Illatos test

A test üde illata vonzóvá tesz mindenkit. Ám túlzott, mások számára is érezhető kipárolgása, szaga, kínos téma. Senki sem beszél róla szívesen, pedig sokak számára nagyon komoly problémát jelent. A kedvese illatát mindenki kellemesnek érzi. Most azonban nem erről lesz szó, hanem a "visszataszító" testszag okát és kiküszöbölésének módját vesszük nagyító alá.

A jól működő belső szervek dacára fellépő testszag egyike a leggyakrabban előforduló tüneteknek, bár orvosilag nem szokták kezeltetni. Egyedül az idős korban a magas láz következtében, vagy a máj- és vesebetegség esetén kipárolgó máj- és vizeletszagra fordítottak eddig csak figyelmet. Cikkünkben ezeket a betegségeket nem tárgyaljuk, inkább az egyéb tényezőkre hívjuk fel olvasóink figyelmét.

Illatfelhő lengi be

A "testi higiénia" egyes embereknél már szinte paranoiává nőtte ki magát. A testszagot, ami az emberi lét természetes velejárója, az ipari államokban többnyire kellemetlennek ítélik meg, sőt kifejezetten zavaró tényezőnek tekintik. Valakinek lehet "szaga", de hogy testi kipárolgását - izzadságszagát - érezni lehessen, az már tilos.

Ezért ennek a megelőzésére sokan naponta többször is megmosakodnak illatanyagokat tartalmazó szerekkel, majd parfümmel, dezodorral vagy hasonló anyagokkal burkolják be magukat. Mivel az orr szagérzékelő receptorai viszonylag gyorsan kimerülnek, ezeket az anyagokat egyre nagyobb mennyiségben viszik fel. Biztos, ami biztos!

Azonban ez a friss illatáradat igen gyorsan kellemetlenné is válhat - vagyis éppen a kívánttal ellentétes hatást érünk el vele. Lehet-e az okok megszüntetésével segíteni azokon, akik állandóan attól rettegnek, hogy mások megérzik erős testszagukat? A kérdés megítéléséhez sokkal több figyelmet kell fordítani: a testi és a lelki okokra.

Testszag a sok hústól? 

A szervezeten belül a táplálékfelvétel és feldolgozás fontos szerepet játszik. 

  • A legtöbb vérbe jutó anyag a bőrön keresztül is kiválasztódik. Az intenzív illatú élelmiszereknél, mint például a vöröshagyma és a fokhagyma, ez közismert. Azonban az élvezeti szerek, az alkohol, a kávé és a nikotin is hagynak hátra "illatnyomokat". 
  • A testszag nagy része a táplálékkal felvett állati fehérjék feldolgozása során keletkezik. (Csak el kell látogatnunk az állatkert ragadozóházába, és meggyőződhetünk erről.)
  • Tovább erősödik a testszag, ha a bélbaktériumok egyensúlya megbomlik (dysbiosis). A fehérjék ekkor rothadási folyamaton mennek keresztül, ami fokozza a szag intenzitását - ami izzadáskor vagy a bélgázokkal válik észrevehetővé. Ha a táplálék sok ként tartalmaz - mint például a tojás, bab, szója, káposzta -, a szag még intenzívebb lehet. 
  • A lelki vonatkozásban nagyobb figyelmet kell fordítani a destruktív (romboló) személyiségjegyekre. Fel kell dolgozni lelki sérüléseinket, le kell küzdeni a visszautasítottság érzését, a félelmeket és dühöt. Mivel gyakran nehéz a saját - és mások - személyiségének ezekkel a vonásaival megfelelően bánni, menjünk el kineziológushoz pszichoterápiára vagy homeopátiás kezelésre.

A férfiak kesernyés, a nők édeskés illatúak

A test fejlődésével jellegzetes, egyéni illatanyagok fejlődnek ki szervezetünkben. A hormonok hatására is változnak az illatok, a szőrzet kialakulása ezt még erőteljesebbé teszi, és izzadáskor különösen felerősödik minden testszag. A test kipárolgása erőteljesebb a hónaljnál, az intim testtájakon és a mellnél.

A férfiak szőrösebbek, és ezért a testfelületükön élő baktériumok száma is nagyobb. Ezeknek a baktériumoknak köszönhető, hogy a férfiak illata fűszeresebb, kesernyésebb, a nők sajátos illata pedig inkább savanykás, édeskés nyomokat hagy hátra. 

Hogyan csökkenthető?

  • étkezésekkor csökkentsük az állati fehérjék arányát
  • alkalmazzunk légzésterápiát 
  • vegyünk részt pszichoterápiában
  • takaríttasuk ki a bélrendszert 
  • járjunk el rendszeresen szaunába
  • végezzünk heti 2-3-szor száraz testledörzsölést
  • vegyünk rendszeresen kellemes, illóolajos lazító fürdőket
  • relaxáljunk, meditáljunk, erősítsük önbizalmunkat
  • ne együnk túl sok édességet, erősen fűszeres dolgokat
  • ne kávézzunk, csak ritkán, kevés alkoholt igyunk és hagyjuk el a cigarettázást
  • végezzünk salaktalanító kúrákat
  • 4-6 hetes tisztító teakúrához ajánljuk a Lapacho-teát, vagy a következő keveréket: zsurló, zsálya, citromfű, bodza, nyírfalevél.

(Forrás: ideal.hu)

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólások

Richie's picture

Rossz deó...

De lehet-e még fokozni? 

A D*v*dens dezodor (egyik MLM-es cégé) összetevői:
Cyclomethicone, Aluminum Zirconium Trichlorohydrex GLY, Stearyl Alcohol, Hydrogenated Castor Oil, C12-15 Alkyl Benzoate, Glyceryl Oleate, Camellia Sinensis Leaf Extract*, Bisabolol, Glycyrrhiza Glabra (Liquorice) Root Extract, Carthamus Tinctorius (Safflower) Seed Oil, Silica, PEG-8 Distearate, Aluminum Starch Octenylsuccinate, Fragrance (Parfum)
Aláhúztam, ami szerintem nem OK. Ti találtok még benne valamit? 
Értékelés: Nincs

Deo

Sziasztok!

Lehet furcsa a kérdésem de shea és kókuszvaj helyett nem lenne jó szerintetek a Neon kenőcs a deo alapjának mivel tartalmaz cink oxidot és hámképző is ami jól jöhet borotválás után, az jutott eszembe hogy lehetne keverni hozzá némi szódabikarbónát. vagy rossz az elképzelés?

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Nézted már

az általad írt kenőcs összetételét? ... érdemes (ha megszerzed az összetételt ellenőrizd le a hatóanyag keresőn segítségével - felső menüsorban találod!)... én maradok a shea és a kókuszvajnál...

Niki

Értékelés: Nincs

golyós deo

Tudom, már az agyatokra megy a sok elemzés, de mentségemre szóljon, hogy kerestem őket, de nem mindet találtam a hatóanyagkeresőben. Ha valaki meg tudná nézni, azt megköszönném. Csak azokat írom le, amiket nem találtam:

saccharomyces ferment, polyglyceryl-10-laurate, sodium PCA, polygryceryl-5 oleate, carrageenan, glyceryl caprylate

Köszönöm!!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Mamarcsi összetevői

Szia Mamarcsi!

A saccharomyces ferment = erjesztett/fermentált gomba

"A élesztőgomba vagy sörélesztő (Saccharomyces cerevisiae) a sarjadzó- vagy élesztőgombák egy fajtája. A korai idők óta ez a legfontosabb élesztőfaj – a kenyérsütésnél és sörfőzésnél használják. Elsőként a szőlő héján izolálták (a sötét színű gyümölcsök – mint a szilva – bőrén megfigyelhető fehér rétegként, ahol a növény kutikulájának viaszanyagaiban él). Ez a legtöbbet tanulmányozott eukarióta modellszervezet a molekuláris- és a sejtbiológiában. (A prokariótáknál az Escherichia coli a modellszervezet.) Ezt a mikroorganizmust alkalmazzák leggyakrabban a fermentációs eljárásokban. A Saccharomyces cerevisiae sejtjei oválisak, 5–10 mikrométer átmérőjűek. Sarjadzással, másnéven bimbózással szaporodik."

A sodium PCA-t PCA néven megtalálod a hatóanyagkeresőben.

A carrageenan = karragén, ami egy zselésítő, sűrítő anyag.

A glyceryl caprylate = emulgeáló szer, nincs túl nagy gond vele.

Polyglyceryl-ek semleges megítélésűek.

Niki

Értékelés: Nincs

golyós deo

Szia Niki!

Nagyon köszönöm a gyors választ! Akkor úgy tűnik, sikerült egy káros anyag mentes deot találnom. Már csak a hatékonyságát kell tesztelnem :-)

Értékelés: Nincs

Szia Mamarcsi, elárulnád

Szia Mamarcsi, elárulnád melyik ez a deo? és hogy milyen tapasztalatod van róla? köszönöm,

vadkörte

Értékelés: Nincs

Házi deó

Azt szeretném megtudni,hogy a házilag elkészíthető deóhoz a teafa és levendulaolajat-hordozó olajat-hol lehet beszerezni? Köszönöm!

Értékelés: Nincs
Móni71's picture

Deó és illók

Szia Bmary!

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Ha levendulaolajról vagy teafaolajról beszélünk, akkor tömény, tiszta illóolajokat értünk alatta!

Miért is kellene hordozóolaj? Deóként a két legegyszerűbb megoldás, ha stiftet vagy spriccniset készítesz. Előbbiben shea-vagy kakaóvaj a legpraktikusabb alap, ebbe keverendők az illók (dezodorálnak és tartósítanak itt), szódabikarbonát, esetleg valamilyen liszt, ásványi agyag..... A spriccelhető változat alapja lehet valamilyen virágvíz, növényi főzet, némi alkohol, stb.

Olaj alapú (kenhető) deót is lehet persze csinálni, csak a használata jóval macerásabb, mert a szódabika nem fog benne rendesen feloldódni, mindig rázogatni/kevergetni kell használatkor.

Érdemes lenne végigböngészned a Boszorkánykonyha receptjeit (és a kapcsolódó hozzászólásokat)!

Jó kevergetést! :)

Móni

Értékelés: Nincs

Olyan dezodort keresek, ami megfelel az elvárásoknak

Sziasztok! Most regisztráltam pár perce és első dolgom volt elolvasni a "10 legkockázatosabb vegyületcsoport" pdf-t. Rögtön az első pontnál elbukott a dezodorom (R...a Men -Sport)...szóval most titeket kérdezlek, hátha tudnátok ajánlani nekem olyan férfi dezodort, ami "rendben van". Köszi! :)

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Öt éven keresztül, amióta él ez az oldal, tudod hányan

megkérdezték ezt? Nos pont ezért gyűjtöttük össze a Bionom webáruházban az összes hatékony, méregmentes és használható terméket, többekközt a férfi dezodorokat is.

Értékelés: Nincs

Nemrég kezdtem el használni a

Nemrég kezdtem el használni a kétbetűs drogériának az egyik golyós dezodorát. Gondoltam ha van rajta BDIH jelzés, akkor csak jó lehet :-) Letettem a saját dezodorom, helyette lecseréltem erre. Hát mondanom sem kell, irtó büdös voltam egész nap, volt hogy 6x bekentem magam (előtte mindig lemostam az előzőt), de semmi. Napokig büdösen voltam kénytelen közlekedni, de mielőtt feladtam volna, olvastam itt az oldalon hogy szódabikarbónát ha felkenek előtte, akkor jó lesz. És bizony ennél jobb izzadásgátlóm még sose volt! :-) Reggel 5kor kentem be így magam és csak este 5 felé voltam "szagos" :-)

Ráadásul olcsó is nagyon, a dezodor kb 500-600 Ft (és isteni körömvirág illata van), a szódabikarbóna meg mondanom sem kell mennyi, utánavágják az embernek... :-) Valamint ha már nagyobb mennyiséget veszünk patikába, ihatjuk is a szervezet lúgosítására, mert a sok húsevés miatt el vagyunk savasodva.

Mindenkinek tudom ajánlani! :-)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

szodabikarbona felkenes

Hello, engem ez a szodabikarbonas felkenes erdekelne. Hogy csinalod ezt? Vizzel kevered ossze? Koszi

Értékelés: Nincs

Férfi dezodor vagy parfüm

Sziasztok! Mivel még új vagyok, ezért nézzétek el nekem, ha olyat kérdezek, amit már mások is, de olyan sok itt az információ, hogy azt sem tudom, hova nézzek. Szóval olvastam a Vali-féle 10 legkockázatosabb vegyületcsoport dokumentumot, igazából kevés időm lévén csak átfutottam rajta, néhány résznél elidőzve (elolvasom részleteiben is, ígérem). Tegnap reggel kíváncsiságból megnéztem a dezodoromat és második alkotóelemként valami alumínium-akármit láttam felsorolva. Na, gondoltam, ennek a fele sem tréfa, mivel az előző éjszakai félálomban olvasott vegyületcsoportok közül pont az alumínium-származékok maradtak meg leginkább az agyamban. És most jön a bűnös tett: elküldtem az egyébként többnyire sportcipőkről és sportszerekről nevezetes A....s gyártót valami nagyon rossz helyre, de magamra kentem, mert valami kellett. A bűntudat jelentem megvolt, most cselekedni szeretnék. Van olyan férfi-dezodor ill. parfüm, amit az antalvali.com bennfenntes hölgyei-urai nyugodtan ajánlanának? Kotyvasztani még nem szeretnék, erre még meg kell érnem, de nem tudom, milyen egyéb lehetőségem van, hova menjek, ahol egy saját illatára adó, de azért kicsit válogatós férfi meg tud szagolni egy mérgektől mentes készítményt? Van ilyen kereskedelmi forgalomban? Ne online legyen, tényleg meg kellene szagolnom, nekem a cédrus önmagában sajnos nem mond semmit. Van tippetek? Sziasztok. Laci

Értékelés: Nincs
diva's picture

Deo férfiaknak is

Kedves Laci!

A kétbetűs drogéria saját naturtermékei közt bukkantam az A.......e tengeri sós, gyöngykivonatos deobalzsamra. Gyakorlatilag illatmentes, így szerintem pasiknak is jó, és számomra tökéletesen hatékony. A lányok tisztának találták. Ha pedig nagyon finom illatra vágysz, melegen ajánlom figyelmedbe Fürtöséi mellett a vetiver illóolajat. Egyébként a kétbetűsben kapható szantálfa illóolaj is. yes.gif Üdv: Díva

Értékelés: Nincs

Deo férfiaknak: jó nyomon vagyok :-)

Köszi Díva, köszi lányok! Igen, az A......e az, amit meg fogok nézni és a szantálfa olajat is megveszem, ha már arra járok, tuti, hogy egy csomó dologra jó pl. Fürtös parfümjére is. Ja, meg most látom, van egy illóolaj ABC itt jobb oldalon. Épphogycsak nem szúrta ki a szemem regular_smile.gif

Értékelés: Nincs
Fürtös's picture

SzLacinak férfias illatok

Szia Laci!

Nagy örömmel köszöntünk Téged köztünk, és szeretnélek megdícsérni, hogy vetted a fáradságot és elkezdtél utána járni ennek a parfümkérdésnek! Sajnos a legtöbb férj, férfi csak legyint erre! Pedig nem attól tökös egy pasi, hogy illatfelhő lengi be a testét, mégha a reklámok ezt is sugallják! Azt megértem, hogy illatokra vágyunk, de nem mindegy, hogy mesterséges vagy természetes illatok ezek! Évekkel ezelőtt még bámennyit kifizettem a kedvenc parfümömért, most ha máson megérzek egy erős parfümkreációt, hányingerem lesz. Teljesen elszoktam tőle! És bártan beszélhetek a Férjem nevében is, mert mióta száműztük az életünkből a károsanyagokat, automatikusan sok minden vele ment! Többek között a káros parfümök is, és mivel az érzékszerveink felerősödtek, átalakultak az igényeink is, jó pár ezer forintot a zsebünkbe hagyva! Párom kérésére próbáltam meg összeállítani ezt a  fickós parfümöt, és nagyon tetszett neki! Mivel írtad, hogy a kotyvasztásra még nem állsz készen, hamarosan nyílik a webáruházunk, ahol remélhetőleg Férfijaink részére is szolgálhatunk majd termékekkel! Illetve még egy lehetőség van, a két betűs drogéria saját márkás termékei között megjelent egy kollekció férfiak részére, melyek tisztának bizonyultak! Igaz mi Ausztriában vettük, de talán hozzánk is eljutott már! Egy kis türelemmel és utána járással, mindenre van "tiszta" megoldás!

Szép napot!Fürtös

 

Értékelés: Nincs

Fürtös-parfüm: köszi

Köszi szépen, megnéztem a parfümödet, ez nem is tűnik olyan vészesnek, csak a szantálfát lehet, hogy nehéz beszerezni, még utánajárok, ennyit még összekeverek otthon. Azt gondoltam, hogy nem olyan tartósan hat, mint a 24 órás deo-k, de gondolom ez az ára a tisztaságnak meg az alumínium-mentességnek.

Értékelés: Nincs

Még mindig bioparfüm

Vett már valaki parfümöt Egyiptomban? Én vettem, azt mondták a parfümgyárban Kairóban, hogy ezek 100% tisztaságúak és végtelen a szavatossági idejük. Tudtok erről valamit? Én használom mindenesetre.

Értékelés: Nincs
Zita's picture

bioparfüm

Ha valóban tiszta, akkor ahogy Vali lentebb írta, nincs jelentősége a szavatosságnak. De ha annyira jó akkor nincs is ideje "megromlani". teeth_smile.gif

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Mivel bio illóolajokból van, nincs jelentősége a szavatosságnak

Legfeljebb besötétedik a színe, de az illata változatlanul fincsi marad. Ezt tapasztalatból mondom. Nekem olyan van itthon, amelyiknek 3 hónapja lejárt az ideje, és azon kívül, hogy sötétvörös lett, kutya baja!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Fújd a bőrödre

Hiszen ez bio parfüm, és a természetes illóolajok bőrön át méginkább hatnak! És így nem tudnak foltot hagyni a ruhán.

Értékelés: Nincs

Kedves "büdösségtől szenvedő" sorstársaim

regular_smile.gif Egyetértek, és átérzem ezt az izzadás-büdiség dolgot. A saját tapasztalataimat megosztom veletek, hátha valakinek tudok segíteni.

Az én találmányom: egy kis pumpás flakonba (Az egyik típusú ezüskolloidhoz adják, benne van a dobozban) kb. fél dl ezüskolloid (antibakteriális) + kb. 1-2 teáskanál himalája só (szintén) + 1 teáskanál szódabikarbóna + 5-6 csepp muskotályzsálya illóolaj + 5-6 cs. bergamot illóolaj + 5-6 cs. levendula illóolaj (esetleg rózsaolaj). Összerázni (használat előtt is, mert a só kiválik), 2-3 fújás a megmosott, szárazra törölt hónalja, megszárad, majd lehet öltözni. Ezt mostanában, nyáron, a kánikulában teszteltem. Lehetőleg nem műszálas ruházat esetén egész jó a hatás.

A másik, ami szintén bevált: az előbbi három (négy) illóolajból 5-5 csepp elkeverve kb. 4-5 evőkanál shea vajban. Vékonyan fölkenni a tiszta, száraz hónaljra. A pumpás kis flakont vagy a krémet kis tégelyben magunkkal vihetjük, és szükség esetén napközben újra fújhatunk/kenhetünk.

Remélem, van, akinek beválik legalább annyira, mint nekem. Üdv. mindenkinek. ezsuzsi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
dorka12345's picture

Ez megint tünet kezelés!

Kedves Ezsuzsi!

Szerintem a büdösség belülről jön...
Oka:
A sok méreg anyag és rossz táplálkozás következménye...

wave.gif
 

Értékelés: Nincs

Kedves Dorka12345!

Büdösség nem jön belülről. Az izzadtságnak nincs szaga. Attól lesz büdös, hogy a bőrön természetesen jelenlévő baktériumok bomlasztani kezdik. Believe me. yes.gif Üdv. ezsuzsi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Kedves "büdösségtől szenvedő" sorstársaim

Jaj emberek, itt a nyar es hat az izzadas megint tema.

Eszmeletlenul izzadok honaljban, sehol mashol. Kerem segitsetek!!!!!

Talaltam mar egy olyan amonium-, parabenmentes kremet, ami a szagot elnyomja, pedig semleges illata van, de a folt a poloimon nagyon szornyu es stresszes helyzetben az oldalam kozepeig er a folt.

Mit csinaljak?

Probaltam mar a szodabokarbonat, de az sem segitett. Ja es nem eszem se fuszereset es nem csinalok semmi olyat, ami ezt a szornyu izzadast megmagyarazna.. egyszeruen ilyen vagyok.... Elore is koszonom a valaszokat! Ethel

Értékelés: Nincs

húúúú remélem ide én is jöhetek hasonló problémával...

Sziasztok! Az én problémám nem csak stressz helyzetre vonatkozik... Nekem volt barátom azt mondta anno, hogy ő mikor régen dezodorált, akkor hihetetlen büdös volt estére.. már nem teszi és azóta semmi.. Maximum a ruhájára fúj a hónalj felé parfümöt. biztos, hogy ehhez idő kell, de nekem az is a bajom, hogyha nem fújom/kenem magam semmivel, akkor nem csak izzadok, de büdös is vagyok, de a semmitől is izzadok.

Komolyan! a pólóimat már ki kell dobálnom, mert hiába mostam a hónaljukat külön kézzel, már ha csak felveszem és picit izzadok büdösek.. tudom, méregteleníteni kell, mert a sok méreganyag, pláne még itt amit dezodorral is adunk neki, ki kell hogy ürüljön a szervezetből.

A dezodor (kenős) befogta a pólóimat már. nem merek semmit sem kb felvenni, mert tudom hogy beizzadok, és tényleg már a semmitől is. ez iszonyatosan kellemetlen. ha nem kenem magam, akkor még büdösebb vagyok. teljes kétségbeesés van nálam, mert nem találok okos megoldást erre, pedig kéne. bioszappannal mosom minden este a hónom alját, hátha.. de semmi.. kérlek segítsetek nekem :( van egy kis túlsúlyom, de már kezdődik a fogyás, szépen haladok vele, azt is tudom, hogy a túlsúly az, ami miatt jobban izzadhat az ember. talán még ez sem érdekelne, ha nem lenne olyan büdös, hogy szégyeljem már magam tőle. túl fiatal vagyok még ehhez :D :( köszönöm a segítségeteket!!!! Honey :)

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Büdi...

Szia! A szagos izzadás sok dologtól lehet: elmérgeződés, hormon problémák, stressz, idegrendszeri gondok... Egyébként maga a verejték szagtalan, de ha felhalmozódtak benne olyan anyagok, amiket a bacik hamar elkezdenek bontani, akkor válik bűzössé. Illetve ha eleve feszült vagy már attól, hogy izzadni fogsz, akkor a stressz miatt is lehet.

Ezt tapasztalatból mondom! Ha pl. tornázom, szaunázom nincs semmi szag, de ha izgulok, akkor van.

Nálad mindenképpen az életmód váltás mellett szükség van méregtelenítésre és írtad is, hogy ezt tudod! Akkor tanácsadód segítségével kezdd el!

 

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

persze hogy tudom és már

persze hogy tudom és már írtam is neki. Nekem már nem szagtalan egy fél pillanatig sem az izzadságom, rögtön valami elviselhetetlen szag árad belőle... :( teljesen el vagyok keseredve :(

Értékelés: Nincs

Türelem Ethel!

Én tavaly augusztus óta élek tisztán. Fokozatosan csináltam. Néha fogyasztok még fehér lisztet, és fehér cukrot most is, de pl.: heti max 1-2-szer, minimális mennyiségben.

A hónalj problémával kezdődött az életmódváltásom, ugyanis kegyetlenül fájt és lila volt az alus deótól (amit jó drágán vettem, mert "tiszta"). Akkor értettem meg, hogy át kell formálni mindent, mert csak úgy van értelme. Voltam nagyon pattanásos, és büdös is! confused_smile.gif Aztán ráakadtam a boszikonyhában a házilag készíthető natúr deó receptekre és azt használtam bő fél évig.

Kb. 2 hónapja elkezdtem Grape Vital cseppet inni, Huminiqummal tisztítottam a szervezetem és egy kis Emócióval is megtoldottam. Az eredmény: a hónaljamon (a tisztulás miatt!!!) újra leégett a bőr! Kitartottam és csak tiszta szappan, és hintőport ért hozzá (a megégett részt búzacsíraolajjal kezelgettem). Valami hihetetlen dolog következett:

  • Nem izzadok!-csak minimálisat. Az a kevés pedig egyáltalán nem büdös. A nap végéig egy pár halovány hintőpúderrel kitartok.
  • Pattanás: 0!
  • Fájdalmas ciklus: 0!

Kezdd el a szervezeted tisztítani. Igyál napi legalább két liter tiszta vizet. Tehetsz bele frissen facsart citrom levet, vese tisztító, máj tisztító gyógyteák felváltva: nyírfa tea, máriatövismag tea, csalán tea. A grépfrútot nyakra-főre csavartam és ittam higítva. Csak mézzel és esetleg xilittel ízesítek, ha édeset akarok. A mesterséges ízfokozókat, szintetikus vackokat száműztem mindenhonnan.

Böngéssz és mindes kérdésedre megtalálod a választ -ha mégsem, a tanácsadónőd segít!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Anidúla's picture

Ethel tisztulsz!!!!

Szia!

Tudom, hogy kellemetlen, de tisztulsz!

Mióta nem használsz hagyományos deót?

Tudnod kell, hogy az ÉVEK alatt elraktározódott méreganyag kitisztulásának idő kell! Az, hogy most nem eszel semmi olyat, nem kensz, fújsz.......az nagyon jó, csakígy tovább! De ettől még a méreganyagoknak ki kell ürülnie!

Gyakoribb mosakodás és méreganyag mentes dezodor ez a kettő amivel tusz segíteni magadon!

Illetve még egy valami: Egy átfogó méregtelenítő kúra, ugyanis akkor rásegítesz a tisztulásra és sokkal rövidebb idő alatt kitisztulsz!

Így is dolgozik a szervezet, de ezt Berni úgy szokta régebben mondani, hogy egy szemétdombot kiskanállal is el lehet hordani és vas villával is. Mindkettő épp olyan jó csak az egyik hatékonyabb, gyorsabb.

Nézzél körül a Webáruházba nagyon jó deókat találhatsz ott!

Szép napot! ANi

 

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

koszi a valaszt

koszi a valaszt Anidula...sajnos nem erzem magam jobban tole. vezetoi beosztasban dolgozom es az apolt megjelenes nagyon fontos. sajnos nalam ez nyaron nem jon ossze. mar egy halom naturalis deot kiprobaltam (beleertve a legdragabb termekeket) es igazabol egyik sem hasznal illetve a kulonbseg annyi, hogy valamelyik elveszi a szagot es nem, mint egy oroszlanidomar maszkalok bent.

1,5 eve tertem at a natur termekekre, de most azon a ponton vagyok, hogy a nyari idoszakban valamilyen orvos altal ajanlott aluminium bombaval fogom magam mergezni, mert szornyen kellemetlenul erzem magam.....

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ethel izzadása

Csak pár kérdés:

  1. Hormonszintedet nézték?
  2. Méregtelenítettél már azóta, hogy lecserélted a kozmetikumaidat?
  3. Az étkezési szokásaidat is méregtelenítetted, vagy csak a kozmetikumaidat?
  4. Mennyi húst eszel?
  5. Nincs nehézfém szennyeződés a szervezetedben?
  6. Mennyi cukrot eszel?
  7. Fogyasztasz elegendő tiszta vizet?
Értékelés: Nincs
Bogárka's picture

Hormonszint mérésről

Kedves Vali!! Hol, hogyan lehet hormonszintet méretni? A menzesz előtti napokban túlzott mértékű pattanásosodásnak milyen okai lehetnek?

Értékelés: Nincs
Móni71's picture

Hormonszintmérés

Nőgyógyásznál! Nekem régen egy jó hónapot kellett várni, mert összevártak 50 mintát, jó drága a reagens, ez vsz. most sincs másként.

A menzesz előtti fokozott pattanásképződésnek lehet hormonális oka is, vagy az, hogy a mérgeket a szervezet a menstruációs vérrel is takarítja (nem optimális, nem erre van "kitalálva"), ezért előtte már teli a "vödör"!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

EZsuzsi deói

Beküldenéd ezeket nekünk receptként is? Ugyanis hozzászólásként egy idő után szem elől vész, de a Boszorkánykonyhában örökbecsüvé válik.

(jobb oldal, saját menü, tartalom beküldés, recept)

Értékelés: Nincs

Már be is küldtem!

Már be is küldtem! clap2.gif Üdv. ezsuzsi

Értékelés: Nincs

Deo elemzés:-)

Sziasztok:-) Nemrég regisztráltam nálatok,de már rég óta olvasgatlak benneteket,és nagyon sok mindent tanultam cool.gifwave.gif ! Most én is szeretnék kérdezni valamit,jobban mondva elemzést kérni az alábbi termékre.Ez az első deója a 10 éves kislányomnak,és remélem jót választottam neki. Előre is köszönöm a válaszotokat. rolleyes.gif CRYSTAL DEO: Aqua,(purifed Water),Natural mineral salts,Potassium Alum,Hydroxyethyl Cellulose. Éva

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Bocsánat Vicus, de minek egy 10 éves gyereknek deó???

Serdülőkor előtt nem túl egészséges egy gyermeknek deót használnia! Ugyanis serdülőkor körül alakulnak ki véglegesen a hónalji verejtékmirigyek, és a nemi hormonháztartás beindulásával kezd illata lenni a verejtéknek, illetve akkor indul meg a fokozott verejtékműködés. Ez a lányoknál 13-14 éves kor körül áll be véglegesen. Ha még nem menstruál a lányod, akkor ne engedd neki a deó használatot.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

10 évesnek deo

Szia Vali, olvastam Vicusnak írt válaszodat. Az én lányom 10 éves, elég fejlett kislány testileg, és bizony izzad, van olyan helyzet amikor kimondottan erős izzadság szaga van. Ilyen helyzetben mit javasolsz? köszönöm Anna

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ha egy gyermek serdülő kora előtt erősen és szagosat izzad:

Ez annak a jele, hogy el van mérdeződve a szervezete. Ebben az esetben nem deóra van szükség, hanem arra, hogy átalakítsuk úgy a gyerek életformáját és étkezését, hogy nem jusson be több méreganyag a szervezetébe, és enyhe tisztítókúra is javallott.

Értékelés: Nincs

kislány izzadása

Sziasztok!

7 éves kislányom hónalja el kezdett büdösödni és az orrán apró fehér pattanások jelentek meg. Ez lehet már a serdülőkor kezdetének a jele? Használhatja a spricis házi készítésű deómat? (víz, szódabikarbóna, levenula teafa olaj). Mindjárt kezdődik a suli és aggódom, hogy tesi óra után ha bűzleni fog probléma lesz.... A menza kaja mellett nem tudok neki méregmentes étkezést biztosítani, itthon igyekszünk mindent megtenni. Vali egy korábbi hozzászóláshoz enyhe tisztító kúrát ajánlott, mi lehetne pontosan ez az ő esetében?

Nagyon köszönöm a segítségeteket!

Kriszti

 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Kislány izzadása

Kedves Kriszti!

Használhatja a házi deódat. Az iskolában szoktak kérni tisztasági csomagot (szappan, törölköző, stb.), beszéld meg a tanítójával, hogy minden "aktívabb" óra után engedje ki megmosakodni a mosdóba.

Külsőleg mennyire érett kislányod?

Niki

Értékelés: Nincs

Köszömnöm a válaszokat:-)

Szia Vali! Hát..igen... én sem gondoltam, hogy kell, de már kezd serdülni omg_smile.gif , és ha tesi óra volt, akkor a TANÁRNŐ (!) tanácsolta, hogy most már használjanak dezodort...

Van egy kislány a lányom osztályában, akinek annyira erős a testszaga, hogy az osztályban szinte kiközösítik, kerülik... :-(  Így"megegyeztünk, "hogy nézek valami natúr " illatosítót" yes.gif

Mi található benne, ami veszélyes? sad_smile.gifsad_smile.gif Előre is köszönöm a választ regular_smile.gifregular_smile.gif Éva

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A tanárnőnek add meg az oldalunk linkjét! :)

A potassium alumnak nem örülök, itt olvashatsz róla bővebben.

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Vicus kislányának deo-ja...

no.gif

Sajnálom...

Értékelés: Nincs

dezodor készítés

Sziasztok! Szerintetek ha 100 ml zöld teába tennék egy kis kanál szódabikarbónát és pár csepp illóolajat, pl. teafát, levendulát, működne dezodorként? regular_smile.gif

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Fuzsitus zöldteás deója

Működne, de nagyon hamar megromana a zöldteától. Elkezdene erjedni...

Értékelés: Nincs

deo

Szia Melinda! A deo francia készitmény, az van ràirva, hogy alun de potassium. Amennyire a francia-magyar szotàrral kisilabizàltam, a potassium kàliumot jelent, vagyis kàlium so(kristàly ?)-rol van szo. Azért vettem épp, mert rajta volt, hogy nincs benne az aluminium klorhidràtja. Ja és bioboltban, bàr ez sem mindig garancia...Szoval igy szerinted ez müködik?

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Ez a potassium alum...

És ugyanaz vonatkozik rá, mint az ammonium alum-ra. Éltem a gyanúval, hogy ez lesz az, mivel régebben már sokan "bevettük" ezt a marketingszöveget. sad_smile.gif A hatóanyag táblázat ezt írja róla:

Potassium alum

KAl(SO4)2 • 12H2O, azaz más nevén a kálitimsó, ami egy gyakori előfordulású és olcsó alumínium só, és az egy nagy duma, hogy ez a Himalája kristály, mert Magyarországon is bányásszák Komlón. (Lásd .Ammonium Alum)
Napi használata hosszútávon veszélyes, alkalmi használata megengedett.

Értékelés: Nincs

crystal deo -timsó

Sziasztok! Eléggé össze vagyok zavarodva a potassium alum-ra voantkozóan. Bő féle éve kezdtem átállni a tiszta kozmetikumokra és azóta kb 8-9 féle tiszta dezodort próbáltam ki (többek között végigpróbáltam a bionom teljes kínálatát) de sajnos egyik sem működött. Tudom, hogy idő kell a tisztulásnak és nem is a szag ami zavar (a szódabicarbona segitett) hanem a vizes honalj. A munkám miatt nap mint nap sok ember elé kell kiállni, előadást tartani,  minden szem rám szegeződik és attól nincs kellemetlenebb mikor felemelem a karom és öklömnyi vizes folt van a ruhámon, mellesleg a folyamatos vizes érzés se kellemes! Ennek ellenére nem akartam visszatérni a Aluminium clorohydrate-ra és rátaláltam a crytal deora ami potassium alumot tartalmaz és ezt irják rola (A timsó alapú ásványi sókból készült dezodorokra a nagyméretű káli timsó- vagy ammóniumtimsó-molekulák jellemzők, melyek a bőrön keresztül nem szívódnak fel, s így nem kerülnek a véráramba. A timsót nem szabad összekeverni az oly sokszor vitatott, káros alumíniummal, mely a legtöbb dezodorban és izzadás gátlóban megtalálható alumínium-klorohidrát, illetve alumínium-cirkónium formájában. A timsó összehúzza a pórusokat, ezáltal csökkent(het)i az izzadást.  A Magyar Rákellenes Liga ajánlásával,és nemzetközi Onkológiai Központok ajánlásával bír a termék.) Nagyon megörültem ennek főleg , hogy használ is és nem éreztem magam vizesnek!Ha jól értem a timsó nem halmozódik fel a nyirokcsomókban mint a többi aluminiumszármazék csak összehúzza az izzadság mirigyeket. Nah most akkor mi az igazság vele? Használhatom napi szinten? (Mert működik!) Ha nem, ajánljátok, adjatok valami alternatívát vizes hónaljra légyszi! Előre is nagyon köszönöm!

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Alum-os deo

Kérlek olvasd el a Haóanyag listában leírtakat a potassium alum és ammonium alum-ra vonatkozóan! Valamint ha a keresőbe beírod ugyanezeket sok hasznos írást találhatsz róla!

Napi szinten nem ajánlott, de ha pl. fontos előadást tartasz és kellemetlen lenne az izzadtság folt, akkor használd időnként!

A fokozott izzadékonyság legtöbbször stressz vagy hormonális eredetű, ilyen irányban próbáld meg kezelni a helyzetet!

Értékelés: Nincs

Felhamozódik?

Sajnos napi szinten tartok ilyen előadásokat, úgyhogy hétköznap muszáj "száraznak" lennem. Hétvégén és szabadság alatt a Biola zsályását használom (tudom, hogy nem a legjobb megoldás)

Az lenne a kérdésem, hogy a potassium alum (timsó) molekulák tényleg nagyobbak a hydrogén molekuláknál így igaz az, hogy csak összehúzza a pórusokat de nem kerül a véráramba/ nem halmozódik fel a nyirok mirigyekben mint az aluminium hyrocloride?

Előre is nagyon köszönöm!!

Értékelés: Nincs

Köszönöm a gyors vàlaszt!

Köszönöm gyors vàlaszodat. A lànyomnak vettem ezt a deot a cserkésztàborra . 2 hétig talàn hasznàlhato?!? De igy persze inkàbb kuka lesz. Azért ez bosszanto, miért irjàk rà, hogy "nem tartalmaz aluminiumklorhidràtot"! Merthogy ugye mindenki az aluminium szora figyel, tehàt ha az nincs benne, akkor OK... De nagyon köszönöm, hogy utànanéztél, tényleg nem evidens àtlàtni ezeken marketing fogàsokon! Egyébként azért is furcsàllottam ezt a terméket, mert rögtön a megvétele utàn itthon kiprobàlta, és 2 teljes napig egy cseppet nem izzadtam. 33 fok van itt mostanàban. Szoval ez nem igazàn "normàlis".

Értékelés: Nincs
Pitta Dosha's picture

timsó

Köszi, közben én is utánaolvastam még jobban. - Ez egy timsó féle, már a 14-15.században is használták borotválkozás után (vérzéscsillapító, pórusösszehúzó), ill. izzadsággátlóként, (mexikóban, ázsiában...stb). Tehát nekem még nem teljesen egyértelmű a kérdés... Itt vannak érvek és ellenérvek is: http://www.the-green-diva.com/2010/06/is-ammonium-alum-dangerous/

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Timsó vérzéscsillapításra

Az egészen más dolog, hogy néha, vérzéscsillapításra használják a timsót, vagy pedig rendszeresen, minden nap akadályozzák vele a hónalji izzadást. Egy dolog miatt káros a timsó: nem tudsz izzadni tőle! Bent maradnak a mérgek, valamint nem tud lélegezni a bőröd sem. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy mesterségesen vagy pedig természetes anyagokkal tömöd el a pórusaidat...  winkkiss.gif

Értékelés: Nincs
Pitta Dosha's picture

himalájasó?

Köszi. És a himalájasó alkalmas lehet izzadásgátlásra?

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Himalájasó dezodornak

A himalájasóból létezik dezodor, úgy tudom, a fertőtlenítő hatása révén gátolhatja a szagok kialakulását. Úgyhogy a pórusokat nem tömíti el, nem gátolja az izzadást, hanem csak a szagokat keltő baktériumokat öli meg. Hogy mennyire hatékony, nem tudom, nincs vele tapasztalatom. wave.gif

Értékelés: Nincs

Sószappan

Sziasztok!

Szeretnék visszatérni a sószappan témájára! Én interneten rendeltem meg, nem volt dobozban, nem volt ráirva semmi, kb 700 ft volt egy sziv alakú. Pár napja használom, és most rendeltem minden családtagomnak, mert tökéletesen működik. Sőt a csípések is elmúlnak tőle. De akkor most nem jó?? Egy másik oldalon azt olvastam hogy mennyire szuper!! Honnan lehet eldönteni, hogy igazi-e vagy itthonról származik?

Értékelés: Nincs

Himalájai sószappan deóként

Használom már egy ideje és jónak tűnik. Azt figyeltem meg, hogy nem rosszabb, mint az egyéb(akár alumíniumos) deók. Ha stresszelek, azokra is "rászagosodok". Jó, ettől nyilván nincs meg a reklámbéli extraszáraz-élmény, viszont az izzadságmirigy-gyulladásom is elmúlt...:)

Értékelés: Nincs
Eszter1975's picture

himalája deo

Én próbáltam.Nálam nem sok hatása volt confused_smile.gif

Értékelés: Nincs

Illatosat izzadni

nem tudom, hogy lehet -e, de este ezt találtam egy régi "füves" könyvben: kitűnő , klinikailag is kipróbált szer izzadás ellen a zsálya tea (salvia officinalis). Ebből a teából naponta 3-4-szer 2 evőkanálnyit (nem tévedés) kell hidegen elfogyasztani. Sajátossága, hogy erősen izzadó egyedeknél izzadás csökkentő, azoknak, akik nehezen izzadnak, izzasztó hatású. Növényi aspirinnek is nevezik. Nos, ki lehet próbálni, ha az izzadásra mégsem használna, más gondot tuti javít laugh.gif

Értékelés: Nincs
Krulik Eszter's picture

zsályateáról IdétLenkének

szia, igen, ez igaz, nekem még évekkel ezelőtt mondta ezt egy természetgyógyász, és ki is próbáltam, de ő azt mondta, nem szabad mindennap inni, csak 2 naponta, és kúra szerűen mondjuk 1 hónapig csinálni, aztán szünet.. és iszonyú íze van :-(

Értékelés: Nincs
happyjohi's picture

szerintem finom...

en kifejezetten szeretem a zsalyateat... nekem anyosom mondta, hogy a menstruacios hasfajasra jo. Nalunk a kertben no egy nagy bokor zsalya... szerencsere amiota abbahagytam a fogamzasgatlot es tisztan etkezem, megszunt a pms szindromam es vele az alhasfajasom is clap2.gif viszont napi egy kis poharral ki fogok probalni egy hetes kurat es figyelem az izzadasra valo kihatasat. Van erre valami konkret tippetek? Szerencsere jo miondennapos tiszta deom is van mar (csak a sportolasnal nem eleg...) ugzhogy lehet, hogy sport elott par oraval kene meginnom... majd beszamolok az eredmenyrol... wave.gif

Értékelés: Nincs

Kétségbe esve dühösen

Sziasztok! Kétségbe esve és dühösen ültem most le ide a gép elé. Két évvel ezelőtt találkoztam egy három betűs MLM cég termékeivel. Totál behálóztak velük. Addig addig, míg én is forgalmazni kezdtem őket. Hiszen már akkor is fontosnak éreztem, hogy törődjek az én és családom egészségével.Tömtem vele a családom,kentük, fújtúk ettük. Már nem kenjük, nem esszük, nem fújjuk és nem forgalmazom. Csak azt nem tudom mit kezdjek azzal a sok sz.....al, ami itthon van belőle. Vagyonokat költöttem rá és közben mérgeztük magunkat. Mert a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének ajánlásával van ellátva minden termék........ és közben tele van triclosannal, propylen glycol-al, nátrium benzoáttal......a többit már ne is említsem. Rohadt szemét pénzéhes világ. Sírni tudnék, de komolyan..... Jó, hogy idetaláltam.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Anymani-nak egy kis lelkesítés

Kedves Anymani! Tényleg jó hogy ide találtál és ez a lényeg! A szembesülés nálam is ilyen volt, de szerencsére 8 napon belül gyógyult, mert azt mondtam, hogy megválok tőle és kész. (egy része a veszélyes hulladékba került, másik részét olyannak ajándékoztam, akiről tudom, hogy hajthatatlan és úgyis megvette volna) A tanulópénzt sajnos sokszor nem ússzuk meg, de gondold át, hogy mit nyersz vele és egyből jobb lesz a kedved! Eszter

Értékelés: Nincs

Köszönöm

...a lelkesítést, jól esett. Még egy kicsit dúlok-fúlok, beszerzek mindent, ami jó és szépen lassan megnyugszom. De azért megtöbbentő, hogy EGÉSZSÉG címszó alatt mi mindent megvetetnek velünk....... wave.gif

Értékelés: Nincs
Mázsa Viki's picture

Akciós Mission of Roses kerestetik!

Mivel sikerült túladnom a Mission of Zephyr-en, szeretnék egy Roses-t. Esetleg akad valaki, akinek van féláron és túladna rajta? Nagyon megköszönném! Viki

Értékelés: Nincs

Sziasztok! Most kaptam

Sziasztok! Most kaptam ajándékba egy parfümöt, tudnátok segíteni, hogy mennyire ártalmas? Összetevők: alcohol denat., parfum, aqua, limonene, linalool, alpha-isomethyl ionone, ethylhexyl methoxycinnamate, ethylhexyl salycilate. tris(tetramethylhydroxypiperidinol) citrate, butyl methoxydibenzoylmethane, citral, geraniol, citronellol, coumarin, farnesol, CI 17200, CI 19140 ezek közül néhányat megtaláltam a hatóanyagok között, mint pl a farnesolt, illetve Vali hozzászólásai közt olvastam, hogy a butyl methoxydibenzoylmethane nagyon káros, csak ennyiből még nem tudom leszűrni (nem lévén tapasztalatom), hogy hogyan álljak ehhez a termékhez? Ki kellene dobni? Mi a helyzet a további összetevőivel? És egyáltalán... :S Köszönöm, hogy segítetek! Minden jót, Zsuzsi

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Zsuzsi parfümje...

...nagyon ártalmas! És ez igaz minden "hagyományos" parfümre! Rákkeltő, agy-és idegrendszer károsítóak!
Ajánlom figyelmedbe EZT a cikket, itt részletesebben olvashatsz a mesterséges illatanyagokról...

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.