A hosszú élet elapadhatatlan forrása

Rendezett szerkezet, tökéletes harmónia – Aurafotó a gyógyításban – Az energiaszint és a betegségek kapcsolata – A jövő technológiája – Minden élő sejtnek szüksége van rá

Sokan hallottak már a PI-vízről, de arról már kevesebben, hogy mit is jelent ez voltaképpen. Egyes állítások szerint a sumér ékírásban használt 31. jel életerőt és oldalbordát is jelent. Ugyanezt a jelet az ötezer éves magyar rovásírásban is megtaláljuk, és ott szintén PI-t, vagyis életenergiát jelöl. A Szentírás tehát így szól: "Az Úr vett Ádámból életerőt."

Eszerint egyszerű fordítási hibának tudható be, hogy az életerőből oldalborda lett. De hogyan jön ide a víz? Úgy, hogy ez nem más, mint azt az életenergiát tartalmazó víz, amely az univerzum alapja. Születésünkkor testünk víztartalmának kilencvenhat százaléka is PI-víz. Később nem pótoljuk, energiánk is egyre fogy. Folyadékszükségletét az ember csapvízzel fedezi. Ez egy szűrőrendszeren megy át, mégis klór, ezüst, nehézfémsók, szermaradványok, csatornaiszap, rozsda és még számtalan mérgező anyag található benne. Miként az élelmiszereinkben, a levegőben, a talajban, vagyis a minket körülvevő műanyag világban.

Az emberi fogyasztásra alkalmasnak ítélt vizet az összetevők alapján országonként más kritériumok alapján értékelik. Magyarországon tizenkét, az EU-tagállamokban tíz, míg Amerikában ötvenegy paramétert vesznek figyelembe. Dr. Fülöp László agrárkutató hazánkban egyedül kísérletezik a PI-víz sokoldalú hasznosításának még feltáratlan lehetőségével, miközben japán tudósok meghívására gyakran utazik a szigetországba. A vizet japán kollégáihoz hasonlóan nyolcvanhárom összetevő és háromszáz egyéb paraméter alapján vizsgálja. A hazai csapvíz minőségével kapcsolatban elmesél egy tanulságos esetet. Az amerikaiak Szekszárdon egy üvegmosó üzemet akartak építeni egy multinacionális cég megbízásából, de a víz minősége miatt nem jött létre az üzlet. Vagyis a mi csapvizünk az ő rendszerük szerint még mosogatásra sem alkalmas. Mivel az embereknek tiszta ivóvízre van szükségük, a PI-technológia ezt biztosítani tudja Európában. Dr. Makino, a Japán Institut of Bio-Energy professzora és Dr. Fülöp László személyes, tudományos kapcsolata folytán kerülhetett az életvíz-gyártó készülék hazánkba.

Érdekes, hogy a szegény Szlovákiában már kilencven településen szereltek fel ilyen szűrő berendezéseket, vagyis ott már PI-víz folyik a csapokból, míg nálunk ez csak öt településről mondható el. Ott PI-vízzel öntöznek, főznek, fürdenek, és természetesen ebből isznak. Az életvíz kémiai, fizikai és biológiai tulajdonságai is eltérnek a csapvízétől. Kémiailag tökéletesen tiszta, forrásvíz minőségű, frissítő hatású ivóvíz, kiváló oldószer, stabil és nem poshad.

A PI energiát 1936-ban egy japán tudós, Yukava matematikailag levezette. Később a néhai Yoshiaki Goto professzor és Dr. Shoji Jamashita felfedezte, hogy ezt az energiát csak élő sejtek képesek előállítani. Ezt használják aurájuk feltöltésére, a zavartalan energiaáramlás biztosítására. Ha az egyensúly, a harmónia felborul, akkor a fizikai testben lévő víz szerkezete rendezetlenné válik, a sejtek közötti kommunikáció nem megfelelő. Ha az aurában az energiaszint helyileg, vagy az egész aurára kiterjedően csökken, úgy ez az egység megbomlik, és a szervezet megbetegedhet. Az energetikai szervezőrendszer elváltozásait az orvosoknak érdemes volna nagy figyelemmel kísérnie, mert a változások minőségéből, azok mérésével, és fényképszerű felvételével fel lehet állítani a betegek pontos diagnózisát, mégpedig mielőtt a betegség megjelenne a fizikai testben. Japánban az orvosok képesek aurafotó alapján, számítógépes szimulációval a betegségeket azok megjelenése előtt öt-hat hónappal előre jelezni. Ez az aurában is észlelhető, energiahiányos állapot minden esetben a sejtekben lévő víz rendezetlenségére utal. Az élő szervezetbe az energiát legcélszerűbb PI-vízzel bevinni. Japánban már több kórházban használják, emellett harminchatezer PI-centrum működik országszerte. De az aurafotót arra is felhasználják, hogy eldöntsék, ki alkalmas vezetőnek. A kéz energiafényképéből az is kiderül, hogy a páciens képes-e gyógyítani. A vezető típus aurája eltolja a többiek energiamezejét, a gyógyító kezéből pedig energiagömbök távoznak.

Az utóbbi évtizedekben több országban sikeres kísérleteket folytattak a PI-technológiával és vízzel, s a japánok megbízásából még a NASA laboratóriumaiban is folynak vizsgálatok, amelyek már a jövőbe mutatnak. Az ugyanis már beigazolódott, hogy nem csak az emberre, hanem minden élőlényre jótékony hatással van a PI-víz. Készül már PI-sör, -bor, -szóda, -étolaj. Használják a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben, a kozmetikai iparban, az élelmiszergyártásban, de a szennyvíztisztítástól, a korróziógátláson át a beton szilárdságának fokozásáig széles körű az alkalmazása. Vagyis ez már a XXI. század technológiája. Számunkra elsősorban az élettani hatásai a legértékesebbek, hiszen az egész test sejtszintű energiaellátását, vagyis az egészséget biztosítja. Ugyanakkor azt is számtalan kísérlet, de a mindennapi tapasztalat is bizonyítja, hogy a PI-energia a már kialakult betegségek esetében is gyógyító erejű. Felépítése megegyezik a élőlényekben található víz szerkezetével. Mindenféle kórokozó csírát képes hatástalanítani, ezáltal megakadályozza, illetve késlelteti az emberi, növényi és állati szervezet leromlását. Segíti a sérült sejtek, szövetek regenerálódását. Az életvizet rendszeresen fogyasztók nem kapják meg az influenzát, és ellenállóak lesznek a fertőző betegségekkel szemben.

Testünk PI-víz tartalmából kiszámítható az utolsó életnapunk. Ezt hívja 1997. óta a tudomány Fülöp-féle relatív életidőnek. Ha ugyanis valaki legalább egy éven keresztül napi másfél liter életvizet iszik, máris 18,3 évet kapott ajándékba.

Egyik legújabb fejlesztése a fiatalító kád, amelyben két-három kezelés után, és a PI-víz rendszeres fogyasztása mellett tíz-tizenöt évvel meghosszabbítható a várható életidő. Természetesen sokan támadják, kétségbe vonják a PI-vízzel kapcsolatos kutatási eredményeket, de ez sem a tudósokat, sem a gyógyult betegeket, sem azokat nem rendítik meg hitükben, akik tapasztalták az életvíz jótékony hatását. Bárki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy kipróbálja, igaz-e az állítás, amely szerint, aki születésétől fogva PI-vizet fogyaszt, százhúsz évig is élhet. Mégpedig egészségesen.

Mentés, amíg nem késő

Tiszta víz az embereknek, és a Földnek – Pusztító folyamatok túlsúlya – Minden élőlény szomjazza

- Már az egyetem alatt sok minden izgatott. Többek között az örök kérdés, honnan jöttünk, hova tartunk – meséli Dr. Fülöp László, akinek mi, magyarok a PI-energiát, vagyis az életvizet köszönhetjük. Agrármérnökként végzett Keszthelyen 1973-ban, majd az Energiagazdálkodási Intézet által, az alternatív energiák hasznosítására létrehozott részvénytársaság vezérigazgató helyettese lett. Munkájából adódóan sokat utazott, többek között Japánba, ahol megismerte a PI-energia kutatásának eredményeit. A japán tudósok meghívására részt vett az ottani munkában, a "Life-Energy" készülékcsalád, a PI-energia széles körű technológiai alkalmazásának kifejlesztésében.

- Az a baj, hogy a mai kutatók nem veszik figyelembe a biológiai változatosság törvényét, mindent "egy kaptafára akarnak húzni". Pedig ez, úgy gondolom zsákutca – vélekedik, ezért mindig is a saját útját járta, fejlesztéseit saját maga finanszírozta, soha senkitől nem kért, és nem kapott hozzá egy fillért sem. Úgy véli, ha nem állítjuk vissza a természet eredeti állapotát, az emberiségnek vége. A Földön ma inkább a pusztító folyamatok vannak túlsúlyban, de hisz abban, hogy nem lesz mindig így. A káros vegyszereket gyártók, a "hulladékon élők" persze ellenzik a természetes és hatékony eljárások bevezetését, de Fülöp doktor nem fél tőlük.

- Én meg tudom magam védeni – állítja határozottan, pedig sok gáncsoskodóval találkozik.

Sokan kétségbe vonják az eredményeit, de ez nem izgatja, sőt erőt ad neki a további kutatásokhoz. Már nem csak az emberek, a bolygónk is segítségre szorul.

- Nem hiszik el az ellenségeim, milyen hálás vagyok nekik, hogy jobb munkára sarkallnak. Koreában például, egy kiállításon bemutattuk, hogy egy légmentesen lezárt, és pecsétekkel ellátott üveggömbben száz napig éltek a halak oxigén-utánpótlás nélkül. Sokan remélték, hogy nem sikerül a kísérlet. Magyarországon először még 1992-ben, a budapesti BM Kórházban próbáltuk ki a PI-vizet embereken. Ebből a vízből koncentrátumot készítettünk, és a rákos betegeket kezelték vele. Több beteg gyógyultan tért haza – mondja némi büszkeséggel, amire okot ad az a tény is, hogy hazánkban már kétszázhúsz PI-centrum működik, miközben egész Euróban összesen ötszáz van belőle. Már különböző ipari üzemek termelnek PI-technológiával itthon is, pedig az engedélyezési eljárás sokszor igen hosszadalmas.

- A bürokraták szórakoznak a vállalkozókkal, s harminc nap helyett olykor egy évig is eltart, mire az engedélyeket megadják. Durva feudalista viszonyok uralkodnak, holott azon kellene fáradoznunk, hogy okos gazdálkodással kiegyenlítsük hátrányunkat Európában. Az embereknek nem alamizsnát kell osztani, hanem gondoskodni a testi és lelki jólétükről, vigyázni testvéreinkre.

Fülöp László az egész emberiséget szolgálja, de elsősorban saját honfitársainak szeretne egy jobb létet biztosítani. És tudja, hogy eljön az idő, amikor ez sikerül.

Szerző: Déri Zsuzsánna, mi a szerző engedélyével tettük közzé a cikket

0
Értékelés: Nincs

Hozzászólások

Bényi Bernadett's picture

Befőttek, lekvárok tartósítása természetesen

Csak egy tipp a cukor és egyéb káros tartósítók helyett: mézzel teszem el a lekvárokat, a tetejükre pedig teszek egy tk. xilit-et, mert ez csíraölő és mellékízt sem hagy maga után.
A befőttekbe a végén ugyanúgy teszek és hűtőben felbontva is jól bírják .

Jó spejzolást!

Berni

Értékelés: Nincs

Berninek

Kedves Berni!
Már tegnap este elküldtem  egy hasonló levelet, de nem jelent meg, ezért gondolom, hogy nem kaptad meg.
Csak annyit szeretnék mondani, hogy mégegyszer köszönöm a víztisztítóhoz  a segítséged, azóta sokkal többet iszunk és elégedettek vagyunk vele. A subdue is bevált, as férjem elégedetten használja.
katalin

Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

Nagyon szívesen!

Kedves Katalin!

Nagyon örülök, hogy elégedettek vagytok!!! :)
Nem emlékszem, hogy hogy mondtam a szűrőcserét, de most azért leírom: kicsi fönti szűrőt 6 havonta (hetente tisztított, vegyszermentes vízben kimosni) cserélni, nagy szűrőt 3 havonta cserélni (ennek a tetejét is le lehet tiszta vízzel öblíteni).

Jó iszogatást és köszönjük a "cukros" hozzászólást! Gondolom ezzel a férjed is egyetért!

Berni

Értékelés: Nincs
Ancy's picture

vízszűrő

Szia Berni!
Nekünk is van nikkenes víztisztítónk, és úgy tájékoztattak, hogy a mikrószivacsszűrőt kell 3 havonta cserélni, és a nagy szűrőt pedig 6 havonta. De végülis lehet látni a mikrószivacsszűrőn, hogy mikor esedékes a csere, Nálunk sajna havonta kell, annyira rossz a víz minősége.
Bocsának nem akartam belekontárkodni

Szép napot!
Ancy

Értékelés: Nincs

Mennyire mérgező a cukor?

Sziasztok!
Engedjétek meg, hogy egy kicsit hangosan gondolkodjak a cukorról.Már egy kedves névtelen megelőzött és leírta a szóban forgó cukrok kémiai összetételét mindenféle kommentár nélkül. Tehát a kamrapolcról kiűzött szacharóz nem más, mint egy diszacharid:egy fruktóz(gyümölcscukor) és egy glükóz(szőlőcukor)összekapcsolódva. A szacharóz megtalálható a természetben, a növények állítják elő, igen nagy mennyiségben van a cukornádban és a cukorrépában, de más növényekben is jelen van. Tehát a szervezetébe az is beviszi, aki a finomított változatát nem használja. Ilyen értelemben én nem nevezném méregnek a répacukrot. A gyomorban aztán savas hidrolízissel fruktózra és glükózra bomlik, illetve a vékonybélben ez mindenképpen megtörténik a diszacharidáz enzim hatására.A vékonybélből a glükóz és a fruktóz külön-külön mechanizmussal felszívódik és a fruktóz a vékonybél hámsejtjeiben ill. a májban glükózzá alakul. Tehát míg a fruktózból glükóz lesz, addig eltelik egy kis idő, a gyümölcscukor nem emeli olyan gyorsan a vércukorszintet, mint a szőlőcukor, ill. a répacukor. Ezért javasolják a cukorbetegeknek a gyümölcscukor fogyasztását. Ettől eltekintve  véleményem szerint a gyümölcscukor (amit a boltban veszünk) is FINOMÍTOTT cukor,, hisz ezt is természetes környezetétől megfosztva nyerik ki és kristályosítják. A kinyert gyümölcscukornak a kinyert répacukorral szemben csak annyi az előnye, hogy kíméli a hasnyálmirigyet, mert nem készteti a szervezetet olyan gyors válaszadásra, hogy az fenntartsa a megfelelő vércukorszintet. Azt gondolom, hogy  ha igen kis mennyiségben használjuk a répacukrot azt nem lehet mérgezőnek tekinteni. Talán úgy kellene rá tekinteni, mint egy fűszerre. Szerintem csak a mértékkel van gond, hogy sajnos cukor alapú a táplálkozásunk és nem jut a szervezetünk elegendő összetett szénhidráthoz, rosthoz, vitaminhoz, ásványi anyagokhoz, bioaktív anyaghoz. Szóval együk nyugodtan a szacharózt sárgarépa formájában és a frúktózt gyümölcsökben,mézben.És ha néha édesíteni kell az ételünket nem fogjuk vele mérgezni magunkat, ha csak minimális mennyiségben alkalmazzuk .És ilyenkor szinte mindegy, hogy szacharózt, vagy sima szőlőcukrot, vagy gyümölcscukrot használunk. Egyébként én is igyekszem kikerülni a fehércukrot, jó ideje nem is volt itthon, de bodzaszörp készítésre készülve férjem hazaállított náhány kilóval... Ki is akadtam, de azt mondta (megneszelve, hogy mézzel akarok próbálkozni), hogy ragaszkodik a bevált recepthez. Mit tehettem?... Gyümölcslevesbe is kell valami édesítő, meg a lekvárhoz is valamennyi. Niki, a gyümölcslevesbe teszel édesítőt? Legutóbb mézzel és steviával készítettem, de elég fura íze volt.Niki, én is szívesen olvasnék Tőled recepteket, a kalácsot, a túrós gyümölcstortát és a rizspudingot már
elkészítettem.  A kalács nekem nagyon ízlett, de a gyerekek és a férjem nem voltak túl lelkesek..., de azért ettek belőle. A rizspuding sikeres volt és a tortát is megették a vendégek, bár ebből maradt egy kicsi és pár óra múlva már teljesen elázott a piskóta. Lehet, hogy a mézes piskóta ilyen érzékeny a nedvességre? Vagy tovább kellett volna mág sütnöm a tésztáját? Egyébként régebben nagy süteménysütő voltam, de mióta nem veszek répacukrot, bajban vagyok. Jó lenne egy széles repertoár igazán egészséges sütikből is.
 Katalin

Értékelés: Nincs

Katalin és a gyümileves

Kedves Katalin!

Az alábbi gyümölcsleveseket szoktam készíteni, bár ritkán készítek, mert mire odajuthatnék kicsi családom feleszi a levesnek valót  a nagymamám vaníliapudinggal (zacskós ) sűríti, ami számomra nem túl jó pont, ezért azt nem is írom le… viszont azt tudom, hogy cukor helyett mézet csurgat bele. A család cukorimádó tagjai is szeretik így… írtad, hogy legutóbb használtál mézet és sztíviát is.
a sztíviát nem használom, fogalmam sincs, hogy milyen íze van/lehet az ételeknek, amibe tettek... próbáld ki a jól bevált receptedet csak mézzel, sztívia nélkül... kíváncsi vagyok a végeredményre!!! és ha átment a családi vizsgán tessék velünk megosztani a receptet!
Kellemes további hétvégét: MVNiki


Eperleves

40 dkg eper

6 dl joghurt

4 ek. méz

Késhegynyi vaníliapor

Az összetevőket összeturmixolom és berakom a hűtőbe. Mézzel felvert tejszínhabbal díszítem, aminek a tetejére nyomok egy epret.

Ezt málnából, meggyből is igen ízletes elkészíteni.

 

Almaleves

Négy nagy db nyári alma

Egy citrom (bio!)

6 dl rizstej (natur)

Egy kávéskanál őrölt fahéj

Barna rizsliszt

Az almát magházától megfosztjuk, felszeleteljük, meglocsoljuk citromlével és megszórjuk a fahéjjal. Egy dl vizet felforrósítunk, ebbe beletesszük az almaszeleteket, és pároljuk az újraforrástól számítva kb. 3 percig. Beleöntünk 5 dl rizstejet, a maradék egy decit kikeverjük egy kis barna rizsliszttel (az eredeti recept szerint étkezési keményítő szükségeltetik, de én azt nem preferálom). Hozzáöntjük a leveshez, összeforraljuk, folytonos kevergetést igényel! És kész is a leves. Lehűtjük Nem édesítem semmivel, mert a rizstej önmagában véve is édeskés ízű...Kismamák figyelem, ez a leves akár már 7-8 hónapos kortól is adható a babáknak.

Értékelés: Nincs

Katalinnak

Kedves Katalin!
hamarosan süti- és "egyéb"recept dömping lesz, a végén majd rám kell szólnotok, hogy elég, ez az oldal másról szól, nem ételekről és receptekről!!! uais. lassan véglegesen sikerül beüzemelni a SAJÁT gépemet , no és akkor leülök és csak gépelni, gépelni fogok... (már amennyire a család és a munka engedi , de olyan jólesik álmodozni...)
jó éjt, MVNiki

Értékelés: Nincs

Cukor

Hat kovezzetek meg, de en nem ertek egyet azzal hogy a szervezetnek szuksege van cukorra. SZENHIDRATRA, arra igen, hiszen alapveto energiaforrasunk, de cukorra??? A szervezet vigan eloallitja maganak a neki szukseges szolocukrot a szenhidratokbol. Igy van kitalalva a testunk!
Na jo, a gyumolcscukor, amit a gyumolcsokkel megeszunk, ez az egyetlen olyan szenhidrat, ami cukor is egyben es a termeszetben is megtalalhato, meg neha egy kis mez, ennek nem ismerem a cukor-osszetetelet, de oke, ezzel talalkozhattunk nehany ezer eve is a termeszetben. Viszont ezek sosem kepeztek a taplalkozasunk nagyobbik reszet, csak kis hanyadat.
Nem tudom, tudjatok-e, hogy minel egyszerubb egy eloleny, annal gyorsabban tud varialodni, mutalodni, azaz alkalmazkodni a megvaltozott korulmenyekhez. Pl. a bakteriumoknak egesz gyorsan megy (ld. antibiotikum-rezisztencia). Ez forditva is igaz, vagyis egy olyan bonyolult lenynek, mint az ember, par szaz vagy par ezer ev az evoluciot tekintve semmi. Ennel sokkal tobb ido kell az alkalmazkodashoz (pl. a bor kifeheredese az eszakibb teruleteken, hogy a napfenyt jobban tudja hasznositani a szervezet - ez sem marol holnapra tortent). 
Nehany ezer eve nem hogy sutiket nem ettunk, de a kenyerfeleket meg csak akkor talaltuk fol. A cukor legtomenyebb formaban a termeszetben a gyumolcsokben es a mezben fordul elo ugye. Par szaz eve eszunk cukrot kivont formaban es talan ugy szaz eve, hogy nem luxuscikk, hanem barki megveheti. Most mar mar ugy fest a dolog, hogy ha akarod, ha nem, meg akarjak vetetni veled, meg felvagottakban is van, legalabbis itt. En ugy kepzelem el, hogy lehet, hogy tobb tizezer ev alatt tudnank alkalmazkodni ehhez az oriasi mertekben megnovekedett teljesen termeszetellenes, szaz evvel ezelottig nem megszokott formaban bevitt cukormennyiseghez, de nem parszaz ev alatt! Gondoljatok a fogszuvasodasra es a cukorbetegsegre, ami regen szinte ismeretlen volt! Evekkel ezelott olvastam egy interjut egy valami cukorbetegseg-specialistaval, aki szerint a cukorbetegseg robbanasszeru novekedese a fejlett orszagokban pont annak koszonheto, hogy a szervezet egyszeruen  nincs felkeszulve az ilyen "cukorlovesekre", amit a finomitott szenhidratokkal beviszunk es egyszeruen kifaradnak a Langerhans -szigetek, kimerul az inzulintermeles. Nem emlekszem a pontos adatokra, de elkepeszto volt, hogy ha ilyen utemben halad, 2020-ra sajna mar nem emlekszem minden hanyadik ember lesz cukorbajos, de hogy mar most kezd vilagjarvannya valni. Az en megboldogult anyosom is ebben hunyt el otvenegynehany evesen, hosszu szenvedes utan (dializisek, vaksag, amputaciok)...
Lehet, hogy nekem ezert ennyire fontos, ne haragudjatok...
Szoval, osszegezve, szerintem:
1.A cukor EGYFAJTA szenhidrat. De a ketto nem ugyanaz!
2.A cukorra nem szuksege van a szervezetnek, a cukrot ELOALLITJA a szervezet tobbek kozott(!) a szenhidratokbol. Igy nyeri a sejteknek szukseges energiat. A szenhidratra van tehat szuksege. (+zsirok+feherjek+asvanyi anyagok+vitaminok+aminosavak...).
3.Lehet, hogy szeretjuk a cukrot, lehet, hogy nem akarunk lemondani rola, ezt be lehet vallani, de ez csak azert van mert gyerekkorunk ota az eletunk reszeve valt. Ettol meg ez egy teljesen mesterseges termek-kivetel: a fruktoz, amit a gyumolcsokkel megeszunk + a mez
4.Egyetertek abban, hogy nem halunk meg neha egy kis cukortol, de a mindennapos fogyasztasat mindenkepp karosnak tartom. Szerintem nagyon savasit. Gondoljatok csak arra a savanyu izre amit a szankban hagy! Es, hogy ezt elnyomjuk, be kell nyomni meg egy kocka csokit vagy meg egy szelet sutit. Es nem lehet abbahagyni. Ismeritek ezt az erzest?
   En nagyon jol megvagyok cukor nelkul, egyszeruen nem hianyzik, nem sovargok az edes iz utan, mint regen. Neha sutok egy kis mezes - dios kenyeret, persze gyumolcsot minden delelott eszem, neha egy kave mezzel vagy egy kocka etcsoki es ennyi. Es nem hiszem hogy cukor-hianybetegseget kapok. Ez baj? Abnormalis vagyok? Miota nem eszem cukrot, jobban erzem az izeket, olyan dolgokat is edesnek erzek pl. egyes zoldsegek - amirol nem is gondoltam volna. Viszont a fagyikat mar nem birom megenni, olyan emelyitoen edesnek erzem. Ettol fuggetlenul megertem, ha valaki szeret nassolni olykor, velem is megeshet, szerintem mindenki egye, ami ugy erzi, hogy neki jo, akkor, amikor neki jo.
   Remelem most nem utaltatok meg, lehet, hogy radikalisnak tuntem, de csak azt irtam, ami az en meggyozodesem es tapasztalatom, en nem vagyok professzor. Az evolucios reszrol nyugodtan kerdezzetek meg egy biologust! Mielott automatikusan visszavagna vagy leszolna valaki (arra ugyse fogok valaszolni), azert gondolkozzon is el azokon, amiket irtam. Nem okoskodni akarok, nem erdekel, hogy kinek van igaza, nem ez a lenyeg, hanem hogy segitsuk egymast, nem? Mindenki szurje le a magaet, es dontse el hogy mit eszik.  
    Kovezzetek meg, en akkoris vallalom, mert jot akarok! 
    Jo ejszakat mindenkinek, es bocs, hogy ennyire hosszu lett, nekem mar az is ajandek, ha megjelenik es nem hiaba irtam!


Értékelés: Nincs

cukor

Kedves Alex!

Itt senki nem foig megkövezni az biztos! :-) De a gyümölcsben is nagyon sok cukor van (van amelyik tiltva is van a cukorbetegeknél). Nézzél utána! Ráadásul többféle is. A mézben is vannak cukrok, így többesszámban. És már az ősember is evett mézet (ha el tudta csenni a méhektől). A nem megfelelő tudás veszélyes is lehet!

GyümölcscukorHasznos tudnivalok a mézről

Értékelés: Nincs

Cukor - megegyszer

Kedves Eva!

    Eloszor is, pontositom magam, a gyumolcsokben a fruktozon kivul tobbfele cukor is van (csak a fruktozrol irtam).
    A mezzel mindigis talalkozhattunk a termeszetben (persze azert nem mindennap!).
    Pont ezekre irtam, hogy kivetel, hiszen ezek a termeszet - legtomenyebb - cukorforrasai. De megegyszer szeretnem hangsulyozni, hogy a gyumolcsok sosem kepeztek a taplalkozasunk nagy hanyadat, a mez meg plane (javitsatok ki, ha tevedek). Nyilvan azert, mert csak ennyire van szuksege a szervezetnek. Mindennap egy keves(!) gyumolcs, neha egy kis mez.  Ahogy Te is irtad, egyes gyumolcsok le is vannak tiltva a cukorbetegeknel, pont a magas cukortartalmuk miatt. Ebbol is latszik, hogy attol, hogy "csak" gyumolcs, meg nem lehet AKARMENNYIT enni belole. Gondolom, hogy akkor a belole kivont fruktozbol sem.
     A fruktoz biztos jobb mint a szacharoz vagy a glukoz, pontosan azert, mert le kell bontania a szervezetnek. Mindenesetre en szivesebben eszem meg barmelyik cukrot a gyumolccsel egyutt, amiben benne van, mint valamilyen kivont formaban. Azert az nem egeszen ugyanaz...A gyumolcs egy nagyon ertekes tapanyagforras, mertekkel (ne erts felre, sajnos ma a nyugati atlagember olyan keves gyumolcsot eszik, hogy nem fenyegeti ezen mertek tullepese, inkabb buzditani kell),  de maga a kivont cukor a gyumolcsben mellette levo anyagok nelkul nem hiszem, hogy aldasos hatasu. A mezben is a cukor mellett rengeteg tapanyag van, ami kompenzalja a cukrok asvanyi anyag-kivono hatasat a szervezetbol. 
   Ugyhogy en maradok a rendszeres kis gyuminel, neha egy kis mezes ez-az, neha ha ugy esik elfogadok egy kis nasit, de igazabol nem kivanom. Nem hiszem, hogy ez veszelyes. Engem mar csak igy kell elfogadnod. En is elfogadom, hogy szerinted pedig kell a cukor a szervezetnek. Mindenki szurje le a magaet, es tegyen meggyozodese szerint!
    Szep napot Neked es Mindenkinek!

Értékelés: Nincs

En is tamogatom Alexet!!!

Amit itt leirtal,arra csak bologatni tudok nagyokat,en is igy erzek,en is igy gondolom.Es szerintem Katkan es MVNikin kivul meg vannak masok is, akik hozzank hasonloan gondolkodnak,sot!Remelem a sok papolas meghozza eredmenyet,es egyre tobben leszunk!!!Marcsak azert remelem,hogy a nagyvilagban sokakat sikerul meggyoznunk,mert sajna az en csaladom (az imadott hugocskamon kivul) remenytelen esetnek tunik. Nekik aztan magyarazhatok,rimankodhatok,ervelhetek,mindhiaba...meg engem neznek teljesen hulyenek.De azert nem adom fel,egyszer hatha ok is "megternek"...

Szoval hajra!Aki logikusan tud gondolkodni,az nem kovez meg!


Értékelés: Nincs

Koszi Barbaranak is

Szia Barbara,

 hat orulok, hogy nem vagyunk egyedul, es en is csak buzditani tudlak teged! A hulyenek nezest pedig meg lehet szokni...
  Szep napot Neked!

Értékelés: Nincs

Alex :)

Szia Alex!
valami hasonlót "papolok" én is, csak -talán- más szavakkal!
örölük Neked!  lehet, hogy a Te írásod egyértelműbb lesz embereknek, mint az enyém.
szép napot: MVNiki

Értékelés: Nincs

Hajrá Alex - én nem kövezlek meg!

Ez így van jól, ahogy leírtad. Már épp nekiültem lefordítani egy jó kis szlovák cikket a cukorról, pont ez volt benne a lényeg. :)

Értékelés: Nincs

Köszi Katka & Niki

Sziasztok lanyok!
   Olyan szeleburdin irtam, csak ugy egy szuszra kijott belolem, meg koszonni is elfelejtettem az elejen . Mar majdnem meg is bantam. En kicsit introvertalt vagyok, sokaig visszafogom magam, de ezuttal nem tudtam megallni, hogy ne kotyogjak bele.
   Koszi a tamogatast! Egeszen meg vagyok hatva! 
   Katka, most megragadom az alkalmat, hogy utolag is gratulaljak a vizsgaidhoz (en is gondoltam am rad, mint ahogy szerintem sokan masok is, akik nem adtak ennek hangot)!
   Szep napot!

Értékelés: Nincs

a cukor

Sziasztok!

Csak egy kis kémia:

A szénhidrátok, mint a nevükből is kiderül, szénből és vízből, tehát szénből, hidrogénből és oxigénből állnak.

GLÜKÓZ (dextróz, szőlőcukor, vércukor, burgonyacukor): gyümölcsökben (főleg szőlőben), növényi nedvekben, mézben, vérben, nyirokban, gerincfolyadékban, vizeletben fordul elő, szabad vagy kötött állapotban.

 A RÉPA- vagy NÁDCUKOR, avagy SZACHARÓZ 1 molekula alfa-D-glükóz és 1 molekula béta-D-fruktóz összekapcsolódásával jön létre. Megtalálható növényi nedvekben, levelekben, gyümölcsökben, virágokban, gyökerekben, vízben jól oldódik, kristályos vegyület.

GYÜMÖLCSCUKOR (fruktóz):vízben jól oldódó, nehezen kristályosítható vegyület. Mézben, gyümölcsben található. A legédesebb cukorféleség. A szervezetben a feldolgzása során lasabban és elhúzódóbban terheli a vércukrot mint pl. a szőlőcukor vagy a szacharóz.

A TEJCUKOR (laktóz) glükózból és galaktózból áll.

A MÉZ összetétele: 81% szárazanyag kb. fele-fele arányban glükóz és fruktóz, ezen kívül tartalmaz változó mennyiségű vitamint és nyomelemeket (a vas mennyisége számottevő).





Értékelés: Nincs

Pi viz / mérési eredmények?

hát jó ideje vadászok "hivatalos " de legalábbis műszerrel mért értékek után, papíron miben különbözik a csapvíztől, de ilyet még sosem adott senki...

Ilyet is olvastam valahol: ha nagyon szennyezett vízből készitik a pivizet akkor a ki nem szűrt szennyező anyagoknak is plussz energiát adnak, ami többet árt mint használ....

bildi

Értékelés: Nincs

Szlovákia nem szegény!!!!!!!!!

sőt, gyors ütemben fejlődik a gazdaságunk, 2009  - Euro
Igen, nálunk is Pí víz folyik. :)

Értékelés: Nincs

Nem hát!

Nem hát!
Sőt, a jelenlegi magyar kormány a korábbi viszonyokhoz képest Magyarországot döntögeti a nyomor felé, nagy sikerrel.

Értékelés: Nincs

Nagy pozsonyunk nem szegény

Kedves Katka!
 Igen Szlovákiában tényleg fejlődik a gazdaság de csak Nyitráig, azzal  véget is ért a gazdasági-csoda Szlovákiában!
 Sajnos. Ahogy megyünk kelet félé úgy látszik meg a szegénység.
 Nincs munkalehetőség, nincs pénz. Bevágják a nagy átlagfizetést, amit a pozsonyi fizetések emelnek meg, máshol meg távolról sem közelíti meg az átlagot. Mindezt azért tudom mert én is felvidéki vagyok csak a szegény-negyedből.
 Nem akarok ezen az oldalon politizálni - amúgyse szoktam -, nem TE tehetsz róla hogy ilyen a helyzet, de ezt muszáj volt megírnom, mert kikívánkozott belőlem.
  Szia!

Értékelés: Nincs

Heló Ilka!

Hát igen, tudom sajnos, hogy keleten nem fényes a helyzet. De így ebbe bele sem gondoltam, én így dél-nyugatról beszéltem, mert itt lakom, kelet messsze van, még nem is voltam ott, talán legmesszebb Prešovban, de ott már egész más volt, mint itt. Ég és föld

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.