Kémiai bizonytalanság

Vegyi anyagokkal nap mint nap érintkezünk, hozzátartoznak mindennapi életünkhöz, azonban a jelenlegi szabályozás hiányosságai miatt nem ismertek a körülöttünk megtalálható több százezer vegyi anyag döntő többségének a természetre és az emberekre gyakorolt hatásai.

A WECF* vizsgálatai szerint egy átlagos európai ember szervezetében körülbelül 300 mesterséges vegyi anyag található. Az Európai Kémiai Bizottság pedig 1998-ban megállapította, hogy a tömeges mennyiségben használt vegyi anyagok 80%-át sosem vizsgálták ki, okoznak-e rákos megbetegedést vagy szaporodási, fejlődési rendellenességet.

A WWF ez év júniusában vért vett 14 európai környezetvédelmi és egészségügyi minisztertől, hogy megvizsgálják, 103 nem lebomló, a szervezetbe beépülő vegyi anyagból mennyi található meg a politikusok szervezetében. A vizsgált kemikáliákból 55-öt mutattak ki a vérmintákból, egy emberében átlag 37-et. Egyértelmű, hogy a vegyi anyagok gyártását és felhasználását sokkal szigorúbban kell szabályozni. Ezt az Európai Unió is belátta, és REACH* néven új jogszabálytervezetet készített.

A REACH szerint a következő 11 évben bevizsgálnák a leggyakrabban használt 30 000 vegyi anyagot és a legveszélyesebbeket kivonnák a forgalomból.  A REACH nemcsak a környezet és az élővilág egészségét védheti meg a káros kemikáliáktól, hanem a vegyipar versenyképességét is növelheti. A REACH bevezetése természetesen költségekkel fog járni a gyártóknak, de a számítások szerint az ipar REACH-csel kapcsolatos éves költsége a bevételének 0,06 százaléka alatt van. Ez annyit jelent, mintha minden uniós állampolgárnak évente fél eurót fizetne a végrehajtás 11 éve alatt.

"Európának szüksége van egy erős REACH-re. Bizonyított, hogy nagyságrendekkel nagyobb haszonnal jár környezetvédelmi és egészségügyi oldalon, mint amennyi kiadás lesz az ipari oldalon." - állapította meg Simon Gergely, a Levegő Munkacsoport programvezetője.

"Immár az sem látszik biztosítottnak, hogy az EU-ban már betiltott veszélyes vegyi anyagok nem fognak-e megjelenni az import termékekben." - fejezte ki aggodalmát Csáki Roland, a Greenpeace kampányvezetője.

Mindezek ellenére az ipari lobbinak köszönhetően a szemünk láttára hígul fel ez a kezdetben igen szigorú jogszabálytervezet.

A négy civil szervezet szerint az alábbi területeken szükséges a REACH erősítése annak érdekében, hogy megfeleljen céljának, az emberi egészség és a környezet védelmének:

  1. A legártalmasabb vegyi anyagok használatát szüntessék be, vagy alkalmazzák a kötelező helyettesítés elvét. Azaz kizárólag abban az esetben engedélyezzék őket, ha nem válthatók ki elérhető, biztonságos alternatívákkal és használatuk társadalmi szempontból elengedhetetlen.

  2. Ne legyen könnyítés arra a mintegy 20 ezer vegyi anyagra sem, amelyeket 1 és 10 tonna mennyiség között gyártanak évente. Egészségi és környezeti hatásaikat ugyanolyan alapossággal vizsgálják ki, mint a 10 tonna fölött gyártott 10 ezer anyagét.

  3. Az összes vegyi anyaggal kapcsolatos információt kapja meg egy független ellenőrző szervezet.

  4. Az importált árukban, termékekben felhasznált vegyi anyagok ugyanazoknak a követelményeknek feleljenek meg, mint az EU-ban készítettek. Csak így érhetjük el, hogy a fogyasztókhoz biztonságos termékek jussanak.

  5. A lakosság számára is legyenek elérhetőek az őket érintő, vegyi anyagokkal kapcsolatos információk. Ezáltal a kiskereskedők és a fogyasztók kideríthetik, hogy milyen vegyi anyagokat tartalmaz a vásárolt termék, és megítélhetik azok kockázatát

"A tapasztalatok szerint csak nagyon kevesen néznek utána, melyik termék veszélyes vagy nem veszélyes a környezetre és az egészségre. Nem is lenne tisztességes a fogyasztókra hárítani a felelősséget, az iparnak kell eleve veszélytelen termékeket forgalomba hozni." - összegezte Dragos Tibor, a Magyar természetvédők Szövetségének programvezetője.

A Greenpeace, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország  segítséget nyújtanak a lakosságnak a káros anyagok és azok hatásainak megismeréséhez . Kiadványaikban, illetve honlapjaikon sok hasznos információ található a vegyi anyagokról. Céljaik elérésében viszont számítanak a lakosság támogatására is.

"A WWF nemzeti szervezeti aláírásgyűjtésbe kezdtek az Unió tagállamaiban, így a WWF Magyarország is hazánkban. Aki ellátja kézjegyével a petíciónkat, az kifejezi azon óhaját, hogy megfelelően szigorú jogszabály elfogadásával csökkenjen a környezetbe kerülő ártalmas vegyi anyagok száma és mennyisége." - nyilatkozta Prommer Mátyás, a WWF Magyarország DetoX Kampányának vezetője.

A tanulmány szövege .pdf formátumban itt tölthető le

0
Értékelés: Nincs

Hozzászólások

Kérdés a csapathoz!

Sziasztok!
Próbáltam oldalt továbbküldeni, többször is, de nem érkezett meg a címre. Mi lehet a baj, mit bénázhattam el, Kérlek, segítsetek!
Üdv, Kati

Értékelés: Nincs
Isti képe

Kati, kérlek ellenőrizd, hogy

Kati, kérlek ellenőrizd, hogy a levél, amiben a cikknek meg kellett volna érkeznie nem a spam mappában landolt-e. Én is kipróbáltam a cikk küldését és azonnal rendben meg is érkezett.

Értékelés: Nincs

Válasz a válaszra.

Kedves Isti!
Köszi, hogy válaszoltál, megnyugodtam, mégsem fantomcég vagytok. :) Már írtam a 4. levelemben, hogy én is arra gyanakszom, spam-ként kezeli a rendszer, mivel a gmail-es postafiókomba m,egérkezett a próbaküldésem. Első próbaként a munkahelyi címemre küldtem az oldal ajánlást, oda nem érkezett meg, de sajna a spam-eket ott nem tudom megnézni, így csak a sanda gyanú maradt.. Hát ezt tényleg nagyon sajnálom, sok kedves kollégám így kimarad a jóból. Köszi a leveledet mégegyszer!
Üdv, Kati

Értékelés: Nincs
Katka képe

Kedves Jegimackó

Olvasd el kérlek ezt  : http://antalvali.com/kemiai_bizonytalansag#comment-30103

Egyébként hatóanyagelemzésen kívül vannak sokkal égetőbb hozzászólások is, mégsem kapunk az íróiktól paprikás, szemrehányó megjegyzést, mint Tőled!!

Értékelés: Nincs
Jegimacko képe

paprikás megjegyzés

Kedves Katka!

A hozzászólásomat sehol nem látom, így nem is tudom ellenőrizni, hogy mi is volt ilyen rossz a hozzászólásomban, de tudtommal soha nem írtam "paprikás megjegyzéseket". Olyannyira nem szoktam ilyet tenni, hogy SOS kértem segítséget egy témában 3 hete, amire a mai napig nem kaptam semmi választ, pedig még meg sem kellett volna jelentetni, akár emailben is jó lett volna. Egyébként pici hiba az oldalon, hogy hiába jelöltem be, hogy kérek értesítést, ha válasz érkezik a hozzászólásomra, nem kaptam.

Éva

Értékelés: Nincs
Katka képe

Jegimackó - Éva

Én sem találom a hozzászólásod, pedig én jelentettem meg, hiszen az abban lévő válasz-ikonra kattintva válaszoltam. Szóval még csak ki sem lett törölve, mert akkor a rá érkezett hozzászólás, amit én írtam, az is törlődött volna. Még nem minden a régi. Vali többször hangsúlyozta, szóval nem értem, mint nem lehet ezen megérteni. Továbbítom Istinek az észrevételt. Köszönjük

A hozzászólások nekünk időrendben érkeznek, tehát mindig az van legelöl, amit utoljára küldtek be. És mivel elég szép számmal érkeznek, így mindig tolódnak a hozzászólások, és mi sem tudjuk megerőszakolni az időt, bármennyire is szeretnénk. Az is lehet, hogy azért nem kaptál választ, mert mondjuk olyan jelleggü, amire esetleg olyan szerekesztő tudna válaszolni, aki mondjuk most távol van, mert mindegyikünknek van családja, "civil" munkája, gyerekei, hobbija, egyetem, továbbképzések, kutya, macska, hüllők, kert, háztartás, stb....

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Jegimacko képe

hatóanyaglista

Katka!

Szeretjük ezt az oldalt, és nem is sürgetni akarunk titeket. no.gif A lista azért volt jó, mert nem titeket kellett zargatni, ha magunk is boldogultunk. Főleg mivel mi is tudjuk, sok kérdés, kérés van. Ezért lett volna jó, ha ez a lista az elsők között kerül át, de megvárjuk türelemmel. Az S.OS. kérdésem candidás kérdés volt, de terhesség alatt. Kis kolléganőmnek van problémája, a doki szerint a magas cukorszint miatt van. Az étrendet megnézte, de terhesen más dolgokra is figyelni kell, ezért küldtem be a kérdést.

Éva

Értékelés: Nincs

érdeklődés a hatóanyag lista felől

Sziasztok! Mióta megváltozott az oldal nem találok bizonyos dolgokat confused_smile.gif . Azt a listát keresem ahol ábc sorrendben fel voltak tüntetve a mérgező kémiai anyagok, és utánuk lehetett nézni, ha valamiben nem voltam biztos. Sajnos most nem találom sehol, kérlek segítsetek! Köszönöm wave.gif , Misszie

Értékelés: Nincs
Antal Vali képe

Irgum-burgum, többet nem írom le!!!

http://antalvali.com/mi_az_a_bionomia#comment-30052

Na jó, mégegyszer leírom: drupalt váltottunk, és .com lettünk. A hatóanyag listát még konvertáljuk, de hamarosan újra lesz. Türelem, mert nem megy minden egyszerre. Örülünk, hogy meg tudtuk csinálni úgy a váltást, hogy csak egy éjszakára kellett kikapcsolnunk az oldalt, és nem hetekre. Szép lassan visszakerül majd minden a helyére, és rengeteg újdonságot is tartogatunk a számotokra.

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel