Sajnos a nők 1/3 része átéli a candida gomba hüvely és méhnyálkahártyán kifejtett „áldásos” hatását. Sokan nem is tudják, hogy ezt a gombát nem szabad kiirtani, csak kordában kell tartani, ugyanis hiánya sokszor nagyobb galibákat okoz, mint amikor elszaporodik. A hagyományos orvosi gyakorlat ilyen esetekben általában erős gombaölő szerekkel és antibiotikumokkal próbálkozik, ami – el kell, hogy keserítselek benneteket – csak olaj a tűzre. Ráadásul a szeretkezésekkor beindul a pingpong effektus, úgyhogy nem elég a nőt kezelni, a férfit is kötelező, mert máskülönben elvisszük magunkkal a sírba az elburjánzott candidánkat, minden kínjával együtt.
A nőgyógyászati candida nem nemi betegség, hanem annak a jele, hogy túlsavasodott a szervezetünk, és felbomlott a természetes baktérium flóránk. Valószínű, hogy amikor megjelenik a hüvelyben, azt már évekkel megelőzte a belekben való elszaporodása. Elszomorító, hogy annyira el vagyunk savasodva a rossz minőségű élelmiszerek, a cukorzabálás és a rossz étkezési szokások miatt, hogy 10-12 éves kislányok is szenvednek már a hüvelyi candidától.
Gyakorlatilag a hüvelyi candida a szervezet végzetes elsavasodásának egy másodlagos tünete. Gyógyításakor elsősorban azt kell előtérbe helyeznünk, hogy visszaállítsuk a nyálkahártyáink egészséges pH-ját – azaz lúgosítsunk -, és csak utána kezdjük el a tüneti kezelést. Ez az a probléma, amelyet soha nem fog megoldani a Canesten kúp és a kenőcs, hanem közel fél éves odafigyelést és életmódváltást igényel.
Az életmódváltás első lépése ez a kúra, aminek sikerességét csak akkor tudom garantálni, ha a kúra után még legalább fél évig betartod az étkezésre vonatkozó szabályokat is, amelyeket Dr Papp B. János candida kúrájában olvashatsz.
A hüvelyi candida kialakulásában szerepet játszanak a szintetikus hormonális fogamzásgátlók is. Mivel blokkolnak létfontosságú hormonális folyamatokat annak érdekében, hogy ne ess teherbe, ezáltal felborítják a normális hormonműködést, amelynek sok egyéb súlyos mellékhatás mellett a candida gomba elszaporodása is lehet a tünete. Ebben az esetben CSAK az segíthet, ha lerakod a gyógyszert, alaposan kiméregteleníted a szervezeted, és visszaállítod különböző növényi hormonmodulálókkal a szervezeted normális hormonháztartását.
Kezelés belsőleg:
Egyéb trükkök:
Idegen helyen ne ülj a vécére, vagy használj eldobható pisitölcsért
Menstruációkor a biotamponod csúcsára vagy a lehetőleg műanyagmentes pamut vagy bio pamut intimbetétedre csepegtess 1-1 csepp levendula és teafaolajat, ami nem csak kiváló gombaellenes, hanem a kellemetlen szagokat is elfedi
Napközben a bugyidba (és a párod fehérneműjébe is!) is cseppenthetsz ezekből, mert fertőtlenít is
Szeretkezéskor párodra húzz teafás bioóvszert!
Használhatsz fertőzés és candida ellenes kúpot, amit magad is elkészíthetsz.
Kerüld az állati fehérjéket, de főleg a tejtermékek fogyasztását, mert a túl sok állati fehérje (főleg a kazein) sem tesz túl jót az ügynek. Fermentált tejtermékeket (kefír, joghurt) módjával fogyaszthatsz.
Ha végképp nem bírod az édes íz nélkül, akkor használj sztíviát, xilitet, de semmi esetre sem mesterséges édesítőszert
Ha kúrával egy időben hagyod abba a hormonális fogamzásgátló szedését, akkor okvetlenül kezdj el használni növényi progeszteront tartalmazó hormonstimuláló krémet, és kérd ki tanácsadód véleményét egy májtisztító kúrával kapcsolatban, hogy a szervezeted minél előbb megszabaduljon a gyógyszermaradványoktól.
Kúrádat tanácsadóink személyre szabják, és a problémád súlyosságától függően dozírozzák!
További oldalak:
Hozzászólások
sziasztok!én teljesen
sziasztok!én teljesen megvagyok kavarodva.lehet hogy hülye a kérdés de a candida fertőz szexuális úton?mert hallok,olvasok mindenfélét.én úgy tudtam hogy nem.
kérés
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni,mert már magam sem vagyok biztos a tudásomban és abban, amit tapasztalok magamon.Ápolónő vagyok,több éve dolgozom a szakmában.Sok cikket olvastam el az egészséges életmódról,és így is élek mármint eddig azt hittem.Lehet hogy furcsa lesz a gondom,de már nem tudom hova forduljak,és sok netes oldal után bukkantam erre az oldalra.Szóval...jó ideje kínoz a száj aftás betegsége,ami váratlanul bukkan fel és van hogy több fekély kínoz egyszerre.A furcsa az,hogy ezzel egy időben hüvelyi folyásom is van,amit megfigyeltem,hogy együtt jelentkeznek.Sok helyi kezelést próbáltam,nem segít.Szeretném tudni okozhat a candida ilyen panaszt?Ma kerestem fel egy infektológus doktort ezzel a kérdéssel,elég furán nézett rám!!Szeretném ha valaki segítene és abban is mit tegyek,mert már nagyon nehezen viselem a tüneti kezelést,de a baj okát nem sikerült megszüntetni.Köszi:Akva
Akva tünetei
Szia!
Cukorral, tejtermékekkel, finom liszttel hogy állsz? Fogyasztod őket? Antibiotikumot, szteroidos gyógyszert használtál-e? Szedsz-e fogamzásgátlót?
Várom válaszod!
Melinda
A candida és a fertőzés
Szia Husika!
Vali az egyik terméktréningen tette tisztába ezt a dolgot: ugye alapvetően ez a gomba is része az egészséges bélflórának, de ha a szervezet elsavasodik, vagy a bélflóra például antibiotikum kezelés hatására károsodik, akkor az neki kedvez és túlszaporodik. Vali már többször leírta az oldalon, hogy az már a súlyosabb stádium, amikor a gomba tüneteket okoz a száj, hüvely nyálkahártyáján, illetve a bőrön. Fertőzésről akkor beszélhetünk, amikor a gomba olyan szervezettel kerül érintkezésbe, amely maga is legyengült állapotban van, például sérült a bőr természetes védőrétege stb., és a gomba jó táptalajra lel, azaz a tünetek elsődlegesen jelentkezhetnek a bélből való kilépés és terjedés előtt. Szexuális úton beszélünk ping-pong effektusról, mert a férfiaknál nem okoz tüneteket a nemi szerven, vagyis nem olyan égető a tenni akarás, (sokszor az emésztési problémák hátterét nem kutatjuk), a hölgyeknél viszont a tüneti kezelés nem elég, a "mindent visz" gyógymódok csak pillanatnyi enyhülést jelentenek, de erről már sokat írtunk.
Tampon helyett
Kedves lányok, asszonyok! Tegnap kipróbáltam a kefíres tampont. Már kezdő "nagylány" koromban sem tudtam használni tampont, mert egyszerűen nem bírom feltenni(még a legminibbet sem).Ha mégis, akkor iszonyúan feszít, fáj, és nem bírom elviselni.Így jártam tegnap is.Gondoltam csak kibírok pár órát a jó cél érdekében, de fél óra után feladtam. Van valami ötletetek, hogy akkor hogyan "kefírezzek"? Köszönöm:Eszter
Eszter kefirezése :)
Vegyél steril fecskendőt, feküdj hanyatt úgy, hogy a feneked alá tegyél egy párnát, tehát a feneked feljebb legyen, mint a derekad, így be tudod fecskendezni a kefirt és nem csorog ki rögtön. Próbálj lazítani így egy kicsit, olvassál, nézz egy filmet, foglald le valamivel magad, amíg gyógyulsz.
Kedves Melinda!
...mint amikor babát akartunk, csak akkor nem a kefírt féltettem.Egyébként én is valami ilyen megoldáson törtem a fejem, csak nincs fecskendőm, de van két gyerkőcöm...sosem vagyok egyedül.De holnap úgyis készülök gyógyszertárba,és talán lesz pár este,amikor mélyen fognak aludni a skacok
Csak egy kis lökés kellett az elhatározáshoz.Köszönöm,köszönöm,köszönöm!
Eszternek
Szia!
Én is Melinda ötletét támogatom, a tampon feszítését én se szeretem!
A kétbetűsben van irrigátor, ezervalamennyiért, gyógyszertárban vsz. drágább. Én natúr joghurttal csináltam :)
Jobbulást!
Móninak is köszönet!
Melinda addig gondolkodott helyettem/velem, míg eszembe jutott, hogy nekem is van irrigátorom.Csak már ezer éve nem használtam. Joghurt,kefír...mindegyik egyformán jó? Eszter
Jó a joghurt és a kefir is,
de lehetőség szerint bio-t vegyél, és olyat, amiben valódi, természetes baktériumkultúra van, nem vegyi úton előállított műbacilus.
Bio joghurt
Azt honnan tudhatom, hogy mű- vagy természetes? Ha bio, akkor biztosan jó.Ugye? Ha nem bio, akkor csak kizárni tudok.Emlékszem, írtátok, hogy a bizonyos bifiduszos agyonreklámozott joghurt, az szintetikus.Egyébként ezen azóta is töprengek.Hogy lehet egy baktérium szintetikus?
Joghurtok, kefirek
Ha bio, akkor ellenőrzött gazdálkodásból származik. Nem etették a teheneket génmódosított akármikkel, hormonokat nem kaptak...stb. Akkor természetes, ha élő joghurtkultúrát tartalmaz. Ezt rá szokták írni a dobozra. De ha bio, akkor azért feltételezhetően nem műbaktériumos.
Eszter, már minden lehet szintetikus.
Leutánozzák a szerkezetét bárminek, elvileg ugyanúgy néz ki kémiailag, de ettől még nekünk nem válik hasznunkra, nem lesz belőle élő.
Pontosan úgy, Eszter! :) Meg még valami...
Persze, felhúzhatod utána a pizsit, fekve, meg be is takarózhatsz, nehogy felfázz pont gyógyulás közben. Talán kibírják a gyerkőcök egy kicsit felébredés nélkül.
Nem egyszerű a 24 órás készültség, tudom.
Még eszembe jutott, hogy esetleg az intim zuhannyal (irrigátor) is meg lehet oldani a kefir bejuttatását, kefirt tölteni a tartályba és ugyanúgy felpolcolni a fenekedet, mint ahogy az előbb beszéltük. Talán annak ideálisabb a kialakítása erre a műveletre, mint a fecskendőnek, meg a tartálya is nagyobb.
Angyal vagy,Meli!
Nagyon hálás vagyok, hogy ennyit foglalkozol velem! Hogy ez nekem nem jutott eszembe!!!Intim zuhanyom van is.Csak elő kell keresni, és kifőzni...és annak tényleg nagyobb a tartálya,mint egy kis fecskendő.De szerintem ahhoz már betétet is kell használnom, mert ha az mind megindul kifelé
Köszönet:Eszter
:) Látod, összehozzuk ketten
Igen, egy betét nem árt...
S.O.S hüvelybaj
Kedves Kati ! Szeretnéma segítségedet kérni. 2 napja sárga folyásom van és iszonyú viszkető érzés kívüljobban belül kevésbé. Tudnál nkem segíteni abban, hogy mit használjak? 2 napja csinálom esténként az illóolajos irrigálást, de egyenlőre nem nagyon segít. Va még itthon glycerin boraxom ha az jó ? A fokhagyma tampon vagy a kefíres tampon segíthet? Hogyan alkalmazzam? Előre is nagyon köszön a válaszodat !
Gelus
Gelus, jobban vagy?
Bizonyára már végig csináltad, amit megbeszéltünk: előbb irrigálni, fokhagymatamponozni, majd utána a kefíres tampon. Jobban vagy?
Kellemes húsvétolást kívánok!
Kati
Bocsánat, hogy nem jelentkeztem
Igen megcsináltam, nem rég ért véget a kúrám.
Nagyon szépen köszönöm a segítségedet !!!!
Majdnem mindent úgy csináltam mint ahogy mondtad, csak nem nappalra tettem a fokhagymát, mert kicsúszott.
De aztán olvastam egy szuper kis könyvben, hogy gézbe kellett volna raknom, úgy összeközni és felrakni mint egy tampont, épp a kicsúszás ellen. De végül is, így is benn volt esténként-éjszakánként folyamatosan 8-9 órát. Aztán a végén kefíres tamponoztam 3 napig, napközben 3 órát.
Szóval kijelenthetem, hogy jól vagyok !
Viszont soha többé nem megyek meleg gyógyvízbe, mert ott szedtem össze valami sz..t.
Nem véletlenül nem járok felnőtt korom óta medencés vizekbe. Én balga most megtettem.
Mégegygszer köszönöm a segítséget !
Szép napot !
Gelus
candida és szoptatás
Sziasztok! 2 hónapja született a kisfiam, a 6 hetes kontroll keretében végzett rákszűrés candidát mutatott ki. A kisbabót szopiztatom, így a tanácsotok szeretném kérni, hogy belevághatok most ebbe az intenzív candida diétába, vagy egyelőre csak "alulról" kezeljem magam? Egyébként vannak tüneteim is - nyúlós sárga szagtalan folyás, és 2 hete gyenge alhasi fájdalom. Köszi előre is! spocsolya
Myóma és a candida
Sziasztok! Sikersztorikat keresek. Szeretnék erőt meríteni a tapasztalatokból és a módszerekből. Van köztetek olyan, aki már eltüntetett a testéből egy libatojás nagyságú myómát? Egyik kedvenc természetgyógyászom összefüggésbe hozta a myómámat a candida gombával. (Erről szívesen olvasnék részletesen, ne tudjátok, hol nézhetek utána?) Azóta diétázom, húst és tejtermékeket sem eszem. Az elmúlt két év során sok mindent kipróbáltam már (8 hetes méregtelenítő, biorezó, talpmasszázs, akupunktúra, belső utazások Brendon Bays könyve nyomán, meditáció). Ezek sajnos nem váltak be. Kíváncsi vagyok, kinek sikerült és hogyan... Hálás köszönet: Anita
Mióma és candida és hormonok
A mióma alapvetően a nem megfelelő hormonális működés miatt alakul ki. A nem megfelelő táplálkozás csak ront a helyzeten, kedvez a hormonok rakoncátlankodásának. Alapvetően a hormonokat kell ráncba szedni, de ehhez elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás, azaz a candida diéta, viszont önmagában kevés hozzá.
Mindig a kiváltó okot kell megszüntetni, azaz a hormonháztartás zavarát: amíg ez nincs megoldva, a mióma vissza is nőhet egy esetleges műtét után például - azt hiszem erről páran tudnak mesélni sajnos...Persze a lelki háttér feltárása is fontos, de ha már testi szinten kialakult valami, testi szinten is kell gyógyítanunk azt a lelki síkról nem megfeledkezve természetesen!
A candida diétát ne vedd szigorúan és szó szerint candida ellenes diétának, hiszen pár tiltólistán lévő dologtól eltekintve - legalábbis a Dr. Papp János-féle candida diéta tekintetében, ami nálunk is megtalálható az oldalon - maga az egészséges táplálkozás alapjait fekteti le: no cukor, finomliszt, tejtermékek nagy része és kevés hús. A tejtermékek mindenféle burjánzásos dolog esetén kerülendők, ők azért is kiesnek az ehetők köréből, max. erjesztett, fermentált formában elfogadhatók, ha a forrás megbízható, házi. A hússal ugyanez a helyzet.
Ezekről a dolgokról írtunk sokat az oldalon is, de bármilyen elsavasodásról szóló könyvben vagy cikkben megtalálhatod a témát, akár itt az oldalunkon is. A cimkefelhő lehet a segítségedre még.
Kati
Szoptatás és candida diéta
Szia! Ahogy Ani is leírta nem ajánlott a drasztikus diéta. Majd, ha befejezted a szoptatást és "magához tért a hormonháztartásod" akkor elkezdheted. A szoptatás alatti hormonális egyensúly eleve jó táptalaj a fertőzésekre, ilyenkor érzékenyebb a hám, a bőr mindenhol. Ha a folyás nem okoz kellemetlen tünetet, viszketés, hámfelmaródás, akkor nem szükséges drasztikus szereket alkalmazni, hiszen a hüvelynek van egy öntisztító tulajdonsága is. A táplálkozásodban figyelj arra, hogy az egyszerű cukorkat, -monoszaharidok- fehérlisztet próbáld meg elkerülni és a hosszúszénláncú nehezebben lebomó cukorféleségeket részesítsd előnyben, ilyenek az összetett szénhidrátok:- hüvelyesek, a gabonafélék az ezekben található keményítő alakul szőlőcukorrá. Szeretkezés közben a behatolás ne legyen erőltetett, a hüvely legyen kellően nedves, ezzel csökkenthető a kellemetlen tünet, és óvszer használata javasolt, ha Te kezelést kapsz a férjedet is kezeljék párhuzamosan. Az orvosod mit javasolt? Az alhasi fájdalom a szoptatásoktól is lehet, tudod a szopi alatt oxitocin hormon termelődik és ez méhösszehúzódásokat okoz, amit kísérhet enyhe fájdalom. A nyúlós sárga folyásra a homeopátiás oldalon tudnak bogyót ajánlani, akár a candida nosodát is. De ez szakorvosi kompetencia. Szopi alatt nyugodtan alkalmazható! Nekem segített a borax bogyó is 9 ch-ban napi 2 alkalommal 5 golyó egy hétig. Bélflóra regeneráló, szedése viszont javasolt volna még a "diéta" mellé. További szép babázós napokat Neked, s ha van kérdésed bátran tedd fel! Szeretettel: Lenóka
szoptatás és candida
Kedves Anidúla és Lenóka! Elnézést a késői válaszért, a két kicsi mellett nem sok időm van netezni. Nagyon köszönöm a segítséget, fokhagymázom, joghurtozom és teafaolajozom magam. Ezüstkolloidot még nem sikerült beszereznem - faluhelyen nem megy ez gyorsan...
Ez a hasfájás sajnos nem méhösszehúzódásos, ami a szülés utáni első napokra jellemző szoptatás közben. Ez inkább tompa fájdalom, mintha ülne valaki a hasamon. Viszont enyhül
Azt még nem tudom, a dokim mit írt fel, ma megyek a receptért... Köszönöm mégegyszer, spocsolya
candida és szoptatás
Szia Spocsolya!
Én azt gondolom hogy két hónapos Apróka mellett ne ess neki a teljes candida kúrának. Ha jól látom a képet, van még másik gyermeked is, ezért gondolom, hogy olyan sok energiád az apró és a kicsi mellett nincs most egy teljes diétára. Mert az alatt előfordulhat hogy az első hetekben gyengeség, fáradtság, akár szédülés léphet föl, ami teljesen természetes, csak nem való egy szinte még gyermekágyas anyukának.
Amit biztos nem fog hiányolni a tejcsiből a baba az a finomított cukor, szerintem azt hagyd el feltértlenül, meg ha módodban áll akkor próbálj meg élesztő nélküli kenyeret enni. mert a cukor élesztő kikerülése már nagy erlőrelépés lehet.
Ezenkívül ezüstkolloidot 4-5htig igyál, meg grapefruit-mag olajat.
Helyileg a leg hatásosabb a fokhagyma felhelyezve pár éjszakára a hüvelybe, csak fűzz át rajta cérnát hogy egyszerű legyen kivenni.
Teafaolajat cseppenthetsz a fehérneműdre napközben, és a natúrjoghurtos tampon is napközben remek segítség lehet.
Szerintem ennyi varázslat elégséges most a kicsibaba mellett, és ahogy nől és több energiád jut magadra is akkor nekieshetsz a teljes diétának. Az lesz a 100%-os gyógymód. de meglátod hogy ezek is remekül normalizálnak majd!
Gyönyörűségesen szép babázós tavaszvárást kívánok nektek!
Ani
baci a vizeletben terhességben
Kedves Szakértők! Mint oly sok felhasználó társunk, én is elkeseredettségemben találtam Rátok, remélem tudtok segíteni nekem is. Második babánkkal vagyok várandós, 21 hetes, és már a 12 hetes vizeletem is zsúfolva volt baktériumokkal! 16 hetesen kaptam antibiotikumot, EGY HÉTIG kellett szednem 1000 mg-ot naponta!!! Nagyon gyógyszerellenes vagyok, nem is váltottam ki, de vetéléssel "fenyegetőztek", így nagy kínomban beszedtem. A következő vizeletvizsgálat eredménye ugyanaz, a baktériumoknak meg sem kottyant ennyi gyógyszer! Vizelettenyésztés után most két hétig kell szednem sajnos, egy hét már eltelt, és ismét gombás hüvelyi fertőzésem van. Canesten után Gynasolt kaptam, ki is váltottam, de még épp időben akadtam rátok! Tegnap vettem teafaolajat, azzal irrigáltam, estére fokhagymát helyeztem föl, most 10 ml natúr joghurt van odafent, amibe tettem 6 féle probiotikumot tartalmazó kapszulából a port. Vettem még ezüstkolloidot is gyorsan, sajnos túl gyorsan, mert nem deszt vízzel van készítve, biztosan nem jó minőség. Nagyon el vagyok keseredve, életemben nem ettem ennyi gyógyszert, mint a 3 hét alatt!!! Mit tanácsoltok? Igyam az ezüstkolloidot? Kipusztítaná ezeket a baktériumokat a vizeletemből?
Boginak
Szia Bogi!
Beszéltem szülész nőgyógyász barátommal, azt mondta hogy grapefruit mag olajat kellene szedned plusz a ezüstkolloidot három négy hétig.
A fokhagymás meg jighurtos cucc az jó hüvelyi panaszokra de a hugycsőben lévő bacikra sajnos nem....:(
viszont ha leírnád melyik bacik is tenyésztődtek ki akkor személyreszabott segítséget tudnánk neked nyújtani!
ani
Bogi, és a sok-sok baci
Szia Bogi! Ez nekem is állandó probléma volt, és a jobb vesémet érintette, nekem vesegörcseim is voltak. Én így kezeltem magam, az orvosom csodálatára: Napi 2 liter folyadék, elsősorban víz, óránként pisilés, és sok-sok citrom kifacsart leve a vízbe, napi 3 alkalommal. 3 nap alatt eltüntek
nem kellett gyógyszer
A tőzegáfonya és a magas C vitamintartalmű bogyós gyümölcsök esszenciális kivonatai nagyon jól hatnak, ha a citromot nem bírnád.
Jobbulást kívánok neked és boldog babavárást!
L.
Boginak a baciról
Szia Bogi!
Jóformán minden lehetséges természetes gyógymódot összehalásztál! :)
A fokhagyma tutira segíteni fog három négy éjszakánál többre ne alkalmazd.
A joghurt is szépen helyrehozza majd a dolgokat.
Teafát a fehérneműdre is cseppenheted, onnan is remekül hat.
És probiotikumot szájon át is szedjél mert az antibiotikumtól meggyengült a bélflórád is.
A visszatérő antibiotikum kezelés max tünetet kezel, hisz addigra már a test saját tejsav-baktérium flórája teljesen kipusztult ennél fogva nagyobb a lehetőség a fertőzés újrakialakulása iránt.
Esteleg le tudnád írni hogy milyen baktéiumokat tenyésztettek ki? Mert akkor célzotan összeállíthatnánk, akár ülőfürdőt, irrigálót vagy hüvelykrémet gyógynövényekből illóolajokból amiket várandósan is lehet használni.
Jobbulást! és szépséges szép babavárást nektek!
Ani
baci a vizeletben terhességben
Lenóka, és Ani, köszönöm a válaszotokat, és a segítségeteket! Meg fogom próbálni a Lenóka által javasolt napi 2 liter citromos víz ivását is, valószínű az is segíteni fog, hiszen mióta az eszemet tudom, nem sok folyadékot fogyasztok naponta, kb 4-6 dl-t még így babásan is. Ani, Klebsiella pneumonie-t tenyésztettek ki, a doki furcsállta is, hogyan került a vizeletembe egy légúti betegséget okozó frányaság, arra gondolt, h a hüvelyemből került oda, ezért még akkor, az előző AB kúra alatt Kliont is kaptam, 10 napig. Azt kérdezném még, mi a véleményetek róla: beszedjem-e a még hátralévő egy heti AB-ot? Már a gyomrom is rosszalja, hányingerem van tőle, pedig eszem a 6 törzset tartalmazó probiotikumot, még éjszaka is felkelek egy kapszulát bevenni. Az az igazság, h kicsit lelkiismeretfurdalásom van, hiszen éppen azért kell most két hétig szednem, mert az egy hetes kúra nem használt; így ha most abbahagyom egy hét után, duplán "feleslegesen" szedtem be eddig. Abban tudnátok még infót adni, honnan lehet beszerezni Mesos....r ezüstkolloidot? Egyáltalán ihatnám babásan? Erre vonatkozó infót sehol nem találok. Ani, köszönöm előre is, ha tudsz adni kimondottan ezt a bacit irtó irrigálót, ülőfürdőt, gyógynövényt, nagyon megköszönném! Mindenre vevő vagyok! Üdv:Bogi
Boginak 2.
Szia Bogi!
Lelevelezem a Doktorúrral a tenyészetet és írok!
Az antibiotikumot ha elkezdted szerintem ne hagyd abba semmiképpen mert többet ártasz mint használsz.
Ezüstöt bátran ihatod, legalább három négy hétig!
ani
gombás hüvelygyulladás
Sziasztok! Teljesen kétségbe vagyok esve! 4 napja olyan szörnyű gombás hüvelygyulladásom van, hogy már a külső nemi szervemen is ég a bőr, nagyon vörös egészen a végbélnyílásig. Már ülni is alig tudok. A számban van egy hatalmas afta, gondolom összefügg a kettő. 9 éve szedek fogamzásgátlót és tudom, hogy nem jó, de ..... Vettem a DM-ben Pr.. Gy.. nevű hüvelykapszulát. Az összetétele: lactobacillus casei, rhamnosus bacillus. 3 napja esténként felhelyezek egyet, előtte irrigálok, de nem, hogy javult volna, hanem rosszabb a helyzet. Nőgyógyászhoz már nem szívesen megyek ezzel, mert csak a szokásost hallom. Kérlek Benneteket, aki tud, segítsen nekem, mert így még dolgozni is kész gyötrelem. Szerencsére a férjem nagyon megértő, így most tényleg úgy vagyok vele, hogy nem a leggyorsabb, hanem a leghatásosabb gyógymódokban gondolkodok.Kérlek, segítsetek!!! Sajnos a candida diétátokat nem találja a gépen, hiába keresem. Légyszi tegyétek fel megint, hátha segítene! Nagyon várom a mielőbbi válaszokat! Üdv:Adri
hüvelygyulladás
Kedves Szerkesztők! candidával kapcsolatos keresgélés közben bukkantam az oldalra, ami nagyon tetszik!!
ne haragudjatok, ha nem a legmegfelelőbb helyen teszem fel a kérdésemet, nem voltam biztos benne, h a hozzászólásokat hová kell küldeni. A kérdésem a következő: 3 hete tetettem fel a M. nevű spirált, és azóta pecsétlő vérzésem illetve hüvelyfertőzésem van, amit a párom is elkapott. Sajnos a nőgyógyászom elég szűkszavú, amikor rákérdeztem, hogy gombám van-e és fertőző, nemet mondott, viszont felírta a c-t, a páromnak is.(nekem még valami hüvelygolyót, amit a gyógyszertár kever ki, semmi tájékoztatót nem kaptam hozzá, csak annyi, h naponta 2-t kell felhelyezni esténként 5 napig. ) szóval titokzatos és nem tudom
... egyáltalán egy hüvelyi fertőzés lehet más is, mint gomba? a lényeg, h azt mondta, ez a kezdeti időben a spirál felhelyezését követően előfordul (ez engem nem vígysztal
) A párom orvosa antibiotikumot javasolt neki, amit ő el is kezdett szedni. Én nem vagyok híve az antibiotikumnak, vettem Grapefruitmag-olajat (echinacea-val) és most olvasgattam itt, h mivel alkoholban van feloldva, lehet h nem is fog használni? Az egészséges életmód régi cél nálunk, bár az utóbbi időben elhanyagoltam. Válaszotokat előre is köszönöm: gabika
Gabika problémája
Kedves Gabika!
Én a spirált azonnal levenném, ha ilyen súlyos panaszokat okoz. Az orvosodat is lecserélném... A C-t gombás fertőzésre szokták felírni, de a hüvelyi fertőzést okozhatja más is. A hüvelygomba alternatív kezeléséről már írtunk nagyon sokat az oldalon, többek között itt.
Ó, igen, irod, hogy új vagy az oldalon...szóval az ajánlott linken még sok-sok információt találsz a probléémával kapcsolatban a szövegdobozok között - jó olvasgatást és tanulást kívánok hozzá!
A hüvelyflórád visszaállítására a kaukázusi kefírbe mártott tampon kíméletes, természetes megoldás.
Ha a párod elkezdte az antibiotikumot, akkor utána mindenképp gondoskodjon a bélflóra visszaállításáról pl. Synbiotic Colonies-al az Organic Mission-től.
Mihamarabbi gyógyulást kívánok nektek
Kati
Végy egy ülőfürdőt
Kedves Adrikan,
Amint lehetőséged lesz rá ülj bele egy lavór, kád vízbe köldökig a szálas medveszőlőlevél, áfonyalevél, áfonyabogyó, porcikafű, vadárvácskafű, porcsinfű, nyírfalevél, kerekrepkényfű, kamillavirág, iglicgyökér, fagyöngy, tarackgyökér, cickafarkfű, édesgyökér teák lefőzésével. eEek mind jók hogy iszogasd és hogy végy belőlük egy ülőfürdőt.
Jól gondolod, hogy az afta is egy egy immunrendszeri probléma, szintén az immunrendszeri gubanc, vagy vitaminhiány állhat a háttérben. Minden olyan dolog, ami erősíti az immunrendszert, az megakadályozza a herpeszek, afták kialakulását.
A szervezet elsavasodása csőstől hozhatja a betegségeket, mert szegény szervezet küzd küzd, de ha az immunrendszered is le van gyengülve, aminek 70%-a vastagbélben található és nem tudja felszívnia a vitaminokat, nyomelemeket, tápanyagokat, akkor jelez!
Itt kezdődik minden a belekben Hippokratész is megfogalmazta, hogy "a halál a vastagbélben lakozik". Tehát a vastagbél egyensúlyának helyreállítása nélkül szedhetünk mi étrend kiegészítőket, de ha ezt nem állítjuk helyre akkor az eredmény elmarad, ahhoz képes, mint hogyha helyreállítjuk a bélflóránkat.
Az élő tápanyagközeggel együtt adott probiotikumok azok, amelyek tartalmaznak bacteriocineket és tartalmaznak olyan fermentáció során keletkezett biológiai anyagokat, biológiai aktivitással rendelkező anyagokat, amelyek a publikációk alapján egészségfokozó, egészségjavító hatásokkal bírnak, ahogy az Organic Mission termék palettája is mind így készült. De kifejezetten bél-re a Synbiotic Colonies van, ami probiotikus baktériumokat (élőflórát) tartalmazó termék vagyis a baktérium koloniákat visszatelepíti.
Néhány kérdés, amire odafigyelhetsz:
Hogyan étkezel?
Mennyi vizet iszol naponta?
Élő táplálékokat, csirákat, nyers zöldségeket fogyasztasz-e?
Finomított lisztet, cukrot kerülöd-e?
Milyen tisztálkodó szereket használsz?
Mielőbbi egészséges bélflórát és jó immunrendszert kívánok,
Tünde
Kedves Tünde! Nagyon szépen
Kedves Tünde! Nagyon szépen köszönöm a segítő válaszodat! Sajnos az utóbbi időben megfeledkeztem a helyes táplálkozásról és az elmúlt 10 napban elég sok stressz ért a munkámmal kapcsolatban, így nem is csodálkozom, hogy előbb jött az afta, majd a gombás hüvelygyulladás. Igen, igaz, számot kell vetnem magam előtt és be kell látni, hogy ez a rohanó életmód, a nem megfelelő táplálkozás mennyi rossz okozója. Rettenetesen nehéz lesz a cukros dolgokról lemondanom, de utána olvasva be kell látnom, hogy muszáj lesz. Sajnos a munkám sok stresszel jár, de talán a napokban vett szobakerékpár gyógyír lesz erre is. Még egyszer köszönöm a válaszodat, üdv:Adri
Nagyon jó ez az
Nagyon jó ez az oldal!Mindenkinek ajánlom!:)
Nőgyógyász, de hova, kihez?
Kedves Vali és többiek! Segítséget szeretnék kérni! Kb. 2-3 éve nem voltam nőgyógyásznál, de mostanra több dolog miatt el kéne menjek. Sajnos én is vagy 4 nőgyógyászt "elfogyasztottam"már... 12 éves korom óta van folyásom, később méhszájsebet is diagnosztizáltak, kezeletek már sokféleképpen. Fogamzásgátlót 3 éve nem szedek. Folyásom még mindig van, bár mióta az oldalt megtaláltam és elkezdtem változtatni az étrendemen, kenceficéimen, kevesebb lett! yey! :) Lassan a babavállalás is eljön. Tudnátok ajánlani, kedves, megbízható, nem csak gyógyszerekben gondolkodó orvost? (Esetleg nőt?) Nagyon szépen köszönöm! Üdvözlettel: Krisztina
Candida+ fogamzásgátló cisztákra??
Lassan függővé válok a lapotoktól :)
Most lenne egy kérdésem:
Candida diétát csinálok lassan egy hónapja. Néhány hónapja hasi fájdalmaim vannak, most a nőgyógyászati UH-on kiderítették, hogy a megnagyobbodott petefészkeim tele vannak apró cisztákkal. Attól van, hogy nincs peteérésem, és ezért alakulnak ki a ciszták. Ezek így együtt keserítik meg a napjaimat.
A peteérés-ciszta probléma megoldására a doki fogamzásgátló szedését tartja a megoldásnak. Azt mondta, hogy nincs más mód, csak max. valami műtét. Én már évek óta nem szedem, és nem is terveztem. De ez a hasfájás már teljesen tönkretesz. És azért előbb utóbb a gyerekkérdés is elő fog kerülni... (már 30 fölött járok...)
Szerintetek nagyon tönkre vágja a diétámat a fogamzásgátló ("csak" kb fél évről van szó)
Vagy van egyéb ötletetek, mit lehetne tenni ?
Köszönöm szépen!
An-chának válaszolnék
Szia!
Az orvosnak ez a legkényelmesebb, de kérdem én, ki fog kigyógyítani aztán a fogamzásgátló hatásaiból, illetve mit fog akkor javasolni, ha az elhagyása után újra jelentkezik a problémád???
Ráadásul a fogamzásgátló bizony öli a bélbacikat is rendesen, azaz kedvez a candida elszaporodásának is.
Tehát egy ördögi körbe kerülnél...
Én a gyógynövények mellett tettem le a voksomat, amikor a hormonháztartásomat rendbe kellett tennem. A már sokat emlegetett mesterhármast használtam, bár más jellegű volt a problémám, de a tiédre is ez volna a megfelelő: Promass, LifeEnhancer és Endau hormonkiegyensúlyozó krém.
Egyél sok görögszénacsírát (fitoösztrogénjével támogatni fogja a hormonrendszeredet), masszírozd a külső bokáid alatti részt naponta 5 percig (petefészkek reflexzónái találhatók ott), mozogj sokat friss levegőn, nevess amennyit csak tudsz, foglald el magad egy számodra kedves kreatív dologgal - ezeket mind szeretik a hormonok.
Kati
Köszönöm
Kedves Kati!
Köszönöm a gyors válaszodat, a többi kérdésemet küldöm privátban.
És nagyon sok sikert kívánok a továbbiakhoz, szuper az oldal, már eddig is rengeteg mindent sikerült Általatok megreformálnom az életemben :)
Puszi és köszönöm
An-cha
Hüvelyflóra helyreállítás
Kedves Berni!
Nagyon köszönöm a gyors válaszodat!
Akkor véleményed szerint hagyjam abba az ökonetes grafruit mag cseppet?Mert pár napja kezdtem el,5-6 csepp napi egyszer vizben.A gyógynövényboltban azt is mondták,hogy irigálni is lehet vele higitva....Ezt nem próbáltam.
Holnap megyek az orvosomhoz valszeg megint kapok valamilyen kúpot...
Mit értettél az alatt,hogy lehet kapni "elég szép összetételű hüvelyflóra helyreállító kúpokat"??Tudnál példát,hogy azt irassam fel vagy recept nélkül kapható??
Válaszodat előre is köszönöm.
Erika
Hüvelyflóra helyreállítás Erikának
Sok alternatívát leírtunk már pl.: kefíres tampon, Probioticot vízben feloldani és átittani vele a tampont, de kismamánál óvatosnak kell lenni, egy órákig fent lévő tamponon azért, főleg, ha előtte meg is fogtad, meg van az esélye, hogy elszaporodik valamilyen más kórorkozó és ez vetéléshez vezethet. Ebben az esetben steril gumiujjra tehetsz ezekből és Te magadnak szépen körbekenheted, így ami nem kell kifolyik és a fertőzés veszélye is lecsökken.
Kérdezted a kúpot, floragyn-nek hívják, megnézheted az összetvőit is:
6 féle tejsavbaktérium törzs lizátjai (Lactobacilli: Bulgaricus, Biphidus, Acidophilus, Thermophilus, Casei és Plantarium), tejsav, gabonacsíra gliceridek, lecitin, glicin, caprylic és capric trigliceridek, Laminaria Ochroleuca tengeri algakivonat, metilparabén, C-vitamin, parfümanyag. A parfümöt kihagyhatták volna, de csak nagyon kevés van benne, véleményem szerint nem fog kárt okozni. Egyébként én már használtam és semmilyen illatot nem éreztem.
Belsőleg inkább próbálj meg egészséges táplálékot bevinni a szervezetedbe. A citrusfélék is jók, de a várandósoknál meg van az esélye, hogy a baba allergiás lehet majd rá. Ez semiképpen nem azt jelenti, hogy elítélem a gyógymódot, csak arra figyelj, hogy ne vidd túlzásba és ne szedd végig a várandósság alatt. Egyébként az ülőfürdődbe is teheted, sőt, a nap folyamán a tisztasági betétedre is csepegtetheted, így az illóolaja folymatosan fertőtleníteni fog. Arra figyelj, mint már említettem, hogy ha irrigálnál, csak óvatosan, ne told fel a méhszájig! Természetesen tehetsz az ezüst, teafa mellé grapefrit cseppet is, de csak mértékkel mindenből ( 5-5-5 csepp). Oszd be, ha reggel irrigálsz, akkor estére kúp, vagy fordítva!
Berni
kefír vs. joghurt
Szia Berni!
Olvastam a hozzászólásodat és azt láttam, hogy kefírt is ajánlsz a hüvelyflóra helyreállítására Candida ügyben.
Én 8 évvel ezelőtt vettem részt egy Candida kúrán(1 évig csináltam és teljesen helyrejöttem) és a kezelőorvosom aki belgyógyász-természetgyógyász végzettségű volt kizárólag a joghurtokat javasolta mivel azok vannak lactobacilussal oltva, a kefírek sajnos gombakúltúrával vannak.
Ő egy 18 napos kúrát javasolt anno - egyik este gombaölő kúpot kellett felhelyezni, másnap joghurtba kevert lactobacilus kapszulában felitatott tampont. Lekopogjam azóta sem volt hasonló problémám nőgyógyászatilag.
kismama
Sziasztok!
14 hetes kismama vagyok második babámat várom.Már az első terhességem alatt is végig szenvedtem a gombás hüvelyfertőzéstől,majd szülés után 3 évig nem jelentkezett ,most,hogy újra várandós vagyok megint itt van.Az orvosom szerint terhesség alatt gyengül az immunrendszer ezért van ,ő hol canestennel,hol pimafucinnal stb kezeli,de egyáltalán nem változik,igazából csak a tünetek csökkennnek.
Egy gyógynövényboltban ajánlották a grafruit mag cseppet az ökoneteset napi 5-6 cseppet.
Mit gondoltok?Tudtok esetleg segíteni????
Erika
Erika gomba-gondja
Kedves Erika!
Igazából az lett volna a jó, ha a várandósság előtt sikerül ezeket a nyavalyásokat teljesen száműznöd a szervezetedből... most picit nehéz a helyzet. Én a citrusféléket, főleg ilyen komcentrációban nem javaslom, mert félő, hogy a baba a későbbiekben allergiás lesz rá (nálunk így volt...).
Most egy dolgot tudsz tenni: életmódot változtatni, gyökeresen! Felejtsd el a cukrot, és minden finomított élelmiszert, most a mézet is jó lenne és a magas cukortartalmú gyümölcsöket is. Javaslom a Xlilit-et vagy a stíviát (ennek van állítólag egy kis utóíze, a xlilit-nek nincs). Tejtertmékből is korlátozottan, húsból szintén, élesztőből is szünet. Nézd meg az oldalon a pontos candida-diétát és azt kellene követned viszont iszonyúan figyelve arra, hogy a megfelelő tápanyagmennyiség bejusson a szervezetedbe! Ez nem lesz egyszerű, de itt vagyunk és segítünk, kérdezz nyugodtan! A lényeg, hogy lugosító élelmiszereket fogyassz -erről is van fönt egy cikkünk-, mert az ilyen környezetet nem szeretik a gombák.
Helyileg készíts 10 csepp ezüstkolloiddal oldatot (2 dl vízbe) és azzal irrigálj. Tudom, hogy várandósság alatt korlátozottan javasolt az irrigálás, most arra figyelj, hogy egyrészt tisztított és forralt vizet használj, és ne told fel a méhszájig! Alul kizárólag sövénykúti kecskesavós szappant használj és máshol is méregmentes kozmetikumokat (a szappan jó máshová is).
Lehet kapni egész szép összetételű hüvelyflóra helyreállító kúpokat, ezt is nagyon javaslom, mert ha megerősödik a saját hüvelyorganizmusod, akkor képes lesz leküzdeni ezeket a betolakodókat.
Naponta vehetsz cickafark-kamilla-teafaolajas ülőfürdőt, természetesen ne forró vízbe!
Most hirtelen ennyi, de ha lenne még kérdésed, írj nyugodtan!
Berni
Hüvelygomba már megint
Sziasztok!
Már többször olvastam az oldalt, és látom, hogy hasznos tanácsokkal tudtok szolgálni.
Remélem, nekem is tudtok segíteni.
Én közel négy éve kezdtem el fogamzásgátlót szedni. Először Diane 35-öt- ezt több mint két évig. Fél évig Lindinette 20-at és most már majdnem egy éve Yadine-t szedek. Mikor először elkezdtem szedni, akkor jelentkeztek a panaszaim. Sorozatos hüvelygomba, duzzadt és piros szeméremajkak és fájdalmas együttlét. Mióta a Yadine-t szedem azóta a tüneteim kevésbé jönnek elő, havonta egyszer, de akkor nagyon. Ebben az évben már kismillió dologgal vizsgáltak orvosok. Ultrahangot meg mindenféle teszteket végeztek rajtam, és mind negatív lett. Már ami a fertőzésekre utal.
Viszont van méhszájsebem (17 évesen vették észre nálam) (most 23 vagyok), egyszer volt a cytológiám P3, amit aztán hosszasan kezelgettem itthon ezüstkolloiddal, és visszament P2-re. Emellett megállapították, hogy HPV-m is van. :-( Szóval minden összejött.
Sajnos a tünet (duzzadt szeméremajkak, sűrű túrószerű folyás, égető érzés) újra visszajött, elég erősen, és most már teljesen el vagyok keseredve.
Csináltam egy éveig Candida-kúrát is (igaz tejterméket ettem - ez gond lehet?). Szinte 18-19 éves korom óta diétán voltam, de mivel nem nagyon használt, tavaly év végén feladtam.
Most olvastam, hogy a méhszájsebre és a gombákra is jó a homoktövis magolaj. Ha igen erős gombásodásom van akkor is használható? Ugyanez a kérdésem a kaukázusi kefírrel kapcsolatban is. Amíg a gombás fertőzés fennáll, addig is lehet ezzel tamponálni?
Lehet ez lelki eredetű is? Most már nem tudom, hogy mit gondoljak.
Jövőre pedig szeretnénk babát, és így ilyen betegen nem merek nekivágni. Meg hát félek, hogy emiatt meddő is lehetek. :-(
Még valami: a páromat mivel lehet kezelni? Mert nem akarom, hogy pingpongozzunk. Mivel tudnám őt rávenni, hogy egy darabig gumival csináljuk? Ő ugyanis ki nem állhatja a gumit (én sem szeretem).
Kérlek, segítsetek!
Köszönöm!
Elkeseredettnek
Szia
Remélem nem baj, hogy hozzászólok én is.
Azóta persze azon vagyok, hogy erősítsem magam és a saját szervezetem magától gyűrje le a betegségeket, már amit lehet. 


A gombás fertőzés szerintem is a tabletta miatt van, a tájékoztatóban is feltüntetik mellékhatásként...sok egyéb más mellett. Én csupán 14 hónapig szedtem a fogamzásgátlót, mégis kb.2-3szor volt gombám és egyszer húgyhólyaggyulladást is kaptam. A tabletták szedése mellett csökken a szervezet ellenállóképessége, így fogékonyabbá válik a betegségekre. Több helyen olvastam, hogy csökken a felszívódóképességünk, így nagyobb mennyiségű vitamin- és ásványianyag bevitelre biztatják a szedőket. Nekem többek között ez is ok volt amiért lemondtam róla. A gyenge védekezőképesség pedig sorra hozza a betegségeket, amire gyógyszert írnak fel, azok pedig hosszú távon rongálják szervezetünk öngyógyító tevékenységét. Én ezt ördögi körnek érzem. A barátnőm egyébként sajnos még most is szedi és elég gyakran van ilyen fertőzése...előtte sem volt erős nagyon, de a tabletta óta gyakoribbak lettek ezek a tünetek.
Mióta letettem a tablettát, nincsenek ilyen problémáim
A védekezésről pedig: A gumi szerintem hozzáállás kérdése. Már sokszor megtapasztaltam ,hogy minden fejben dől el. Ha nem úgy fogod fel, hogy ez zavaró tényező, hanem egy olyan eszközként ami abban segít neked, hogy még ne legyen kisbabád, megváltozik a hozzáállásod. A Pharmatex nevű készítmények is megoldást jelenthetnek és a szabályok betartásával biztonságos a használata. Szoktam használni, bár nem érzem mindég a legbiztonságosabbnak, ezért csak akkor használjuk, ha éppen nem termékeny napjaim vannak. Ha megismered a tested és magad, nagyjábol meghatározható, hogy mikor van peteérésed
A pároddal pedig bezsélgessetek sokat, próbáld megértetni vele, hogy a gumi nem olyan rossz és ha használjátok Neked tesz jót vele. És mivel szeret, neki fontos az, hogy Te egészséges legyél
És a másik amit szoktam ilyenkor mondani: Az jó a barátodnak, ha a Te állandó viszketésed és problémád miatt meg kell szakitani az aktust vagy látja rajtad, hogy nem élvezed? Sok pasitól hallottam már, hogy igazából nekik sem jó a sex, ha a párukon látják, hogy nem élvezik...vágyrombolóként élik meg.
És gondolom ő sem akar gombát kapni...mert az nekik is kellemetlen. Hozzáállás kérdése az egész. Szóval fel a fejjel!
Üdv: Eni
Enikő, szerintem azért is
Enikő, szerintem azért is gondolt Elkeseredett az óvszer használatára, mert nem csak a baba projektet tervezik kicsit későbbre, hanem megfertőzni sem szeretné a párját, a ping pong effektust megelőzni. Bár ha jól értem akkor most is gumi nélkül vannak együtt, vagyis már a párja is elkaphatta a csúnya bajt, csak nála tünetmentes. Szóval azt hiszem mindkettőjükre ráfér(ne) a gyógyulás, habár a párja nem is érzi magát betegnek.
Hunny
Elkeseredett hüvelyproblémái
Először is sürgősen le kéne tenned a fogamzásgátlót, mert az áll az összes nyavalyád hátterében! és ez nem vicc!
Aztán egy alapos méregtelenítéssel ki kéne pucolnod a műhormonokat a szervezetedből.
Majd vissza kéne állítanod az egészséges hormonszintedet.
Nem lesz egyszerű feladat.
Olvasd át a fenti kúrát is.
Kérdezz!
Fructose és a vitaminkészítmények
Ezt a hozzászólást átmozgattuk, itt olvashatod.
Barrier krém-gomba
Esetleg a szeméremtestet gombásodás esetén lehet e kenni testápolóval?
(Amikor hasmenésem volt, és nagyon csípett, nagyon fájt már, a fenekem ezzel kentem. Jó hatással volt rá.)
ME és a gomba
Gombára én a teafát és ezüstkolloidot ajánlanám bespricnizni az adott területet.
Berni
gomba... az a fránya gomba
Köszönöm Berni válaszod! :)
Úgy érzem, hogy a teafa illóolajtól lobbant be igazán a szeméremtest (aromax). ezüstkolloidot is használom ( jelenleg belsőleg) Próbáltam még amit E.Kati javasolt, kaukázusi kefíres tampont. De másnapra úgy belobbant, hogy kénytelen voltam elmenni nődokihoz, aki felírt egy db kapszulát és a canestent ajánlotta, amit meg is vettem. Azóta ezt használom :( Egyszerűen úgy éreztem nincs más választás, annyira kellemetlen volt a helyzet. Ez kedden történt, ma csüt. van, és még hajnalban is úgy ébredtem, hogy megőrülök. Ebben a percben is a falat tudnám kaparni...
MEszter kúrája
Szerintem véglegesen kéne megszűntetni a problémát. Nagyon javaslom, hogy menj el biorezóshoz, hogy kiderüljön a próbléma forrása és utána beszéljünk az orvoslásáról!
Berni
Candida?
Sziasztok! Nem tudom, tudtok-e segíteni nekem, de megkérdezlek benneteket, mert látom sokat foglalkoztok a témával. Az utóbbi időben, szülésem után, főleg mióta újra fogamzásgátlót szedek nagyon rossz komfortérzetem van. Gyakran viszketek, de folyásom minimális. Viszont amit még sosem tapasztaltam, a szeméremajkakon apró vágás jellegű sebek bukkannak fel, mintha éles késsel vágnék bele a bőrbe, és fáj, természetesen. Hallott már valamelyikőtök ilyen problémáról? Tuti nálam is gond van a sav-bázis egyensúllyal, ezen dolgozom is, de szeretném tudni, hátha tudtok segíteni, mitől lehetnek a "vágásaim"? Sosem volt ilyenem! Köszi: Rongyi
Rongyi problémája
A sebes szeméremajkak, mint tünetnek, több előidézője lehet:
A fogamzásgázló ártalmairól tengernyi mennyiségü információt olvashatsz, sajnos rengeteg negatív tapasztalatot és mellékhatást. Olvasgass egy kicsit és szerintem fontold meg, hogy érdemes e szedni azt a szemetet. Nem ismerem az életmódod, szükség lenne pár infomációra, hogy tudjunk érdemleges tanácsot adni.
Vélemény?
Helló!
Tudom, hogy Ti a Sövénykúti kecsketejsavós szappanra esküsztök, de van tapasztalata valakinek a Styx Kecsketejsavós szappannal??
Össszetevőket nem találtam meg,csak ezt:
A Styx főzött natúrszappanjai alkalmasak az egész testfelület alapos megtisztítására, beleértve az arc felületét is, hiszen nem szárító hatásúak. Mélyen és kíméletesen tisztítják a bőrt és gondoskodnak annak hidratálásáról. TILOS vízben áztatni ezeket a szappanokat!
Körömvirággal és kecskesavóval. Irritált, érzékeny, száraz bőr számára, ekcéma és pikkelysömör esetén is.
Szerintetek?
Ili23 és a kecsketejsavós szappan
Leírás alapján megfelelő, de összetétel alapján nem mondhatunk biztosat. Ugye megérted?
Szép napot!
H
kecsketejes szappan ph-ja
Sziasztok,

Én is rendeltem kecsketejes szappant a netről, nem a fent említett márkákat a NaOH kívül nincs benne más kemikália. Valahol azt olvastam, hogy a kecsketejes szappannak a ph értéke megközelíti az emberi bőr ph értékét, tegnap csináltam egy ph tesztet és bizony igen csak sötétkék lett a ph papír kb. 10 és 11 a ph értéke a natúr kecsketejes szappanak amit rendeltem. De a többi itthon lévő szappant is leteszteltem és a folyékony szappan (ph 6) kivételével mindnek igen magas volt a ph-ja. Ha ilyen magas a szilárd szappanok ph-ja vagyis lúgosak akkor az miért jó a bőrünknek?
Üdv: hannah
pH kérdés
A bőr szempontjából krémek esetében a semleges és az enyhén savas pH a kedvező (6-7), arclemosók és szappanok pedig akkor jók, ha semlegesek, vagy enyhén lúgosak (7-10).
Erősebben savas pH csak a gyümölcssavas hámlasztóknál megengedett, de ezeket otthoni használatra nem javaslom, csak szakember felügyelete mellett használhatóak.
Mellesleg a szapannok esetében mindig az enyhén lúgos pH a normális, hisz a valódi jó szappanok alapanyaga a lúg.
Kecsketejsavós szappan
Én csak a tapasztalatomat szeretném megosztani a kecsketejsavós szappannal kapcsolatban (Sövénykúti). Vali tanácsára kezdtem használni, úgy egy éve az intim területen. Csakis pozitív tapasztalataim vannak vele kapcsolatban! Nálam abszolút bevált!!!!
Kinga
szappangyártás
Köszönöm a gyors választ Vali,

Van valaki aki gyártott már otthon szappant. Most keresek a neten NaOH -ot a szappangyártáshoz de sok féle fajta van, folyékony és nem folyékon és különböző %-os koncentrációban kaphatók. Melyiket vegyem? Egy amerikai oldalon por vagy szemcsés alakú és 6%-os NaOH-ot használtak a szappangyártáshoz.
Köszönettel: hannah
gyöngyszem
Szia Vali, Berni és Mindenki! Nem régen találtam rá erre az oldalra és telejesen lenyűgözött. Ez egy gyöngyszem, nem is: sok sok gyöngyszem:) Még nem igazán tudtam megismerni az oldalt és nem tudom, hogy jó helyen próbálkozom-e a kérdésemmel, de remélem célba jut majd. Ahogy böngégettem itt, találkoztam sok sok hasznos otthon is elkészíthető EGÉSZSÉGES megoldással. Hannához hasonlóan engem is érdekelne a házi szappangyártása, és szeretném megtalálni a válszt rá. Tudnátok nekem segíteni ebben? És volna még egy kérdésem:) Említettétek a S.........i kecsketejsavós szappant és a jobbnál jobb hatásait és hogy bátran használhatjuk. A m....... oldalán találtam egy másik kecsketej szappant , amit már szintén említettek, de nem találtam "engedélyt" :) Ezeket a szappanokat is bátran használhatjuk? Kaptam egyet ebből a szappanból és teljesen elvarázsolt, rossz élményem még nem volt velekapcsolatban. Sok sok szépet, jót mindenkinek és várom a választ:) Juci
Fertőtlenítés
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, hogy az irrigálómat mivel fertőtlenítsem?
Teafaolajos oldattal vagy grapefruitmag-kivonatossal?
Köszönöm a válsazt előre is!
Barbi
Fertőtlenítés
Teafaolajjal! Vagy Eliminátorral.
Visszatérő gombás fertőzés
Kedves Vali.
23 éves nő vagyok, már egy éve folyamatosan visszatérő hüvelyi gombám van. A cit.eredményem egyszer p3-as volt, majd visszaállt p2-re. Most voltam orvosnál mert éreztem, hogy kicsit több a folyásom. Klion d 100 hüvelytablettát írt fel, sajnos már nem először ezért ismerem.
Nem tudom, hogyan lehetne megoldani a problémámat.
Arra is gondoltam, hogy csinálok egy candida diétát, habár nem tudok róla, hogy candidás lennék. Ön szerint ez segíthet?
Tiszteletem
Névtelen 23 éves gombája
Kedves Névtelen!
A Candida diéta biztos, hogy segíteni fog. A kúrák között a Candida kúrát nézd meg, amelynek az alján arról is olvashatsz, hogy hogyan tudsz irrigálni akut tüneteid esetén. A Clion helyett én ezt tenném:kaukázusi kefírbe mártsd bele a tamponodat és cseppents rá egy csepp teafaolajat.
Kati
Kedves Kati! Nagyon
Kedves Kati!
Nagyon köszönöm segítséged. Lenne még néhány kérdésem.
Milyen fajta teafaolajat ajánl? Drogériákban lehet kapni, de azt általában párologtatóba szokták tenni ami gondolom nem jó. De hol tudnék tiszta olajat beszerezni? (mit kell figyelnem a dobozon?)
Hány alkalommal használjam a kefíres tampont? Ez valóban eltünteti a gyulladást?
Nagyon köszönöm a segítséget.
23 éves Névtelen gombája még egyszer
Szia!
Kimásolok ide neked egy, az oldalon megjelent összefoglalót, amiben választ kaphatsz a kérdéseidre+további megszívlelendő tanácsokat. A candida kúrát is olvasd el, hisz a diétát sem ártana megcsinálnod, ugyanis a női fertőzésekért legtöbbször a candida gomba a felelős, de mindenesetre ha legközelebb mész a nőgyógyászodhoz, kérd, meg hogy csináljon egy tenyésztést és tartsd be a következőket:
1. ne egyél semmilyen cukrosat és tejterméket!
2. Dugj föl napi 4 órára egy olyan tampont, amelynem a végére cseppentettél 2 csepp teafaolajat és 1 csepp levendula olajat. (vigyázz a minőségre, mert belsőleg használod, én a Neways-ét vagy a PanAromét javasolom). Erősebb a hatás ha a tampont még egy kis kaukázusi kefírbe is megmártod.
3. Egy hónapon át heti 2x irrigálj a következő oldattal: 2 rész tisztított vít, 1 rész Eliminator, 3 csepp teafa olaj, 2 csepp levendula olaj, 2 csepp bergamott olaj
vagy 2,5 dl testhőmérsékletű tisztított víz, amelyben elkeverünk 1 kiskanál almaecetbe feloldott 2 csepp levendula és 2 csepp teafa illóolajat
4. Csak pamut fehérneműt viselj, és azokat is főzd ki minden felvétel után, hogy nehogy visszafertőzd magad
5. Az altest törlésére használj egyszerhasználatos eldobható törölközőt
6. Csak gumival szeretkezz, mert a pároddal évekig elpingpongozhattok a gombával, ha ezt most nem teszed meg
7. Párod is spriccelgetheti a te irrigáló keverékedet a hímvesszőjére, és a makk alatti részre!
8. Ha lehet, óvakodj a közvécéktől, vagy ne ülj rá, és a vécézés előtt!!! moss alaposan kezet.
9. Kerüld a szoros farmert és a nejlonharisnyát, mert ezek viselete kiváló táptalajt biztosít a gombák szaporodásának.
10. Még véletlenül se használj tusfürdőt, és semmilyen intim mosakodót a szeméremtest tisztítására, lehetőleg csak cickafark teát, vagy langyos tisztított vizet.
Ha van még kérdésed, csak írj!
Kati
Gomba
Sziasztok! Május óta szenvedek ettöl a betegségtöl. Nagyon sokféle gyógyszert kaptam a kúptól a hüvelykrémig mindent intim lemosot is kaptam saforelle a neve..olvasgattam itt az oldalon és azt irtátok, h nem igazán célszerü használni. irjátok meg h mért? (alsónemümet lecseréltem pamutra, tangát tényleg nem lehet használni?) Azt is irtátok h valószinüleg fogamzásgátlótól is lehet ... amikor elkeztem szedni a fogamzásgátlóm ( cypromix nos ettől semmi bajom nem volt/// kivéve h megiztam de az lényegtelen) a doki azt mondta h váltanom kell felirta a lindinett 20-at ettöl lettem szerintem gombás :S:S:S A helyzet az h már nagyon rossz lelkiállapotba vagyok ez miatt, az orvosok is Dagobert bácsinak néznek vagy én nem tudom,de már több tizezreket beleöltem ebbe a betegségbe mellesleg semmi változás... szinte már hetente járok nödokihoz amiből már nagyon elegem van mert némelyik olyan tapló tróger h legszivesebben megfolytanám, biztos azt gondolják, hogy poénból járok oda Már a barátom is megjegyezte h többet vagyok nögyogyászal mint vele. Már ő is nagyon mérges, az orvosokra, hogy nem igaz hogy nem tudnak valamit kitalálni h teljesen elmuljón. eléggé kétségbe vagyok esve, olyan reménytelenek tünik a helyzet :S :( Olvastam ezt a candida diétát hát elég nehéznek látszik .... szinte semmit se lehet enni. Igazából mi az amit muszály enni? mi az amit semmi képpen sem? ja és bocsi a tudatlanságomért de mit jelent az irrigálás, ? válaszotokat várom egy 17 éves lány
Hozzászólás írása