Kedves leendő/kezdő anyukák!
Az előző részben átnéztük, hogy mely alapelvek figyelembe vételével érdemes a legkisebbek számára saját kezűleg főznünk úgy, hogy az teljes értékű, tápanyagokban gazdag és változatos is legyen. Fontos, hogy mindig friss és vegyszermentes alapanyagokkal dolgozzunk, mert a kicsik sokkal védtelenebbek, érzékenyebbek a felnőtteknél, hiszen az első éveikben még erőteljes fejlődésben van szervezetük.
Az étel minősége viszont még mindig csak egyik kritikus tényezője annak, hogy a gyermekünkben egészséges étkezési szokások alakuljanak ki. Van még egy sor lényeges dolog, melyek talán apróságnak tűnhetnek, mégis nagyon lényegesnek tartom őket:
Szoktassuk hozzá a kisgyereket már a kezdetektől fogva ahhoz, hogy ha evés van, akkor leülünk az asztalhoz, és közben semmi egyebet nem csinálunk. A babák általában nagyon türelmetlenek, ezért nekik nyugodtan adhatunk az asztalra néhány kézbe vehető tárgyat (kanalat, habverőt, stb.), amivel eljátszhat, ez kicsit leköti a figyelmét, kevésbé fog két falat között visítani. De ahogy cseperedik, fokozatosan hagyjuk el ezeket is. Óvodáskorra már nem helyes, ha kisautóval, vagy bármi egyéb játékkal indul a gyerkőc az ebédlőasztalhoz. Ott rendszerint pohárborulás lesz, és a gyerek sem figyel oda az evésre - ez pedig senkinek sem jó.
Nem tartom egészséges dolognak azt, ha a gyerek után rohangálunk egy-egy kanál étellel, és úgy próbáljuk megetetni. Azt sem, ha megengedjük neki, hogy bármilyen ételdarabbal, gyümölccsel a kezében futkosson körbe-körbe a lakásban, és azt mindenfelé letegye, felvegye, ide-oda kenje. Anyának azért nem jó, mert egy csomó plusz takarítanivalója lesz, a gyereknek azért nem jó, mert nem fogja a kicsiny agya összekötni az evést a nyugalom érzésével. Ennek később látná majd kárát.
Ne rángassuk el hirtelen a gyereket a játéka mellől, ha eljött az evés ideje. Gondolkodjunk előre legalább negyed órával, vagy még akár egy kicsivel többel is, és az evést megelőzően többször is (2-3-szor) szóljunk neki, jelezve számára, hogy hamarosan asztalhoz kell ülnie. Nem baj, ha még olyan kicsi, hogy nem érzékeli az időt – mégis meg fogja gyorsan tanulni, hogy mit jelent az, hogy „negyed óra múlva ebéd”, vagy „5 perc múlva ebéd”. Ez a módszer nálunk nagyon bevált!
A gyereket, ha lehet, ne külön etessük meg, hanem vegyük őt oda magunk közé az ebédlőasztalhoz.
Vannak simább esetek, és vannak bizony nehezek is! Vannak olyan gyerekek, akik sokkal hajlamosabbak a válogatásra, a finnyáskodásra, szinte sportot űznek abból, hogy próbára teszik anyjuk türelmét. Semmi gond, náluk is ki lehet alakítani az egészséges ízlést és étkezési szokásokat, de náluk sokkal következetesebbnek, határozottabbnak kell lennünk! Látszik az egy gyereken – legalábbis a saját édesanyja mindig látja -, hogy valami étel valóban ehetetlen számára, vagy csak nem nagyon ízlik, vagy éppen semmi baja vele, de olyan kedvében van, hogy visszautasítja. Ha valóban nagyon nem ízlik neki egy étel, akkor ne erőltessük rá, de ha ez egy olyan étel, amit nagyon jó lenne, ha megenne, mert hasznos tápanyagforrás, akkor azért időről-időre próbálkozzunk neki azt felkínálni. Tapasztalatból mondom, hogy egy kisgyerek ízlése hónapról hónapra változik! Sose könyveljük el, hogy pl. nem szereti a káposztát – mert pár hónap, vagy fél év múlva már lehet, hogy minden további nélkül meg fogja enni.
Nagyon fontos, hogy a gyereket kiskorától hozzászoktassuk ahhoz, hogy olyan ételeket is megegyen, ami nem nagyon ízlik neki! Ha mindenki mindig csak azt enné, amit szeret, akkor igen gyorsan az egyoldalú táplálkozás hibájába esnénk – és ezt nagyon gyakran látom a gyerekeknél. Égnek áll a hajam, amikor nem mondom meg melyik celeb-énekesnő azt mondja egy tv-műsorban kacarászva, hogy egy kisgyerekes anyának elég mindössze sültkrumplit és spagettit megtanulni készíteni, mert a gyerekek úgyis csak azt eszik meg! Hát, az ő gyereke biztos, …
Ajánlom figyelmetekbe a hírszemekben a menzakajáról megjelent videó-sorozatot, különösen figyeljetek oda az 1. napról készült felvételnek arra a részére, amikor a gyerekek egymás után járulnak kamera elé, hogy elmondják mi a kedvenc ételük, milyen ételt szeretnének látni a menzán: „…pizza, pizza, sültkrumpli, pizza, hamburger, gyros, pizza, hamburger, pizza….” Ha jól emlékszem a rakott krumpli volt a csúcs! Így ne csodálkozzunk, hogy betegesek a mai gyerekek. És akkor hiába küldjük őket menő fejlesztő-játszóházakba, hegedűórára, vagy akárhová, hogy úgymond „fejlesszük” őket: nem fognak kielégítően fejlődni szegények, ha a testük megfelelő táplálásáról közben elfeledkezünk. Neveljünk fel erős, egészséges testű gyerekeket – ép testben a lélek és a szellem is sokkal jobban fejlődik, hamarabb kibontakozik! Az étrendi preferenciák pedig a családban alakulnak ki, és ebben kulcsfontosságú az első három év. Erre nekem tulajdonképpen bizonyítékom is van, ezért ezt most meg is osztanám Veletek, mert valóban érdekes és tanulságos:
Már említettem a hozzászólásaimban, hogy a családi környezetemben a vegyszermentességet és az egészséges étrendet drága divathóbortnak tartják. A párom szerencsére nem ilyen rossz eset, ő inkább úgy van ezzel az egésszel, hogy nem igazán hajlandó az étkezési szokásain változtatni, de azért belátja, hogy a törekvéseim valószínűleg helyesek (legalábbis biztos nem ártok ezzel a gyerekeknek), tehát mindig rámhagyta, hogy csináljam úgy, ahogyan akarom.
Fentiekből kiindulva azt gondoltam, úgy indultam neki az egész vegyszermentes étrend-témának, hogy mivel a famíliám nagyon maradi, ezért itt túl sok esélyem hosszútávon nincsen. Azt gondoltam, hogy 3 évem van mindössze (amíg a gyerekek óvodába nem kerülnek), de addig nem fogok engedni senkit beleszólni az etetésükbe – mondván, hogy az étrend egy kicsi gyereknél az anya dolga. Bíztam abban, hogy ezzel egy jó alapot adok nekik, aztán jöjjön aminek jönnie kell! Nem voltak illúzióim: tudtam, hogy előbb-utóbb észre fogják venni a gyerekek azt, hogy az apjuk és a nagyobb család nem eszi mindazt, amit ők meg én, és persze jönni fog a közétkeztetés is, ami biztosan tönkreteszi az ízlésvilágukat.
Na, és tudjátok mi történt? Végigcsináltam becsülettel az első éveket, szinte kompromisszumok nélkül, azon elveket követve, amiket az előző részben leírtam Nektek. A nagyobbik fiam majdnem 4, a kisebbik 2,5 éves volt, amikor egyszerre óvodába kerültek. Az első évben nem tűnt fel semmi – belemerültek a közétkeztetésbe, ahogy azt kell, ették-itták mindazt, amit a többiek. Én is feladtam sok mindent idehaza, lógattam az orromat és egyre több kompromisszumot kötöttem. Elmaradoztak a bio alapanyagok, és bár még jó ideig igyekeztem tejtermékből csak bio minőségűt beszerezni, de aztán az is el-elmaradozott, megvettem a sima bolti minőséget. Gabonakásákat is egyre ritkábban ettünk – mert apánk olyankor sosem evett velünk, és a gyerekeknek sem ízlett már annyira az óvodai ételek után. Kezdtem beletörődni, hogy itt a vége a történetnek ...
De aztán elkezdtek jönni bizonyos figyelemreméltó jelek: a nutellás kenyeret az oviban sosem ették meg a gyerekeim, sőt a nagyobbik fiam ilyenkor rendre elmagyarázta a gyerekeknek és az óvónőknek, hogy a nutella káros az egészségre és rontja a fogakat. Az óvodai szülinapi csokitortákat eleinte ették, de aztán megundorodtak tőle, és vagy egyáltalán nem kértek belőle, vagy csak pár falatot. A tejszínhabot egyikük sem ette meg, mindig mindenhonnan lebányászták. Ha valami miatt édességet adtak nekik jutalmul, akkor azt eleinte elfogadták, meg is ették, de aztán az sem kellett nekik. Sokszor hazahozták ezeket, letették valahová és rá se néztek többet - vagy pedig a zsebeikben találtam meg őket. Ellenben a gyümölcsevéssel sosem volt gondjuk, és sokszor vizet kértek inni akkor is, ha egyébként valami gyümölcslé volt. A mai napig vízivó mindkét gyerekem, vendégségekben is általában vizet kérnek inni – és ezen nagyon el szoktak csodálkozni a vendéglátók.
A nagymamák a szeretet jegyében eleinte boldogan adták az unokáiknak a hétvégéken a túrórudit, tejszeletet, és társaikat – aztán szépen lassan észrevették, hogy a gyerekek ezekre egyre kevésbé vevők. Először a pingvin tejszeletre jelentették ki, hogy ehetetlenül édes, majd egyre gyakrabban maradtak a nagyszülők nyakán a bekészített túrórudik, és a Kinder tojások csokija is ott maradt, csak az kellett nekik, ami benne volt …
A nagyobbik fiam egyébként nagyon édesszájú – lenne, ha nem tartottam volna szoros gyeplőn e hajlama miatt. Pont olyan, mint én! De sikerült kordában tartanom, ezért sokkal kevesebb édességet eszik, mint bármelyik átlagos kortársa. A kisebbik fiam ma már egyáltalán nem hajlandó semmi édességet megenni – kivéve bizonyos házi sütiket és ritkán egy-egy kocka magas kakaótartalmú csokit, újabban pár szem ChoX Drops-ot.
Ezen felül sosem voltak betegesek, ami nagyon nagy öröm egy szülő számára! Természetesen voltak betegek ők is, de a betegségeiknek volt eleje, közepe, és vége – nem voltak hosszan elhúzódó, vagy visszatérő fertőzéseik. Keveset hiányoztak az óvodából.
Lányok, ez azt hiszem tiszta bizonyítéka annak, mekkora jelentőséggel bírnak az első évek, és hogy érdemes végigcsinálni következetesen még akkor is, ha bizonytalanok vagytok a továbbiakat illetően. Amit az első években megszoknak, megszeretnek a gyerekek, az nem múlik el nyomtalanul – ha átmenetileg le is süllyed a tudatalattijukba, mégis vissza fog térni.
A fiaim erőt adtak nekem, hogy visszatérjek mindahhoz, amit elkezdtem velük babakorukban. Szépen lassan visszaszivárogtak hozzánk a bio ételek, a gabonakásák, minimalizálom a cukorfelhasználásunkat, és ismét jobban odafigyelek arra, hogy minél egészségesebben készítsem el mindazt, ami az asztalra kerül. Nagyon hálás vagyok ezért nekik! A gyerekek tanítanak bennünket …
***
Ahogy ígértem, jöjjön néhány jól bevált praktika, amiket a válogatósabb, vagy rosszul evő gyerekek szüleinek ajánlok szíves figyelmébe. Minden, amit itt leírok, kipróbált és működik!
Reggelire ne adjunk a gyereknek semmiféle édes ételt vagy italt. Felejtsük el a kakaót, az édes reggeliző pelyheket, a lekváros zsemlét és társait.
A tízórai valami könnyen emészthető dolog legyen - ilyenkor legjobb a gyümölcs. Tartalmasabb, vagy édes tízórait semmiképpen ne adjunk neki, mert akkor egészen biztosan nem fog rendesen ebédelni!
Figyeljünk arra, hogy valóban megéhezzen a gyerek, mire ebédre kerül a sor. Ha így telik a délelőttje: nem kap édeset és kifárad, megéhezik, akkor jó étvággyal fog enni délben.
Ha mégsem így lenne, az sem gond - ilyen is elő fog fordulni minden igyekezetünk ellenére! Ha nem akar enni, engedjük el a gyereket az asztaltól, miközben a család többi tagja szépen nyugodtan megebédel. Sose engedjük, hogy hisztit rendezzen az asztalnál – ha így tenne, akkor szóljunk rá erélyesen, de ha mégsem hagyja abba, akkor azonnal küldjük el az asztaltól. És ha már elment, akkor ne szenteljünk a gyerek duzzogásának figyelmet! (Sok esetben ilyenkor még teljes erejével azon lesz, hogy felhívja magára a figyelmet – mégse figyeljünk rá! Ha nagyon hangoskodna, akkor mondjuk meg neki, hogy ez bennünket zavar, mert mi szeretnénk megebédelni – ezért legyen csendesebben, vagy bemehet valamelyik szobába és akár magára is csukhatja az ajtót.)
Soha ne nyúljunk „B” verzióhoz, ha a gyerek nem akar enni! Ne nyissuk ki a hűtőszekrényt valami egyéb ennivalóért kutatva, ne kerüljön elő még egy kis joghurt, vagy pár szem keksz se! Ne kínáljunk fel neki semmi mást, csakis azt, amit a többiek is esznek. Ha duzzog, küldjük el az asztaltól – de előtte mondjuk meg neki egyrészt azt, hogy ha meggondolná magát, az étkezés végéig még nyugodtan visszajöhet, kapni fog ebédet; másrészt azt is, hogy ha nem jönne vissza, akkor utána már csak uzsonnát fog kapni – ami pedig számára nem lesz más, mint az ebéd! Azt is adjuk még tudtára, hogy csak akkor vesszük vissza magunk közé ebédelni, ha nem hisztizik, nem duzzog. Mindezt nagyon szelíden, akár mosolyogva, a buksiját simogatva, de nagyon határozottan adjuk tudtára a gyereknek. Ha mindezt elmondtuk neki, akkor elengedhetjük a gyereket, és menjünk vissza az asztalhoz nyugodtan enni, ne foglalkozzunk vele többet! Ilyenkor általában a földbe gyökeredzik a lába a gyerkőcnek, és erősen gondolkodóba esik, hogy most mit is csináljon? Ez nagyon mulatságos tud lenni, a felnőttek alig tudják visszafojtani a nevetésüket, de azért uralkodjunk mi is magunkon, ne mutassuk ezt ki! Fontos, hogy hagyjuk a makacs kisgyereket rágódni, és önállóan dönteni! Az én kisfiam egyébként az ilyen esetek 70%-ában visszasomfordált az asztalhoz még mielőtt mi megebédeltünk volna, a maradék 30%-ban pedig uzsonnára minden további nélkül megette a visszautasított ebédet.
Legyünk következetesek: ha nem ebédelt a gyerek, akkor kivétel nélkül mindig az ebédet kínáljuk fel neki uzsonnára! (Csak akkor kínáljuk meg az eredetileg uzsonnára szánt ennivalóból is, ha az ebédje nagy részét szépen megette. Egyébként semmiképpen.) Minden hasonló esetben ugyanígy járjunk el!
***
Ha egy válogatós gyermekkel áldott meg bennünket a Sors, minél hamarabb el kell kezdenünk nála a saját egészségtudatának kialakítását is – ehhez írok Nektek néhány nagyon jól bevált módszert a következő részben.
De egyébként, a fentieket betartva meggyőződésem, hogy nem lesznek különösebb problémáitok a gyermeketek evése körül.
Szeretettel: plútó
További részek:
További oldalak:
Kedves drnacs!
Nem tudom, Te hogy vagy vele, de időről időre észreveszem magamon, hogy bizonyos ételeket jobban kívánom, mint a többit... néha többet kívánok enni, néha kevesebbet. Szerintem ez a gyerekekre is igaz...
... és igen, az a tapasztalatom, hogy 4éves kor körül nehezebben fogadják el az ételt a gyerekek. Legalábbis a két fiamnál így volt, 5 éves koruk körül már "túl is voltak" rajta. Kislányomnál is elképzelhető, hogy így lesz, majd meglátjuk, még csak 3éves...
Ha finomított termékektől mentes táplálkozásotok, nem szükséges az aggodalom, bízz bennük! :) Fogadd el Őket ezen a téren is...
Niki
KEDVES PLÚTÓ! Nagyon jól esik számomra olvasni a soraidat. Kezdő anyaként sok gondolatodban megerősítést kapok, amire nagy szükségem van, mivel én is árral szemben úszok az egészséget szem előtt tartó és gondolkodni szándékozó hozzáállásommal a családban. Kérdésem is van hozzád, most minket az oltások fenyegetnek nagyon. Mivel otthon született a kisfiam, nem úgy kapja őket, mint más gyerekek. Te hogyan oldottad meg ezt a kérdést? Szívesen elolvasnám a véleményedet erről. Az én felfogásom az, hogy semmilyen oltást nem adnék nekik, 2 éves koruk előtt az immunrendszerük és egyáltalán az egész-ségük miatt. Utána csak ami szükséges, egyéni szempontok szerint. Sok tájékozódás után jutottunk el erre az álláspontra, de nem tudjuk véghez vinni a törvények és a nem-együttműködő orvos miatt, és ez végtelenül bosszant minket. Ha magán úton szeretnéd ezt megosztani, megadjam a címem?
Köszönöm! Zsuzsa
Étvágytalanság vagy életkori sajátosság?
Kedves Vali!
Most ismerkedem az oldaladdal és nagyon tetszik
Egyelőre a fórumon olvasgatok és szeretnék körülnézni is a termékek között, de mindjárt lenne kérdésem is.
Májusban lesznek 4 évesek az iker fiaim (császárral születtek - láttam, ez fontos szempont tudni).
Úgy nyár óta elég válogatósak, főleg Barnus, aki gyakorlatilag kiflin és kenyéren, valamint kolbászon kívül nem igazán hajlandó mást nemhogy megenni, de még megkósolni sem. Zénó fiam ezzel szemben nem bizalmatlan az ételekkel, mindenből eszik, kedvencei a főzelékek, de Ő is nagyon szereti a pékárukat.
Azért vagyok csalódott, mert csecsemő korukban nagyon odafigyeltem a változatos táplálkozásra Náluk és nagyon szerettek mindent, legyen az gyümölcs, zöldség, főzelék, egyéb.
(11 hónapos korukig szoptattam Őket, 6 hónapos korukig kizárólag anyatej volt a táplálékuk. Valószínűleg ennek köszönhetően egyáltalán nem betegesek, évente ha egyszer éri Őket el valami vírus, abból is egy-két nap alatt kigyógyulnak. Ettől függetlenül 3 éves koruk előtt mindketten kaptak már antibiotiku kúrát sajnos 2 alkalommal).
Már sokhelyről hallottam, hogy van a gyerekeknek egy olyan életkori szakasza, amikor nem nagyon esznek, elutasítják az ételeket. Nem tudom, higgyek-e ennek, vagy alapvetően más oka van. Szeretném kikérni a véleményedet, hogyan tudnék segíteni, javítani a táplálkozásukon.
Kiegészítésként kapnak az őszi időszaktól kezdve:
Vi
al cseppeket , C-
pot, illetve frissen préselt búzafű levét (1 teáskanállal) minden reggel joghurtitalba keverve).
Nagyon köszönöm előre is a válaszodat!
Üdvözlettel:
drnacs