Az édes, keserű, savanyú, sós íz mellett nyelvünk rendelkezik olyan receptorokkal mely az umamit (finom íz) érzékeli, vagyis az ötödik alap ízt. A legismertebb mesterséges ízfokozó amely képes kiváltani ezt az ízt a nátrium-glutamát melyet 1907-ben a kombu algából vont ki Kikunae Ikeda, és azóta igen nagy szeretettel alkalmazza az élelmiszeripar.
Fogyasztásával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Patkányokon végzet kutatások során kimutatták, hogy sérül a látóideg, bár ez csak igen nagy mennyiségű dózis során következik be, ami „elvileg” nem juthat be az emberi szervezetbe. A kínai szindrómát is a nátrium-glutamát számlájára írták, ám ezt egy vizsgálat szintén megcáfolta. Igaz nem vették figyelembe, hogy vajon más élelmiszerrel együtt adva milyen reakciókat vált ki.
Tartalom:
Nem az ötödik íz felelős a kínai étterem szindrómáért
Az E-számok hallatán, köszönhetően az elmúlt évek élelmiszeripari botrányainak, önkéntelenül is megálljt parancsolunk magunknak. Pedig a nátrium-glutamát már az anyatejben is megtalálható. Ezek után pedig jogosan merül fel a kérdés, hogy utáljuk vagy szeressük az E621 néven is ismert ízfokozót, amely sokak szerint a kínai étterem szindrómáért is felelős.
Akinek nyelve van, azt nem hagyja érzéketlenül az umami, a nátrium-glutamát íze. Ez ugyanis az édes, a savanyú, a sós és a keserű mellett az ötödik alap íz, amelytől az ételek aromája gazdagabb, teltebb lesz. Bár keleten már több mint kétezer éve ismerik, különösen Japánban nagyon népszerű, a nyugati konyha csak mostanában kezdi használni. Maga a japán szó ízletességet jelent. A négy alap íz mellett a nyelvünk glutamátot érzékelő receptorokkal is rendelkezik, ezért fokozza különösen a húsok ízét.
Szinte minden kultúrának van természetes umami forrása: keleten ilyen a kombu nevű alga (amelybe a szusifalatkákat is tekerik), a szója, a szójaszósz, nyugaton pedig egyes sajtok - például a parmezán, az érett cheddarok, vagy a szardellapaszta. De található belőle nagy mennyiségben az anyatejben is. Az umami forradalom 1908-ban Tokióban kezdődött, amikor egy kémikus, Kikunae Ikeda glutamátban gazdag ételekben kimutatta az umami ízt. A tudós a kombu algából vonta ki a köznyelven kínai sónak nevezett nátrium-glutamátot, amelyet mesterségesen, kristályos formában is sikerült előállítania.
Az amerikai Miami Egyetem kutatói 2000-ben fedezték fel, hogy a nyelvnek van kifejezetten a glutamátot érzékelő receptora. Evolúciósan ennek az lehet a magyarázata, hogy ezek észlelik a szervezet számára nélkülözhetetlen fehérjéket, a hús ízét.
|
Az íze pedig elsőre fémes volt és minden tesztelő arcára fintort csalt, majd pedig a zacskós levesek utóízére emlékeztetett. Keleti "fűszer" lévén úgy gondoltuk, hogy az lesz a legjobb, ha egy tipikus, kínai éttermekben gyakran kapható étellel, az erős-savanyú káposztasalátával próbáljuk ki az E621-et. Tesztünk során az egyik tálba tettünk, a másikból pedig kihagytuk az ízfokozót. A négy kóstolóból hárman szavaztak a nátrium-glutamáttal dúsított salátára, amely elmondásuk szerint kevésbé volt csípős és sokkal összetettebb volt az íze. |
"A nátrium-glutamátm, más néven az E621 jelzésű ízfokozó természetes aminosav, amelyet elsősorban tengeri algából nyernek ki" - nyilatkozta lapunknak dr. Sohár Pálné az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet szakértője. "A fogyasztásával kapcsolatban ugyan korábban megoszlottak a vélemények, de napjainkban már számos kísérlet bizonyította, hogy egészségre ártalmatlan. Japánban a szemüvegesek egyre növekvő számát az E621 rovására írták, ezért százszoros dózisban adagoltak patkányoknak nátrium-glutamátot, amelynek következtében az állatok látóidege valóban sérült, de ez a százszoros dózis olyan nagy mennyiség, amely emberi fogyasztásra alkalmatlanná teszi az ételt, így a japánoknak be kellett látniuk, hogy a sok szemüveg inkább a számítógép monitorok számlájára írható."
A kínai konyha európai és amerikai elterjedésével együtt egy új "betegség" is megjelent, mégpedig a kínai étterem szindróma. "A tünetek hagyományos allergiás reakcióra utalnak, piros foltok a mellkason, fejfájás, hányinger, a vizsgált betegek pedig kivétel nélkül mindig kínai ételt fogyasztottak korábban" - ismertette a kínai étterem szindrómára utaló jeleket dr. Sohárné. A bűnösnek a nátrium-glutamát lett kinevezve, amelynek használatától sokan idegenkednek. Eleinte Amerikában majd Európában is végeztek a betegségre vonatkozó kísérleteket. Az érintettek a kísérlet első felében placebót, majd a másik részében kínai sót kaptak, azonban az allergiás reakciók elmaradtak. Ebből egyértelműen az következik, hogy nátrium-glutamát nem felelős közvetlenül a kínai étterem szindrómáért, az viszont még nem derült ki, hogy milyen szerepet játszhat az előidézésben, ugyanis elképzelhető, hogy más élelmiszerekkel együtt már allergiás reakciót válthat ki.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági szervezete (FAO) is kimondja, hogy az E621 nem felelős közvetlenül az egyre gyakoribb betegségért. "Ezt támasztja elő az is, hogy az Európai Unió élelmezéssel foglalkozó szervei nem vizsgálják kitüntetett figyelemmel az adalékanyagnak számító nátrium-glutamátot" - válaszolta szakértőnk. Pozitív hatásai között emlegetik, hogy ízfokozó tulajdonságából fakadóan növeli a sós ízt, ezért a főzés során használt só mennyisége csökkenthető, ezért használják a levespor és leveskocka gyártó cégek is előszeretettel. Fontos azonban megjegyezni, hogy a gyermek számára, más ízfokozókhoz hasonlóan, a nátrium-glutamát fogyasztása sem ajánlott.
A nátrium-glutamát megítélése nem egyértelműen pozitív, hiszen ízfokozóról lévén szó, könnyű hozzászokni, sokan ezzel igazolják, hogy a chips és junk food függőséget, hiszen az E621 közvetlen hatással van az úgynevezett umami receptorokra.
(Forrás: lifenetwork.hu) - a cikkre Takács Andi hívta fel a figyelmünket
További oldalak:
Akkor ezért imádtam annyira azt a sonkát, amiből akár egy dobozzal is megtudtam enni ... Csalódott vagyok... ![]()
Ezt a cikket szerintem is igencsak megfizettek, es a celja a nepszeru kinai konyha lejaratasa. Bar sajnos van benne egy kis igazsag. Ez a natrium glutamatos tortenet viszonylag uj dolog. Nyilvan nem olyan reg valakiknek szemet szurt, hogy a kinaiak tul egeszsegesek, hat talaljunk ki valamilyen szintetikus adalekot, amivel mergezhetjuk oket. Berobbant a piacra a siman izesitokent elnevezett natrium glutamat, hogy meg veletlenul se hangozzon szintetikusul. A kinaiak mind rakaptak, minden haztartasba kerult. Viszont nagyon keveset hasznaltak belole. Manapsag pedig a netet elozonlik az "izesito" karos hatasairol szolo cikkek, igy sok csalad bucsut mondott neki. Manapsag elmondhato, hogy mar sokan nem hasznaljak, aki pedig hasznalja, az is keveset. Ha en megyek valakihez vendegsegbe, akkor ok automatikusan elpakoljak meg a kozelbol is a natruim glutit, mert tudjak, hogy rosszul vagyok tole. Ez volt a haztartasok tortenete. Az ettermekben altalaban szoktak hasznalni, de nem minden etel elkeszitesekor. Az ettermekben nem leszel rosszul az eteltol, mert nagyon minimalisat tesznek bele, es lehet kerni, hogy ne hasznaljak. Epp ezert a "kinai etterem szindroma" elnevezes nem helyt allo. Egy egeszsegesen elo ember, aki a mu izeket tavol tartja magatol, ki tudja szurni melyik etelbe kerult egy kicsit tobb. Fura mu utoize lesz tole az etelnek... A kinai bufek, es "gyors ettermek" mas tesztak. Ott a rossz minosegu es ehetetlen kajat, ezzel a szintetikus szerrel teszik elfogadhatova. En regen akarhanyszor ettem ilyen helyen, mindig nagyon rosszul lettem utana. Sokan ezeket a bufeket azonositjak a kinai konyhaval, ami nagyon nem igaz. Ilyen helyen normalis kinai nem eszik, kinaban ilyen bufek nincsenek is, mert senki nem enne meg. Az emberek nem a natrium glutamat miatt szeretik a kinai eteleket, mert az nem mindig letezett, es manapsag is a jo minosegu etelben csak nagyon keves van, vagy pedig egyaltalan nincs. Maga a kinai konyha nagyon egeszseges, koszonhetoen a sok fuszernek, amik kozul sok gyogynoveny is egyben. Sokan azt hiszik, hogy a kinaiak mindig hust hussal esznek. Ez sem igaz. Sok hus etel akkor kerul asztalra, ha vendegeket varnak, vagy ha valamilyen fontos esemeny van. Altalaban sok zoldseget fogyasztanak, amiket a wokban csak nehany percig foznek, igy a hatoanyagok nem vesznek el. Szoval senki ne feljen kinai etelt fogyasztani, viszont a bufeket kerulje.
Szia Starling! Igazad van abban, hogy ha elutazol Kinaba, csak akkor talalkozhatsz eredeti kinai etellel, ruhaval, egyeb dolgokkal. Mert mit latnak az emberek kulfoldon? A rossz minosegu kinai aruk elarasszak a piacot. Es ez miert lehetseges? Mert nagy ra a kereslet. Ha az emberek nem vasarolnak ezeket az arukat, nem lenne egyre tobb kinai bolt, bufe stb. Es az emberek ezeket a helyeket az olcsosaguk miatt keresik fel. Ha valaki olcso arut akar beszerezni, akkor ne nezze a minoseget. Sokszot tolmacsoltam kinaiaknak, es lattam elegge erdekes szituaciokat. Peldaul, valaki megvasarol egy 300 forintos cipot, aminek persze nehany honap mulva levalik a talpa, es visszamegy a boltba reklamalni, hogy csereljek ki. Vannak akik elmennek az azsia centerbe csak azert, hogy vegig szidjak a kinai arukat, es gazdaikat, de megis bevasarolnak egy rakas cuccot kozben. Mint mar regebben is irtam, ezeket a termekeket mind mind csak kulfoldre exportaljak, mert itt erre nagy a kereslet. En evek ota kinaiakkal eltem, jelenleg pedig Kinaban tanulok. Mindenfajta szintetikus dologra erzekeny vagyok, de megis csak ritkan lettem rosszul az etelektol. Vannak sajnos kulfoldon olyan ettermek, ahol bizony en is rosszul lettem. Elkonyveltem a helyet, nem mentem oda tobbet. Ez viszont nem jelenti azt, hogy minden etterem ilyen. Ha valaki teljesen eredeti kinai etelt akar enni (es ez mas konyhara is jellemzo), akkor azt csak Kinaban, vagy kinai haztartasokban talalhat. Az ettermek ugyanis igazodnak az adott orszag izvilagahoz, elvarasaihoz. Sokszor mentem magyar, illetve mas europai etterembe is, es rosszul lettem az eteltol, mert izfokozot hasznaltak. A legtobb helyen hasznalnak valamit, ami nem egeszseges. A natrium glutamatot pedig egy japan ember talalta fel, Japanban, Koreaban is hasznaljak. Akarhanyszor megyek koreai etterembe, rosszul leszek. Megsem hallottam, hogy emlegetnenek koreai, japan, vagy barmilyen etterem szindromat... Annak az etteremnek a nevet, es helyet megtudnad nekem mondani? Lehet ismerem, ha nem, akkor en is letesztelem. A kapcsolatok menuponton tudsz nekem uzenetet kuldeni. Koszonom Minden Jot!
Hát,most lehet,hogy nagyon leégetem magam (de hátha mégsem)... Én egészségügyis vagyok,elvégeztem egy főiskolát és egy egyetemet,de egyik helyen sem hallottam erről az ötödik alap ízről,arról meg főleg nem,hogy ennek stimulálásához Na-glutamátra van szükség.Döbbenet,hogy miket találnak ki!Még mi mindent akarnak elhitetni az emberekkel?És vajon a kutatók és a családjaik otthon ezt használják a főzésnél?Akkor egészségükre!
Csak nem azoknak, akik fogyasztják, hanem akik eladják. Nem tudtam eddig mi hiányzott nekem, hát most ez a cikk rávilágított.
Hiszen még a nyelvünk is utal rá, hogy a SZINTETIKUS NÁTRIUM GLUTAMÁTRA szüksége van a szervezetünknek. Holnap reggel első dolgom lesz elmenni egy boltba és venni egy zsák nátrium-glutamátot, nehogy már elkapkodják. Nem is értem, hogy élte túl az emberiség a glutamát-mentes időszakokat, hogy volt képes idáig nélküle élni? Megeszek egy pár kanállal, aztán leküldök mellé egy mikulás figurát, ugrálok egy kicsit, és végül arra gondolok, milyen szép ünnepi hógömböt teremtettem a hasamban. No, most komolyan. Hát persze, hogy jobban ízlik az embereknek a glutamátos káposzta, mivel ez a cucc függőséget okoz. Azért teszik bele ételízesítőkbe, leveskockákba, levesporokba, fasírtporokba...szinte minden sós készételbe, hogy kívánjunk még, még többet belőlük. Vegyük mindenhez, tegyük bele mindenbe, nélküle találjuk íztelennek az ételeket. Aki ezekhez van szokva, annak a g. mentes ételek íztelenek. Erről ennyit. ![]()
Ezért a cikkért vajon, hány embernek fizettek???????? ![]()
Tudod Zita, ez a kérdés nekem is eszembe jutott, amikor olvastam a cekket. Először nem akartam hinni a szememnek! De a végkövetkeztetés "tetszett" leginkább: Igaz, hogy függő leszel és rászoksz a szemét kajákra, de hát istenem, van ennél roszabb is. Még mintha éreztem is volna, ahogy a cikk írója megsimogatja a buksimat, hogy te kis butuska, hát látod, nem kell itt odafigyelni az adalékanyagokra, meg ilyesmikre, edd csak nyugodtan, amit eléd raknak, látod, a kutató bácsik most aztán megmondták, nem is olyan káros az a kis fehér műanyag por. Ez már pofátlanság.
láttam a Supersize me szenzációhajhász, de annál kevésbé informatív filmet, amiben a fickónak a rendszeres mekikajától már fájt a feje, nyomást érzett a mellkasában, és a szemében (!), rossz volt a közérzete, és beismerte, hogy majd megőrül, hogy újra ehessen ezekből mert annyira kívánja, bár érzi, hogy lepusztítja őt. N-á-t-r-i-u-m g-l-u-t-a-m-á-t. az egész filmnek akkor lett volna értelme, ha elhangzik benne, hogy ez a szemét ízfokozó az oka mindennek, és nem csak a mekit kell lehúzni, hanem az összes többi félkész műkaját, ételízesítő porokat, műleveseket, felvágottakat, chipseket. arról sem volt szó, hogy a rengeteg egyéb adalék, mennyit árt az egészségnek, és szintén nem csak a mekis kaják a bűnösek. a filmnek az kellett volna, hogy legyen az üzenete (és ennek az ostoba cikknek is), hogy mondj nemet a műkajákra, és az egészségtelen ételekre. olvasd el a címkét, dönts tudatosan, és ne hagyd magad hülyére venni a reklámok, és az orvosok és dietetikusok hazugságai/ féltudása által. persze ha így lett volna, akkor nem engedtél volna a filmet bemutatni... a cikkel kapcsolatban: nem mindegy, hogy kik kóstolták meg, mert aki már hozzá van szokva az egyértelműen azt választja amiben van. annak a természetes ízek már nem jók. ha viszont tiszta ételeken élő embert kérdeznek az biztos, hogy neki a glutamát mentes fog ízleni. szerintem sokan nem is tudják, hogy na glutamát függők, azt hiszik, hogy a v*geta a sok fűszertől finom, mert soha nem olvasták el, és nem is érdekli őket, de azért mindenbe tesznek egy evőkanállal. pff... Édua
már értem..,
hogy miért lettem rosszul mindig, ha Kínai Étteremben ebédeltem... Egy ideje le is szoktam róla, mert olyan kellemetlen volt az evés utáni hányinger, hasmenés....