha én megértettem, mindenki meg fogja érteni) kis kémia bevezetők után a legnagyobb hőségriadóban kutyultunk a tankonyhában, de nem nehezményeztem, mert zseniális dolgokat csináltunk, többek között egy szemránckrémet is.
Első este hazavittem a kincseimet és minden hit nélkül elkezdtem kenegetni magamat. A téma nagyon érdekel, de azt tudni kell rólam, hogy gyakorlatilag egy nappali krémmel és egy lemosóval simán eléldegélek, nem vagyok nagy krémfüggő. Ránc-ügyben meg még nagyképűnek is tűnhetek, de szerencsére a nagymamámtól jöttek a
jó gének, a bőrömmel sok gondom nincs. Összesen kettő darab számottevő ránc található a szemem környékén, de nem túl feltűnőek, békében élünk egymással. A tanfolyam első estéjén, pénteken tehát minden meggyőződés nélkül bekentem az ominózus két ráncomat az aznap készített lenmagzselés szemránckrémmel, majd szombaton is így tettem. A szombati nap egyébként nagyon húzós volt valamiért, talán a meleg miatt és estére csak arra voltam képes, hogy tükörpontyként bámuljak ki a fejemből. Későn feküdtem, korán keltem (tehát nem foghattam az alvásra a meglepő eredményt) és a reggeli mosakodásnál egyszer csak azt láttam, hogy nincs meg a két ráncom... Egészen skizoid érzés volt, épp anyámnál táboroztam, szóltam neki: baj van, baj van, eltűntek a ráncaim! Megnézte, szerinte is eltűntek. Amikor jeleztem a tanfolyamon, Viki teljesen természetesnek vette bejelentésemet és enyhe biccentéssel közölte: ja, a lenmagos tud ilyet...
Tehát így jártam, azóta minden nap kenem, mert tulajdonképpen a kettő nélkül még jobb.
Közreadom most a receptet, melyet igazából csak a tanfolyamon résztvevők kaphatnak meg, de most engedélyt kaptam rá, tessék:
Így készül a lenmagzselé:
4 evőkanál lenmagot főzzünk fel 4 deciliter vízzel, amíg zselésedni nem kezd. Ezt látni fogjuk, vigyázni kell, hogy ne legyen túl sűrű, mert nehéz lesz leszűrni. Ha kész, szűrjük le aey kis lyukú szitán így kapjuk meg a lenmagzselét.
Utána egy edénybe mérjük ki a következőket:
Ezeket olvasszuk össze úgy, hogy az edényt a hozzávalókkal vízfürdőben melegítjük, amíg fel nem olvad az összes komponens. Közben ezeket folyamatosan keverjük össze.
Amikor kész öntsünk hozzá:
Az egészet keverjük össze a robotgép dagasztókarjával és mehet is a tégelyekbe: kész!
További Hírszem:
Hozzászólások
emulgeátor
Sziasztok!
A lysolecithint lehet méhviasszal helyettesíteni? Ha igen, mennyit rakjak bele? Vagy valami egyéb emulgeátor, ami nem szójaalapú?
Illetve a glicerin feltétlen szükséges bele? Vagy mivel lehet kiváltani?
Előre is köszi, ha tud valaki segíteni!
glicerin
Hali!
Én megint a Müller Marcsi vagyok...Íme, amit a gl-ről kihagytam:
A növényi glicerin egy bőrbarát nedvesítőszer, mely segít bejuttatni a vizet a bőrbe. Csodálatos hidratáló, bőrápoló szer és erős vízmegkötő tulajdonsággal bír. Használható minden arc- és testápoló készítménybe.
Lilocza és a krémkeverés
Használhatsz más emulgeátort is, pl. emulsant (kb. 4-6%-nyit tehetsz bele, számold ki a krém mennyiségétől függően), vagy cetylalkoholt, szerintem a méhviasz itt nem elég (esetleg próbád meg kis mennyiségben) . Én szeretem a lysolecithint, könnyű vele dolgozni és jó hatású, de ha nem szimpatikus, helyettesitsd nyugodtan. Glicerint én sem tennék a krémbe.
Hogy ne romoljon meg a krém, tehettek bele pár csepp grapefruittmag kivonatot, vagy valamilyen alkoholos tinktúrát (én vizes dezodort pl. propolisszal tartósítok, nagyon bevált), krémekbe mehetne pl. körömvirág tinktúra.
Köszönöm
Kedves Akismoo!
Nagyon köszönöm a tippeket, ki fogom próbálni és majd mindenképpen beszámolok!
És a többieknek is köszönöm, akik írtak!
Szép estét Mindenkinek!
Én már csináltam ilyen krémet, nekem így is sikerült,
emulgeáló és glicerin nélkül. Tényleg használ, de negyon kell vele vigyázni, mert nekem mind a kétszer hamar megromlott a hűtőben is. (kb1-1,5 hét) Gondolom a lenmagzselé a bűnös, (illetve én, mert nem sikerült jól leszűrnöm , elég nehézkes művelet) mert az olajoknak nem szokásuk csak úgy megromlani. Tehát ha csinálod akkor egyszerre csak kis mennyiséget. És ha a romlásnak a legkisebb jelét is felfedezed, akkor az egész kuka!
Ha emulgáló nélkül kevered össze robotgéppel az olajokat a vízzel, akkor is krémállagú lesz, viszont a víz hajlamos 2-3 nap után kicsapódni a masszából.
Legutoljára azt csináltam, hogy egy kiskanálnyi lenmagból csináltam pici vízzel egy kis zselét, azt a tenyeremben összekevertem olivaolajjal, meg búzacsíraolajjal és úgy frissen felkentem a szemem köré. Igen hatásos pakolás lett belőle. Kb 2-3 hetente szoktam ismételni, a krémet mindig frissen készíve.
Jó kotyvasztást!
Köszönöm, hogy megosztottad a
Köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalatodat! Elvileg az E-vitamin lenne a tartósítószer, nem ? Akkor hogy-hogy ilyen hamar megromlik? Jájj...
És mi van, ha lenmeg zselé helyett lenmagolajat rakok bele?
E-vitamin és a tartósítás
Egy kozmetikai termék két féle képpen romolhat meg:
Az E-vitamin avasodás gátló, a lenmagzselé viszont penészesedésre hajlamos. Ebből következik, hogy hiába az E-vitamin, mégis képes magromlani. A penészesedés ellen legjobb a szalicilsav, amit én házilag nem tennék szemkörnyék ápolóba. gyhogy marad a hűtő, illetve hogy minél kisebb adagokat készíts, hogy előbb elfogyjon, mint hogy megromoljon.
recept
Sziasztok!
A forrásként megjelölt írásban is fel van tüntetve 0,3 g optiphen. Egy előző hsz-ban, ami valszeg elsüllyedt a kibertérben, igyekeztem megírni, hogy az optiphen egy ( olajban oldódó) tartósítószer, ami minden vizet (itt a lenmaggél a vizes fázis) tartalmazó kencébe kell, mert a géles krémek nagyon jók, de romlékonyak.
Nekünk így küldték be ezt a receptet
optiphen nélkül... Éna házikencék tekintetében nem vagyok tartósítószer párti, még akkor sem, ha az a tartósító semleges megítélésű. Aki nagyobb adagot készít, az tehet bele tartósítót, de én épp emiatt készítek mindig pont annyit, amennyit elhasználok mielőtt megromlana. Szerintem nem véletlen, hogy 1-2 grammokkal számol a recept.
Gyakorlott krémkészítők segítségét várjuk,
hogy Lilocza érdemi válaszban részesülhessen :)
hatás
Sziasztok!
no és tényleg használ?:)
Üdvözlettel.
összetevők változtatása
Sziasztok!
Bár olvastam, h. az olajakat variálhatom benne, mégis ehhez kapcsolódó kérdésem lenne. Ha az eredeti mandulaolaj helyett rózsaolajat és az olivaolaj helyett szőlőmag olajat teszek,az jó kombináció-e
.
Köszi a válaszokat
: Zsolin
Szemránckrém recept változtatása
Olívaolaj helyett jó a szőlőmag olaj, de milyen rózsaolajra gondoltál? Töményre, mett az nem jó bele! Vagy valamilyen olajban higított rózsaolajad van?
Halihó!Lysolecithint lehet
Halihó!
Lysolecithint lehet gyógyszertárban kapni?:) köszii
Lenmag mennyisége
Sziasztok! Megcsináltam a krémet, jó lett az állaga, de ezzel kapcsolatosan két kérdés is felmerült bennem: a 4 evőkanál lenmag egy hadseregre elegendő, van annak valami jelentősége miért ennyiből kell csinálni, vagy simán lecsökkenthetem a mennyiséget mondjuk a felére? Mivel csak másodszorra sikerült, a második alkalommal kicsit magasabb hőfokon főztem, így sötétebb lett a lenmagzselé. Befolyásolja ez a hatékonyságát? Vagy alacsony hőfokon kellett volna, és így agyonvágtam a hatóanyagot? Előre is köszi, Andi
lenmagos krém
Kedves Andi! nyugodtan csökkentheted arányosan a mennyiségeket! Ha gőzfürdő felett melegítetted, akkor valószínűleg nem lett baja a lenmag nyáknak, legfeljebb a lenmagból több oldódott ki, szerintem.
Köszi, Tünde,
a lenmagot simán tűzön főztem, de utána a többi összetevőt már gőz fölött elegyítettem vele. Remélhetőleg jó lesz. :) üdv, Andi
lenmagzselé
Lehet, hogy hülye kérdés, de az olajok szükségesek ahhoz, hogy a lenmagtrutyit beszívja a bőr? Ha csak önmagában maszatolom szét a bőrömön, nem jut be?
(Értem én, hogy a többi is ránctalanít, de nem pacsmagolnék vele annyit.)
Lenmagzselé 3.
Csinálhatod olaj nélkül is, a bőrön megszáradva kicsit száraz, viasz szerű lesz, amit később majd törölj le! Én már főzés nélkül is csináltam, kis adag lenmagot nyakon öntöttem jó forró vízzel, átkevertem, langyosan kenhető. Egyébként készíthetsz lenmag pakolást is ugyanígy, a zselés lenmag masszát kend fel az arcodra, tegyél rá fóliát vagy papírmaszkot (vagy semmit), hagyd rajta 15 percig és töröld le.
Lenmag zseléből hajbalzsam
Kedves Tündi!
Szeretenék lenmagzseléből hajbalzsamot készíteni. Ez egy könnyű ápoló hatású balzsam lenne, amit kb 3-5 percig hagynék a hajon. Leírom, mit szeretnék belerakni, segíts kérlek, hogy áll ez össze. Lenmag, glicerin, panthenol (átlátszó lötyi), E-vitamin, Aloe vera (ez is lötyi, 99,6%-os aloe vera gél. 0,4% tartósítószerrel stabilizálva (nátrium-benzoát, káliumszorbát, citromsav). Olajat, vagy vajakat nem szeretnék bele tenni. Azért, mert utána erőteljes hőhatásra (hajszárítás, simítóvas) hátha túl melegednek, bár ezt csak én gondolom, lehet nem így van, pl.: hajolajat csak befejező termékként használunk. Persze illóolajokat szeretnék bele ha lehet. Teafa, levendula, jázmin van jelenleg. Persze, ha van más ötlet, amit alapként használhatnék, ne fogja vissza magát senki. A lenmag zselét teszteltem a hajamon. És már önmagában is jónak tűnik. Egy kevéstől is az összegabalyodott haj szétcsúszik, persze az igazán sérült haj attól még nem lesz ápolt, de hasonlóan, mint azoknál a borzalmas szilikonos balzsamoknál, legalább a sampon kiöblíthető, és könnyebben fésülhető.
Köszi Gabi
házi hajbalzsamok, fésülést könnyítők olajjal/olaj nélkül
Szia Gabi!
pár hete én is azon tanakodtam, hogy milyen alternativ balzsamokat, pakolásokat, szérumokat használhatnék, ha nem bánod, megosztom veled, illetve veletek, hogy mire jutottam.
A lenmagzselé tényleg jó ötlet, de ha nem akarsz bele olajat rakni, akkor ne tégy bele E vitamint sem, mert az E vitamin csak olajban oldódik, vízben nem. Én glicerint sem tennék bele, esetleg csak nagyon keveset (max. 2%), nagy mennyiségben száríthat, mivel a mélyebb rétegekből vonja el a nedvességet.
Esetleg készíthetsz egy olajmentes, ultrakönnyű verziót (lenmagzselé+panthenol+aloe vera, ha túl híg lenne, mehet bele egy kis xantán, az zselésít, sűrít), és egy kiadósabb, olajos változatot is, hiszen a "gyári" hajbalzsamok, pakolások is gyakorlatilag valammiféle olaj és víz elegyéből készülnek, emulgátorral elegyítve, illetve egyéb hatóanygokkal és adalékokkal dúsítva. Sőt, a hajvasalás előtt használatos szérumok is gyakolatilag vízet és kis mennyiségű olajat tartalmaznak, meg persze minimum két tucatnyi adalékot... Ezzenl nem azt akarom mondani, hogy olyan nagyon jók, csak annyit, hogy nyugodtan melegítheted a hajat olajos balzsam/pakolás után. A kókuszvaj például jól bírja a magas hőfőkot is, és amúgy is ideális hajápoló. A szőlőmagolaj is jól tűri a hevítést, bár azt még hajápolásra nem próbáltam (inkább megeszem
).
Az olajos verziót pl. el tudom képzeli így: lenmagzselé+panthenol+aloe+kevés kókuszolaj+E vitamin+emulgátorként lysolecitin. Mindkét verzióba mehetnek illók, tetszés szerint, a levendula jolly joker, én naygon szeretem még az ylang-ylang-ot mert jó minden hajtipusra, és tonizálja a hajat, illetve nagyon jó még a hajra a rozmaring, a rózsafa, geránium.
Szárazabb, illetve göndör hajra én úgy készítek hajbalzsamot, hogy shea/kókuszvajat keverek el olíva/argán/jojoba olajjal, ebbe testek még egy kis E vitamint, illetve illókat. Száraz hajra valók: ylang- ylang, rózsafa, citromfű, geránium, szantálfa.
Egy alternatíva hajbalzsam helyett, zsíros hajra: erős rozmaring főzet, almaecet, néhány csepp rozmaring és citrom illó (sajnos nem emlékszem már, hogy ezt itt vagy a lukreciakencei.hu-n olvastam).
Készíthetsz fésülést könnyítő spray-t is, valamilyen virágvíz (vagy sima víz), illetve illók keverékéből (levendula, rozmaring, cédrus, illetve száraz hajra való illók). Száraz hajra való virágvizek: levendula, neroli.
Amt én nagyon szeretek, saját hajamon is rendszeresen használom - bár ez nem hajbazsam, és nem is fésülést könnyítő - szárítás előtti dúsító spay: sörbe elegyítek növényi keratint (kb. 5%-nyit), ebbe cseppentek citom és ylang-ylang illót. Nagyon jó tartást ad a vékony szálú hajnak.
Terbe van véve, hogy kipróbálom a boszikonyhában megtalálható aloe-jojoba leave-in-t, illetve a hajszelidítő-simító szérumot, jónak tűnnek.
Most látom, hogy ezt jó hosszúra nyújtottam, remelem találsz benne használható infot is.
Akismoo angyal vagy
Köszönöm a rengeteg tippet. Még sosem készítettem ilyet, így most én kérdezek aprólékosat.
A kevés olajas mellett döntöttem, az E-vitamin miatt. De fogalmam sincs miből mennyit. Lenmagzselé+ panthenol+aloe vera+ kokuszolaj+ E-vitamin+ lysoleticin +levendula illó. A zsíros hajra valóhoz az almaecet lehet citrommal helyettesíteni? És a hajdúsítónál a sört is, citrommal kiváltani? Hu de finnyás vagyok egyiknek se szeretem a szagát A növényi keratint nem találtam meg sehol. Meddig áll el egy ilyen házi kence? Készítettem lenmagzselét tettem bele teafa illót nem tudom mennyit kell cseppentettem pár cseppet. Egy hét után lett buggyant szaga, de nem volt hűtőben. Ez volt a teszt.
Köszi Gabi
re: lenmagos hajápoló
Hát ilyen lenmagos kencét még én sem készítettem, remélem össze fog állni, valahogy így képzelem el:
5 g Kókuszvaj 2,5 lysolecithin 0,5 g E vitamin, ezeket összemelegíteni.
15 g lenmagzselé, 5 g aloe, 1 g panthenol, ezt fokozatos kevergetés mellet az előzőhöz önteni (esetleg a lenmagzselét és az aloét lehet fele-fele arányban, de szerintem úgy túl híg lesz, akkor kéne egy kis xanthan is bele, az zselésít)
A végén mehet bele pár csepp illó, illetve nem ártana valamilyen tartósító, pl. grapefruitmag csepp esetleg valamilyen tinktúra vagy alkohol.
Na ezt azt hiszem én is elkészítem, ha már így összehoztuk
, csak legyen egy kis időm.
Ami a mésik két kencét illeti, az illók elfedik az ecet és a sör szagát is, de az ecetet szerintem simán kiválthatod citromlével, lehet a sört is, bár én azt megtartanám.
A növényi keratint én egy romaniai webáruházból veszem. Esetleg lehetne javasolni, hogy legyen a bionom aruházban
.
Első kencéim
Elkészült az első próba adag.
Minden, úgy ahogy írtad, kivéve aloé-ból borult duplája, jó sűrű lenmagzselét készítettem, így jó lett az állaga végül. Holnap lesz alkalmam kipróbálni.
Kézkrémet is készítettem, egyelőre jónak tűnik, szinte minden került bele ami volt itthon.
Majd használat közben kiderül. Receptet ne várjatok, mert a kínai lőccs-csing-csüng-csak módszerrel készült.
Köszönöm a receptet,
Gabi
Gabi első kencéi
Örülök, hogy összeállt!
Számolj be kérlek a hatásról is
.
Jövő héten azt hiszem én is elkészítem, majd leméricskélhetem a pontos adagokat, hogy legyen pontos recept is, ha beválik.
Kence arányok
Elkészítettem másodjára, és annyit módosítottam, hogy kevesebb kókuszolajat tettem bele. Az első nagyon jó volt kéz krémnek, és nagyon száraz hajra balzsamnak, viszont ha kicsit több került a kókuszolaj kiöblíthetetlen, és elnehezítette a hajat. A másodikat elajándékoztam, így a barátnőim tesztelhetik. 30g sűrű lenmagzseléhez 3,5g kókuszolajat tettem, és 12g aloét, 4g lysoleticin, 1,5g E-vitamin 2g panthenol.
Kézkrémnek is kitűnő, gyorsan beszívódik.
Ha növelem a mennyiséget mindent arányaiban kell? Ha valami könnyedebb olajat használnék, mindenképp kell melegíteni, vagy elég mindent összevegyíteni? Nagyon élvezem a krém készítést, mindenkinek csak ajánlani tudom.
kence arányok Gabinak
Nem kell feltétlenül melegíteni, a lysolecithin hidegen is emulgál, de az összetevők legyenek kb. egyforma hőmérsékletűek.
Igen, kb. arányosan kéne növelni/csökkenteni a mennyiségeket, legalábbis a lysolecithin és a vitaminokok mennyiségére figyelj, ezeknél megvan a minimum ill. maximum arány amennyit érdemes rakni egy kencébe.
Én is szeretek kuyulgatni
.
Elvagyok veszve..már
Elvagyok veszve..
már többféle adatot is olvastam, hogy a glycerin hány százaléka lehet a kész házi katymasznak és fogalmam sincs melyik a valós.. ezek között volt max 2% (mint itt is), 5%, 30%..most akkor mennyi az annyi?
másik kérdésem pedig, hogy panthenolt azt honnan lehet szerezni? Vagy ez a sprayként kapható akar lenni?
köszi előre is:)
panthenol és glycerin Nyuszának
Panthenolt (B5 provitamin) webáruházakban tudsz venni, ha rákeresel a google-ben, találsz ilyet.
Ami glycerin kérdést illeti: hidratáló hatása mellett mint jó oldószert is felhasználják kozmetikumokban.
Azért írtam 2%-ot, mert ez az az arány, amelyet bármilyen házi kencébe belekeverhetünk. A kence típusától függően, a gycerin 1-10%-ban használatos.
Nekem nem a kedvencem, tehát, ha mint oldószer nincs rá feltétlenül szükség, nem használnám, vagy csak nagyon kis arányban. Annyi jó és hatékony hidratáló szer van még a glycerinen kívül...
Köszönöm szépen:)) mit lehet
Köszönöm szépen:)) mit lehet még helyette használni? mi az ami hidratál még?
Nyuszánk hidratálás
Pontosan milyen kencét szeretnél készíteni?
A fenti szemránckrémet? Ha igen, én olivaolaj helyett inkább más hidratáló hatású olajat tennék bele (pl. sárgabarckmag, borágó, búzacsíra), és megpróbálnám glicerin nélkül elkészíteni, vagy legalábbis csökkenteni az adagot (bár lehet, hogy szerepe van a lenmagzselé olajokkal való elegyedésében). Tehetsz bele még néhány csepp illóolajat: geránium, palmarózsa, rózsafa, pacsuli.
Nagyon jó hatású még az aloe vera, rózsavíz, shea, kókuszvaj, panthenol, uborka (karikázva, a leve, vagy kivonat). Ez utóbbi mehet belsőleg is
Valójában a többi is, csak a minőségre figyelj
.
Én nem csinálok semmi
Én nem csinálok semmi ilyesmit, ha olyanom van, hogy magamra akarok kenni valamit akkor összeszedegetek ezt-azt a konyhából, de soha nem ugyanazokat:)
köszi a választ!
Glicerinnel akarsz hidratálni?
Miért nem iszol inkább? A bőrt CSAK belülről lehet hidratálni! Kívülről csak a vízmegkötő faktorok munkáját tudod támogatni. Viszont azokat hiába támogatod, ha nincs a szervezetedben elegendő nedvesség, azaz testsúlykilogrammonként 70 ml!
Köszi a választ, iszom
Köszi a választ, iszom rengeteget, abban nincs hiba. Ez most azt jelenti, hogy a glycerin csak erre jó azzal a különbséggel (meg sok más élettani hatással), hogy az kívülről bőrön keresztül használandó?
A glicerin nem támogatja a vízmegkötő faktorok munkáját!
Olvasd el, mit ír a Hatóanyag táblázat a glicerinről. Nem hidratál CSAK felszíni nedvesítő és oldószer.
Én soha nem alkalmazom házilag készült krémekben, csak ha olyan a hatóanyag, hogy kell hozzá...
köszönöm, én azt hittem, hogy
köszönöm, én azt hittem, hogy a glycerin egy tök jó dolog
A glicerin az valóban egy tök jó dolog, DE NEM mint hatóanyag
hanem mint segédanyag. Ha felstíni hidratálás a célod, akkor sokkal szebb eredményt érhetsz el lenmagnyákkal, rizsnyákkal vagy zabnyákkal. (Lenmagzslés krémraceptünk van is itt a Boszorkánykonyhában)
Növényi keratin
A növényi keratin-hoz hol lehet hozzájutni?
növényi keratin Kingának
én egy romániai webáruházból rendelem, rákerestem a google-ben, de hirtelen nem találtam semmit, hogy Magyarországon hol lehet hozzájutni. Webáruházakban érdemes keresni, ahol házi kencékhez árulnak alapanyagokat.
Esetleg javasolhatjátok, hogy legyen a Bionom-ban is
.
köszönöm
köszönöm
nem megy
Sziasztok!
Én tegnap másodszorra csináltam meg a "krémet". Másodszorra nem sikerült. Mindent beszereztem, mindent a leírás szerint csináltam. A végeredmény egy folyós izé tele jobbnál jobb összetevőkkel ennek ellenére az állaga miatt sztem használhatatlan. Nem is tudom mitől kellene összeállnia hiszen a lenmagzselé nyúlós a hozzáadott anyagoktól pedig nem lesz se sűrűbb se krémesebb. Mégegyszer nem futok neki sajnálom a belerakott cuccokat. Valakinek van valami ötlete? Dagasztókarral is próbáltam összedolgozni ahogy írták de feltekeredik rá az egész cucc:) Borzasztó:)
Köszi Kriszta
szemránckrém
Sziasztok!
Köszönjük a receptet!
Ha jól láttam "házikencééknél " minden hozzávalót be lehet szerezni .Szerintem egy kicsit drágán .
Nekem is az volt a problémám , hogy nehezen mértem ki a mennyiségeket. Az E vitamint meg a lecitint kapszulából nyomkodtam ki. Megpróbáltam mindenből természetest vásárolni. Ráadásul a lenmagzseléből egy kicsit többet löttyintettem bele mint kellett volna. Már használom és igy is elég jó.
Szerintetek az jó megoldás lenne ha a grammok helyett ml-ben mérném ki az összetevőket? Mármint fölolvasztva.
tanácstalan vagyok.
Előre is köszi a segítséget!
Kriszta
Szemránckrém
Üdv Mindenkinek!
Rendkívül felkeltette az érdeklődésemet ez a házilag elkészíthető kence! Szívesen olvastam volna a feltett kérdésekre a választ az összetevőkkel kapcsolatban, de sajna válasz nincs, pedig 1hete íródott az utolsó is!
De kár, hogy nem vagyok ráncos...!
Na jó, nem kár, de úgy kipróbálnám ezt a csodareceptet, aztán ha bevált, ajándékoznám fűnek-fának...
Glicerin elhagyható?
Kedves Pitta Dosha!
Nagyon tetszik ez a szemránckrém recept örülök,hogy feltehetted!
Az lenne a kérdésem,hogy a glicerin az elhagyható?
A másik kérdés,hogy Te hogyan mérsz ki grammnyi mennyiséget pl.a sheavaj 1 g.
Van mérlegem természetesen de pár grammokat nehéz vele kimérni.
Van erre valami más jó,ötletes megoldás?
Még valami!:-)
Köszönöm,üdv. Évy
1 gramm mérése
Kedves Évy!
Mikor elkezdtem boszikonyházni, az elején nekem is sok fejtörést okozott a mini mennyiségek kimérése. Azt a megoldást választottam, hogy az egyik internetes piactéren beruháztam egy ékszermérlegre. 1500 forintba került, és mivel a dekoros hobbymhoz is használhatom, így teljes az örömöm
A mérleg egyébként 0,1 grammonként mér. Csak egy ötlet, de nekem bevált! üdv, lizamiza
Szemránckrém
Szia!
A szójalecitint és az E vitamint kapszulából kinyomva lehet hozzá tenni? Az E vitamin tartósításra is szolgál?
Köszönöm hogy megosztottad, ki fogom próbálni!
Szép napot kívánok!
Krisztina
koszonet
a megosztasert!
mielott belevagnek, megkerdeznelek hogy
- az E vitamin milyen formaban kell bele? (nyilvan organikus es nem szintetikus, de akkor az valami fele noveny neve inkabb)
-lysolecitint honnan lehet beszerezni?
-glicerin nem tul ok komponens, feltetlen kell bele?
koszonom szepen
Hozzászólás írása