
Három évig harcolt Gudics Andrea a különböző hatóságokkal, hogy beteg kislányát ne kelljen beoltatnia – mindhiába. Júliánál az oltás végül idegrendszeri szövődményekhez vezetett. Andrea példásan neveli sérült kislányát, mégis el akarták venni tőle az oltás miatt.
A gyerekeknek készült termékek közel 10 százaléka rendkívül nagy mértékben tartalmaz az egészségre veszélyes ólmot Kínában - állapították meg a Greenpeace kör szakemberei. A mérgező, rákkeltő anyagok felhasználásával készülő kínai játékokról gyakran közvetlenül a karácsonyi időszakot megelőzően jelennek meg hírek.
A figyelemhiányos hiperaktivitás (Attention Deficit Hiperactivity Disorder, ADHD) genetikailag az estek 70 százalékában meghatározott az eddigi kutatások alapján.
A maradék 30 százalékra a kutatok eddig nem találták meg a megfelelő magyarázatot, ám két tanulmány arra az eredményre jutott, hogy az ólom (idegméreg) tehető felelőssé a hiperaktivitásért, és a figyelemhiányért.
A telített zsír képes gátolni a idegi összeköttetést a hormonok (leptin, inzulin) és az étvágyunkat szabályozó rendszer között ezért nem hagyjuk abba az evést.
Deborah Clegg és munkatársai hámromféle zsírt adtak a kisérleti patkányoknak (palmitinsav - telített zsír; olajsav - olivaolaj; többszörösen telítetlen zsír), és az eredmények alapján telítetlen zsírsavnak nem akadályozták a hormonok étvágycsökkentő üzenetét.
A mellékhatások tekintetében kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, gondolom ismerős?
A sajtó továbbra is a pánikkeltésre koncentrál, a szövődményekről, idegrendszeri megbetegedésről keveset lehet olvasni vagy hallani. A brit kormány külön megkérte a neurológusokat, hogy fokozottan figyeljenek a Guillain-Barre betegség esteleges előfordulására, mivel a korábbi oltás nyolcszorosára növelte a "lehetséges" megbetegedések számát! Milyen következménye lehet egy egészséges fiatalnál a nem várt mellékhatásnak?
Bár szinte minden gyümölcsöt megvehetünk évszaktól függetlenül, mégis érdemes az idénynek megfelelőt választani: nemcsak finomabb, de összetevői is értékesebbek!
A régi kínaiak a föld húsának nevezték a szóját, így fejezték ki, mily nagyra becsülték e hüvelyes növény táperejét. A hüvelyesek az elsõ termesztett zöldségfélék. Sok történet, mese fûzõdik hozzájuk. Fajtagazdagságuk majdnem egyedülálló: kb. 150 féle különbözõ hüvelyest termesztenek napjainkban. Csak egy növény dicsekedhetett ennél nagyobb változatossággal: burgonyából az inkák fénykorában több mint 600-félét termesztettek!
A szótárban így találjuk: placebo lat gyógyszert utánzó, de hatóanyagot nem tartalmazó készítmény. Ki tudja, mióta használ az orvoslás ilyen gyógyszernek tűnő készítményeket? Annyi bizonyos, hogy használata ma már szélesebb körben elterjedt, mint azt gondolnánk.
Más az anyatej összetétele reggel és más este. A nap minden szakában változik, a baba szükségleteinek megfelelően. Egy új kutatási eredmény, amely a Nutritional Neuroscience (Táplálkozás-Idegtudomány) folyóiratban jelent meg, például arra hívja fel a figyelmet, hogy az anyatej képes segíteni az újszülöttnek abban, hogy elaludjon.
Nevükhöz hűen csak nyomokban, egészen icipici mennyiségben szükségesek a szervezet számára, ugyanakkor ez a nagyon kicsike mennyiség egyben létfontosságú is!
Két nappal az új védőoltás beadása után meghalt egy 64 éves asszony. A krónikus beteg boncolását rendelte el az ÁNTSZ, hogy kiderüljön, van-e ok-okozati összefüggés a vakcina és a tragédia között. A gyártó tudomása szerint ilyet a világon még sehol sem regisztráltak.
Ez a cikksorozat, mint a címébõl már sejthetõ, azt a kényes kérdést fogja boncolgatni, hogy miért is kell kizárni a húst az ember étrendjébõl. A választ számos megközelítésben olvashatjátok, ez a bevezetõ rész csupán felsorolja a szempontokat, melyek a következõ számokban részletesen ki lesznek fejtve.
Angi (azaz Angelika) barátnőm épp ma hívott fel. Ez megihletett és gondoltam, iziben megosztom veletek a tudnivalókat a fitoterápiás tanulmányaim során elsőként tanult gyógynövényről, az orvosi angelikáról.
Hosszú várakozás után van magyar vakcina, 650 ezer adagot adhatnak be első körben a háziorvosok. A H1N1 vírus ellenanyagának azonban nem mindenki örül, esetleges mellékhatásairól megoszlanak a vélemények. Megnéztük, van-e alapjuk az oltóanyaggal kapcsolatos félelmeknek.