Hazánkban, ahogyan a világ más országaiban is, több ember hal meg szív- és érbetegségben, mint az összes többi betegségben együttvéve. A szív- és érbetegségek kialakulásában az életmódnak és a társadalmi-környezeti tényezőknek döntő szerepük van. A különböző problémákat ezért megfelelő stresszkezeléssel és életmódváltással védhetjük ki.
A szív- és érrendszeri megbetegedések legfontosabb életmódbeli tényezői a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, a küzdelem az élet mindennapi problémáival és azok lélektani következményeivel - depresszióval, szorongással, másokkal szembeni ellenséges attitűddel. Az átfogó életmódváltással azonban radikálisan befolyásolható az egészségi állapot és a várható élettartam. Az érelmeszesedés - beleértve a koszorúér-betegséget, a magas vérnyomást, a cukorbetegséget, a zsíranyagcsere-zavart, a kövérséget és más krónikus betegségeket - tünetei megfelelő életmódváltás hatására jelentősen javulnak.
A magyar lakosság 32 százaléka dohányzik, ez az arány pedig még ennél is magasabb a 20-30 éves korcsoportban. „A felmérések szerint az egészségvédő, betegségmegelőző magatartást illetően különösen rossz a helyzetünk” – fejtette ki Eisler Olga pszichiáter, neurológus szakorvos, a Quintess Tudományos Testület tagja. „Ennek oka a „túlélő mentalitás”: ha egyik napról a másikra kell élem, akkor nem érdekel, hogy 55 éves koromban halok-e meg, vagy 80 évesen, először is a holnapon szeretnék túljutni. A dohányzás, a túlmunka, a kapkodva befalt étkezések rövid távra védelmi mechanizmusok, hosszú távra azonban pusztítóak.
Különösen rossz a helyzet a fiatalok körében
A Quintess Szívbarát klub nemrégiben éppen erre kívánta felhívni a figyelmet meghívott szakértők részvételével. Ennek legfőbb eszköze a Dean Ornish kaliforniai orvos professzor nevéhez fűződő speciális program, amelyet elsajátítva enyhíthetjük a szívünket érő terhelést.
„A páciensek olyan hatékony eszközöket, módszereket kapnak, amelyeket a saját mindennapi életükben napról napra alkalmazhatnak” – magyarázta a hvg.hu kérdésére Eisler Olga.
„Az Ornish-módszer az egészségtelen életmód teljes megváltoztatását javasolja és segítséget nyújt abban, hogy ez a változás maradéktalanul sikeres legyen” – tette hozzá Tahy Ádám kardiológus. „A módszer részelemei a táplálkozási szokások átalakításán kívül a mozgási szokások megváltoztatása, a krónikus stressz kezelése, a kommunikációs készség fejlesztése, pszicho-szociális támogatás, valamint a megfelelő motiválás.”
Dr. Tahy szerint a krónikus stressz elősegíti az érelmeszesedés kialakulását és progresszióját, ezen keresztül pedig a szívinfarktus, az agyvérzés és más életfontos szervek betegségeinek kialakulását. Mindezek mellett szerepe van a rák képződésében, gátolja a sebgyógyulást, károsan befolyásolja az immunrendszert, a mentális funkciókat, a memóriát és szexuális képességeinket is.
Dean Ornis
A kaliforniai egyetem orvosprofesszora, több mint harminc évvel ezelőtt már elindította azokat a kutatásokat, amelyek tudományosan igazolták, hogy átfogó életmódváltással a súlyos koszorúér-betegség progressziója megállítható, és tünetei valóban visszafordíthatóak. Eredményeinek hitelességét jelzi, hogy az amerikai kongresszus 2008 júliusában támogató határozatot hozott, miszerint az egyik állami felügyelet alatt álló amerikai biztosító társaság (Medicare) finanszírozza az Ornish által kidolgozott átfogó Spektrum programot.
© AP
„Az Ornish-módszer a társadalmi körülményeket nem tudja megváltoztatni, de azt igen, hogy hogyan reagálunk a külső körülményekre” – fejtette ki a szakember. „A módszer javítja a stresszel szembeni alkalmazkodó képességünket. Mindezt megfelelő ismeretek átadásával, különböző jóga-, relaxációs és meditációs technikák, valamint speciális stresszkezelő és kommunikációs készségek gyakorlati elsajátításával és alkalmazásával éri el. Számos közlemény bizonyítja a módszer hatékonyságát szív- és érbetegek, rákbetegek és HIV-fertőzött betegek gyógyításában is. Az Ornish-program része a fizikai edzésprogram is, mely nemcsak az életminőséget javítja, de befolyásolja génjeinket, a gének 'expresszióját', ami a várható élettartamot kimutathatóan növeli.”
Az egészséges táplálkozást sokszor összekötik a drága, organikus élelmiszerek fogyasztásával. Ez azonban nem feltétlenül jelent többletköltséget.
„Ornish módszere lehetővé teszi az egészséges táplálkozást elfogadható áron” – mondta Tahy Ádám. „A koncepció szerint egészséges és kevésbé egészséges ételeket ismerünk, ezek közül kell választani az adott személy rizikóprofiljának, a családjában előforduló betegségeknek, az addigi szokásainak és ízlésének megfelelően. A leginkább egészséges ételek nem feltétlenül drágábbak, mint a kevésbé egészségesek. Egyes tápanyagok, mint a transzzsírsavak, a telített zsírok, bizonyos gyorsan felszívódó, túlfinomított szénhidrátok károsan hatnak az egészségre, ezeket lehetőleg kerülni kell. Az ilyen anyagok gyakran éppen a drága élelmiszerekben találhatók (drága húsételek, divatos péksütemények, különböző üdítőitalok stb.). A program figyelembe veszi a felhasznált nyersanyag frissességét, azt, hogy hol és hogyan állították elő és dolgozták fel. Fontos, hogy tudatosan vásároljunk, tájékozódjunk a vásárolt élelmiszerek összetevőiről. Ez nem ár kérdése.”
„Mint minden étrendnél, itt is érezhető az árban a magasabb színvonal” – tette hozzá Eisler Olga. „Vannak azonban jó kompromisszumok: egy gabonából és friss gyümölcsből előállított reggeli olcsóbb, mint a megszokott vaj, felvágott, rántotta. Emellett vannak egészen különleges, mégis a szokásosnál alig drágább receptek.”
Sokan azzal hessegetik el az életmódváltás lehetőségét, hogy erre sem idejük, sem energiájuk nincs. Jellemzően ez azok szájából hangzik el, akik munkájukból kifolyólag nehezen tudnak időt szakítani saját magukra, esetleg családjuk miatt jut kevés lehetőségük saját egészségükkel törődni.
„Az életmód megváltoztatására hangsúlyozottan azoknak van szükségük, akiknek egészségét foglalkozásuk különösen veszélyezteti” – mondta Tahy Ádám. „Számukra különösen fontos eszköz lehet az Ornish-program. Az egészséges táplálkozás, a rendszeres fizikai aktivitás, a stresszleküzdő készségek és kommunikációs stratégiák elsajátítása náluk az életet jelentheti. Az életmódváltás javítja a munkavégző képességet, ezáltal az időbeosztást is. A leterhelt családosok számára két okból is fontos az egészséges életmód. Egyrészt saját egészségük, életminőségük, várható élettartalmuk miatt, de ami ennél sokkal fontosabb: az egészséges életmód minta a gyermekek számára, ezért nem mindegy, hogy a jövő generáció hogyan szocializálódik.”
(Forrás: hvg.hu/egeszseg)
Beszéltük a szerkesztőségin a kérdésedről. Nem igazán kedveljük a szóját ilyen rendszerességgel fogyasztva... Általában a mai ember szervezetében úgyis ösztrogén túlsúly van, nem jó még rá is erősíteni erre. Ráadásul ennél sokkal hatékonyabb szerek léteznek erre a problémára. Tapasztalataink szerint egy jó minőségű halolaj vagy krill olaj és a szőlőmag őrlemény lehet igazán hatásos!
Ezt olvasd még el!
kaptam választ! Köszönöm! ![]()
Szőlőmagőrleményünk volt már itthon, de inkább én ettem, mert a "nagyon szép" visszerem nem fájt nyárom amíg szedtem. Akkor szerzek be megint.
A vadlazacolajnak is utánajárok. Köszi a tippeket! ![]()
Egyébként a lenmagolaj is tisztítja az ereket ha jól tudom...jól tudom?
Igen, jól tudod... de érdemes megtámogatni hatását egy kis borágó- és kendermag olajjal! :)
Niki
Gondolom, mindketten (Niki és Mártu) úgy értettétek, hogy ezeket a termékeket a katéterezés mellett kell szedni. Kicsit megijedtem, amikor olvastam Moa13 bejegyzését. Nehogy valaki is úgy értse, hogy a katéterezést akarja bárki is kiváltani.
Kedves Ági!
Nem vagyok orvos, így jogom sincs - és szándékomban sem állt - ajánlani semmit katéterezés helyett, sőt még csak arra utalót megjegyzést sem szeretettem volna tenni...
Értelmezésem szerint Moa saját visszereire gondolta használni a lenmagolajat...
Viszont tény és való, hogy katéterezés mellett is segíthetnek a Mártu által ajánlott kiegészítők.
Köszönjük, hogy figyelsz!
![]()
Niki
Tudom, Niki, hogy így van, csak gondoltam, jobb ha megerősítjük, mielőtt bárki másképp gondolná... Köszi! (Elnézést, ha "okostojásnak" tűnt a megjegyzésem.)
![]()
Sziasztok! Tegnap voltam egy EKG vizsgálaton, és az derült ki, hogy bár a vérnyomásom teljes mértékben normális (116/78), a pulzusom nagyon magas, 123/perc. Egészségesen táplálkozom, sokat szoktam sétálni és alkalmanként súlyzózom, nem dohányzom, nem fogyasztok alkoholt, bár igaz, hogy napi 1 kávé és zöldtea volt az adagom, és alkalmanként stresszes szoktam lenni. Szerintetek mivel tudnám normalizálni a pulzusom?
Szia! Sok okosat nem tudok hozzátenni a leírtakhoz, csak egy tapasztalatot szeretnék megosztani. Mivel soványka vagyok, nem mertem vállalkozni komoly méregtelenítésre: inkább elhagytam mindent, ami káros lehet, így a zöldteát és a kávét is, amit addig rendszeresen fogyasztottam, kb fél évre. A kávét nem annyira, de a zöldteát szerettem és megpróbáltam vissztérni, az eredmény szörnyű: szapora pulzus, izzadás, szédülés, a kávétól még hasmenés is. Azelőtt nem voltam tudatában, hogy ilyen hatással lehetnek rám. Üdv, Klára
Ugyanis, ha normális vérnyomás esetén magas a pulzusszám, akkor Pajzsmirigy működési zavar is állhat a háttérben.
Nők esetében a klimatérium idején fordulhat elő még hasonló a hormonháztartás megborulása miatt.
Köszönöm, hogy válaszoltatok! Pajzsmirigyet nem vizsgált az orvos, de akkor majd kérek egy ilyen vizsgálatra beutalót a körzeti orvosomtól, illetve UH-ra is. Gyógyszert semmiképp sem szeretnék szedni, mindenképp a természetes utat választom. Egyébként az EKG-s orvos azon kívül, hogy ledöbbent a pulzus értékemen, csak annyit kérdezett, hogy izgulok-e, mert esetleg amiatt ilyen magas. Azt feleltem, hogy kicsit igen, a vizsgálat miatt (utálom az ilyen orvosi vizsgálatokat), és ezzel meg is nyugodott, semmi további dolgot nem mondott... De a neten rákerestem, és ilyen magas értéknél már gyógyszert szoktak írni, ezért is szeretnék valami természetes utat találni arra, hogy normalizálódjon a pulzusom.
Hasonló helyzetben vagyok, csak engem nem csak EKG-ra, hanem UH-ra is elküldött a háziorvosom, ahol a kardiológus megmutatta, h az egyik szívbillentyűm ki van lazulva és ezért prolabál. Próbálj eljutni egy UH-ra! A nyugati orvoslás ezt csak sebészetileg tudná helyrehozni, a gyógyszert (bétablokkoló) meg naponta kéne szedni. Ebből az egyik fajta meddőséget okoz (ezt a dokik is mondták), a másik meg... ki tudja?!? Tervezem, h konzultálok egy ajurvédikus kardiológussal, aki majd felír sok-sok gyógynövényt, csak győzzem szedni. :)
Sziasztok! Papámtól hallottam ma erről a borról, valamikor ő is csinálta. Utána néztem a neten és találtam is receptet, nem pont olyan mint az ő elbeszélésben de jónak tűnik. Szerintetek? "Szívbor Egy liter Tokaji Félédes Hárslevelű borba 10 szál petrezselymet és egy evőkanál ecetet teszünk, kis lángon forralásig hevítjük és 10 percig ezen a hőmérsékleten tartjuk (de nem forraljuk). Vigyázzunk, mert habzik. Hozzáteszünk 30 dkg mézet és még 4-5 percig ugyanazon a hőmérsékleten tartjuk. Utána leszűrjük, és üvegbe töltjük. Szívre, érrendszerre ható, erősítő gyógybor." Brigi
Szia Brigi!
Nem csodálom, hogy előkerülnek ilyen receptek Mamáktól, Papáktól, mert a bor minden korban egészségvédő italnak számított, úgy is emlegették, mint az "idősek teje". A tokaji borokban ráadásul még a páratlan termőterület, a talaj ásványi anyagai is hatnak...
Forralt bor mézzel, hmm nyami. A petrezselyemlevél inkább a vese, gyomor gyógynövénye, de lehet étvágyjavítóként is jelen, az ecetet nem értem, amúgy a bor mértékkel fogyasztva valóban érvédő, immunerősítő...
Hmm, még nem is írtunk borrajongó blogot, na majd írunk...![]()
Üdv: emő
Lecitin értisztításra...
Sziasztok! Anyukámnál agyérmeszesedést mutattak ki és a nagynénémnél is szívkoszorúér meszesedést, ami miatt nem jut elég vérhez a szíve, meg akarják katéterezni. Utánanéztem a dolgoknak és azt olvastam több helyen, hogy a lecitin kiváló értisztító, leszedegeti a plakkokat. El is kezdtem keresgélni a neten, honnan tudnék lecitint szerezni. Találtam több félét, leginkább kapszulásat, de nem tudom, hogy ez megfelelő-e? Találtam egy folyékonyat is, de nem tudom, hogy az összetevői rendben vannak-e, megnéznétek? "Összetétel: 90mg lecithin / 1ml készítmény, szacharóz, etilalkohol, kálium-morát" A másik egy kapszula: "Összetevők: szója lecitin olaj; zselatin; nedvesítőszer (glicerin); színezék (barna HT)" gondolom a színezék benne nem túl szuper...
Találtam még egy szója lecitin granulátumot, de itt meg egyáltalán nem írnak összetevőket, csak azt, hogy "100% -ban szójababból készült lecitin granulátum" Szerintetek hogyan lehetne eldönteni, melyik készítmény a jó? Köszönöm! 