Az öböl (The Cove) - Japánban bemutatják a brutális delfinvadászatról szóló filmet...

Japánban nagy nemzetközi nyomásra idén bemutatják a The Cove (Az öböl) című dokumentumfilmet - némi változtatással - mely a delfinek brutális mészárlásáról szól.

A filmet Oscar díjra jelölték a Food Inc. dokumentumfilm mellett. A film nagy felháborodást váltott ki. Egy kis öbölben Taiji falu mellett több ezer delfint mészárolnak le, és bálnahúsként adják el - a húsnak veszélyesen magas a higany tartalma. A filmről Felhőcskének köszönhetően már korábban került fel egy összefoglaló amelyet itt olvashatsz el.

Japánban is vetítik a helyi delfinvadászatról szóló Oscar-jelölt dokumentumfilmet

Némi változtatással, de még idén bemutatják a japán mozikban a The Cove (Az öböl) című Oscar-jelölt dokumentumfilmet, amely titokban készült a szigetország partjainál dívó brutális delfinvadászatról.A produkció számos fesztiválon sikert aratott, 15 országban bemutatták, és végül nemzetközi nyomásra a tavalyi Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál is programjára tűzte. Pedig előzőleg alkotóját, Louie Psihoyost, a National Geographic korábbi fotósát letartóztatással fenyegették a helyi hatóságok, mivel a hagyományos véres állatmészárlást "magánterületről" rejtett kamerával rögzítette.

the_cove_az_obol_delfinvadaszat.jpg

A film sokkoló jeleneteket mutat a Japán déli partjainál, Taidzsi falu öblénél folyó delfinvadászatról: az állatokat a halászok az öbölbe terelik, és ott ölik le őket. A japán kormány rendszeresen arra hivatkozik az állatvédők tiltakozása kapcsán, hogy a bálna- és delfinvadászat az ország fontos kulturális hagyományainak része.

Mint a japán forgalmazást szervező Takesi Kato elmondta, egyelőre néhány nagyváros öt mozijában mutatják be a dokumentumfilmet májusban vagy júniusban, de reményei szerint közben húszra is bővülhet a filmszínházak száma. A filmet vetítő mozik nem kívánnak állást foglalni sem az állatvédők, sem a vadászok oldalán - hangsúlyozta a forgalmazó. Ugyanakkor hozzátette: mivel a taidzsi halászok kifogásolták a film bemutatását, a japán kópiákon felismerhetetlenné teszik arcukat. Egy olyan megjegyzés is kíséri majd a vetítéseket, amely cáfolja, hogy a levadászott delfinek húsa egészségre ártalmas mértékben tartalmazna higanyt (Hírszem: ?!) . A The Cove az Amerikai Filmakadémia vasárnapi díjkiosztó ceremóniáján a legjobb dokumentumfilm kategóriában esélyes az Oscar-szoborra.

(Forrás: index.hu)

A dokumentumfilm előzetese:

További oldalak:

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólások

Zsani's picture

Az öböl

Vérezni fog a szívem, mikor majd látom a filmben - mit művelnek az állatokkal, a tenger élővilágával... De biztosan megnézem. Szeretném, ha nagyon sok ember elmenne és felébredne - ezek a dolgok igenis léteznek a XXI. században, gigantikus méreteket öltve. rant2.gif Nem egy-két állatkáról van szó, nem csak a delfinekről, hanem az ott szimbiózisban létező növény-és állatvilágról, a környezetszennyezésről... Ezért mindenki tehet egy picit (nem konkrétan a delfinekért)- a saját környezetében!!!

Értékelés: Nincs
Vargha Tamás's picture

Legjobb dokumentumfilm - The Cove (Az öböl)

 

Sziasztok!

Oscar-díj 2010 Legjobb dokumentumfilm:

  • The Cove, Louie Psihoyos
  • Burma VJ Anders, Ostergaard és Lise Lense-Moller
  • Food, Inc., Robert Kenner és Elise Pearlstein
  • The Most Dangerous Man in America: Daniel Ellsberg and the Pentagon Papers, Judith Ehrlich és Rick Goldsmith
  • Which Way Home, Rebecca Cammisa

the_cove_2010_oscar.jpg


Az öböl rendezőjének Louie Psihoyos beszéde - szabadfordítás:

Azért készítettük a filmet, hogy hangod adjunk az óceánoknak.

Elmeséltük az Öböl történetét mert szemtanúi voltunk egy bűncselekmények. Egy bűncselekmények mely nem csak a természet ellen szólt hanem az emberiség ellen is.

Azért készítettük ezt a filmet, mert a környezetszennyezéssel és a fosszilis tüzelőanyagok elégetése következtében bekövetkezett savasodás miatt, minden tengeri élet veszélyben van a nagy bálnáktól a planktonokig, amik mellékesen felelősek az oxigén feléért e színházteremben.

Köszönöm a Balck OPS csapatnak, hogy kockáztattátok az életeteket Japánban és köszönöm az akadémiának, hogy a világ legragyogobb fényeivel világit rá az Öbölre...... 

Japánok, kérlek saját magatok miatt tekintsétek meg a filmet. Domo Arigato

oscar_2010_cove_obol.jpg

(Forrás: edendale.typepad.com)

Üdv: Tomi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Tartalom átvétel