A huminsavak - általános összefoglaló

Bevezető

A huminsav alapú termékek iparszerű alkalmazása már a 20-as években elkezdődött. Jelenleg a Nemzetközi Huminsav Társaság (International Humic Substance Society) szakmai felügyelete mellett komoly kutatómunka folyik a világ szinte valamennyi országában a humuszvegyületek kémiájának és hatásmechanizmusának jobb megértése, valamint új alkalmazási területek feltárása érdekében. Számos könyv és publikáció jelent meg e támában az elmúlt évtizedek alatt.

Jelen összeállításunkkal egyrészt segítséget kívánunk nyújtani azon szakemberek számára, akik komolyabban szeretnének megismerkedni ezen izgalmas területtel, másrész emléket kivánunk állítani azon kutatóknak akik úttörő munkája révén a huminsavak ipari felhasználása ma egyre nő, és a jövőben a gyógyászat, a kozmetikai ipar és a környezet védelmének egyik fontos természetes alapanyagává válthatnak. Ezen kutatómunkában a Magyar kutatók úttörő szerepet játszottak.

Külön szeretnék tisztelegni Dr. Jurcsik István munkássága előtt, aki a huminsavak élettani hatásainak kutatásában elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Tartalom:

A huminsavakról

Huminsavak a természetben

A humuszanyagok a Földi élet biológiai-kémiai-geológiai bomlástermékei. A Földön található szerves anyag (biomassza) legnagyobb részét a humuszanyagok képezik. A Földi élet egyik legjelentősebb sajátsága, hogy az élő anyag reprodukcióját döntően az élő anyag szilárd bomlástermékei teszik lehetővé. A humusz (talaj-tőzeg-szén) a szárazföldi élet legfontosabb szilárd bomlásterméke, így ez képezi a kontinentális biomassza sokszorosításának legfontosabb közegét.

A mezőgazdasági és gyógyászati gyakorlatban a humuszhordozóknak (tőzeg-leonardite) tulajdonított pozitív hatások hordozói a huminsavak, melyek a kémiai értelemben jól definiálható vegyületcsoportot képeznek, és a szerves anyag bomlásának közbenső termékei.

A Földi biomassza bomlási folyamata két fázisra különíthető el, az un. humifikációra és szénképződésre. A humifikáció során képződnek az un. recens huminanyagok, míg a szénképződés során a fosszilis huminanyagok.

A huminsavak képződésének kiindulási anyagai az elhalt fás növényi részek, melyek kémiai-biológiai oxidációs-redukciós folyamatok során keletkeznek.

Humifikáció

A szervesanyag bomlásának első fázisában aerob majd anaerob biokémiai oxidáció játszódik le. Ebben a dinamikus egyensúlyi folyamatban képződnek a huminsavak alap építőkövei, melyek kiinduló anyagai a nehezen lebomló vegyületek - lignin, tannin, flavonoidok, glycozidok stb. - és ezek származékai. A növényi anyag többi része - proteinek, cellulóz, szénhidrátok - NH3, CO2, H2S, CH4, H2O stb formában eltávozik a biomasszából, illetve egyes származékai a huminsavakhoz kapcsolódva részeivé válnak a humusznak.

A viaszok és gyanták, mint le nem bomló vegyületek alkotják a bitumen anyagok nagy részét. A humifikáció későbbi fázisában a hidroxi-aromás molekulák oxikinon-karboxil csoportokkal gazdagodnak, majd polimerizációs-micelaképződési folyamatokon mennek át.

A humifikáció során tehát a növényi anyagokat alkotó molekulák bomlási folyamatokon mennek keresztül, melynek során a huminsavak alap építőkövei képződnek, ezekből épülnek fel a huminsavak.

Szénképződés

Amikor a bomló szerves anyagot szervetlen ásványi, talaj rétegek borítják be, akkor kezdődik a szénképződés folyamata, melynek során a korábbi oxidatív környezet reduktívvá alakul, megnő a hőmérséklet és nyomás. Ebben a folyamatban a biológiai folyamatok gyakorlatilag megszűnnek, és a jellemző kémiai reakciók a vízkilépés, dekarboxileződés és hidrogén elvonás. A szerves anyag relatív széntartalma növekszik, a molekulákat összekötő aromás C-O-C kötések aromás C-C (antracén) kötésekké alakulnak.

A biomassza bomlása során a vegyületek relatív széntartalma a következők szerint alakul:

  • Élő fa: 50%
  • Tőzeg: 55-60%
  • Lignit: 65-70%
  • Feketeszén: 80-90%
  • Antracit: 80-98%
  • Gyémánt: 100%

A szénképződési folyamat kivételes geológiai körülmények között lelassulhat, visszafordulhat azáltal, hogy levegő és víz kerül a rétegek közé, illetve a réteg a felszínre kerül. Az így képződött szeneket nevezik természetesen oxidált-szeneknek, ásványtani nevükön leonardite-nak (Leonard professzor után). A leonardite ásványok min. 70% huminsavat tartalmaznak!

Meg kell jegyezni, hogy a világon csak néhány ilyen lelőhely létezik. Világviszonylatban is az egyik legjobb minőségű nyersanyag Magyarországon található.

Huminsavak előfordulása

A természetben számos helyen találhatók huminsavakat tartalmazó szerves lerakódások.

  • Talaj: Közismert, folytonosan megújuló humuszforrás. A talajok felső 20-30 cm rétegének huminsav tartalma 1-5 %.
  • Természetes vizek: A természetes vizek sárgás, barnás színe nagyrészt az oldott ill. kolloid állapotban jelenlévő humuszanyagoknak köszönhető. A gyógyiszapok is részben humifikálódott tőzegek ill. sapropél anyagok.
  • Szerves trágyák: A modern állattartási technológiák a szerves trágyákat alkalmatlanná tették közvetlen trágyázásra. Huminsav tartalmuk 5-15 %.
  • Komposztok: A humusz termelés népszerű formája. A bio-humusz és humusz nevek alkalmazása megtévesztő, mert huminsav tartalmuk alig haladja meg egy jó minőségű talajét.
  • Szennyvíziszapok: A különböző szennyviztisztitási eljárások mellékterméke, nem humifikálódott szerves és szervetlen anyagok keveréke. Huminsavat gyakorlatilag nem tartalmaznak.
  • Szapropélek: Tavak és folyók alján felhalmozódó szerves anyag, mely planktonok, algák és növényi maradványok bomlásterméke. Huminsav tartalmuk 10-20 %.
  • Tőzegek: A természetes humifikáció első lépése. Huminsav tartalmuk 10-40 %. Mint alapanyag, jelentősége elsősorban balneológiai, gyógyászati alkalmazásokban van - gyógyászati hatásuk nagyrészt huminsav tartalmuknak köszönhető.
  • Lignit: A természetes szénülési folyamatban a lignitek huminsav tartalma 10-40 %. A kivételes körülmények között képződött oxidált lignitek, barnaszenek (leonardite) huminsav tartalma 50-70% is lehet!
  • Barnaszén: A természetes huminsavak a barnaszenekben már kezdenek elbomlani. Idősebb korú barnaszenekben már gyakorlatilag nincs huminsav. A fekete szenekben pedig már egyáltalán nem található huminsav.

A huminsavak szerkezete

A természetes humifikációs-szénképződési folyamatban a huminsavak különböző kémiai bológiai környezetben találhatók (fémek, bitumen anyagok, proteinek, szénhidrátok stb), ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy ezektől függetlenül léteznek kémiailag tiszta állapotban kivonható huminsav molekulák, melyek szerkezete gyakorlatilag azonos, függetlenül az alapanyagtól amiből előállították.

A szorosabb értelemben vett huminanyagok (fulvosav, huminsav, humin) gyakorlatilag ugyanazon építőkövek polimerizált-micella alakja. A különbség köztük tehát a molekulasúlyuk és ebből adódóan bizonyos biológiai-kémiai reakcióik. Köztük az átmenet folyamatos, tehát élesen nem választhatóak el.

A huminsavak kémiai értelemben poli-hidroxi-karbonsavak quinon és szemi-quinon csoportokkal.

Az irodalomban található számos félreértés és nézeteltérés oka legtöbbször éppen az, hogy a huminsav, amit analizálnak, tartalmaz számos zavaró nem huminanyagot is.
A huminsavak szerkezeti modellje alapján sikeresen magyarázhatóak a kémiai, biológiai reakciók és az analitikai mérések eredményei.

A huminsavak kémiai-biológiai reakciói

  • Vízoldhatóság: A huminanyagok közül csak a fulvosav vízoldható. Minél nagyobb a molekula, annál nehezebben oldódik vízben. Ennek egyik oka, hogy a molekulaméret növekedésével fajlagosan csökken az akti hidrofil csoportok száma, másik oka pedig a molekulában található lakton gyűrű, amely semleges-savas közegben záródik. Ugyanakkor lúgos közegben ezen gyűrű felnyílik, miáltal megnő a hidrofil (COOH, OH) csoportok száma. Ez okozza a jól ismert lúgoldhatóságát a huminsavaknak. A huminsavak több vegyértékű fémekkel alkotott komplexei a fenti okok miatt szintén nem vízoldhatóak.
  • Biológiai aktivitás: A huminsavak biológiai aktivitása régóta ismert tény. Ezen hatás magyarázatát a modellel összhangban az alábbi tényeken keresztül érthetjük meg.

    A huminsavak elektron és aktív-oxigén transzfer molekulaként viselkednek biológiai rendszerekben. Ezen képességük lehetővé teszi, hogy mint katalizátorok részt vegyenek a sejtlégzési folyamatokban, hasonlóan a FAD és NADH koenzimekhez.

    SUBSTRATE NADH FADH2 H2O

    PRODUCT NAD+ FAD O2

    A huminsavak elektron transzfer tulajdonsága a quinon-szemiquinon szerkezetnek, valamint a delokalizált elektron szerkezetnek köszönhető.

    Ezen mechanizmus bizonyítása nem lehet célja e rövid leírásnak, de számos biológiai és kémiai teszt bizonyította ezen feltevések helyességét.

    Ezen biostimulátor hatásnak a következő kiemelendő következményei vannak:

    a, A huminsavak, mint katalizátorok felgyorsítják a sejtlégzési folyamatot és ezáltal indirekt módon a citrátkör energiatermelését. Ennek hatásaként több energia válik szabaddá a sejtekben, ami nem specifikus hatás, mint a hormonoké.

    b, Ebben a folyamatban a meghatározó kémiai paraméter a szabad elektron (vagy spin) koncentráció és nem a molekulaméret vagy az összsavasság.

    c, A huminsavaknak mindig van egy optimális koncentrációjuk, ahol a legnagyobb ez a hatás. A különböző élő szervezetekben ez az optimum különböző lehet de minden esetben megfigyelhető, amiből az következik, hogy a túladagolás nem eredményez jobb hatást.

a, A szervetlen kationok ionos, komplex, kelát és poláris adszorpciós kötésekkel kapcsolódhatnak a huminsavakhoz. A fő reakciópartnerek a savas karboxil, hidroxil csoportok, de a karbonil és szemikinon csoportok is reagálhatnak.

b, A szervetlen anionok közvetlenül gyakorlatilag nem tudnak kötődni a huminsavakhoz, de bizonyos körülmények között (fém-hidak) jó hatásfokkal lehet kötéseket kialakítani.

c, A szerves vegyületek reakciói a molekula szerkezettől függenek (aromás, alifás, ionos). Számos kísérletre alapozva kijelenthető, hogy gyakorlatilag majdnem minden esetben megtalálható a módja annak, hogy a legkülönbözőbb molekulaszerkezetekkel kölcsönhatást lehessen létrehozni (xenobiotikumok, proteinek, enzimek, toxinok, vírusok).

  • Komplex- és kelátképző, valamint ioncserélő képesség: A huminsavak kémiai értelemben poli-hidroxi-karbonsavak kinon csoportokkal és micella szerkezettel. A molekulában lévő savas jellegű karboxil és aromás hidroxil csoportok képesek mind kelát, mind komplex kötéseket létrehozni több vegyértékű fémekkel. A teljes savas csoportok száma 6-8 meqv/g. A huminsavak tehát természetes ioncserélőként viselkednek. A huminsavak természetben betöltött különleges szerepét példázza azon két tulajdonságuk is, hogy az élő szervezetek számára fontos tápanyagokkal olyan közepesen erős kötéseket képeznek, melyekből a tápanyagot fel tudják venni. Ugyanakkor a toxikus fémekkel olyan erős komplexet létesítenek, melyet az élő szervezet nem tud megbontani, vagyis inaktiválja azokat.
  • Antivirális hatás: A huminsavak antivirális hatása elsősorban a humán gyógyászat terén régóta ismert és régóta kutatott terület. Számos vírusfajtáról bizonyosodott be, hogy a huminsavak direkt virusgátló hatást fejtenek ki rájuk. A kutatók véleménye szerint a huminsavak háromféle módon is kifejtik antivirális hatásukat:

    a, egyrészt direkt módon, a vírusok fehérjeburkán megkötődve meggátolják azok adszorpcióját a szöveteken, igy a vírus-huminsav komplex bekerül a keringési rendszerbe, ahol az immunrendszer védekező mechanizmusai inaktiválják a vírust.

    b, másrészt indirekt módon a sejtek energiatermelésének gyorsításával erősitik az immunrendszert, ezáltal a szervezet hatékonyabban tudja felvenni a harcot velük szemben.

    c, harmadrészt szintén indirekt módon a szervezet méregtelenítésével jelentős energiákat szabadítanak fel, amit a szervezet a vírusok elleni védekezésre fordíthat.

Nevezéktan

A szerves anyagok humifikációjával, szénülésével kapcsolatban kialakult kifejezések és definíciók nem egyértelműek, és számos félreértésre adnak okot. A Nemzetközi Huminsav Társaság ajánlása alapján adjuk közre az alábbi definíciókat:

  • Biomassza: Az élő anyag (állati és növényi) szervesanyag tartalma
  • Humusz: Az elhalt és humifikálódásnak indult, elsősorban növényi eredetű szerves anyag
  • Huminanyagok: Humifikálódott növényi anyag, amelybe nem értendők bele a bitumen anyagok és a még nem humifikálódott szerves anyagok.
  • Huminsavak: A humifikálódott növényi anyag lúgokban oldódó része.
  • Huminsav: A humifikálódott növényi anyag lúgokban oldódó, de savakban nem oldódó része.
  • Humátok: A huminsav sói (pl. Fe-humát)
  • Fulvosav: A humifikálódott növényi anyag lúgokban is és savakban is oldódó része.
  • Fulvátok: A fulvosav sói (pl Fe-fulvát)
  • Humin: A huminanyagok már lúgokban sem oldható huminsav óriásmolekulái.
  • Humifikációs index: Olyan kémiai analízissel megállapítható arányszám, amely megmondja, hogy az adott szerves anyag hányad része humifikálódott teljesen, azaz alakult át huminsavakká. Az egyes országokban már létező humifikációs törvény ez alapján engedélyezi a különböző szerves anyagok forgalmazását.

Az immunrendszer problémáiról

Még várjuk az anyagot a gyártó/forgalmazótól

A savasodásról

Még várjuk az anyagot a gyártó/forgalmazótól

A vízről

Még várjuk az anyagot a gyártó/forgalmazótól

 

3.25
Értékelés: Nincs Átlag: 3.3 (4 votes)

Hozzászólások

Segítségeteket szeretném kérni!

Sziasztok!

Én még teljesen új vagyok az oldalon, remélem célba ér a levelem. Először személyesen Valit szerettem volna megkérdezni,de valahogy nem sikerült megtalálnom a módját ,talán a zaklatottságom miatt is!A lényeg: 2éves kisfiamnál autizmust állapítottak meg nem rég,kezdetben teljesen átlagos gyermek volt,sőt volt amit korábban csinált mint a legtöbb gyerek az orvosok szerint,a beszéde is megindult,aztán megállt,sőt vissza is fejlődött.Sajnos bíztam az oltásokban,sőt hibásnak is érzem magam,hogy nem olvastam utána a dolgoknak,vagyis inkább előre.A kérdésem az lenne így utólag mit tehetnék kisfiam állapotának javítása érdekében? Elsősorban a Huminiqum és a talptapasz bevezetésére gondoltam,de ha Ti tapasztaltabbak tudnátok nekem segíteni nagyon hálás lennék.

Előre is köszönöm: egy kétségbeesett anyuka

Értékelés: Nincs
Valastyán Gyöngyvér's picture

Oltás után

Szia!

A Huminiqum és a talptapasz jó, csak nem elég. Alap még: Emóció, Moksa elixír 4csepp/nap kétfelé osztva nyelvgyökre, Manó manna béta-glükánnal az ajánlott maximális adag, bármelyik algakészítmény, Cordyceps, Okinawai korall, bármelyik omega zsírsavakat tartalmazó termékünk.

AMI TILOS: TEJ, TEJTERMÉKEK, BÚZA, ROZS, ÁRPA, TEACSERJÉBŐL (CAMELLIA SINENSIS) KÉSZÜLT TEA (HERBATEÁK, VÖRÖS TEA MEHET). Ehhez segítséget a BOSZORKÁNYKONYHÁBAN kapsz.

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

Egyszerre lehet ezeket szedni?

Kedves Gyöngyvér!

Köszönöm a segítséget,de lenne még kérdésem, ezeket lehet szedni egyszerre és ha igen akkor kúraszerűen, bizonyos időközönként szünetet tartva? Valamint lehet ezt önállóan szakember bevonása nélkül is?

Elképzelhető hogy ezek a készítmények segítik a koncentrációját és esetleg a beszédfejlődése is újra megindul?

Ellnézést ha butaságokat kérdeztem,de még nincs tapasztalatom ezen a területen.

Szeretném a kisfiam állapotát javítani amennyire csak lehetséges, és ezért bármit megtennék.

Hibásnak érzem magam amiért hagytam beadni Neki az oltásokat, főleg az MMR oltást,akkor változott meg a viselkedése, az oltás után 3héttel keletkező pöttyökre azt mondták mástól van,de azt nem tudják mitől.

Köszönöm, hogy időt szánt rám.

Üdvözlettel: Mirjam

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Egyszerre lehet őket szedni,

sőt mindenképpen ajánlatos is lenne! Gyöngyvérnek pozitív tapasztalatai vannak, nem hiába ajánlotta a fenti szereket!!!

Ne hibáztasd magad, nincs semmi értelme. Ha így alakult, így alakult, semmi nincs hiába, minden értünk van, meg kell fejteni, hogy mit is akar tanítani nekünk az adott helyzet...

Nagyon drukkolok Nektek!

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)

Köszönöm

Köszönöm szépen a gyors választ és a biztató szavakat!

Már csak egyetlen egy kérdésem lenne, ha egyszer mondjuk anyagi problémák miatt sajnos abba kéne hagyni ezen készítmények szedését, az okozna a gyermekemnek gondot? Ezt úgy értem, hogy visszaesést az állapotában vagy romlást?

Köszönettel: Mirjam

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Csak pozitívan!

Kedves Mirjam! Most ne törődj azzal, hogy mi lesz ha anyagi gondok lesznek! Majd ha elkövetkezik, akkor újratárgyaljuk! De miért is következne be...?

Elhiszem, hogy el vagy keseredve, de próbáld meg pozitív gondolatokkal és reménnyel megtölteni az életeteket!

Értékelés: Nincs

huminiqum kapszula

clap2.gif sziasztok

A kapszula hatásáról szeretnék veletek megosztani pár gondolatot.

A kutyusunk egyik napról a másikra lebetegedett. Délután erősen zihált (kergetett egy macskát), erősen nyáladzott, majd másnap reggel mintha egy éjszaka alatt 10 évet öregedett volna. Beesett pofa, kilátszottak a bordái, és nem tudott lábra állni. És mindezt egyetlen éjszaka alatt!

Hívtuk az állatorvost, azonban a szokásos mérgezési tünetek hiányában nem jött ki, mindössze telefonos segítséget nyújtott. Napi 3x1 algopyrin. Kicsit jobban lett, nem folyt annyira az orra. És lassan sétált. De nem csóválta a farkát (bivalyerős, 60 kg-os rottweilerről van szó), kedvetlen volt, és homályos tekintetű.

Elkezdtem neki adni a Huminiqum kapszulát. Napi 1 adagolással. Háááát, valami csoda. Már a második szem beadása után javult a járása, gyorsabb lett, jobban evett. világosodott a szeme, csóválta a kis pompomját, de ugrani még nem akaródzott neki. CSak a 3-4. nap elteltével.

De sikerült. Azóta olyan, mint 2 éves korában.

Kikezeltük ismeretlen bajából!!! Hála a kapszulának.

Értékelés: Nincs

huminiqum kérdés

Sziasztok, a segítségeteket szeretném kérni! Úgy másfél hónapja áll a konyhámban egy kibontott üveg Huminiqum szirup. Szerintetek még fel lehet használni? A dobozt sajna rég kidobtam, az üvegre meg nincs ráírva, hogy felbontás után meddig használható. (Ha vkinek van otthon doboz, akkor a dátum alapján esetleg ki lehetne követketetni, hogy a vásárlástól számítva nagyjából mennyi ideig jó.) előre is köszi a segítséget!

Értékelés: Nincs
Adrica's picture

Huminiqum felbontás után

Szia Gabi!

Szerintem ha ránézésre és ízre semmi baja, akkor nyugodtan használd el! Az én Huminiqum szirupom (ínségesebb időben) ki szokta húzni két és fél hónapig is és semmi baja.

Szép napot!

Adri

Értékelés: Nincs
Zsoó's picture

Natrium-Fluorid a Huminiqumban?

Sziasztok!
Párom vett anyukájának ajándékba Huminiqumot. Az összetétel lista változott, az új Natrium Fluoridot tartalmaz. Ez az anyag a hatóanyag keresőben mérgezőként és szintetikus anyagként van feltüntetve. Páromnak azt mondták a binomosok, hogy a huminsavban található meg, tehát természetes formában, és hogy van itt fenn az Antalvali.com-on egy cikk a változtatásokról/új szabályozásról (állítólag azért módosult az összetétel lista, mert most már fel kell tüntetni többmindent).

Kérlek, ha tudjátok hogy hol van ez a cikk küldjétek el, sajnos nem találom. Holnap szeretné odaadni anyukájának és jó lenne valami magyarázat erre a kérdésre, kicsit kétségeink vannak a termék biztonságát illetően.

Köszi és üdv, Zsoo

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Igen, változott a Huminiqum összetétele

Szia Zsoo!

Igen az összetételen kénytelenek voltak kicsit változtatni, mert változtak a szabályok és a törvény.

A Na-fluorid nagyon kis mennyiségben (!) nem káros, szükséges a szervezetben. Eddig is volt a Huminiqumban, de ez nagyon kis mennyiség az RDA 0,1%-a !!!

A fogkrémekben lévő amin-fluorid származékok viszont minden mennyiségben károsak!

Amiben még változott a Huminiqum összetetéle a korábbihoz képest: új elemként belekerült a C-vitamin és a Máriatövis, hogy az ú.n. „egészségre vonatkozó állításokat” megtarthassa a gyártó. Az étrendkiegészítőkre vonatkozó szabályozások egyre szigorúbbak és egyre kevésbé lehet pozitív hatásokat feltüntetni. Kénytelenek betartani a törvényi előírásokat.

A többi összetevő nem változott...

Nyugodjatok meg! Párod Édesanyja is szedje bátran...

Niki





 

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)

Meddig szedhető a Huminiqum?

Sziasztok! 2 hete kezdtem el szedni a folyékony verziót, sokkal energikusabb vagyok, sőt nem tudom, hogy ez ennek köszönhető-e, de az arcomon a pórusok elkezdtek összehútódni, így sokkal simább a bőröm. Egy ismerősöm, akivel pár hete nem találkotam, összecsapta a kezét, hogy mi történt velem, mert 5 évet fiatalodtam!!!!. A párom is jelentkezett, hogy kipróbállná. Kérdésem az lenne, hogy mennyi ideig "kell" ezt szedni? Hú ez rosszul hangzik, hiszen ez nem kényszer...Pontosabban van-e olyan időlimit ami után érdemes/kell szünetet tartani? Nyáron is el lehet kezdeni a szedését? Köszönöm: Kriszti

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

Nincs időhatár

Hú, hát nagyon jól hangzik amiket leírtál! Bármeddig szedhető folyamatosan, nem szükséges szünetet tartani. Nyáron is el lehet kezdeni szedni, csak érdemes még jobban figyelni, hogy jó sok vizet igyatok mellé.  regular_smile.gif

Csak így tovább a fiatalodásban!

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Öregek és a humi?

Az idős nagyszüleimnek ajánljátok?

Mamám kb. 10 fajta gyógyszert szed, szívritmus zavara van, nem fiatal már, de én igyekszem fitten tartani. A derekát fájlalja nagyon és a hátát. Papám közel 80, magas vérnyomásos. Nekik nem lenne káros esetleg? Más gyógyszerrel kölcsönhatásba léphet?

Nekünk nagyon bejött!!!!! clap2.gif Aki eddig horkolt és álmatlan volt, most csendben alszik, mint a tej, én kiegyensúlyozottabb lettem, és jobb a közérzetem, nem dönt le minden nyavalya egyből.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Timcsi nagyszüleinek

Kedves Timcsi!

 

Nem tudok arról, hogy miért ne lehetne szedniük... Idén nyáron lesz a Nagymamám 80 éves, ősz óta szedi és köszönik sokkal jobban van.

Amit érdemesnek tartok még elmondani, hogy 2hetes (!) szőlőmag-őrlemény szedés után rosszul lett, kórházba került. Ugyanis a korábban szedett vérnyomáscsökkentő gyógyszer túl erősnek bizonyult, így kapott egy gyengébbet, és az esti adagból csak felet kell bevennie... Hogy ez igazából miért történt? Szerintem ez egy nagyon összetett dolog, mert szedi a Huminiqum-ot, Wholemega-t, a Viniseera szőlőmag-őrleményt, mézrostot és keni a progeszteronkrémet... Ezek a készítmények felerősítik egymás hatását, de a gyógyszertári készítményekkel kompatibilisek...

A szőlőmag-őrlemény esetén arra kell figyelni, ha valaki érszűkítő gyógyszert szed, annak TILOS fogyasztania! A Huminiqum esetén nem tudok ilyen kikötésről...

Niki

 

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Kérdés a huminiqumról

Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, hogy ha bélfertőzés utáni bélflóra rendbetétel és a hasmenések miatti ásványianyag veszteség pótlása a cél, akkor a Huminiqumot a probiotikummal együtt vagy egy probiotikum kúra UTÁN érdemes szedni?
Köszönet, ha megjelentetitek.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Én az Emócióval párosítanám

  • 30 ml Emóció reggelente
  • és 2 kapszula Huminiqum
  • jót tenne még az apiterápiás méz almarosttal, amelyből 3x1 mokkáskanálnyit kell a nap folyamán elszopogatni.

Mehet együtt!

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

Huminiqum

Én kb.három és fél éve szedtem először, még picit más válltozatban (azért már azt is Huminiqumnak hívták) azóta csak jobb lett úgy tudom, (mármint a hatása).

Szóval, én nem tapasztaltam először semmit de semmit. Míg néhány hónapnyi szedés után rájöttem, hogy nem is vettem észre hogy mikor maradtak el az ebéd utáni kényszeres pihenők (sokszor alvások). Sokkal jobb erőnlétbe keveredtem általa.

És most itt a kapszulás változata is,mml.gif ez csuda jó, mert ugyan nem rossz ízű, de azér egy kicsit furcsa. Ja, és a gyerekek nem csak az ízétől, de a színétől is visszariadnak. Azt hiszem ezt a változatot viszont már ki tudom próbáltatni én is a picurkámmal. http://antalvali.com/smileys/regular_smile.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

"higanymentesítés"

Sziasztok! A következőben kérném a tanácsotokat: a páromnak kiesett egy amalgámtömése. Már bejelentkezett a fogorvoshoz, ahol a fúrás során valószínű még több higany szabadul majd fel. Mivel, hogyan lehetne ezt közömbösíteni, méregteleníteni? Köszönöm előre is a segítségeteket wave.gif

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

Higanymentesítés faszénel!

Kedves Krila!

Én kipróbáltam és működik yes.gif :

"Aktív szén

Soha nem látott fontosságúvá vált korunkban, amikor általánossá vált a tömegmérgezés.

Szinte végtelen hatásosságát száz éve már az orvostudomány is elismerte, ma agyonhallgatja, sőt nevetségessé teszi azt, aki csak megszólal is ez ügyben.

1813-ban egy Bertrand nevű kémikus nagyközönség előtt bevett 5 gr arzént (1 púpos kávéskanálnyi), ami 150 ember halálához elegendő. 1831-ben egy másik francia, Touéry (montpellier-i patikus) tartott bemutatót, de ezúttal a Francia Akadémia tudós orvos urai előtt; 1 gr strychinint nyelt le (10-szer többet a halálos dózisnál).

Ez a méreg 10 perc alatt végez az emberrel a teljes tébolyig feszített röhögéssel és lélegzetvesztéssel. (A látványtól is örök sokkot lehet kapni.) Az akadémikus urak teljes döbbenetére Touéry teljesen nyugodt maradt és mosolygott a tudományos urakra.

Az ebers-i papirusztól (ie. 1550) Hippokrátészen keresztül, és századok orvosain át használják és javallják.
A XIX. század végén és a XX. század elején 40 orvosi disszertáció szól róla.

A mai kutatások azt is bizonyítják, hogy megköti a vírusokat és a baktériumokat is, sőt a baktériumok termelte mérgeket a belekben (vagy fordítva).

Megköti a permetszerek, gyomirtók mérgeit, idegen hormonokat, sőt még a radioaktív anyagok egy részét is, valamint orvosságok, ideggyógyszerek, fogamzásgátlók maradékát is. Az utóbbi tíz évben csak angolul 500 tanulmány jelent meg 10 000 tudományos referenciával ezzel kapcsolatosan. A legújabb kutatások a vese megtisztítását és ösztönzését is igazolják.

Mindent egybevetve a faszén a legegyszerűbb, a legolcsóbb és leghatásosabb tisztító és felújulást segítő szer, amit sem a népesség, sem a betegek, sem az orvosok java nem ismer.

- 1 cm3- 1 km2 felszívó felülettel rendelkezik, 40-szer több, mint az
agyagé;
- 500 gr faszén 50 000 millió pórust tartalmaz;
- tömegének 97-100-szorosát képes megkötni, pl. szén-monoxidból,
180-szorosát ammóniából,
165-szörösét kéngázból.

A faszén hatása a belekben

A bélfal áteresztő, ozmózis elven működő felület, így kiegyenlíti a bélfalon belüli és kívüli oldható anyagokat. Vagyis, ha a belek el vannak szennyeződve, akkor a limfatikus rendszer, a nyirokrendszer nem tud a belekbe jutni. Az aktív szén felszabadítja a bélfalakat, így az ozmózis elven megtisztítja a vért és a nyirokrendszert (vérsavót).

Dr. Denis Burkitt kutatásaiban az alábbi tényeket közli:
- a természeti népek az elfogyasztott étek salakanyagának 80%-át átlagosan 32 óra alatt eltávolítják,
- egy európai organikus élelmiszereket fogyasztó ember 40 óra alatt,
- egy átlagos tömegétkezést folytató angol fiatal 72 óra alatt,
- és egy öreg angol 360 óra alatt! (15 nap!!!).
Ennek ellenőrzésére is kiváló a faszén vagy a céklarépa.

Még teljesen egészséges szervezetű, organikus eredetű növényi étkezésnél is 5 nap, amíg a maradék salakanyag 100%-osan távozik; vagyis a méreg vagy allergiaanyag 6 napig utazik át és szívódik fel!
A mérgek hosszú során túl a faszén semlegesíti a kígyómérget, méh- és darázscsípést, bögöly vagy pöcsök csípését, lódarázs csípését, skorpió- és pókcsípést, tengeri és víziállatok csípéseit.

Semlegesíti az élelmiszerekben felhalmozódott mycotoxinokat (az antibiotikumok hagyatéka) és az egészen kíméletlen aflaxinokat.

Javallott használatához a lista nagyon hosszú, csak a leglényegesebbek az említetteken túl:

- rossz lehellet
- krónikus csuklás
- szapora széljárás
- kivezetett végbélnyílásnál
- hasmenés, gyomorrontás, felfujódás, gázasodás
- túl folyékony széklet
- meleg égövi hasmenés (gyorsfosás)
- minden gyomor- és bélbetegség
- viszketegség (még akkor is, ha már teljesen elszabadult)
- túlzott epeváladék
- újszülöttek sárgasága (besárgulása) esetén 4,5 gr faszén naponta
- májzsugor (cirrózis) és máj okozta agybántalmak
- alkoholizmus (1 gr faszén -1/2 kávéskanálnyi- közömbösít 60 ml pálinkát)
- toxicomániák (drog, dohány, stb.)
- mérges gombák (gombamérgezés)
- gyógyszermérgezés esetén
(pl. aszpirin, paracetamol (jelen pillanatban több, mint 50 gyógyszerben van, gyulladásgátlókban, fájdalomcsillapítókban, tönkre teszi a májat, vesét, szívet stb.), altatók, antidepresszánsok, antibiotikumok stb.)
- ételmérgezés
- koleszterol szint
- kígyómarás, méhcsípés (pakolásként és belsőleg)
- szemgyulladás
- fogmosás, fehérítés
Dr. Yatzidis athéni orvos bizonyította, hogy még napi 50 gr mennyiség 20 hónapi fogyasztása sem jár semmilyen hátránnyal.

Adagolás:

Kúraként kimérni! Esetenként más, de átlagosan:
- 2 evőkanálnyi 3x naponta 15 napig (~ 30 gr naponta)
- aztán 1 kanálnyi naponta 3x 1-4 hónapig (Ez teljes sejtfelújítást eredményez!)
- Gyermekek az evőkanál helyett kiskanálnyit fogyasszanak 15 napig.

Mérgezés esetén:
- 50 gr felnőtteknek
- 1 gr/kg gyermekeknek
- 4-6 óránként 20-50 gr faszenet beveszünk 2 napig

Öngyilkosságnál és kómás állapotnál emelhetünk 100-120 grammig. 1 evőkanálnyi = 5 gr

Faszén kúra alkalmazása: Dr. faszén, maga az orvos
- egyedi esetekben (mérgezés, felfúvódás, hasmenés, gyomorsav túltengés stb.)
- kiegyensúlyozott étkezés mellett: – hetente kétszer
- 1 hétig havonta
- 3 hétig kétszer évente

A lassú égésből visszamaradt faszén a jó (fűz, nyír, nyár, hárs, bükk).
Vigyázat! A patikai aktív szén például csont alapanyagú.
A faszén kúrának semmi nem tud ellenállni, gázok, alkaloidok, oldószerek, a bélflórában megtelepedő rothasztó baktériumok, alkohol, mérgek, drogok, nehézfémek és az arzén sem.

Figyelem! Használatánál egy megkötés van csak:

Olyan orvosságok mellett, amelyek az adott pillanatban szükségesek, NEM alkalmazható!

(Pl. a fogamzásgátlót is közömbösíti)

Faszén készítése:
  - lyukat ásunk
  - tüzet rakunk a gödörben
  - amikor már az egész parázslik, fölé rakjuk az elszenesítésre váró fát (ágak vagy hasítékok)
  - letakarjuk egy fém, cserép vagy falappal és a kiszedett földdel

Alkalmazása a húsipar és a tejipar „gyönyörűséges” kettőse okozta „méregzsákká” válás megtisztítására:

  - 1 kávéskanálnyi szén egy csésze (250 ml) vízben, zöldteában vagy más gyógynövény forrázatában;
  - de a legősibb tudás gabonatejben mondja – így nagyon gyorsan közömbösíti a vér savasságát.
adszorbeáció
  - magába szív
  - fizikai jelenség
  - a faszén felületén fennakadnak a molekulák
abszorbeáció
  - maga felé szív
(pl. a bélfalon át is, így tisztítja a vért és a testnedveket)

Amiket a faszén nehezen adszorbeál:
  - erős savak: sósav, kénsav, salétromsav
  - erős lúgok: nátronlúg (szóda), lúgkő (hamuzsír)
 - hígítók: etanol, metanol, aceton, ethylén-glykol, petróleum származékok
  - Lítium sók, vas és nehézfémek
  - cián, cianid
Ezeket is közömbösíti, csak lassan és ismételt dózisokban. Az étkezéstől távoli időben vegyük be, ha kúraként használjuk, mert a vitaminokat és egyéb szubsztanciákat is magához veszi!"

wave.gif

Forrás: http://www.taltosbarka.hu/barka/?p=3161

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

Házi keszítésű faszén - kátrányveszély!

A faszen hazi keszitesenel en felek attol, hogy ha nem eleg magas a homerseklet es/vagy nem elegendo ideig tart a hevites, akkor a faszen mellett jelentos mennyisegu rakkelto kartanyszarmazek is lesz a hazi keszitmenyben.

Szoval csak ovatosan. Nem tudom, hogy hazi korulmenyek kozott ezt tudjatok-e kontrollalni es ellenorizni a vegtermeket?

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

faszén házilag

Kedves Vaskalapos!

Nem kell aggódni mert én gyerekkoromban is készítettem faszenet.
Egy zárt fémdobozba teszünk bükkfát.
A doboz tetejét kifúrjuk, ott fog távozni a CO (szénmonoxid, mérgező!!!).
Kék színű lánggal ég.
Ha már nem ég akkor kész a faszén.
Én kályhában készítem télen, nyáron kint ha bográcsolok.
Zárt dobozban a legjobb minőségű faszenet lehet készíteni! Össze kell törni, kávédarálóval átdarálni, szitálni és befőttes üvegbe rakni.
Csak deszt.vízben elkeverve szabad fogyasztani!

Vizet is szűrtem vele és jobb mint a gyári granulátum.
A gyári aktív szén nem csak fából készül, hanem állati csontokból is!

wave.gif

Értékelés: Nincs

faszén porítós trükkök?

Engem az érdekelne, hogy hogyan, mivel töröd össze a faszenet? Elsőre az ugrott be, hogy lehetne vmi tasakban és kalapáccsal... Amikor a kávédarálót írtad, akkor is először vmi retró darab ugrott be- vagy a gép is bírja a strapát? Nagyon örülnék, ha megosztanád az ezzel kapcsolatos trükkjeidet meg hogy mik is váltak be Neked!

Ismerőseim is kísérleteztek, ők mákdarálóval, de az tönkre is ment bele...

köszi :)

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

Ezzel töröm:kávédarálóval

Ezzel töröm:

kávédarálóval darálom és ezzel:

szitálom.

"Nagyon örülnék, ha megosztanád az ezzel kapcsolatos trükkjeidet meg hogy mik is váltak be Neked!"

Nincs semmi trükk csak érezni kell a dolgokat...

Értékelés: Nincs

Köszi szépen a szemléltetést!

Köszi szépen a szemléltetést!

Lehet majd beszerzek ilyen praktikus kis mozsárt...

A kávédarálóról is meg lehetne tudni többet: kézzel vagy géppel működik? Elsőre itt is inkább kézire gondoltam, de ha a gép is bírja, akkor inkább olyat szereznék be...

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

hazi keszitesu faszen-katrany

Nem ertek egyet veled. En is jatszottam kemiat, es keszitettem faszenet. Kemcsoben. Es lattam a kemcso falan cseppelben a katranyt. Az, hogy mikor nem jon ki a dobozodbol egeshez elegendo mennyisegu szenmonoxid, az nagyon kezdetleges jelzoje annak, hogy van-e meg katrany a dobozban. Ha mar csak 0.1% katrany marad benne, az nem fog langolni, de a rakkelto hatashoz nem kell sok... Nem tudod megmerni hazilag a katranytartalmat.

Azt irod, jobb volt vizszuresre, mint a gyari. Hogyan merted, hogyan hasonlitottad ossze? Az, hogy a gyari csontbol is keszulhet, az miert erv, ha egyszer nincs benne mas, mint faszen? Atalakult a faszenne. Ilyen alapon ne egyel novenyi taplalekot, mert az meg "istallotragyabol keszul"?

Vegezetul, a kritizalt faszenkeszitesi recept igy hangzott: "Faszén készítése: - lyukat ásunk - tüzet rakunk a gödörben - amikor már az egész parázslik, fölé rakjuk az elszenesítésre váró fát (ágak vagy hasítékok) - letakarjuk egy fém, cserép vagy falappal és a kiszedett földdel"

Ennek a kritkikajaban egyetertunk, hogy itt aztan meg segedfogalmunk sem lehet, hogy mikorra keszul el kartanymentesse? Mert en ezt kritizaltam, nem az altalad leirt eljarast.

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

Faszén

Amikor vörösen ízzik a doboz, én nem aggódok a kátrány miatt tongue.gif
A kémcsőben alacsony volt a hőfok!

"Azt irod, jobb volt vizszuresre, mint a gyari. Hogyan merted, hogyan
hasonlitottad ossze?"
Ehhez nem kell nagy szaktudás, a klór szag megjelenik a vízben ha a faszén már nem tud szűrni...
Vannak emberek akik rendszeresen esznek faszenet!Tv-ben volt egy dokumentum film erről.Én nem láttam mert nem nézek Tv-ét, csak egyik munkatársam mesélte...

A rák kialakulásához savas környezet kell...

wave.gif

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

A vörösen izzó doboz

A vorosen izzo dboz OK, a folddel letakart parazsra rakott fe nem OK. Igy egyertelmu?

A klorszag megjeleneset objektiveb merted, vagy szubjektiven saccoltad? Meres: fogsz pontosan azonos mennyisegu gyari es hazi faszenet es ugyanabbol a vizbol egyre tobbet folyatsz at mindketton, e feljegyzed, meyyi vizet volt kepes klortalanitani az egyik, mennyit a masik. Valamiert azt hiszem, nem igy hasonlitottad osze, csak saccolsz. Es meg az is lehet, hogy elfogult vagy asajat keszitmenyeddel szemben.

A rak kialkulashoz nem kell savas kornyezet. Ha igy lenne, akkor a gyomor rakos lenne a bel meg soha (az mindig lugos) es szervezet tobbi resze soha sem lenne rakos, mert belul mindig enyhen lugosak vagyunk (pH 7 folott), kivetel a gyomor, a hugyholyag es a huvely. Marpedig a gyomor, hugyholyag es huvelyrak nem tul gyakori mas rakos betegsegekhez kepest. Sajnos a rak sokkal bonyulutabb, nem savasag-fuggo.

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)
dorka12345's picture

Kedves vaskalapos! Legyen

Kedves vaskalapos!

Legyen igazad!Nincs kedvem vitatkozni mert nincs értelme...
Ha segíteni akarsz magadon, akkor kipróbálod a faszénkúrát.

A desztillált vizet is mérgezőnek hirdetik, iszom több mint 2 éve és meg mindig élek
wave.gif

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

Nem kísérletezem

Bocs, de ketes informaciok alapjan nem kiserletezek magamon. A faszen egy mesterseges vegyi atalakitassal letrejott anyag, nem termesztes, es fogyasztasa egyaltalan nem az. Mergezes vagy bizonyos betegsegek eseten, orvosi utasitasra bevennem.

Ahogy az antibiotikumot, meg mas gyogyszert is. De hazi kotyvasztasu gyogyszert orvosi eloiras es javallat nelkul... Nem! Neked sok sikert a desztviz-faszen etrendhez, oszinten. En maradok a termesztes etelek es italok vilagaban.

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

TE MÉG HISZEL AZ

TE MÉG HISZEL AZ ORVOSOKBAN???????????????? yikes.gif
Nekem ennyi élég volt!
wave.gif

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

Ha komolyan beteg vagy...

Ha komolyan beteg vagy, ha igazan komoly a baj, te kihez fordulsz? Pl. tudogyulladas, vakbel, serv, baleseti serules, akut mergezes stb-stb... Az en allaspontom az, hogy az orvostudomany messze nem mindenhato (de nem is allitja ezt magarol), am elkepeszto mertekben fejlodik es nagyon sok mindent tud. Ennek a muveloi a kutatok. Az alkalmazoi az orvosok. Az is igaz, hogy minden szakmaban vannak jo es kevesbe jo szakemberek. Az is igaz, hogy kisebb, jelentektelen bajokkal felesleges orvoshoz fordulni, azokat hazi praktikakkal is lehet kezelni, es sokszor maguktol is gyogyulnak. Az en allaspontom, hogy komoly baj eseten irany az orvos. Komoly hatasu szert csak az orvos utasitasara.

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

Sajnos orvosokhoz fordultam

Sajnos orvosokhoz fordultam akik félrekezeltek..., gyógyszerek amik több kárt okoztak...

A jó szakemberek nagyon kevesen vannak!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
vaskalapos's picture

legkozelebb

Legkozelebb keruld el oket. Nem kotelezo. Ennyi.

Értékelés: Nincs

Huminiqum adagolás

Kedves Mártu!

Köszönöm a választ. Azt szeretném még kérdezni, hogy melyik adagolás lenne jó erre a célra? Az általános roborálásra vonatkozó, vagy a betegség utáni lábadozás? Vagy ennek nincs is különösebb jelentősége? wave.gif

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

Humi adagolás

Én a legkisebb ajánlott adaggal kezdeném, és 1-2 hét után emelném a mennyiséget, ha nem tapasztaltok semmilyen erősebb tünetet.

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Krillának Huminiqum adagolása

Szia Krila!

A bionom oldalon a Huminiqum alatt megtalálod a pontos leírást és az adagolási útmutatót. Egyébként a dobozon és a benne levő tájékoztatón is van adagolási útmutató.

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

Higanymentesítés Huminiqummal

Erre a legjobb szer a Huminiqum. Magához köti a nehézfémeket és úgy segít kiüríteni a szervezetből. Van kapszulázott formája is, ha a párod érzékenyebb a furcsább ízekre.

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

Huminiqum kapszula

3 napja kezdtem el szedni a kapszulát, napi 1x2 db-t. Az elmúlt éjjel viszont nem tudtam aludni, olyan gyomorfájásom lett, ami mára fokozódott, mert valami megfázásos/influenzás dolog is kitört rajtam.

(Köhögés, fáradtság, a gyomorfájás mellé a hátam is be akar szakadni, illetve kis láz).

Ma még nem mertem beszedni belőle. Szerintetek mit csináljak? Szokásos adag vagy várjak vagy valami egyéb ötlet erre az állapotra? Volt valakinek gyomorfájása a szedést követően?

Értékelés: Nincs
Anidúla's picture

Dane humaniqum kapszulája

Szia Dane!

A humaniqum sokféleképpen viselkedhet a szervezetben. Mivel erős méregtelenítő hatása is van mindenképpen sok vizet kell inni a szedése mellett!

Szedjed nyugodtan a kezdeti tünetek hamar múlnak! Nem tudom szedtél e előtte bármilyen táplálék kiegészítőt, bélflóra regenerálót?

Ez egy nagyon aktívan ható készítmény és dolgozik benned!

Az én tapasztalatom az volt, hogy első nap egyszerűen bealudtam tőle, második nap pörögtem, és éjjel sem aludtam, most egy hete szedem, és nagyon sok hatását érzem.

Sokkal energikusabb vagyok, beállította az egyensúlyt a nappalomban és az éjszakámban.

Ha kijött rajtad ez a megfázás akkor meg pláne szedd, tényleg dolgoztatja a szervezetedet! Gyorsabban kijössz belőle!

Remélem tudtam segíteni!

ANi

Értékelés: Nincs Átlag: 2.5 (2 votes)
S z a n d r a's picture

Huminiqum

Kedves Ani! 2 éves kisfiam immunrendszerét szeretném megerősíteni (bölcsi, sok nátha) és a Huminiqum nagyon szimpatikus nekem. Szeretném megkérdezni tőled, hogy kaphatja e egyáltalán ennyi idősen és amennyiben igen, mennyit belőle? Azt is szeretném tudni, hogy a szirup keserű e, mert akkor nem hiszem, hogy bevenné. Viszont ha a szirup forma hatékonyabb és jobban felszívódik akkor esetleg beletenném neki mondjuk frissen csavart narancslébe. Mennyi időn keresztül kaphatja? Előre is köszönöm! Szandra.

Értékelés: Nincs
Anidúla's picture

Huminiqum Szandrának

Szia!

Kaphatja a Kicsi! Napi egy szemmel. Ne a szirupot vedd meg, mert annak nagyon "rosz" íze van. Azt biztos nem tudod megitatni vele.

Nyugodtan szedheti tavasz végéig napi egyel.

Nálunk nagyon bejött! Eddig ez a leghatékonyabb szerünk. Az oviban kicsit megnáthásodott ugyan Hanga, de két nap alatt átment rajta úgy, hogy nem maradt itthon.

Én is összeszedtem valószínűleg a nagy rettegett influenza vírust, de négy nap hasfájáson kívül semmi bajom nem volt, míg Anyukám hazament tőlünk és másnap hívott hogy 40fokos láza van hány, hasmenése van és biztos tőlem szedte össze......

Szóval én bátran és nyugodt szívvel ajánlom!

Ani

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
S z a n d r a's picture

Huminiqum

Kedves Ani!

Köszönöm a válaszod :) Nagyon hajlok felé, hogy ilyent vegyek. Aztán majd mást is. Képzelt barátnőm vett kapszulásat és visszavitte megreklamálni, hogy jópár darab kapszulában alig volt port, anyag. Beletehetem a kamillateájába is akár vagy a házilekváros kenyérre mondjuk?

Jó hétvégét!

Értékelés: Nincs

Melyik Huminiqum-ot válasszuk?

Kedves Szandra! Ha rákened a kenyérre, vagy teába teszed, akkor talán a folyékonyt kellene választani, mert ha a kapszulából kiveszed annak is van íze szerintem. Nem értek egyet Anival, szerintem nincs nagyon rossz íze, csak szokatlan. A gyerekek lehet, hogy könnyebben elfogadják, ha van mellé magyarázat, pl. ha szeret bölcsibe járni, ez segít neki, hogy minden nap mehessen játszani, vagy ilyesmi, a fantáziádra bízom, te ismered a fiadat mi jön be nála. Ha viszont látja, hogy Te is iszod, Ő is ki akarja majd próbálni. Egyébként elég sós íze van, kicsit föld szagú, nekem simán lemegy, nem rossz ízű. Hígítva nem intenzív az íz. Egy próbát mindenképpen megér. Szép napot!

Értékelés: Nincs
S z a n d r a's picture

Kedves Tinke! Már egy ideje

Kedves Tinke!

Már egy ideje kapja a kapszulás verziót a kisfiam. A natúr édeskömény teájába teszem bele minden reggel. Elsőre megkérdezte, hogy: Mi ez? Ez tegnapi? Jól kérdőre vont! Aztán elmagyaráztam neki, hogy ez vitamin és másod-, harmadnapon már szinte észre sem vette. Az első pár nap után egyébként benáthásodott, a szeme is váladékozott, ahogy neki szokott ilyenkor (szerintem a Huminiqum dolgozott benne) és eltartott jópár napig, de azóta (lekopogom) nem betegedett le. Remélem ez így is marad. Pont azért kezdtem el neki adni, mert egymás után volt náthás, hurutos folyamatosan. Köszönöm a tanácsot! Szép napot!

Értékelés: Nincs
Seres Tünde's picture

Vegyes étrendet követően

már ihatja a gyerkőc is. Itt írt róla Niki is. A Flakont megnéztem és rajta van, hogy ajánlott napi adagolása gyerekeknek 3ml.

Áprilyv pedig kellemesen csalódott az ízében, pedig tanácstalan volt.

Értékelés: Nincs

A magyar Ugaron (huminsav alkalmából a szent humuszról :-)


Elvadult tájon gázolok:
Õs, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezõt ismerem,
Ez a magyar Ugar.

Lehajlok a szent humuszig:
E szûzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?

Vad indák gyûrûznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.

Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.

(Ady Endre)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.