Vastagbélrák: hogyan kerülhető el a legrosszabb?

Az elmúlt évtizedekben nőtt a vastag- és végbéldaganatos megbetegedések száma. Itthon a második leggyakoribb rosszindulatú elváltozás, évente egy kisebb városnyi lakosság halálát okozza. Míg tíz-tizenkétezerre tehető azon betegek száma, akik a tumor műtéti eltávolítása után sztómával kénytelenek élni.

A genetikai adottságok, az életkor mellett az életmódnak is kiemelt szerepe van a vastag- és végbéldaganatok kialakulásában. A zsíros, koleszterin- és kalóriadús étrend, az elhízás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód pedig csak növeli a kockázatot, de egyes gyulladásos bélproblémák is hajlamosíthatnak (colitis ulcerosa, Crohn-betegség) a rosszindulatú béldaganatokra.

Fontos a táplálkozás. De a szűrés is Forrás: sxc.hu

A rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztás, a rostokban gazdag táplálkozás azonban védő funkciót lát el, felgyorsítja az emésztést, elősegíti a méreganyagok gyorsabb áthaladását, ezzel óvja a beleket a rákkeltő anyagok visszaszívódásától. A szakemberek elsősorban az ötven év felettieket tekintik veszélyeztetett csoportnak, bár a betegség a fiatalabb korosztályokat is egyre inkább érinti - magyarázza Somogyvári-Simicza Imre, a Magyar ILCO Szövetség elnöke. (Az ILCO betűszó, az ileostoma és a colostoma szavak első részeit takarja.)

Amennyiben a betegség családi halmozódást mutat, azaz a felmenők körében már előfordult vastag- vagy végbéldaganat, méhtestrák vagy más hasi tumor, akkor egész fiatalkorban érdemes időt szánni a szűrővizsgálatokra. A vastag- és végbéldaganatok korai stádiumban általában teljesen tünetmentesek. Intő jel lehet azonban, ha megváltoznak a székletürítési szokások, az élénk színű vagy sötétbarna véres széklet, a hasi panaszok, görcsök, puffadás, étvágytalanság, fogyás is jellegzetes tünetek - figyelmeztet a szakember.

A betegek egy része nem tulajdonít komoly jelentőséget a panaszainak, ezért sokszor csak későn fordul orvoshoz, amikor a tumor rendszerint már kiterjedt, más szervekre is áttéteket képezett. A székletben kimutatható vér daganatra utalhat, ám a tumor meglétét általában béltükrözéssel, szükség esetén képalkotó eljárásokkal CT, MRI tisztázzák. A teljes vastagbéltükrözés, vagyis a kolonoszkópia során ujjnyi vastagságú, másfél méter hosszú rugalmas eszközt vezetnek fel a végbélen keresztül a szervezetbe. A vizsgálat átfogó képet ad a bélrendszerről, átlagosan negyedórát-ötven percet vesz igénybe. Bár van lehetőség fájdalomcsillapításra, az eljárás meglehetősen fájdalmas és kellemetlen.

A kényelmetlenségek ellenére a vizsgálattal idejében felfedezhetők a rákmegelőző állapotok, így például a bél felszínén növekvő, hosszú ideig jóindulatúnak tűnő szövetszaporulatok, a polipok is, amelyek magukban hordozzák a burjánzásra hajlamos sejteket. Ugyanakkor béltükrözéssel a vastagbél-polip eltávolításra és szövettani mintavételre is lehetőség van. Klinikai vizsgálatok szerint a vastag- és végbélrákok a jól szűrhető daganattípusok közé tartoznak. A szűréseket negyven-ötven éves kortól tanácsos elkezdeni, ám a kockázati faktorok megléte esetén ennél korábban.

A colorectalis rákok gyakran képeznek áttéteket a nyirokrendszerre, tumoros szövetek jelenhetnek meg a májban, a tüdőben, az agyban, a csontokban. A béldaganatos betegeknél az ötéves túlélés esélye nemzetközi tapasztalatok alapján megközelíti hatvan százalékot, a korai stádiumban felfedezve azonban még nagyobb ez az arány.

Az időben felismert kisméretű daganatoknál nincs szükség nagyobb műtétekre, a betegség teljesen gyógyítható. Ellenben súlyosabb esetekben, amikor nem lehetséges a bélfolytonosság helyreállítása a végbél záró izomzatát is el kell távolítani, akkor a sebészek mesterséges nyílást, sztómát készítenek kivezetve a végbelet a hasfalra, amelyen keresztül a bélsár távozni tud a szervezetből. A sztóma (jelentése: szájadék, nyílás) lehet átmeneti vagy végleges, az alapbetegség jellegéből adódóan készülhet vékony- és a vastagbélszakaszon is. Alakja rendszerint kerek, színe hasonlít a száj nyálkahártyájához, 2-4 cm átmérőjű, maga a nyílás kicsi csak székletürítés közben tágul ki.

Magyarországon a nyolcvanas években kezdtek szerveződni a sztómásokat segítő társadalmi egyesületek, betegklubok. Ma mintegy félszáz ilyen klub működik országszerte, fő céljuk a betegek helyzetének javításán, érdekvédelmén túl, a személyre szabott lelki és fizikai utógondozás, a fejlett rehabilitációs metódusok megismertetése.

„Sztómával is lehet teljes értékű életet élni, dolgozni, sportolni, utazgatni éppúgy, mint a műtét előtt” – mondja az ILCO elnöke, majd hozzáfűzi: az érintettek életminőségét jelentősen javíthatja az irrigálás, amely sok esetben valódi megoldást jelent a hétköznapokban. Az irrigációs, beöntéses módszerrel huszonnégy-negyvennyolc órás székletmentesség érhető el. Előnye, hogy a székletürítés ebben a formában szinte akaratlagosan szabályozható és kedvező esetben sztómazsákot sem kell viselni a két irrigálás között. A beöntés azonban csak szakorvosi javallatra alkalmazható, a módszer két-három óra alatt elsajátítható, a kórházi osztályokon szakképzett nővérek is segítenek. Ám csak akkor érdemes belevágni, ha valaki rendszeresen, legalább két-három naponta el tudja végezni azt.

A sztóma típusától és az életmódtól függően többféle gyógyászati segédeszközből válogathatnak a betegek. Társadalombiztosítási támogatásra csak meghatározott mennyiségű zárt, illetve üríthető sztómazsák, védőpaszta, bőrkímélő krém, lemosó folyadék, valamint irrigáló készlet rendelhető. A rák e formájának előfordulása néhány nyugati országban, - ahol a szűrési technikákat kiterjedten alkalmazzák - már csökkenő tendenciát mutat.  Itthon egyenlőre nincsenek szervezett szűrővizsgálatok, ezért a szakemberek azt javasolják, nem múló bélrendszeri panaszok esetén késlekedés nélkül forduljunk orvoshoz.

(Forrás: medizona.hu)

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Hozzászólások

Végbéldaganatra milyen kiegészítő terápiát javasoltok?

Szia!

Végbéldaganattal vagyok diagnosztizálva. Nagyon egészségesen élek, eddig is ezt tettem (húsmentesen, csok rosttal, fehér liszt-tejtermék-cukor kizárva, gyógyteák stb). Most ennek ellenére igen sok információ közül nem tudok választani. Ebben kérem segítségeketek. Gyógygombákat, táplálékkiegészítőket (pl. macskakarom, Lapacho, Omega3,Spirulina, Flavogenin-Acerola és gyógyteákat eszem-iszom). Kérdésem, hogy a Ti termékeitek közül mit ajánlanátok. Műtét előtti kemo és sugárterápia vár rám, mert nagyon rossz helyen van a daganat és jelenleg még nem műthető. Köszönöm segítségeteket.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Vastagbéldaganat

Kedves Kittkatt3!

Személyes konzultációt ajánlok Dr. Ládi Szabolccsal (magánban küldöm elérhetőségét) vagy Wolfgang Köbellel (rendeles.wk@gmail.com).

Vali ebben a hozzászólásában nyújtott segítséget egy Olvasónk kérésére, szeretettel ajánlom figyelmedbe tanácsait. Amit mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy ha kemo- és sugárterápia is vár Rád, akkor mindenképpen egyeztetni szükséges orvosoddal!!! hogy miért is emelem ki, elolvashatod a hozzászólás alatt elindult párbeszédben...

Szeretettel,

Niki

Értékelés: Nincs

vastagbéldaganat

Kedves Nikoletta!

Köszönöm gyors válaszodat, sok új termékről még nem is hallottam, de kicsit bizonytalan vagyok a meglévő táplálékkiegészítőimben illetve azok váltásában. Tudom hogy életmódváltásról is írnak a kommentek, de ebben már csak akkor tudnék változtatni, ha Tibetbe költöznék....mindíg (pici gyermekkorom óta) gyümölcsökön, zöldésegen éltem, három gyerkőc mellett (akiket mind 3 évig szoptattam) hetente túrázom-tam, abszolút környezetvédők vagyun mindannyian, bemért fekhelyeinkhez mindig ragaszkodtunk, heti egy nap böjt így 43 évesen is megvan, soha nem szedtem gyógyszert, homeopátia, és fitoterápia amit használtam a gyerkőcöknél és magamon is, magam készítem a Bach virágterápiát és sorolhatnám. Mindezeket csak azért írom le, hogy lelkileg visel meg, hogy olyan célcsoport daganatához vagyok sorolva, akik egészségtelenül vagy legalábbis sok adalékanyaggal szennyezetten éltek. Egy ami tudom, hogy sok volt nekem, az hogy világéletemben egyedül teremtettem meg mindent (egyik porontyomat sem tolta más babakocsival), sem mama, sem papa, csak párom és én....és ennek ára van, ha lelkiismeretesen szeretnék nevelni. Pszichológiát végeztem, így sajnos tudom, hogy az elengedés-sel vannak problémáim. Mindezeket csak azért írtam le, hogy nagyon hálásan megköszönjem a nyújtott segítséget, lesz mit olvasgatnom a sok jó termékről. Mindenkinek jó egészséget kívánva, üdvözlettel: Kittkatt3

Értékelés: Nincs

Kittkatt3 végbél- (vastagbél)daganata: felfoghatatlan

Kedves Kittkatt3!

Engem mélységesen elszomorított az, ami Veled történt. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy ilyen példás életmód mellett daganatod lett (végbél vagy vastagbél? nekem nem világos). Nem lehet, hogy a szüléseknél történt valami? vagy egy baleset, ami a végbél környékét érintette? Értetlenül állok a helyzeted előtt.

Az is lehetetlennek tűnik a számomra, hogy pszichés okok állnának a betegséged mögött. Hiszen pszichológus végzettséged van, ismered az önmegismerés, önfejlesztés, stressz- és problémakezelés módszereit. És egészséges táplálkozás mellett még a stresszt is könnyebben viseli az ember - legalábbis így gondoltam egészen eddig a pontig.

Az is példás, hogy gyermekkorod óta egészségesen táplálkozol. Nagyszerűek lehetnek a szüleid, ha erre már akkor (gondolom a 70-es, 80-as években) odafigyeltek / odafigyeltetek. Én nagyon büszke lennék, ha ilyen közegben nőhettem volna fel abban az időben!

Mielőbbi gyógyulást kívánok!

Ági

Értékelés: Nincs

végbéldaganat

Köszönöm-köszönöm!!!

Hálás vagyok minden megértő szóért-mondatért. Végbéldaganat amiről szó van, és annak ellenére, hogy korai stádiumban ismertem-ismerték fel, igazán sok nehézséggel jár. Minden mondatomat csupán azért írtam le, hogy ne higgye senki, hogy védve lehet még olyan életmód mellett sem, mint a tudatos, odafigyelő, minden adalékot kerülő és reklámoknak el nem csábuló ember (akár mint én is). A gyermekkorról csak annyit: annak idején nem volt sok pénz, így kézzel sütöttük a kenyeret, magunk mentünk szedni gyümölcsöt-zöldséget, saját fólia és saját zöldséges-gyümölcsös szolgált a család részére. Ezek azok, amit én is, és még bízom benne mások is újra tanulja. Kézzel mostunk, minden takarítást szódabikorbóna, ecet és só oldotta meg. Most ezt újra feltatálták...pedig csak 20-30 évvel ezelőtt volt. Én olyan emlékeket tárolok, amik lehetővé tették, hogy annak ellenére hogy jól élek, megtartsam a gyökereimet, és habár igen munka és időigényes mindez, de sokat jelent, viszont az elvárások is nőttek nem csak velem, de minden emberrel szemben is, és egy ilyen életvitel mellett, ahol 4 megálló hosszig gyalogosan teszed meg az utat, ahol elvekből nem használsz autót csak körutazáshoz és világlátáshoz, ahol inkább meggyűrod a tésztát, csak hogy energiával legyen tele, de mindez hosszú idő, ugyanakkor a gyerekkel tanulni kell, a háztartást vezetni kell, a kertet ápolni kell (és nincs bejárónő, bébysitter-mert elveid vannak és magadnak szültél és minden lépését látni akarod a gyerekednek), felőrölnek lassan.  Sajnos be kell látni, nem tudsz annyit töltődni, hogy mindenre elegendő legyen az energiádból. Először csak fáradsz, aztán nehezen alszol, és elmész kivizsgálásra, ahol megkapod a diagnózist. Ez ne történjen meg senkivel, én is azon vagyok, hogy elengedjek elveimből amit lehet, illetve ne számítson annyira az elvárás, csak elég jó akarjak lenni, ne tökéletes.  Köszönöm.

Értékelés: Nincs

Lelki okok

Kedves KittKatt3!

Szeretettel ajánlom Neked a családállítást a lelki okok feltárására.

Babó

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

vastagbéldaganat

Kedves Kittkatt3!

A tibeti gyógyászatban és a nyugati pszichológiában (Dr.Carl Jung) is jelen van az az elképzelés, miszerint rendkívül fontos, hogy szembenézzünk belső ellenségünkkel, saját elménkkel, és megfékezzük azt.

Bármennyire is rémítő e feladat, mérhetetlen a jelentősége mind az egyes ember, mind tágabb környezete szempontjából. A tibeti gyógyászat a probléma gyökerét a tudatlanságban látja, amely a "három szellemi méregnek" is nevezett vágyakozás, avagy ragaszkodás; harag, avagy gyűlölet és korlátoltság, avagy ostobaság okozója.

No, de nem is okoskodom tovább - úgy vélem, hogy tökéletesen tisztában vagy ezekkel a "gondolatokkal" és sikerül megvívnod csatádat.

Kívánok Neked minden jót - Erőt, Kitartást, Hitet és Szeretetet!

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Segítség műtét előtt álló sztómás betegnek

Sziasztok!

Anyukámat 2004-ben műtötték, azóta sztómás. Minden évben jár kontrollra. Ma az endoscopia megerősítette, hogy a vastagbélben egy "újabb" 35 mm-es elváltozás található. Holnap kell mennie a sebészhez, de már a gasztroenterológus is azt mondta, hogy függetlenül a mostani biopsia eredménytől, műteni kell. Vettem Neki Emóciót, de gondolom ez még önmagában kevés. Ezen kívül, mit tehetek? Hogyan segíthetek?

Segítségeteket előre is köszönöm!

Babó

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Most olvasom csak, hogy anyukád sztómás!

A lejebb írt javaslataim ennek fényében csak annyit változnak, hogy a tisztítókúra menetével kapcsolatban mindenképpen kérjétek ki Dr. Ládi Szabolcs véleményét.

Értékelés: Nincs

RE:Sztóma

Kedves Vali!

Nagyon szépen köszönöm a segítséged!!!

Ne haragudj, ha butaságot kérdezek, de az, hogy mindent szedni kell, amiket felsoroltál, az azt jelenti, hogy pl. az I. védelmi vonalnál, mind a négy terméket (C Food, E&Selenium,Emóció,Q10) szedni kell, vagy a négy termék közül kell egyet választani?

Amit nem lehet Nálatok kapni, és az OrganicMission-nél sem találtam (pl. Zyflamend), -de lehet, hogy idegességemben nem jól kerestem-, azt hol tudom beszerezni?

Még egyszer nagyon köszönöm!!! Nem tudom mi lenne velem(ünk) Nélkületek! Reményt adtok, és utat mutattok!

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Baboca76 kúrája

Az I. védelmi vonalnál felsoroltak közül mindegyikre szükség van. Amikor ilyen komolyra fordul a helyzet, akkor bizony muszáj bevetni a legtöményebb természetes antioxidánsokat, nem elég csak felváltva adagolni.

Zyflamendet segítünk szerezni!

Értékelés: Nincs

Bettynek Babótól

Értem, köszönöm! Nem voltam biztos benne, mert elsőre döbbenetesen soknak tűnt.

Kérdezhetek még valamit? (Bocsánat, hogy nem vagyok összeszedett, de egymás után jutnak csak eszembe a kérdések.)

A kórházban is lehet adni ezeket?

Az életmódváltással együtt, ezeket a kiegészítőket is élete végéig, ilyen dózisban kell szedje?

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Alternatív rákterápia a kórházban

Sajnos ilyenkor nagyon soknak tűnik a tennivaló és a beszednivaló. Azt viszont ne felejtsük el, hogy az évek, évtizedek alatt mennyi mindennel mérgezzük magunkat, ami sokkal-sokkal többe kerül, mint az alternatív rákterápia. A szervezetünk így is lojális velünk, mert ha a gazda életmódot vált, és valóban hatékony természetes szereket kezd el szedni, a szervezet gőzerővel elkezd dolgozni a gyógyuláson, és tizedannyi idő alatt képes meggyógyulni, mint lebetegedni!

Nagyon jó lenne, ha a kórházba is betudnád vinni, és tudnád adagolni az Anyukádnak. (Arra ne várj, hogy az orvosok, vagy a nővérkék beadják neki).

Most egy jó ideig ebben a dóziban kell szednie, azonban ha jók lesznek a leletei, és javulásnak indul, akkor el lehet kezdeni csökkenteni az adagokat, és idővel lesz olyan ami elhagyható vagy felváltva szedhető. Ha az életmódot is sikerül megreformálni, egyre kevesebb szerre lesz szüksége Anyudnak. A későbbi adagolásban is segítünk!

Értékelés: Nincs

Vastagbélrák - Segítsetek kérlek!

Tudom, hogy rengeteg hozzászólást kaptok, és elnézést a türelmetlenségemért, amiért újra írok, de mivel csak bennetek bízom, és tőletek várom a választ, minden perc egy örökkévalóságnak tűnik. Az előző levelemhez képest annyi a különbség, hogy már meg van a műtét időpontja. 3 hét múlva műtik anyukámat vastagbélrákkal. Szeretnék mindent megtenni érte, amit lehet, de nem tudom, mit tegyek? Egyelőre csak Emóciót iszik, de gondolom önmagában ez kevés... Mit ajánlotok még? Nem tudom megint fog-e kapni kemoterápiát? Ha igen, akkor mivel lehetne "enyhíteni"? Milyen ételeket kerüljön? Kérlek szépen segítsetek!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Vastagbélrák kiegészítő terápiájában sajnos nagy gyakorlatom van

Családomban sajnos gyakori megbetegedés a vastagbélrák. Vannak rokonaim, akik hallgattak rám, és vannak, akik nem. Akik hallgattak, azok még mindig élnek...

Ha három héttel vagytok a műtét előtt, akkor nagy szerencsénk van, mert bőven van időnk rákészíteni a szervezetet a műtétre. Az első és legfontosabb dolog, hogy minél előbb fogjatok bele ebbe a tisztító kúrába. Az étkezésből drasztikusan ki kell irtana a három fehér halált:

  1. cukor
  2. tej és a nem fermentált tejtermékek
  3. fehérliszt

Gabonából törekedjetek a gluténmentesek fogyasztására! Semmilyen hús fogyasztása nem ajánlott, ugyanis az állati fehérje szó szerint triplájára katalizálja a rákos sejtek fejlődését. Ha jelentkezel az Ügyfélszolgálaton, akkor küldök át neked egy daganatosoknak hozzáértő orvosok által összeállított mintaétrendet, amit a műtétig be kell tartani.

A következő célzott hatóanyag- és tápanyagbevitelt érdemes alkalmazni:

A védelem első vonala
I. olyan antioxidánsok, amelyek nem antioxidáns enzimeket aktiválnak, hanem maguk is antioxidánsok.
  1. C Food Complex (2x1)
  2. E & Selenium Food Complex (2x1)- biotranszformált E vitamin és biotranszformált szelént tartalmazó kapszula (a vizsgálati periódusban 60%-al csökkent mindenféle daganat kialakulásában esélye, akik ezt szedték)
  3. Emóció (2x30 ml)- mivel effektív mikroorganizmusokat, C-vitamint, karotionoidot, flavonoidokat és enzimeket tartalmaz, amelyek képesek a szabadgyököket semlegesíteni
  4. Q10 Food Complex (1x1) - a szénhidrátokból történő energia nyerésének egy kulcsfontosságú molekulája, a szervezet energiaháztartásában elengedhetetlen és 20 éves kor után folyamatosan csökken a szintje a szervezetben, amellett az egyik legerősebb antioxidáns és sejtvédő anyag.
Ezek képesek önmagukban is szabadgyököket semlegesíteni!
II. A méreganyagoktól szabaduljunk meg, hogy a szervezetünk kitisztulva képes legyen méregteleníteni saját magát. A kiegészítő daganatterápiában minden páciensnél kivéve aki nagyon legyengült állapotban van, de mindenkinél törekedni kell arra, hogy a szervezetben felhalmozódott méreganyagokat segítsük eltávolítani. Ilyenkor nagy segítség a:
  1. Supercritical Antioxidant (2x1/nap) ez már tizedére csökkenti a vizeletben kimenő méreganyagokat, ez képes a fázis 1 és fázis 2 enzimeke is aktiválni a májban, amelyek részben a méreganyagokat oxidálják, részben pedig oldhatóvá teszik a rákkeltő anyagokat, amelyek így el tudnak távozni a szervezetből.
  2. Rost bevitele (Prebiotikus rostkoktél, Méz almarosttal és szűzbogánccsal) a rákmegelőzésben az egyik legfontosabb dolog, rostok bevitelével a vastagbélrák rizikót felére, negyedére lehet csökkenteni. Gyors béltartalom ürülést tesznek lehetővé, és megkötik a vérben azokat  a potenciálisan karcinogén anyagokat, amelyek a bélfalat irritálva daganatképződés tudnak elindítani.
  3. Kurkuminoidok - Turmeric Force (2x2) - A kurkuma bioaktív anyagainak teljes spektrumát felölelő kurkuma kivonat
  4. Zyflamend (2x1)- 10 féle növényi komponenst tartalmaz, gyulladásgátló és daganatellenes
  5. Fermentált áfonya és papaya ital  (20 ml/nap)- kettősen fermentált kurkuma kivonatot tartalmaz daganatellenes pirosbogyós gyümölcsökkel, emésztést javító enzimekben gazdag papayával és baktérium és vírus ellenes olajfalevál kivonattal

Folsav és B vitaminok elemei a B6 és B12 ezek hiánya onkogéneket vagyis daganatok aktiválódását eredményezheti
  1. A többszörösen fermentált italokban (Emóció, Manju, Áfonya-papaya ital) és a goji italban vannak garantáltan és gyorsan felszívódó B1,B2, B3, B6 vitaminok
III. Vastagbél mikro flórája: a benne élő baktériumok nemcsak a tápanyag lebontásában és vitamintermelésben játszanak szerepet, hanem a vastagbélben keletkező és az epesavak által ide kerülő potenciális rákkeltő anyagok lebontásával a természetes immunitás stimulálóval is védi a szervezetünket a dagantos betegségekkel szemben.
  1. a jótékony bélbaktériumok egyéb más a szervezetre veszélyes anyagokat a bélben lebontják és átalakítják, mint a Probiotic All Flora, a Ferment patron a hozzá való almalével, és az apiterápiás mézek.
  2. Az Emóció, vagy direkt a daganatosoknak kifejlesztett formája a Manju.
A daganatellenes védelem második vonala a saját immunitásunk:
Az Őstermészet felvértezte az emberi szervezetet arra, hogy saját maga is tökéletesen elbánjon a ráksejtekkel. Ha az immunrendszerünk gyengül, vagy károsodik, akkor nem tudja tökéletesen ellátni a "rákvédelmet" sem. Amivel stimulálhatjuk:
  1. 1/3 1/6 béta glükán (Maximmun 2x1)
  2. Ezen kívül vannak még az erős daganatellenes hatással is rendelkező gyógygombák, élükön a Cordycepsszel és a Reishivel. Kiegészítő rákterápiára kifejlesztett formájuk az Immune Assist Critical Care formula, amelyből mi 3x2 szemet szedtünk.
  3. a goji berry-ben lévő poliszaharidok, amelyek immunaktiváló hatást fejtenek ki
  4. Emóció (2-3x30 ml) vagy Manju (2x20 ml) átlagos immun aktiváló hatása - a természetes ölősejteknél közel 50% növekedést mutatott.
Aktiválni kell a szerzett immunitásunkat is, amelynek optimális működéséhez a következők kellenek:
  1. arginin és egyéb aminosavak és többszörösen telítetlen Omega 3 zsírsavak kellenek - Lazacolaj (4000 mg/nap) vagy Krillolaj (2000 mg/nap))
  2. Manju
  3. agoji berrynek nagyon magas az L-arginin tartalma
Harmadik védelmi vonal: sejt kontaktust gátló anyagok
Ha egy egészséges sejt elér egy másik egészséges sejtet osztódáskor, akkor az osztódás leáll, ami egy természetes dolog. Míg a daganatos sejt hiába találkozik egészségessel vagy beteggel, ő akkor is tovább növekszik. De a karotinoidok képesek ebben jótékonyan befolyásolni a dagantos sejteket (goji berry, Astaxanthin)
  1. Az Emóció illetve a Manju pedig vitalitást és energiát növelő, ami a daganatos betegeknél elengedhetetlen ezt a szintjüket növelni.
  2. daganatellenes növényi hatóanyagok, azaz a sejt differenciációt elősegítő anyagok amelyek hatására egy daganatosan már elfajult sejt képes visszaalakulni egy kevésbé agresszív sejt-formává, vagy megsemmisíti saját magát és kilökődik. Ezek a növényi hatóanyagok: karotinoidok, xantofilek, izoflavonok, A és D vitamin. Ezeket a goji berry és a legtöbb fermentált ital tartalmazza, valamint karotinoidokat, xantofileket tartalmaz magas koncentrációban, a Lazacolaj és Krillolaj, amelyek A és D vitamin tartalma rendkívül magas.
  3. Zyflamend gyulladásgátló
  4. Turmeric Force (2x2) - természetes antioxidáns
  5. daganat sejtciklust leállító anyagok: flavonoidok ezen belül a kurkumából származó kivonatok, karotinoidok és omega 3 zsírsavak és a szelén - Fermentált italok, Lazacolaj vagy Krillolaj, Turmeric, Zyflamend és E&Selenium
Negyedik védelmi vonal: sejten kívüli extracelluláris mátrix integritását befolyásoló anyagok. Ezek funkciója a sejtek rögzítése. A tumor ezt a mátrixot folyamatosan lebontja, és ezáltal képes továbbterjedni más szervekre, szövetekbe. Az extracelluláris mátrix képzéséhez szükség van: C vitaminra, B vitaminra, B6 vitaminra, nyomelemekre, cinkre, mangára.
  1. C Food Complex
  2. Fermentált italok (főleg a Manju)
  3. Korál kálcium (Ocean Milk, Manju coral)
  4. vannak olyan kémiai hatóanyagok, növényi anyagok, amelyek képesek a daganatok terjedését megállítani. Ezek az enzimek megvédik ezt a mátrixot és képesek leállítani a tumor mátrix rombolását. Ezek az enzimek a proteázok is, amelyek a bogyós gyümölcsök préselt levében, valamint a Supercritical Antioxidantban, és a Zyflamendben vannak.

Tudom, ez így rengetegnek tűnik! De tudomásul kell vennünk, hogy az életbe maradásért most nagyon kevés idő alatt kell pótolnunk mindazt, amit az elmúlt évtizedekben nem juttattunk be, vagy leromboltunk.

Édesapámnak, akinek az orvosok január elején maximum másfél hónapot jósoltak, és azon is gondolkodtak, hogy egyáltalán érdemes-e a műtétet megcsinálni, hisz a rengeteg áttét miatt sem élne tovább 2-3 hónapnál - ezzel a kúrával él és virul! Fát vágott a hétvégén. Gyengébb, soványabb, de ÉL!

A vastagbélrák a szervezet egyik legkétségbeesettebb figyelmeztetése arra vonatkozólag, hogy katasztrofálisan táplálkozunk. Észrevétlenül alakul ki, és még műtét mellett is általában halálos.

Mi a műtétre való felkészülést a kíméletes tisztítókúrával és az étrend gyökeres megváltoztatásával kezdtük. Mellette még a műtét előtt elkezdtünk szedni mindent a fentiek közül, illetve amit a tisztító kúra előír. A műtéti sebet Stadelmann körömvirággal és sebolajjal kezeltük. Édesapám kétszer gyorsabban felépült, és hamarabb ki is engedték a kórházból, mint a hasonló problémával műtött szobatársait.

Készüljetek fel, hogy a kórházi dietetikus az elavult protokoll alapján majd rostszegény étrendet fog előírni sok tejtermékkel, és állati fehérjével, valamint szigorúan csak a fehérlisztet fogja engedni. Ne dőljetek be neki, bólogassatok szépen, majd otthon felejtsétek el az egészet. A pályfutásom alatt kb. 100 vastagbél rákossal volt dolgom, és tapasztalatból tudom, hogy a rostszegény diáta és a sok állati fehérje csak ront a helyzeten, sőt bizonyos esetben végzetes lehet.

A lényeg: a teljes életmód váltás, és az életszemlélet váltás! A vastagbél az "elengedést" szimbolizálja. Anyukád vajon kit vagy mit képtelen elengedni? Mivel a rákos megbetegedések hátterében komoly lelki problémák is állhatnak, érdemes lenne felkeresnetek egy tapasztalt pszichoonkológust. Elérhetőséget az Ügyfélszolgálaton keresztül kérhettek. És javaslom azt is, hogy Dr. Ládi Szabolcsot okvetlenül keressétek meg a műtét után, mielőtt alávetnétek magatokat a hagyományos onkoterápiának.

 

Értékelés: Nincs Átlag: 4.3 (6 votes)

3 észrevétel

Klinikai onkofarmakológiával foglalkozom már jó ideje. A napi tapasztalások alapján csak megerősíteni tudom, hogy a gyomor-bélrendszeri tumorok gyakorisága több mint nyugtalanító mértékben emelkedett az elmúlt években.

Természetes, hogy minden beteg szeretne a lehető legtájékozottabb alapokon nyugvó döntéseket meghozni a saját terápiája kapcsán - és ez érinti a különböző étrend- és táplálékkiegészítőket, illetve magát a diétát és az életmódot is.

A fenti cikkel, illetve a keletkezett kommentárokkal kapcsolatban csak az alábbi 3 rövid és óvatos észrevételt szeretném tenni:

- a klinikumban dolgozó orvosok és szakemberek azért javarészt nem elmaradott protokollok alapján ténykedő inkompetens sarlatánok. Jelentősen károsnak tartom az orvos-beteg bizalomra és a terápia sikerére nézve az ilyen és ehhez hasonló gondolatokat sugalmazó tartalmakat.

- különösen ellentmondásos az antioxidánsok megítélése a tumoros megbetegedések kapcsán. Látni kell, hogy számos daganatellenes kemoterápiás gyógyszer (és bizonyos fokig a radioterápia) működésének alapja a tumorsejtekre kifejtett oxidatív stressz. Könnyen belátható, és ezt számos tudományos közlemény is alátámasztja, hogy az ilyenkor szedett nagydózisú antioxidánsok csökkenthetik a kezelések hatékonyságát.

- ami talán a legfontosabb: általános érvényűnek tűnik, hogy a betegek olyan mértékben és módokon egészítik ki a számukra előírt terápiát, ahogyan gondolják, ugyanakkor mindenképpen célszerű hangsúlyozni, hogy a kezelések során mindig folyamatosan, pontosan és őszintén kellene tájékoztatni az orvost az egyidejűleg alkalmazott komplementer/alternatív ágensek mibenlétéről.

Úgy gondolom, mindenkinek egyformán érdeke, hogy a fő- és kiegészítő terápiás módozatok ne egymás ellen, hanem egymás irányába hathassanak.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Köszönjük a korrekt kiegészítést!

Pár dolgot azért szeretnék hozzáfűzni a félreértések elkerülése végett:

"a klinikumban dolgozó orvosok és szakemberek azért javarészt nem elmaradott protokollok alapján ténykedő inkompetens sarlatánok. Jelentősen károsnak tartom az orvos-beteg bizalomra és a terápia sikerére nézve az ilyen és ehhez hasonló gondolatokat sugalmazó tartalmakat"

Sajnos az a tapasztalatom, hogy a hozzám kerülő betegek közül 100-ból 100-nak olyan étrendet javasolt az orvos, és írt elő a dietetikus (állati fehérjedús, fehérlisztben gazdag, nyers ételeket mellőző rostszegény diéta), amelynek létjogosultsága már több, mint 10 éve megdőlt. Szomorú, de egyetlen olyan beteggel sem találkoztam még, akinek csak amúgy szőr mentén és halkan felhívták volna a figyelmét, hogy az állati fehérjebevitel, és a cukor katalizálja a rákos sejtképződési folyamatokat (Colin Campbell - China Study). Ez nem azt jelenti, hogy a hagyományos gyógyászatban dolgozó orvosokat és szakembereket sarlatánnak tartom, sőt... jópárral működünk együtt, akiket hasonlóan bosszant az a tény, hogy bizonyos "protokollok" úgy be vannak betonozódva, hogy kőkemény munkába és sok időbe telik a változtatás. A beteg viszont nem ér rá a bürokráciára várni, hisz vár eleget szegény így is. A beteg gyógyulni akar, amit pl. a vastagbál rákosoknak ajánlott "hivatalos" étrend nem támogat.

"különösen ellentmondásos az antioxidánsok megítélése a tumoros megbetegedések kapcsán. Látni kell, hogy számos daganatellenes kemoterápiás gyógyszer (és bizonyos fokig a radioterápia) működésének alapja a tumorsejtekre kifejtett oxidatív stressz. Könnyen belátható, és ezt számos tudományos közlemény is alátámasztja, hogy az ilyenkor szedett nagydózisú antioxidánsok csökkenthetik a kezelések hatékonyságát."

A fenti írás egy olyan beteg kérdésére volt válasz, aki még csak készül a műtétre, és nem a kemoterápia mellé kért alternatív kiegészítő terápiát. Mi minden esetben onkológus szakemberhez küldjük az összes rákos kérdéssel hozzánk forduló kérdezőt, és jómagam is csak olyan dolgokat javaslok, amelyeket előzetesen egyeztettem hozzáértő orvos-szakértővel.Hozzám általában azok a daganatos betegek kerülnek étrend összeállításra, akik nem veszik fel a kemoterápiát,és minden esetben személyre szabjuk a kimplementer medicinát is. Soha nem került szóba, hogy a fent leírt műtétre való felkészítő kúrát kemoterápia mellé is javasolnánk. Abban a cikkben, ahol édesapám példáját hoztam fel, azt is kihangsúlyoztam, hogy nem kérte a kemoterápiás kezelést.

Abban nagyon egyet értünk, hogy a komplementer medicina esetében mindig a legfontosabb, hogy alkalmazkodjon a kemoterápia, vagy az egyéb klinikai kezelésekhez, és azok hatásmechanizmusához. Bizonyos típusú kezelések esetében valóban nem szerencsés antioxidánsok, makrofág aktiválók, immunmodulánsok alkalmazása.

"ami talán a legfontosabb: általános érvényűnek tűnik, hogy a betegek olyan mértékben és módokon egészítik ki a számukra előírt terápiát, ahogyan gondolják, ugyanakkor mindenképpen célszerű hangsúlyozni, hogy a kezelések során mindig folyamatosan, pontosan és őszintén kellene tájékoztatni az orvost az egyidejűleg alkalmazott komplementer/alternatív ágensek mibenlétéről"

Én is ezt vallom. De sajnos az esetek zömében az orvosok nagy része még mindig nem partner a kiegészítő terápiák tekintetében, sőt lekicsinylően nyilatkozik róluk a betegek előtt, esetenként meg is tiltja azok alkalmazását még akkor is, ha azt nemzetközileg is elismert kolléga hangolta össze a hagyományos terápiával. Van elég daganatos a közvetlen környezetemben, akiket általában elkísérek a hagyományos gyógyászatban tevékenykedő orvosokhoz, és a két fülemmel hallom számtalanszor a fenyegetéseiket és a beteg negatív megkülönböztetését és diszkriminációját, ha kiderül, hogy alternatív kiegészítő daganatterápiát is kíván alakalmazni. Ezek után nem csodálom, hogy a betekeg félnek bevallami orvosaiknak, ha alternatív irányban is elindultak. És sokszor valóban ebből van a baj, mert az alapterápiához nem passzoló módszert alkalmaznak. nem véletlen, hogy a hozzánk forduló daganatosokat eleve olyan onkológushoz küldjük, aki tájékozott a hagyományos és a komplementer medicina terén is, és a beteg döntése szerint alkalmazzák, vagy ezt, vagy azt, vagy mindkettőt.

Könyvet tudnék írni arról, hogy mit kapott édesapám a fejéhez a hagyományos gyógyászatban dolgozó orvosoktól, hogy egy-két hónapon belül milyen kínok kínjával fog meghalni, ha nem veti magát alá azonnal a legdurvább kemoterápiának. Felvázolták előtte a szenvedést, fenyegették fájdalommal, kinevették, amikor elmesélte az étrendváltását" azt hiszi, hogy ez majd valamit segít?"felkiáltással, és amikor kikértük a véleményüket a Yamamoto professzor nevéhez fűződő makrofág aktiváló kezelést illetően, akkor azt sem tudták, hogy mi az. Amikor elküldtem a pontos (onkológusoknak szóló) leírást emailben, el sem olvasták, csak azt mondták rá, hogy ezek a teák hatástalanok... pedig nem is tea, hanem injekció... ha elolvasta volna...

Én lennék a legboldogabb, ha minél több onkológus orvos nyitna az alternatív megoldások felé is, és annak is örülnék, ha a valóban hozzáértő nem orvos szakembereket nem néznék le, és együttműködnének velük. Mert rossz volt érezni a saját bőrömön azt a lekicsinylő bánásmódot és megaláztatást, amit én is megkapok a klinikákon nap mint nap, amikor beteget kísérek, és felteszem a kérdéseimet: "Maga mit ért ehhez?", "Honnan szedte ezt a hülyeséget?", "ezt milyen elmés pletykalapban olvasta?", "Ne szóljon bele abba, amihez nem ért, örüljön, hogy még él a tata, és bízza ezt az okosabbakra","Nem kedveljük az okoskodó rokonokat, úgyhogy hallgasson, nehogy a papa igya meg a levét","Ki mondta magának, hogy a béta-glükán segíthet?". És amikor elismert kollégákra hivatkozom, akkor az a válasz: "akkor miért ide jöttek, miért nem hozzá?".

Így nem lehet együttműködni...

Pedig én is azt vallom, hogy mindenkinek egyformán érdeke, hogy a fő- és kiegészítő terápiás módozatok ne egymás ellen, hanem egymás irányába hathassanak. 

Köszönöm, hogy leírtad a véleményed, és köszönöm, hogy meghallgattál. Bízom, hogy rengeteg olyan orvos van, aki hasonlóan pártolná az együttműködést, mint Te, és hanem is alkalmazná, de legalább elfogadná a hatásaiban bizonyított alternatív módszereket, és nem bélyegezné meg azt a beteget, aki a döntés előtt tájékozódni akar az alternatív gyógyászat berkeiben is.

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)
Ginevra's picture

hozzáállás

Nekem egy (volt)tüdőrákos ismerősöm tapasztalt negatív hozzáállást. Ő azonnal elhagyta az állati fehérjét, teljes növényi étrendre állt át. Az orvos bement a szobájába és elkezdett vele emelt hangon beszélni: "meg akar halni??" "nézzen ki az ablakon, el akar búcsúzni a világtól?"

Aztán az életmódváltással felépült.

Értékelés: Nincs
paripa's picture

Én is GYÓGYULT vagyok!

Azzal kezdem, hogy magam is gyógyult beteg vagyok, tehát nem "kivülről" kiabálok a pályára.....

Teljesen igazat adok Valinak, az orvostársadalom jórésze MEREVEN elutasítja azokat a gyógyulási technikákat, amik nem az ő megszokott útjaikra vezetnek.

Ennek egész "vadhajtása" volt, aki annak a gyógyult tüdőtumorosnak, akinek ő 1 hónap hátralévő időt jósolt, a beteg eget-földet megmozgatva és felhasználva, szerencsésen felgyógyult, az eredeti kezelőorvosa az új leletet megpillantva mit mondott? Nem azt, hogy ó, de örülök, nem! Azt mondta: -Hát maga meg hova mászkált???Azért, mert a beteg merészelt nem meghalni a jósolt egy hónapon belül......? Nem is minősíteném azt a "csakéntudomatutit" hozzáállást..(!!!!!!)

Én a mai napig is megkapom, ha elmondom, hogy majd húsz éve elutasítottam a romboló kezeléseket, és a diagnózis megtudása után AZONNAL életmódot váltottam (miért vár a borzalomra az ember, hogy életmódot váltson, ez is megér egy misét....), meggyógyultam, de mit kapok ma is az orvosi gondolatokból? (egészségügyben dolgozom):

- Elég primitív hozzáállás volt visszautasítani a kezeléseket! (!!!)a másik folyamatos megjegyzés az  "egészségmániás".....

Szerintetek nem minden embernek EGÉSZSÉGMÁNIÁSNAK KELLELE LENNIE???

Azt gondolom, mindenkinek JOGA van eldönteni, hogy merre veszi az irányt az egészsége. Ennek érdekében joga van a legjobb HITE szerint választani, és a felelősséget is vállalni, a gyógyulása érdekében tett útról! Még így is sokmnindentől függ, de évek óta egyre erősebben érzem, LEGKEVÉSBÉ a mérgező kemók és sugárkezelések fogják megoldani az emberek egészségét. Azt gondolom, az ADOTT ÉS KAPOTT SZERETET mennyisége és minősége ennél sokkal többet jelent .És, sokkal több alázat, a természetes élet tisztelete, megtanulni örülni annak, hogy az élet szép, ha azzá tesszük.

szeretettel

Adri

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 votes)
Ditta70's picture

Rákos beteg táplálása

Kedves Vali!

Csupán egy apró fénysugárként szeretném elmondani, hogy a családunkban 2008 óta három rákos beteg volt (két vastagbél, egy mellrák), és mindhárom esetben felhívta a kezelőorvos (három különböző) a beteg figyelmét a cukor és a fehérliszt káros hatására, és nagyon korrekt diétát javasoltak. A rostokat csupán a műtét utáni 6 hetes időszakban kellett teljesen elhagyni, illetve utána nagyon óvatosan, fokozatosan visszaállni, de hát ez gondolom a beavatkozás miatt érthető. Nem emlékszem, hogy bármelyiknek lett volna ellenvetése a párhuzamosan bevetett alternatív készítmények ellen, sőt, néhányat ajánlottak is. Ezt csupán azért írom le, hogy a helyzet azért talán nem 100%-ban fekete a hagyományos orvoslást gyakorlók körében sem. Egyébként nekem a győri Petz Aladár Megyei Kórház csapatával nagyon jó tapasztalataim vannak, segítőkész, kedves orvosokkal és ápolószemélyzettel találkoztam, akik közül  néhányan kifejezetten ajánlottak alternatív megoldásokat a hagyományos terápia kiegészítőjeként, és soha nem nevettek ki, ha pl. a homeopátiás szereimet emlegettem. Jó, hogy ilyen is van. 

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ez nagyon örvendetes!

Jó hallani, hogy ilyen is van. Sajnos én még nem találkoztam ennyire nyitott kórházi hozzáállással, de jó tudni róla, hogy van remény! Bárcsak minél több kórház és klinika nyitna!

Örülök, hogy leírtad a pozitív tapasztalatot.

Értékelés: Nincs

segítség kérés

Nem régen olvasom az oldalatokat, igyekeztem már előtte is, meg azóta is alkalmazni az itt írtakat.

Sajnos csak most találtam meg ezt a bejegyzést a daganattal kapcsolatosan, egyébként is késő lett volna, mert édesapámat aznap műtötték vele, amikor a bejegyzés született. Az állapota továbbra is kritikus, szeretnék segítséget kérni, kihez fodulhatnék javaslatért, tanácsért az állapotának staibilizálásával kapcsolatban (sajnos még mindig kórházban van), illetve ha kiengedték, az utána való talpra állításában.

Segítségeteket előre is köszönöm.

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Vastagbél daganat

Olvastad a kicsit feljebb található hozzászólást, amit Vali írt? Ha igazán személyre szabott kúrát szeretnél Apukádnak, akkor Dr Ládi Szabolcsot tudom Neked ajánlani, komoly eredményeker ért el a rákterápiában, ha beütöd a nevét a keresőbe, akkor elolvashatod a róla írt cikkeket.

Értékelés: Nincs

vastagbálrák műtét utáni étrend

Felhívtam a Ládi Szabolcs rendelőjét, de csak 1 hónap múlva tudok menni hozzá, ez a legkorábbi időpont. Addig is, ha majd végre elkezd működni a gyomra, szeretném támogatni a felépülését. Szeretném megkérdezni, hogy a fenti javaslatból melyek azok a készítmények, amelyek alkalmazását az édesapám esetében javasoljátok. Az Emóció és a Maximmun gondolom mindenképpen jó lehet, de szeretnék tanácsot kérni, hogy még mit, illetve milyen adagolással kapjon.

Segítségeteket nagyon köszönöm.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Én édesapámnak a következőket adtam a műtéte után

Amíg csak folyékonyat ehetett, addig turmixokat ivott, amiben almalé (ez volt a zöme), grapefruit lé, szőlőmagolaj (1 tk.), lazacolaj (1 tk.), afa alga, spirulina alga, goji, Emóció (30 ml), fermentált papaya-gránátalma ital (15 ml), sárgabarackmagos Raw Food (2 kanál), Tengeri alga kálcium, Kékszőlő ital (1 ek.), 0,5 dl friss gyömbérből főzött erős tea. Ezt a turmixot kapta napi háromszor, majd amikor már lehett pépeset enni, akkor a Holle bébiételek közül kapta a gluténmenteseket úgy, hogy zabtejjel vagy rizstejjel készítettem el őket, esetenként almapéppel, banánpéppel, őszibarack pürével, sárgabarack pürével dúsítva. Párolt zöldfélékből készítettem neki krémleveseket is, zabtejszínnel és baobab/amarant/quinoa/barnarizs liszttel dúsítva. Kapott kompótokat is gyömbérrel, szegfúszeggel, fahéjjal, kardamommal főzve, kihűlés után apiterápiás szinbiotikus mézzel (almarostos) ízesítve.

Nagy hangsúlyt kellett fektetnünk a bélflóra visszatelepítésére, hisz a műtét során teljesen kipusztul a bélflóra. Ezért rendszeresen kapott natúr joghurtot, kefírt, de mivel a rákosoknél a tejtermékekkel is vigyázni kell at állati fehérje tartalom miatt, ezért zömében inkább A fermentpatronnal kezeltük a táplálékait és az italait, valamint itta az Emóciót és a papayás fermentált leveket is. Ezeken kívül minden kapott legalább 2 dl enyhén fermentált céklalevet és 0,5 dl natúr bio savanyúkáposzta levet is.

Amikor elkeztük a teljes étkezést, akkor a következőket tartottuk be nagyon szigorúan:

  • nem ettünk semmi olyat, aminek hosszú az emésztési ideje, és sokat kell a bélben (főleg a vastagbélben) tartózkodnia, tehát állati fehérjék (hús, tejtermékek), étkezési gomba, száraz hüvelyesek.
  • semmit nem ettünk, ami katalizálhatja a gyulladásokat: csucsorfélék (paradicsom, padlizsán), cukor, tejtermékek
  • kiiktattunk minden bélflóra és bélkárosító élelmiszert: tej, cukor, fehér (finomított) liszt, glutén, nagyipari élelmiszerek
  • tojásból heti 3 volt engedélyezett
  • a többi élelmiszer esetén a Dr. Papp B. János féle étrend volt az irányadó
  • sok zöldséges rakott ételt készítettünk, sok levest, rizottót, szinte minden nap volt valamilyen gabonakása, miden reggel turmixszal indult a nap, magunk sütöttük a kenyeret, gyártottuk rá otthon a kenőkéket.

Amit alkalmaztunk még mellé:

  • Manju napi 15 ml
  • Stadelmann felépítőszer
  • Maximmun 2x1
  • New Chapter Turmeric Force 3x2
  • Immun Assist Critical Care 3x1
  • E&Selenium napi 1
  • Krillolaj 3x1
  • Ocean Milk 2x1
  • Zyflamend 2x1
  • Canadian Essence tea 2x30 ml
  • Stadelmann sebbalzsam és körömvirág balzsam a műtéti hegre
  • moksa elixír a pszichére

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Tartalom átvétel