Egy környezet- és egészségtudatos ember nem csak a táplálkozására és kozmetikumaira ügyel, hanem arra is, hogy takarítószerei a lehető legkörnyezetbarátabb vegyszerekből készüljenek. De ez még nem elég a valódi méregmentes életmódhoz. Ugyanis környezetbarát vegyszer ide vagy oda - csak-csak vegyszerekről beszélünk.
Ruháinkból, ételeinkből, használati tárgyainkból, bútorainkból és lakásunk levegőjéből kimutathatóak a tisztítás-takarítás vegyszerei - még akkor is, ha nagyon alaposan és bő vízzel öblítettük őket.
Szeretnénk megismertetni veletek néhány olyan alternatívát, amely nem csak a környezetedet nem terheli, de az egészségedet sem károsítja, és nem maradnak utána "vegyszermaradványok".
Környezetbarát takarítás otthon
MOSÓSZÓDA ( nátrium-karbonát (Na2CO3)
A mosószóda környezetbarát, mert olyan körfolyamatban állítják elő, amelynek nincs káros mellékhatása. Tisztító, zsíroldó és vízlágyító hatása alkalmassá teszi az erősen szennyezett ruhák, felületek tisztítására. Általános vízlágyító-, áztató-, zsíroldó- és tisztítószer. Igen kis mennyiség is elegendő belőle. Általános le- és felmosó szer: egy liter forró vízhez három evőkanál mosószóda.
MOSÓszappan
Mosópor-felhasználásunk csökkentésével már sokat tehetünk környezetünk megóvásáért. Akinek azonban még van egy kis ideje és energiája, az készíthet mosószappanból szappanpelyhet sajtreszelő segítségével, amellyel a mosóport lehet helyettesíteni. A szappanpehely gyapjúkímélő mosásra is alkalmas. Az élővizekben teljesen lebomlik, ezért a mesterséges detergensekhez képest környezetkímélő. Mosószappant bármely illatszerboltban beszerezhetünk.
SZÓDABIKARBÓNA (nátrium-hidrogén-karbonát)
Hatásában a mosószódához hasonlít, de annál gyengébben lúgos, vízben jól oldódó fehér por. Patikában 200 grammos csomagolásban kapható.
Jellemzői: Alkoholban oldhatatlan, meleg vízben jól oldódik. A levegőn lassan karbonáttá alakul.
Felhasználása:
BÓRAX Nátrium-tetraborát, (Na2B4O7-10H2O)
Színtelen, kristályos anyag. A levegőn vizet veszít és porrá mállik. Alkoholban nem, hideg vízben nehezen, forró vízben és glicerinben jól oldódik. Mint erős lúg és gyenge sav sója vízben könnyen hidrolizál, oldata lúgos kémhatású, glicerines oldatának kémhatása azonban savas. A hidrolízis során szabaddá való lúg közömbösíti a szabad zsírsavakat. A keletkezett szappanok jó emulgátorok. Gyengén zsíroldó és fertőtlenítő hatású.
Felhasználása:
ECET, CITROMLÉ
Specifikus folttisztítás - környezetbarát szerekkel
A folttisztítás alapszabálya, hogy a folt keletkezése után rögtön neki kell látni annak eltávolításához. Természetes folteltávolító-szerek a következők: citrom, fehér ecet, glicerin, tiszta alkohol, bórax. Mielőtt nekiesnénk a foltnak, öblítsük ki tiszta hideg vízzel, vagy gyengéden mossuk át szappannal. Sose dörzsöljük forró vízzel, mert azzal a textíliához rögzítjük a szennyeződést! Általános szabálynak tekinthető, hogy savas hatású (ecet, citrom) szereket lúgossal (szódabikarbóna, mosószóda), míg lúgos hatásúakat savassal közömbösíthetünk.
|
Folt fajtája |
Tisztítási útmutató |
|
Friss gyümölcsfolt |
Áztassuk tejbe vagy savóba! Vagy rácsöppentett citromlével tüntessük el a foltot a ruhából! |
|
Fűfolt |
Dörzsöljük glicerinnel a foltot! |
|
Golyóstoll, tinta |
Dörzsöljük alkoholba mártott szivaccsal! |
|
Izzadságfolt |
Langyos ecetes vagy szódabikarbónás vízben áztassuk! Szalmiákszeszes vízzel átitatott vattával is eltávolíthatjuk a ruhaneműből. |
|
Kávé-, tea-, colafolt |
Tojássárgájával kevert langyos vízzel kell kiöblíteni! Ecetes, majd normál öblítés! Bóraxos oldatba kell áztatnunk a ruhát! |
|
Mustárfolt |
Dörzsöljük be glicerines ronggyal, majd mossuk ki szappannal hideg vízben! |
|
Penészfolt |
Öntsünk erős szappanos oldatot és sót a foltra és tegyük ki napfényre és tartsuk nedvesen! |
|
Rágógumi |
Dörzsöljük jéggel, amíg megkeményedik, majd szedjük le! |
|
Rozsdafolt |
Áztassuk savanyú tejben vagy citromlében, dörzsöljük be sóval, tegyük ki a napra, és csak ezután mossuk ki! |
|
Rúzsfolt |
Hideg tejszínnel vagy főzőmargarinnal dörzsöljük be, majd mosószódával mossuk ki! |
|
Vérfolt |
Áztassuk 10 percig hideg, sós vízben, majd mossuk ki szappannal! Ha régebbi a folt, keverjünk össze keményítőt és hintőport egy kis vízzel, és ezt kenjük a foltra! |
|
Viaszfolt |
Tegyük a ruhát a mélyhűtőbe kb. 2 órára, és így könnyen leszedhetjük a viaszt! |
|
Vörösboros, sör vagy likőrfolt |
Áztassuk bóraxos oldatban! |
|
Zsírfolt |
Forró vizes átmosás után öntsünk rá szódabikarbónát! |
Ezt a cikket Hannah küldte be számunkra.
Kedves Pumukkli!
Kizárólag úgy tudhatod meg, hogy az általad kérdezett anyagok mit is tartalmaznak pontosan, ha bekéred a gyártótól, forgalmazótól a pontos összetevőket.
Mi megtettük, az ITT található szerekben megbízhatsz, érdemes szemfülesnek lenni, mert bár vannak kiváló cégek, még sem az összes termékük megbízható, így azok nem is kerülhettek be a választékba.
Niki
Szia Zsuzsa!
Az ammonium-hidrogén-karbonát a szalalkáli, amely nem más, mint egy állományjavító és térfogatnövelő szer, azaz egy olyan kémiai vegyület (ammónium bikarbonát, amely sütés közben ammóniára vízre és széndioxidra bomlik, ezáltal porhanyósabb lesz a tészta.
A szalalkáliról és az állományjavitó-térfogatnövelőkről ebben a cikkben olvashatsz bővebb információkat.
A nátrium-metabiszulfit (E223) pedig egy vitatott megítélésű tartósítószer az élelmiszerekben, amely allergén hatású, érzékeny embereknél fejfájást, rosszullétet, hasmenést, asztmarohamot okozhat, sőt a legsúlyosabb reakcióként anafilaxiás sokk is bekövetkezhet. A kénsav sóinak (szulfitok) további nem kívánatos mellékhatása, hogy bontják a B1-vitamint.
Niki
Köszönöm Niki! Annyira jó, hogy számíthatok Rátok! Da a szalakáli nem a nátrium-hidrogén -karbonát? Vagy az az ammonium-hidrogén-karbonát-tal azonos? Most összezavarodtam:-( Egyébként rosszul is vagyok tőle. Többet nem veszek ilyent sem a boltban:-(
Köszönöm gyors válaszod: Zsuzsa
Sziasztok!
A takarítást illetően, rengeteg környezetbarát megoldást olvashattunk itt az oldalon, ezeket többé-kevésbé alkalmazom is. Egyedül a kézi mosogatásra nem találtam még alternatívát. Nem feltétlen a bőröm miatt, mert általában gumikesztyűben mosogatok, csak ha már csinálom, akkor jó lenne jól csinálni.
A héten vennem kellett mosogatószert és a következő összetételűt választottam. (nem mintha olyan sok választási lehetőség lenne)
coco glucosid (5-15%), laurylglucosid (5-15%), natrium gluconat (<5%), éterikus olajok (<5%), xanthangummi (<5%), víz (>30%). Nem tartalmaz nátrium szulfátot, parabéneket és színezőanyagot.
A hatóanyag keresőben, amit megtaláltam, azok közül egyik sem volt károsnak vagy enyhén károsnak titulálva. Amit nem találtam: natrium gluconat, az éterikus olaj pedig valószínűleg nem természetes, mert nincs odaírva.
A kérdésem az lenne, hogy ez most jó vagy nem? Mert nekem annak tűnik, de tudom, hogy millió elnevezés létezik stb, úgyhogy a tisztítószereknél nem tudom eldönteni.
Köszi, szép napot!
Hellogi
Szia Hellogi!
A natrium gloconat egy cukortenzid, használd nyugodtan a kézi mosogatószered!
Niki
Sziasztok!
Szeretném megkérdezni, hogy a polikarboxilát, foszfonát, és a benzisothiazolin, illetve a proteáz káros-e? A mosogató tabbletta tartalmazza. Beírtam a keresőbe, de nem tudok eligazodni a válaszok között :(
Előre is köszi a segítséget. :)
mert teljesen más a nevezék-listájuk, mint a kozmetikumoknak. Erről itt olvashatsz bővebben.
Ebben a termékben bizony van egy jó nagy mumus, azaz a benzisothiazolin, ami miatt én nem használnám a terméket!
Sziasztok!
A mosdókagylót, zuhanytálcát már jó ideje úgy tisztítom, hogy beszórom mosószódával, vagy szódabikarbónával, majd egy kis ecetet spriccelek rá, és végigdörzsölöm. Az hogy melyiket használom, attól függ, melyik akad éppen a kezembe. Mind a kettőt hatásosnak látom. Szerintetek melyiket érdemesebb használni? Arra gondoltam, tulajdonképpen felesleges mind a kettőt itthon tartanom, ha elég csak az egyiket használni....
Előre is köszönöm a tippeket ![]()
Sziasztok,
Szeretném a segítségeteket kérni penész ügyben. Sajnos nemrég felfedeztem, hogy néhány ruhám (színesek és fehérek vegyesen) a szekrényben néhol bepenészesedett. Tudnátok esetleg valami tanácsot adni, hogyan távolíthatnám el a foltokat?
Előre is köszönök minden tippet.
Veronika
Szia Veronika, átmozgattam a hozzászólásod ide, a fenti cikkben találsz egy táblázatot, ott nézd meg.
A szekrényed is penészes lett? Mindenféleképpen meg kellene szüntetned a plusz nedvesség okát és én alaposan átmosnám EM tisztítószerrel az egész szekrényt, hogy a jó bacik győzedelmeskedni tudjanak! :)
A hűtéses módszerrel, ugyan nagyon jól el lehet távolítani a rágógumit, de ha már mélyen belenyomódott a ruha anyagába, ez bizony nem sokat segít.
Szerencsére van egyéb lehetőség is. Mivel a rágógumi kaucsuk alapú, nagyon jól oldják a szénhidrogének (benzin, petróleum, parafinolaj, gázolaj), a növényi olajok és oldószerek (étolaj, terpentin), de még a folyékony állagú állati zsírok is. Igaz ez utóbbiak már kissé nehezebben.
Tehát amennyire lehetséges távolítsuk el mechanikusan a nagyját, majd az előbb említett anyagok bármelyikéből egy keveset tegyünk egy kis vattára, és ezzel alaposan dörgöljük át, majd mossuk ki mosószerrel.
Szia Vali!
Meg tudnád mondani, hogy mi az a sucrose distearate, miből ban, mi a funkciója és mi a hatása a bőrre?
Köszi: Lilla
Ja, és az oldal egyre jobb.
Igen, ez egy ártalmatlan cukorészter. Szacharin disztearátnak is hívják. Stabilizáló, emulgeáló, felületaktív anyag.
Szia Vali!
Köszi a választ. Nikinek is. Még egyet kérdezek, ha nagy baromság, akkor szidjatok nyugodtan. Szóval: a cukor vízelvonó hatású, ezt tudjuk. És ha ez a sucrose distearate egy cukorszármazék, akkor nem lehet, hogy mint krémösszetevő elvonja egy kicsit a bőrből a vizet? vagy számít, hogy hanyadik helyen áll? Ha hülyeség, akkor bocsi.
Köszi: Lilla
Nagy töménységben vízelvonó, kis mennyiségben hidratáló. Egyébként a cukor észterekre nem jellemzőek ezek a tulajdonságok, mert azok inkább "zsírok", mint "cukrok"...
Kedves Lilla!
A cukor bizonyos feltételek mellett reagál a zsírsavakkal, főként a sztearin- és palmitinsavval, és cukor észter keletkezik.
Hatékonysága a zsírsav fajtájától, illetve a cukor részarányától függ. A cukor észter nehezen oldható, és változó erősségű emulgeáló hatással rendelkezik.
A cukor észter többlépcsős kémiai reakció folyamán, zsírsav-metilészterek, zsírsav-kloridok és kristálycukor reakciójával keletezik. Az így képződött keverékből a kívánt cukor észtert kivonják, és tisztítják. Állati zsírokból is előállítható, de általában növényi zsírokat, például szójaolajat használnak erre a célra.
A zsírsavak cukorészterei veszélytelennek számítanak.
Kozmetikai felhasználása: emulgeálószer, bőrpuhító tulajdonságú, enyhe tenzid
Niki
u.i.: köszönjük a dicséretet :)
Van valakinek ötlete, hogy hogyan lehet fagyálló ablakmosó folyadékot készíteni? Nyáron már jól megoldottam egy kis bio mosogatószeres ecetes desztillált vízzel és sokkal jobban bevált, mint eddig a káros ablakmosók, de most félek, hogy télen belefagy a rendszerbe. Arra gondoltam, hogy töltök bele alkoholt, de hát gondolom abból sok kéne bele. Van tippetek?
Az ötlet jó! ![]()
![]()
Szerinted ha ecetet is teszek bele az nem lép valamilyen kölcsönhatásba az bioetanollal? Egy zöld takarításos oldalon olvastam, hogy mosogatógépbe ajánlották az ecet és alkohol keverékét, de ezt mindenképpen frissen készítsük, mert az ecet baktériumai az alkoholból ecetet gyártanak. Nem vagyok egy nagy kémikus sajnos, próbálok a neten nyomozni, de nem találtam erre vonatkozólag mást. Szerinted, szerintetek így is működhet?
Sziasztok. Szuper ötletekre lehet itt szert tenni. És még környezetbarát is.
Lehet hogy naiv kérdés -de még kezdő vagyok és most térek át a környezetbarát dolgokra- hol lehet beszerezni ezeket a dolgokat. Mosószóda, mosószappan, szalmiákszesz és borax. Köszönöm a segítséget Anygalnyuszi ![]()
Szia! Háztartási boltban, gyógyszertárban, de hamarosan lesz a bionom.hu áruházban is! Érdemes Itt is körülnézni!
Sziasztok! Az a gondom, hogy nem tudom eldönteni egyes mosogatószerekről, hogy jók-e vagy sem. Ez abban az esetben áll fenn, ha az összetevőknél nincs leírva feketén-fehéren, hogy mit is tartalmaz az adott szer (csak annyit írnak oda, hogy pl.: x% anionos/nem ionos/növényi alapú felületaktív anyag, stb.).
Eddig, ha nem találtam benne vmi konkrét káros anyagot, megvettem a terméket. Most viszont az Interneten böngészve teljesen elbizonytalanodtam. Néhány példa: Ilyen mosogatószereket jónak ítéltem meg eddig: 1) Surfactants and conditioners from coconut and/or corn, lemon extract, thyme extract, grapefruit seed and pulp extract, aloe, vitamin E linear sulfonate, filtered water. Contains No: Phosphate, chlorine, ammonia, petroleum solvents, alcohol, butyl, glycol ether, SLS or SLES, EDTA, DEA. No Sara Title III, CA 65, or EPA priority pollutants. No materials listed by the ACGIH as hazardous. 2) Vegetable glycerin soap, pure plant essential oils. Now with natural borax for de-greasing. 3) Water, coconut oil derived surfactants*, and almond oil, *does not contain 1,4-dioxane or cocamide DEA. Keep out of reach of children. *Surfactant Derived From Coconut Oil. Contains no phosphates, dyes or perfumes. Because natural ingredients are used, color and body may vary. Aztán, amitől elbizonytalanodtam: Aqua (water), sodium lauryl sulfate and caprylyl/myristyl glucoside (plant-derived cleaning agents), .... vagy ez: Naturally-Derived Ingredients Sodium Laureth Sulfate coconut oil based cleaning + foaming Lauryl Glucoside coconut oil + glucose based surfactant Glycerine emollient for softening your skin Cocamide DEA coconut oil based foam stabilizer Anti-Oxidant derived from rosemary herb leaves Deionized Water SDC Natural Preservative comprised of silver ions + citric acid Fragrance contains essential oils Tangerine + Lemongrass + Bergamot
Attól akadtam ki, hogy leírják: sodium laureth sulfate - kókuszolajból kivonva - természetes(!) összetevőként jelenítik meg, mindenhová kiírják, hogy nem tartalmaz káros anyagot. Ezeknél látom, hogy rossz, de ezek szerint lehet, hogy a többi, összefoglaló néven csak "növényi alapú" vagy "kókuszból kivont" felületaktív anyagot tartalmazó mosogatószerben is sls van? Tehát, igen nehéz jót találni.
Most már S....et se tudok venni ott, ahol eddig szoktam, mert lecserélték egy fele annyiba kerülő magyar mosogatóra, amiben van káros anyag. Ti mit használtok? Könnyen beszerezhető? Nálam az otthon kotyvasztott változatokat egytől egyig leszavazta a család, mert nem habzik, és szerintük nem is tisztít jól. A mosószóda meg kiszárítja a bőrt.
Az Eco.... se az igazi. De vajon mennyire káros? Vegyek, ha nincs más? (lehet, hogy már átléptem a "nooormális" szintet e témában?) Bocs, hogy ennyi ideig untattalak benneteket.
Kedves PZS!
Mi volt az a szer amit korábban vettél, amit lecseréltek egy olcsó magyarra? Az SLS mentes volt?
Sziasztok!
Miután a mosogatószerekkel kapcsolatos dilim nem hagyott nyugodni, megpróbáltam utánajárni, mi a valós összetétel azok esetében, melyeket sokan tisztának ítélnek meg.
Eddig a Sonettet és a Sodasant használtam (jelenleg a Sodasant), ezért mindenképpen ki akartam deríteni, mi is az a kókuszzsír-alkoholszulfát az ő esetükben.
Az eredmény:
Sonett: forrás: sonett.eu (minden fönt van németül, angolul, magyarul, mégis vannak különbségek). A kézi mosogatószer összetétele:
Összetétel: cukortenzid, kókuszzsír-alkoholszulfát, citrát, só, természetes citromfű illóolaj* (citrált* tartalmaz), balzsamos adalékok, *örvénylő víz
Ingredients: sugar surfactant, coconut oil alcohol sulphate, citrate, salt, natural essential lemongrass oil*, swirled water
List of ingredients according to EC 648/2004: Aqua, Alkylpolyglucoside C8-16, Sodium C12-14 Fattyalcohol sulphate, Sodium Chloride, Sodium Citrate, Perfume
Inhaltsstoffliste nach EC 648/2004, Ingredients (INCI): Aqua, Alkylpolyglucoside C8-16, Sodium Laurylsulfate, Sodium Chloride, Sodium Citrate, Perfume
!!!Csak a németben van feltüntetve a sodium laurylsulfate!! Miért csak a németben? EU direktíva kötelező, de félrefordítással változtatható? Úgy látszik, csak a német vásárók tudhatják mi van a termékben, de ők is csak akkor, ha elolvassák a teljes dokumentációt a gyártó oldalán.
Kérdésem hozzátok: a Sodium C12-14 Fattyalcohol sulphate szerintetek megegyezik a sodium laurylsulfate-tal? Mert ha igen, akkor légyszi írjátok be a hatóanyagkeresőbe, hogy ezzel a sodium laurylsulfate-ot jelölik! Ha nem egyezik a kettő, akkor még inkább oda kell írni, hogy mindenki legyen résen, mert félrevezetnek (mint már számtalanszor megbizonyosodhattunk róla).
Ezek alapján gondoljátok meg, hogy vesztek-e sonett mosogatószert! Én már nem keresem többé (a mosószappanja viszont tiszta).
És most jöjjön a Sodasan: sodasan.com - szintén a kézi mosogatószer (sensitive)
Zusammensetzung:
>30% Wasser, 15-30% Zuckertenside, <5% Cocoylalarinate, Siedesalz, Citrate, Xanthan.
Ingredients INCI:
Aqua
Alkylpolygucoside
Sodium Cocoyl Alaninate
Sodium Chloride
Citrate
Polysaccharide
Az aláhúzottat nem találtam sehol. Mi ez? Tiszta vagy sem? Ugyanaz, mint a cocoylalar inate? (ez sincs a hatóanyag keresőben, de egy korábbi elemzésnél egy termékben volt, és azt írtátok, használható) Légyszi segítsetek! Ha tiszta, akkor van remény... (kedves Joy, ebben talán még bízhatunk :))
Köszi!
Üdv,
Zsuzsa
Kedves P Zsuzsa!
Én kifejezetten örülök a "dilidnek", és hogy nem hagyott nyugodni.
Ezek szerint a Sodasan sensitive, és a "hagyományos" (pl. citromos) között van különbség (vagy sumákolás).? Nem sensitive volt a kezemben, és azokon egyértelműen fel volt tüntetve a zsíralkohol szulfát.
A Sodium Cocoyl Alaninate összetevőt nem látom Antal Vali legutolsó hsz. felsorolásában. Külföldi oldalon ezt találtam róla: Alanin-t, kókusz-acil származékot, nátrium-sókat tartalmazó vegyület. Ezek szerint a Sodasan márkából a sensitive haszálható?
Az Ecort nem ismeri senki? Egy olasz márka, és azon SLS feltüntetve.
Szia!
A Sodasan O.K., mindegy hogy melyik. A citromos is jó. ![]()
Én azért kerestem mindenhol a pontos összetevő listát és kértem Vali segítségét, mert abból, hogy "zsíralkohol-szulfát", nem lehet eldönteni, hogy jó-e a termék vagy sem.
Egyszerűen nevetséges, hogy kutatómunkát kell végezni még az öko tisztítószerek esetében is. És még így is azt mondhatom, óriási szerencsénk van, hogy a Sodasan tiszta (én különösen szerencsés vagyok, mert nemrég spájzoltam be egy 5 literes adagot, és nem kell kidobnom :))
Tisztánlátásom kizárólag Vali, és az antalvali. com érdeme, köszönet érte! RespectRespectRespect R.E.S.P.E.C.T!!!!!!!!!!
Ha egy terméken azt látod, hogy anionos tenzid, nemionos tenzid, zsíralkohol szulfát, növényi zsírból kivont felületaktív anyag, akkor még ne vedd meg (kivéve, ha utána oda van írva, hogy nem tartalmaz sls-t, als-t ...stb). Nézd meg a gyártó honlapját, és ha találtál kielégítő infót, csak akkor vedd meg a terméket.![]()
![]()
Köszönöm. A Sensitive változatot egy üzletben már megrendeltem.
Arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy nem egészségkárosító tulajdonsága mellett a szennyeződéseket, főleg égett zsírt hogyan oldja.
Lehet, hogy nincs feltünteve rajta az SLS, de számtalan másik formája viszont benne lehet.
A Sodium Cocoyl Alaninate fent van a Hatóanyagok között!
Kedves Vali!
Kategória: Semleges (Sodium Cocoyl Alaninate). Köszönjük szépen.
Az Ecorban SLS-hez hasonlót sem láttam a dobozon, legközelebb lejegyzetelem mind, és majd megírom.
Végülis már mindegy is, a Sodasan sensitive ezek szerint jó, így nem keresgélek tovább. Márkát illetően igazából nálam nincs jelentősége, hogy melyik.
Nem egyszerű azonban egészségesen élni, még ha akarja az ember akkor sem.
Tényleg elég trükkösen nevezik el a zsíralkohol szulfátokat. Gyakorlatikag több mint 100 elnevezése van, ami "hivatalos". És a gyártók ebben az SLS ellenes időszakban ezzel trükköznek.
Akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba:
(Forrás: http://antalvali.com/melyek-jo-es-hatekony-taplalek-kiegeszitok.html)
Zsíralkohol szulfátok:
SULFOPON ® 101 SPECIAL
Németország
Spanyolország
Olaszország
Franciaország
SULFOPON ® 12 G
Németország
SULFOPON ® 1214 G
Németország
SULFOPON ® 1216 G
Németország
SULFOPON ® 1218 G
Németország
SULFOPON ® 1218 W
Németország
SULFOPON ® 8515 G
Németország
SULFOPON ® HC granulátum
Németország
SULFOPON ® T 35
Franciaország
TEXAPON ® 842
Németország
TEXAPON ® ALS 70
Franciaország
Egyéb
TEXAPON ® ALS BENZ
Franciaország
TEXAPON ® ALS
Franciaország
TEXAPON ® EHS
Németország
TEXAPON ® K 12 G
Németország
TEXAPON ® K 12 P
Németország
TEXAPON ® LLS IS
Németország
Olaszország
TEXAPON ® LS 35
Németország
TEXAPON ® MLS
Olaszország
Franciaország
Egyéb
TEXAPON ® T 42
Spanyolország
Franciaország
Egyéb
TEXAPON ® V 95 G
Németország
TEXAPON ® Z 95 P
Németország
Húúúúú, ez borzasztó!
Kedves Vali, Köszönöm a részletes tájékoztatást! Ha az sls-t ennyiféleképpen nevezik, akkor nem csodálom, hogy nincs ember, aki kiigazodik a termékeken! (meg magamon se csodálkozom, hogy kong tőle a fejem - de az se normális, aki engedélyezte ezeket az elnevezéseket).
Mindenesetre a leírásod alapján most már biztosan tudom, hogy Sonett mosogatószert nem veszek.
A Sodasan maradt az egyetlen használható kézi mosogatószer, ha megerősíted azt a feltételezést, hogy a Sodium Cocoyl Alaninate (vagy - amennyiben egy és ugyanaz - cocoylalar inate vagy cocoylalarinate) semleges tenzid (?).
A Sodium Cocoyl Alaninate semleges tenzidnek bizonyult az eddigi tapasztalatok alapján. De ha kozmetikumban találjátok meg, akkor azért legyetek elővigyázatosak, mert agresszív zsíroldó ez is, bár nem annyira, mint a többi. Nem hiába mosogatószer alapanyag...
és jó hír, hogy Karácsony előtt már fent lesz a bionomban
.
Tényleg meg lehet veszni ettől a sok idióta elnevezéstől
.
A Sodium Cocoyl Alaninate semleges, hamarosan felkerül a hatóanyagtáblázatba is.
Kedves Hozzáértők, Tanácsadók!
Kérlek segítsetek nekem. Találtam egy elvileg öko gépi mosogatóport jó árban. fit Grüne Kraft a neve. Nem tudom eldönteni, hogy jó-e vagy sem. Megnéznétek nekem? Összetétel: 15-30% nátriumperkarbonát, 15-30% nátriumkarbonát, nemionos tenzidek, polikarboxylát, fehérítőaktivátor, enzimek, foszfonát, illatanyagok. Öblítője is van, összetétel: <5% citromsav, < KNaumén- szulfonát, nemionos tenzidek, segédeanyagok Köszönöm ha megnézitek nekem! Eszter
Az ősszel jutottam hozzá, egy maréknyi hasznos íráshoz, amit mostanra sikerült végig bogarásznom. Ebben találtam a következőt; gépi mosogatáshoz 2 kávéskanál bórax (de nem több!!) .Kétszer próbáltam idáig, és egy-két pohár kivételével minden egészen szép lett!!!! Szerintem érdemes kipróbálni! Borga
Köszi Borga a tippet, ki fogom próbálni!
Eszter
Amíg nem tudjuk, hogy pntosan mi is az a nemionos tenzid, mi a fehérítő aktivátor, és milyen illatanyagok vannak benne, addig én bizalmatlan vagyok.
Köszönöm Vali hogy válaszoltál. Sajnos a zacskón részletesebb leírás nincs németül sem, lehet hogy nem véletlenül...és akkor bizalmatlan leszek én is.
Szia Betty!
Köszönöm! Minden jó, ha jó a vége.
Még kérnék valamit, ha nem bánod (nem akarok telhetetlennek tűnni, de ez se bír nyugodni):
Az alábbi összetevők közül melyik használható tisztítószerben, vagy akár kozmetikumban (legalább semleges), és melyik nem?
sodium thiosulfate;
sodium cocoyl sarcosinate;
Sodium Cocopolyglucose Tartrate;
zinc sulfate;
Dilauryl Thiodipropionate;
sodium sulfate; (ez talán sls (?) Vali listájában is vannak hasonlók, de pont ez nincs)
polybutene;
cyclohexasiloxane (ez utóbbiról sejtem, hogy vmi káros műanyag (?)
Sajnos nem találtam róluk semmit, pedig számtalan helyen néztem. Az le van írva, hogy használják erre vagy arra a célra, de hogy káros-e, arról bőszen hallgatnak.
Légyszi segíts! (ígérem, nem küldök egy újabb listát)
Köszi!
üdv,
PZs
mint Te, kedves PZs. Nem találok megfelelőt... Illetve találtam egy terméket, de bajban vagyok az elnevezésekkel: Hatóanyag. Cukortenzid és zsíralkohol-szulfát. Zsíroldó mosóaktív anyag, amely kókusz olajból, keményítőből és cukortartalmú összetevőkből készült. Növényi alkohol,(etanol), vadon szedett éterikus citromfű olaj. Ennyi az összetétel.
A hatóanyagkeresőben a zsíralkohol-szulfátra nincs rossz írva, jónak minősülhet a termék?
Köszönöm! Viki
Kedves fórumozók!
Hasonló az én helyzetem is. SLS és egyéb méreg mentes mosogatószert szeretnék vásárolni. Néztem Almawin, Sodasan, Ecor, Amway, Ecover mosogatószereket.
Olvastam, hogy a Sodasan-t használják többen is, úgy tudom Pribus Tündi is. Az összetevői között viszont első helyen van feltüntetve a zsíralkohol szulfát. Nem tudom eldönteni, hogy ez akkor jó-e?
A többinél sem egyértelmű a líeírás.
Írnátok egyértelműen néhány márkát, ki mit használ. A fentiekbl esetleg melyik a jó? Épp kifogyott a régi, ami mostmár tudom, hogy rossz. Emiatt szeretnék ez alkalommal már jót venni, és nem ugyanazt.
Előre is köszönöm.
Szerintem is a mosogatószerből a legnehezebb tisztát találni! Én a Sodasan sensitiv (nem szeretem ezt a szót, de ez van) fajtát használom (is). összetétel: >30% víz, cukortenzid, <5% Cocoylalar inate, citromsav, növényi alapú tenzidek.
Ez utóbbi nekem is gyanús...
Pár hete nagyon megörültem, mert találtam egy olyan mosogatószert, amit úgy hirdetett a forgalmazó, hogy nincs benne káros tenzid... gyorsan írtam is nekik, kb. a negyedik levélváltáskor derült fény rá, hogy ők sem tudták, de a gyártó tájékoztatása szerint nagyon kicsi SLS van benne... de azt is hozzátették, hogy ez nem káros, mert ellensúlyozásra van benne valami növényi bőrnyugtató... ![]()
Nálam is ez a helyzet. A mosogatószerem összetétele: Purified water, 100% natural anionic coconut kernel oil-based surfactant, salt, almond and cherry oil. Amúgy jó meg minden, a kezemet sem szárítja, de a gyártó honlapján lévő MSDS dokumentum sem mond többet, minthogy nem káros. Na miközben írom ezt a hozzászólást, megnéztem a "free from" részt (eddig nem vettem észre
), és ott írják, hogy mit nem tartalmaz. Ami a tenzidekkel kapcsolatos lehet: SLS (sodium laurel sulfate), Ammonia, Sulfate. Tehát ezek szerint nem lehet sem ALS, sem SLS, sem SLES. De jó lenne :) Mert ettől a cégtől használom a folyékony mosószert és a narancsos tisztítószert is és meg vagyok elégedve velük. De nem értem, miért nem kell ráírniuk a termékre a full összetételt.
A nyaron beneveztem egy EM mosoporra. 1 kg, szerintem egy evig is eleg lesz, mert nem kell sok belole. Mivel az egyszerusitesek hive vagyok, ugy gondoltam, multifunkcionalis lesz, es ezt hasznalom pl. mosogatasra is. Egyelore az adagolast progalgatom (per pillanat egy 5 ml-s kupaknyit teszek kb. 200 ml vizhez), es teljesen jo. Nem habzik, de tokeletesen mos!
Olvasd el, hogy alább mit írt Pribus Tündi!
csak nem volt számomra egyértelmű, hogy minden zsíralkohol-szulfát káros. Akkor ez is kuka...keresgélek tovább:-) Köszönöm! Viki
Értem a problémát! Mi is szembesültünk ezzel, amikor számtalan cég mosogatószerét kellett kielemezni! A legtöbb esetben valóban csak annyi van ráírva, hogy ilyen-olyan ionos vagy anionos felületaktív anyag (esetleg még annyi rá van írva, hogy kókuszból kivont).
Az SLS, ALS alapja is kókuszból van kivonva (lauril zsíralkohol)...
Még keressük a tökéletes megoldást és biztosan lesz a bionom.hu áruházban is, de mivel nem engedünk a szigorú elvekből, azért még nincs, de folyamatban...
Sziasztok!
A mosószóda és a Na perkarbonát okozhat bőrirritációt, viszketést? Nem csak arra gondolok, hogy pl.áztatáskor belenyúl az ember, hanem a kimosott ruha okozhat gondot érzékeny bőrű gyereknél? Marad az anyagban nyomuk? mosódióval mosok, epeszappant használok, de már nem elég a foltokra..
Köszi Vera
Jó tudni, hogy a mosószóda, a nátrium-perkarbonát, a hagyományos lúg valóban környezetbarát szerek, de allergén tulajdonságuk lehet. A mosódiónak és az EM mosó- és takarítószereknek kevésbé.
Öblíts alaposabban, vagy válts EM-re. Jobb ötletem nincs!
Sziasztok!
Arra gondoltam, hogy ha készítek egy erős mosódió alapfőzetet, felturbózom (esetleg reszelt mosószappannal, mosószódával stb.), majd jégkockának lefagyasztom, vajon alkalmas lesz-e mosásra? Esetleg mosogatógépbe is lehetne hasonló módszerrel "tablettát" készíteni. Próbálkozott már valaki hasonlóval?
szio, en meg csak most cserelek mosodios hazi keszitesu mosogatoszerre de eddig minden rendben van vele. igaz en nem gepbe hanem kezi mosogatashoz hasznalom. meg habzik is mert vettem hozza olyan haboztato flakont amibol habos formaban jon ki a szappanos folyadek :O) hozza teszem hogy ezt hasznalom illatositott formaban mosakodashoz es hajmosashoz es imadom (bar meg csak egy par hete kezdtem)!!! a legjobb az, hogy en tudom eldonteni hogy milyen illoolajat hasznalok, es hogy mikor milyen illatom legyen. ezt az oldalt hasznalom mindenfele mosodios receptek letoltesere: http://www.soapnuts.co.uk/soapnut-recipes.html
Ezen kivul minden viz nalunk EM keramiaval van kezelve ami ugye mar onmagaban egy tisztitast, lagyitast eredmenyez. Ja es ez a leheto legtakarekosabb megoldas 50g helybol 2 liter folyadekod lesz amit aztan barmire hasznalhatsz :O))) Hogyan is lehetne ez meg jobb?
Nincs kedved a fenti linkről lefordítani néhány hasznos receptet, és beküldeni a Boszorkánykonyhába, hogy magyarul is hozzáférhetőek legyenek?
Nagyon megköszönnénk! Igaz lányok?
OOOKEEEEE! leforditom, de ennel van egy sokkal jobb oldal akkor inkabb onnet (ezen mosodio orultek chattelnek!). A fenti oldalt azert kuldtem mert youtube videok vannak rajta tehat csak nezni kell. A batrabbak azert belenezhetnek! Kideritem hogyan tudok ekezetek varazsolni a gepemre es kuldom a forditasokat :O)
Szio, csak jelentkezem mert elkeszult a forditas a mosodiokrol. Mar el is kuldtem ketszer de meg nem kaptam ra semmifele visszajelzest. Az elso az tudom nem ment at mert valaki betort az email-embe aztan lezarta a hotmail egy idore amig kipucoltak. Vegul elkuldtem egy masik email cimrol de arra sem jott meg valasz, hogy megkaptatok meg lehet e nyitni ilyesmi (mert nem word doc). ha megvan valaki legyszi jelezzen vissza mert akkor nem probalkozom tovabb tunodve az eredmenyrol
koszike
Megnéztem a Boszorkánykonyhába beküldött még rejtett recepteket, de nem láttam a neved.
Sziasztok! Nagy kérdésem van! Mosogatógépet hogyan tudok jól használni környezettudatosan? Ha nem vegyszert rakok bele, matt lesz és rászárad a kosz
Próbáltam: Sótartályba konyhasót v. ecetet Öblítő helyett ecetet, Em-Biot tisztítószerként szódabikarbónát, mosószódát, Em-Biot, narancsolajost Mindig ugyanaz az eredmény a gép és az edények is mattak, sokszor koszosak is. A felső propeller meg már alig pörög. Ezekkel vhogy nemelég jó a zsíroldás szerintem. Ha valaki tudja a jó kombinációt, kérem írja meg, mert így csak nyűglődés, vegyszert meg nem akarok! Köszönöm: Saléva
Szia Saléva! Nálam is sokáig tartott mire kikísérleteztem hogyan lesz a legjobb a mosogatás géppel.
Végigpróbáltam az oldalon ajánlott variációkat, de nálam az jött be, amikor a mosogatógép különböző programjaival próbálgattam a mosogatást. A kétbetűs tablettáját használom most és nem hígított ecetet öntök az öblítőbe. A program pedig a leghosszabb, ami van a gépen. Előmosogatás, két mosogatás 60-70 fokon, két öblítés, nálam ez az ECO program. A rövidebb programokkal nekem sem voltak szépek az edények. Azóta éjjelre beállítom a gépet (időzítéssel) és mire felkelek pont jelez, hogy kész a mosogatás.
Szia Saléva!
A kétbetűs natúr mosogatótablettáját használom, öblítőnek pedig vízzel hígított 10%-os ecetet...
![]()
Niki
Szia Saléva!
Én is hasonló cipőben jártam. Itt már egyszer összeszedte valaki a lehetőségeket:
http://antalvali.com/comment/23705/oko-mosogatogep-tabletta-korkep
Nekem most kétbetűsöm van, 30 db volt 1000 Ft.
Ehhez még teszek fél kupak narancsolajost és így jó :).
Természetesen + só + öblítő. Utóbbi nekem még káros, ha elfogy keresek azt is. De elsőre szerintem ecettel próbálkozom. Üdv, Ildi
Vannak környezetbarátabb változatok a gyári tablettákra, öblítőkre.
A kétbetűs drogéria natur variációja is jó, (jobb, mint a vegyszeres), ott lehet kapni, szintén környezetbarát márka mosogatógép öblítőjét ECo...r vagy amit én még szeretek az a Sodas...n , amit netes bioboltokban lehet megrendelni,( keresőbe beírod, előjön, ) de Bp-en az Árkádban lévő bioboltban is vásároltam már ilyen sót és tablettát.
A mosogatógépet én minden hónapban kitisztítom: A szűrőket kiveszem, fogkefével és narancsos tisztítóval kisikálom, az ajtó alján a gumitömítéseknél is jól kimosom, és utána egy 60C os mosást indítok el edények nélkül, ecet kb 1/2 dl , Em-es tisztító, mosódió, Na- perkarbonát van benne mosószer gyanánt.
Remélem, így már jó lesz, és megszűnik a nyűglődés!
Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy egy ismerősöm ajánlott titeket. Mindennap tanulok valami újat tőletek. :) Eddig a kozmetikai és tisztítószereket cseréltem le. És akkor itt lenne is egy kérdésem. Segítséget szeretnék kérni, hogy miért büdösek a ruháim?? Már egy pár hónapja tapasztaltam és érdekes, hogy csak a férjem pólói. Már kipróbáltam, hogy milyen ha csak a én ruháimat mosom, de azoknak nagyon jó illatuk lesz, de ha beleteszem a férjemét is akkor az egész átveszi a büdös szagot. Ecettel és teafával öblítek, de már kipróbáltam narancsos tisztítóval is , de akkor is büdösök. Most teszem vissza harmadszor a pólókat, de fogalmam nincs mivel öblítsem???!!! Segítsetek.
Én csak szódát használok!(Na2CO3)
Ez a legjobb "mosópor", csak tudni kell használni...![]()
kérdés
Sziasztok!
Itt is lehet kérdezni? Van egy bio mosogatószer (mosószer, öblítő, vízkőoldó is van ugyanabból a márkából - a nevét gondolom itt nem lehet említeni?), amit használok, és tartalmaz: "5-15%: nem ionos felületaktív anyagok, 5-15%: anionos felületaktív anyagok, 5-15%: kationos felületaktív anyagok". A fenti leírásotok szerint akkor ez nem jó? Hogyan lehet megállapítani?
Ezen kívül tartalmaz még olyan elemeket is, amit nem találok a hatóanyag listában: nátrium-glukonát, trisodium dicarboxymethyl alaninate, hydroxyethyliminodiacetic sav, glicerin szójaolaj, tejsav, nátrium-klorid, trisodium dicarboxymethyl alaninate. (ezek nem 1 termékben vannak benne, hanem az összesben összegyűjtve)
Előre is köszi,
pumukkli