Kutatók állítása alapján a természetes virágméz hatékonyabban csökkenti a gyermekek éjszakai köhögésének gyakoriságát és intenzitását, mint a gyógyszertári köhögés-csillapítók.
Az amerikai tanulmány szerint egy pohárka méz mérhetően jobban csillapította a köhögést, mint a receptre kapható köhögés-csillapítók, javítva a betegek alvásminőségét is.
A gyógyszertári és drogériákban recept nélkül is beszerezhető köhögés-csillapítók hatóanyagának (Dextromethorphan, DM) nincs hatása a betegségre, mindössze elviselhetőbbé teszi.
Csupán az idegekre hat, a köhögési reflex ingerküszöbének emelése által, anélkül, hogy a reflexet teljesen elnyomná. Ezáltal csökken a köhögési rohamok gyakorisága, a váladékot a beteg mégis fel tudja köhögni. Vagy nem.
Akkor baj van. Ez benne van a részletes betegtájékoztatóban is. A közkedvelt és minden este látott ROBITUSSIN Junior szirup is ezt a hatóanyagot tartalmazza.
A kutatást vezető orvos dr. Jan Paul elmondása szerint két éjszakán át figyelték a 109 felső légúti fertőzésben megbetegedett tizenéves paciensüket és a csoport harmadánál alkalmazták a DM hatóanyagú készítményt mesterséges méz ízesítéssel, a másik harmadánál a mézet, és a csoport harmada nem kapott semmit. A méz volt a leghatékonyabb a kezelések közül a szülők elmondása alapján.
Forrás: Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine
Szerkesztői kommentár: Csodálatos! Ezt eddig is tudtuk. Őseink is tudták. Most a doktorurak is megfigyelték. Mikor fog ez bekerülni a belgyógyászati szakkönyvekbe?
A méz ősi gyógyszer. Pont annyiba kerül egy kiló belőle, mint egy üveggel a ROBITUSSIN Junior szirupból.
Amennyiben gyorsabb gyógyulást szeretnétek, van még egy javaslatom, ami az én családomban bevált módszer. Egy evőkanál mézhez törj össze egy gerezd fokhagymát. Hagyd állni 10 percig, majd keverd bele a mézbe. Így egye meg a gyermek fél órával lefekvés előtt. A két dolog szinergikusan fog hatni és a gyógyulás garantált két napon belül.
(Forrás: naturhirek.hu) - Köszönet érte Nellinek
További oldalak:
Szia!
Láttam már többen is válaszoltak neked, de azért én is mondok 1-2 dolgot. Ugyanilyen problémával küszködtünk mostanáig.
A doki belenézett a kicsi fülébe? Ill. sárgás a pici lány orrváladéka?
Azért kérdem ezeket, mert kb.: 1 hónapig volt az én kicsi lánykám is betegecske, amikor orvost váltottunk, aki végre feltette a kérdést: milyen színű az orrváladéka, és aki végre belenézett a fülébe (hozzáteszem nem vagyok orvos, szóval nem gondoltam rá, hogy ha nem fájlalja a fülét akkor is meg kellene neki nézni...)
Mint utóbb kiderült a sárgás orrváladék: letapadásra utal, kezdődő arcüreg gyulladásra - ilyenkor a gyermekeknek nem a gyógyszer, hanem az inhalálás segít. Én kamilla-hársfa főzetet készítettem, és cseppentettem bele 2-2 csepp teafa és levendula illóolajat. Egy 2 éves nagyon izgága kislányt képzelj el, mégis ott ücsörgött a pléd alatt a sátorban a forró (!) tea mellett. Rettegtem ettől, de biztos érezte, hogy jót tesz, mert szépen ott ült velem.
A fülére azt mondta a doki, hogy hurutos - ez is a fülgyulladás előszobája, de a fülmelegítő betétekkel szépen elmúlt neki. Lehet hozzá sapkát is kapni, én azt nem vettem meg. De akinek van azt mondja az a legkényelmesebb megoldás, ha a sapkával együtt veszi meg az ember a fülmelegítő betétet.
Remélem ez is használt a sok jótanács mellé!
Üdv: Anikó
Kedves Anett!
Előző hozzászólásomat már elküldtem, de még eszembe jutott néhány dolog: nagyon sok egészséges dolgot kap már a kislányod, és biztosan rendbe fog jönni. Az a napi pár köhögés pedig szépen lassan még kevesebb lesz, és észre sem veszed majd, hogy elmúlt. Orvoshoz én csak azért szoktam vinni őket, hogy a tüdejüket meghallgassa, de ha jó a közérzetök és nyugodtan alszanak, nem aggódom.
Kedves Anett!
Az én módszerem a következő: lándzsás útifű, borostyán, zsálya, kakukkfű kerül egy kis edénybe. Kb. egy csapott teáskanálnyi mindegyikből. Ha van kéznél, akkor pár száraz hagymalevelet is dobok hozzá. Erre kb. másfél dl vizet öntök, és lassú lángon addig főzöm, míg nagyjából a víz fele elfő, és egy sűrű, barna főzetet nem kapok. Leszűröm, és ha langyosra hűlt két nagy evőkanál mézzel összekeverem.
Ezt aztán reggel és este, mint köptető szirupot kapják a gyerekek 1-2 evőkanállal alkalmanként. (Inkább 2 kanállal, mert nagyon szeretik.)
Hűtőben 4-5 napig biztosan eláll...tovább nem volt alkalamam próbálni, mert mindig elfogyott.
Nem tudom, hogy picikédnek biztosan jó-e, mert az enyéim már nagyobbak(4 és 5,5 évesek), mézet is régebb óta szabad nekik, de nagyon nagyon jó! Még a férjem is szívesen elfogadta, és neki is használt.
Ha valamelyik gyógynövényből nincsen, az sem baj. Mindegyik jó magában is köhögés csillapítására. A hagymát csak az antibiotikus hatása miatt teszem bele, bár azt a kakukkfű is tudja.
Vali! Azért, ha olvasod írd meg, légy szíves, hogy nem baj-e, ha ezeket a növényeket összekeverem, és ha szükséges 7-8 napig is kapják a gyerekek!
Szia Eszter!
Azonnal elmentettem a receptet!!!
![]()
Nem kellene a boszikonyhába is rögzíteni? Csak egy ötlet volt...
Köszönöm!
Üdv: Anikó
Kedves Eszter!
Nagyon szépen köszönöm segítőkész válaszodat.
Holnap beszerzem a hozzávalókat (remélem sikerül) aztán nekilátok ennek a köptetőnek. Ha finom az külön öröm. ![]()
Elég tapasztalatlan anyuka vagyok még, bár több barátnőm mondta, hogy az ő gyerekeiknél is volt olyan, hogy több hónapig beteg volt. Én ezt nem tartom normálisnak. Nagyon örülök, hogy rátaláltam az oldalra, amikor tehetem olvasom. El is kezdtem gőzerővel a gyermekemet feltölteni, aztán jövünk mi.
Annyi kérdésem lenne, hogy miért múlik el ilyen nehezen a hurutos köhögés? Mondják, hogy makacs de nem gondoltam, hogy ennyire.
Ha ez sokáig eltart lehet ebből komolyabb probléma? Ez immunrendszer gyengeségre utal? Bocsánat ha bugyuta kérdéseket tettem fel.
Nagyon köszönöm mégegyszer!
Szép Napot.![]()
Üdvözlettel:
Anett
Nagyon jó anyuka vagy ebben biztos vagyok! Semmi komolyabb baja nem lesz a csöppségnek, még pici, sok mindennel nem találkozott még.
Most "ismerkedik" a vírusokkal, bacikkal...
Ha szépen megerősödik, egészségesen tápláljátok, kuty baja nem lesz!
Tapasztalatból írom ezeket, 3 lányom van. Régebben ők is betegesek voltak, amióta odafigyelünk a táplálkozásra és sokkal több igazi tápanyagot fogyasztanak alig betegek!
A köhögésre nagyon jó, ha fekete retek belsejét kivájod (ne legyen lyukas) és mézet teszel bele. Pár óra alatt lé lesz belőle, amit itass meg vele!
Ezen kívül az izlandi zuzmó is hatásos, többféle fomában kapható, teát is készíthetsz belőle, de csak kevés zuzmót tegyél bele, mert keserű.
Ezen kívül semmi tejterméket, cukrosat ne fogyasszon!
Gyors gyógyulást! ![]()
Nagyon szépen köszönöm a megnyugtató választ.
Ezt a retkes mézes megoldást én is ismerem, eszembe se jutott. Kipróbáljuk. Köszönöm szépen.
3 csajszi, dejóóó!
Remélem nekük is megadatik. ![]()
Kérdés: Most próbálunk leállni a tápszerről (azt hittem milyen jó az neki) és átállunk a növényi tejre. Azt se kellene? Mert teát nem nagyon fogad el, csak a vízet meg a tápit. Ezzel az a gond, hogy elalvás előtt, délben és este kell neki a "tej", más nem jó. A reggelt már pár napja gyümölcspéppel indítjuk, kis jóságokat belecsempézve.![]()
Cukrot nem fogyaszt.
Üdvözlettel:
Anett
A növényi tejek jók, csak arra ügyelj, hogy ne tartalmazzon káros adalékanyagokat. Készíthetsz magad is, nézz körül a Boszikonyhában lévő italok között is!
Ha nincs kedved/időd erre, akkor készen is kapható megbízható minőségű!
Majd meglátod, hogy ha nem lesz "elrontva" mennyivel jobban fogja bírni majd a közösséget is!
Boldog családi életet Nektek!
Szerintem jól bevethető még az angyalgyökérbalzsam (orrkenőcs), ami elmúlaszt(hat)ja a kezdődő orfolyást (én ezt, kb 2 óránként nagyon vékonyan felkenem az orrcimpákra, vagy/és alá ha kezd nedvesedni az orrocska, vagy épp a saját orrom, megelőzés képpen pedig, naponta 1x vagy esetleg 2x ha úgyérzem hogy érdemes) és mi még használtuk a patikában kapható oscill...um homeopátiás szert, ami influenzára náthára ajánlott (ha valakinek van ellenérve , véleménye ezzel a szerrel kapcsolatban, azt szívesen meghallgatnám!!! Én idáig csupa jót tapasztaltam), kicsiknek és piciknek is kevés vízben elkeverve jól beadható. (6 óránként be kell adni egymást követően háromszor, a többit pedig reggel este, míg el nem fogy. (Az én tapasztalatom az, hogy ha nem hat rögtön, az első második bevétel után akkor felesleges beszedni a többit) Ha az elején a legelső kicsi tüneteket észlelve alkalkalmazzuk őket, esetleg még a kakukkfű-mirtusz balzsamot (ha már kialakult/ó félben levő köhögés van akkor 2-3 óránként ,ha még nem akkor esetlegesen), akkor jó eséllyel ki sem alakul a betegség A többit amit írtál, hogy szeditek, vagy van (a bionómból), azt én is tartok otthon, de viszonylag folyamatosan, csak a mézesalma és a Huminiqum megy, a többi csak időszakosan, az Emóció meg sehogy
.
A Manó Mannát most kóstolgatjuk - próbálgatjuk ,de sajnos úgy tűnik hogy nekem csúszik jobban
. Ha szükséges és mégis nem tudtuk elcsípni és megszüntetni az elején a náthát, akkor még valamilyen grapefruitmagolajos készítménnyel és egyszer már Zyflamend-el is próbálkoztam... szép eredménnyel! DE az én pincurkám már most elmúlt 2,5 éves, úgy hogy már egy kicsit többek a lehetőségek... Szép napot Borga
Köszi a válaszokat, ez megnyugtatott. Hogy teljes kiőrlésű, vagy sem azt most nem tudom, de legközelebb ha netán vásárolnék, jobban megnézem.
Az akácmézbe szoktunk pár csepp eukaliptus és kamilla olajat cseppenteni. Ha elkezd fájni a torka valakinek, azonnal kap egy kanállal lefekvéskor, mikor már nem iszsik semmit. Nem szabad lenyelni rögtön, hanem hagyni lefolyni a torkon. Általában már reggelre nincs semmi baja a toroknak.
Sziasztok!
A gyerekeknek keresek köptetöt, ezt megnéznétek?
Hatóanyag: A készítmény 20,0mg Thymi aetheroleum (kakukkfűolaj), 20,0mg Pini silvestris aetheroleum (erdeifenyőolaj) és 20,0mg Eucalypti aetheroleum (eukaliptuszolaj) – 1:1:1 arányú keveréke lágyzselatin kapszulában. Mit tartalmaz még a készítmény? A készítmény segédanyagai kukorica-csíraolaj, glicerin, zselatin, szorbitol és víz.
köszönöm Zuzu
Ez egy használható köptető! Bár, ha őszintén kéred a véleményemet, akkor mint aromaterapeuta azt válaszolom, hogy a köptetőben lévő illóolajokat szerezd (primavera, panarom, esetleg aromax) be, és ha egy kisüveg (kb100 gr) hársmézbe vagy kakukkfű mézbe mindegyikből teszel egy-két cseppet, és naponta egy teáskanállal benyalatsz a picivel, akkor jobban jársz. De ha úgy jobban szereti, akkor teában is elkeverheted neki.
Alapnak a következő gyógyteakeveréket ajánlom:
Hidd el, sokkal olcsóbban kijössz, és a terápia is hatásosabb lesz.
Ha az illóolajokból egy kis levendulával társítva éjszakára is párologtatsz, akkor még gyorsabban fog gyógyulni a pici.
Ez a mézes-illóolajas megoldás nagyon jó!!! Azt szeretném kérdezni, hogy a méz mennyire tartja meg az illóolajakat, azaz elkészíthetem-e előre és amikor szükség van rá, csak előkapom, vagy ha áll, már nem lesz olyan hatékony?
Köszike!
Berni
Vegyünk egy kisebb befőttes üveget, ami kb. 100-125 ml-es, amolyan bébiételes üvegméret. Cseppegtessük az aljára az illóolajokat, és öntsük rá a mézet. Nem kell összekeverni, mert az illóolajkeverék alaposan átjárja a mézet. Zárjuk le jó szorosan, hagyjuk összeérni pár napig, utána fogyasztható.
Ha minden alkalommal alaposan visszazárjuk, akkor korlátlan ideig eláll. Ha érezzük az ízén, hogy az idő múlásával veszít az aromájából, akkor utólag is csepegtethetünk hozzá illóolajat.
Mellesleg egy kis üveg - ha minden nap adsz a gyerkőcöknek belőle 2-3x1 kiskanállal, el is fogy hamar. Ha mégsem fogyna el, akkor sincs nagy baj, mert ha elillannak belőle az illóolajak, akkor egyszerű mézként elfogyasztjátok. ![]()
Szia Moni 71!
Igaz elég későn , de hagy válszoljak a kérdésedre.
Az E123 = amarant = mesterséges színezék. Az Egyesült Államokban betíltva, felltehetőleg alleriát okoz, de akár karcinogén is lehet.
Tóth Gábor : Őszintén az E számokról című könyvből írtam ki neked.
Üdv: Jola
Szia!
Szerintem tudom mire/melyikre gondolsz. Ha egyről beszélünk, akkor abban búzaliszten kívül van amarant, ami nem rontja el, mert ahogy Kati is írja, ebben az esetben a gabonát jelenti, nem a színt. Viszont a búzaliszt, meg minden gabonaőrlemény legyen teljes kiőrlésű, ahogy szeretjük...
Utána mentem a Robotussin szirup összetételének, és a betegtájékoztatóra bukkanva elgondolkodtam azon, hogy vajon a kedves anyukák elolvassák-e minden esetben a gyermekeiknek adott "divatos" és reklámozott gyógyszerek betegtájékoztatóját?
Felháborítónak tartom, hogy a gyógyszergyár félrevezető reklámmal próbálja növelni az eladást, ugyanis a reklám szerint a készítmény minden féle-fajta köhögés ellenszere. A betegtájékoztatóból viszont kiderül, hogy ez hazugság, mert pont a leggyakoribb köhögésfajták esetében nem alkalmazható: allergiás, asztmás és hurutos köhögés.
A hogy a fenti cikk is írja: nem a problémát oldja meg, hanem csak lefojtja a tünetet, vagyis blokkolja a köhögési ingert. Jó ha tudjuk, hogy a köhögés is egyfajta öngyógyító folyamat, hisz köhögési inger akkor ér minket, ha a szervezetünk ki akar dolgozni magából valamit, jelen esetben egy letapadt váladékot, ami ha nem szakad fel rendesen, súlyos szövődményekkel járhat.
Én inkább a mézet választom:
És akkor lássuk a betegtájékoztatót:
1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A ROBITUSSIN JUNIOR SZIRUP ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ?
A készítmény köhögéscsillapító, enyhíti a makacs száraz köhögést. Nincs fájdalomcsillapító hatása, de enyhe nyugtató hatású. Nem álmosít, nem altat. Ez a készítmény csak a légutak heveny megbetegedéseiben jelentkező panaszok kezelésére szolgál. A gyógyszert használhatják 1-12 éves életkor közötti gyermekek.
2. FONTOS TUDNIVALÓK A ROBITUSSIN JUNIOR SZIRUP ALKALMAZÁSA ELŐTT
Ne alkalmazza a Robitussin Junior szirupot, ha a következő állapotok állnak fenn (ellenjavallatok):
- ismert túlérzékenység (allergia) a készítmény hatóanyagával, vagy bármely segédanyagával szemben;
- asztmás megbetegedés; asztmás köhögés
- túlzott váladék- és nyáktermeléssel kísért köhögés;
- májbetegség;
- 2 éves életkor alatt.
A kezelés ideje alatt alkalmazott egyéb gyógyszerek:
Forduljon orvoshoz, ha gyermeke depresszió elleni gyógyszert szed vagy ennek szedését két hétnél rövidebb ideje fejezte be. Bizonyos nyugtatókkal, alkohollal együtt alkalmazva a Robitussin Junior hatása felerősödhet, vagy a mellékhatások megjelenésének nagyobb valószínűségével kell számolni.
Feltétlenül tájékoztassa a kezelőorvost vagy a gyógyszerészt a jelenleg vagy nemrégiben szedett egyéb gyógyszerekről, beleértve a vény nélkül kapható készítményeket is!
Terhesség és szoptatás:
A készítmény gyermekek kezelésére szolgál.
Bár a dextrometorfán széleskörű használata hosszú éveken át nem mutatott megfigyelhető káros következményt, azonban nincs elegendő adat a terhesség illetve szoptatás alatti alkalmazásra sem, ezért a terhesség első harmadában, valamint szoptatás idején nem ajánlott. A második és harmadik harmadban csak orvosi javallatra és orvos ellenőrzése mellett, fokozott óvatossággal alkalmazható. Nem vizsgálták, hogy a dextrometorfán vagy bomlástermékei kiválasztódnak-e az anyatejjel.
A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességekre:
A készítmény gyermekek kezelésére szolgál.
Járművezetőknek és baleseti veszéllyel járó munkát végzőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a gyógyszer alkoholt is tartalmaz, illetve a gyógyszer mellékhatásai között előfordul a járművezetői képességet hátrányosan befolyásoló hatás.
Fontos információk a Robitussin Junior szirup egyes összetevőiről:
- Ha orvosa korábban már figyelmeztette Önt, hogy gyermeke bizonyos cukrokra pl. gyümölcscukorra (fruktózra/szorbitra) érzékeny, keresse fel orvosát, mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert!
- A készítmény 2,5 v/v% alkoholt (103 mg/5 ml szirup) is tartalmaz, ezért nem ajánlott májbetegeknek, alkoholbetegeknek, epilepsziásoknak, agysérülteknek és egyéb központi idegrendszeri betegségben. Az alkoholtartalmat figyelembe kell venni terhesség, szoptatás, gépjárművezetés és veszélyes gépek kezelése esetén is. 5 ml szirup alkoholtartalma kb. 2,5 ml sörrel és kb. 1 ml borral egyenértékű.
- A termékben használt édesítőszer (szorbit) nincsen közvetlen hatással a vércukorszintre, de energiatartalmát figyelembe kell venni: a gyógyszer 5 ml-e 1454 mg 70%-os szorbit-szirupot tartalmaz.
- Cukormentes, a fogakat nem károsítja.
3. HOGYAN KELL ALKALMAZNI A ROBITUSSIN JUNIOR SZIRUPOT!
A Robitussin Junior szirupot mindig az orvos által elmondottaknak megfelelően szedje. Amennyiben nem biztos az adagolást illetően, kérdezze meg orvosát vagy gyógyszerészét.
Amennyiben a készítmény hatását túl erősnek, vagy esetleg csekélynek érzi, szintén forduljon orvosához vagy gyógyszerészéhez!
Ha az orvos másképpen nem rendeli, a készítmény szokásos adagja:
Gyermekeknek 2-6 év között: 5 ml 4 óránként.
Gyermekeknek 6-12 év között: 10 ml 4 óránként.
2-6 éves életkorú gyermekeknél történő alkalmazás előtt kérjük, beszéljen orvosával vagy gyógyszerészével.
A gyógyszer alkalmazása 2 év alatti gyermekeknek nem ajánlott!
A nyugodt alvás érdekében ajánlott az egyik dózist lefekvés előtt bevenni.
Az ajánlott adagolást nem szabad túllépni!
7 napon túli alkalmazása nem ajánlott. Ha a tünetek továbbra is fennállnak, forduljon orvoshoz!
Ha az előírtnál több Robitussin Junior szirupot alkalmazott (túladagolás):
Tünetei: magas dózis esetén idegrendszeri tünetek, pl. szemtekerezgés, túlzott reflexérzékenység, aluszékonyság, izgatottság, továbbá a légzés gyengülése, pupillatágulat, szapora pulzus jelentkezhetnek.
Kezelése: Jelentős túladagolás esetén azonnal forduljon orvoshoz! A gyógyszer ellenszere a naloxon. Szakintézményben tüneti és általános támogató kezelést kell alkalmazni.
Ha elfelejtette bevenni a Robitussin Junior szirupot:
Ne vegyen be kétszeres adagot a kihagyott adag pótlására,. A gyógyszerszedést folytassa a soron következő adagolási időpontban esedékes egyszeres adag bevételével.
Ha bármilyen további kérdése van a készítmény alkalmazásával kapcsolatban, kérdezze meg orvosát vagy gyógyszerészét.
4. LEHETSÉGES MELLÉKHATÁSOK
Mint minden gyógyszer, így az Robitussin Junior szirup is okozhat mellékhatásokat, amelyek azonban nem mindenkinél jelentkeznek. A gyógyszer általában jól tolerálható.
Szédülés, reakcióképesség-csökkenés, enyhe fáradtság, gyomor-bélrendszeri panaszok jelentkezhetnek.
A készítmény E123-tartalma miatt arra érzékeny személyeknél allergiás reakciót okozhat.
Ha bármely mellékhatás súlyossá válik, vagy ha a betegtájékoztatóban felsorolt mellékhatásokon kívül egyéb szokatlan tünetet észlel, kérjük, értesítse az orvost vagy a gyógyszerészt.
5. HOGYAN KELL A ROBITUSSIN JUNIOR SZIRUPOT TÁROLNI!
A gyógyszer gyermekektől elzárva tartandó!
Legfeljebb 25 °C-on, az eredeti csomagolásban tárolandó.
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után ne szedje a Robitussin Junior szirupot. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
A gyógyszereket nem szabad a szennyvízzel vagy a háztartási hulladékkal együtt megsemmisíteni. Kérdezze meg gyógyszerészét, hogy szükségtelenné vált gyógyszereit miként semmisítse meg. Ezek az intézkedések elősegítik a környezet védelmét.
6. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
Mit tartalmaz a Robitussin Junior szirup:(kivastagítottam a káros adalékokat!: Antal Vali)
A készítmény hatóanyaga: 2,93 mg dextrometorfán (3,75 mg dextrometorfán-hidrobromid formájában) 5 ml szirupban.
Segédanyagok: cseresznye-gránátalma aroma, nátrium-benzoát (E211), karamell (E150), levomentol, nátrium-edetát, kálium-aceszulfám, vízmentes citromsav, nátrium-ciklamát, 96%-os etanol, glicerin, lycasin 80/55, karmellóz-nátrium, E123, nem kristályosodó szorbit-szirup (70%), tisztított víz. A készítmény 5 ml-es adagonként 103 mg 96%-os etanolt tartalmaz (2,5 V/V%).
Milyen a készítmény külleme és mit tartalmaz a csomagolás:
Tiszta, piros, kissé viszkózus, jellemzően cseresznye illatú és ízű oldat.
Csomagolás: 50 ml/100 ml/200 ml töltettérfogatú barna üveg, fehér garanciazáras lepattintható kupakkal. 1 üveg és egy színtelen mérőpohár dobozban.
Ne használja fel a gyógyszert, ha a vásárolt termék garanciazárja sérült!
Hurutos köhögés
Sziasztok!
A kislányom 1 éves, kb. 1 hónapja elkezdett folyni az orra mire az elmúlt (3 nap) utána elkezdett hurutosan köhögni. 1,5 hete voltunk a dokinál aki adott hurutoldó port, plusz egy orrsprayt írt fel. A hurutoldót nem nagyon akarta meginni (vízben oldódó por) az orrspray használata után pedig elkezdett újra folyni az orra. Az orrfolyás már minimális. A köhögés még mindig megvan, adom neki a Stodalt plusz napi 1 kiskanál mézet, 4 napja adom neki az Emóciót, béta glükánt és a Manó Mannát. Holnap rendelek neki Kuckuc teát, köhögésbalzsamot, Méz almarosttal és a Huminiqumot. A köhögése egyébként minimális, egy nap kb. 3-4 szer köhög, éjjel egyáltalán nem. Tapasztalatra, tanácsra lenne szükségem. Vissza kéne vinnem a dokihoz, de nem szívesen viszem beteg gyerekek közé, persze felelőtlen se szeretnék lenni, hogy elbagatelizálom a köhögését.
Minden tapasztalat és tanács érdekel.
Köszönöm előre is.
Üdvözlettel:
Anett