Folytatjuk az MTV1 Nappali műsorában megkezdett riport sorozatot, most a korpásodás elleni samponokban található veszélyes hatóanyagokról lesz szó. 1 óra 3 perctől kezdődik a riport, kattints oda:
Egy ideje olvasom Antal Vali oldalát néha, sokat tanulunk, változunk, köszönet érte családilag. Most viszont muszáj voltam már regisztrálni is, mert ezt azért mégiscsak le kell írnom dr. Nagy Katalin kapcsán. Kapott itt a doktornő hideget-meleget, nem is ezt a műsort akarom véleményezni, a műsorszerkesztőknek meg kellett volna adni a személyes, építő vita lehetőségét, ez pedig nem történt meg, sajnálom nagyon. No meg a legtöbb "antalvalisankuka" termék bőrgyógyászatilag tesztelt, tehát a bőrgyógyász szakma szerint rendben van, nem csodálom, hogy a meghívott bőrgyógyász pont ezt gondolja, nem tudom, más bőrgyógyász milyen véleményen lett volna. Szóval írtak itt a doktornőről mások rosszakat, olyanok is, akik személyesen jártak nála, és nem vitatom, hogy nekik rossz tapasztalatuk volt vele. Ugyanakkor nem hagyhatom szó nélkül, hogy a mi gyerekünket ő gyógyította meg, előtte tucatnyi gyerekorvos, bőrgyógyász, homeopátiás gyerekorvos látta, kezelte, és senki nem tudott rajta segíteni. Atópiás dermatitisz volt a diagnózis, rendkívül rossz állapotban kerültünk hozzá, egész testén érintett volt a gyerek. Ő segített nekünk, örökké hálás leszek neki. És mielőtt valakiben felmerülne, hogy abból állt a gyógyítása, hogy "most felírok egy kevert krémet, ezzel kellene kenni a gyereket naponta egyszer, vékonyan, addig, amíg tünetes, ez majd szépen letisztítja a bőrét", szóval ha valaki arra gondol, hogy évek óta kenem szteroidos krémmel a gyereket, az téved: ő kiderítette, a mi esetünkben minek a tünete az atópiás dermatitisz, és meggyógyította az eredeti betegséget. Aki végigjárta már az ekcémások kálváriáját, az jól tudja, miről beszélek, az okot ritkán keresik, főleg nem kisgyereknél. Azóta nincs szükségünk szteroidra, kenjük a sheát, használjuk a kecsketejes vagy az olivás szappant, ennyi. Előtte is így éltünk, mégis beteg volt a gyerekünk, szóval csak egyet csinálnék másképp, rögtön hozzá mennék. Nem nézünk tévét, nem tudtam, hogy ő a "tévé bőrgyógyásza", samponért nem küldeném le a boltba, de ha valaki otthon van az ekcéma kezelésében, akkor ő igen, nekünk is ajánlották, én is javasoltam már másnak, és sokan gyógyultak meg nála, köszönet érte!
Kedves Vali!
Őszintén csodáltam a harcos,szaktudáson, tájékozottságon alapuló - ugyanakkor meggyőző szereplésedet eddigiekben.
A jelenlegi műsor azonban véleményem szerint nem szolgálja a célt, ugyanis hiába tudjuk mi antalvalisok hogy a bőrgyógyász nevetséges volt / és bőrünkön is sokan közvetlen tapasztalatot is szereztünk a "tudós" bőrgyógyászok hozzáértéséről ,elveszett az erő a felvételről adott információ és hiányzó élő válaszadás, reagálás miatt. .
A véleményemet próbáltam kívülállóként megfogalmazni, és így arra jutottam hogy nem valószínű hogy a tájékozatlan nézőkben egyértelműen kételkedést keltett volna a műsor a káros samponok vonatkozásában, így a kívánt célt nem lehetett elérni. Szerintem az így szerkesztett műsorokban nem kellene szerepelned, azaz csakis élőben, szemtől-szemben érhetsz el eredményt.
Remélem a továbbiakban folytatódik a sikeres műsorok sokasága, kívánom Neked!
Margómama.
Néztem a műsort, és
értettem, hogy miért nem párbeszédes formában zajlott. 30 évet dolgoztam az egészségügyben, (háziorvosi rendelőben a férjem mellett). Hallottam már sok hülyeséget
pácienstől és "szakember"-től is, de ezt egy bizonyos ponton túl nem bírtam nézni
, kikapcsoltam a televíziót. Belegondoltam, hogy a 0,02 formaldehidből mennyi szívódik/halmozódik fel annak a szerencsétlennek a fejbőrén át
, aki kénytelen naponta hajat mosni a munkája, a korpája vagy más okok miatt?! Tetszenek a hozzászólásaitok
! Nem lehetne egy válaszműsort megszervezni, akár másik csatornán? Vagy párbajra kellene hívni a tisztelt Dr. Nagy Ágnes bőrgyógyászt igazi szakértőkkel, elsősorban Valival!
Jó ötlet a válaszműsor, csak nem biztos, hogy van olyan független csatorna, ahol a szponzorok nem épp azok a cégek, akik a doktornő által kedvelt termékeket kínálják. Ezért is emlegettem nosztalgikusan az Ablakot, Déri Jánossal. RSunny, Te biztosan emlékszel rá!
Mindezek mellett én szívesen adnék doktornőnek némi segítséget a felkészülésben, hogy legalább sejtése legyen, hogy miről beszél és ne égesse be magát ilyen kegyetlenül. Persze az a baj, hogy ezt a többség még mindig máshogy látja, és megnyugtatja magát, hogy ha a doktor azt mondja, hogy minden ok mérgekkel teli samponnal, akkor nem lehet baj. Bár szerintem akad olyan is, aki azért ránéz az összetételre most már, mielőtt a fejére keni. Vagy naiv vagyok?
Hát igen, ezért lenne fontos, hogy a tv-ben, amit sokan néznek legyen ott a korrekt tájékoztatás is a reklámokon kívül.
Valóban tiltólistán van az EU-ban a formalin, de azért mégiscsak nyugodjunk meg, nem gond ha valamibe beleteszik... Váááá... Ez a nő szerintem végtelenül naiv (a felelős gyártók... szigorú szabályozás...), csak a saját egyéni véleményét osztja meg, de semmi szakmai tudás nincs mögötte. Ő lenne a nagy szaktekintély??? Na ezért nem járok bőrgyógyászhoz. ![]()
Megtekintettem a műsort és figyeltem a hozzászólásokat. Úgy veszem észre a felháborodások a személyeskedésekig elmentek, amiket nem tartok túl szerencsésnek.
Szeretem tiszteletben tartani emberek személyét. Nehányan feltették a költői kérdést:miért nem szembesítették az orvost a Valival. Taglalnám röviden az okokat: azért nem történt meg, mivel ,,"kompenteciákkal és ,,kvalitásokkal" rendelkező embereket nem szokása a hazai ,,médiának"(nagyon erősen idézőjelezem) kiszolgáltatni - és most kérem elnézését a Valinak - egy "mezei kozmetikusnak". (Ez is kb olyan dolog, minthogy egy külvárosi mocskos proli nem tehet fel spontán kérdést az ország első emberének, hogy miért élünk olyan sz@rul ahogy.....mert rögtön kitörne a botrány és anarchia ha őszinte lenne.)
Hallottam olyanokat a Doktornőtől, hogy a kozmetikai ipar az EU-s szabályok figyelembevételével állítja elő termékeit. Kérdem én: nem kéne az EU-s szabályok megalkotóit az adott komponens használatának veszélyeiről felhomályosítani??? Vagy pedig továbbmegyek: nem kéne hazánknak kilépni az eu törvényi szabályozásának keretei közül????
TEHÁT KILÉPNI AZ EU-BÓL?
(a norvégoknak bejött minden szempontból)
Már vannak ehhez hasonló klubok,(Egészségügyi, gazdasági, erkölcs-etikai.....stb téren) csak más a nevük.
Ha észreveszed, ez az oldal is azok közé tartozik, akik puhatolják, bizonyítják az EU mint intézmény életképtelenségét -néhány cikkében. Az EU-t az usa mintájára szerették volna létrehozni. Össze nem lehet hasonlítani Európát és az amerikai földrészt.
Egyébként pedig, jobb valami mellett lenni, mint valami ellen. ![]()
Felháborodtam én is, és sajnálatosnak tartom, hogy csak az egyik fél hívattatott meg a műsorba! Ez így nem fair! Egyébként elhangzott az a bizonyos mondat: "Magyarországon mindent engedélyeznek..."- ennyi. A "kedves" doktornőnek pedig azt kívánom, hogy öblögessen csak a formalinos szájvízzel, úgyis csak egy kicsi van benne!
És még egy az SLS: "be kell vinni oldatba a szennyeződéseket, ahhoz, hogy le tudjuk mosni..." mi van??? hallotta egyáltalán, hogy mit mondott?
Nagyon szomorúnak tartom, hogy ez így van, de azért a mi kis táborunk még nőni fog én bízom benne, sok sikert kívánok Vali, csak így tovább!
Üdv.
Sziasztok! Ez a nő (szándékosan nem írok doktort) a média bőrgyógyásza, már 15 éve is mindig ő osztotta a "jótanácsokat" a tévében. A legszomorúbb, hogy a Babavilág c. műsorban is előszeretettel a ............. - tudjátok melyik - babaápolási termékeket favorizálja.
Sziasztok! Szerintem hatóanyag elemzői tanfolyamot kellene tartani bőrgyógyászok és kozmetikusok számára. Én most "ébredező" kozmetikus vagyok, de próbálok mindent lecserélni itthon és az üzletben is. Annak idején az iskolában pl.: a SLS-ról semmi rosszat nem mondtak, és még sorolhatnám..., de nemrég egy barátnőm kérésére elkezdtem utánajárni a dolgoknak, megdöbbentem. Szóval szerintem sok szakember tájékozatlan, de azt azért megmondhatnák a bőrgyógyászok, hogy miért van az , hogy kozmetikai cégek már úgy hirdetik a legújabb krémeiket, hogy ezt meg azt kivontak belőle, szerintem elgondolkoztató...
Úrissten! Ez a nő....mikor megláttam a fejét, már kiakadtam. Ilyenkor olyan ideges tudok lenni, hogy legszívesebben belevágtam volna a TV-be valamit. Az a baj, hogy a többség úgyis egy bőrgyógyásznak hisz inkább. De ez felháborított. Sztem ő rosszat nem akar egyébként, de abszolut nincs tisztában az anyagokkal és azok hatásával. Abban a hitben él, hogy ami egy engedélyezett termékben van, az teljes mértékben jó lehet. Csak kár, h egy anyagról évek után derül ki, h káros...amikor már több éve használják. Ez már számtalanszor megtörtént. Áááh...nem hiszem el, hogy az emberek többsége nem látja át ezt a dolgot. Sajnálom, h sokan manipulálva vannak....
Köszönöm szépen a segítséget, már találtam is néhány receptet, hamarosan be is szerzem a hozzávalókat. Arcpakolásokat már régóta keverek magamnak, most már alig várom, hogy a többi kozmetikumot is én készítsem és élvezzem az igazi ápoló hatást
Szép estét!
Sziasztok! Én alapvetően nyugodt típus vagyok.. De ezalatt a tv előadás alatt olyan ideges lettem, amilyen régóta nem voltam. Ennyi hülyeséget régen nem hallottam. Elkeseredtem... Sajnos a műsor rosszul lett szerkesztve, végére hagyták ezt a bőrgyógyásznak nevezett szégyent és sok-sok ember számára úgy jött le a műsor, hogy nyugodtan vegyék meg ezeket a samponokat, nem ártalmasak, használják nyugodtan. Ezzel most nem segítettünk az emberiségnek, sőt..attól tartok csak rontottunk a helyzeten. Bernadette UI: Vali, nagyon várom a válaszodat a kutyusom számára. Már megrendeltem a táplálék kiegészítőt, amit javasoltál, csak az adgolást nem tudom.
Ki a fene engedttttte ezt a doktoránduszt kamerák elé? Igyon jó sok sampont,hogy helyreálljon az immunválasza!
A szomszéd néni nem beszélt volna össze ennyi hülyeséget, az utolsó "bekezdés" külön döbbenet. Komolyan mondjátok, hogy egy bőrgyógyászt láttam? Itt ülök kikerekedett szemekkel, és nem térek magamhoz.
Nem mérges vagyok, hanem mélységesen szomorú. Remélem sikerül vigyázni az egészségünkre, és nem kell a gyerekeimet ilyen szakemberek keze közé adni. Nyitott szemet és értelmet mindenkinek! Gabi
Az ilyen "kedves" bőrgyógyászokra! ![]()
Én sem tudtam végignézni, mert bepipultam.
Ezt a nőt én nem engedném betegek közelébe az tuti. Még ki meri mondani, hogy fel van háborodva, és mindenki hazudik. Részemről nem is érdemel több szót ! ![]()
A napokban csatlakoztam az oldalhoz és nagyon tetszik, örülök, hogy rátaláltam! Most olvastam el a 10 legkockázatosabb vegyianyagról szóló írást és meg is néztem néhány kozmetikumot a fürdőszobában. Mit ne mondjak, tele van az egész káros anyagokkal. Már régebben is sokszor gondoltam arra, hogy valahonnan természetes krémeket kéne beszereznem. Most "csak" az a probléma, hogy pályakezdő munkakereső vagyok már egy éve, tehát nincs jövedelmem, anyukámmal élek. Szívem szerint most azonnal kidobálnék minden kaki kozmetikumot és megvenném a jókat, csak azt nem tudom, hol keressek ilyeneket... Tegnap azon gondolkoztam, hogy veszek a gyógyszertárban natúr krémet, levendula és geránium olajat és összekeverem, azt fogom használni a testemre és az arcomra...de az előbb a gyógyszertári natúr krémek is benne voltak a leírtakban, hogy káros anyagot tartalmaznak. Ezek után mennyire lehet könnyű dolgom? A választ előre is köszönöm! Szép napot mindenkinek! ![]()
Szia Muksika!
Dobd ki nyugodtan az egész szemétkupacot, persze úgy, hogy a környezetet se szennyezd! És anyukádnak is mondd el, miért teszed!
A legegyszerűbb kezdőcsomag:
-egy db méregmentes szappan (mosdás, hajmosás, esetleg borotválkozás)
-shea vaj (bőrápolás)
-tiszta fogkrém (vagy natúr fogpor, ez a legolcsóbb)
-mosódió vagy szóda (mosni)
Nézz be a webshopba, itt minden ellenőrzött, nem kell összetevőket böngészned, ez a kezdőknek külön segítség!
Ha bármilyen érdésed van, keress engem én vagyok a személyes tanácsadód! :) A nevemre kattintva írhatsz!
Móni
Szia, nézz szét a boszorkánykonyhában, rengeteg nagyon hasznos recept van, amik viszonylag alacsony költségvetésűek. Édua tojássamponja, Fürtös krémjei stb, találsz izzadásgátlót (szódabikarbónat) amit kedvedre turbózhatsz illóolajokkal stb. Vannak "parfüm" receptek is. Szerintem amikor elfogynak a kozmetikumaid, az újakat már próbáld meg egészségesre cserélni. Tojás és ecet (bár jobb a bio alma) általában minden háztartásban van, így lehet, hogy a hajmosást már a következő alkalommal egészségesebben tudod megoldani. ![]()
Kedves Olvasóink!
Segítetek Muksikának "elindulni"?
Niki
Ha jól emlékszem ő az a "szakember", aki kötelezővé tenné a babák és a csecsemők SLS-ben, kőolajban és szintetikumokban való egyhuszonnégyórás áztatását. Mintha a cikk az oldalon is megjelent volna a Hírszemben. (Van képük hozzá - hajmeresztő cikk a babakozmetikumokról)
Erről ennyit... A formaldehid nevét ki se tudta mondani, de váltig állítja, hogy nem káros. Szánalmas ez a nő. Nem is értem, hogy engedhetik képernyő elé...
Higgyetek nekem, engem kezelt! Egy életre tönkretett a Roaccutannal. Pattanás problémával kerestem meg. Először mindenféle kencét írt, amibe nem is merek belegondolni, hogy mi volt bennük, de azok csak lemarták a bőrömet. Antibiotikunot is kaptam, de az sem segitett. Aztán roaccutanos kezelést írt , fél évig csináltam, igaz elmúltak a pattanások, de 2 év múlva megint előjöttek, de úgy, hogy kirepedt tőlük a bőröm.
Ez 10 éve volt. Utána jöttek a mellékhatások: szuperérzékeny bőr, nem tudtam borotválkozni, állandó vérnyomásingadozás, merevedési zavarok, fejfájás, száj és szemszárazság, látásromlás. Aztán 4 éve áttértem a vegetárius kosztra, és csináltam egy májméregtelenítést. Azóta vagyok jól. De a bőröm soha nem lesz már normális.
Dr. Nagy Katalin a szememben egy bőrgyógyásznak csúfolt bőrhóhér. Aki hallgat rá, az megérdemli! Még most is ver a víz a látványától is. Hány ember életét és egészségét tette vajon tönkre? És egy ilyet beengednek a tévébe? Gyalázat!
Szomorú vagyok, mert ezzel a filmmel sokmindent sikerült a műsor készítőinek lerombolni. A szerkesztés több szempontból hibás:
1) a sorrend: ha Valiékkal fejezték volna be, talán egész más lett volna az "üzenet"
2) Az élő beszélgetésbe a konvencionális szemléletet képviselő szakértőt hívták be. Ő a "szaktekintély", aki mindent megcáfol, megnyugtatja a nézőket, és akinek a szavaival befejeződik a műsor. Még a műsorvezetők is ezt a látszatot keltették: ugye nem igaz? köszönjük, hogy sikerült megnyugtatni...
Mint ahogy ezt már többször megbeszéltük, egy európai egyetemen végzett orvos, bőrgyógyász - általában - a gyógyszeripar béklyójában él. Nem sokat törődik a megelőzéssel, a körülöttünk lévő természet valamint a szervezet csodálatos öngyógyító erejével. Tüneteket tudnak elfojtani különböző készítmények segítségével... Az okot sohasem keresik, és nem fogadják el, hogy az emberi szervezet egy önszabályozó rendszer.
Szerintük a képlet egyszerű: ha magas a koleszterin, vigyük le gyógyszerrel, ha magas a vérnyomás, nosza vérnyomáscsökkentő, és a bőrgyógyászatban, kozmetikában is: ha zsíros a hajad , zsírtalanító kell, stb. Hogy mi okozza, és azt hogyan lehetne megszüntetni, már nem foglalkoztatja őket. Ha ebbe az önszabályozó rendszerbe úgy avatkozunk be, hogy a tüneteket elfojtjuk, de a kiváltó ok megmarad, akkor az újabb folyamatokat indukál, amire nem gondolnak, illetve kizárólag egy újabb készítmény erejéig....
Ez a rendszer egy darabig működik, és ideig-óráig elvegetálgatunk, még az is lehet, hogy evolucionális értelemben majd "megszokjuk" és 100000 év múlva már a most emészthetetlen élelmiszeripari kutyagumik is "emészthetőek" lesznek, valamint a kőolajszármazékok is nélkülözhetetlenek lesznek a bőrápolásban, de tényleg ez lenne az irány? Tényleg szintetikus lények akarunk lenni? (Amúgy, a kozmetikánál maradva, szerintem, ha zsíros a haj vagy bőr, nem biztos, hogy egy erős hatású zsírtalanító készítmény kell. Hiszen akkor a "rendszer" utánazsíroz, és még hamarabb lesz zsíros. De ezért most biztosan sokan megköveznek. :-))
Még valami: A bőrgyógyász azzal vádolta Valit, hogy szerinte a hatóanyagok a rákkeltő összetevők. Vali nem ezt mondta: hangsúlyozta, hogy gyakran az egyéb hordozóanyagok azok, nem a hatóanyagok.
Ha valaki előveszi a józan paraszti eszét, no meg valóban örökre szabadulni akar a korpától, akkor messze elkerüli a riportban szereplő bőrgyógyászt. "Örökletes... bőrtípus... nem gyógyítható csak tünetileg..." Szerintem a bizonyítványt kiállította magáról... Igaz csak rá kell nézni a festett hajára... majd eszébe jut a sok vegyszer "áldásos" hatása, ha már nem lesz mire a festéket kennie... ennyi.
Végig sem tudtam nézni olyan felháborító ez a "szakértő"... ezért nincs tv-nk. Hogy mennyire buták tudnak lenni az emberek,az is megdöbbentő. Nem sokára diplomázom, így tudom,ha valaki "szakember", az sajnos nem jelent olyan sokat. Sokkal tudatosabbnak kell lenned, mint hogy elhiggy mindent, amit akár az egyetemen tanítanak, vagy a "nagy emberek "mondanak. Nem könnyű, de megéri! Nagyon sokat köszönhetek Nektek, további sok erőt a munkátokhoz!!!
Sziasztok! Csatlakozom az előttem szólóhoz! Felháborító, hogy egy orvos
kimeri jelenteni, hogy nem baj, hogy "kis" mennyiségben jelen van a formaldehid a samponokban (bármiben, akármiben), amit az ember magára ken, vagy a szájába vesz. A formalingőz önmagában is rákkeltő és ezt a doktornőnek tudnia kéne.
Figyelembe kéne venni azt, hogy minden ember más. Valakinél a kis mennyiség is rákot okoz, valakinél a nagy mennyiség sem. Minek kéne bárkinek formaldehidet kennie magára????? Ajánlom a doktornőnek fürödjön meg bene!!!! (bár lehet, hogy nem kéne még ilyen formában sem tartósítani az ilyet) ![]()
A riportot március 9-én szerdán tűzi műsorára az m1 televízió Nappali című műsora.
Már engem is majdnem elkapott a hév, hogy írjak valami hosszút a doktornőnek nevezett, remek médiában tett nyilatkozatára. De aztán rájöttem, már mások leírták előttem.
Viszont eszembe jutott valami más, igaz lehetetlen vízió: ezt a doktornéninek nevezett valakit be kéne hívni az egykori Ablak című műsorba, és megkérni,hogy Déri János kérdéseire válaszoljon. Mondjuk abban az időben, mikor Déri már tisztában volt vele, hogy milyen beteg. Azt hiszem nagy bajban lett volna a tisztelt doktornő...
Lehet, hogy sokan itt túl fiatalok vagytok ahhoz, hogy tudjátok, ki is volt az általam nagyra becsült Déri János, de azért titkon remélem, hogy mégis hallottatok róla, még ha nem is láttátok a műsorait. Szóval, ha ma élne Déri és ő készített volna oknyomozó riportot a samponokról és neki próbálta volna eladni a sületlenségeit, lehet, hogy nem szórta volna ilyen felhőtlenül lazán a butaságát. Doktornő koránál fogva biztosan tudja miről beszélek és remélem, ha olvassa a bejegyzéseket, akkor nagyon rosszul érzi magát.
Ti pedig ne dühöngjetek, mindig is voltak és lesznek ilyenek. A média hitele pedig napjainkban igencsak megkérdőjelezhető.
Szóval rajtatok áll minden, terjesszétek a tudásotokat és segítsetek másoknak is minél többet megtudni!
Most láttam a neten az élő műsort...
az ellenlobbinak sikerült (gondolom nem volt nehéz ) találnia egy ,,hiteles" bőrgyógyászt ( úristen, hogy az ALS-t azoknak adja ő, akik allergiásak, mert kell a vivőanyag ![]()
![]()
), aki ,,tisztába" tette a dolgot.. hát kérem, gratulálok! ![]()
Vali, téged meg miért nem hívtak meg az élő adásba, hogy legyen pro-kontra??????? És ne csak valami cinikus
véleményt hallhassanak azok, akik még nem elég tudatosak, nem tesznek fel kérdéseket, és zokszó nélkül elhisznek mindent amit egy : dr. mond, ráadásul így meg sem védhetted az álláspontodat.. ![]()
Ugyanez volt a véleményem, mint Bandesznak. Bár nem kereskedelmi csatorna engedte be ezt a témát a műsorába, de nem hazudtolja meg magát a média. A korrektség nem erős oldaluk, ez tisztán látszik. Mi az, hogy egy doktornőt beengednek, hogy az előre megjósolható sületlenségeit szajkózhassa, a másik félt meg nem? Ez egy "nesze semmi, fogd meg jól" lépés a csatorna részéről. Megpróbálják úgy feltüntetni magukat, mintha nem lennének elfogulatlanok, pedig dehogynem! Eddig kedveltem ezt a csatornát és a műsort, de ezentúl nem biztos,hogy sokszor odakapcsolok. Nem baj Vali, mi köszönjük, hogy állod a sarat, még ha időnként szélmalomharcnak is tűnhet. Úgyis egyre TÖBBEN leszünk!
Nem feltétlenül
tájékozatlanok és buták az orvosok. Így tanulták, így csinálják. Biztos vagyok benne, hogy közülük is ,,felvilágosult,, nem egy. Némi párhuzamot érzek az orvosok és a T..co-s eladók között. Ők sem veszik meg a saját, helyben készített élelmiszereiket. Ha mégis, hát megérdemlik... ismerek nem egy orvost, aki gyógyszerek helyett gyógynövényt ajánlott. Szóval nem hülyék ők, ha a maguk vagy a családjuk egészségéről van szó. Közben akaratlanul is eszembejutott a hálapénz. Szerencsétlen betegek nem elég,hogy mérgekre adják ki a fizetésük/nyugdíjuk nagy részét, még kamatot is fizetnek a kezelésre. Ettől nyílik nálam a bicska. Kicsit elkanyarodtam a témától, remélem nem lesz off.