Becslések szerint alig száz olyan nő van ma Magyarországon, aki szeretne otthon szülni, a törvényi szabályozás azonban még várat magára. Remények szerint már nem sokáig. De mennyit kell fizetnie annak, aki kórházban, magánkórházban, születésházban, netán otthon, bába felügyelete mellett kívánja világra hozni gyermekét? Utánajártunk.
Egy friss holland kutatás szerint a náluk igen népszerű otthonszülés sokkal kockázatosabb, mint azt eddig feltételezték: a csak szülész segítségével világra jött csecsemők halandósága ugyanis jóval magasabb, mint az orvosi felügyelet mellett született gyermekeké. A vizsgálat nagy visszahangot kapott, valószínűleg azért, mert nincs még egy európai ország, ahol olyan hagyománya lenne az intézményen kívüli szülésnek, mint Hollandiában. Az eredmény azért is érdekes, mert éppen azok a nők, akik nőgyógyász jelenlétében szülnek, komplikációval járó terhességük miatt választják a kórházat, és körükben lehetne nagyobb százalékban számítani a csecsemő elhalálozására – amire tehát a kutatás rácáfol.
Az esetleges kockázatok ellenére van igény az otthonszülésre, és ezt tiszteletben is kell tartani. Itthon az évek óta követelt törvényi szabályozás még mindig várat magára, jó hír viszont, hogy a jogalkotók már dolgoznak rajta, s év végére megszülethet a törvény is. Noha, az otthonszülést választó nőknek minden bizonnyal nem az ár a legfontosabb tényező, ha végre itthon is szabadon választható lesz a szülés ezen formája, érdemes lehet az árakat is összevetni a kórházak, magánkórházak tarifáival.
"A családunkat érintő, a kórházi szüléssel kapcsolatos rossz tapasztalatok miatt döntöttünk úgy, hogy Geréb Ágnes segítségét vesszük igénybe első gyermekünk születésénél. Aztán így lett ez a következő négy gyereknél is" – mondta el lapunknak a már évek óta Magyarországon élő értelmiségi angol házaspár. Mint mondták, első gyermekük születésénél, azaz 1993-ban még csak informális módon lehetett pénzzel is megköszönni a bába segítségét, később azonban már volt egy meghatározott összeg – korábban 30, majd 50 ezer forint –, amit a Napvilág Születésházat működtető Alternatal Alapítvány számlájára kellett átutalni. Ők azóta is támogatják az alapítványt, havonta egy kisebb összeggel.
Gerébhez hasonló szolgáltatást, azaz kórházon kívüli szüléskísérést más dúlák és bábák is kínálnak, az interneten keresgélve könnyen eljuthatunk hozzájuk. Sőt, a Geréb-féle Napvilág Szülőotthonon kívül is akad még alternatív szülésház, ilyen a szintén háborítatlan szülést ígérő Holdudvar Bábaház is. Geréb Ágnesék nettó 50 ezret kérnek egyhetes felkészítő tanfolyamukért – ezen részt vehet akár az egész család –, amiben benne foglaltatik a későbbi konzultáció és az igény szerinti születéssegítés is. A Holdudvar honlapján csak a vajúdástámogató műhelyfoglalkozások árai szerepelnek, ezekért alkalmanként ötezer forintot kérnek. Az otthonszülést pártolók szerint az árak 50-150 ezer között mozognak, és Gerébék számítanak a legolcsóbbnak. Ezt azért sem nehéz elhinni, mert a Gerébbel kapcsolatos szóbeszéd szerint a most előzetesben lévő bába szegedi orvosként sem tartott igényt a hálapénzre.
Az alternatív szülés tehát olcsóbb lehet egy kórházi szülésnél is, míg a magánklinikák áraihoz képest nagyságrendileg kifizetődőbb, legalábbis anyagilag. A nyáron Budapesten megnyílt Dr. Rose Magánkórház, MamaRose névre keresztelt szülészeti osztályán például a korábban említett árak többszörösével találkozhatunk. A szülésért itt 590 ezer forintot kérnek, amely érzéstelenítéssel már 730 ezerre ugrik, míg a császármetszéssel világra segített gyerekért már 880 ezer forintot kell leszurkolni. Igaz, az árak már a különféle szolgáltatásokat is magukban foglalják. Ilyen például a szülésfelkészítő foglalkozás, a kórházi tartózkodás alatt egyágyas, fürdőszobás szoba az édesanya és a baba részére. Mindez megfejelve napi háromszori étkezéssel, a’la carte kínálatból. De benne van a kötelező szűrővizsgálatok elvégzése, védőoltások beadása, illetve a szülést követő nőgyógyászati vizsgálatok.
Az intézmény honlapja szerint itt is van alternatív szülőszoba, ahol, ha minden ideálisan zajlik, mellőzni lehet az orvosi beavatkozást. Mint írják, elvük, hogy semmilyen módszerrel nem siettetik a szülés lefolyását, rábízzák a természetre és az anya szervezetére, meddig húzódik el a vajúdás. Emellett vajúdókádat is igénybe vehet az, aki itt szeretné világra hozni gyermekét. A vízben történő vajúdás a tapasztalatok szerint sok esetben segít a kismama fájdalmainak enyhítésében.
A kútvölgyi kórházban működő, szintén nemrég megnyílt Maternity Magánklinika ennél konszolidáltabb árakkal dolgozik. A szülés itt 360 ezer forintba kerül, míg a császármetszésért "csak" 400 ezer forintot kell fizetni. Az árakban már itt is benne vannak a különféle szolgáltatások.
Annak ellenére, hogy a szüléssel kapcsolatos kórházi alapellátás teljesen ingyenes, a társadalombiztosítás finanszírozza, a valóságban ennél árnyaltabb a kép. Az a hír járja, hogy van orvos, aki konkrét összeget kér, míg van, aki a páciensre bízza, mennyivel kívánja meghálálni közreműködését. "A szülésért 100 ezer forintot kért a választott orvosunk a Szent Imrében, de a kontollvizsgálatokra, és ultrahangokért is fizettünk, alkalmanként 10 ezret" – meséli az immár második gyermekét váró budapesti anyuka. "Elégedett voltam mindennel, és szerencsére a szülésnél sem volt semmilyen komplikáció" – tette hozzá.
Nincsenek ilyen jó tapasztalatai annak az édesanyának, aki a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban szülte meg gyermekét. Mint elmondta, a kiválasztott orvos magánrendelésére járt havonta vizsgálatokra, alkalmanként 6 ezer forintért. Amikor rákérdeztek, hogy mennyibe fog kerülni a szülés, elhangzott a konkrét összeg is: 70 ezer és a megelégedettség. Részéről azonban elmaradt a megelégedettség, maradt helyette egy, a szülés után fellépő szövődmény, a csalódottság és az orvosváltás.
Hozzászólások
otthonszülés, ahogy én képzelem
Bár most nem vagyok állapotos, szeretnék még egy babát. És igen, itthon szeretném, viszont a lehető legnagyobb biztonságban.
Ezt én úgy képzelem, hogy mivel már az első szülésemnél találtam egy 100% megbízható dokit, megkérném, hogy ha riadóztatom, ne a kórházba, hanem hozzánk jöjjön. Így a bába mellett, ő is ott lehetne, ha gond van. Az első szülésnél is nagyon segítőkész volt.
Sőt, ha jól tudom a szülést levezető bábáknál is van szívhang mérő, tehát hallaná, ha bármi gond lenne.
Bár kocsival 5 perc a kórház (ha a párom ideges lenne, 2-re le tudná csökkenteni az időt! :D ) , úgyhogy nem aggódnék.
És a legfontosabb (ami nekem nagy önbizalom növelő volt a terhességem idején): a női test szülésre termett!!!! Ha elhisszük, hogy képesek vagyunk nyugodt, zavartalan körülmények között világra hozni gyermekünket, anélkül hogy idegen kezek elszakítanák tőlünk rögtön szülés után, hideg ruhába bugyolálják, ahelyett hogy az anya meleg testét érezze a pici, sikerülni fog a szülés, úgy, ahogy nagyanyáinknak, és azok elődeinek!!!! ;)
Érdemes elolvasni Az elveszett boldogság nyomában c rövidke könyvet!!! Csak ajánlani tudom!
javítás
Elnézést,javítanék.Én is a Baross utcában szültem az ikreket (nemtom miért mindig az Üllői út jár a fejemben..
).Látom nagyon "népszerű" a kórház.
Két Gyermekem van, két
Két Gyermekem van, két különböző kórházban születtek. A Baross utcában rémálom kezdődött, olyannyira, hogy ha a villamosról meglátom az utcatáblát, elfordítom a fejem (csak azért nem köpök, mert tiltja a jólneveltségem). Futószalag, kínzó-vesztőhely, egy-egy-egy...
A második babám a Dél-Pestiben jött világra, tökéletes békességben, félhomályban, egy szépséges élmény volt. Viszont 1 napos korában alvás közben nem vett levegőt, akkor lettem felnőtt ember, amikor rohantam Vele a nővérszobába, és végignéztem az újraélesztést. Hozzáértő kezek segítettek Neki, életem végéig hálás leszek nekik. A csecsemős nővér azonban azt mondta, az az egy mázli, hogy Kata velem volt, mert én csak Őrá figyelek, ők viszont esetenként 20 gyerkőcre nem.
Hát ilyenformán ebben a témában nincs igazság, nem is lesz mostanában.
Kórházas szülés
Kedves Zsuzsa! Soha semmi bajom nem volt az otthonszüléssel,de én is úgy éreztem,hogy a kórházban nagyobb "biztonságban" vagyok,egészen kb.3 évvel ezelőttig.Én egy bizonyos Üllői úti kórházban szültem (de én csak koraszülött gyárnak nevezem) meg a 2. gyerekeimet (ikrek) :). Az egész terhességem problémamentes volt,de mivel az ikerterhesség veszélyeztetett terhességnek számított (most nem tudom,hogy van),a dokim befektetett 34.hetesen. Megjegyzem,olyannyira jó állapotban voltam,hogy a lépcsőn szinte "futottam",már amennyire ezt egy ikerterhességgel meg lehet tenni :)
Az orvosomnak mondtam,hogy lehetőleg természetes úton szeretnék szülni,az első fiamat is úgy szültem,és fantasztikus élmény volt.Hát csak annyit mondott,hogy kissé vakmerő vagyok,és ő császármetszésre gondolt 38.hét körül. Akkor én ráhagytam,mert úgy voltam vele,hogy addigra vagy beindul a szülés magától,vagy a doki lelkére beszélek..(elég kompromisszum képes volt) Aztán "befeküdtem". És kismamák jöttek-mentek,hogy korán beindult a szülés,és leállították nekik,vagy csak "egyszerűen" valamilyen oknál fogva veszélyeztetettek voltak.Másnap megvizsgálta őket az épp ügyeletben lévő orvos,és mit ad Isten,(nem hazudok) kb.80%-uk két napon belül megszült. Én még akkor is reménykedtem... Aztán 36.hetünkben az orvosom haza akart engedni hétvégére,mondván jól vagyok,és biztos hiányzok a "nagy" fiamnak.Ennek nagyon örültem is. Csakhogy jött délután egy vizit (már a dokim nélkül),az igazgató is ott volt,valamit beszéltek körülöttem "virágnyelven",megtapogatták a hasamat,azt mentek tovább.Kb. 1 óra múlva elküldtek egy csomó vizsgálatra,és még mindig naivan azt gondoltam,hogy talán a császármetszéshez kell,ami kb.2 hét múlva lesz (mert ugyebár anno ezt mondta a nődokim).
Aztán felhívtam az otthoniakat,hogy úgy néz ki 2 hét múlva akarnak császározni.Az volt a szerencsém,hogy épp bent volt egy nővér a szobában,és közölte velem,hogy anyuka rosszul tudja,nem két hét múlva lesz,hanem holnap



. Köpni,nyelni nem tudtam...Sírva hívtam a férjemet,hogy holnap akarnak császározni,koraszülöttet akarnak csinálni a gyerekekből.A férjem az egyetemi óráját otthagyva (akkor még tanult)rohant be a kórházba...Az egész napot végigsírtam,ha visszaemlékszem, még most is a sírógörcs kerülget.Nem akartam beleegyezni.Csak hát ilyenkor az ember akaratlanul is össze vissza agyal,mi lesz ha nem egyezek bele,és a gyerekeknek valami bajuk lesz,és a végén majd rám fogják,mondván én nem akartam a műtétet...A férjem szerint belekéne egyezek,mert ki tudja.....mégiscsak orvosok....én meg a végén már abszolúte nem tudtam mit tegyek... Aztán "találkoztam" én is egy ügyeletes orvossal...Aki nagy vidáman "gondolom anyuka nagyon örül,hogy holnap láthatja a gyerekeket".Én meg mondtam,hogy egyáltalán nem. Erre ő ,"ugyan anyuka,majd kint megnőnek (jaj,na ezt a dumát nagyon utálom),annyi front van mostanában (akkor majdnem minden hétvégén front volt,és rengeteg volt a szülés),mi van ha hétvégén beindul a szülés,nem lesz elég szoba,ezért raktuk be magát holnapra,mert van szabad szoba " 
.Na ekkor gondolom,látta az arcomon,hogy nem értem a "viccet",és még hozzáfűzte,hogy "még az orvosa sem tud róla,hogy maga lesz az első császárja holnap...na,anyuka csak vicceltem..nyugodjon meg..."Nahát én meg "
" megnyugodtam (elnézést,de még most sem sikerült sajna teljesen túltennem magam rajta,pedig tudom,hogy már ideje lenne). Úgy megvizsgált a "biztonság kedvéért",hogyha esetleg nem egyezem bele a műtétbe,meginduljon a szülés...egész nap fájt az egész alhasam...
Aznap este felhívtam a dokimat,aki,mint kiderült tényleg nem tudott a csm-ről,és igencsak meglepődött,de nem mondott semmit.Gondolom az igazgató döntésével nem akart vitatkozni...Én meg végigsírtam a egész napot,és éjszakát...szegény fiaimnak "nagyon szép" születésélménye lehetett,bele sem merek gondolni,hogy milyen kihatással lehet ez az életükre. Másnap nem találta a nővérke a vénámat,én majdnem elájultam mikor keresgélte,a kezem kékeszöld színekben pompázott,én idegileg addigra már teljesen kivoltam...Hozzá kell tennem,hogy én rettegek az altatás nélküli műtétektől.Mire leértem a szülőszobára,alig álltam a lábamon,annyira remegtem.Kiderült,hogy már volt bent valaki,úgyhogy ott is vártam még kb. 1 órát...
Mire sorra kerültem,már olyan idegállapotban voltam,hogy komolyan mondom azt éreztem,hogy ennél már a halál is jobb.Hála Istennek akkor már a férjem is velem volt (először nem akart bent lenni,és én nem is erőltettem,de a végén meggondolta magát,mert azt mondta,hogy nem bírt volna otthagyni,abban az idegállapotban)Az egész egy rémálom volt.Kikapkodták a gyerekeket,és nekem csak az járt a fejemben,hogy siessenek már,hadd legyek túl ezen az egészen.Mondanom sem kell az első kisfiam a becsült 2800 g helyett 2650-el,a második kisfiam a becsült 2500g helyett 1900g (!!!)-al született.Nagyobbiknak kellett inkubátor (érdekes,hogy a pöttömkém szívósabb volt),aztán mindkettőjüknek kb. 2 hét intenzív osztály...,és mindez úgy,hogy nem tudhattam milyen betegségük van,milyen gyógyszer megy beléjük egész nap.Ahányszor rákérdeztem mindig kitérő válaszokat kaptam...és nem én voltam az egyetlen anyuka aki így volt...
Szoptatni nem mindig szoptathattam őket,helyette kapták a szar (már elnézést)tápszereket,2 gyerekre is 20perc szoptatási idő járt,és akkor is tömték őket,mikor nem voltak éhesek..."nembaj",hízzanak csak,hogy hamarabb mehessünk haza
.Ráadásul kb. napi ha 1 órát lehettem velük... Közben én fejtem a tejemet,mert nagyon megvoltam ijedve,hogy nem lesz.Aztán úgy beindult,hogy a végén már óránként kellett fejnem :)Na azt legalább odaadták a gyerekeknek (reményeim szerint).2 hét után meg átvittek minket egy másik kórházba (ott már jobb volt a helyzet,egész nap velük lehettem),mondván nincs már több hely a koraszülött osztályon...
A zárójelentésből tudtam meg,hogy a nagyobbiknak tüdőgyulladása volt,és egyszer "elaludt".A kicsinek meg vmi megfázásos betegsége volt (már amennyit ki tudtam silabizálni..) Itt ebben a másik kórházban több anyuka is panaszkodott a "koraszülött gyárra". Volt egy anyuka aki a kislánya 4 hónapos korában tudta meg,hogy a kicsinek 3 agyvérzése volt egy hónaposan.Mikor az orvoson számonkérte ,hogy miért nem mondták meg neki,egy cinikus választ kapott: "Anyuka örüljön neki,hogy nem tudta,megspóróltunk önnek 2 hét aggódást"
Bocs,hogy ilyen hosszú voltam,de ki kellett már írnom magamból 
Egyébként szerencsére a csemetéimnek nincs már semmi bajuk,egészségesek. (1 éves kora körül a nagyobbik kruppos lett,de hála az égnek azóta nem jött elő megint) Áprilisban lesznek 3 évesek:)
szééép kis társaság
Pont az ilyenek miatt fordulnak a nők Gerébhez... a többiek meg nem értik és felelőtlennek nevezik az otthonszülést választókat. Undorító! De merjen okoskodni az ember lánya egy 5 év egyetemet végzett dokival-akik amúgy is Úristennek képzelik magukat...
szülés
Én majd 4 éve is állami klinikán szültem, és most is ott fogok. Teljesen meg voltam elégedve mindennel. Szülés után mindjárt odaadták a picit, aztán visszahozták, apuka végig bent volt, a 2 órás megfigyelésen is bent lehetett, a picit szoptathattam mindjárt. Az osztályon éjjel-nappal velem lehetett a baba. Itt is volt külön szoba, de szerintem sokkal jobb volt 3-4 ágyas szobában lenni, ahol a többi anyukával, első szülő nőként, megbeszélhettem mindent, tanácsot kérhettem. Szerintem arra a 3 napra fölösleges a luxus, úgy is egy a fontos, a baba, hogy együtt lehessünk. Én éjszakára nem tartottam magam mellett, kell az anyukának főleg a szülés után egy kis pihenés, hogy napközben kipihenten tudjon foglalkozni a picivel, és a tej megindulásához is kell a pihenés. Az otthon szülés meg sem fordul(t) a fejemben, sosem veszélyeztetném ezzel a baba életét és egészségét, csak azért hogy nekem könnyebb és jobb legyen. A pénzről annyit, hogy nem válsztanék olyan orvost aki előre megmondja az árat. Ha már fizetek, hagy döntsem el én hogy mennyit.
Mi kell a tej megindulásához szülés után
"és a tej megindulásához is kell a pihenés." Kedves zsuzsa! Az alábbi mondatod késztetett arra, hogy leírjam mi is kell a tej megindulásához, szerintem. Először is fontos, hogy szülés után semmilyen burok, vagy placenta darab ne maradjon a méhüregben, ahhoz, hogy a hormonális változások végbe tudjanak menni a testben, ami egyik lényeges része a tejtermelés megindulásának. Aztán a másik elengedhetetlen része az, hogy a mellben a tejmirigyeket elég inger érje. Ezt az igényszerinti szoptatással lehet elérni a legjobban, de fontos, hogy az első három napon legalább 2-3 óránként mellrekerüljön a kisbaba nappal és 3-4 óránként éjjel is. Tehát a pihenéssel egyáltanán nem segíted a tej megindulását.
A gyakori mellretétellel viszont igen.
Ha viszont már megindult a tejtermelés jól jöhet egy délutáni szunyókálás az éjjeli pihenés mellé, mert a tejtermelés sok energiát és kalóriát is kíván a női testtől, a pihent ellazult állapot segíti ezt a folyamatot. Szeretettel! Lenóka
Így van!
Lenókának igaza van! Nem a pihenés indítja be a tejet hanem a gyakori szoptatás!
Aki gyermeket szül, annak tisztában kell lennie azzal, hogy attól a perctől, hogy a pici megszületett, az élet nem a pihenésről szól!
Én mindig a baba szempontjából gondolkodom olyankor, amikor az édesanya éjszakára kiviszi a csecsemősnővérnek a saját kisbabáját.
"Alig, hogy kitaszított a testéből, már el is távolít magától......"
Ez csupán az én gondolatom, és senkit soha nem ítélek meg azért, mert így vagy úgy dönt a saját gyerekét illetően!
Szeretettel! ANi
Fülgyertya
a pontosítás kedvéért
a pontosítás kedvéért szeretném megjegyezni, hogy a kútvölgyiben a Maternity-n a császármetszés is ugyanúgy 360 ezer ft-ba kerül, éppen azért, hogy ne merülhessen fel a gyanú, hogy "pénzért" császározták meg a kismamát...
Sziasztok! Valóban nagyon
Sziasztok! Valóban nagyon nehéz jó kórházat találni, és a szülész sem másodlagos. Amikor a kisfiamat vártuk a doki azt mondta nem akar közvetíteni de a szülésznők kb. 40-50 ezret "szoktak" kapni, ő 100-150 ezret kér, DE "sajnos" 100 alá semmiképp nem tud menni. Ha az alternatív szobát szeretnénk igénybe venni kb. 15 ezer/ nap és nyugodtan számoljunk 3 napot. Azt hittem le esek a székről:) Nem az árak miatt döntöttem ugyan az otthonszülés mellett,hanem mert itthon éreztem magam biztonságban.
Szülés Angliában
En Angliaban szultem kisfiamat lassan 5 eve, es akkor meg nem is tudtam, milyen szerencses voltam. Otthoni baratnoimnek ugy tunt, hogy elhanyagolnak, nem foglalkoznak velem eleget, ugyanis havonta jartam korzeti orvoshoz, vagy szulesznohoz, akik altalaban vizeletet, vert es vernyomast vizsgaltak. Semmi nogyogyasz es kezzel turkalas! Ket ultrahangom volt, es ketszer rohantam be sirva, hogy nem mozog a baba, ekkor egy szivhangfigyelot helyeztek a pocimra. Mikor este 10 korul elkezdett szivarogni a magzatvizem betelefonaltam a korhazba, es azt mondtak, menjek be reggel 9-re. En ugy reggel 7-ig birtam, akkor lezuhanyozta,, hajat mostam, es mikorra beertunk 10 cm-re voltam kitagulva. Igaz, hogy kertem fajdalomcsillapitot, de eloszor azt mondtak, hogy picit varjunk, aztan mar tul keso volt! Fel kilencre megszuletett kisfiam, rogtom a pocimra tettek, megkerdeztek azt is, hogy szeretnenk-e elvagni a koldokzsinort. A szuleszno otthagyott bennunket, hogy hadd ismerkedjunk a babaval, es jo sokara jott vissza. Nem szivtak semmit az orrabol, stb, nem furdettek meg, csak mielott hazajottunk a korhazbol, es el sem vittek egy percre sem, ami mondjuk azt jelentette, hogy nem is aludtam semmit. Csak egy pici repedesem volt, amit azt mondtak ossze sem kell varrni. Orvost nem is lattam, csak ezt az egy szulesznot (midwife). Aztan segitettek a szoptatassal, persze minden a pici igenyeinek megfeleloen, nem idore, de nem is reszletezem, szoval mindent ugy csinaltak, ahogy kell!! Csak masnap vizsgalta meg egy orvos a babat. Persze szerencsem volt, mert minden jol ment. Nem is tudom hogyan, mert igazabol nem is keszultem a szulesre. Azt a bizonyos teat ( azt hiszem malnalevel tea) ittam szules elott par hettel es egyszeruen csak pozitiv voltam, nem tudtam elkepzelni, hogy fajjon a szules es esetleg valami ne legyen rendben. Nem is tudtam, hogy milyen szerencses vagyok. Magyarorszagon teljesen mashogy is alakulhattak volna a dolgok es itt Angliaban ez a gyonyoru elmeny mind egy fillerembe sem kerult. Ilyenkor az ember persze ugy erzi, szeretne valamit adni, mert boldog es koszonetet szeretne mondani a segitsegert, de mast nem tehetsz, mint kuldesz egy csokor viragot es egy koszonolevelet. Ez nem egy kulonleges korhaz volt, hanem csak egy a s sok kozul es jo lenne, ha otthon is ez varna a szulo noket!! Most ujra babat varok, a 13. hetben jarok es fel is ajanlottak, hogy szuljek otthon. En mondjuk nem szeretnek, mert a szules utan hamarosan, altalaban meg aznap hazaengednek a masodik babaval. Azert majd elgondolkozom rajta. Mindenkinek szep napot! Agi
Szülés Ausztráliában
Nagyon hasonló a rendszer, mint Angliában és én is csak pozitívumokat tudok mondani az első, közkórházban történt szülésemről. Most a másodikkal vagyok várandós. A terhes-gondozás csak annyiban tér el az elsőtől, hogy még ritkábban kell mennem a szülésznőhöz, mint az első várandósságkor
Szüljünk...
A jászberényi kórház honlapjára nemrég találtam rá, náluk ingyenes a szülésre felkészítő tanfolyam, homeopátiás szereket használhatnak a kismamák a terhesség és szülés alatt, van alternatív szülőszoba is, ahol lehet vízben vajúdni és szülni. Nekem abszolút szimpatikus volt a weboldaluk alapján, és mivel ez van hozzám a legközelebb a környéken, szeretnék majd itt szülni...:) Majd jövök és elmesélem, real is olyan-e minden, ahogyan írják
homeopátiás szerek és szülészet
Én a szülésznőmtől a Dél Pesti (J.F) kórházban homeopátiás bogyókat kaptam, hogy beinduljon a szülés. Hát beindult... és aromaterápiát kaptam bent a szülőszobán, a vajúdás alatt. Igaz a szülőágy hagyományos kórházi volt, de amikor olyan nagyon fáj, akkor kit érdekel, hogy az ágyrács, amit éppen el akarsz törni, milyenre van festve. Ott is vajúdhattam volna kádban, van bordásfal (ki tudja miért) labda, engedik, hogy mászkálj, zuhanyozz, apuka végig ott lehet, nem vizsgált meg minden arra járó orvos, csak a sajátom, van rendes szobának berendezett szülőszoba és mindenki kedves volt velem. Amitől nem bababarát, az az hogy a gyerekeket éjszakára elviszik, csak nappal vannak az anyukákkal. De cserébe megtanítanak pelenkázni, köldökcsonkot ápolni, szoptatni, és mindenben segítenek. Én mind a három gyerekemet ott szültem, én meg voltam elégedve.
Nekem éjszaka is kell...
"a gyerekeket éjszakára elviszik, csak nappal vannak az anyukákkal" ...hát én olyan kórházba nem megyek, ahol bárki is el akarja vinni a babámat. Nekem éjszaka is kell...nappal is kell...vele akarok ébredni, vele akarok elaluszni...és ha éjszaka éhes? Akkor egy ideig kétségbeesetten kell ordítania, hogy áthozzák hozzám? Vagy éjszaka ne is legyen semmilyen igénye?...
A tied lesz még 18 évig
Nem tudom, lehet, hogy én vagyok a lusta dög, de amikor 12 órát vajúdtam, du 3 kor megszületett a gyerekem, és este 10 kor elvitték akkor kifejezetten jól esett egy olyan éjszaka, amikor háborítatlanul kialudhattam magam. Reggel épen és egészben és persze nagyon éhesen kaptam vissza. Én pihent voltam, jobban tudtam rá figyelni. Persze, ha ez így nem megfelelő, akkor választhatsz olyan helyet, ahol egész nap és egész éjjel veled lehet. A választás szabadsága pont azt jelenti, hogy mindenki olyat választhat, ami az igényeinek megfelel, amilyet szeretne.
Hát...
Nekem nincs még tapasztalatom, mert még nem szültem, így nem tudom elképzelni, mennyire leszek majd fáradt...
Viszont akkor is inkább maradjon velem egy szobában, mondjuk úgy, hogy én aluszom, az apukája pedig féléberen vigyáz ránk...
Mert ahová elviszik, ott olyan nagyon egyedül van...és szerintem pont nem az egyedüllétre vágyik egy újszülött... 
Én is így gondoltam mindkét
Én is így gondoltam mindkét gyerekemnél, és legutóbb 30 óra vajúdás + császár után sem engedtem, hogy elvigyék a csemetét. Nyilván nagyon fáradt az ember lánya, de ha fontosnak tartod - márpedig úgy látom, fontosnak tartod, szinte bármit meg tudsz tenni a gyerekedért - erről szól az egész anyaság... Viszont apuka sztem nem igazán lehet mellettetek éjszaka egy állami kórházban... Én magánkórházban szültem, és a párom velünk volt, nekem ez nagyonon sokat jelentett.
apuka?
Na ez is változó..... Van olyan hely, ahová apuka be sem teheti a lábát. Csak a folyosóra mehet, gyereket pedig csak üvegablakon lehet mutogatni. Olyan hely is van, ahova nappal bemehet. olyanról azonban még nem hallottam, hogy éjszakára is ott maradjon. Ettől még lehet, hogy létezik. Mindazonáltal csak 3 napról van szó. Persze, ez nagyon soknak tűnik, ha ott bent vagy, de ennyi időt egy mongol jurtában is ki lehet birni. Engem, mint koraszülöttet annak idején elvittek, és csak 1 hónap múlva adtak vissza az anyukám kezébe. Na ez a borzalom.... De azért fel a fejjel, ha oda jutsz, biztos megtalálod a neked legmegfelelőbb helyet és módszert. És csak a végeredmény számít: az a szuszogó kis "csomag", akit végül is hazaviszel.
Felőlem jurta is lehet, de...
"Van olyan hely, ahová apuka be sem teheti a lábát. Csak a folyosóra mehet, gyereket pedig csak üvegablakon lehet mutogatni." Üvegablakos mutogatásos helyre én nem megyek...
"ennyi időt egy mongol jurtában is ki lehet birni."
laktam már többször is 1 hétig is sátorban, sőt, tipiben is
...nekem mindegy...csak együtt lehessünk...viszont az otthonszülés nekem stresszes lenne, abszolút nem lenne biztonságérzetem, így inkább kórház...ezért néztem ki a jászberényit...ők családbarátnak tűnnek... 
haza!!!!
Az IStvánban (és azt gondolom máshol is) 24 óra múlva SAJÁT FELELŐSSÉGRE
hazaengednek! Érdeklődj a kórházban, hogy mik a feltételek a papírmunkán kívül. (Amikor a 2. fiú érkezett, a szomszéd ágyon egy 3. gyermekét szülő Anyuka ment haza 24 óra múlva. Csúnya hangsúllyal megkérdezték, hogy Biztos benne??
majd megjegyezték: Hát maga tudja! De a gyerekorvosnak is ki kell mondania az Áment! A kellő papírok beszerzése után és azon szent esküt letéve, hogy a gyermeket visszahozzák 2 nap múlva a szurira, hazaengedték őket. A 2 nagy gyerek arcát kellett volna látnotok! Alig bírtak magukkal, hogy a kisöcsi hazamehet!!!! megkönnyeztem
)
jászberényi kórház
én csak jókat hallottam róla, nem a kismamáktól, hanem a bábanapon a bábáktól
Valamilyik évben onnan került ki az év bábája is. szerintem nincs veszteni valód, írd le miket szertnél szülés alatt -szülési terv- és így lesz esély arra, hogy átbeszéld a dolgokat helyben. Sok sikert hozzá! L.
a legtöbb kórházban
van olyan lehetőség, hogy be lehet menni szülőszoba-látogatásra. Persze előre meghatározott időpontban. Ha neked ez a kórház tetszik, akkor kérdezd meg őket, hogy náluk hogy is van ez. Közelről látni mégis más, mint az internetről. Sok hasznos dolgot meg lehet tudni egy ilyen alkalommal. És a hely sem lesz teljesen ismeretlen, amikor majd "élesben" kerülsz oda.
:)
Így lesz...
Jászberényi szülészet
Szia Moa 13!
Kíváncsiságból megnéztem a kórház honlapját. Szép amit leírnak, tényleg első olvasásra ideális, nekem másodikra már vannak szemetszúró mondatok....de ez már a szakma.
Én azt javaslom, hogy egy dúlát azért vegyél a hónod alá :)
Kíváncsian várom a tapasztalatokat!
Ölelés! Ani
Egy magánkórház árlistája szülés esetén - szüljünk 2 millióért!
Vajon az a szülőpár, aki megengedheti magának anyagilag ezt a luxust, valóban nagyobb biztonságban van, mint otthon, vagy egy állami intézményben?
A Dr. Rose Magánkórház szülészete az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral nem áll szerződéses jogviszonyban, ezért OEP térítést nem vesz igénybe, azonban magyar TAJ kártyával rendelkező pácienseink számára szolgáltatásainkat az itt látható kedvezményes árlista alapján biztosítjuk.
*Az ár tartalmazza: 2 alkalmas szülés felkészítést, újszülött első ellátását, az anyuka és a csecsemő teljes kórházi ellátását exkluzív egyágyas szobában, az első napon otthoni csecsemős nővér vizitet, szülést követő 4. napon gyermekorvosi és nőgyógyászati konzultációt, 6. heti nőgyógyászati kontrol vizsgálatot.
Az árlista nem teljes körű, valamint az árak tájékoztató jellegűek.
Én magánkórházban szültem
Sziasztok, Én magánkórházban (nem a fent említettben) szültem mindkét gyerkőcömet, legutóbb 4 hónapja. Nem azért választottam ezt az állami kórházzal szemben, mert nagyobb biztonságban lettem volna. Nem is gondolom, hogy ez így lenne. Viszont amikor szülés előtt kétszer is be kellett vonulnom a szülőszobára a bababarát állami kórházba, akkor olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, hogy semmi kedvem nem volt ott szülni. És nem akarok senkit sem hibáztatni, egyszerűen olyan szinten volt túlterhelt a szülészet, hogy se emberileg, se eszközökkel, felszereléssel, hellyel nem bírták. Ezzel szemben a magánkórházban maximálisan tudtak rám/ránk figyelni, a látogatóimnak nem kellett azzal foglalkozniuk, hogy mit hozzanak be nekem, mert mindent megkaptam, mindenre megtanítottak az újszülött körül, és a férjem is bent lehetett velünk. Semmi luxus, csak pont az, amit szerintem egy szülő nő meg kéne kapjon mindenhol.
Az otthonszülés más téma. Irigylem azokat, akik megtehetik és bevállalják. Nekem sajnos az első eleve császár volt, a másodiknál nyilván emiatt nagyobb a komplikáció veszélye (ami lett is, és így az is császár lett sajnos). Viszont amilyen nyuszi vagyok, ettől függetlenül nem mertem volna bevállalni egy otthonszülést, és nem a biztonságosság miatt, hanem az illegalitása miatt...
Még valami a magánkórház árával kapcsolatban: mindennek megvan az ára, ennek is. Egy szolgáltatás, ami valakinek fontos, másnak nem. Az állami kórházban ott a hálapénz rendszere, itt legalább mindenről számlát kaptam, tudtam egészségpénztárral fizetni (amire kedvezmény is jár), és igen, tudatosan spóroltam rá, mert nekem fontos volt. Valamiért az nem téma, hogy az esküvő mennyibe kerül, de ez rendszerint igen. Pedig szerintem jelentősebb eseményről van szó...
És azt is tudom, hogy ha képes lennék minden pillanatban elfogadni azt, ami van, akkor nem számítana, hogy hol és milyen körülmények között vagyok, és hogy beszélnek velem, de idáig még nem jutottam el... de meg lehet persze közelíteni erről is. Üdv, Vali
lám, lám
Épp egy órája találtam rá a neten én is erre a khmm.... árlistára. Hát, azt kell mondjam, a jó hír, hogy már nem csak Hamburgban lehet emberi módon szülni, a rossz hír pedig a pénz világának "természetes szelekciója", vagyis, csak a gazdagok engedhetik meg maguknak. Komolyan nincs más mód, hogy relatíve veszélytelenül, ÉS emberi módon, körülmények közt hozzak világra egy új életet?
Hozzászólás írása