AntalVali.com

10 évvel ezelőtt néhány évig  Tirolban éltünk. Ott tapasztaltuk és ismertük meg a "bio"  fogalmát először. Egy luxusétteremben dolgoztam, ahol minden ételünk "klein und fein" volt! Kicsi adag, különlegesen elkészítve! A tulajdonos minden részletre ügyelt a konyhán, a minőségre legfőképpen. Legtöbbször a helyiektől vásároltuk meg az alapanyagokat, ő maga főzött, sok mindent megtanultam tőle! Ott szoktam rá a zöldségek napi 3x fogyasztására, hiszen ők mindenhez salátát esznek! Gyermekkoromban az ehetetlen óvodai koszttól elfordultam mindenféle zöldségfélétől, Tirolban viszont újra rátaláltam. Ott lett kedvencem a Tiroli Käsespätzle (Sajtos nokedli), ami egy kiállhatatlanul büdös sajttal készül, melyet a hegyen készítenek a helyi parasztok! A poshadt, áporodott sajt szaga, mennyei ízeket takar! 

És igen! A fű, az erdők, a legelők tényleg zöldebbek! A helyiek tényleg összhangban vannak egymással, időt szánnak mindenre! Tirolban még érzed és látod azt az értéket, ami itthon lassan elveszni látszik....és a tehenek nem lilák...

Fürtös

A gazdasági önvédelem bástyája: Tirol

Beszélgetés Bankos Lászlóval és Adriennel 

Egy magyar házaspár hosszú évekkel ezelõtt Tirolba költözött, majd elképedtek azon, hogy hazánktól nem is olyan messze a legkisebb közért is gazdasági szabadságharcot folytat az idegen termékekkel szemben. Késõbb Adrienn egy élelmiszerüzlet vezetõje lett, majd tökéletesen beleláttak abba a gazdálkodási rendszerbe, amellyel Tirol minden egyes helyben lakó gazdát véd. László mesterszakács lett, így egy pillantással meg tudja állapítani, milyen mérgezõ cikkeket lehet találni a hazai bevásárlóközpontok polcain. Éppen ezért velük kutattuk az önvédelem eltanulásának lehetõségeit. 

Odakerülésük után milyennek látták Tirolt magyar szemmel? 

Adrienn: A hálózat, amelynek mûködését megismertük, már az 1970-es években is mintegy 220 sikeres üzlettel rendelkezett, mégsem terjeszkedtek a tartományon kívül, mivel véleményük szerint az a „saját országuk”, azért tartoznak felelõsséggel. Ennek megfelelõen nem is nyitnak máshol boltot, csak Tirolban. Igaz, annak az olaszokhoz tartozó részén is, mivel véleményük szerint a határ nem ott van, ahol kellene… Ennek megfelelõen a német–olasz vonalon két méterrel az átjáró elõtt virágágyásokat és betonkockákat csinálnak, ezekre pedig szép nagy táblát szerelnek: Süd Tirol ist nicht Italien – Dél- Tirol nem olasz felirattal. Az olasz rendõrség pedig ezzel nem is nagyon tud mit kezdeni: nem jöhet át a határon intézkedni. Viszont a tiroli fiatalokat, akik ezt a kampányt maguktól is folytatják, osztrák részrõl nem is fasisztázza le senki hazai részrõl… 

Hogyan gyakorolják a tiroliak a gazdasági hatalmat saját földjükön? Hogy gyõzik le a tõkeerõsebb külföldit? 

László: A tartomány durván akkora, mint három magyar megye, tehát egy „miniországnak” felel meg. Mégis az egész területén nagyon ügyelnek arra, hogy csak a helyi parasztokat támogassák. Külön összefogással országos hírű márkaneveket csináltak, ezek közé tartozik a Bio vom berg is, mely kizárólag bio minõsítésű, helyi árut rejt, A-tól Z-ig, hústól a tejtermékekig. A márkanév amúgy közösséget is takar, amelybe minden termelõ beléphet. 

Adrienn: Saját sajtok készítésébe is kezdtek, ezek közül nem egy pedig már európai díjakat is nyert. A tejet csak a helyi gazda szállíthatja, a feldolgozáshoz pedig közös gyáruk, sajtüzemük, húsüzemük van! 

Mit szóltak ehhez a multik? 

László: Az említett tiroli bolthálózat nem állt meg 220 üzletnél: havonta- másfél havonta újabbat nyitnak. A saját márkák beágyazottsága teljes, mondhatni, a tiroli gazdáknak a róka is elõre köszön… Olyan helyzeti elõnyük van, hogy a Tesco be sem merészkedik Tirolba, a Penny Marketet pedig most ebrudalták ki. Ha pedig egy idegen üzlet nem tartana túlnyomó többségben helyi árut, azonnal el kellene hagynia a piacot. 

Adrienn: Óriási a különbség a tekintetben is, hogy miként bánnak a dolgozókkal! Míg Ausztriában korrekt módon megfizetik a túlórát, Magyarországon az elsõ három hónapban, amíg nincs végleges szerzõdés, sokszor napi öt órát túlóráztatják a fiatalokat. Aztán gyakran mehetnek Isten hírével, s jöhetnek az újabb áldozatok… Képletesen: míg a multicégek Budapesten napi másfél liter vért szívnak le, addig Tirolban csak két decit… Épp annyit, amennyit az adott ország megenged nekik. 

Milyen a minõségellenõrzés az ittenihez képest? 

László: Annyira szigorú, hogy ha például leveszünk egy biohúst a polcról, azon olyan azonosítószámok találhatók, melyek teljes ellenõrizhetõséget tesznek lehetõvé. Például ha a vevõ otthon, kíváncsiságból a világhálón beüti az áru kódját, azt is megtudhatja, mikor született az állat és hol tartották. Kis túlzással azt is, milyen színû volt a kötény a nagymamán, aki söpörte az istállót… 

Adrienn: De még azt is, hogy mit evett a boci, milyen betegségei voltak, tehát lényegében mindent. A tiroli bolthálózat titka mégsem csak ez. Sokkal inkább az a tény, hogy az elejétõl fogva felvállalták, csak a helyi gazdákat támogatják, s ha lehetett, hajlandók voltak kisebb árréssel dolgozni, de a tiroli gazdák termékeit vették át a külföldi helyett. Ez a folyamatos összetartás vezetett oda, hogy ma már, ha egy háziasszony bemegy a boltba, hiába lát leárazva német tejet (amit az EU elõírásai miatt itt is kell tartani), eszébe sem jut levenni a dobozt, inkább választ a háromféle tiroli tej közül. A boltok szlogenjében egyébként az is mindig szerepel, hogy tiroli munkahelyeket teremtenek. 

Képes a tiroli hálózat csábító árakat biztosítani? 

László: Egy doboz nagyon jó minõségû, tiroli termelésû tej talán 10 centtel, 25 - 27 forinttal drágább, mint a német import, tehát mint az átlagos tej. Utóbbi tegyük hozzá, olyan, hogy az árut adó állatok félméterenként szorongtak és életükben nem sétáltak. Ám nem csak az árakkal foglalkoznak: az iskolák például úgy vannak felépítve, hogy a gyerekek egészséges élelmiszert kapjanak: a helyi parasztok behozzák a tejet az iskolába, de õk csinálják a kicsiknek a gyümölcsjoghurtot, a kakaót és a tejtermékeket is. Persze a gazdákra is figyelnek: ha egyiküknek nincs pénze csomagológépre, összeállnak hárman-négyen. Továbbá a hegyoldalba már akkor is „tejlifteket” építenek, ha az illetõ csak négy-öt kanna tejet képes naponta kitermelni. A lift aljához pedig hajnalban megérkezik a tejeskocsi és ki is szivattyúzza a tejet, kiegészítést biztosítva a gazda megélhetéséhez. Ugyanilyen célból a termelõk saját kenyérsütõ üzemmel is rendelkeznek. 

A hétköznapi tiroli polgár milyen hazafi? Önérzetesebb, mint a magyar? 

Adrienn: Annyi bizonyos, hogy ha egy helyi fiatal felveszi a népviseletet, senki sem kérdezi tõle, hogy vajon tánckörbe megy-e… Vasárnap eleve népviseletben mennek a templomba. Ráadásul arra is kínosan ügyelnek, hogy az ifjak számára készüljenek olyan ruhák, melyek által a népviselet hordható kicsit fiatalosabb formában is. Tehát a farmerokra és az ingekre is csinálnak olyan hímzéseket, amelyek nem a századeleji, múzeumszagú motívumokat idézik, hanem fiatalosak, sikk lehet hordani õket. De a földmûvelés sem „ciki”, és a kicsi gyerekek is bátran pattogtatják az ostort. 

Sikerül Tirolban helyben tartani a fiatalokat, a jövõt? 

László: Külön program létesült erre nézve, s nem csak az ifjaknak tudnak jövõképet biztosítani, de magukat a falvakat is szépen gyarapítják. Ide értendõ a földek védelme, de az is, hogy az ingatlanokat nem igazán szerezheti meg külföldi „befektetõ”. Ebbõl következik, hogy a bevándorlás sem olyan erõs, mint máshol, a népességfogyás üteme pedig sokkal lassabb. A tartomány eközben kiemelten támogatja a hagyományõrzõket, a felvonulásokat, ezek résztvevõi pedig katasztrófák idején is segítenek, méghozzá fegyverrel, ha kell, és ez senkit sem zavar. S ami a legfontosabb: a gyermekek ezeket a mintákat kapják, látják, legkisebb koruktól kezdve! 

Az alábbi cikket a "Karpatia - a gondolkodó magyarok lapja" 2011. januári számában találtam, szerző: Z. Kárpát Dániel