Megfejtették az ujjak veleszületett fejlődési rendellenességeinek okát a Lausanne-i Műszaki Egyetem (ETH) kutatói.
A legfontosabb szerepet az az örökítőanyag-rész játssza, amelyet a szakértők korábban csak "selejt-DNS-nek" neveztek, ugyanis funkció nélkülinek tartották. Időnként összenőtt ujjal, túl rövid vagy túl sok ujjal rendelkező emberek jönnek világra. Ezek az öröklődő fejlődési rendellenességek gyakran jelentenek fejtörést a kutatóknak. Az érintettek génjei ugyanis nem mutatnak mutációkat, ahogyan az várható lenne.
Denis Duboule, az ETH kutatója és munkatársai megfejtették a rejtélyt. A rendellenességek kialakulásának hátterében a DNS egy olyan része áll, amely nem szolgál információval a fehérjék előállításához. Korábban a tudósok azt feltételezték, hogy ezeknek a nem kódoló DNS-eknek nincs funkciója. Mára azonban már kiderült, hogy itt is fontos DNS-szakaszok találhatóak. Ilyenek például az úgynevezett aktivátorok, amelyek a megfelelő pillanatban indítják be a géneket, és gondoskodnak elegendő protein előállításáról.

Az ujjak fejlődését hét ilyen aktivátor stimulálja. Hogy kifejthessék hatásukat, a hét aktivátornak érintkeznie kell egymással, mihelyt az embrió ujjai elkezdenek fejlődni. A kapcsolatot a DNS-lánc csavarodása teszi lehetővé. Ha egy aktivátor is kimarad a "találkozásból", az ujjak túl rövidek vagy torzak lesznek. Ha két DNS-szekvencia hiányzik, a rendellenességek még súlyosabbak. Ha pedig teljesen hiányoznak az aktivátorok, csak csonkok alakulnak ki az ujjak helyén - írják a szakértők a Cell című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Egyelőre ismeretlen, hogyan képes a DNS-lánc többnyire a megfelelő időpontban úgy csavarodni, hogy az aktivátorok kapcsolatba lépjenek egymással. A mechanizmus mindenesetre egyedülálló. Más szövetekben ugyanis a DNS-lánc teljesen más módon csavarodik. A tudósok szerint ez a DNS-szakasz nemcsak a rendellenességekért felelős, hanem az állatvilágban megtalálható kezek és mancsok sokszínűségéért is.
forrás: http://hvg.hu/Tudomany/20111124_hat_ujj_genetikai
További Hírszem:
Én ezt is elhiszem. Viszont érdemes a magyar hagyományokat is megemlíteni: akinek plusz csontja (ujjak, fog stb.) van a "normálisnál", annak táltosi képességei vannak. Hogy ez mi módon tud "előjönni", az már egy másik kérdés (az meg pláne, hogy miként és mire használja fel...).
De ezek a képességek viszont nehezen sajátíthatóak el "tantermi tanfolyamokon", mert az adomány, és nem kapható x forint befizetése után...![]()
Sziasztok!
Velem is az fordult elő, hogy két fogam kétszer nőtt ki, mégpedig a felső 3-asok (húha, most nem ugrik be, mi is a nevük...), a 3. fognak a kreativitást tulajdonítják - ezt egy francia szerző könyvében olvastam, ami a fogak életünkben betöltött szerepéről szól, - cserébe viszont fent egyáltalán nem volt bölcsességfogam!
Ez vajon mit jelent? Valóban sokszor előfordult már velem, hogy előre megéreztem dolgokat. Olyan is gyakran van, hogy felébredek és borzasztóan letört vagyok, semmi okom nincs rá és tudom, hogy valami rossz fog történni. Nagyon idegesítő, hogy fogalmam sincs róla, mi lesz az - és amikor bekövetkezik vagy kiderül (néha rossz hírről van szó), akkor meg is könnyebbülök, mert előtte rosszabbul voltam a bizonytalanságtól, mint amekkora a "baj".
Ez nagyon fura, mert senki más nem érzi rajtam kivül, én viszont olyan vagyok ilyenkor, mint egy oroszlán a ketrecben, kis hijján felrobbanok a "diszkomfort" érzéstől.
Nyilván van bennem egy belső feszültség is, amit igyekszem egyensúlyban tartani - tényleg elég kreatív vagyok, a nap 24 órája gyakran nem elég... Ráadásul családom életét egyengetem immár 10 éve, 3 tündérkénk van, ezt abszolút én választottam. Nagyon szívesen kiélném kreatív hajlamaimat is (tényleg van egy csomó: jól énekelek, táncolok, festek és írok, imádok sütni, mondjuk ez utóbbinak még tudok hódolni... :-)), de azzal is tisztában vagyok, hogy akkor azokat a dolgokat, amiket megcsinálok, senki sem fogja megcsinálni a családból (arról nem is beszélve, hogy "anya" nem lesz helyettem senki!), férjem munkájából, de lelki alkatából adódóan sem tud pótolni ezekben bizonyos területeken.
Kicsit hosszabbra nyúlt hozzászólásom, mint eredetileg terveztem volt, de úgy látszik, kikívánkozott belőlem...
Szép napot mindenkinek!!
Kocamac
táltosok
Erről én is hallottam, de nem ismerek 6 ujjú embert és nekem is csak 5 van :)