AntalVali.com

Csaptak is olyan lakodalmat
soha szebbet, soha vígabbat,
három nap, három éjen át
ünnepelték az ifjú párt,
de egymást látták csak azok,
nem is sejtve, mily boldogok.
S hogy a mese kerek legyen,
harmadnap ő is megjelen,
a palota kertjébe száll
harmadnap az aranymadár;
ott csattog egy rózsabokorban,
soha többé nem száll el onnan.
(Pilinszky János: Az aranymadár)

Régebbi folklórfeljegyzések a falusi élet megfigyeléséről azt mutatták, hogy Magyarországon szinte mindenütt eleven volt a mesemondás, hosszú téli estéken, felnőtt emberek egymásnak meséket mondtak. Szerették hallani a meséket, s a pergő friss anekdotát, a jókedvű, falucsúfoló történeteket. Az öreg mesemondók visszaemlékezése szerint a közösség mindig megbecsülte a „szép szavú, nagy emlékezetű” mesemondókat. A hazai meseszó szerves része volt a falu életének, a katonasorsnak, a vándorló munkások estéinek idegenben. A vándorok mesemondással hamarabb kaptak szállást, a koldus könnyebben jutott adományhoz, s egy jól elmondott tanító mese, a vitás kérdéseknél is perdöntő lehetett.

A mesemondók alakították, variálták a meséket.

Ismerjük vallomását erről az egyik kiemelkedő tehetségű, alakító hajlamú mesemondónak, a negyvenhárom éves halásznak, Czapár Ferencnek: „Egy hétig is elment, amíg egy mesét elmondottam. Azt el lehet kezdeni mindenről. Asztalról, tányérról, ami éppen jön. A mese éppen olyan, mint ugye, van az a kis facsemete. Fejlődik, az ember megnyesi, oltja, pucolja, lesz ága, levele, gyümölcse. Egy élet fejlődik, akár az ember is. Ki gondolná, mi lesz belőle? Ilyen a mese is ugyan. […] A mese úgy megy, ahogy akarjuk, csak alapja meglegyen, abba mindent bele lehet hordani.”

Ma ez a modern kultúrában teljesen felbomlóban van, a törzsi kultúrákban van már csak jelen.

A mese nemcsak a közös szórakozás, közösségkovácsolás eszköze, hanem tanítás hordozója is. Hallgatói lelkében önkéntelenül olyan rugókat mozdít meg, amelyek lelki átalakuláshoz, emelkedéshez, integrálódáshoz vezetnek.

Az ember számára óriási segítséget jelent. Modellt szolgáltat az élet eseményeihez, a világ megértéséhez, ahhoz, hogy megtaláljuk helyünket a világban.

Minden mese olyan varázstükör, amely belső világunk egy részét tükrözi, és azt az utat, melyet meg kell tennünk, hogy eljussunk az éretlenségtől az érettségig. Aki hajlandó a mesék mély igazságát megélni, először csak a csendes felszínt fogja látni, amelyben a saját képe tükröződik vissza, később azonban megláthatja a lelke mélyén levő zűrzavart, de a kivezető utat is, hogy hogyan tud önmagával és a világgal békét kötni.

A mese előadásmódja egyszerű, közvetlen, hallgatói elé nem állít semmiféle mércét. Még a kisgyermeknek sem kell úgy éreznie, hogy elvárnak tőle valamit, aminek nem tud eleget tenni. A mese nem követel semmit, ellenkezőleg, biztonságot és reményt nyújt, s azt ígéri, végül minden jóra fordul.

A sok évszázados szájhagyomány a meséket addig finomította, míg egyszerre tudtak szólni az emberi személyiség különböző rétegeihez, és éppúgy beférkőztek a gyermeki észjárásba, mint a felnőtt gondolkodásba.

Tartalom:

• A mese szerkezete
• A mesék és az úgynevezett „biztonságos” történetek
• Melyik mesét válasszuk, és hogyan mondjuk?
• A gonosz a mesékben: Helyes-e rémtörténetet mesélni?
• Miért fontos a mese?
• A mesék gyógyító ereje

---

A mese szerkezete

Vlagyimir Propp szerint az igazi tündérmesében nyolc szerepet különböztethetünk meg:

• a hős
• a keresett személy
• a segítő
• az adományozó
• az elküldő
• az ellenség
• az álhős
• a varázseszköz

Jankovics Marcell e nyolc funkcióban a hét bolygóprincípiumot és a földet látja.

• a hős: a Nap képviselője
• a keresett személy: mindig nőalak, a hős szerelme, felesége, nővére, anyja. Őt a Földdel azonosítja.
• a segítő: a hős bajtársa, benne a Holdat látja Jankovics.
• az adományozó: felemás természetű, idősebb nőalak. Lehet a hős anyja, lehet mostoha, anyós vagy boszorkány, a Vénusz képviselője.
• az elküldő: mindig férfialak, rendszerint az apa, de a hősnél idősebb, felette álló lény, Jupiteri minőség.
• az ellenség: a sárkány, az ördög, a halál, Szaturnuszi minőség.
• az álhős: az ellenség alatt álló, a rosszat képviselő hímnemű lény, Mars képviselő.
• a varázseszköz: tárgyi alakban jelenik meg, a hős fegyvereként, varázsvesszőként, Merkúri tulajdonságra utalva.

Propp a mese szerkezetét 31 ízre bontotta szét:

• I. a család egy tagja eltávozik hazulról; eltávozás
• II. a hősnek tiltó parancsot adnak; tilalom
• III. a tilalmat megszegik; tilalom megszegése
• IV. az ellenfél megkísérli felderíteni a terepet; az ellenfél tudakozódása
• V. a hős ellenfele értesüléseket szerez áldozatáról; értesülésadás
• VI. a hős ellenfele megpróbálja becsapni áldozatát, hogy hatalmába kerítse őt és vagyonát; cselvetés
• VII. az áldozat hisz a félrevezetésnek, és ezzel akaratlanul is az ellenség kezére játszik; kézrejátszás
• VIII./a. a hős ellenfele kárt vagy veszteséget okoz a család valamelyik tagjának; károkozás
• VIII./b. a család egyik tagjának hiányzik valami, szeretne megszerezni valamit; károkozás vagy hiány
• IX. a hős értesül a bajról, tudatosodik benne a hiány; közvetítés, bekapcsoló mozzanat
• X. a kereső ellenakcióra szánja el magát; induló ellenakció
• XI. a hős elhagyja otthonát; útnak indulás
• XII. a hőst próbának vetik alá, kikérdezik, megtámadják, mely előkészíti a varázserejű eszköz vagy segítőtárs megszerzését; az adományozó első funkciója a leendő adomány
• XIII. a hős reagál a károkozó tettére; a hős reagálása
• XIV. a varázseszköz a hős birtokába kerül; a varázseszköz elnyerése
• XV. a hőst elviszik, eljuttatják vagy elvezetik arra a helyre, ahol a keresés tárgya található; térbeli helyváltoztatás két birodalom között, kalauzolás
• XVI. a hős és ellenfele közvetlenül összecsap; küzdelem
• XVII. a hőst megbélyegzik; megbélyegzés, megjelölés
• XVIII. az ellenség legyőzése; győzelem
• XIX. a baj vagy hiány megszűnik; baj vagy hiány megszüntetése
• XX. a hős visszafordul; visszafordulás
• XXI. a hőst üldözik; üldözés, kergetés
• XXII. a hős megmenekül az üldözés elől; megmenekülés
• XXIII. a hős ismeretlenül érkezik haza vagy egy másik országba; felismeretlen megérkezés
• XXIV. az álhős jogtalan követeléssel áll elő; jogtalan követelés
• XXV. a hős nehéz feladatot kap; nehéz feladat
• XXVI. a hős megoldja a feladatot; megoldás
• XXVII. a hőst felismerik; felismerés
• XXVIII. az álhőst, ellenfelet, károkozót leleplezik; leleplezés
• XXIX. a hős új alakot ölt; transzfiguráció
• XXX. az ellenséget megbüntetik; büntetés
• XXXI. a hős megházasodik és trónra lép; esküvő

Jankovics a tizenkettességet – 12 csillagkép, 12 hónap, 12 nagy év – emeli ki.

Papp Gábor a 28 hold fázis szimbólumait is megtalálja a magyar népmesékben (pl. a három kismalac meséjében, a „farkas” mint fagy – fagyosszentek – lopózik be a májusi időjárásba, míg a „forró víz”, a meleg májusi esők el nem mossák).

Propp a mese négy fő szakaszát is elkülöníti, a Tavasz, Nyár, Ősz, Tél fordulóival párhuzamban.

1. Kezdő szituáció: tilalmak, parancsok megszegése, melynek következtében az ellenség elrabolja a keresett személyt.
2. Felbukkan és felülkerekedik az ellenség, a hőst elvarázsolják, ártalmatlanná teszik, akár meg is ölik, de aztán feltámad.
3. Küzdelem, amelyben a hős legyőzi az ellenséget.
4. A hős lakodalmat ül a keresett személlyel.

A mesék és az úgynevezett „biztonságos” történetek

Ma is, akárcsak régen, a gyermeknevelés legfontosabb és legnehezebb feladata a segítségnyújtás, hogy gyermekünk megtalálja az élete mélyebb, igazabb értelmét. Nagyon sok tapasztalatra van szüksége ehhez. Fokozatosan tanuljuk meg, hogyan kell önmagunkat megérteni, hogy ezáltal másokat is megérthessünk.

Arra a kérdésre, hogy az élet mely tapasztalatai fejlesztik ki a gyermekben azt a képességet, hogy értelmet lásson az életben, több értelmet, itt első helyen a szülők, az otthon áll, és ezen keresztül a megfelelő módon átadott kulturális örökség.

Az úgynevezett „gyermekirodalom”-hoz tartozó könyvek túlnyomó többsége vagy szórakoztat, vagy ismereteket közöl, de színvonaluk olyan alacsony, hogy nem sok mindent lehet megtudni belőlük. Az ilyen gyermekkönyvekben az a legrosszabb, hogy megfosztják az olvasójukat a mélyebb és saját fejlődése szempontjából fontos elemek meglététől.

Az egész gyermekirodalomban, néhány kivételtől eltekintve, nincs olyan gazdag és tartalmas, gyermeket és felnőttet egyaránt kielégítő olvasmány, mint a népmese.

Igaz, hogy a népmesék nem a modern társadalom életkörülményeiről szólnak, de hathatós segítséget nyújtanak az ember belső problémáinak megértéséhez és megoldásához.

A gyermek különösen rá van szorulva arra, hogy megértse, hol a helye ebben a világban, ahol neki valahogyan boldogulnia kell.
Meg kell találnia az összefüggéseket, hogy eligazodjon érzelmei kuszaságában, hogy rendet teremtsen lelkében.

Szüksége van erkölcsi nevelésre, amely finom eszközökkel, az ő világához igazodva, burkoltan jelzi számára az erkölcsös viselkedés előnyeit, nem vonultat fel elvont etikai fogalmakat, csak olyasmit, ami számára is kézzelfogható.

A mesék egyetemes emberi problémákat vetnek fel, olyanokat, amelyek a gyermeket is foglalkoztatják, kialakulóban levő énjéhez szólnak, bátorítják a fejlődésben és enyhítenek a tudatalatti feszültségein. Minden más olvasmánynál mélyebbre hatolva, mindig a gyermek lelki, szellemi színvonalának megfelelően fejtik ki hatásukat.

A mesék jelentősége felbecsülhetetlen, a gyermek képzelőereje olyan területekre téved általuk, melyeket magától nem fedezhetne fel.
Formája és szerkezete mintául szolgál a gyermek álmodozásához, és segítségével végül életét is jobb irányba terelheti.

Változatos formában közvetítik a gyermeknek, hogy az életben a súlyos nehézségeket nem lehet elkerülni, hanem küzdeni kell ellenük, és ha az ember nem hátrál meg az akadályoktól, végül túljuthat minden nehézségen és győzhet.

Vannak olyan mesék is, amelyekben nem történik meg a jó és a rossz ilyenfajta szembeállítása. Az olyan figura, mint pl. a Csizmás Kandúr, aki csalafintasággal segít a gazdáján, nem a jó és a rossz közötti választás elé állítja a gyermeket, hanem reményt kelt benne, hogy az életben a leggyengébbek is boldogulhatnak.

A mesepótlékok viszont kizárólag szórakoztatni, „kikapcsolni” akarnak.

A népmesének ezzel szemben fontos feladatai vannak. A mese dolga, hogy bekapcsoljon a szűkebb-tágabb közösségbe. Sohasem voltak időszerűbbek a másokkal, a többi élőlénnyel való helyes kapcsolatteremtésre figyelmeztető mesei tanácsok: Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!, vagy Jótett helyébe jót várj!. A magzatot, a csecsemőt, a kisgyermeket, a kamaszt ma is ugyanolyan traumák érik, mint évezredekkel ezelőtt. A mese dolga, hogy ezeket feloldja.

Az úgynevezett „biztonságos” történetek nem beszélnek az öregedésről, a halálról, az örök élet utáni vágyról, a primitív ösztönökből és indulatokból fakadó érzésekről, félelmekről stb.

A népmese azonban nyíltan szembesíti a gyermeket ezekkel az alapvető emberi kérdésekkel, dilemmákkal. Tömören és egyértelműen fogalmaz, nevén nevezi őket, minden helyzetet leegyszerűsít, alakjait határozottan rajzolja meg, és a részletek közül csak a legfontosabbal foglalkozik. Kimondja, hogy az ember igényli a szeretetet, fél attól, hogy semmibe veszik, szereti az életet, és fél a haláltól. Nemcsak hogy kimondja, hanem megoldásokat is javasol, olyan szinten, amit a gyermek is megért.

Az örök élet utáni vágy kérdését így veti fel, pl. „Még ma is élnek, ha meg nem haltak”; „És attól fogva boldogan éltek egész életükben”. Nem áltatja a gyermeket azzal, hogy örökké élni lehetséges, hanem azt jelzi, hogy ha egy másik emberrel boldog kapcsolatot alakítunk ki, ez eloszlathatja félelmünket a haláltól, az elmúlástól.

Azt is mondják továbbá, hogy mindez csak akkor lehetséges, ha a gyermek vágyaival és elképzeléseivel ellentétben, mikor itt az ideje, el tud szakadni az anyjától, ki tud lépni a világba, ha meg akarja találni a helyét benne, és azt az embert, akivel boldogan élhet.

A ma gyermeke már nem nagycsaládban nő fel, ezért még sokkal fontosabb ma, mint a mesék keletkezésének idején, hogy megismerjen olyan hősöket, akik egyedül indulnak neki a világnak, bíznak magukban, és a helyes utat követve, meg is találják helyüket a világban.

A mai felnőttek és gyerekek által olyannyira kedvelt képes mesekönyvek nem szolgálják a gyermek érdekeit.

Az illusztrált képeskönyvekkel végzett kutatások azt mutatják, hogy a képek inkább lassítják a tanulási folyamatot, mert nem bízzák a gyermek képzeletére, hogy ő hogyan élné át a történetet. A képzeletviláguk veszít önállóságából, ha hagyjuk, hogy a képek irányítsák, és csökken a történet személyes értéke is számukra.

A probléma a mai gyerekeknél ugyanis inkább az, hogy képi világba születnek bele, kisebb a képzelőerejük, viszont sokkal több információt tárolnak.

Ha a gyerek hallgatja a mesét, a szívével lát, ha pedig nézi a mesét, jó esetben is inkább csak információt gyűjt.

Fontos, hogy olvassunk a gyerekeknek mesét, de külön kell kezelni a képes mesekönyveket és a nem képeseket. Tudom, nehéz a gyerekeket rábeszélni, hogy egyes mesékhez nem nézegethetnek képeket, de, hogy ha egyre többször olvasunk fel ilyen mesét, előbb-utóbb már nem is kell a kép.

Melyik mesét válasszuk, és hogyan mondjuk?

Hogy egy gyermeknek egy adott életkorban melyik mese a legfontosabb, attól függ, hogy éppen hol tart a lelki fejlődésben, hogy éppen milyen problémák foglalkoztatják leginkább.

A Jancsi és Juliska például annak a gyermeknek nyújtja a legtöbbet, aki éppen első önálló lépéseit készül megtenni a világban. Testet ad szorongásainak, de meg is nyugtatja, mert félelmei (elhagyástól való félelem, éhezéstől való félelem, félelem attól, hogy őt magát megeszik) alaptalannak bizonyulnak, a gyermekek végül is győznek, és a boszorkány teljes vereséget szenved. A Hófehérke vagy Ligetszépe című mesében a serdülő lány, a pubertáskor problémái vetődnek fel.

A mesék, hősük nemétől és korától függetlenül, minden életkorban segítséget nyújtanak fiúknak és lányoknak egyaránt, minden olyan problémához, amely a gyermeket éppen akkor foglalkoztatja. A gyermek megérzi, hogy belső problémái szempontjából melyik a megfelelő mese számára, ehhez azonban többször is meg kell hallgatnia a mesét.

Ha a gyermeket nem köti le a történet, azt jelenti, hogy életének ebben a szakaszában a mese által megjelenített téma még nem fontos számára. Ilyenkor a legjobb, ha másnap valami mást mesélünk neki. Ha valamelyik mese fontos lesz neki, újra meg újra hallani szeretné.

Nem jó az sem, ha gyermekünknek tetszik egy mese, és nyomban elmondunk neki egy újabbat.

Ha gondolatait túlságosan gyorsan egy másik mesére irányítjuk, megölhetjük az első mese hatását, holott még növelhetnénk is azzal, hogy a másikat később mondjuk el. Időt kell hagyni neki, hogy elgondolkozzon a mesén, megmártózzon a mese atmoszférájában.

A mesék kiválasztásánál legjobb, ha mindig követjük a gyermek kívánságait.

A gyermek a jelenben él, a jövő nem nagyon foglalkoztatja.
Olyan történeteket kell mondani neki, amelyek az adott pillanatban felkeltik érdeklődését, motiválják, mozgásba hozzák képzeletét. Félelmei, vágyai vannak, amikkel meg szeretne békülni, nehézségei, melyekre megoldásokat keres. Sokszor érzi úgy, hogy a világ kusza, túl bonyolult, s ő maga csak egy apró porszem. Nem tudja még elhelyezni magát ebben a bonyolult gépezetben. Segíteni kell neki, hogy eligazodhasson az érzelmei között, rendet teremtsen a lelkében, megtalálja az erkölcsi értékeket. Mindezt finoman, burkoltan fogalmazza meg a mese a gyermek számára. Annyit vehet magához a felkínált tudásból, amennyire neki éppen azon az érettségi fokon szüksége van.

Ha a szülő rá is jön, hogy gyermekének miért fontos egy bizonyos mese, ajánlatos magában tartani, mert a gyermek reakciói tudatalattiak, és így is kell maradniuk mindaddig, amíg a gyermekkorban és fejlődésben egy bizonyos érettséget el nem ér.

Szétrombolnánk a mese varázsát, ha elmondanánk neki, hogy a mese miért is jó. Ha megfosztjuk varázserejétől a mesét, már nem képes segíteni a gyermeknek abban, hogy maga vívja meg harcait, és egyedül oldja meg a problémát, amelyre épp a mesében ismert rá.

A gyermek ezeket a motívumokat azért tartja csodásnak, mert reményei, szorongásai, legmélyebb érzései találnak visszhangra bennük. És épp azért gazdagítják, épp azért vonják bűvkörükbe életét, mert maga sem tudja pontosan, hogy hogyan hatott a varázs.

A mesék igazi jelentése és hatása, a mesék varázsa akkor érzékelhető, ha a mesét teljes terjedelmükben olvassuk el. Ha nagyon hosszú a mese, inkább több részletben olvassuk fel, de ne rövidítsük le. Vagy ha éppen nincs kedvünk vagy időnk, akkor egy rövidebb mesét válasszunk.

A felolvasott mese mellett nagyon jó, ha fejből is mondanak a szülők meséket a gyerekeknek, mert ennek a típusú mesélésnek a hangulata semmivel sem pótolható, ezen kívül erősíti a szülő és a gyerek kapcsolatát.

A mesélés intimitása semmivel sem helyettesíthető.
Később ez fordul át bizalmas beszélgetésekbe, s alakít ki egy biztos hátteret, ahonnan jó elindulni, s ahova mindig vissza lehet térni egy kis feltöltődésre.

A gonosz a mesékben: Helyes-e rémtörténetet mesélni?

Vajon helyes-e rémtörténetet mesélni a kisgyermeknek? Mindenki a legjobbat szeretné gyermekeinek, de mire felnőnek a kicsik, már késő újrakezdeni. A mese nagyon fontos a gyermek szellemi, lelki, testi fejlődése szempontjából egyaránt. Segíti a gyerekeket a személyiségfejlődés során jelentkező nehézségek legyőzésében.

A népmese ma nem él igazán, de ez nem a műfaj hibája, hanem a klasszikus meséket nem ismerő, nem mesélő szülőké, nagyszülőké, óvónőké. A modern pedagógiai elvek alapján nevelő felnőttek az elmúlt évtizedekben valósággal eltiltották gyermekeiket a klasszikusnak tekintett meséktől. Sokan azt hiszik, a hagyományos mese idejétmúlt. Részint ezért a klasszikus meséket átírják, de nem a korszellemnek megfelelően, hanem azért, hogy megkíméljék a gyerekeket a bennük lévő rémisztő dolgoktól és erotikától. Ami félelmetes a mesében, annak épp az a célja, hogy a gyermek jelképes formában és áttételesen dolgozza fel a traumáit; így vívja meg a sárkányaival, gonosz mostohájával, a félelmetes óriással a maga győztes csatáját, mert hiszen a mese végén ő győz.

Sok modern gyermektörténettel ellentétben, a népmesékben a gonoszság ugyanúgy jelen van, mint a jóság. Minden mesében alakot öltenek valamelyik szereplőben vagy annak tetteiben, éppen úgy, ahogyan az életben és minden emberben is jelen van mindkettő.

A gonosz a mesében gyakran átmenetileg felülkerekedik, de a történet végén elnyeri méltó büntetését.

Mégsem ez jelenti az erkölcsi élményt a gyermek számára. A mesében, akárcsak az életben, többnyire nem a büntetés vagy az attól való félelem riasztja el leginkább az embert a bűntől, hanem inkább az, hogy nem éri meg. Ezért húzza a mesében a rossz mindig a rövidebbet.

Nem a jó végső győzelme fejleszti az erkölcsi tudatot, hanem a hős vonzereje, azé a hősé, akinek a sorsával, küzdelmeivel mindvégig azonosul a gyermek.

A hős külső és belső harcai által rögzíti az erkölcsi törvényeket. Nem a jó és rossz között választ, hanem aszerint, hogy ki kelt benne rokonszenvet. Minél egyszerűbb és érthetőbb a hős, annál egyszerűbb azonosulni vele, és annál könnyebb elutasítani a rosszat. Nem úgy tevődik fel benne a kérdés, hogy „jó akarok-e lenni”, hanem hogy „kire akarok hasonlítani”.

A mesealakok egyszerre nem lehetnek jók és rosszak. A mesékben, akárcsak a kisgyermekek gondolkodásában, szélsőség uralkodik. Minden mesealak vagy jó, vagy rossz, egyik fivér buta, a másik okos, egyik nővér szép, a másik csúnya, egyik lusta, a másik szorgalmas stb.

A szélsőségek példáján keresztül, könnyebben megérti a gyermek a jó és a rossz közötti különbséget, mint bonyolult életszerű figurák segítségével. Az árnyalatokkal addig kell várni, amíg ki nem alakul a stabil személyiség.

A szülők miközben – mert kegyetlennek tartják – még a Jancsi és Juliskát sem merik elmesélni, azt már nem tudják – néha nem is akarják – megakadályozni, hogy gyermekeik tévét nézzenek. Márpedig a mesében hallott és a képernyőn látott kegyetlenségek között van egy alapvető különbség: utóbbiakról már nem mondható megnyugtatóan, hogy ilyesmi csupán valahol elérhetetlen távolságban, az Óperenciás tengeren túl történhet.

A német pszichoanalitikus, Bruno Bettelheim – csakúgy, mint az orosz folklorista Vlagyimir Propp – szerint sok szülő képtelen elhinni, még kevésbé elfogadni, hogy ártatlan és bűntelen gyermeküknek olykor „gyilkos” vágyai is lehetnek. Hogy néha netán ő is szeretne darabokra szaggatni, sőt felfalni másokat. Márpedig Propp szerint a gyermeknek éppen ezért van szüksége arra, hogy minél több hagyományos mesét ismerjen. Ezek a történetek ugyanis, ha kimondatlanul is, de azt bizonyítják számára: másoknak ugyanígy lehetnek az övéihez hasonló fantáziáik, melyek elől mindjárt kész is a feloldozás, hiszen a történet vége mégis „hepiend” lehet.

A mese segítséget nyújt a félelem leküzdéséhez, bevezetve a hallgatót az erre vonatkozó tudásba. Felszabadítóan hat, hisz hallgatója/olvasója önmagából kivetítve szemlélheti szörnyeit.

Feloldási, megoldási módokat kínál. Megtanítja a gyermeket a félelemre, mégsem adja egészen át neki.

Akinek olvasnak, és aki olvas, könnyedén leválik az anyjáról, helyre teszi a testvérféltékenységét, megfelelő vágányra tereli a szexuális érését. Már önmagában az is előny, ha nem fél a sötétben, biztonságban érzi magát, ha az anyja leszalad a szeméttel, ha megszólítja egy idegen.

A „mesés közegben” felnövő gyermek hamarabb megtalálja a helyét a világban.

Miért fontos a mese?

A gyermek ezeken keresztül észrevétlenül válik alkalmassá a későbbi életének kiteljesítésére:

• Segíti a családi beilleszkedést (anya-gyermek kapcsolat, szerepek különválasztása, a jó-rossz fogalmának meghatározása és éles elkülönítése, értékrend kialakítása).
• Mélyíti az önismeretet.
• A mesehelyzet átéléssel, azonosulással csökkenti a stresszt.
• Motivál, kimozdít a holtpontról, s ezek által személyiségfejlesztő hatással bír.
• Növeli a csoportba tartozás élményét, ezáltal biztonságérzetet ad.
• Relaxációs módszer, ellazít.
• Indirekt módon közöl, finoman bírál.
• Az olvasóvá nevelés egyik eszköze.
• A mesélést követő és a mesélés közbeni beszélgetés sokféle látásmódhoz, probléma megközelítéshez elvezet, ezáltal növeli a gyermek kreativitását.
• A gyermek éppen aktuális befogadási szintjén fogalmaz.
• Szimbolikus formában jelenít meg hétköznapi élethelyzeteket. Már maga a felismerés is megtisztulást hoz.
• A meseterápia alkalmazásával felhívja a figyelmet az egyénben és a környezetében rejlő szépre.
• Feleleveníti a halványodó népszokásokat (hagyományőrzés a népmeséken keresztül).
• Gazdagítja a szókincset, fejleszti a kifejezésmódot.

A mesék gyógyító ereje

A népmese életkortól függetlenül képes olyan rejtett üzeneteket közvetíteni, amelyeket csak az adott beteg ért és használ fel gyógyulása érdekében.

Lázas gyereknek nem szabad pl. sárkányos, sárkányölős meséket mondani, mert a mese hatására feljebb mehet a láza; a műtétre várakozó gyerek viszont épp az efféle mesékből kap bátorítást az előtte álló nehézségek leküzdéséhez.

A balti népek egyes csoportjainál a meséknek mágikus erőt tulajdonítottak: azt tartották, hogy a vetés gyorsabban nő, az állatok szaporábbak, ha mesélnek nekik.

A mesei szerkezetben rejlő hasonlóságok ellenére nincs két egyforma mese: ugyanazon problémát mindegyik történet másként dolgoz fel. Azt, hogy a történet elején megbomló egyensúlyt (pl. valaki meghal vagy elrabolják; valamit ellopnak; a hősben ellenállhatatlan vágy ébred valami vagy valaki iránt stb.) helyre kell állítani.

Boldizsár Ildikó szerint a mese egyik terápiás értéke abban rejlik, hogy minden történet az egyensúlyhoz (egészséghez) vezető utat mutatja meg, mégpedig azzal a felhívással, hogy nem megszenvedni kell az egyensúly megbomlását, hanem helyreállítani.

A mesékben megtalálhatók a gyógyuláshoz és a testi folyamatok egyensúlyának fenntartásához szükséges tanítások. A mesei utat végigjáró mesehősök (és a gyógyulást keresők) legfontosabb feladata az, hogy elpusztítsanak valamit a világból (a szervezetükből), ami nem odavaló, vagy visszaszerezzék azt, ami valaha odavaló volt. Ennek a küzdelemnek szimbolikus formája az égitesteket, nőket rabló sárkányok meséje: a hősnek vissza kell hoznia a Napot, a Holdat és a csillagokat, és ezzel egy időben el kell pusztítania a sárkányokat. Vagyis a mese nem azt állítja, hogy azt, amit elveszítettünk, elég visszaszerezni, hanem azt, hogy maradéktalanul le kell számolni azzal, ami veszélyezteti egészségünket. Ha megkegyelmezünk az utolsó feje épségéért könyörgő sárkánynak, kiengedjük a kezünkből életünk fonalát.

A mese gyógyító hatásmechanizmusában nagyon fontos szerepe van annak, hogy mielőtt a hős megküzd a sárkánnyal, végigjárja a föld, a víz, a levegő és a tűz elemhez kapcsolódó tanuló utakat. Egy éhező állatot megetet (föld), egy partra vetődött halat visszavisz a vízbe (víz), szövetségre lép a gondolatnál és szélvésznél is sebesebben mozgó táltossal (levegő) és a sárkányküzdelem előtt kipuhatolja a sárkány erejének (tűz) titkát. Ha mindezen próbákat sikerrel teljesíti, azaz megteremti az elemek közötti egyensúlyt, sor kerülhet az utolsó harcra.

Ez a harc azért figyelemre méltó, mert nem egyértelmű fényes diadalmenet (miként a gyógyulás sem minden esetben az), az első menetben nem egyszer a sárkány győz, s a hőst táltosa ragasztja össze élőhaló füvekkel, vagy bekeni az élet vizével.

Azonban a mese csodás motívumai is jól érzékelhető energiaforrásként hatnak a betegekre. Ők ugyanis pontosan értik, hogy a mesét mozgató csodák nem a természeti törvények megsértését jelentik, hanem a tökéletlen tökéletesítését, azaz annak lehetőségét, hogy az ismert dolgok ismeretlennel összekapcsolódva bármikor váratlan, új formákat teremthetnek. A beteg erőt nyer abból a tudásból, hogy a megszokott ok-okozati viszonyok, rutineljárások felfüggeszthetők, és így bármi megtörténhet.

Mivel valóban minden testi, lelki és szellemi betegségnek van egy (vagy több) gyógyító vagy a gyógyulást segítő meséje, a mesegyógyászat célja az lenne, hogy a megfelelő mesét eljuttassa a beteghez.

Következő részben a magyar mesékról fogunk beszélni és kielemzünk néhány ismert mesét