Teljesen önfenntartó családi ház egymillió forintból

Ez nem Új-Zéland, és nem a Gyűrűk ura forgatásának egykori helyszíne, hanem Wales, és egy valós lakóház.

Úgy néz ki, mintha a Gyűrűk ura trilógiának a forgatásán járnánk. Egy ház, ami teljesen beleépül a környezetbe, erős gallyakból, földből és szalmából készült. A tetőt fű nőtte be, az ablakok és a ház belsejéből a derékszögek teljesen eltűntek. Ami az igazán meglepő ebben, hogy a házat teljesen természetes alapanyagokból építette Simon Dale a családjának. A lak 3000 fontba (kicsit több, mint 1 millió forintba) került. Ráadásul mint kiderült, a családfő nem kézműves és nem is építész. A kényelmes vacok a tervek papírra vetése után négy hónappal már el is készült. „Mindenki megépítheti a saját házát. Nem kell más, csak önbizalom, fizikai állóképesség és néhány barát, akik segítenek" – mondta Dale. 

teljesen_onfenntarto_01

Az öko-ház válasz a pazarlásra és a forráshiányra. Vizet a közeli forrásból, meleget a fakályhából, áramot pedig a napfénytetőből nyernek, a hűtő léghűtéses. Az alacsony energiafogyasztású házikó teljesen önálló, Simon és családja nem függ se áram- se gázszolgáltatótól. A lakhatás eme formája megadja a lehetőséget egy egyszerűbb, természetközelibb életre – jelentette ki a családfő. Dale háza minta lehet, ugyanis Wales egyik területén egy teljes ökofalut terveznek, ahol sok kicsi "hobbit-ház" sorakozna egymás mellett. 

A tulajdonos, Simon Dale néhány tanácsa azoknak, akik hasonlóra vállalkoznak 

„A képeken egy ház látható, amelyet a családom számára építettem. Az építésben segített az apósom, az arra járók és az áthívott barátok. Négy hónappal a kezdés után már beköltözhető és lakájos is volt. Körülbelül 1000-1500 munkaórába és 3000 fontba került a beköltözésig. Ez nem sok, ha a lakásvásárlási árakkal hasonlítjuk össze. A házat a környezetre való maximális tekintettel építettük, ezért egyfajta viszonzásként egy egyedülálló lehetőséget kaptunk, hogy a természethez közel éljünk. A saját magad építészének lenni szórakoztató, élvezhetsz és alkothatsz egy olyasvalamit, ami egyrészt a saját egyéniséged, másrészt pedig a föld része, nem pedig egy sorozatgyártott, doboz formájú valami, ami a maximális profit és az építőipar kényelme érdekében épült. A természetes anyagokból való építkezéssel kizárod a gyártók profitját és a karcinogén mérgek keverékét, amik megtöltik a modern épületeket."

teljesen_onfenntarto_02

17 kulcsfontosságú pontja a dizájnnak és a szerkezetnek: 

1. Legyen domboldalba ásva, az alacsony vizuális behatás és a védelem érdekében. 

2. A fejtésből származó kő és sár felhasználható a támfalhoz és az alaphoz. 

3. Készíthetünk tartószerkezetet a hulladék fából, amit a környező erdőből is beszerezhetünk. 

4. Az önmagát tartó tetőszerkezetet nagyon könnyű megcsinálni és esztétikus is. 

5. A szalmabála kiváló hőszigetelő a falakban, padlóban és a tetőben egyaránt, ráadásul könnyű beépíteni. 

6. Műanyag fólia, sár és gyepréteg a tetőn, nyugtató és csökkenti hatásunkat a környezetünkben. 

7. Mészvakolattal a falak légáteresztőbbek és energiatakarékosabb is az előállítása.(A cementes vakolathoz képest.) 

8. Az újrahasznosítható fahulladék felhasználható a padlóhoz és különféle kellékekhez. 

9. Bármi, amire szükséged van megtalálható valahol egy szeméthalomban (ablakok, égők, vízvezetékek, vezetékek...) 

10. Kandalló a fűtéshez – a tűzifa megújuló és rengeteg van a közelben. 

11. A füst egy nagy kőből és gipszből készült kúpon megy át, hogy lassan távozzon és adja le a hőt. 

12. A hűtőt levegő hűti, amely az alapon keresztül, a föld alól érkezik. 

13. Tetőablak segítségével természetes fényt kapunk. 

14. Napelemek a világításhoz, zenehallgatáshoz, számítógéphez. 

15. Víz nyerhető a közeli forrásból. 

16. Komposzt WC. 

17. A tetőről lefolyó víz összegyűjthető egy tárolóban a locsoláshoz. 

teljesen_onfenntarto_04

Használt szerszámok: láncfűrész, kalapács és egy hüvelykes véső, ennyi. Ja és nem vagyok egy építőmester vagy asztalos, a tapasztalatom egy hasonló ház két évvel ezelőtti építéséből és pár apró házkörüli munkából származik. Ez a fajta épület mindenki számára elérhető. A főbb szükséges képességeim a testalkatom, a hit önmagamban, a kitartás, és persze a barátok, akik támogatást adtak - állítja Simon Dale. 

Kellett egy családi ház, de nem tudtuk volna a jelzáloghitelt fizetni 

Ez az épület egy része a kis behatású, más néven permakultúrális életvitelnek. Ez a fajta élet arról szól, hogy harmóniában éljünk a természettel és önmagunkkal, valamint mindent egyszerűen és csak a szükséges technológiát használva oldjunk meg. "Ezen típusú alacsony költségű, természetes épületeknek van létjogosultságuk, nem csak a fenntarthatóságuk miatt, hanem a bennük rejlő lehetőség miatt is, amitől a házak megfizethetőbbek lehetnek, és az emberek közelebb kerülhetnek a természethez, így egyszerűbb, fenntarthatóbb életet élhetnek. Például ez a ház azért készült, mert szükségünk volt egy családi házra, de nem tudtunk volna lakbért, vagy jelzálogot fizetni." - meséli Simon Dale. 

teljesen_onfenntarto_03

Simon Dale mondatai pontosan rávilágítanak arra a kiszolgáltatott függésre, amiben manapság kénytelenek vagyunk élni, ebbe beletartozik az áram-, gáz-, vízszolgáltatástól a lakáshitelig minden. A Dale család jó példa arra, hogy kreativitással, elhatározással és kitartással bármi megvalósítható! Ha további információra vagy kiváncsi az építkezéssel kapcsolatban, vagy akár kapcsolatba lépnél a walesi családapával látogass el a tulajdonos weboldalára, hidd el megéri! 

Szerző: Fodor Márta - Pozitív Nap 

A képeket készítette: Simon Dale 

Forrás: Daily Mail / simondale.net / hírado.hu 


További Hírszem: 

Forrás: 
http://www.pozitivnap.hu/kulfold/ime-az-uj-megoldas-csaladi-haz-egymillio-forintbol-es-teljesen-onfenntarto-kepekkel
4.833335
Értékelés: Nincs Átlag: 4.8 (6 votes)

Hozzászólások

hasznos linkek

Sziasztok!

Összegyűjtötem nektek pár linket környezetbarát épületszerkezetek és szoláris épületszerkezetek témában.

Az első két jegyzet felsorolja azokat a szempontokat is, amiket figyelembe kell venni egy környezetbarát ház tervezése során.

A harmadik jegyzet szoláris épületszerkezetekről szól, az első egyharmada számítás, azt hagyjátok ki :) Ezután érthető ábrák következnek egyszerű, gépészet nélküli épületszerkezetekről: Napterek, tömegfalak, természetes szellőzés, hűtés stb. Érdemes végignézni.

http://www.epitesz.bme.hu/page/1091/

http://www.epitesz.bme.hu/tsz/es/kepzes/1092/

http://www.egt.bme.hu/szikra/w_munkatarsak/szikra/szikra_files/A20.pdf

Jó olvasást!

Értékelés: Nincs

ökofalu

Jó volt ezt a cikket is olvasni, és a hozzászólások - mint mindig -még színesebbé tették.

Hogy a cikk végére reagáljak, ha már ott felemlítődött, szerintem érdekes megmozdulás lenne egypár hazai ökofalu kialakítása... és necsak egyéni próbálkozások (amelyek természetesen nagyon becsülendők) És hely is bőven akadna szerintem.

Mivel a sok videó és más cikk/hozzászólások  is azt bizonyítják, hogy Magyarországon elég drága és hosszadalmas (3-5év az elég húzós) ilyesmi házat építeni, felmerülhetne  egy közös projekt elindítása. Amire szerintem még nagyobb pályázati pénzeket is lehetne szerezni különböző forrásokból. 

Nektek mi a véleményetek erről? Mennyire reális hogy összefognak ilyenért az emberek? Lenne olyan befektető és "használó" közeg amire lehet alapozni ilyen nagyszabású terveket?  Mert magamból kiindulva, szívesen élnék ilyen környezetben, saját kis kerttel kemencével a portámon...kisebb ökolábnyomot hagyva a világban. És úgy hiszem ha meg van rá a környezet nem kell teljesen feladni az ember eddigi életét, ha ilyen életre van igénye. Mit gondoltok?

Értékelés: Nincs

Ez a ház ott épüt ahol ezt elfogadják!

Azt szeretném megtudni hol van az a hely itthon, ahol egy ilyet engedélyeznek? Nem köt bele az ÁNTSZ a építési hatóság és egyebek, amikor olyan házat sem engedélyeznek, aminek a kivitelezéséhez nincs ÉME engedély! (egy ilyen engedély nagyon drága több millió Ft) 

Építései engedély nélkül kényszerbontásra kötelezhetnek, illetve nem adnak lakhatásit, és nem vzeteik be a földhivatali nyilvántartásba, stb stb.

Hiába van jó ötleted, hiába tudod magad kivitelezni, Magyarországon nagyon nehéz igazi bio házat építeni. A mai napig nem kaptam választ az élőhazak oldalon a kérdésemre hogy, hogyan lehet kivitelezni egy dombházat magam, és hogy adnak erre engedélyt. Pedig tény, hogy dombházak épülnek Magyarországon.

Aki pedig vidékre tanyára költözne, annak üzenem, csak akkor tegye, ha bármilyen állattal képes megbarátkozni. Mert az állatok és a növények is része a természetnek. Legyek, pókok, kullancsok, kullancslegyek, egerek, pockok, madarak, rókák őzek, nyulak stb.parlagfű és egyéb behurcolt inváziónövények.

Aki ettől megretten, kérem szépen inkább ne költözzön, minthogy a saját félelme írtózása miatt írtsa őket. Cicák elfogadhatók az egerek ellen nyilván, de az természetes mód. Ahogy a kutyák is a róka távoltartására. :) vagy a vagyonvédelemre, de csak ha megfelelően gondoskodsz a szükségleteikről cserébe.(Kutya: testmozgás, feladatok, étel-szeretet)

Aki belevág szerintem nem bánja meg. Minden egyes pillanatban minden évszakban bármilyen időjárásban részese lehetsz és szemlélheted a természet csodáit az egészen kicsitől az egészen nagyig. Egy cserbogár invázió is hatalmas élmény, ahogy a tavaszi virágos rét szimpompája, vagy az őzek vonulása, és a madarak repte, a kisgólyák születése, és a nagyok hazatérése.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Erre tudtok valamit??

Sziasztok,

Mivel most szólok hozzá először témához - de már régebbóta olvasgatom az oldalt - muszáj elmondanom, hogy rengeteg újat találok itt mindig, szinte függő lettem, már szinte utálom a hírleveleiteket, mert amikor megjön, órákon át nem tudok leszállni az oldalról:-) Csupa engem érdeklő témát vitattok meg, tök jó ötleteket ad mindenki - maradjatok ilyenek!!!

Szóval, nagyon gondolkozom én is kiköltöltözésben a városból, és hát nem vagyunk tele pénzzel, azonkívül gondolkozom biokertben/biokozmetikum-készítésben/gyertyaöntésben is, ezért valami hasonló ház nagyon tetszene, de, két bajom van vele:

-Párban elköltözni valami eldugott helyre, szerintem veszélyes. Sajnos nem olyan a közbiztonság Magyarországon, hogy ilyet meg merjek tenni. Jó lenne egy ökofalu ilyesmi házakból, de nem tudok róla, hogy létezne ilyen. ( Ráadásul ami nekem szóba jöhet az csak a nyugati határvidék vagy a Balaton-felvidék, többek között a veszélyes elemek miatt is ).

-A másik legtöbbeteknek röhejesen fog hangzani, de nekem sajnos maga a pokol: Iszonyatosan rettegek a p.-vel kezdődő nevű, 8 lábú "bogaraktól", gyerekkorom óta. Nem tud valaki valami szuper, halálbiztos távoltartási módszert rájuk???

És még egy utolsó kérdés, bár már más is feltette: Hol lehet ilyen "mintaházat" megnézni élőben?

agi

Értékelés: Nincs
fera.aloe's picture

Ökofalu:

Szia Ági!

 

Ezen a linken sok ökofalu (élő faluról) tusz meg többet.

Sajnos nincs fent az összes.

http://elofaluhalozat.hu/index.php

Üdv :) Era

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Pókfóbia

A pókfóbia részhez szeretnék hozzászólni. Mikortől undorodsz ennyire a pókoktól? Mert általában a felnőttek "ragasztják" rá a gyermekekre az ilyen fóbiákat. Nyilván Nálad is ez történt még kiskorodban.

Fel lehet ezt oldani különböző terápiákkal! Ez azért javasolt, mert a pókok nem fognak eltűnni az életünkből, jobb lenne kicsit megbarátkozni velük

Amúgy a kiköltözéshez sok sikert!!! (én sem tudom hol lehet ilyen házakat megnézni, de gugli és reméljük más olvasók biztosan segítenek ebben!)

Értékelés: Nincs

Fóbia:(

Szia Tünde, Amióta az eszemet tudom, félek tőlük. Van egy - valószínű - bölcsőbeli emlékem is, hogy nem tudtam kinyitni a szememet mert rajta volt egy... De persze az sem segített utána hogy Apám is félt tőlük ( bár ő inkább utálta őket ), viszont olyan szempontból segített, hogy "elpucolta őket az utamból", irtotta őket mindenhol, még a kertben is. Évtizedek óta próbálok megbarátkozni a gondolattal, hogy szembesülök ezzel a félelemmel mondjuk egy hipnoterápiás ülésen, de egyszerűen nincs hozzá bátorságom, hiába gyűjtöm. Ha nagyon régen valami szörnyű élményem volt, mint ahogy valószínű, és azt újra kellene élnem a "gyógyulás" reményében, sajnos nagyon is elképzelhető, hogy valami nagyon durva rohamot kapnék, és akármi is történhetne. Mostanra ( 38 vagyok ) már nagyjából "úrrá lettem" a félelem legbénítóbb részén, mert még tinédzserkoromban is szörnyű asztmás görcsrohamokat kaptam, majdnem megfulladtam, kórházba kellett vinni. Most már ezek nincsenek, de ez iszonyú akaraterőmbe került, rettenetes önuralomba, komolyan. Soha nem bírnék velük egy szobában lenni, a mai napig megölöm őket - ahogyan mások mondjuk az egereket - de legalább már meg merem ezt tenni, régen lefagytam, hosszú idők estek ki, nem is emlékeztem, mi történt. Mielőtt még többen nekem esnének, erre azért van szükség, mert soha nem tudnék úgy aludni, hogy tudom biztosan, van egy a szobámban. Persze nem vagyok hülye, tudom, hogy még itt a városban is biztosan van néhány a lakásban mindig, nem lehet rendszeresen elhúzni a bútorokat vagy felbontani a parkettát, de ha meglátom, nem nyugszom többé... Higgyétek el, volt ilyen párszor életemben, hogy ( pl. utazások alatt ) tudtam, hogy van a szobában, inkább egész éjjel fent voltam... és akad egy pár hülye ismerősöm, aki olyanokkal húz, hogy minden ember életében "megeszik" álmában x darabot...:(

Értékelés: Nincs

Nem értem, olyan kis aranyosak

Hasonló cipőben járok, teljesen átérzem a helyzetet.. Én képes voltam el is költözni otthonról, amikor feltűntek és nem tudtam kiiktatni őket. Nálam is ugyanez a helyzet: lebénulás. Mintha földbe gyökerezne a lábam, mozdulni sem tudok. Lehet, hogy a pókfóbia messzebbre vezet, mert nálunk a családban senki nem fél tőlük, sosem értették, mit vagyok úgy oda. Viszont hallottam még régebben valamelyik rádió adón, hogy az emberek 80  százaléka jobban fél a pókoktól, mint a haláltól. Azt gondolom, ez valamilyen ősi félelelem lehet, és nagyon érdekes lenne, ha valaki konkrétan utánajárna az okoknak. Milyen energiákat képvisel a pók? Mit szimbolizál? Állítólag van homeopátiás szer is pókfóbiára, de én még nem jártam utána.

 

Pókmentes napokat kíván: Szirén

Értékelés: Nincs

"Aranyosak???":))

A lebénulást szerencsére már leküzdöttem...ennyivel előrébb vagyok, de rettenetesen undorodom tőlük, attól hogy hozzám érnek, rám másznak, és FŐLEG attól, hogy nem lehet lerázni őket, mert a fonalon mindig visszajönnek. És persze pontosan a félelem miatt mindig meg is találnak:( Nálunk sem félt igazán senki tőlük, engem ezért a szüleim többször bevittek a Lipótra, és otthagytak azzal, hogy vizsgáljanak ki, biztosan agydaganatom van, és azért vannak a rohamaim:) Azért a 80% szerintem túlzás, bár kevesen szeretik őket, de nekem pl. egy ismerősöm sem fél tőlük, a mázlisták... Nem tudom emlékeztek-e Angie előző férjére. Billy Bob Thornton, halálosan retteg a Comodói sárkánygyíkoktól. Ezért mindig borzalmasan irigyeltem, milyen szuper lehet olyasmitől félni, ami az egész világon csak egyetlen szigeten él...:-)

Értékelés: Nincs

pókocskák

Sziasztok!

A pókok az újjászületést, változást szimbolizálják. A pókfóbia így az ujjászületéstől, változtatástól való félelmet jelenti. Ezt egy kauzális asztrológiával foglalkozó ember mondta nekem, és minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább rájöttem, hogy igaza van. Legalábbis én nehezen változom, az biztos.

Gitta

Értékelés: Nincs

Nem becézgetjük őket:)

Hát valami lehet benne... nehéz felfogni, mert azt gondolnám magamról még örülök is a változásoknak, sőt, az agyammal azt gondolom nincs rossz változás, mert a változás mindig jó mert szükséges, DE.... vannak más erre utaló jelek is+mindenre nehezen szánom rá magam.... kevés egy élet erre, hogy ezt kibogozzam:)

Értékelés: Nincs

ez a videó pont ide illik ;-)

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Már költöznék is!

Magyarországon is láttam már ilyen házat, csak nem "publikálták". Már régóta vágyom egy hasonlóra. Tudom.... csak neki kéne állni....

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

És Sok pénz kell hozzá!

És Sok pénz kell hozzá!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Nem kell több pénz, mint egy hagyományos házhoz

és később behozza a befektetést, hisz kevesebb a rezsije.

Értékelés: Nincs

Pénz kérdés? inkább a törvények/szabáylozás a korlátok(itthon)

Valival értek egyet.nem feltétlenül pénz kérdés.

Ahogy a videon is látszik van egy csomó olyan megoldás pl a vízhasználatra is, ami nem kerül sokba, csak kis gondolkodást és kreativitást igányel. A kádvizet nem kell leengedni, tartályba vezetni és onnan Wc-t öblíteni, szikkasztani és locsolni a vízzel. Esővízzel mosni és fürdeni. stb.

Építóanyag is van mindenütt, agyag, homok, fa, sár, szalma. Ahogy a nap is süt mindenütt és szerencsére az eső is esik, mert ez nem sivatag, ahogy a szél is fúj. Ha mindent ésszel hasznosítanánk, ahogy azt Természet Anyánk adja nekünk, akkor károkozás nélkül élhetnénk ezen a Földön.

Itthon az a gond, hogy minden agyonszabályozott és pénzéhes. Csak az engedélyeztt, ellenőrzött stb. Az élet minden területén. De ki engedélyez és mi érdeke van abban, hogy a hülyeséget a bizonyjtottan károsat írja elő kötelezőnek?

építészet, gyógyászat, szülés, ételek, kozmetikumok, az élet bármely területét vehetjük, mindenütt ugyanazt találjuk.

De mi okosak és lelményesek vagyunk és megtaláljuk a módját, hogy úgy éljünk, ahogy nekünk jó. ;)

Ezért is vagyok hálás ennek az oldalnak, és Neked Vali aki elindítottad, mert innen olyan tudás nyerhető, amivel lehet ÉLNI! és élni hagyni.

Értékelés: Nincs

hasonló ház Magyarországon?

Sziasztok!

 

De szeretnék egy ilyen házat megnézni itt az országunkban. Valaki igazán elárulhatná hogy merre található. Mi is ilyen házat szeretnénk! Egy olyan közösséggel, akik önfenntartóként működnek együtt! Voltam pár ökofaluban, de igazán még nem találtam  ezt meg... :(

Valakinek van ötlete, hogy merre keresgéljek?

üdv

Orsi

Értékelés: Nincs

bio életház Magyarországon

Pár éve találkoztam egy hasonlóval Kővágóörsön. Bioéletház a neve.

T. Mariann

bioelethaz3

bioelethaz1

bioelethaz2

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
Dr. Tóth-Szögi Zsuzsanna's picture

meg van még?

Szia!

Azt nem tudod, meg van-e még? A legutóbbi cikkek-elég régiek-, amiket találtam arról szóltak, hogy a Rácz Lehel bácsit megbírságolták, és lebontást helyzett kilátásba a hatóság.

Értékelés: Nincs

Rách Lehel bácsi avagy Bio Apó, ahogy mi ismerjük

Szia!

Megpróbálok utánajárni Neked, nekünk. Itt lakom a közelében, bevallom, mégsem tudom, mi van vele. Egy kellemes élmény kapcsán, 2007-ben ismertük meg. Errefelé csak Bio Apónak hívják, egyébként egyik évben az egyik nagy lakberendező magazinban volt egy cikk a házáról.

Szóval kutatok, s ha megtudok valamit, jelzem!

Üdv: K.

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

pinceházak

Noszvajon is van

A XIX. század elejétől alakulhattak ki Noszvajon a barlang- és pincelakások. A Bükkalján, Egertől Miskolcig elhúzódó szakaszon a könnyen megmunkálható riolittufa adta a lehetőséget és a nagymértékű elszegényedés hozta létre ezeket. Ma a barlanglakások, kevés kivétellel, már lakatlanok, a falu délkeleti részén, a „Pocem”-ben lévők jó részében pedig alkotótelep működik.

pincehaz-noszvaj

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Noszvaj

Dorka ez látszik a főútról? Mert nekem még nem tűnt fel...de lehet, hogy a kanyargós utat bámulom mindig, ha arra járok.

Értékelés: Nincs

Ökoház lelőhely

Orsika! Én láttam egy ilyet Demjén környékén, a főúttól távol esett, de jól látható volt a domb oldalába építve. Mondjuk biztos nem 1 milkából építették, de tetszetős.  Engem az érdekelne, ki készít ilyet? Én egyedülálló nő létemre vágyok ilyenre, de a dolgos férfikéz hiányzik. Viszont ha megfizethető bevállalnám, de nem ismerek hozzá mesterembert, aki kifabriálja. Szerintetek? Vagy merre érdemes egyáltalán ilyenben gondolkodni mondjuk kelet M.o.o-n?

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Nem egy, száz is van, csak agyonhallgatja őket a média...

Magyarországon rengeteg "dombház", "földház", "élő-ház", "passzív-ház" van, csak valami miatt valakik nem támogatják a népszerűsítésüket.

Ez a ház Máriahalmon van, és egy nagyon kedves barátom, Nagy József álmodta és építette meg:

mariahalom-passzivhaz1

mariahalom-passzivhaz2

Erről (mármint a máriahalmi házról videó is készült, amelynek a második felében egy kápolnásnyéki dombházat láthatsz:

Ez is Magyarországon van:

home-inside-a-hill-dombhaz

Ez a Szentedrei-szigeten:

Ez épp épülő félben van a Kisalföldön:

dombhaz-kisalfold

És még két szintén Magyarországon található dombház, amelyeket Hegedűs Zsolt tervezett:

dombhaz

dombhaz

Értékelés: Nincs Átlag: 4.2 (6 votes)
auratus's picture

passzívház

Sziasztok!

Ezek mind szerelem első látásra tipusú házak, én is szívesen költöznék ilyenbe.

akit érdekel a téma, a google-be beírva (dombház, passzív ház) talál még róla cikket, elérhetőséget, további honlapokat.

Üdv. Kata

Értékelés: Nincs

És még az Anasztázia által

És még az Anasztázia által megálmodott egy hektáros birtokba is jóformán, jobban beleillene mint bármi más... (bár nekem az egerekkel elég sok a problémám, nemtudom őkis nem e beköltöznének egy ilyen házba szivesen? Itt az Alföldön van belőlük elég sok..

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Alföld és az egerek

Osztom a véleményed Borga, tényleg sok egér van ezen a vidéken.

Az ősszel hozzánk is beköltözött egy példány a kamrába, egy darabig próbálkoztunk humánus módszerrel, azután jött a durvább, az egérpogácsa. Na, ez csak nekünk tűnt durvának, ugyanis az egerünk frankón belakmározott belőle, és kutya baja sem volt tőle, sőt még éhesebb lett, mert a kamrában elraktározott bio tésztáimat is megkezdte. Hű, erre nagyon bepipultam, és végül előkerült a ragacs egy darab házi füstölt sajttal, és ez lett a veszte. Azért sajnáltam a kis büdöskéjét, de nem volt mit tenni. Tényleg ismer valaki humánus egérfogó módszert?

Értékelés: Nincs

Humánus egérfogó ötletek.

1. Nem humánus, de természetes: MACSKA, sün.

2. Humánus: kérd meg hogy menjen el, ajánlj fel neki egy másik helyet ahol biztosan talál élelmet. Velük is lehet kommunikálni.

3. Olyan egérfogó, ami csak befogja, de nem öli meg. Önbezáródó ketrec. Befogtad, elviszed onnan messzire 1-2 km.

Saját meglátásom, addig örülj, amig csak egered van! Ha már patkányod van akkor egered nem lesz, de az rosszabb.

Nálunk is van/volt egér és a macsek vált be legjobban. Pedig etetem is, de olyan jó cica, megfogja és odahozza nekem ;)

Ments meg egy macskát, és megmenekülsz az egerektől, neki is jó, neked is.

 

Értékelés: Nincs

humánus egérfogó

Gazdaboltokban árulnak élvefogó csapdát egérkéknek. Ez egy félgömb drótból, aminek nyitott a teteje (itt meg be az egér), de visszamászni nem tud, mert felfelé már tüskés. Az alja nyitható, így szabadon engedhető - a házunktól jóóó messze  a megfogott delikvens. Pár száz forintos tétel. De ha van lelkes párja az ember lányának, akkor az internet is ad ötleteket élvefogó csapdákra. Nálunk két saját barkácsolású és egy bolti fogdossa az egereket. Viszont: mindennap ellenőrizni kell! ;)

Értékelés: Nincs
Lujzia's picture

Szegény

Szegény egér, felturbózta az immunrendszerét aztán mégis kinyiffantottad!:) Mi úgy fogtuk az egereket,hogy fél dióval kitámasztottunk egy dunsztos üveget ,lehetőleg belülröl legyen az ehető része. Igy amikor alámegy elkezd lakmározni és bezárja magát az üveg alá. Könnyen kiviheted csak alá kell nyomni egy vékony akármilyen fém  vagy papir lapot.:)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Egérfogó

Mi is fogtunk már így, csak nem dunsztosüveggel, hanem egy nagy cseréppel. Aztán szabadonengedtük... Vagy ajánlani tudom még a macskát regular_smile.gif A mi cicánk előszeretettel hurcolja haza a kitudjahol elkapott egereket is. Bár ennél a módszernél sem éli túl az egérke, sőt... sad_smile.gif

Értékelés: Nincs

egérfogás

Mi is próbálkoztunk sok mindennel. De eddig a leghatékonyabb és egérbarátabb, a borsmentás vattapamacsok lehelyezése az adott helyiségben, több helyre. Az egerek nem bírják a szagát, és önként távoznak. Működik!!!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Valójában elkell dönteni,

Valójában el kell dönteni, hogy az ember mit is akar tartani; egeret, vagy macskát.        Nálunk úgy tűnt, hogy egy ideig az egérre szavaztunk. 3 éve került hozzánk vendégségbe egy új kutya, ami a cicánkat elzavarta, anyira, hogy az idén már csak a tavasszal láttam egyszer. Innentől elszabadult az egérinvázió. Nem akarok saccolásokba bocsájtkozni hogy mennyi is lehetett... nagyon sok. Az ősszel került hozzánk két cica, sajnos csak az egyik maradt meg, de az nagyon jó egerész. A házba (tanyába), viszont nálunk nem egy egy egér volt bent, úgyhogy nekem már ezek a humánus megoldások eszembe sem jutnak. kb 3-4 éve még én is sírva fakadtam amikor a ragacsba beleragadva megláttam a vergődő egeret és egy madárkát.  Aztán jött az ultrahangos egérriasztó (az égegyadta világon semmit sem ért. kb hatványozódtak az egerek.)  csapdák tömkelege, majd a méreg, amit szörnyen utálok... Ezután már csak macska jöhet számításba, de abból is legalább kettő. Az viszont nagyon jó!  Szóval mondhatnám hogy én ugyan el nem engedem, ha már egyszer megfogtam, hogyisne hogy aztán vissza jöjjön...  De mivel tökmindegy hogy odakint 200 van vagy 210 így aztán  mostmár, hogy újra van cicánk, most már nagylegény vagyok... Egyébként még a legyeket sem bántom ha meg tudom fogni, és ki tudom ereszteni, vagy hajtani. ...de csupa egérszaros  és egérszagú házban élni, hát az ... ...hát ..hát.. hát.... pedig nem vagyok az élőlények ellensége... de hát a magamé sem.

Értékelés: Nincs

Macskusz

Kedveseim, szerintem az, hogy a macska megfogja az egeret, az a természet és az élet rendje!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

egér

Egyetértek. Ráadásul az élet körforgásába, a harmónia (sajnos ma már mutatóba létező) megőrzésébe beleillő esemény. Egérnek a macska szájában a helye. 

Ezért nem tanácsos a méreg használata - azoknak sem, akik nem vegyszermentesen élnek - mert a macsek is kimúlik tőle.

Amellett hogy az egér-szag büdös, elég sok bacit is terjeszt, amire nem hinném, hogy bárkinek szüksége van. Nem beszélve a kirágott ruhákról, és megcsócsált élelmiszerről :-(

Értékelés: Nincs

Szia Sisee

Na, erről még cifrábbakat is tudnék mesélni, de nem igazán akarok. A méreg használattal kapcsolatban meg, és úgy az egész hozzászólásoddal kapcsolatban teljesen egyet értek!!! Ez egy ilyen "már minden kötél szakad" vészmegoldás volt, egy egészen rövid időre. Az idén vagyis tavaly, a sok szárazság igen csak kedvező volt az egérszaporulatnak. De úgy is mondhatnám hogy ennél még sokkal sokkal jobban... Ha azt írom hogy nem volt olyan négyzetméter (a kertben, a gyümölcsfák körül,  az udvaron, és a fák és bokrok alatt) ahol ne lett volna egérlyuk, általában több is...

Találtam egy jónak ígérkező humánus megoldást egyébként ami tetszik, és mindenképpen szeretném használni. A biodinamikusok eszköze ez, nem csupán egér hanem bármilyen rágcsáló, vagy nemkívánatos betolakodó (itt nem ember formájúakra gondoltam) elriasztására, távoltartására. Az adott fajból egy állat irháját kell elhamvasztani, és ebből megfelelő képpen lehet elkészíteni azt az anyagot, aminek a kipermetezése riasztó hatású az adott fajra. Hát igen , ezt a bundát  nem kölcsön kérjük tőle, mármint az állatkától, de azért  lehet ezt, a fajra mint élőlényre való tekintettel, a legnagyobb tisztelettel is tenni, sőt azt hiszem illik is. Azt gondolom ez igazán humánus módszer!

Én az ősszel/télen szerettem volna megcsinálni ezt az egérriasztásos módszert, de sajnos valahogyan elbénáztam, és mivel ennek a lehetősége  csak alkalomadtán van meg, mindez bizonyos hold vagy bolygó állásoktól függ, (általában csak egy-egy adott napon néhány órahossza) és én sajnos ezeken/ezen a napon valami mással voltam elfoglalva, és teljesen ráfelejtettem :((( . No sebaj majd jövőre! gondoltam, csakhogy amikor az idei naptárat (vetési naptárat) a kezembe vettem, az bizony azt írta, hogy erre leghamarabb decembeben lesz mód.  (hát ez pecch). De azért nem adom fel, viszont úgytűnik, egyenlőre marad a cica. Éljenek a cicák!!!

Ha valakinek felkeltettm volna esetleg az érdeklődését  e módszerrel kapcsolatban, akkor a  Maria Thun féle vetési naptárat kell keresni, a Biodinamikus Közhasznú Egyesület kiadásában, ami a holddal való kertészkedésben (is) nyújt sok sok segítséget, és esetleg meghozza a kedvet a Biodinamikus szemlélet mód megismeréséhez. Én magam még nem vagyok ennek igazán ismerője inkább csak felületes ismereteim, vannak a témával kapcsolatban, viszont nagyon érdekel, és szeretném (ha minden igaz fogom is) az idén elkezdeni a közelebbi ismerkedést.  Az egerekkel meg semmi bajom, ha korlátozott számban vannak jelen,(a házamon kívül)

Borga

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel