A Vega fesztiválon megismerkedtem a "bio méz homoktövissel", s vettem is belőle egy adagot, ami 5 nap alatt el is fogyott.
Ezért könyvet, netet ragadva utána jártam e narancssárga lédús bogyónak, melynek a wikipedia szerinti eszmei értéke 10 ezer forint. Míg a Codex Alimentarius szerint mérgező növény.
Hol találjuk a narancssárga bogyót vagyis latin nevén Hippophae-t? - Egykor a Dunamenti homokdűnék egyik jellegzetes cserjéje volt. Mára már inkább parkokban, kertekben egyes folyóvizeink mentén, hordalékos köves vagy agyagos területeken fordul elő, melyhez Tibetből, illetve Oroszországból származó cserjetermetű növényt használnak.
Hogyan ültessük? - Mint igénytelen növény könnyen meghonosítható a bio művelésű kertekben. Fényigényes növény 30-50 évig is él és a harmadik évtől kezdődően fordul termőre Talajigénye minimális, ezért a futóhomokon is megél. Metszésekor napfényes koronát alakítsunk ki . Miután kétlaki növény, telepítésekor nő és hímivarú növényeket kell ültetni.
A biztonságos, bőséges terméshez 9 nőivarúhoz 1 hímivarú növényt kell ültetni a szélirányt is figyelembe véve. A hideget is jól tűri, hiszen a szibériai -40 fokban is megél. A homoktövis termése augusztus elejétől szeptember végéig érik be. Ennek a valóban csodás növénynek a szedése a legmacerásabb. Azt sem könnyű kivárni, hogy legalább 3 évig kell ápolgatni, hogy teremjen. Viszont vigyázat, mert tüskés (nemhiába kapta a nevét, hogy homoktövis) így könnyen felsértheti a kezünket. Viszont jó sebgyógyító. Gyökerein képződő gümőkben a növényekkel szimbiózisban élő nitrogénkötő baktériumok vannak, melyek megkötik a levegő nitrogén szintjét és a növény számára felhasználhatóvá teszik és gazdagítják a talaj nitrogéntartalmát.
190 biológiailag aktív komponenst tartalmaz
Európában és Ázsiában évszázadok óta használják étkezési és gyógyászati célokra. Kínában élő tibeti doktorok sokféle betegség kezelésére használták már több ezer évvel ezelőtt míg Tibetben már gyógyszerként jegyezték fel a nevét. A homoktövis latin neve - Hippophae rhamoides - állítólag arra utal, hogy az ókori görögök a lovaikat homoktövis terméssel etették, hogy a szőrük egészséges, fényes legyen.
Mit készítsünk belőle?
Dzsem, bor, likőr, zselé, sőt olajtermék is készülhet belőle és kozmetikum kiváló hatóanyag is. A bogyók nyersen vagy préselve és mézzel édesítve fogyaszthatók. Ivóléként fiatalító hatású, szinte újjászületik tőle az ember. Még a lombhullatás előtt a levelek begyűjtéséből teát készíthetünk, ami egy általános felerősítő (roboráló) hatással bír.
Gyógyhatásai:
Miért került a kozmetikumba?
Forrás: Kissné Dogossy Éva- Zsoldos Márton: A természet kincseskamrája, zassa.hu, tuja.hu, vital.hu, sulinet.hu, tuja.hu, kavalko.hu, gondola.hu, tanyamuzeum.hu, edenkert.hu
Kedves Zsiz!
Köszünjük szívhez szóló szavaid...
Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hogyan is kellene teaként elkészíteni, de úgy vélem hasonlóképpen járnék el, mint a csipkebogyó esetében. Éjszakára beáztatnám, reggel meg felmelegíteném (langyos)...
Turmixba is úgy próbálnám ki, hogy előtte beáztatnám...
Okosabb nem lettél, de bízzunk benne, hogy mások tudják a választ kérdésedre! :)
Niki
Koszi Niki, megfogadom a tanacsod, ma este mar aztatok! ![]()
Zsiz
Már sok dolgora rákérdeztem, hogy fogyaszthatom-e inzulinrezisztencia mellett. Így van ez most a házilag eltett homoktövislével is. Nos?
Sziasztok, szeretnék eltenni télire homoktövist.
Aszalással már a tavaly próbálkoztam, és hát sajnos odapenészedett az egész. Aszalógépünk nincs és a sütőben meg kicsit bonyodalmas eltalálni a megfelelő hőmérsékletet.
Nem szeretném lekvárnak eltenni, mert felfőzéssel sokminden kimegy belőle...
Mit szóltok a fagyasztáshoz? Mivel mi általában összeturmixolva és mézzel összekeverve fogyasztjuk (magára, vagy pl. kolláth reggeliben), ezért gondoltam, hogy mielőtt lefagyasztanám megmosom, és akkor télen ki lehetne venni 1-1 adagot a fagyasztóból, és mindig összeturmixolhatnék annyit, amennyit néhány nap alatt el tudunk fogyasztani. Ez így okés?
Ti hogyan teszitek el télire a homoktövist?
Andrea
Sziasztok! Én 9 hetes kismama vagyok és kb 3 hete találkoztam először a homoktövissel, egy nénike árulta a piacon, és mivel hallottam már immunerősítő hatásáról, vettem belőle. Az ő javaslatára megeszek belőle naponta nyersen 8 szemet és ugyanennyit adok a 4éves kisfiamnak is! Most viszont kicsit elbizonytalanodtam, jól teszem én ezt? Nem ártok vele a babának, hogy ennyit és, hogy nyersen, és, hogy még mielőtt megcsípte volna a dér? És a kisfiam eheti így? Köszönöm, Sziszka
Lehet enni, söt kifejezetten ajánlott, hiszen ez az álbogyó termés egy "vitaminbomba"
: gazdag C-, E-, A-, B-, D-, F-, K vitaminban. Minden formájában lehet fogyasztani: gyümölcsléként, beföttként, szörpként, lekvárként és akár nyersen is. Ha már elfogyott a raktárkészleted, akkor ezt is fogyaszthatod.
A bogyók akkor érettek, amikor már szép narancssárga szinüek. Egyébként az érés kezdetétöl az elsö fagyokig gyüjtjük. Az elsö fagyok után a C-vitamin tartalma rohamosan csökken, erre ügyelni kell, no és persze akkor is, amikor valamilyen eljárásnak tesszük ki az érett bogyókat.
Sziasztok! Le tudja valaki írni nekem, milyen ízű a homoktövis magolaj? Köszi.
hidegen sajtolt tiszta olajam. Enyhén savanykás olaj íze van, szerintem finom. De én kedvelem a natúr ízeket, és nem mindenkinek ízlik, ami nekem... ![]()
Kedves Vali! Érdeklődnék, hogy arckrémhez melyik homoktövisolaj márkát/kat ajánlanád, mert rengeteget találtam a neten, ami elvileg 100%-os hidegen sajtolt, de a feliratoknak lassan már nem hiszek. A bioboltban pedig nem találtam. :( Köszönettel: Szabina
Az jó ha van bennünk ebben a világban, és nem aggodalmaskodunk mindenen ![]()
Szerintem többet árt, ha mindenen agyalunk vajon jó-e nekünk vagy sem, mintha néha-néha olyat alkalmazunk, ami nem 100% tiszta...
Szóval... csak arra akartam kilyukadni, hogy nem tudom Vali melyik homoktüvist hasznélja, de szerintem jó lesz amelyikre rá van írva, hogy 100%-os hidegen sajtolt... válaszd ki amelyikről úgy érzed haza akar menni veled! ![]()
Szép napot:
Veronika
Az enyém sem kapszulás és szerintem pirított napraforgószerű íze van, és narancssárga. Többet nem tudok, mert ciril betüs. Semmi savanykás íz, akkor ez lehet hamisítvány is? Köszi.
KIbontottam egy kapszulát, semmi érdekes, olaj íze van.
Sziasztok!
Meg szeretném kérdezni, hogy az a homoktövis gyümölcskészítmény, amelyre az van írva, hogy gyümölcstartalom min. 99%, az összetevőkhöz pedig az, hogy: homoktövis velő, porított acerola gyümölcs, miért nem javasolt egy több mint 3 éves kisfiúnak? A gyermekorvos azt mondta, hogy nem javasolja, de arra nem adott magyarázatot, hogy miért nem. Helyette immunerősítő gyógyszert írt fel. Hm...
Én várandósan is szoktam inni belőle, mert nagyon szeretem a fanyar ízét, meg - ahogy én gondolom - természetes C vitamin van benne. Ezzel rosszat tennék?
Előre is köszönöm: Kriszta
Nyugodtan add a gyermekednek, hiszen ez egy táplálék! Onnantól nyugodtan adható a gyermeknek, hogy áttér az anyatejciről a vegyes étrendre. A homoktövis bogyó egy gyümölcs! Akkor ribizlit, szőlőt és almát se egyen a gyerek??? Hát persze, hogy ne, amikor vannak szintetikus vitaminok és gyógyszerek, aminek az ajánlásáért az orvos elutazhat Dubaiba vagy Mauritiusra 2 hétre az egész családjával "szakmai továbbképzésre"...
Az az orvos pedig, aki lelkiismeretesen próbál gyógyítani, saját pénzéből finanszírozza a tanfolyamokat, szemináriumokat, azt a fafejű kollégái még le is nézik, és küldenek neki egy képeslapot...
Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy homoktövismag olajat, vagy a gyümölcshúsból nyert olajat használjak inkább?
Attól függ, mire akarod használni! Ha csak általános erősítésre, akkor e vegyes olaj a legjobb!
Sziasztok! A MOM mögötti biopiacon (most átmenetileg a kongresszusi központ parkolójában van szombat délelőttönként) árulnak homoktövis szörpöt. A család Kecskemét mellett lakik, ott termesztik. Nyersen préselik és bio mézzel ízesítik. Ez tényleg egy sűrű, tömény szörp, nem átlátszó lötty. Egy 0,5 l-es palackkal 1800 Ft, és kb 10 szeresére lehet higítani. Nagyon finom, kislányom is szívesen issza. T.Andrea
Sziasztok. A homoktövist metsző ollóval kell szüretelni vagyis a bókorol vagy a fáról/ha úgy metsszük fa lesz/ kb 8-10 cm kis ágakat kell levágni amin a bogyók vannak.Teát is készíthetünk belőle.1 liter teához 3-4db 8-10cm kis ágacska kell de a fa része is belefőhet a főzetbe,/a német emberek így isszák és így is vásárolják!/és mézzel ízesítjük ízlés szerint. Napi fogyasztása ami gyógyhatású 10-15 bogyó(íze hasonlít a citrom és a grapefruit keverékéhez) természetesen ha homoktövist eszünk!![]()
Sziasztok!
Mindent tudok a homoktövisről
, köszönöm, már csak arra lennék kíváncsi, tudja-e valaki, hogy hol lehet vásárolni homoktövis-csemetéket, palántákat, bujtásokat, vagy miket? Szóval, hogyan tudnám a kertembe meghonosítani? Merthogy ritka, védett, stb? De valahol biztosan lehet kapni???!
Én még annyit hozzátennék, hogy nagyon sokan összekeverik a tüztövissel. Nem csoda, szinte csak a levelük különböző, a tűztövis ováldad, gömbölykés levélllel rendelkezik. Egy ismerősöm boldogan ette hetekig a tűztövis bogyóját, amit szinte minden városi parkban találni, és jótékony hatást is vélt felfedezni magán.
Végül is hallottunk már a placebo hatásról....
Szia Pálma!!!
Végül is mindkettő bök
majdnem bepisiltem :) Hatalmas!!!!!
A komoly rész: nem ritka, tudomásom szerint nem védett, de parkban ne ásd ki! :) Ha van ismerősnek, nyugodtan kunyeráld el a tőhajtásokat, kora tavasszal ki is lehet őket szedni. Már ha vannak éppen....
Én a Sieberzet (és egyéb külföldi és nagy ) csomagküldőt senkinek nem ajánlom, viszont van egy kis magyar cég, Pécs alatt, főleg kis mérteű, konténeres növényeket "csinálnak", őket károsodás nélkül lehet még utaztatni. Voltam ott nyáron, listával mentem, másfél órát csorgott a nyálam (nálam dísznövénykertészként nem akármitől indul be a folyamat
), a végén alig fértem el a csomagtartóban. Rengeteg különlegesség, egészséges, erős növények, megfizethető árak!!! www.treemail.hu Csak homoktövis van egy csomó fajta és szín!!!! Ott vettem pl. a fekete berkenyémet is! Ismered?
Jó ültetést! Móni
Kedves Móni71! Mi a különbség a homoktövis fajták között, csak a színük? Köszi!
Gondolom, a "színesebbekben" több az antioxidáns, de infóm nincs!
Szia Pálma!
Én a Siebercz növénykatalógusából rendeltem 4 éve a csemetéket, és nagyon szépen fejlődnek , idén már egész sokat szüreteltünk az összel! Nálunk homokos a talaj és mindíg éri a napsütés , úgy tűnik ezt nagyon szereti.
Szilvi
Egy tipp: létezik egy örmény termék, úgy rémlik YAN névvel kapható, papír szerint 100%-os(persze hogy ellenőrizzük?), én őszintén szólva itt egy kis gyorsétkezdébe szoktam beugrani érte, de a gyógynövényboltban is láttam már. Talán érdemes utánanézni, hogy máshol is van-e, ill. meg tudják-e rendelni. Gránátalma, sárgabarack, stb is van, sőt nagyon szimpatikus lekvárok is.
Ültetés: annyira komoly tűrőképességgel rendelkező versenyző, hogy itt a Kőszeg környéki kötött, agyagos talajon is vígan elvan (bár tény, hogy nem ez a kedvence), csak az a fontos, hogy olyan helyre kerüljön, ahol nem áll soha vízben a gyökere! Rézsűk hasznosítására kiváló!!! Ha sok a helyünk, érdemes Lyciummal (goji-bogyó) kombinálni, szintén gyakorlatilag bármit kibír (az alapfajt sokszor régi sínek mentén lehet látni),a pozitív élettani hatásairól pedig már sokszor volt itt szó
Puszi mindenkinek!
Móni
Köszönöm az jó lenne, én is úgy tudom ,hogy nagyon igénytelen, csak az vette el eddig is a kedvem ,hogy tüskés és azzal sok baj van. A rózsákkal is szenvedek.
Vali! Szerined a szörpömnek van haszna? Amit az előző levelemben írtam. Vagy vegyek inkább húsolajkivonatot vagy magolajat? Melyik jobb? A dr. fitokup félét vettem egyszer, talán most is azt kellene , úgy emlékszem abban nem volt semmi adalékanyag.
Most kicsit elvesztem ezzel kapcsolatban.
köszönöm Zuzu
Szia Zuzu!
Kaktusz leírta neked a homoktövis igényeit, én annyival egészíteném ki, hogy valóban a meleg talajokat kedveli, Kecskemét környékén csak úgy tobzódik, nekünk nem volt szerencsénk, mert Apukám kertünk fajait gazdagító mániájának köszönhetően már csak árnyékban fért el szegényke a jó kis meszes öntéstalajunkon és nem valami pompás...
Viszont nem tüskés! A tüske ilyen szempontból rosszabb, mint a tövis.
Itt a könnyen leválaszthatón van a hangsúly, egy rózsa sokkal alattomosabb, mint egy kökény vagy egy homoktövis.
Látom kaptál recepteket is, amúgy nekem Apukám tényleg elvetemült, és néha megtámadunk cégeket - hogyan csinálják???? Van egy homoktövis-termékkészítő Érden, Kecskeméten is. A neten megtalálod.![]()
Sok sikert mindenhez: emő
Létezik vajon olyan homoktövis szörp ami készen kapható ,de semmi rossz anyag ( tartósitó stb) nincs benne? Én nem bírok magam készíteni. Zuzu
Én nem tudok róla, de hátha valakinek van bíztató infója.
Én ma egy olyan weleda homoktövis szörpöt láttam amiben 42 % volt a homoktövis és 3700 ft ba került. Végül nem ezt vettem hanem egy magyart, ami csak 1000 ft volt, de kétszer akkora mint a weleda és ebben 38% a homoktövis. Rossz ízű és olyan átlátszó mint egy híg méz, nem tudom elhinni ,hogy van benne annyi homoktövis ,hogy az érjen is valamit. Gondolkodtam a homoktövis husolajon, abból a napi adag egy mokkáskanál. Szerintetek érnek ezek valamit, a híg szörp vagy ez a kis mennyiségű húsolaj. Legjobb lenne ültetni a kertbe egy bokrot. Zuzu
a homoktövist. Állítólag nagyon igénytelen, és dekoratív.
Sziasztok! Mit szóltok ehhez: Weleda cukormentes homoktövis szörp (Urstaf)? "A Homoktövis Ursaft friss, érett, bio-dinamikus termesztésû homoktövis bogyóiból készül tradicionális eljárással. Így a termék megõrzi a gyümölcs értékes hatóanyag tartalmát. Különösen C vitaminban gazdag anti-oxidánsokat (A-vitamin, béta-karotin és flavonoidok), nyomelemeket, ásványi anyagokat is jelentõs mennyiségben tartalmaz. Fokozott szellemi- vagy testi igénybevétel esetén, a hideg, fényben szegény évszakokban, a megnövekedett C-vitamin igény esetén különösen ajánlott. Az Ursaftból egy evõkanálnyi mennyiséget ajánlott naponta vízzel, teával, tejjel hígítani. Így szörp szerû italt nyerünk. Nem tartalmaz cukrot. Lehet kefírhez, joghurthoz vagy mûzlihez is keverni. Figyelem: felbontás után hûtõszekrényben három hónapig eltartható. Tartalmaz (teljes deklaráció): homoktövis bogyó rostos leve (100%). " ![]()
Tavasszal 2 üveggel ittam meg belőle. Nagyon jó élénkítő hatása van. Én úgy készítettem a szörpöt, hogy kb. 2 evőkanállal tettem 1/2 l vízbe és délelőtt megiszogattam. Azóta már láttam Magyar változatot is, az is bio és olcsóbb. Jó szörpölést! Zsuzsu
Ez teljesen jónak tűnik, csak kíváncsi lennék a tradícionális feldolgozás mit takar, hogy a C-vitamin is megmarad és el is áll...
Berni
Sziasztok, tud vki használható receptet? Mint máshol is olvastam, nyersen nem lehet sokat enni (bár én még a kökényt is megeszem időnként :) ), talán vmi lé? Van valakinek tapasztalata a témában? Előre is köszi! Móni
Kedves Móni,
késő válasz ugyan, de mi épp most kattantunk rá a homoktövisre:) Egy fél kiló homoktövist össze szoktam turmixolni, és betöltöm egy befőttesüvegbe, majd 2-3 ujjnyi mézet öntök rá. Így több mint egy hétig is eláll a hűtőben. Vagy magára kanalazgatok belőle vagy pedig a kolláth-reggelire teszek belőle néhány kanálnyit.
Nekem nagyon bejött:)
Andrea
Szia Andrea! Most fedeztem fel, hogy miről maradtam le már megint eddigi életemben
Nagyon sok mindent elolvastam erről a kis csodabogyóról, és szeretnék belőle olajat készínteni, hasonló képpen, mint ahogy a fűszerolajakat szokták. Napraforgó olajba gondoltam beletenni a friss bogyókból (majd amikor beérik persze :) ) Azt nem tudom, hogy milyen arányokkal készüljön, milyen körülmények között, és vajon mennyi ideig érlelődjön? Pl. Adott mennyiségű olajba amennyi bogyócska csak belefér, annyit tegyek, vagy kevesebb is elég? Ha van ötleted oszd meg velem kérlek :) persze bárkinek a segítségét szívesen venném :) Köszi szépen!
Anna
Kedves Móni71,
Egy kisebb ágról leszedsz 25 szemet, leturmixolod és mézzel, citrommal, vizzel 1,5-2 literes üditő szörpöt készitesz belőle. Nekem is nagyon izlett nyersen a homoktövis, épp múlt héten szemezgettem belőle a bio zöldségesnél.
Kellemes szörpölést,
Tünde
Szia Mindenki! Készítsünk belőle ezt-azt. Igen,de hogyan? Főzéssel sok minden tönkre megy. Nyersen szinte fogyaszthatatlan max 1-2 szem. Ha tudtok én pontos recepteket kérnék! Ill. útmutatást, hogy mikor, mi az amit az eljárás során elvesztünk ill. megtartunk. Köszönöm
Sziasztok, van valakinek tapasztalata hogy lehet egyszerűbben leszedni a bogyókat az ágakról? Nagyok a tüskéi, csak egyesével tudom leszüretelni a bogyókat. Légyszi ossza meg velünk, akinek van erre valami jól bevált trükkje! Köszi, Bubó
tea a bogyojabol?
Sziasztok, valakinek esetleg van valami infoja arrol, hogy a szaritott bogyokbol amit teanak vettem, lehet-e turmixot kesziteni? Vagy az inkabb a friss bogyibol jo? Semmit se talaltam a bogyojabol valo teafozesrol sem
, mindenhol inkabb a levelebol keszitenek teat. A piacon akitol vettem, azt mondta, hogy 10- 15 percig kell fozni ahhoz , hogy a vitaminok kioldodjanak. Igaz ez? Nem inkabb a fozestol fognak megsemmisulnek?
Elore is koszi a segitseget!
Ja, es remek ez az oldal, rengeteget tanultam amiota idejarok
Zsiz