Egy csésze eszményi kávé Talleyrand francia diplomata és filozófus szemével…
Ha nem életmód-oldalon lennénk, itt véget is érhetne a bejegyzés: „Minden gond oda, midőn a pohárváltó felszolgálja neked az illatozó kelyhet. Az ital sebesen cirkulál majd az ereidben, s nem okoz semmi fájdalmat; ha kétségeid lennének, elmélkedj csak azok fiatalságán és szépségén, akik élnek vele…”
De mutassatok egy egészségtudatos embert, akit – még ha elvetemült kávérajongó is - soha nem bizonytalanított el az a bűnlajstrom, amit a kávé rovására írnak?!
Úgyhogy már a legelején szólok, hogy ez egy fából vaskarika bejegyzés lesz, és csak gyakorló E(gészség)T(udatos) státusszal rendelkező vagy elvetemült olvasóknak ajánlom.
Tartalom:
Az alkaloidák (nevük szerint az alkáliákhoz hasonló tulajdonságú) lúgos kémhatású szénvegyületek, mindegyikükben találunk egy nitrogén atomot, térbeli szerkezetük kiterjedt, meglehetősen bonyolult és kivétel nélkül növényi eredetűek.
Tudja-e Ön , hogy melyik a világ legelterjedtebb tudatmódosító szere? A koffein! Ne csak a kávéra gondoljanak, hiszen koffeint a kávé mellett a teák, energia italok, üdítő italok, sőt még egyes fájdalom csillapítók is tartalmaznak.
A kávé ölhet, vágyat fokoz, és ébren tartja a kecskéket. Kíváncsi?
Negyven százalékkal több energiaitalt vásárolunk és fogyasztunk, mint tavaly ilyenkor - derült ki a Nielsen felméréséből. Melisek Eszter, a piackutató munkatársa azt mondta: az elmúlt egy évben csökkent az energiaitalok ára, részben ennek is köszönhető, hogy nőtt a forgalom.
Akár magunk is elkészíthetjük frissítő, regeneráló testápolóinkat bőrünknek megfelelő virágok illóolajainak felhasználásával. Olcsóbb és sokszor hatékonyabb megoldás.
Nem tea, és nem is kávé. Különleges gyümölcsmag-presszó.

Két vizsgálat újabb adalékot adott annak bizonyításához, miszerint a koffeinfogyasztás segíthet az Alzheimer-kór gyógyításában és megelőzésében.
Egye többen vannak, akik koffeinnel és vitaminokkal dúsított energiaitalokat isznak a rendszeres székletürítés érdekében.