Ínségkonyha 5.

A végső visszaszámlálás

Avagy most ugrik a majom a vízbe, elérkeztünk a kísérlet negyedik, azaz utolsó hetéhez. Hamarosan kiderül, hogy mennyire drága (vagy nem drága) az egészséges étkezés, meg tudjuk-e oldani egy négytagú család havi élelmezését 40.000,.-Ft-ból.

Bevallom, eddig még nem számolgattam semmit, csak összeírtam a menühöz szükséges hozzávalókat. Benne van a pakliban, hogy nem sikerül a kísérletem, nagyon kíváncsi vagyok már én is.

Abban biztos vagyok, hogy a mi élelmiszerre fordított havi kiadásunk bőven alatta van  a megjelölt határértéknek, mivel több pénzt nem is tudnánk rászánni. Viszont hatalmas előnyként itt van a nagy kert (amelyben a zöldségtermesztést  idén még csak próbálgattuk, jövőre viszont már tudatosan felkészülve műveljük majd),  és bármennyire nem hittem volna, szinte minden zöldséget meg tudtunk termelni benne. Úgyhogy mi - a tartós élelmiszereken, valamint egy-két extra alapanyagon kívül - a nyári étkezésünket gyakorlatilag a kertből „oldottuk meg”. Ennek ellenére – a kerttel nem rendelkezők kedvéért - megcsinálom a költségszámításokat olyan adatokkal is, mintha mindent vásárolnom kellett volna.

toltottkaposzta

A múlt héten nagyjából sikerült tartani magunkat az eltervezettekhez. Egyik vacsoránál változott csak a menü, akkor este szalonnát sütöttünk, így a vacsora jó kis zsíros kenyér, szalonna, hagyma és saját kerti paradicsom volt.

És most hozzuk össze még a negyedik heti tervet:

Hétfő

R: gyümölcsturmix (Többször leírtam már, bármilyen gyümölcsből, bármilyen turbósító összetevővel elkészíthető. Mivel ínségkonyháról van szó, nyilván a lehető legkönnyebben elérhető gyümölcsöket érdemes előnyben részesíteni. Nálunk „Ő” a Jolly Joker, bárhol, bármikor, bármivel…

E: Augusztus 20. tiszteletére bográcsos marhapörkölt köményes krumplival (Ezt nem részletezném, biztos mindenkinek megvan a jól bevált, tuti ünnepi marhapörkölt-receptje, nálunk nem én fogom főzni.) + cékla-répa-alma saláta (Az ötletkonyha.hu oldalon találtam, ezt a nagyon egyszerű és olcsó saláta receptet. Lereszelünk 1 nyers céklát, 1 répát és 1 nagyobb almát, és összekeverjük. Icipici sót tehetünk rá, öntet nélkül is fogyasztható. Nyilván a mennyiség többszörözhető.)

V: a krumpli maradéka sűrű zöldségmártással (Internetes kalandozásaim közben bukkantam erre a receptre a hungarowellness.hu oldalon, és igencsak beindította a nyálelválasztásomat. A következő hozzávalók szükségesek: fél kg spenót, 40 dkg paradicsom, 2 vastagabb újhagyma (simán helyettesíthető vöröshagymával is, szerintem, 2 ek. olaj (nálunk nyilván olíva vagy vaj), só (persze, hogy Himalája), frissen őrölt fehér bors, 2 dl tejszín, 1 csokor petrezselyem. A zöldségeket megtisztítjuk, eldaraboljuk, majd az olajon/vajon megpároljuk őket. Fűszerezzük sóval, fehér borssal, majd felöntjük a tejszínnel. A petrezselymet apróra vágjuk, és tálaláskor a szószos krumplira szórjuk.)

Kedd

R: a zöldségmártogatós maradéka pirítóssal (házi kenyérből, a szokásos Dortsa-féle kenyértésztából sütve)

E: babgulyás, ugyanis gyanús, hogy fog még maradni a marhapörköltből (Szárazbabot főzök, leszűröm, majd a babot hozzáteszem a maradék pörkölthöz. Megfelelő állagúra hígítom, ha szükséges, fűszerezem. Esetleg krumplit, tarhonyát vagy galuskát főzök még bele, hogy laktatóbb legyen.)

V: gyümölcstál, gyümölcssaláta vagy hideg gyümölcsleves, esetleg friss zöldségsaláta, mivel nem hinném, hogy a tartalmas ebéd után vacsorára is jól esne egy hasonlóan tartalmas étel. Talán egy vegyes gyümölcstálat veszek most alapul a hozzávalók összegzésénél, ha már a reggeli zöldséges étel volt (alma, szilva, őszibarack, sárgadinnye).

Szerda

R: zöldséges köles (Igaz, hogy volt már szó róla, viszont most a recept-oldal.hu-n megtaláltam egy igencsak ínycsiklandó változatát a zöldséges kölesnek. Kell hozzá egy bögre köles, 20 dkg zöldborsó, 20 dkg kukorica, 20 dkg gomba szeletekre vágva, fél pritaminpaprika csíkokra vágva, 2 szál újhagyma helyett 1 egész vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, só. A kölest jól megmossuk, háromszoros mennyiségű vízzel feltesszük főzni egy megtisztított vöröshagymával, 2 gerezd fokhagymával, az összekötött petrezselyemzölddel és a sóval. Közben egy evőkanálnyi olajon megpároljuk a feldarabolt zöldségeket. Amikor a köles már majdnem megpuhult, kivesszük a hagymát és a petrezselyemzöldet, belekeverjük a párolt zöldségeket, majd az egészet összefőzzük kb. 2-3 percig.)  

E: almaszósz (Hagyományos módon főzöm, növényi tejes-teljes őrlésű lisztes habarással, pici mézzel, vaníliával, fahéjjal édesítve.) + zöldséges kölesfeltét (A reggeli maradék zöldséges köleshez ütök egy tojást, és teljes őrlésű liszttel, zsemlemorzsával vagy zabpehellyel megfelelő állagúra keverem. Lapos korongokat formálok belőle, majd tepsiben kisütöm.)

V: lilahagymás paradicsomsaláta pirítóssal

Csütörtök

R: gyümölcsturmix

E: alma-szilva leves (Az előző bejegyzésemben írtam a gyümölcslevesek variálási lehetőségeiről, elkészítéséről.) + fokhagymás spagetti (Úgy tűnik, nagyon éhes lehetek így éjféltájban, mivel most valahogy minden recept megmozgatja a fantáziámat. Úgy, ahogy ez az egyszerű, nagyon kevés hozzávalóból álló fokhagymás spagetti is. Vizes olívaolajon jó sok fokhagymát pirítok. Ez az alap öntete a tésztának, ízlés szerint lehet turbózni fűszerekkel, zöldfűszerekkel, esetleg egy kis paradicsomlével vagy tejszínnel. Kedvencem bazsalikommal és paradicsommal, ha rajtam múlna, életem végéig vígan eléldegélnék bazsalikomos-paradicsomos tésztán.)

V: tésztasaláta az ebéd maradékának felhasználásával, sok-sok zöldséggel (Szétnézek, milyen zöldségeim vannak itthon (borsó, kukorica, paprika, paradicsom, uborka, cukkini, répa, zöldbab, vöröshagyma stb.), azokat összedarabolom vagy lereszelem, amelyiket szükséges, megpárolom, és összekeverem az ebédről maradt tésztával. Laktató, mégis könnyű és finom vacsorát kapok.)

Péntek

R: gyümölcsös zabkása (Elkészítését leírtam már többször is, de a legutóbbi bejegyzésemben biztosan.)

E: rántott leves pirított kenyérkockákkal (Igazi ínségkonya étel, hagyományos rántott leves teljes őrlésű liszttel, teljes őrlésű kenyérmaradékból készült kenyérkockákkal.) + vegetáriánus nyárs (Szintén az ötletkonyha.hu oldalról származik ez a recept, mely szerint szükségünk van 8 fej gombára, 2 cső zsenge kukoricára, 8 kemény paradicsomra, 2 zöldpaprikára, 8 kis fej hagymára, 2 kis uborkára, 1 mokkáskanál borsikafűre, 2 evőkanál olívaolajra és ízlés szerinti mennyiségű sóra, bár szerintem bármilyen zöldségből elkészíthető, ami csak van otthon, vagy amihez hozzá tudunk jutni és nyársra felszúrható. Pl. tök, cukkini, karfiol, padlizsán stb. Feldaraboljuk a zöldségeket, majd váltakozva nyársra húzzuk őket. Sózzuk, fűszerezzük, megkenjük olajjal, majd parázs fölött, gyakori forgatás mellett színesre sütjük a zöldségeket.) + héjában főtt krumpli.

V: az ebéd maradéka (ennyiféle ételből csak marad egy-egy vacsorányi adag)

Szombat

R: zöld turmix

E: tojásos leves + rizses lencse (Egyszerű, laktató étel, ételtársítási szempontból a rizs és a lencse nagyon jó párosítás, mivel teljes értékű fehérjét szolgáltat. Egy csésze barna rizst a szokásos módon megfőzök, valamint egy csésze lencsét babérlevéllel együtt szintén megfőzök. Összekeverem a kettőt, majd pirított hagymával tálalom.)

V: rizses lencsefasírt (Az ebédről maradt rizses lencséhez ütök egy tojást, majd teljes őrlésű liszttel, zsemlemorzsával vagy zabpehellyel megfelelő állagúra keverem. Pogácsákat formálok belőle, és kikent tepsiben kisütöm.) + vegyes zöldségsaláta

Vasárnap

R: gyümölcssaláta házi joghurttal

E: házi pizza (Tésztája Dortsa legegyszerűbb, legfinomabb kenyértésztájából készül, magvak nélkül. A paradicsomszószt házi hámozott paradicsomból, bazsalikommal, oregánóval, pici sóval turmixolom. Feltét bármi lehet, ami van itthon: kukorica, cukkini, házi kolbász, lilahagyma, borsó stb., no és persze kerül rá egy kis sajt is.)

V: zöldbableves 

Felhasznált alapanyagok:

5 kg alma

1 kg szilva

1 kg őszibarack

1 sárgadinnye

2 kg vöröshagyma

4 kg krumpli

3 db cékla

3 db répa

fél kg spenót

3 kg paradicsom

2 csokor petrezselyem

fél kg zöldborsó

6 cső kukorica

fél kg gomba

2 zöldpaprika

1 pritaminpaprika

2 fej fokhagyma

2 fej lilahagyma

1 cukkini

2 uborka

30 dkg szárazbab

25 dkg lencse

25 dkg barna rizs

25 dkg köles

25 dkg zabpehely

1 kg teljes őrlésű liszt

1 csomag teljes őrlésű spagetti

6 tojás

2 dl tejszín

1 doboz joghurt

1 liter házi tej a joghurthoz

30 dkg sajt

1 élesztő

2 kg marhahús

Minden bizonnyal sokkal változatosabb négyhetes menüsort is össze lehetett volna állítani, ha kicsivel több fantáziám lenne e-téren. Úgyhogy akinek van, az engedje el bátran a fantáziáját, kísérletezzen, váltogassa az alapanyagokat, fejlesszen ki új módszereket, aztán ossza meg velünk felfedezéseit.

Négy hét tanulsága összefoglalva tehát:

  • A gabonák, a hüvelyesek és a krumpli kiválóan laktatnak, tehát méltán képezhetik az ínségkonyha alapját.
  • A szezonzöldségek kitűnően párosíthatók a gabonákkal, hüvelyesekkel és a krumplival, így azok egészségesebbé, változatosabbá válnak.
  • A fűszerezésen múlik az, hogy szükség esetén nagyon kevés alapanyagból is rengetegféle ételt tudjunk varázsolni.
  • Egy jól kialakított zöldségeskert kész főnyeremény! Mi eddig még csak próbálkoztunk a kert művelésével, semmi logikát nem vittünk a növények ültetési rendjébe, maximum annyit vizsgáltunk meg, hogyan férnek el a különböző zöldségek. A következő veteményezésre nagy terveim vannak: kiokosítom magam a logikus, egymásra épülő és egymást segítő növénytermesztés, valamint a bio növényvédelem területén.

Minden bejegyzés végére ígértem egy módszert, amellyel könnyebbé tudjuk tenni az egészséges és alacsony költségvetésű konyhánk fenntartását. Most a kenyérsütéssel szeretnék egy kicsit foglalkozni, ugyanis többször szerepelt már a menüben pirítós, pizza tészta, egyéb gyúrt péksütemény, de nem igazán részleteztem még az elkészítésüket. Most sem elsősorban kenyértészta recepteket szeretnék megosztani, hanem inkább olyan módszereket, amelyek segítségével a „nem annyira fanatikusan egészséges életmódot folytató” családtagokkal is meg lehet szerettetni (vagy legalább el lehet fogadtatni) a teljes őrlésű lisztből készült kenyérféleségeket.

Hazudnék, ha azt mondanám, a teljes őrlésű lisztből készült kenyér éppolyan puha lehet, mint a fehér. Viszont egy-két apró trükk segítségével lazítani tudjuk a tésztáját. A legegyszerűbb módszer az öregtészta készítése. Ez abból áll, hogy a meggyúrt és megkelt nyers kenyértésztának levágjuk egy részét (mondjuk az egynegyedét), amelyet hűtőbe teszünk. Ezt a túlkelt tésztát a következő kenyerünkbe belegyúrjuk, ezzel sokat lazítunk az állagán. Könnyebbé tehetjük a tésztát még egy kis tejsavóval vagy krumplival (keményítőtartalma miatt) is. Miközben átolvastam ezt a bejegyzést, rákerestem a „kenyér lazítása” címszóra, és találtam egy szuper cikket a témával kapcsolatban ITT, az antalvali.com-on.

A következő alkalommal számolunk, bár aki velem együtt kezdte a költségkímélő reformkonyhája kialakítását, annak a számára már valószínűleg nagyjából kiderült, hogyan is áll a kiadásokkal.

 

Forrásanyagok:

  • www.otletkonyha.hu
  • www.hungarowellness.hu
  • www.recept-oldal.hu

A kép a Facebook-ról való, amiért én kérek elnézést, de nem tudtam kihagyni.

Előző: « Ínségkonyha 4. «

Következő: » Ínségkonyha 6. »

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólások

BAnita's picture

ínségkonyha

Kedves Melinda! Gratulálok, úgy nézem, hogy valóban változatos és ötletes a menüsorod, már csak a végösszeget várom kíváncsian, hogy vajon tényleg kijöhet-e ennyi pénzből az étkezés. Valamint arra lennék kíváncsi, hogy naponta kb. mennyi időt töltesz főzéssel? Nekem ugyanis az anyagiak mellet időből sincs túl sok, és ahogy elnézem, azért általában napi két étkezésre főztél, csak a reggeli nem volt időigényes az én fogalmaim szerint. Ha a vacsora az ebédből alakul át, akkor is rá kell szánni valamennyi időt, ha pedig még a mosogatást is hozzávesszük, akkor nehezen tudom elképzelni, hogy ezt 8 óra munka mellett valaki véghez tudja vinni nap mint nap, de nyugodtan cáfolj meg.

Az biztos, hogy rengeteg jó ötletet adtál, és a többi hozzászóló is sokat segített. Szerintem mindenképpen hasznos és élvezetes volt olvasni a blogodat, köszönet érte. És kíváncsian várom a számokat!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Lőkös Melinda's picture

Időigény

Igazság szerint én könnyű helyzetben vagyok, mivel itthon vagyok, van időm főzőcskézni, viszont megmondom őszintén (bár azt hiszem, már mondtam is), nem vagyok egy nagy konyhatündér. 

Az ebédek általában egy "átlag ebéd" elkészítési idejét teszik ki, a vacsorák pedig szinte mindig kb. annyi idő alatt elkészíthetők, mintha sima szendvicset, tükörtojást, rántottát, bundás kenyeret vagy hasonló, hagyományos vacsoraételt készítenék.

No persze, a kenyérsütés pl. már több időbe telik. Akinek nincs ideje, nyilván vehet a boltban bolti teljes őrlésű kenyeret, viszont az több pénzbe kerül, sajnos. Úgyhogy itt szerez érvényt a mondás: valamit valamiért. Mivel ínsékonyháról beszélünk, és mivel nálunk szükséges, valamint meg is tudom oldani, így igyekszem mindig a lehető legköltségkímélőbb megoldást választani, ami néha a szabadidő rovására megy. 

De az biztos, hogy nem töltök naponta órákat a konyhában még a kenyérsütéssel együtt sem. 

Értékelés: Nincs
BAnita's picture

Megnyugtató

Megnyugtató, hogy neked nem került órákba, ugyanis én is bevallom, hogy nem vagyok egy konyhatündér, és ezért is félek attól, hogy sok időt vesz el a főzőcskézés, de ha neked nem volt vészes, az erőt önt belém is. Már próbáltam is néhány receptedet megvalósítani, több-kevesebb sikerrel (családnak vagy ízlett vagy nem) és fogok a jövőben is alkotni, de nekem a napi főzés (nemhogy a napi kettő) biztos nem fog menni, sőt azt is bevallom őszintén, hogy nem is akarok ennyire nagy konyhatündér lenni. De azért szuperek az ötletek, amiket itt olvastam, és remélem még fogok is.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Pitta Dosha's picture

Házi kenyér gyorsan/olcsón - munka mellett is

Szia,

Nekem mostanában rengeteg munkám van (három is egyszerre - néha több is:), de kb. 3 éve teljesen átálltam a házi kenyérsütésre. Nem időigényes! Ez a legkevesebb ami a konyhában időt vesz el tőlem Rutinná válik.

Ennek egy oka volt: Nem találtam megfelelő, "igazi" barna kenyeret. Ami volt és hasonlított, aranyárban volt, és nem volt az igazi mégsem...Hiányzott belőle a savanykás íz amit annyira szeretek a tömör rozskenyerekben.
Elkezdtem kísérletezgetni: élesztővel, sütőporral - egyik sem igazán vált be, a 100%os rozs kenyeret egyszerűen nem emelik meg (mint a tégla), illetve nem szeretem az élesztős utóízt, nehéznek találja a gyomrom is.
Elkezdtem utánajárni, utánaolvasni, és kipróbáltam a KOVÁSZt!
Na ez volt az íz amit hiányoltam :) És érdekes, hogy ez az ártatlannak tűnő dolog (csak víz és liszt) meg tud emelni egy tégla sűrűségű tésztát!

Korábban már beküldtem a "receptet":
http://antalvali.com/boszorkanykonyha/hazi-elesztomentes-kovasszal-keszult-kenyer.html

Csak ajánlani tudom, hogy próbáljatok meg kovásszal kenyeret készíteni! (Én azóta pizzát, zsömlét, zöldséges és mindenféle lepényt - szinte mindent a kovászommal készítek. Variálom a tésztát: teszek bele magvakat, zabpelyhet, reszelt zöldségeket, sütőtököt, medvehagymát, stb) Nekem a rengeteg munka mellett is megy, mert - hosszúnak tűnik - de csak időt kell hagyni a tésztának, alig kell dolgozni vele! Az ember belejön, nagyjából érzi, hogy mikor álljon neki a következő kenyér készítésének.
Kovásznak kell kb. 3nap, kenyérkelesztésnek kell kb. 1 nap vagy egy éjszaka (én csak egyszer, max. 2x dagasztom), megy formába, éjjel megkel, reggel ébredés után sütő rögtön bekapcs, egy óra múlva kenyér kész.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Dortsa's picture

Izgalmas ínségkonyha :-)

Szia Melinda!

Úgy örülök neki, hogy így bejött a kenyerem! Ezt az öregtésztás ötletet elraktározom, még nem próbáltam! Igazából én már nem pont így sütöm a kenyeret, de "csak" az a különbség, hogy futtatom az élesztőt (kefír/joghurt/víz + pici méz + egy marék liszt + az élesztő), a lisztet nem mérem, hanem addig adagolom, amíg kellő állagú nem lesz, és kelesztem is, de csak egyszer. Mindenféle formát kipróbáltam már, sima bucikat, kis zsemléket, kifliket, lágyabb tésztából pizzát, sőt, a múltkor pizzás csigát sütöttem, mert nem volt elég feltét a pizzához. Kinyújtottam, megkentem paradicsomszósszal (egy 370 ml-es üveg fele elég volt), egy kockázott hagymával, kb 10 dkg reszelt sajttal és 1-2 marék kukoricával szórtam meg, feltekertem, 3 centis szeleteket vágtam, így sütöttem ki. Nagyon fincsi lett szerintem!  

Aztán készítettem a héten olyasmi kukoricás borsós köleskását is, amit Te is írtál, csak én előre pirítottam a hagymát, a végén pedig ütöttem rá 2 tojást. Ennek a maradékát pedig cukkinis lecsóba kavartam, mert a kertünkben tombol a cukkini- és paradicsomláz, még valamennyi paprikánk is van, annak ellenére, hogy Párom szerint az eddig nem volt túl nyerő itt.  (Ma hatalmas lecsóbefőzésnek nézek elébe, szegény cukkinik már nagyon régen várják...)

Sőt, elkészítettem az első levesemet, amiben majdnem minden zöldség saját volt: fejtős bab, sárgarépa, karalábé, sárga-zöldbab, méteres bab, paradicsom, paprika, csak a hagyma és a fokhagyma nem! 

Céklát is szüreteltem már, egy 460 g-os (!!!) darabot, amiből "salátát" készítettem: reszelve, kis joghurttal vagy tejföllel, fűszerezve: kömény, édeskömény, koriander, kicsi fehérbors, és sok-sok friss petrezselyem, és szórtam rá tök- és lenmagot. Eddig nem szerettem a nyers céklát, de a baba miatt kell(ene) sok vérképzőt falnom, és ez tűnik a legegyszerűbbnek, és így nekem is ízlik. Egyszer répát is reszeltem már bele, lehet, megpróbálom almával is! A céklának és a répának a zöldjéből meg persze zöld turmix lett. 

Jó főzőcskézést és szép napot kívánok!

Dortsa 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Pitta Dosha's picture

Variációk céklára

Szia Dortsa,

Én céklaimádó vagyok, így szívesen adok pár ötletet.

Ősztől tavaszig hetente kb 2x viszek munkába valamilyen céklasalátát, nagyon kívánom főleg az ilyen vitaminhiányos időszakban.

Nekem ezek váltak be legjobban:

Reszelt cékla, balzsamecetes, dijoni mustáros, mézes, őrölt borsos öntettel, valamilyen hidegen sajtolt olajjal (nekem a napraforgó íze az amit a céklához nagyon szeretek). Bele mehet földimogyoró, mazsola, dió - amihez kedv van.

Ugyanezt szoktam reszelt répával is dúsítani.

Répa-cékla-narancs szintén nyerő kombináció.

Ugyanezek (reszelve) wokban, hidegen sajtolt olajon éppenhogycsak gyorsan átpirítva/átforgatva egy meleg salátát adnak.

A másik nagy favoritom a sült cékla:
vékony karikákra szeletelem (répát is szoktam karikázni mellé), ugyanezzel a balzsamecetes, mézes, mustáros olajos öntettel nagyon fiinom - karamellizálódik a szeleteken az öntet. Gyömbérrel, római köménnyel szoktam fűszerezni (de a fehérbors, kevés szegfűszeg-fahéj is illik hozzá)
Jénaiban szoktam készíteni, először rajta hagyom a fedőt egy fél órára, kevés vízzel, hogy puhuljon, majd még kb. fél óra alatt megpirítom, néha átforgatom.
Köretként és magában is nagyon szeretem.

Már alig várom a cékladömpinget!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Lőkös Melinda's picture

Dortsa, tele vagy jó ötletekkel!

Irigylem a fantáziádat, de tényleg!  A kenyered pedig nagyon bevált, szinte minden kelt tésztához azt használom alapnak. 

Nálunk paradicsombefőzési láz dúl most, tele vagyunk koktélparadicsommal, nem győzzük szedni.  

Szerintem a céklához kimondottan illik az alma, a répa önmagában nem igazán, mert az is olyan "földes", mint a cékla, az almától pedig kap egy kis friss fílinget.  De ízlések és pofonok különbözőek, megéri kísérletezgetni. 

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.