Miért betegszünk meg? Mert nem jut a szervezetünkbe megfelelő mennyiségű tápanyag az egészséges működéshez.
Az az ember, akinek a tápcsatornájának és az emésztőrendszerének bármely része beteg, készüljön fel rá, hogy egy idő után minden baja lesz, ugyanis hiába jut be a szervezetébe később esetleg megfelelő tápanyag, a gyomor és a béltraktus betegségei miatt nem tudja azt hasznosítani, vagy feldolgozni. Tehát jönnek a keringési, a hormonális, az immunrendszeri, stb. problémák! Igen, az allergia is a gyomorban kezdődik! Ugyanis immunrendszerünk 70% ott található.
Ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a táplálékunk minőségére, és a tápcsatornánk egészségére is tisztaságára, mert minden későbbi betegségünk ide vezethető vissza.
„A halál a bélben lakozik” - mondta Paracelsus, a középkor egyik legnagyobb orvosa és gondolkodója.
Csak most, több száz év elteltével kezdjük megérteni ennek a kijelentésnek az igazságát és mélységét, amelyet a legfrissebb tudományos eredmények is a legmesszebbmenőkig igazolnak. Egyensúlyban lévő emésztés, harmonikusan működő gyomor és bélrendszer nélkül nem érhető el a tökéletes egészség.
Az emésztőrendszer mikrobiológiai egyensúlya alapvető fontosságú a táplálékkal bevitt hatóanyagok emésztése és hasznosulása, az immunrendszer megfelelő működése szempontjából. Olyan kulcsfontosságú élettani tényezőket befolyásol az emésztőrendszer működése, mint az allergiára, gyulladásos betegségekre való hajlam, bizonyos daganatok kialakulásának a valószínűsége vagy akár a csontok, ízületek állapota.
A természetes módszerekkel gyógyító szakemberek egyetértenek abban, hogy minden, az egészség megőrzését vagy helyreállítását célzó kezelésnek az emésztőrendszer tisztításával és egyensúlyba hozásával kell kezdődnie.
Számtalan béltisztító eljárás létezik, vannak jók, jobbak, kevésbé jók és ártalmasak is. Tudomásul kell vennünk azt is, hogy nincs két ember, akinek egyazon kúra ugyanúgy hatna. Hogy kinek melyik a legmefelelőbb? Ebben szeretnénk segítséget nyújtani.
Mire figyeljünk?
A kúra alatt tartsuk be a Dr. Papp B. János féle candida diéta étkezési szabályait.
Fogyasszunk sok folyadékot, főleg tiszta vizet és frissen préselt zöldség- és gyümölcsleveket.
A béltisztító programot csak akkor kezdjük el, ha a kúra alatt akadálytalanul megoldott a vécére járás, ugyanis főleg a kúra elején előfordulhat enyhe hasmenés, vagy hígabb széklet.
A kúra alatt ne fogyasszunk alkoholt, és kerüljük a cukor fogyasztását.
A kúra alatt előfordulhat, hogy kiütések és pattanások jelennek meg rajtunk, de ez természetes velejárója minden tisztulási folyamatnak. A tünetek enyhítésére használjunk bőrméregtelenítő hatású kozmetikumokat.
Aki fogyni is akar pár kilót, a vacsora helyett fogyasszon Chox Shake-et.
Kinek ajánlott a kúra?
Mindenkinek, aki üzemi koszton, gyorséttermi kaján, vagy instant, félkész ételeken él.
Mindenkinek, aki nem vegetariánus, ugyanis az állati fehérje adja a legkiválóbb táptalajt a bélférgeknek és a különböző bélparazitáknak.
Azoknak, akik evés utáni kellemetlen gyomorműködési panaszokra hajlamosak (felfúvódás, szélgörcs, túlzott teltségérzet, hangos bélmunka, stb.).
Candidiasisban szenvedőknek, illetve azoknak, akiknek a kelleténél több a candida gomba a szervezetében.
Azoknak, akik hajlamosak bármilyen epeproblémára, van, vagy volt epekövük vagy epevezeték elzáródásuk.
Azoknak, akiknek rossz a májfunkciójuk, vagy bármilyen májműködési zavarral kapcsolatos betegségük van vagy volt.
Mindenkinek, akinek az orcáin vagy a szája körül található májfolt, vagy állandóan barna karikás a szeme körül, vagy makacs kiütései vagy pattanásai vannak az állán, a száj körül és az orca közepén – ugyanis ezek a bőrtünetek a legtöbb esetben emésztési és gyomorműködési rendellenességekre utalnak.
Nagy zabálások után (lagzi, keresztelő, karácsony, húsvét, disznótor).
Azoknak, akik komoly gyógyszerezésen estek át, hogy helyreálljon a gyomor bélflórája, főleg az antibiotikumos kezelések után.
Túlsúlyosoknak, de főleg azoknak, akik nem is esznek olyan sokat, mégsem tudnak lefogyni.
Refluxosoknak.
Bélférgeseknek.
Azoknak, akiknek nem jó a székletük.
Szia Vali!
Úgy örültem, amikor megtaláltam ezt a cikket, de amikor rákattintottam a kúra leírására, az már nem található! Kérlek küldd el újra, vagy rakd fel, mert sokban tudnál segítni!
Előre is köszi
Yom-Tov Ági
Szeretném megkérdezni, hogy van-e ötleted a hajas fejbőr fájdalmára, úgymond fáj a hajam :( Sima fésülködésnél is fáj.
Üdv
Ági
Szia Ági!
Mennyire stresszes életed? Mióta jelentkeztek a tünetek? Tudod-e valamilyen szituációhoz kötni megjelenését, napszakhoz/körülményhez a fájdalom erősödését, stb. Hogy fáj? Tompán, nyilalóan, szúróan? Itt-ott, vagy "állandósult" helye van....
Niki
Elég változóan jön elő, szerencsére ritkán, nem igazán tudnám stresszhez kötni, Mert volt ennél sokkal stresszesebb időszakom, amikor semmi nem volt. Szerencsére nekem nem sűrűn, viszont a 10 éves lányomnak szinte folyamatosan van, nagyon utál ezért hajat mosni. Nekem egyébként a "kipa" résznél szokott lenni hátul a fejtetőn. A fájdalom szúrónak nevezhető. Üdv
Ági
Niki is biztosan folytatja Veled a kommunikációt, én annyit tennék csak hozzá, hogy homeopátiás kezeléssel is javítható ez a helyzet.
Mivel mostok hajat, tiszta kozmetikummal? A kislányodnak gyakran van összefogva a haja?
Sziasztok!
Olvastam itt pár hozzászólást a gombáról, de valaki írna róla kicsit "tudományosabban", hogy mire is jó, s hogy kinek nem? Gondolok pl. gyerekekre, vagy bélbetegséggel küzdőkre, candidásokra stb.! Összefoglalná valaki?
Most kaptam, de sokalltam hozzá a 15 dkg cukrot, s csak 70grammot tettem hozzá, s azt is barna cukrot. Lehetséges hogy így nem fog működni? Lehetne esetleg mézzel? Vagy nincs nagy jelentősége, s legyen inkább a fehér cukor? (Csak mert az nincs itthon jó rég, de ha tényleg hosszú távon napi 15 dkg kell
)
Köszönöm!
Heni
Szia Heni, rég olvastam Felőled :)
Korábban ITT indult el egy jó kis beszélgetés a kristálygombáról és "tartásáról", olvasgasd el őket, többet fogsz tudni - legalábbis bízom benne, mert én nem tudok a témához hozzászólni!
... bár biztos lesz olyan, aki kisegít...
Niki
Szia Niki!
Igen, mostanság ritkábban látogatom az oldalt, amióta a férjem colitisét gyógyszermentessé és (kopp-kopp) tünetmentessé gyógyítottuk közösen
!
Én nagyon bíztam benne, s Tőletek jött a sok jó tanács, s lám csoda történt!
Azóta más lett az életünk, újra tudok örülni az életnek!!!
Köszönöm mindenkinek, aki segített nekünk!![]()
Szép álmokat!
Heni
Heni! Élvezzétek az Életet!
Jó éjt,
Niki
u.i.: az előbb lemaradt a link, pótoltam, elnézést.
Sziasztok!
Emésztési problémáimra keresek megoldást. Mit javasoltok? Székrekedés, diszkomfortérzet, felfúvódás - a legnagyobb problémám. Kb. 1 hete szenvedek vele, de gyakran visszatérő probléma. Jelenleg a mályva kapszula sem segített, sőt...
Örömmel venném a jótanácsokat!
Kedves Brisk!
Először is üdvözöllek nálunk, látom, nem rég regisztráltál!
Érezd jól magad közöttünk, böngéssz, olvasgass, és ha valamire nem találod a választ, kérdezd meg hozzászólásban!
Az általad felsorolt emésztési problémáknak rengeteg kiváltó oka lehet, és mivel nem írtál sokat magadról, nehéz lenne így bármilyen megoldást javasolni. Milyen a táplálkozásod? Mennyire rendszeres? Fogyasztasz félkész-, kész-, tartósított, adalékokkal kezelt élelmiszereket? Figyelsz az ételtársításokra? Meg tudod figyelni, hogy milyen ételek okoznak puffadást, székrekedést? Tapasztalsz egyéb tüneteket, problémákat is? Szedtél mostanában antibiotikumot? Van bármilyen egyéb betegséged, szedsz gyógyszereket?
Nem akarlak egyszerre túl sok kérdéssel elárasztani, de ezek alapján már könnyebb lesz egyáltalán elindulni valamerre, hogy kiderítsük, mi okozza a tüneteidet!
Szép estét!
Adri
Kedves Adri!
Köszi, hogy válaszoltál. Táplálkozásom a "nagy magyar átlagnak megfelelő" :-( Gyors kaják, kevés rost, aránylag kevés gyümölcs, bár almát napi rendszerességgel fogyasztok, sokszor többet is. Általában a babfélék de úgy gondolom inkább egy-egy a "nagy kajálás" után jelentkeznek ezek a tünetek, csak eddig némi Esp
san segített és pár nap alatt rendbe is jöttem, legalábbis tünetileg. Egyébként átlagos testalkatú vagyok, 160/54 kg, bár has és csípő tájékon az elmúlt 1 évben felszedtem némi úszógumit, amitől már szívesen megszabadulnék.
Antibiotikumot nem szedtem mostanában, de ha bármi betegségem volt azt rögtön a beleimen is tapasztaltam. Ma elkedztem léböjtölni. Hát szenvedtem a vasárnapi asztal mellett a kis gyógyteáimmal és a higított zöldséglevemmel. Sajos a hasi fájdalmaim még nem múltak el, de kicsit csökkent. Reggel utifü maghéjat is használtam. Nem tudom a léböjtnek betudható-e de egész nap fáj a fejem.
A székrekedés örökös probléma volt számomra, az utóbbi kb.1 évben folyamatosan szedtem a szűztea vagy a mályvatea kapszulát, mert csak így volt produktum. Mihelyt abbahagytam heti 1x volt székletem és jött a hasi probléma.
Előre köszönöm ha tudnál nekem tanácsokat adni.
Üdvözlettel: Brisk
Kedves Brisk!
A legelső tanácsom az lenne, hogy kezdj el olvasgatni nálunk mind a cikkek, mind a hozzászólások között! Kezdésnek ezeket a cikkeket mindenképpen javaslom, sok hasznos dolgot találhatsz bennük:
A problémáid, amiket említesz, visszavezethetőek a táplálkozásodra, a bélflórád rossz állapotára. Én is végigjártam ezeket, az egyik legfőbb dolog, ami annak idején az egészséges életmód felé kezdett terelni, az állandó székrekedés volt... Ami rengeteget javult csak attól, hogy elkezdtem több vizet inni (minimum napi 30 ml testsúly kg-onként), elhagytam a táplálkozásomból a cukrot, a fehér lisztet, a finomított, adalékozott élelmi-szereket, csökkentettem a húsfogyasztást és növeltem a (főleg nyers) zöldségek és gyümölcsök fogyasztását. Bíztatlak erre téged is, de mindenek előtt tájékozódj, találd meg, hogy mi a jó neked, a testednek! Haladj a saját tempódban, és ha kérdésed van, tedd fel bátran!
Érdemes megnézned még ezeket a könyveket is:
Léböjtkúrát minden előkészítés nélkül semmi esetre se kezdj el! Több ez annál, mint gyógyteák iszogatása, és ha nagyon le van robbanva a szervezeted, árthatsz is vele magadnak... Ha szeretnél kíméletesen tisztulni, inkább ezt a programot javasolnám!
Szép estét!
Adri
Sziasztok! Tudna nekem valaki esetleg kristálygombát adni? Piliscsabai vagyok, de kb. bárhova elmegyek érte, Budapest környékén, vagy itt a környéken! Nem tudom hogyan szoktátok ezt megoldani! VAgy esetleg tud valaki valamilyen tippet, hogy hol tudnék beszerezni? Köszi szépen!
Szia, sziasztok!
Bár Debreceni vagyok, ha érdekel én is tudok küldeni postán, mert már nagyon elszaporodtak a drágáim. :o) Ha úgy gondolod, írj magánban és megbeszéljük a részleteket.
Ha esetleg szüksége van még valamelyikőtöknek kristálygombára Debrecenben személyesen is átvehető. Nagyon szívesen adom őket!
Kata
Szia!
Én is szeretnék kérni kristálygombát, ha lehetséges, debreceni vagyok. Cserébe rengeteg kombuchát tudok felajánlani :)
Üdv. Zsolt
Szia Kata!
Én debreceni vagyok, s szeretnék kérni kristálygombát, ha tudnál adni. Válaszodat előre is köszönöm!
Éva
Szia!
Köszönöm a felajánlást / felajánlásokat, de közben már sikerült beszereznem nagyon szép kövér gombákat!
Köszi
brogyi
Ha lesz szaporilatom, szívesen felajánlom. De még nem biztos, hogy összejött, nemrég ajándékoztam el. Budapesten lakom, itt tudnám átadni neked. Ha érdekel, írj magánban, én pedig megnézem, mennyi gyűlt össze...
Sziasztok!
Gombatenyésztéssel kapcsolatban van kérdésem: ha valakinek többféle tenyészete is van a kamrában (japán kristálygomba, házikefir, kombucha, satöbbi) akkor nem kell tartani attól, hogy ezek megfertőzik egymást? Nyilván lehetetlen biolaborokban szokásos védőintézkedéseket és csíramentes szeparációt biztosítani...nem keverednek ezek össze egymás közelében? Van valakinek erről tapasztalata?
Másik kérdés - nem gomba, de egyszerűbb ezt is beírni ide. Ismerősnél van roiboos tea a szekrényben, vagy 5 éve megvan, nem használja. (Sötét, száraz helyen van, beleszagolva nekem nem tűnt rossznak, de a fene tudja...sokáig csak a bontott zacsijában volt, pár hónapja átpakolták fémdobozba.) Elkérhetem tőle hogy elfogyasszam, vagy már inkább ne, mert túl régi?
Előre is köszönöm a válaszokat. K.
Kedves Mindenki! A segitsegeteket szeretnem kerni kombucha ugyben. Szeretnek gombat vasarolni. Esetleg van valamelyikotoknek? Az interneten nem igazan talaltam eddig megbizhato forrast. Illetve, amit talaltam az nagyon draga (8000 ft) volt. Koszonom a segitseget. Udv, Cili
A kulonbozo vegyes tenyeszetek (kefir, kristalygomba stb) nem fogjak egymast atfertozni meg ha szorosan egymas mellett tartod az uvegeiket, akkor sem, ne aggodj. Annyi elovigyazatot tarts, hogy alaposan leoblited a szitat es minden eszkozt, amivel belenyultal a tenyszetbe, mielott a masik tenyszethez hasznalnad.
Ezek kompex kis eletkozossegek, gomba es tobbfajta bakteriumok kozossege, amelyek a betolakodo idegen mikrobakat meglehetosen jol tavol tartjak maguktol, es mindegyik a sajat mikrokornyezetehez, taptalajahoz adaptalodott, azon sikeres, a masfajta taptalajon az ott otthonos kozosseg tulszaporodja...
Roiboos tea: biztosan nem artalmas, de ertekes anyagainak egy reszet mar valoszinuleg elvesztette. Ha elvezeti ertekeert iszod, es az ize jo, akkor egeszsegedre.
Sziasztok! Lenne egy kérdésem. Kicsivel több, mint egy hete kezdtem el egészségesen táplálkozni - nem eszem cukrot, finomított élelmiszereket, fehér lisztet, reggelire Kollath-reggelit fogyasztok, napi szinten eszem bio-kefírt, naponta 2 liter átszűrt vizet iszom (jobb megoldás híján brita víztisztítót használok), és igyekszem minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, persze nem főétkezések után és nem keverem a zöldséget gyümölcsel. Két hete nem használok semmilyen mérgező kozmetikumot. Kb. egy hete kezdődött, hogy hasmenésem van. A székletem színe megváltozott és mennyiségben jóval több, mint régen. (hozzáteszem régebben egészségtelenül kevés volt). Lehet ez a szervezetem tisztítófolyamatának, méregtelenítésének a része? Előre is köszönöm a választ! ![]()
Kedves Ildike!
A hasmenés a tisztulási folyamat egyik "tünete", csakúgy mint a pattanások megjelenése, fokozott "szagos" izzadás, haj és bőrzsirosodás stb. Ez egy teljesen természetes öngyógyulási folyamat. Azt jelzi, hogy a gyomrod képes felismerni olyan anyagokat, amelyek nem kellenek neki, és egy hasmenés által próbál megszabadulni tőlük, hogy ne legyen idejük visszaszívódni. A méregtelenités során pedig igy próbál megszabadulni a felgyülemlett káros salakanyagoktól. Emiatt lehetséges, hogy megváltozik a székleted szine és állaga is.
Már több másfél hónapja irtad a hozzászólást, azóta a tisztulás melyik fázisában jársz? Szerintem mindenki szivesen meghalgatná a tapasztalataidat a Szerintem rovatban :)
Minden jót és további tisztulást!:) Barbara
Köszönöm a válaszod, Barbara!
A hozzászólásom óta nagyon nagy változások mentek végbe bennem - kívül-belül. Rengeteg pozitív dolgot kaptam életmódváltásomnak köszönhetően, ezeket nemsokára meg is írom a szerintem rovatba! :)
További szép napot! Ildike
Sziasztok:) Mivel itt nem lehet OM termekeket kapni, keresem az alternativakat. Az erdekelne, hogy a noni juice az ugyanaz, mint amit errefele lehet kapni, es Morinda Citrifolia a tudomanyos neve? Ez frissen keszitett, viz es adalekanyagok nelkul, csak rendelesre ( tehat nem all a raktarban, ez gondolom jo jel). Most szoptatok, ugyhogy a meregtelenito kuranak varnia kell, megis jo lenne tenni valamit addig is. Azt is szeretnem tudni, hogy Ti milyen mennyiseget javasoltok ebbol naponta? Elore is koszonet mindenkinek:) Szilvi
Kristálygombáról olvastam olyant, hogy jó arclemosásra, és állítólag 4 nap alatt eltünteti a pattanásokat. Este vattával átkenni és reggel lemosni. Nektek mi a véleményetek erről? Valamint ha arclemosásra használom, akkor citrommal vagy anélkül? /mivel a gomba leszüretelése után citrommal ízesítem/
szépen tudja regenerálni a bőr természetes baktériumflóráját.
A Supra Balance-t lehet reggel éhgyomorra meginni, vagy tanácsos étkezés előtt vagy közben, ahogy az üvegen van?
Köszönöm!
Évi
Hiszen egy teljes értékű kettősen fermentált táplálék. Tapasztald ki, hogy a Te gyomrodnak hogyan esik a legjobban. Én reggel éhgyomorra szeretem inni, egy kevés vízzel higítva, vagy belerakom a reggeli zöldturmixomba!
Sziasztok, Én sem tudom megnyitni és elolvasni a programot. Hol található? Utifűmaghéjat még soha sehol nem láttam - hol lehet beszerezni? És japán kristálygombája van e még valakinek? Kefírgombát szívesen adok cserébe. Köszi, zs
A kúrákat, köztük a béltiszító programot is, a személyes tanácsadódtól tudsz kérni. Azért nem publikus, mert mindenkinek személyre szabottan van összeállítva a kúra, az egészségi állapotának megfelelően.
Útifűmaghéj a legtöbb drogériában és bioboltban kapható. Én a Biorganikosat használom, és bevált. Jó sok vizet kell inni mellé, és akkor tényleg működik![]()
.
És szabad folyamatosan szedni? Hogyan kell elképzelni? Mint a korpát? Kell mellé (vagy együtt velel) valamiféle probiotikus dolgot (kefír/joghurt) is fogyasztani? Köszönöm! zs
Az útifűmaghéj tényleg hasonlít a korpára. Többféle variációban is lehet alkalmazni:
-1 pohár vízben elkeversz 1 evőkanálnyi útifűmaghéjat, és nagyon gyorsan megiszod, különben pillanatok alatt kocsonyaszerű pép lesz belőle, úgy magába szívja a vizet. Ilyenkor nagyon jól látszik, hogy ugyanezt fogja csinálni a belekben is, a vízzel együtt a méreganyagokat is magába szippantja. Ezért nagyon fontos a nap folyamán sok vizet, zöld teát inni, különben megfordul a hatás, és bedugaszolja a tápcsatornát
, aminek szorulás az eredménye.
-a másik variáció: én az utóbbi időben a Kolláth reggelibe teszem, és így is működik. Kipróbálhatod kefírbe vagy joghurtba keverve is. A lényeg a folyadék mennyiségen van!
Az útifűmaghéj folyamatosan alkalmazható, hiszen egy rostforrásról van szó. Sőt, az a csodálatos benne, hogy kétféle hatással is bír! Tehát akinek székrekedése van, annak beindítja az emésztését, akinek pedig hasmenése, annak megfogja. Érdekes!
Az útifűmaghéj biztonsággal alkalmazható a gluténérzékenyek számára is, hiszen nyugtató hatással bír a búza rostjai által kidörzsölt belekre.
Ajánlom, hogy legkésőbb a délelőtti órákban fogyaszd el, így lesz elég ideje, hogy megszívja magát a kellő mennyiségű folyadékkal.
Ezt a tartalmat átmozgattuk, itt elolvashatod.
Sziasztok!
Japán kristálygombám szépen szaporodik, ha bárkinek szüksége van rá, írjon a privátomra, és küldök neki szívesen, elsőbbségi postával! Használati útmutatót is másolok hozzá!
Ja, persze ingyen, a postát is állom,én is úgy kaptam!
Nem szeretném a szemétbe dobni!
Most 1 adagom van, de egy hét múlva lesz megint, mert kb. ennyi idő amíg megduplázódik, akkor tudok másnak is küldeni belőle!
Szép napot mindenkinek!
Ildikó ![]()
Szia, én hosszú évek óta kefírgombázom. Szívesen adok ha neked még nincsen. A kristálygombáról mit lehet tudni? És merrefelé vehető át egy adag ha még van? Üdv, zs
Kaposvár térségében személyes átadással én is szívesen adok bárkinek. Én imádom a fanyar ízét. A hatását nem érzem egyenlőre, max annyit, hogy a folyadékmennyiséget könnyebben beviszem
SZiasztok, Aloet iszogatok, mellette lehet-e Supra Balance-ot inni? Lehet tudni, hogy a synbiotic mikortól lesz kapható? köszi helka
Szia Helka!
Persze hogy lehet, sőt. Az aloe nagyon jótékony, megnyugtatja az ideges pocakot, de a Balance+Synbiotic fogja a tartós pozitív változást meghozni, persze a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett.
Utóbbi pedig kapható, mikor nézted?
sziasztok!! 3 napja eszem az utifűmaghéjat (reggel egy evőkanál) és elkezdtem felpuffadni, és napi sokszor kell wc-re mennem. Normális a puffadás? Búzakorpát is elkezdtem, napi egy evőkanál reggel a müzlimhez. Sokat iszok rá egész nap.. Meddig kell csinálnom ezt, hogy jó legyen a felszívódásom???? Mert ugye nem hízok semmit.. :( Néztem a supra balance-t és a synbiotic-ot , de hát ezek nagyon drágák... vagy elég a psyllium, búzakorpa, bio joghurt kombináció is??? kérlek válaszoljatok, mert sürgősen kéne egy pár kiló plussz!!! előre is köszönöm! Hajni
Szia Hajni!
Teljesen normális a puffadás, és a naponta többszöri WC látogatás is.
Az, hogy mennyi idő kell, hogy a felszívódásod jobb legyen, arra nem tudnék pontos időtartamot mondani. Biztos, hogy több idő mint Synbiotic- kal, Supra balance- al.
Berni erre azt szokta mondani, hogy egy szemétkupacot kiskanállal meg vasvillával is odébb lehet rakni, mind a kettő hatásos, csak az egyik gyorsabb...
De ne add fel, a szervezeted szépen helyrejön a magoktól, héjaktól is :)
Egyelőre a súlyod valószínűleg stagnálni fog, vagy tán picit!!! csökkenhet is, de aztán meglátod, szépen elkezded felszedni a kilókat és beáll a természetes testsúlyod.
Szép napot! ANi
"egy szemétkupacot kiskanállal meg vasvillával is odébb lehet rakni, mind a kettő hatásos, csak az egyik gyorsabb..." - és mindkettő ugyanannyiba kerül.
Ne higyjük azt, hogy az olcsóbbnak tűnő eljárás az valóban olcsóbb! Az utifűmaghéj egy kiváló anyag ahhoz, hogy tökéletes legyen a béltisztításunk, de ehhez önmagában kevés! 15-20 doboz beszedése után sem érnénk el azt az állapotot, mint 1 üveg SupraBalance után.
A SupraBalance nem véletlenül úgy van összerakva, ahogy. Ugyanis a benne lévő növények szinbiózusban vannak egymással, és erősítik egymás hatását, míg a mellékhatások nem jelentkeznek. Nincs puffadás és kellemetlen tünetek.
És egy kis matek a hatóanyaghasznosulás szempontjából:
Ahhoz, hogy elérjük egy üveg Supra Balance hatását - azaz kiváltsuk azt, hogy ne kelljen megvenni - a következőket kell tennünk:
Akkor összeadnám: 10000+6800+11190+6000+12000+5000+16700=67690 Ft
1 üveg SupraBalance-nyi hatás 67690 Ft-ba kerül. És ebben még a Synbiotic Colonies benne sincs! És ebből négyszeres mennyiség kell, azaz 270760 Ft!
Az alap béltisztítás, és a baktériumflóra visszakolonizálása mindössze 4 üveg Supra Balance-ot és 1 üveg Synbiotic Coloniest igényel. 4 üveg Supra Balance partneri áron 39080 Ft, 1 üveg Synbiotic pedig 17540 Ft. Ez mindösszesen: 56620 Ft
Nos, melyik a drága?
Kedves Vali, Kedves Tünde, Megérkezett a synbiotic colonies-m. Viszont nincs ráírva, hogy : 1. Étkezős előtt vagy után kell szedni 2. És hogy melyik napszakban ajánlatosbeszedni Előre is köszönöm a válasz levelet, Ani
A Synbiotic Colonies nem gyógyszer, hanem táplálék! Én pl. kefírbe, aludttejbe vagy joghurtba szoktam belekeverni. De bármilyen ételbe beleszórható. Akinek pedig a kapszula a kényelmes, az nyelje le úgy!
Sziasztok! Kérlek segítsetek nekem, mert nagy gondban vagyok. 1 évvel ezelőttig semmi problémám nem volt az emésztésemmel, napi 1 nagy dolog mindig volt. Aztán elkezdtek kezelni hipofízis adenómával gyógyszeresen (Norprolac) és azóta egyfolytában székrekedéssel küszködök. Eddig csak úgy tudtam reggelente nagy dologra menni, hogy este bevettem a dr. Márkus-féle Normo tablettáimat. Most már 1 hónapja iszom a Supra Balance italt és 1 hete szedem a Synbioticot is és gondoltam, hogy kipróbálom, hogy nem veszem be este a bogyóimat, de sajnos csak nem sikerült még így sem...
Van valami ötletetek, hogy mit csináljak? Most napi 2*25 ml Supra Balance italt iszom, rendszeres (minden nap) gyümölcs fogyasztó vagyok, reggelente a tejeskávémba 3 ek. zabpelyhet is teszek és még ezek ellenére sem sikerül semmi, ha nem veszem be a bogyóimat...
Valakinek v.milyen ötlet? Ja, még annyit, hogy szedem a Turmeric Live Extract készítményt is, és iszom a Just goji-t is. Szóval kérlek, aki tud v.mi hasznosat, ossza meg velem, mert nagyon el vagyok keseredve. Köszönöm és szép napot! ![]()
Mennyi folyadékot iszol? Ebből mennyi tiszta víz? Mennyit mozogsz? Sportolsz valamit? Milyen munkát végzel? Stresszel hogy állsz? ![]()
Szia Melinda! Napi kb. 3 l tiszta vizet iszok. Hetente 1-2x járok sportolni (fitnesz), és jógázom is heti 1x. A stressz átlagos szintű, a jelenlegi munkahelyemnél volt sokkal stresszesebb munkahelyem is, szóval ez nem vészes. De már 3,5 éve ugyanannál a cégnél dolgozom és az ilyen jellegű problémám azóta van, amióta gyógyszerrel kezelik a hipofízis adenómámat. Előtte semmilyen emésztési problémám nem volt és ugyanúgy éltem, ahogy most. Sok zöldség, gyümölcs, fehér lisztet és a cukorot kerülöm, szóval nem történt az életemben semmilyen olyan változás, ami magyarázatot adhat erre a problémámra...kivéve persze a gyógyszert. Most éppen nem iszomm a Supra Balance-ot, mert csak szeptember 27-éen lesz újra kapható, de szedem szorgalmasan a Synbioic-ot. Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem: az van ráírva az üvegre, hogy éhgyomorra kell 2 kapszulát bevenni, viszont más meg azt mondta, hogy vagy reggeli után 2 órával, vagy ebéd előtt 1/2 órával vegyem be úgy, hogy kiöntöm a kapszula tartalmát mondjuk egy pohár vízbe. Akkor most mi az igazság? Nem szeretném rosszul szedni, mert ahhoz elég drága... Köszönöm!
Szép napot!
Hú, ez jól hangzik! A tanácsom viszont az lenne, hogy ne hetente egyszer-kétszer egy órát mozogj, hanem minden nap, reggel mozgasd meg magad kb. 15 percre. Linkelek neked egy jó kis jógasorozat gyakorlatot, ne ijedj meg, nem kell hozzá semmiféle spirituális beállítottság vagy előképzettség, teljesen egyszerű, hétköznapi gyakorlatok. Igaz, hogy én a fogyással kapcsolatban írtam a cikket róla, de az energiaáramlás szabályzásával mindenféle egészségügyi probléma leküzdésében sikeresen alkalmazható. ITT megnézheted. Nekünk nagyon bejött még a zöld turmix fogyasztása. Furcsa kinézete és neve ellenére finom, még a hároméves gyerkőcöm és a férjem is szeretik, sőt, minden reggel kérik! Belinkeltem azt is, a cikk vége felé találod a leírást róla. Bármilyen zöld levéllel (40%) és gyümölccsel (60%) kipróbálhatod, vannak sós változatai is (pl. paradicsomos-bazsalikomos-petrezselymes-rektekleveles). Ebből a szempontból a paradicsom, az uborka és a cukkini is a gyümölcsökhöz tartozik.
A Symbioticot úgy vedd be, ahogy neked a legkényelmesebb. Vannak tapasztalatok arról, hogy este bevéve puffaszt, másnak meg pont úgy ideális. A reggelihez bevéve szerintem megfelelő, kísérletezd ki, neked hogy jó. Kiszórva a kapszulából annyiból jobb, mert úgy a felesleges zselatin kapszulahéjat nem fogyasztod el.
Vali, köszönöm, hogy ezt leírtad... :) tényleg durva a különbség, de nekem nem az a gond, hogy sajnálnám a pénzt az OMI-ra, hanem az, hogy havi 20ezer ft-ból kell ennem, innom, szappan, betét, fogpor, tea,olajak.. stb..stb.. ebből nem tudok hova félrerakni, csak ha már annál is kevesebbet eszek mint most, az a gond.. szóval ezért kerestem más alternatívát a supra balance-ra és synbiotikra.
Nemtudom még hogy hogy, de valamikor meg fogom venni őket, csak elég rossz, hogy minden ruhám leesik rólam..
Supra balance-ból nem elég egy doboz, úgy, hogy melléeszem az utifűmaghéjat?
Kérlek segítsetek, mert nagyon kétségbe vagyok már esve!!
szép napot!
Hajni
![]()
Oké! Próbáld meg akkor azt, hogy veszel egy üveg Supra Balance-ot, mellé az útifűmaghéjat. Csakhogy ez a hasznos bélbaktériumok visszakolonizálását - ami felelős azért, hogy minden rendesen felszívódjon - nem biztos, hogy megoldja tökéletesen. Azért, mert a szinbiotikumok pro- és prebiotikumokból állnak, amelyek szinbiózisban dolgoznak. Az útifűmaghéj csak egy prebiotikum, tehát kellene mellé probiotikum is. Mivel a Supra Balance egy kettősen fermentált ital, természetesen probiotikumokat is tartalmaz, de nem biztos, hogy eleget. Próbáld meg minden nap tartani a következő menetrendet:
Lehetőleg uzsonnázz, és vacsorázz is! Tudom, hogy paradoxonnak hangzik, de a hízás és a fogyás titka is a napi többszöri evés!
Sajnos még mindig nem jutottam el odáig, hogy megvehessem a Supra B.-t, a kollath reggelivel próbálkoztam, nagyon finom, magam őröltem a bio tönkölybúzát hozzá kávédarálóval. :) csak az a gond, hogy elég hányingerem van azóta, mióta eszem (persze nem biztos, hogy ettől, de más okot nem találtam..), valamint a "nagydolog" is sokkal másabb lett, hígabb, nem tudom ez normális-e. Valamint nem tudom azt sem, hogy ha multkor a biorezós 72% gluténérzékenységet mutatott ki, azzal most mit kezdjek???? Ne foglalkozzak vele ?, pedig a tünetek nagy része (idegesség, gyenge immunitás, fáradékonyság, idegesség, vitamin hiány, fogyás...) mind jellemző rám.. vagy tényleg hagyjak fel minden gluténtartalmú fogyasztásával? Amit egyenlőre képtelenségnek tartok, mert a 6 hetes diétában szinte minden meg van tiltva... :( Nagyon kiborultam már, nem szeretek panaszkodni, de egyszerűen elegem van.. nem tudom mi lenne már a megoldás, javulást nem tapasztalok ezen a téren, lassan tényleg elfogyok már.. Valamint, lehet, hogy buta kérdés, de a candida diéta szabályai és a kollath reggeli hogy jön össze, amikor a candidánál tiltva van a búza? Tudom, hogy mindenkinek rengeteg dolga van, de szeretnék választ kapni, mert sokszor elkeverednek a hozzászólásaim, és nem tudom, hogy hová máshová fordulhatnék, ha nem hozzátok... Köszönök mindent! :) Hajni
Kedves Niki, Biztos emlékszel ránk a múlt hétről. hát jelentkezek végre, mert meglett a vizeletvizsgálat eredménye. én személyesen nem láttam, csak telefonon keresztül olvasták be, hogy a kicsi pisijében vörösvértest van. na most teendőnek annyit mondtak, hogy egy hét múlva kontroll. mit javasolsz? ennek tükrében mi lehet az oka a piros kiütéseknek? vagy van egyáltalánb összefüggés? és képzeld vörös áfonya levet sehol nem tudtam kapni,. segítséged előre is köszönöm. üdvözlettel: zsuzska
Szia Zsuzska!
Valószínűleg katéterezték a kicsit és közben felsérthették a húgycsövet, így kerülhetett be a vizeletbe vörösvértest.
Hogy mi az oka a piros kiütéseknek?
Elképzelhető az is, hogy nem jól választottátok meg a popsikrémet, pelust. (kérlek, írd meg, hogy mit használtok)
Mivel igazából most indul be a tejelválasztás az is lehet, hogy a táplálkozásod miatt jelentkeznek a piros pöttyök a babapopsin. Lehet, hogy túl "erős" a picinek..Nem szoktak megjelenni a nyakráncban, a pofiján 10-15 perc alatt visszahúzódó kiütések? Ha igen, akkor nagy valószínűséggel a táplálkozásodra kellenne jobban odafigyelned.
Írnál magadról, táplálkásodról bővebben? Tejet, tejterméket fogyasztasz?
Szép estét, Niki
Sziasztok! Valaki tudna segíteni nekem abban, hogy hogy kell elkészítnei a japán kristály limonádét? olvastam itt róla, de sehol nem találom, hogy kell elkészíteni. Olvastam még itt a bőrrel kapcsolatban a miteszerekről. Nekem az orromon van sok, de nem lehet eltüntetni. A nagymamámnak volt ugyanilyen az orra. Szerintetek ez mitől van és mit lehet csinálni vele? A másik problémám az, hogy lassan 3 hete csinálom a candida diétát, de a fáradtságom nem akar megszűnni. Van hogy semmi energiám nincs. Ez normális?Mit tehetek ellene, mert ez így nagyon rossz. A másik amit észrevettem, hogy nem kívánom a szexet. Ennek lehet köze hozzá? Mert ez annyira nem jo. Mert az hogy nincs erőm hozzá az egy dolog, de hogy kedvem se. A párom nem nagyon örül neki, és én sem. Köszönöm előre is a segítséget! Titty
Sziasztok! Valaki tudja hol lehet ilyen gombat venni? Illetve ez mennyi idot bir ki viz es cukornelkul? Kulfoldon elek ezert kerdezem:) koszi a valaszt szep napot!
Próbáld meg internetes fórumokon rákeresni..
Ha jól tudom 1-2 hétig hűtőben kibírják a gombák..
Szia Druszam:)) koszi az otletet megoldom valahogy... Hutoben lehet hogy elall de a postan?;) mert kanada eleg messze van:))) szep napot!
Voltam ma bioboltban lícumot venni a jó kis Kolláth-reggelimhez, és a zacskóra a következő szöveg van írva:
"Ha messzi útra mész, ne egyél líciumot" - figyelmeztet a bölcs kínai mondás a lícium vágyfokozó hatására. Hogyan lehet egy egyszerű gyümölcs afrodiziákum? A válasz a növény egészségmegőrző tulajdonságában rejlik.
Eszembe jutottál.
Tehát íme itt van még egy szuper táplálék, amely serkenti a nemi vágyat. Amúgy a Supra egészségvédő italoknak az alapja is a lícium, úgyhogy vigyázat! ![]()
![]()
Nagyon aranyos vagy, köszönöm!!! Jó lenne ha ez segítene! Veszek mindenképp, aztán ha javulás van beszámolok róla mindenképp!
Titty
Széles szájú nem fém zárható edényt, vagy üveget használjunk. (Pl.: ha nincs ilyen nagy üvegünk, műanyag üveg tetejét levágjuk és fóliával meg befőttes gumival zárjuk) 6 evőkanálnyi kristálygombát műanyag szitába téve meleg vízzel lemosni, 8-10 dkg cukrot ízlés szerint, 1 db száraz fügét, vagy 8-10 szem mazsolát, esetleg 1 db.aszalt barackot, a és fél jól megmosott citromot teszünk bele. 2 liter hideg vízzel felengedjük, jól felkavarjuk és szobahőmérsékleten 2-3 napig érleljük. Minden nap megkeverjük. Érlelés után leszűrjük, üvegbe töltjük és a citrom levét belecsavarjuk.
Ügyeljünk arra, hogy a gomba fémmel ne érintkezzen. A kristálygombát langyos folyóvíz alatt műanyag szűrőben alaposan kimossuk és a fent megadott módon újra felhasználjuk.
Kedves kristálygombázók!
Véleményetekre van szükségem. Hosszabb ideig hűtőben pihentek a gombáim, majd újra elkezdtem italt készíteni a segítségükkel. Néhány alkalom után viszont pici fehér pöttyöket vettem észre a gombák egy részén, és a víz már az első nap végére, de legkésőbb a második napra felhabzik. Ez utóbbit még sosem tapasztaltam. Amúgy mindent úgy csinálok, mint korábban. Mire utalnak a pötyök és mitől lehet ez a felhabzás? Ront ez bármit az ital minőségén?
Köszönöm előre is a segítségeteket!
Kata
A fehér pöttyökkel ne foglalkozz, én is találkoztam már vele. A habzást akkor tapasztalom leginkább, amikor elfelejtem leszűrni és ,,kiforr,, a citrom, vagy pedig túlságosan savas. Ez szerintem olyankor lehet, amikor éretlen. Jó ideje készítem már a gombát és mindíg más ízű. A legutóbbi szűrletem például majd egy hétig ért és azt hittem ki kell majd önteni, mégis ritka finom lett.
Mindent összevetve azt mondom, a puding próbája az evés. Ha finom, nem büdös, nem savas, akkor ne törődj a habzással.
Üdv!
Szia!
Az innivaló finom, nem büdös, semmi gyanús nincs vele, csak a habzást nem tudtam mire vélni. Köszi a megnyugtatást!
Kata
Sziasztok!
Ma kaptam én is kristálygombát egy kisebb üveggel. A citrom feltétlenül kell bele? Épp nincs itthon, a boltban pedig elfelejtettem venni:s Vagy holnapig/pár napig kibírja?
kristálygomba Miskolcon
Sziasztok!
Miskolcon keresek japán kristálygombát.
Évekig ittuk a szüleimmel, de sajnos miután kis szünetet tartottunk vele tönkrement.
Más városból is szívesen fogadok, a postaköltséget persze én állnám, ha megoldható a biztonságos szállítás.