Sok nő nem is sejti, hogy a hormontartalmú gyógyszerek (fogamzásgátlók) mértéktelen fogyasztásával, és a nem megfelelő (xenoösztrogénben dús) táplálkozással nem csak a női hormonok működése élvez zavart, hanem az összes többi hormoné is - mint például a pajzsmirigy.
Egyre több pajzsmirigy problémával küzdő hölgy fordul hozzánk segítségért, és úgy gondoltam, kicsit többet kéne foglalkoznunk ezzel a hormonális problémával. Nézzük meg, hogy vélekedik erről a problémáról az ayurveda.
Antal Vali
Írta: Horváth-Kovács Diána
A pajzsmirigy biológiai funkcióját tekintve egy olyan belső elválasztású mirigy (belső elválasztású, azaz váladékát a szervezet belsejébe ürítő mirigy), amely a tiroxin és a trijód-tironin nevű hormonok termeléséért felelős. Ezek a hormonok felelnek az idegrendszer normál működéséért, valamint növelik a sejtek energiatermelését és oxigén-felhasználását, hatást gyakorolva a test valamennyi szövetére és sejtjére.
A pajzsmirigy általános megbetegedései a pajzsmirigy túl- vagy alulműködésével vannak összefüggésben. A pajzsmirigy alulműködése során a pajzsmirigy által termelt hormonok mennyisége csökken, s ez okozza az alábbi tüneteket, mint pl. fáradékonyságot, aluszékonyságot, a bőr szárazságát és hámlását, elhízást, székrekedést, fázékonyságot, az arc és a szemhéjak vizenyősségét, a körmök töredezettségét, a testszőrzet csökkenését, szív körüli folyadék felhalmozódást, a koleszterinszint megemelkedését, az emlékezet romlását, a depresszióra való hajlamot stb.
A pajzsmirigy túlműködése során több pajzsmirigy által termelt hormon keletkezik, melynek tünetei pl. a pajzsmirigy érezhető lüktetése, a szemek kidülledtsége, a tekintet ijedtsége, a szapora szívverés és fulladás, szívritmuszavarok, hajhullás, idő előtti őszülés, intenzív izzadás és a melegre való extra érzékenység.
A PAJZSMIRIGY PROBLÉMÁINAK AYURVÉDIKUS MEGKÖZELÍTÉSE
A pajzsmirigy a torokcsakrához tartozó belső elválasztású mirigy. A torok környéke, s így a pajzsmirigy is, valamint annak problémái az ember kommunikációjával, önkifejezésével kapcsolatos konfliktusokra utal.
Amennyiben a pajzsmirigy alulműködése figyelhető meg, abban az esetben mentális szinten az elváltozás hátterében az önkifejezés sérülése áll, pl. amikor valaki nehezen kommunikál önmagáról, az önsajnálat is megjelenik, amikor valaki gombóc érzést érzékel a torkában és negatívan kommunikál, fél kifejezni véleményét, fél mások el nem fogadásától, ezért hallgatásba menekül. A pajzsmirigy túlműködésének hátterében lelkileg a kommunikációs tényezők felerősödése áll, pl. a pajzsmirigy túlműködésben szenvedő ember valószínűleg hajlamos a pletykálásra, a rágalmazásra, hajlamos összefüggéstelenül sokat beszélni, jellemző rá a hazudozás és más emberek tulajdonsága, s szervileg is megfigyelhetők beszédzavarok (pl. dadogás, pöszeség).
A PAJZSMIRIGY PROBLÉMÁK KEZELÉSE
A pajzsmirigy túl- illetve alulműködése a Vata dosha egyensúlyhiányának következménye. A pajzsmirigy működésének helyreállításában elsőként fontos, hogy az ember leküzdje, feloldja kommunikációs félelmeit. A tudati okok megszüntetését követően vagy azzal párhuzamban az éter elemet kell harmonizálni. Ebben több életmódbeli változás is segítségünkre van: az adott személy táplálkozásának, életvitelének megváltoztatása.
A kommunikációs félelmek hátterében az attól való félelem áll, hogy mások nem fogadják el véleményünket, s félelem alakul ki attól, hogy ezáltal nem leszünk szeretetreméltók mások szemében. A másik esetben, amikor a pajzsmirigy túlműködik, az erőteljes kommunikáció által, a félelemgerjesztés eszközeivel törekszik az ember a maga pártjára állítani másokat. Ez is ugyanabból a félelemből táplálkozik, mint a párja, miszerint az ember a saját oldalára akar gyűjteni támogatókat.
A Vata dosha működésének stabilizálásában segítségünkre van a Vata diéta. Ennek lényege, hogy a Vata dosha alulműködése során tapasztalt pajzsmirigy alulműködést Vatát erősítő ételekkel egyensúlyozzuk, míg a pajzsmirigy túlműködése során Vatát csökkentő vagy egyensúlyozó ételeket fogyasszunk. Az alkohol fogyasztása és a dohányzás kerülése erősen javasolt!
A Vata doshát erősítik az alábbi táplálékok, pl.
A Vata dosha túlsúlyát csökkentő táplálékok, pl.
A pajzsmirigy kezelésében kiemelendő a kókuszolaj használata, mely hatásos a pajzsmirigy sejtjeinek renegerációjában.
A pajzsmirigyproblémát előidéző Vata dosha egyensúlytalanságot kezelhetjük Pancsakarma, azaz méregtelenítő kezelésekkel, valamint a Vata doshát megnyugtató ayurvédikus masszázskezelésekkel, pl. Abhyanga masszázs. A Vata dosha egyensúlyát helyreállító pancsakarma terápia nem más, mint a Nasya terápia, vagyis az olajnak az orrlyukakba csepegtetése szezám olajjal. A masszázsok közül a szezámolajjal végzett teljes testmasszázs, az Abhyanga segít. Mindegyik terápiáról olvasható bővebb leírás a portálon.
Az életvitel megváltoztatásának központjában a torokra ható jógagyakorlatok gyakorlása áll, melyek stabilizálják a pajzsmirigy normál működését. Ilyen gyakorlat pl. Sarvangasana, Surya Namaskar (napüdvözlet), Yoga mudra, Halasana és a légzőgyakorlatok (Pranayama). A legjobb kikérni egy tapasztalt jógaoktató véleményét az alkalmazott gyakorlatokat illetően.
További oldalaink:
Hozzászólások
Segítségkérés
Sziasztok!
Egy jóideje már olvasgatom az oldalt. Magamtól kezdtem el az életmódváltást, és útkeresésem közben folyton itt találtam magam. :) Azóta a saját problémámmal kapcsolatban sok információt megtaláltam, nagyjából azt is tudom, mi lesz a megoldás. Úton vagyok felé.
De nem magamról szeretnék most írni. Anyukámról lenne szó, akinél pajzsmirigy alulműködést állapítottak meg. Saját magát diagnosztizálta pár évvel ezelőtt, amikor már olyan kedvtelen és fáradt volt, hogy a boltból alig vonszolta haza magát. Jócskán meg is hízott, bedagadtak a lábai, kezei, és úgy érezte egy időben, mintha fojtogatnák. Az laborleletei igazoltak egy enyhe pajzsmirigy alulműködést, amire gyógyszert kapott. Amikor beállították a megfelelő adagot, az állapota rohamosan javult, visszatért a kedve, a mozgékonysága, sokat fogyott. (nem a legegészségesebben, de változatosan táplálkozott egyébként, sok zöldséget, gyümölcsöt evett, napi 4-5 kis adagra osztotta el az előkészített ételt, ...) Mindig azt tanácsolta (akkor még én rosszabb állapotban voltam), rázzam meg magam, rájött, hogy mindenkinek magát kell a saját hajánál fogva kirángatni a sz*rból. Azóta viszont elvesztette a munkáját, nagymamámhoz kellett költöznie. Tudom a problémájának a lelki okait, ő is nagyjából sejti, részben a személyiségéből fakad, de most sajnos sokat ront az állapotán ez a helyzet. Újra hízik, egy ideje elment a hangja (olyan, mintha suttogna), már nem figyel magára eléggé. Azt mondta, úgy vette észre, hogy még az elején tart és belefele megy a betegségbe. Orvosi oldalról ez természetesen a gyógyszeradag növelését jelenti...
Sajnos én sem állok a helyzet magaslatán anyagilag, párommal suli mellett dolgozunk, de állandó munkám jelenleg nekem sincs. Nagyon szeretnék segíteni anyukámon! Egyelőre nem tudok komplex kezelést finanszírozni neki, nem tudom Wolfgang Köbelhez "befizetni", de adnék neki valamit, amitől jobban lesz. Tudnátok ajánlani EGY terméket, ami most a leginkább segítene..? Megrendelném a bioboltból, talán megkapná karácsonyra. (Korábban mindketten a prebiotikus rost-koktélt nézegettünk magunknak, ránkférne, és kiváltanánk vele a vacsorát, elősegítendő a fogyást, de akkor még jobban volt. Most talán nem ez lenne a legjobb...)
Elnézést, hogy ilyen hosszú lett a levelem! Előre is köszönöm a választ!
Mindannyiótoknak sok erőt és boldogságot kívánok, csodálom a tudásotokat, munkátokat!
Csacsilány
Pajzsmirigy
Kedves Csacsilány!
Nehéz kérdés...
Amit Édesanyádnak érdemes lenne betartania: a teljes értékű táplálékot vegyen magához. Kerülje a finomított, a denaturált élelmiszereket, az állati fehérje bevitelt csökkentse, ezzel valamiképp tehermentesítve szervezetét.
Wolfgang Köbel holnap (2012.dec.12.szerda) tartja meg 2 részes előadássorozatának első részét a pajzsmirigy problémákról, mindenképpen érdemes lenne meghallgatnod, olyan információk birtokába is jut(hat)sz, amelyet könnyűszerrel meg tudtok valósítani Anyukádnál.
Kérted, hogy ajánljuk egy terméket... nehéz döntés elé kényszerítettél, melyik ujjamat harapjam?! Ha mindenképpen EGYet, akkor az legyen a zöld lötyi...
... és érdemes lenne a lelki okokat megoldani, és "megráznia, majd kirángatni magát" ebből a posványból, amiben jelenleg leledzik.
Jobbulást Édesanyádnak,
Niki
pajzsmirigy - köszönöm és még...
Kedves Niki!
Nagyon szépen köszönöm a válaszodat! Láttam, hogy lesz ez az előadás, szerettem is volna elmenni, de pont nem volt jó az időpont. Remélem lesz ismétlés!
Érdemes lesz elmenni a második részre úgy, hogy az elsőn nem voltam?
Tudom, hogy nagyon nehéz kérdést tettem fel... Le ne harapd az ujjadat!
Szívesen veszek bővebb, komplexebb termékajánlást is, esetleg fontossági sorrendben. Ha nagyon ráértek... 
Mi lehet az, amit a jelenlegi életmód mellett is lehetne szedni? A zölty lötyinél olvasottak miatt kicsit tartok tőle. Ugyanis sajnos anyukám egyelőre nem akar változtatni... Külső okokra fogja, azt mondja, nincs mibe kapaszkodni, ezért úgysem tudja rászánni magát az életmódbeli változtatásokra. Mintha jól érezné magát a posványban. Beszélni sem akar róla. Sajnos ezzel az én állapotom is romlik, nagyon érzékenyen reagálok mostanában mindenre...
Tudom, hogy ezen nem tudtok segíteni, de úgy érzem, jó, ha leírom.
Még egy gyors kérdés. Lehet, hogy nem jó helyen teszem fel, de keveset találtam a témáról az oldalon. A párom nővérének (30 éves) trombózisa volt egy izomszakadást követően. Azt tanácsolták neki, hogy kevés zöldséget és gyümölcsöt egyen a K-vitamin miatt. Értem én az összefüggést, de égnek áll a hajam attól, hogy a dietetikus szinte grammra pontosan megmondta, miből mennyit ehet. Ez kb. azt jelenti a gyakorlatban, hogy a sültcsirke mellé rizst egyen, három szem zöldborsóval, meg egy deci 30 százalékos baracklével. Mennyire kell ezt így komolyan venni? Ugyanis teljesen ellentétes az én fejemben kialakult egészséges táplálkozással.
Szívesen tanácsolnék neki valamit, úgy vettem észre, hogy nyitott a természetes megoldásokra, és még ő ette a legtöbb zöldséget a családjában. Elnavigálnátok..?
Ezer köszönet mégegyszer a válaszért, és a jövőbeli válaszokért is!
Csacsilány
Lelki megoldás, hogyan?
Sajnos nekem is kiderült, hogy alulműködik a pajzsmirigyem és a cikkben leírt kommunikációs problémák, magambazárkózás és önsajnálta (sajnos úgy érzem, hogy van miért) rám is jellemző. Hogyan tudnám leküzdeni ezt, hogy meggyógyuljak? Valakinek már sikerült hasonló helyzetből kilábalnia?
Pajzsmirigy betegség
Ez igaz! Nekem is megbetegedett a pajzsmirigyem 4 évvel ezelőtt, lemerültem, mint a "Duracell Nyuszi..." Most már tudom mi volt a baj oka. A munkahelyi főnökeim, feleségem állandóan nyomás alatt tartottak, manipuláltak és én elfojtottam a dühöt, haragot, a személyiségemet. Érdekes, hogy erre sokkal később jöttem rá! Akkor felírtak L-Thyroxint, másfél szemet és én hülye évekig szedtem.
Az orvosi kontroll évente öt percig tartott, míg megmérték a pulzusom, megnézte a nyakam és vért vettek. Egy éve volt egy álmom, hogy tele a szám gyógyszerrel és fulladozom. Tudtam, ez üzenet a számomra a lelkemtől! Egy spirituális mester és a belső vezetőm is jelezte már ezt nekem, hogy nem kell a gyógyszer, de ez tette fel az "i"-re a pontot! Lecsökkentettem először egy hónapig egy szemre, majd utána fél szemre a gyógyszert, majd abbahagytam.
Augusztusban lesz egy éve, hogy nem szedem és semmi bajom!!! Élek és virulok!!! Minden betegség 100%-osan lelki eredetű, ezért a betegség üzen nekünk, hogy valamit nem jól csinálunk...
pajzsmirigy-> Műtét??????
Kedves Vali!
Több helyen, többször próbáltam megtudni itt, hogy mi van akkor, ha a "Vata dosha" se alul, se túl nem működik, egyszerűen csak megnőtt, pirosas, és a légzést nehezíti. Már műtétet akarnak végre hajtani valakin, ezért. A galajteát próbálta, addig nem nőtt tovább, most abbahagyta és sárgabarackmagolajjal fog kísérletezni, azt hallottam az jó. Te biztos jobb tanáccsal is tudnál szolgálni.
Előre is köszi!
Ennek a problémának a megoldása személyes konzultáció nélkül
nem megy. Mindenképpen találkoznom kell az érintettel, akinek ki kell töltenie egy részletes állapotfelmérő kérdőívet, és egy másfél órás beszélgetés után már többet tudnék mondani.
Ha rászánja magát az illető, akkor keressérek Böbét (lakatbobe [kukac] antalvali.com), nála lehet időpontot egyeztetni.
Szia Lenóka!Régóta olvasom
Szia Lenóka!
Régóta olvasom az oldalt, de nem vagyok aktív "beleszóló". Láttam a problémádat, szeretném megkérdezni, hogy az ország melyik pontján élsz?
Esetleg nézzél utána, hogy a legközelebbi nagyvárosban van-e Ceragem központ. Nekem ez volt a megoldás kulcsa. (Többek közt) Persze rengeteg belső munka, más természetgyógyászati eljárások, táplálkozás megreformálása mind-mind kellettek hozzá.
7 évet küzdöttem önerőből...Nehéz volt, de megérte! Ha gondolod írhatsz priviben is, mert szerintem sok mindent meg tudnánk vitatni. Hiszem, hogy a bajban az tud legtöbbet segíteni, aki önmaga is benne volt. Ne felejtsd el:
AZ ERŐ BENNED VAN!!!
Puszi: Marcsi
ceragem....:)
Kedves Marcsi! Képzeld az a véletlen állt elő, hogy pont azt az internetes oldalt nyitottam meg elsőre, ami a városom caragem központjáé. Az igazság az, hogy én már egy jó ideje renszeresen járok masszőrhöz és csontkovácshoz is. És élvezem áldásos hatásukat. Nem tudom, hogy egy masszázságy mivel tudhat többet az emberi kéznél, de azt igen, hogy minden rezgő csodától a hideg ráz ki, és ez nem vicc. Elviselhetetlen számomra.
De fogyás témában majd írok Neked, ha 3 hónapon belül nem változik semmi. Ennyit adtam magamnak, s ha eztán sem fog menni, Önerőből akkor majd jöhet a többi....egyenlőre úgy vagyok vele, hogy semmi drasztikus és erőszakos dolgot nem vetek be. De jobban figyelek magamra. köszönöm, hogy írtál! Lenóka
Micsoda véletlen :)
Sziasztok!
Nálam egészen fiatalon kezdődött ez a dolog, aztán mikor dolgozni kezdtem, lett látványos a nyakamon. Az elmúlt pár hétben voltak vérnyomásporblémáim
és azóta a pajzsmirigyem is érzem, ki is van dudorodva a nyakamon. Minden hormonális változást érzek ezen a területen, ami a női ciklusommal összefügg. Már megszoktam, hogy időnként a mellkasom bal felső szegletében ver a szivem, hogy őszül a hajam, csíkos a körmöm, hogy ha beteg vagyok is bedurran. De most, hogy szednem kellett múlt évben azokat a bizonyos bogyókat s rajtam ragadt súlyfeleslegtől sehogyansem tudok szabadulni, hirtelen híztam 4 kg-ot 1 hét alatt a semmitől.
Az a baj nálam, hogy mindíg minden értékem jó, és semmit nem találnak fizikai szinten. De a tenyeremen ott ahol a pajzsmirígy akupresszúrás pontja van kidudorodik és kékes színű a tenyerem.
A kommunikációval biztosan bajom van
főleg a családban, a külső környezetem barátaim ismerőseim körében nincsen. No de én nem szeretném lecserélni a férjem az anyósom az anyukám... Igyekszem lekommunikálni mindent velük, de ők nem igazán tudnak engem elfogadni olyannak amilyen vagyok. Minden szinten próbálnak befolyásolni, csak engem nem nagyon lehet
Szóval a lelkiekből azért van itt-ott egy két dolog. De néha mégsem tudom elhinni, hogy tényeg "csak ennyi" az oka.
Mostanában - ti tudjátok - sokat változtam belül, s nem vagyok már görcsös, maximalista, és egyáltalán, valahogy megnyugodtan nem idegesít semmi sem annyira amennyire régen. Szóval lehet, hogy a hízás esetleg ettől van, hogy nyugis vagyok és boldog és egyensúlyban vagyok belül béke van.
A pajzsmirigyem meg most kissé terhelt mert beteg vagyok, állanódan köhögök
és nagyon fáj a torkom
persze egy vita azért megelőzte ezt az állapotot
És én eléggé "lila" vagyok, hogy értsem ez gyengíti az embert, meg hát kommunikációs zűrzavar...és stb.
A munkahelyen a főnökeimmel is beszélnem kéne... szóval igen
De én nem szeretnék randa kövér nő lenni!!!!! És szeretném vissza a kis 52 kg-mat a 61 helyett ... hűűű de borzalmas még leírni is. Szóval én szeretném ha ez megváltozna. Lenóka alig eszik cukrot 1-2 teáskanál/nap... nem iszik szeszt, cukros trutyikat, sem kávét, leszokott róla, most a hetekben, alapjába véve egészségesen eszik, iszik. Napi 10-12 km-ert gyalogol tempósan. Mégis ilyen.... gagyi
Lenóka tudja a megoldást is félig meddig.... kivizsgálás aztán eredmények fényében terápia, akár biolila akár medikális. Ezt most csak azért írtam, mert jól esett, és ha van még valakinek valamit megoldó képlete szívesen fogadom!
Köszi mindenkinek!
Lenó
még egy kis segítség Lenókának: meditáció
Szia Lenóka!
Sok jó tanácsot, ötletet kaptál már - adok én is egyet, hátha akad olyan, amit használni tudsz belőle.
A depresszióhoz: mivel a test és az elme kölcsönhatásban állnak egymással, a depressziót nem csak úgy gyógyíthatod, hogy valamilyen anyagokat kapkodsz be (akár gyógyszer, akár bio csodaszerről van szó, a lényeg az, hogy valami külső dologra bízod rá a gyógyulást, kvázi elhárítva magadról ennek felelősségét).
De még eggyel előrébb is nyúlhatsz a probléma kiindulópontja felé: a lélek és az elme gubancait a lélek és az elme módszereivel kúrálod. Ráadásul ez már a te munkád gyümölcse lesz, így egyéb pozitív hatásait is érezheted (amiben már van is tapasztalatod, ezek szerint, ha letetted az antidepit).
A lényeg: szerintem érdemes lenne elsajátítanod néhány egyszerű meditációs alaptechnikát. Ne érts félre, nem kell elszállt agyú ezo-őrültté válnod, sőt, a valódi meditációs tudomány és napjaink ezo-divatja két külön dolog. Én a legegyszerűbb passzív (elmét kiüresítő, gondolatoktól teljesen megszabadító) és dinamikus (elmét fókuszáló, gondolatokat irányító) meditációs technikákra gondolok, amit ha egyszer elolvasol/meghallgatsz, már tudod is csinálni, mindenféle hókuszpókusz meg beavatás nélkül.
Gondolom, hogy ez kicsi gyerekek mellett nem könnyű, de nem is kell órákat lótusz-ülésben tölteni emiatt, egy hosszabb vécézés (már elnézést) vagy kádban ücsörgés, vagy munkahelyre tömegközlekedés stb. közben is lehet csinálni. Utánanézhetsz Te magad is a neten, bőséges a választék, illetve ha gondolod, privátban én is leírhatok 1-2 technikát - ha ugyan már nem ismered ezeket magadtól is.
Mindenesetre: hajrá!
Meditáció
Üdvözöllek Kathryn! Engem is kíváncsivá tettél a meditációs gyakorlatokat illetően. Nekem sincs időm órákat lótusz ülésben lebegve elfelejtkezni magamról, így megköszönném ha privátban nekem is írnál egy-két meditációs gyakorlatot amit esetleg buszon, villamoson is gyakorolhatok. Előre is köszönöm, szép napot kívánok!
válasz: kis türelmet kérek! - meditáció kapcsán
Azt szeretném kérni, hogy legyetek egy kicsit türelmesek! Úgy látom, sokakat érdekelt a téma (hála Istennek
), mert a privát e-mailemet ELÖZÖNLÖTTÉK a kérések, hogy "Kedves Kathryn, légy szíves nekem is írd le azokat a meditációka, mert..."
Egyszerűen nem győzöm!
Ígérem, mindenkinek fogok válaszolni, aki eddig írt nekem, csak szépen sorjában! Köszönöm a türelmet! K.
Meditáció, mint tudatosság
A nyugati emberben a meditációról egy teljesen téves kép rögzült. A meditáló ember lelki szemeink előtt egy lótuszülésben elzsibbadó, minden idegsejtjével a légzésére koncentráló valaki. Pedig a meditáció épp, hogy nem koncentráció! Elme nélküli, az elméhez való „nem ragaszkodás” állapota. A meditáció célja a Benső, Magasabb Éned megismerése, és személyiségeddel harmóniába hozása. Nem a cselekvésen van a hangsúly, hanem azon, hogy miként cselekszel.
Ebben a megtisztitott, nyugodt lelkiállapotban felülemelkedve figyeled magad és a világot. Mintha a Benső Éned mindig figyelni és ellenőrizne. Ezáltal egy idő után már a megérzéseid, a Valódi Éned sugallatai alapján döntesz. Ha elméd megtisztitott állapotban csinálja végig a mindennapokat, lelked pihenni tud. Ha egy kusza gondolat, érzés ötlik fel benned, utánköveted, hogy miért is gondolod igy? Ezáltal megismersz, majd megszabadulsz, ez meditáció.
A világ különböző történéseire válaszoló érzéseink, itéleteink mind egy rögzitett minta. Még nagyon kiskorunkban a családtól, társadalomtól látott példa alapján kialakul bennünk egy itéletminta, melyet kis odafigyeléssel “nyakon csiphetünk”. Ha valaki csúnyán nézett ránk, és erre levonunk egy itéletet, az előbb a másodperc tört része alatt átment ezen mintán. Belénk van kódolva, hogy mit nem illik, ha ő ezt csinálja, azzal rosszat tesz nekem, és ő ezt nem engedheti meg magának. Ezen érzéseink mind abból a mintából következnek mely mélyen bennünk kialakult még kiskorunkban. Ha ezt az érzés felszinretörésekor utánkövetjük, megismerjük, hogy valójában miért is igy gondoljuk.
A meditálva tehát folyamatosan dolgozunk megtisztulásunkon, miközben az érzések és itéletek kavalkádjából felülemelkedve pihentetjük idegrendszerünket, szivünket és elménket. Nem kell csinálni semmit, csak tudatosan figyelni.
Kedves Barbara! Köszönöm a
Kedves Barbara!
Köszönöm a leírásodat, érdekes volt olvasni. Jómagam is meditálok minden reggel - amennyiben az időm engedi - 20 percet, melyet egy természetgyógyásztól tanultam. A lótuszüléses hasonlattal csak azt akartam érzékeltetni, hogy olyan módszereket gyűjtök - nagyon hörcsög vagyok ám! - amelyek tényleg használhatók akár buszon, villamoson, stb. Többnyire mindig igyekszem teljes valómmal arra figyelni amit éppen teszek. A jógázás alkalmával megtanultam a testérzet koncentrációt is - és sok minden mást is -, de ennek ellenére gyűjtöm a minél kifinomultabb meditációs technikákat.
Tudod: van aki bélyeget gyűjt, más szalvétát, én meditációs technikákat
Üdvözöllek: Erika
Köszi Kathrin!
"De még eggyel előrébb is nyúlhatsz a probléma kiindulópontja felé: a lélek és az elme gubancait a lélek és az elme módszereivel kúrálod. Ráadásul ez már a te munkád gyümölcse lesz, így egyéb pozitív hatásait is érezheted (amiben már van is tapasztalatod, ezek szerint, ha letetted az antidepit)."
Igen, így jártam utána és oldottam fel, a gyökerét így találtam meg, így engedtem el, és így határoztam el magam bizonyos lépésekre, illetve a valódi megoldásra. De azért jó az a külső alternatív segítség is :) ha kell. Esténként szoktam meditálni és nagyon jóóóóó, szárnyakat kapok tőle! De kiváncsivá tettél... írnál nekem erről a "Te" módszeredről? Priviben is jó.
Köszönöm! Ölelés! Lenóka
van aki fogyni, van aki hízni szeretne :)
Szia Lenóka!
Én most 49 kiló vagyok.....ááááááááááá :)
Összetöpörödött, apró csontos, mellenincs nővé tettem magam szépen lassan....... eközben mindenki egy szemét volt aki kritizált, vagy anorexiásnak vélt......
Majd rájöttem Vali és Veronika segítségével, hogy basszus hát ezt én csinálom!!!!!
Elkezdtem szeretni magamat, és elfogadni és figyelni, és már sokkal jobban vagyok a bőrömben!
Megértettem, hogy amíg nem húzom ki magam addig ponttá zsugorodva fogok létezni, és úgy hiába várom hogy azt gondolják rólam, hogy egy egészséget sugárzó nő vagyok. :)
Amint elfogadtam magam és naponta többször megnézem a tükörben, hogy milyen Ku....va jó csaj vagyok :) az is lettem :)
Hozzáteszem most is 49 kiló vagyok :)
Persze eszem normálisan, iszok és millió dologra figyelek, de már nem csont a csont és nem nincs cici a kis cici :)
Nem vagy Gagyi! Így ebben az állapotodban szeresd magad és hidd el hamar szépségesnek fogod magad érezni!
Ölelés! Ani
próbáltam én elfogadni és szeretni...
de, mikor a kedvenc nadrágom csak a combom közepéig ér fel...azért könnyek szöknek a szemembe.
Ok tudom, vegyek egy nagyobbat és majd nem lesz baj :) És valamilyen szinten elfogadtam, főleg a felsőm részét
szép kerek, nem lógós, olyan kis dögös-bögyös :D De a hasam...a combom...ááááá na az gáz.
Meg nem tetszik, hogy ha beteg is vagyok -volt egy hétig tartó rohangálós kis kalici vírusom- nem fogyok egy grammot sem.
Szerintem ez nem normális. Mi volt abban a ciprexában, ami így megkötötte a "cuccot", hogy le sem jön?
Sokan azt mondják családi vonás...de én sosem voltam ekkora, még szülés után sem. Szóval próbálom én elfogadni meg szeretni ezt a kerekebbik Lenókát, de azért maradéktalanul nem megy.
Na, meg a dombra felgyalogolni nem mindegy hány kilóval teszem meg. Ami eddig meg sem kottyan most a nyelvem is kilóg. HA nagyon elkezdenék sportolni, akkor mondjuk nem azért tenném, hogy fogyjak, hanem a mozgás öröméért.
És még az is idetartozik, hogy szeretnénk a férjemmel még egy Kisbabát, és nem akaródzik várandósan diétába kezdenem, ha esetleg megszaladna a mérleg nyelve, meg grammra pontosan számolgatni mit ehetek meg mennyit, s mennyi a heti súlygyarapodásom, meg hasonlók.
Ugye értesz?
De már van egy jó Dúlám
aki majd seígt nekem, ugye tudod ki lesz az?
Puszi! Lenóka
Lenóka - nem értem
Mennyit alszol, Lenóka? És lásd milyen jó tanítvány vagyok: cukorból miért eszel egy-két teáskanál/nap? Stresszoldó technikákat alkalmazol: jóga, relaxáció, stb?
Elnézést, ha valamit félreértettem volna, de nekem valahogy úgy jött át ez az írásod, mintha nem magadról írtad volna, hanem csak mindannyiunk karikatúrájaként fogalmaztad volna meg a problémát... Annyira nem illik bele a Rólad alkotott képbe, sehogy sem értem.
Ha félreértettem volna, akkor elnézést, és szívből kívánom, hogy mielőbb rendbejöjjenek a dolgaid!
S Áginak válasz
Szia Ági!
Sajnos az írás rólam szól. A cukor a teában van benne, mert ötünkre egy nagy kancsóban készül és abban bizony cukor van, és kb, ami rám jut ennyi, attól függ mennyit iszom belőle. - a kisebbik lányom nem bírja a mézet megemészteni, és más édesítőket sem tolerál, a nagycsaládos üzem mellett pedig nincsen kapacitásunk mindenkinek külön teát készíteni.
Mi eszünk cukrot és fehérlisztet is használok, mert egyszerűen képtelenség kiiktatni itthonról. De amennyit elfogyasztunk annyira minimális, hogy nem érzem kiváltó oknak semmiben sem. Nagyon jól alszom, bár a kislányom még felébreszt legalább egyszer.
3 napja volt egy átaludt éjjelem 6 év után, jól is esett s furcsa is volt. A stresszoldás, igazán nincsen akkora stressz, hogy oldanom kelljen. De minden este meditálok egy jót.
Nem értem miért érzed karikatúrának, nekem csak jól esett leírnom mert egyszerűen már elegem van ebből az elhízott állapotomból, S látod a relatíve egészséges életmód mellett is vannak problémák, amiket meg kell oldani mert nem múlnak.
Úgyhogy szerintem kicsit félreértettél....én sem vagyok kivétel, emberből vagyok, s hiába van meg egy bizonyos szintű tudásom nem boldogulok magammal.
Ezért kértem, hogy akinek van ötlete írja meg, mit javasol, ill. milyen tapasztalata van, mert most nekem kellene egy kis segítség
Illetve azok tapasztalatait is várom a kilók leadásával kapcsolatban, akik valaha szedtek antidepresszánst és attól megkerekedtek, hogyan tudták leadni, könnyen ment-e vagy nehezen?
Én nem értem ugyanis, hogy a tabletták előtt, pont mint Ani, örültem ha vagyok 50 kg. És nem győztem enni, és nem híztam, most meg kinyitom a hűtő ajtót és máris több vagyok 2 kilóval. Szóval nagyon nehezen viselem ezt és rám ez nem volt jellemző.
Múlt évben még eltűrtem nagy nehezen, de mára egyre inkább bosszant
hogy már 8 hónapja nem szedek gyógszert és nem múlik rólam a felesleg.
Szép estét!
Lenóka
Lenókának bíztatás
Kedves Lenóka!
Elnézésedet kérem, amiért félreértettem az írásodat; valóban azt gondoltam, hogy a honlapon lévő információkkal felvértezve, Nálatok nem lehet gond, és minden tökéletesen működik.
Hogy hány órát alszol, azért kérdeztem, mert szerintem a hormonális működés – agyalapi mirigy – alvás – hízás dolgok összefüggnek. Ezek szerint akkor az alvás Nálad nem probléma, szerencsére.
A cukor, fehérliszt kérdésről a honlapon tanultak alapján azt mondanám, hogy nem azért fontos, mert direktbe okoz problémát, hanem az indirekt hatásai miatt, de ezt már sokszor körbejártuk az oldalon. Ha a bélflóra nem működik rendesen, akkor a tápanyagok felszívódása és bizonyos B vitaminok termelése kárt szenved, a tápanyag-hiány pedig már vezethet hormonális problémákhoz, ami elhízást okozhat. De a felszívódási zavar okozhat depressziót is.
Azt mondják, hogy a legtöbb probléma visszavezethető valamilyen nyomelem vagy vitamin hiányára. Nézesd meg magad valamilyen biorezonanciás vizsgálattal. Minden mindennel összefügg, és látszólag összefüggésben nem lévő dolgok kapcsolódnak egymáshoz.
Sok nyers zöldséget egyél, hogy az enzimek segítsenek a lebontásban, társítsd jól a kajákat (húst krumplival, rizzsel sohasem, csak zöldségekkel), és gurulni fognak a kilók lefelé!
Másrészt a hormonokat nézesd meg (pld. nyálból történő vizsgálat). A hormonális egyensúly megbomlása okozhat hízást és depressziót.
Erős vagy és fiatal! Ne hagyd magad! Szerintem, amit legelőször tehetsz, az az, hogy nem aggódsz a súlyod miatt, biztosan sokan lennének boldogok ennyivel! Beletörődni persze nem kell, járj utána! És ne haragudj, hogy olyan dolgokat ismételtem, amit Te is tudsz, de szerintem nem árt a megerősítés - csak bíztatásképpen írtam, hogy járj utána a dolgoknak, mert nem normális sem a depresszió, sem a hízás.
Minden jót kívánok, Ági
SÁginak és BRitusnak
Sziasztok Lányok!
Köszönöm a biztató szavakat. És nem haragszom, mert nincsen miért.
Ági, én nagyon jól éreztem magam a napi 5-6 óra alvással is. Sőt sokkal energikusabb voltam és pörgősebb és én ezt szerettem. Most meg olyan lagymatag vagyok sokszor
ezt nem kedvelem. hiányzik a ledületem.
Valójában nem voltam depressziós, csak idegkimerültésgem volt. Bár ezt is rámhúzták, hogy depi vagyok. No de nem
Csak érzékeny művészlélek.
A vitaminjaim a csírákból szerzem be elsősorban, meg gyümöcsökből és teljes kiörlésű gabonákból. Az emésztésem rendben van a bélflórám is. Most, hogy nem iszom kávét főleg. A plusz mozgást már nem mindíg tudom beiktatni a napirendembe, bár szerintem ez a kb 8-12 km/nap nem kevés. S megmondom őszintén, hogy amikor hazaérek reggel a "sétámból", sokmindenhez van kedvem éppen, csak a sporthoz nem.
Amit Rita említett a délelőtti sok víz sok gyümölccsel egy a baj, hogy akkor ledőlök a lábamról, márpedig nemcsak reggel 1/2 8 kor megyek hanem délben is, és van hogy még délután is. Ezt meg azrét bírni kell. Másfelől ezt én kissé erőszakosnak érezném a testemmel szemben.
A tibeti rítus egy szuper dolog, csináltam egy időben, s majd nyáron újra fogom kezdeni, mert akkor nincsen gyalogtúrázás, mert se ovi nincs, se suli. És alapjában véve hiányzik a mozgás, ha nem gyaloglok.
A hormonrendszeremet mindenképpen meg fogom nézetni, mert ez nagyon gyanús nekem.
a ciklusom is rakoncátlankodik ám! De addig is még tudatosabban próbálok étkezni, mint eddig tettem. Szóval azért átgondolom a napirendem és a megevett dolgaimat újra és újra. A tányérokon maradt "gyerekfalatkákat" pl. nem eszem meg, hmm pedig milyen fini .....
Köszönöm a segítő kezeteket! Ölelés! Lenóka
Lenókának mínusz kilók
Szia Lenóka!
Néhány ötlet néhány kiló leadásához:
Hirtelen ennyi jut eszembe, egyik sem drasztikus, de mindegyik hatásos.
Sok sikert kívánok! Rita
Nyolc hónapja nem szedsz????
Szia Lenóka!
Minden elismerésem...... Nagyon ügyes vagy! Majd ha lesz egy kis időd akkor privátban, vagy itt az oldalon ahogy érzed....megosztanád a módszeredet és a tapasztalataidat az antidepresszáns elhagyásával kapcsolatban?
Én időnkénnt végignézek próbálkozásokat a leállásról, de mindig győz a szer és a félelem.....:(
Nagyon erős Nő vagy Gratulálok!
Ugye tudod, hogy ezt nem mindenki tudja végigcsinálni?!
Amit jónak érzel (cukor a teában, fehérliszt) Az jó! Majd ha úgy érzed, és fogod! Akkor az is kimarad az életetekből!
Az életben egyetlen állandó dolog a változás.........de az jön magától, felesleges szorongani rajta, hogy mikor, hogy, hol.....
Szép napot! Ölelés!
ANi
Aninak válasz
Szia Ani!
Köszönöm a biztatásod. Sokan mondják, hogy ez nagy dolog..... azzal együtt, hogy "csak" 5 hónapig szedtem gyógyszert, és rohamosan javultam. Volt, aki azt mondta, hogy készüljek fel rá ez egész életemben így lesz, hogy gyógyszereken fogok élni, és nélkülük nem fogok boldogulni. Ezt én sem elfogadni nem tudtam, sem megérteni, hogy miért. Tudomásul vettem, hogy érzékenyebb vagyok, mint az átlag ember. De semmivel sem vagyok kevesebb, vagy értéktelenebb.
Mit is tettem:
Tudom, hogy mindíg van választásom, rajtam is múlik mit engedek meg, s mit nem. -persze ez nem mindíg ilyen egyszerű- Nem idegesítem magam feleslegesen, s van hogy "bekapom a lesz@rom" tablettát, és sarkonfordulok és otthagyom a problémát magam mögött emberestől, rendetlenségestől stb. ahogy jött.
Egyszer volt, hogy majdnem a doboz után nyúltam, mert még a homeopátia sem segített semmit sem a gyógyteák. S féltem hogy baj lesz. De aztán megszólalt bennem egy hang, hogy: "nem kell félni, holnap minden jobb lesz, pihenj többet, s azzal foglalkozz amihez kedved van." Kb. 3-4 napba tellt mire visszaszedtem a normális formám. Nehéz volt de megérte, mert erősebb lettem tőle.
És itt megragadom az alkalmat, mert meg kell említenem, hogy mindez a férjem támogatása nélkül nem ment volna, ill. nem menne. Nagyon köszöm Neki :)

Sokszor látom én is a környezetemben, hogy nagyon félnek elhagyni a gyógyszereket, ill. hogy időszakosan újra elkezdik. Én azzal biztatom őket, hogy olyan ez mint a cigiről vagy bármilyen függőséget okozó szerről való leszokás, nehéz, de nem lehetetlen. S ez is csak egy pótszer, egy mankó és vannak más, ennél jobb "pótszerek" és mankók is.
"A mi lesz, ha-val" pedig akkor foglalkozzunk, ha itt lesz, amíg nincs, addig nem gondolunk rá.
Hát dióhéjban ennyi lenne.
Pusz! Lenóka
Mi újság Lenóka harmadik szemével?
Olvastam az oldalon valahol, hogy kinyitották a harmadik szemedet? Talán ez okozta ezt a gubancot nálad?
"Megnyugtató" hallani, hogy mindenkinek vannak problémái. Ne érts félre kérlek, de mióta az oldalt látogatom egyre elkeseredettebb vagyok, mert úgy érzem mindent rosszul csinálok - Candida-diéta, egészséges életmód -, már egy mezei herpesze sem lehet az embernek, mert minden mögött lelki okot kell feltételezni ill. partnert cserélni...
Jó, most sarkítok, de nem lehet csak élni? Csak boldognak lenni? Örülni mindennek, ami van?
Sok kitartást kívánok neked Lenóka és becsüld meg a párod!
Pajzsmirigy problémám...
Kedves Bubu87! Bár Lenókának írtad a hozzászólást, engedd meg, kérlek, hogy gondolataimat, saját tapasztalatom leírjam. Szuper dolog, ha valaki felhőtlenül, minden gond nélkül, csak az életnek él és tud örülni mindennek. De jó is lenne!
Sajnos nem mindenkinek lehet ilyen szerencséje, ha szerencse kérdése egyáltalán. Nem is tudom, hogy egyáltalán létezik-e ilyen ember? Én évekig azt hittem, hogy így élek, majd kaptam egy hatalmas "pofont" az élettől, és akkor jöttem rá, hogy nem így van. Évekig hitettem magam, hogy minden jó.
A stresszt, problémákat elnyomtam, mert az nem létezhet az én álomvilágomban. Olyan megnyugvást találtam új párom oldalán, amiben azt hittem, vagyis csak áltattam magam addig, hogy élek. Úgy érzem révbe értem és talán most, a kisebb napi problémákkal megküzdve tudok majd "csak élni". Törekedni fogok rá.
Nem szeretném természetesen azt sugallni, hogy csupán a párcsere oldotta meg egészségügyi gondomat, hisz számos dolog együtteseként alakult ki. De hiszem, hogy a lelki problémák helyretétele nagyban segítette a gyógyulást. Ez személy szerint az én tapasztalatom vagy hitem.
Szerintem ne érezd magad rosszul attól, hogy valamit nem úgy csinálsz, ahogy a "nagy könyvben le van írva". Én is sokat aggódtam egy ideig rajta, aztán rájöttem, hogy nem történik semmi, ha a gyerekem nem hajlandó megenni a tk. kenyeret, mellette eszik sok más szuper dolgot, vagy én is megeszem az általa meghagyott fél kiflit, mert már majd kilyukad a gyomrom, ha néha-néha bekapok egy kocka csokoládét, vagy megkóstolom anyósom hétvégéken sütött isteni sütijét.
Ha pedig nem tudsz azonosulni ezzel a lelki dologgal, hát hagyd a fenébe. A görcsölést nem éri meg. Egyébként kisiskolás koromtól kezdve 1-2 évvel ezelőttig nekem is előjött rendszeresen a herpeszem. Már csak így hozzávetőlegesen tudom megmondani, hogy mióta nem találkoztam vele. Minden jót kívánok neked!
Lenóka 3. szeme :)
Szia Bubu!
A dolog ennél összetettebb. De tény, hogy megviselt a hirtelen változás, s ezt nem igazán tudtam feldolgozni, főleg az idegrendszerem nem tolerálta. Ez IS benne volt a pakliban.
Azért sikerült finomtani a nyitottságán, megkértem valakit, hogy csináljon már vele valamit, mert így nem jó. És tudott. Szóval annyira nem érzékelem a másvilágot, és ez megnyugtat, nem kelt bennem rettegést. Az hogy az ember aurát lát egy dolog, de van ott sok más is, ami felkészültséget és tudtást és tapasztatot igényel. Az meg nekem nincs. Én egy másik részemen vagyok nyitott a Világ felé, ezt már megtanultam, megértetem, hozzászoktam. Nem okoz gondot.
De voltak más, a problémát elősegítő okok is, amit így utólag sikerült csak megltalálnom illetve magamon észlelnem. És megtanultam kezelni is magamban, ill. lekommunikálni másokkal. Részletekbe nem bocsátkoznék, mert az már nagyon személyes lenne. - még így is nagyon az
- "Jó, most sarkítok, de nem lehet csak élni? Csak boldognak lenni? Örülni mindennek, ami van?" De lehet!. Sőt! Másként nem is élnénk. De azért a szemünk, fülünk jó ha nyitva van, és túl látunk az orrunkhegyén.
Köszönöm a soraid!! LEnóka
10 évig volt pajzsmirigy problémám
Kedves Ayurveda!
Nagyon érdekes az írásod. Nekem 22 éves koromban kezdődött, nagyon hirtelen a pajzsmirigy túlműködés, amely párosult egy mononucleosis (biztos nem jól írtam le :)) fertőzéssel.
Utóbbinak köszönhetően vették észre.
Ezt követően tíz éven keresztül végig gyógyszert szedtem, kivéve az első terhességem 9 hónapját és azt követően még 3 hónapot. Sajnos a második alatt már folyamatosan szednem kellett. Műtétet javasoltak, mivel a gyógyszer nem állította be a megfelelő szintet. Nem engedtem.
Tavaly, nyár végén, azt vettem észre, hogy hirtelen felszaladt rám néhány kiló, és eszembe jutott, hogy megnézetem a pajzsmirigyem. Akkor gondoltam bele, hogy a tüneteket már régóta nem érzem, a gyógyszert pedig szedem. Tíz év után tökéletes eredményeket kaptam a laborból.
Nagyon meglepődtem és el sem akartam hinni. Azóta is jók az eredményeim.
Végig gondolva azt (mélyen magamba nézve), hogy a hátterében lelkileg a kommunikációs tényezők felerősödése áll, úgy gondolom, én ebbe nem illek bele. Nem tartom magam pletykásnak, nem szoktam rágalmazni, s a többi említett tulajdonságot sem érzem magaménak. Vagy előfordulhat az, hogy az elmúlt tíz évben ilyen voltam és megváltoztam? Mitől jöhetett elő és utána mitől múlhatott el?
Ha belegondolok (erre Valastyán Gyöngyvérrel folytatott beszélgetés során döbbentem rá) a betegségem az exférjem megismerése után kedződött néhány hónappal és a válásunk után fél évvel múlt el. Érdekes, ugye? Amióta új párom van, semmi bajom :)!
Hiszek abban, hogy lelki okai is lehettek, hiszen végig görcsöltem a házasságom, de az erőteljes kommunikáció és félelem gerjesztés nem jellemző rám. Nagyon összetett dolog lehet ez, sok tényező közrejátszik a kialakulásában.
Természetesen nem szeretnélek megbántani, nem lehet általánosítani, talán másra ráillenek ezek a tulajdonságok. Jóindulattal írtam és szerettem volna elmesélni történetem. Írásodat olvasva próbáltam magam beilleszteni valahová, de nem sikerült. Ezért gondoltam, hogy leírom a tapasztalataimat és érzéseimet.
Köszönöm!
Horitimi
Lehet a háátérben akár hiányállapot is!
Kedves AntalVali-s fórumozók! Mint ahogyan azt lényegében minden ilyen beteg csinálja, a feleségem is eljárt mindig az endokrinológus, igencsak szigorú doktor nénijéhez, de mivel én sokat mondogattam neki, hogy előbb-utóbb megtaláljuk az okát ennek a nyavalyának, bár a felírt gyógyszereket szedte, az orvosnő nyomós érvelése és rábeszélése ellenére sem hagyta magát megműteni. Hozzáteszem, hogy szerencsére!
A múlt év decemberében rátaláltam egy olyan dologra, amely a mai napra már megoldotta a problémáját, merthogy a használata után a T1, T2, T3, T4 hormonszintje beállt a normális értékekre. Gondolhatjátok, hogy milyen nagy volt az örömünk! Mi volt a megoldás? A pajzsmirigy ugye jódtartalmú hormonokat termel és ez ütött szöget a fejemben, hogy hátha éppen a jódból, mint pótolhatatlan nyomelemből hiányállapot állt elő nála? Mivel én a természetes dolgokra esküszök, szerves jódot szereztem be neki és ezt kezdte el iszogatni nap mint nap. Valahol a neten olyan infót is szereztem, hogy a tökmagolajba a legideálisabb belekeverni a szerves jódot, mert így lesz a szinergikus effektusa a leghatásosabb és hasznosul belőle szinte minden csepp.
Nos tehát az a gyanúm, hogy a hiányállapot is lehet az okozója a pajzsmirigy rakoncátlankodásának, a feleségemnél egyértelműen bejött. Paracelsus TERMÉSZETES EGY-ségre és TELJES-ségre történő figyelmeztetését a szervezet működését illetően hál` Istennek figyelembe vettük és az utánajárásunkat siker (őszintén remélem, hogy végleges) koronázta. Tanulság: Ott legbelül a szívemben úgy érzem, hogy ezzel az infóval talán tudtam valamit segíteni az ebben a betegségben szenvedőknek és gyógyulni vágyóknak. Szeretettel: Gyuszi
Gyuszinak gratula!
Kedves Gyuszi!
Gratulálok! Szuper, hogy hallgattál a megérzéseidre és sikerült párod meggyógyítani (reméljük véglegesen). A jódpótlás annak idején nekem is eszembe jutott, ezért használtam jódozott sót és próbáltam olyan élelmiszereket is fogyasztani. Ez kevés volt. A szerves jód sajnos nem jutott eszembe. Szerencsére azóta már nálam is megoldódott. Történeted hasznos lehet mások számára.
Köszi! Üdv, Horitimi
Köszönjük a pajzsmirigyes tapasztalatokat,
nagyon hasznosak.
De az ayurveda nem egy ember, hanem egy ősi indiai egészségvédő rendeszer - mint amilyen a tradícionális kínai medicína is. A cikket egy ayurvédikus orvoslással foglalkozó portálról vettük át, a cikk írója - mint ahogy olvasható a cikk elején - Horváth-Kovács Diána.
Ettől függetlenül mi itt az antalvali.com -on azt valljuk, hogy minden betegség hátterében húzódik egy lelki "szennyeződés", kinél erősebben, kinél kevésbé. Látod elég volt nálad is egy partnercsere ahhoz, hogy a szervezeted materiális síkon is helyreálljon!
Háát hiába, mindig tanul az ember!
Bocsánat a tudatlanságomért, akkor ezek szerint ez lesz a következő dolog (ayurvéda), amiben jobban el kell mélyednem.
Ayurvéda
Ha a cikk alatt lévő ajánlót megnézed, akkor ott találsz egy linket, ami az ayurvedával részletesen foglalkozó írásra mutat.
Hozzászólás írása