Természetesen felháborodást keltett a cikk. Valamilyen szinten az is lehetne. Kíváncsi lennék, hogy abban az esetben, ha megvonják valakitől a gyógyszeres kezelést, vajon a természetes gyógymódok felé fordul-e????
A nagy értékű gyógyszeres kezelések számának drasztikusan csökkentését tervezi a kormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján megjelent előkészítő anyag szerint. Ha a kormány elfogadja, 1-2 milliárdot spórolhat a költségvetés, viszont azok az áttétes rákos betegek, akiknek már csak néhány hónapjuk van hátra, első körben nem juthatnának hozzá az életüket nagy eséllyel meghosszabbító modern gyógyszeres kezelésekhez.
Az orvosoknak szigorúbb előírások alapján kell kiválogatniuk a rákos betegek közül, hogy kik részesülhetnek a modern gyógyszeres kezelésekből, ha a kormány is rábólint arra a rendeletre, amelynek tervezete nem rég jelent meg az EMMI honlapján.
Az Index információi szerint az Országos Onkológiai Intézet nemrég körlevélben magyarázta a rákbetegkezelésben érintetteknek, hogy szükség van az erőteljes spórolásra az onkológia területén is. A minisztérium ezután tette közzé az „egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról” szóló közleményében az rákbetegségekre vonatkozó új irányelveket.
Szakmai forrásaink szerint a betegszám-csökkentés leginkább a vastagbélrákkal küzdőket érintheti, de a kiválasztáshoz a korábbiaknál jóval több kritériumnak kell megfelelnie például a mellrákkal küzdő nőknek is.
A laikusok számára nehezen kibogozható módosító szöveg lényegében azt írja elő, hogy első körben csak azok az áttétes vastagbélrákos betegek részesülhetnek a célzott gyógyszeres kezelésben, akiknél van esély arra, hogy végelegesen meggyógyulnak, vagy operálható állapotba kerülnek. A súlyosabb eseteknél, tehát azoknál, akiknél néhány hónapon belül végzetessé válhat a daganatok terjedése, első körben kemoterápiát kell alkalmazni, és csak akkor lehet váltani a gyógyszerre, ha a hagyományos kezelés nem javított az állapotukon.
Az orvosok betegellenesnek tartják
Bodoky György, a Szent László Kórház onkológiai osztályvezető főorvosa felháborítónak és betegellenesnek tartja azt az alapállást, amely jellemzi a napokban közzétett minisztéiumi tervezetet. Bodoky György leszögezte, a tervezet kifejezetten ellehetetleníti a vastagbélrák kezelését, és 8-10 éves visszalépést okoz a gyógyítás színvonalában.
Magyarországon a vastagbélrák vezető halálok, és európai összehasonlításban is az egyik legrosszabb adat, évente átalagosan kilenc ezer új esetet regisztrálnak. A kilencből ötezer a betegség késői felfedezése miatt egy éven belül meg is hal. Bodoky György szerint a sokezres betegcsoportból a rendelet egy egészen szűk réteget választ ki, kizárólag azokat, akiknél meg van a remény a végleges gyógyulásra.
A minisztériumi tervezetben kizárólag közgazdasági szempontok érvényesülnek, de ez nem tudja kifejezni azt, amit egy négy hónapos túlélés helyett egy 18 hónapos jelenthet egy-egy család számára – szögezte le Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke. A professzor szerint az emberi életeken nem szabad takarékoskodni, akkor sem, ha a gyógyszer nem tudja megmenteni a beteget, csak meghosszabbíthatja az életét.
A modern gyógyszeres kezelés előnye, hogy a végstádiumos betegnél is meghosszabbíthatja azt az időtartamot, amíg az érintettek családjuk körében maradhatnak, sőt megőrizhetik munkaképes állapotukat is. A korábbi technológiák, mint a kemoterápia ezzel szemben drasztikus mellékhatásokkal járnak, legyengítik a betegek szervezetét, és folyamatos kórházi kezelést tesznek szükségessé.
További Hírszem:
Hozzászólások
Tényleg?
Most komolyan nem szólt még senki ehhez a témához?
Megőrizhetik a munkaképességüket, ugye? Milyen felemelő élmény lehet még a tescoban polcokat feltölteni, buszt vezetni vagy hivatalban dolgozni, miközben növekszik benned egy rosszindulatú daganat. Igen, valóban érdemes elnyújtani azt az időszakot, amíg az ember véreset kakil és mindenki a családban stopperrel méri, hogy mikor hal meg.
És senki ne mondja nekem, hogy márpedig vannak családok, ahol ez másképp van. Attól a pillanattól, hogy valaki rákos lesz és netán még idős is - el van kapálva.
Szerintem nem az élethez való foggal-körömmel való ragaszkodást kellene hangsúlyozni, hanem a méltóságteljes halált. Természetesen egy fiatal beteget próbáljanak meggyógyítani, de egy hetvenéves rákbetegnek már annyi esélye van a gyógyulásra, mint csigának az autópályán.
Ugyanakkor mindenki panaszkodik, hogy semmire nincs pénze az államnak. Hogy a művészetre, az oktatásra, a felzárkóztatásra, stb. nincs állami támogatás. Ezért. Mert milliós kezeléseket biztosít az állam időzített hulláknak. És nehogy valaki most elkezdje, hogy mert a sikkasztás meg a lopás, bla-bla-bla, mert nem. Azok járulékos költségek. Minden politikus lop, nem kell úgy csinálni, mint ha ez valami csoda lenne.
A lényeg az, hogy igenis meg kellene állapodni az euthanasiáról, megfelelő törvényi szabályozást biztosítani neki és hagyni, hogy emberek méltósággal meghaljanak.
Felhaborito
Sziasztok!
Ritkan szolok hozza dolgokhoz, de ez verlazito, amit itt reting1111 irsz! Kivancsi lennek vajon a sajat edesanyadrol is igy velekednel, hogy idozitett hulla, ha eppen abban a cipoben jarnatok, hogy szegeny daganatos. En inkabb azt mondanam, hogy azoknak az " idozitett hullaknak", hogy a te szavaddal eljek inkabb a kemoterapiak aran az egeszseges eletmodrol kellene es a meregtelenitesrol eloadasokat adni es alternativ terapiakat finnaszirozni a gyogyulasuk erdekeben.
Es az eutanazia egy olyan dolog ami tenyleg visszaelest biztositana szoval szerintem jo is, hogy azt meg nem fogadtak el a parlamentben. Komolyan nem talalok szavakat, hogy valaki igy tudjon megnyilvanulni sulyos betegekrol...teljesen mindegy hogy 45 vagy eppen 75evesek.
Szep napot!
Roni
Méregtelenítés
Egy felháborítóan szkeptikus és cinikus embernek nem mondunk olyat, hogy alternatív terápia meg méregtelelnítés, mert egyértelmű, hogy nem hisz benne. Afrikában próbálták már alternatív módszerekkel kezelni az AIDS-et és lám - még mindig meghaltak benne.
Hallottál már olyan emberről, aki meghalt mert "tele volt méreggel" (alkoholisták és egyéb szenvedélybetegek nem számítanak)? - Nem. A méregtelenítés, a vértisztítás és a szervezet egyensúlyának helyreállítása nem terápiák, hanem üzleti fogások.
És megértem, hogy viszolyogsz a véleményemtől, de ez így van rendjén. Felháborító, amit írok mert nem árnyalt; nem ábrázolja a két pólus közti részleteket, pont úgy, mint számomra a te kommented. Te azt mondod, hogy zsályafüstöléssel kellene elijesztenünk a rákot meg kikericstablettával. Ez számomra ugyanolyan vérlázító, mint neked az én véleményem.
"A méregtelenítés, a
"A méregtelenítés, a vértisztítás és a szervezet egyensúlyának helyreállítása nem terápiák, hanem üzleti fogások."
Ismersz olyan terápiát, ami mögött nincs anyagi érdekeltség?
válasz reting1111 hozzászólására
Nagyon negatív vagy! A mi családunkban voltak már rákos betegek, sajnos már nem élnek. Ennek ellenére nem mértük stopperral, hogy mikor halnak meg. Egészében számomra felháborító amit írsz. Az euthanasia pedig visszaélésekre ad okot. Ezenkívül pedig tévedésben is vagy, mert nem azért nincs pénz az oktatás, művészetekre, stb., mert "milliós kezeléseket biztosít az állam időzített hulláknak". Ezeket a kezeléseket ugyanis az egészségpénztárakból finanszírozzák és ebből a pénzből nem lehet pl. az oktatást, stb. fizetni. Van egy mondás:" Hallgatni arany, beszélni ezüst."
Negatív
Kedves Almási!
Köszönöm a kommentjét. Valóban igaza van, hogy a kiadások nagy része nem a halálos betegek kezelésére megy el, hanem sokminden másra. Ebben igaza is van. Ugyanakkor, a méltósággal való távozást éppen a visszaélések meggátolása végett kellene törvényi és jogszabályi keretek közé szorítani. Úgy vélem Magyarország egész jól teljesít néha a törvényi szabályozásban, ha egyszer elkötelezi magát a feladatnak.
Ami pedig a rákos családtagot illeti, szerintem nincs olyan család a világon, ahol ne lett volna rákos beteg. Voltak emberek mind a családomban, mind a kötvetett és közvetlen környezetemben, akit a rák vitt el. Ennek ellenére vagy éppen ezért nem kívánnám nekik azt, hogy hosszabb ideig kelljen élniük egy olyan szörnyű és alattomos betegséggel mint a rák. Ennek része az is, hogy minden embernek jogának érzem, hogy szélsőséges helyzetben rendelkezhessen a saját élete felett, ha úgy ítéli jobbnak.
Az alternatív kezelésnek pedig nem vagyok ellensége, csak kellőképpen szkeptikus vagyok, hogy azt monjam, hogy mindennemű kezeléstől meg kell követelni, hogy klinikailag bizonyított legyen; ugyanis ezekkel a módszerekkel már sok esetben történt visszaélés szerte a világon. Az a szilárd álláspontom, hogy aki anyagi nyereség reményében visszaél egy beteg ember és családja bizalmával, az méltó a legszigorúbb büntetésre.
válasz reting1111 részére
Úgy látom, még mindig nem érti a pénzügyi hátteret. Az egészségpénztár csak abból a pénzből tudja finanszírozni a betegellátást, amit a dolgozóktól levonnak és amit a cégek befizetnek egészségbiztosítás címén. Éppen ezért minden ember, legyen az fiatal vagy öreg, múló betegséggel, vagy rákkal küzdő, egyaránt jogosult arra, hogy a gyógyulását finanszírozzák. Természetesen minden embernek jogában áll a saját élete felett rendelkezni. Éppen ezért, ha én rákos beteg lennék, nem óhajtanám az életemet lerövidíteni, hanem minden lehetőséget kipróbálnék, hogy meggyógyuljak.
"Az a szilárd álláspontom, hogy aki anyagi nyereség reményében visszaél egy beteg ember és családja bizalmával, az méltó a legszigorúbb büntetésre."
Erre a megjegyzésre csak azt tudom mondani, hogy ezt én is támogatom, de az a meglátásom, hogy ez főleg nem az alternatív gyógyításnál fordul elő elsősorban, hanem a hagyományos orvoslásnál. Nagyon sok betegséget meg lehetne gyógyítani természetes gyógymódokkal, de az orvosok mégis a gyógyszeripar által előállított gyógyszereket preferálják. Miért?, mert anyagi érdekük fűződik hozzá.
Betegek kizárása
Számomra is felháborító, hogy betegeket kizárnak a kezelés lehetőségéből. Függetlenül attól, hogy természetesen kell az életmód váltás, és a természetes gyógyforrás, ilyen esetekben, de nem zárható ki a gyógyszeres kezelés sem sztem. Ennek úgy kellene működnie, hogy egymást támogatva növelje a hatékonyságot. Nagyon sok természetgyógyász is van, aki sok-sok pénzt lehúz a beteg emberekről...szóval elég nyereség orientált egy betegség.....DE a kormány ezen hozzáállása felháborító, és úgymond Alaptörvényben rögzített jogokat sért. Mert minden embernek joga van a gyógyuláshoz, és minden orvosnak kötelessége mindent megtenni ezért. Ezen én is kiakadtam nagyon, de sokakat meg sem érintett, hiába tettem ki a facbookon...ez is elgondolkodtatott.
Hozzászólás írása