Összegzés
Már több tanulmány is kimutatta, hogy a fogamzásgátló, valamint a HRT (Hormon Replacement Therapy = Hormonpótló kezelés – a szerk.) rengeteg súlyos problémát tud előidézni az emberi szervezetben.
De vajon mi teszi ezeket a hormonokat ilyen veszélyessé? A tabletták hormonjai (progesztogének és ösztrogének) úgynevezett szteroid ’hírvivők’, amelyek a test minden szegletébe eljutnak, és erőteljesen befolyásolják az egész szervezetet.
A fogamzásgátlót szedők számának növekedésével egyidejűleg növekedik a rákos megbetegedések száma is. Ez magába foglalja pl. a mellrákot is, valamint az összes fajta rákos daganatot (méhnyak-, petefészek rák).
Egyéb mellékhatásként megnöveli az alábbi jelenségek kockázatát: trombózis, migrén, agyvérzés, magas vérnyomás, szívinfarktus, mellkasi- és végtagfájdalom, lábgörcsök, tüdőembólia, rendszertelen vagy kimaradó havi vérzés. Ugyanakkor ide tartozik még a szedés abbahagyását követő súlygyarapodás, esetleges meddőség, illetve vetélés is.
Ezen kívül okozhat még hangulatingadozást, energiahiányt, depressziót és ingerlékenységet is, amelyek számtalanszor végződnek durva erőszakkal vagy válással.
A szteroid-hormonok megváltoztathatják az immunitást is, aminek következtében a szervezet kevésbé lesz ellenálló a vírusos-, bakteriális- valamint a gombás fertőzésekkel (pl. afta) szemben. Ugyanez a helyzet a szexuális úton terjedő betegségekkel is, mint pl. a HPV vírus (amely ugyebár a méhnyakrákkal hozható kapcsolatba), vagy a kismedencei gyulladás.
Tovább folytatva a sort, emelkedik még az endometriózis, a ciszták és az autoimmun betegségek kialakulásának kockázata is.
Gyermekeknél nagyobb számban alakulhatnak ki viselkedési valamint fejlődési rendellenességek, mint pl. a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD), vagy a homoszexualitás (ha a hormonokat a terhesség korai időszakában szedték.)
Az orvosok vajon miért nem figyelmeztetnek ezekre az összefüggésekre?
Ezen hormonok káros hatásait a nők szenvedik el, a gyerekek és a családok pedig elviselik ezt, hála a gyógyszergyárak félrevezető, sokszor légből kapott kutatásainak.
Több évtizede zsebelnek be jogtalan javakat a hormonpótló kezelésekért.
A tanulmányok alábecsülik a kockázatokat, mivel néhány elemzéshez olyan alanyokat kértek fel, akik sosem szedtek fogamzásgátlót, holott a legtöbb nő életében azért már előfordult hormonkészítmény szedése. Ennek alapján egy téves megállapítást kapunk az alacsony kockázatról.
Ugyanakkor, a különböző szakterületű orvosok is más-más mértékben lehetnek ’résztvevői’ egy-egy betegségnek. Azt értem ez alatt, hogy pl. a háziorvos, vagy a családtervezési szakrendelést végző orvos felírja a fogamzásgátló hormont, az onkológus a rákos megbetegedéseket kezeli, a pszichiáter pedig a depressziót.
Mivel más és más területekről van szó, ezért ez megnehezíti egy olyan átfogó képnek a létrejöttét, amely kapcsolatba hozhatja a betegségek okait és következményeit a fogamzásgátló hormonokkal.
Mivel olykor sok idő telik el a tünetek jelentkezéséig (pl. néhány rákfajta esetében), így még nehezebb az orvosok számára, hogy ezeket a tablettákkal hozzák összefüggésbe.
Sőt, sokszor azt is megkérdőjelezik, hogy esetleg nem egy másik gyógykezelés okozta-e az adott állapotot. Ugyanis azt elfelejtik, hogy a hormonok – természetükből fakadóan – a szervezetben mindenhová eljutnak.
Még ha néhány orvos számára gyanússá is válik, hogy azért itt feltételezhető valamiféle kapcsolat, akkor is szinte lehetetlen, hogy legyűrjék ezt a hatalmas hormonális ’felvonulást’. Ennek az a több évtizedes hamis információáradat az oka, amely a köztudatba hamis biztonságérzetet oltott. (Ugyanis az emberek számára lehetetlen lenne már a gondolat is, hogy az orvosaik által nyújtott gyógykezelés káros lenne) Valamint valószínűleg az orvosok is tartanak a pánikkeltés vádjától.
Sőt mi több, számtalan ember hiszi, hogy a fogamzásgátló a válasz/megoldás a világ túlnépesedésére. Ahelyett, hogy azt látnák, mik is a fogamzásgátlók valójában: a nőknél és családjaiknál kialakuló, komoly betegségek okai, amelyek még a környezetre is súlyos hatással vannak.
Tehát, jól jegyezzük meg, hogy az összes fogamzásgátló tabletta, beültetés, injekció, méhen belüli eszköz hormonokat tartalmaz.
A sürgősségi fogamzásgátlás, vagy más néven az esemény utáni tabletta hatalmas dózis progeszteront tartalmaz. Valószínűleg a klimaxoló nők fele vesz magához hormonpótló készítményt.
Dr. Ellen Grant
Fordította: Dudás Anita
További Hírszem:
Hozzászólások
Hormonprobléma
Sziasztok!
Az alábbi problémával kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Sokat olvasgattam az oldalon és találtam hasonló jellegű problémákról leírásokat, de úgy gondoltam leírom pontosan, hogy mi is az én gondom. A hajam kamaszkorom óta nagyon hamar zsírosodik, ami az utóbbi egy évben még rosszabb lett (egy nap után már zsíros) és hozzá még párosult a hajhullás is. Kb egy éve hagytam abba a fogamzásgátló szedését (kb 7 évig szedtem :-( ) Továbbá olyan testrészeken tapasztalható szőrnövekedés nálam, ami nőknél nem nevezhető "normálisnak" (arc, has, nyak). Nem férfias erősségű szőrzet, de látványos (sötét színű) és sok. Hormon probléma állhat a háttérben? Az elmúlt 1-1,5 éveben nagy mértékű stessznek voltam kitéve a munkahelyemnek köszönhetően, olvastam róla, hogy a stressz is okozhat sokféle problémát...az ezzel kapcsolatos változások már folyamatban vannak az életemben. Felkerestem a hajam miatt egy hajgyógyászt, aki javasolta a máriatövis olaj szedését, elkezdtem multivitamint szedni és probiotikum szedését is javasolták. A hajam a hajgyógyász által adott szereknek köszönhetően nőni kezdett, de még mindig hullik és zsíros, igaz még "csak" 2 hónapja tart a kezelés, viszont a szőrproblémával kapcsolatban nem tudom kihez forduljak, mit tegyek. Nagyon zavaró és teljes mértékben megkeseíti a mindennapjaimat...Ha lenne valami javaslatotok,hogy merre induljak el a probléma megoldásával kapcsolatban, kérlek írjátok meg! Köszönettel, Ancsa
Hormonproblémával
mindenképpen azt ajánlom, hogy fordulj Wolfgang Köbel-hez (rendeles.wk@gmail.com)
Kívánom a legjobbakat,
Niki
Fogamzásgátlás hormonok nélkül.
Sziasztok!
Nagyon régi olvasótok vagyok és igen, ez az egyik téma a sok közül, ahol nagy levegőt kell vennem, mert én sem találok jó megoldást. Van már 3 gyermekem és nem szeretnék többet.
Fogamzásgátlót már nagyon rég nem szedek. Sajnos a gumi óvszerre allergiás vagyok. Gondolkoztam azon, hogy ha már nem szoptatok, elköttetem a petevezetékeimet véglegesen. Erről a módszerről még ha jól tudom, nem beszéltünk itt, kíváncsi lennék a véleményetekre!
De addig is, marad a rettegés minden hónapban, hogy már ne legyen több tesó. Persze nem állna meg a világ ha még is jönne, de inkább szeretném a meglévő 3 babócámat szépen felnevelni. Marad a naptár módszer és közép időben a helyi spermaölő kúpok alkalmazása. Ha valakinek van jobb ötlete, szívesen olvasnám! Köszönöm: Judit
Fogamzásgátlás 3 gyerek után
Szintén zenész :) 3 csemete, többet nem szeretnénk. Gyógyszer - kilőve, spirál - eredmény Ketteske (pedig akkor még aktívan szoptattam), óvszer - latexallergia (de erre még később visszatérek), naptár - eredmény Hármaska. Mi végül abban maradtunk a férjemmel, hogy valamelyikünket elköttetjük. A férfi változat kockázatmentesebb és biztonságosabb, így azt választottuk. Márciusban lesz a műtét.
Latexallergia: régóta küzdöttem vele, a helyzet egy időben annyira súlyos volt, hogy egy bugyit nem tudtam felvenni, vadásztam azokat a bugyikat, amelyeknél be volt varva a gumirozás. Az óvszeres védekezés kész rémálom volt, míg próbálkoztunk vele. Tulajdonképpen ezért döntöttünk annó a spirálos védekezés mellett, mert tarthatatlan volt az állapot. Aztán kezdett elmaradni a latexérzékenység, nagyjából a kezdetleges életmódváltással egyidőben. És újra megpróbáltuk az óvszert, de abból is a "latexmentes" verziót. Jobb volt, de még mindig nem tünetmentes. Akkortájt bukkantan rá erre a honlapra és, hogy mennyien dícsérik a teafaolajos óvszert. Gondoltam, egy próbát megér. Éééés bejött :) Semmi tünet, szuper minden. A latexérzékenyem nem múlt el teljesen, még mindig nem tudok pl. latexkesztyűben takarítani, de ezt betudom annak, hogy még sok mindent változtatni kell az életmódomon, táplálkozásomon.
védekezés
Nálunk is ugyanez a szitu, van már 3 gyerkőc és minden hónapban hatalmas a megkönnyebbülés, amikor megjön...
A harmadik császáros volt, gondolkoztam is, hogy érdemes lenni kérni a petevezető elkötést, de így harminckevés évesen a férjem ezt nagyon végleges megoldásnak érezte. Én azon gondolkoztam, hogy vajon lelkileg-energetikailag nőnek érezném-e magam utána. Azóta megszakítással védekezünk, és hát nem az igazi... Óvszert utálom, kúpokban nem tudnék bízni. Gondolkoztam a Leán, de szerintem abban sem bíznék, hogy jól tettem oda, stb. Ti hogy vagytok ezzel?
Fogamzásgátlók abbahagyása után nincs baba...
Csoda, hogy nem akar a terhesség összejönni, ha évek során azt a programot kapja a szervezet, hogy nem szabad megtermékenyűlni? A szervezet nem képes varázsütésre megváltozni. Amikor még nem kell a baba, akkor szedjük a gyógyszert, aztán ha meggondoltuk magunkat, akkor elvárjuk, hogy rögtön jöjjön a baba. Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Az első baba megszületése előtt jobb lenne, ha senki nem szedne gyógyszert, sőt, később sem. Van más védekezés is a terhesség ellen, nem csak a gyógyszer. Lehet, hogy megköveznek, de miért csak a nőknek kell védekezni? A férfiaknak is van lehetőségük, csak az ő hiúságuk nem engedi azt, hogy pld: sterilizáltassák magukat
Azért a sterilizálás elég durva
megoldás lenne Annuska :), de ha igazán tudatosak lennénk, mi emberek, akkor a gumióvszer fogyna úgy, mint a fogamzásgátló tabletták...
de hát gumióvszert venni 'ciki'
Gumióvszerről jut eszembe, a minap olvastam a helyi lapban (anglia-burton) hogy volt egy felmérés ( nem tudom mennyire megbízható, de mindenesetre érdemes elgondolkodni rajta) miszerint a 13 (?!)-21 éves korosztály 80%-a cikinek és kellemetlennek érzi,hogy ha óvszert kell vennie a boltban....De az, hogy 13 éves fejjel elmegy a háziorvoshoz, aki persze felír neki egy tetszőleges fogigátlót, majd elmegy a patikába és kiváltja, na az nem ciki.(megjegyzem, itt ingyen van a fogigátló) És a legrosszabb az egészben, hogy van ingyenes óvszerkiadás a háziorvosi rendelőkben (nekem is a szomszédom mesélte,mert ez sajnos nincs hirdetve) de az orvos hallgat róla, meg sem említi... Na most erre mit mondjon egy egészségtudatos?
Egészségtudatos emberek szövetsége
Szerintem az egészségtudatos embereknek mindenhol alakítaniuk kellene egy csoportot és pl ebben a témában felvilágosítást tartaniuk az iskolákban, táborokban, olyan helyeken, ahol gyerekek vannak. Elmondani Nekik az érveket, ellenérveket, a statisztikákat, még filmvetítéssel is meg lehetne spékelni, hogy mélyebben rögződjön bennük, a fogi gátló egy nagyon durva méreg, ami generációról-generációra betegíti meg az embereket! Az, hogy "ciki", csak kifogás, a belénk nevelt minták tovább hurcibálása, ideje felébrednünk és tudatosítanunk, hogy saját magunkon kívül senkinek sem áll érdekében, hogy óvja az egészségünket!
Hozzászólás írása