Egészséges táplálkozás és a daganatos betegségek megelőzése

Bevezetés

A magyarországi lakosság daganatos halálozása a világon a legnagyobbak közé tartozik. Ezen változtatni mindannyiunk lehetősége és feladata, ugyanis

a daganatos betegségek több mint egyharmada megelőzhető!

Igaz ez? Igaz! Hogyan? Egészséges életmóddal - a dohányzás mellőzése és rendszeres fizikai aktivitás, sok mozgás - valamint egészséges táplálkozással.

Ez utóbbiról lesz szó a következőkben.

Két oxfordi epidemiológus, Richard Doll és Richard Peto 1981-ben kimutatta, hogy a tudatos és egészséges táplálkozással a daganatos halálozás mintegy 35 %-os csökkenését lehetne elérni a betegség megelőzésének eredményeként. Azóta közlemények sokasága igazolta a táplálkozásnak a daganatos betegségek kockázatát csökkentő, illetve növelő szerepét, majd a világ legkitűnőbb szakembereinek közreműködésével 6 évvel ezelőtt vaskos könyv jelent meg az USA-ban, amely több ezer vizsgálat, kutatás adatait elemezte, értékelte és a megelőzésben szerepet játszó ajánlásokat megfogalmazta. A könyv szerzői a táplálkozás és a daganatos betegségek közötti összefüggéseket a következőképpen csoportosították:

  • bizonyított összefüggések, ez azt jelenti, hogy epidemiológiai vizsgálatokból származó tudományos bizonyítékokkal alátámasztott, a szakemberek által egy-öntetűen elfogadott, igazolt összefüggés van egy táplálkozási tényező és valamelyik daganat kialakulása között;

  • valószínű összefüggések, ez azt jelenti, hogy az adatok, epidemiológiai vizsgálati eredmények többsége amellett szól, hogy a táplálkozási tényező és valamelyik daganat között oki kapcsolat van, de ez a kapcsolat nem száz százalékosan bizonyított;

  • és feltételezhető összefüggések, ami azt jelenti, hogy az epidemiológiai vizsgálatok alapján jelenleg nem lehet egyértelműen kijelenteni a táplálkozási tényező daganat-kockázat növelő szerepét, de a kutatások és vizsgálatok egy része alapján felvetődik az összefüggés lehetősége; további vizsgálatok döntik majd el a felvetés megalapozottságát, vagy alaptalan voltát.

A továbbiakban a daganatellenes, illetve kockázatnövelő táplálkozási tényezők ebben a csoportosításban kerülnek bemutatásra.

Kérdés lehet az, hogy jelen vannak-e a kockázatnövelő tényezők a magyarországi táplálkozásban? A hazai élelmiszervásárlási statisztikai adatok, valamint a táplálkozási vizsgálatok alapján a válasz egyértelműen - igen.

Lehet ezen változtatni? A válasz ismét igen - a kockázati tényezőket megismerése után az egészséges táplálkozás elterjesztésével, általánossá tételével. Az egészséges táplálkozás alapjait mutatja be a 2002 tavaszán megjelent "Táplálkozási ajánlások a felnőtt magyarországi lakosság számára" című összeállítás, amely tartalmazza a daganatos kockázatot csökkentő üzeneteket is.

Az egészséges táplálkozás számos betegség kialakulásának veszélyét csökkenti, így a daganatos betegségekét is, a továbbiak ezért az egészséges táplálkozás alapelveire épülnek, de kiemelt hangsúlyt kapnak a daganatos betegségek megelőzésében szerepet játszó tényezők.

Táplálkozási kockázati tényezők és ajánlások a daganatos betegségek kockázatának csökkentésére

1. A túlzott energiabevitel, illetve a mozgásszegény életmód, valamint a következményes elhízás/túlsúly bizonyítottan növeli a méh, valószínűleg a vese és feltehetően a vastagbél daganat veszélyét; a menopauza (változás) kora után kialakuló testtömeg-növekedés valószínűleg fokozza a mellrák kockázatát.

Egyes elemzések szerint az elhízás/túlsúly feltehetően a vastagbél és az epehólyag daganat kialakulásával is összefüggésben van.

A rendszeres fizikai aktivitás (fizikai munka, mozgás, sport) feltehetően csökkenti a tüdő- és a mellrák keletkezésének kockázatát.

Mi a helyzet nálunk? Magyarországon a kilencvenes évek első felében a férfiak 62 %-a, a nők nem egészen 50 %-a elhízott/túlsúlyos volt, azóta ez az arány valószínűleg nőtt (Európa szerte növekszik az elhízás gyakorisága), tehát a túlsúly/elhízás, mint kockázati tényező jelen van hazánkban.

Mit jelent a túlsúly és az elhízás? Több mint 130 évvel ezelőtt dolgozta ki egy Kanadában működő belga orvos, Jacques Quetelet az un. testtömeg indexet, amelynek segítségével meghatározható, hogy valaki sovány, normális súlyú, vagy éppen túlsúlyos, illetve elhízott. A testtömeg index kiszámítása egyszerű: a méterben megadott testmagasság négyzetével el kell osztani a testsúlyt, az eredmény a testtömeg index. Például 165 cm-es testmagasság és 80 kg-os testsúly esetén a számítás a következő: 1,65 x 1,65 = 2,723; a következő lépés: 80:2,723 = 29,38, tehát a testtömeg index 29,38. Hogyan értékelhető ez a szám?

Ha a testtömeg index

  • 18,5-nél kisebb akkor soványságról, ha

  • 18,5 és 24,9 között van, akkor normális testtömegről, ha

  • 25 és 29,9 között van akkor testességről és

  • 30 felett elhízásról van szó.

A példában szereplő egyén tehát túlsúlyos, aki igen közel áll az elhízáshoz, a felsorolt daganatos betegségeket tekintve fokozottan veszélyeztetett.

Ajánlás: az egészséges testtömeg megtartása, illetve visszaszerzése egészséges táplálkozással és rendszeres mozgással.

A testtömeg-csökkentő táplálkozás lényege: kevesebbet kell enni (férfiak számára 1500, nőknek 1200 kcal/nap), elsősorban a zsiradék és cukorbevitelt kell erélyesen csökkenteni. A diéta alapja: a zöldség-főzelékfélék, gyümölcsök bősége, valamint a teljes értékű gabonafélék (korpát is tartalmazó barna lisztből készült termékek), sovány tej és tejtermékek, sovány húsok.

A zöldség-főzelékfélék és gyümölcsök többségének energiatartalma nem nagy, naponta több alkalommal kell ezekből a táplálékokból fogyasztani az elhízás megelőzése, illetve kezelése érdekében. A hüvelyes főzelékfélék energiában gazdagok, mégis fontos elemei a táplálkozásnak és a diétának, ugyanis értékes fehérjét, élelmi rostokat, vitaminokat és ásványi sókat (valamint a vércukor- és a koleszterinszint szabályozását elősegítő összetevőket) tartalmaznak. Testtömeg-csökkentő diétában természetesen a hüvelyesek kisebb mennyiségéből kell elkészíteni az ételeket.

A többi zöldség- és főzelékféle hasonló értékekkel rendelkezik, ráadásul nagy víz- és élelmi rosttartalmuk is előnyt jelent a diétában. Az élelmi rostok teltségérzetet előidéző hatása lényeges tényező a diéta eredményességében.

A testtömeg csökkentő diétában, illetve elhízás megelőző táplálkozásban természetesen jelen vannak a zöldség-főzelékféléken, gyümölcsökön kívül a napi fogyasztásra ajánlott másik három élelmiszercsoport tagjai is, így a teljes őrlésű, azaz élelmi rostban gazdag gabonafélék, valamint a tejből az 1,5 % zsírtartalmú, a túróból a sovány (0,5 % zsír), a sajtokból a kisebb zsírtartalmúak (20 % alatt: Tenkes, Köményes, Túra, Óvári) jöhetnek szóba. A sovány húsok közül a csirke, sovány sertés és a halak kerülnek a diétába. Lényeges a zsiradék nélküli, vagy csak igen kevés zsiradék hozzáadásával történő elkészítés, mind a főzelékek, levesek, mind a húsok esetében. Cukornak, édességeknek, cukrászsüteményeknek, cukros üdítőknek és alkoholnak nincs helye a testtömeg-csökkentő diétás táplálkozásban. Kedvezőbb a hatása a több kis étkezésből álló napi táplálkozásnak, mint az egy-két étkezésből álló diétának. Annak érdekében, hogy a fogyókúraiparban használt számtalan, a tudományos alapokat nélkülöző, hosszú távon hatástalan módszer okozta kudarcot, gyakran egészségkárosító hatást a fogyni kívánó elkerülje kizárólag a kezelésben jártas orvos, dietetikus és testnevelő együttese által irányított programhoz csatlakozzék testtömeg-csökkentő kezelés céljából.

A megfelelő mozgásmennyiség, a szakszerűen fokozott fizikai aktivitás nélkül a fogyókúra nem lehet eredményes. A fogyókúrázónak tudni kell, hogy az elért eredmény megtartása éppen olyan fontos, mint a fogyás, ezért a testtömeg-csökkentő időszak befejezése után már soha nem lehet visszatérni a korábbi, az elhízást előidéző táplálkozáshoz és elégtelen fizikai aktivitáshoz. A megengedett táplálékokból valamivel többet lehet fogyasztani, mint a fogyókúra idején, de a kerülendőket továbbra is mellőzni kell. A megtanult mozgást, tornát, fizikai aktivitást pedig változatlanul tovább kell folytatni.

2. A bőséges zöldség-főzelék- és gyümölcsfogyasztás bizonyítottan csökkenti számos daganat kockázatát, valójában elmondható, hogy általános daganatmegelőző hatása van.

Bizonyítottan csökkenti a szájüreg, garat, nyelőcső, tüdő (elsősorban a zöldfőzelékek), gyomor (főleg a nyersen fogyasztható zöldségfélék, hagyma, sárgarépa, paradicsom, citrusfélék), valamint a vastagbél, végbél daganat kockázatát (az utóbbi daganat esetében csak a zöldség-főzelékfogyasztás kedvező hatása igazolódott).

A zöldség-főzelék és gyümölcsfogyasztás valószínűleg csökkenti a gége, hasnyálmirigy, mell és hólyagrák, továbbá feltételezhetően csökkenti a petefészek, méh, méhnyak, és pajzsmirigy daganat, valamint a máj, dülmirigy és a vese daganatok kialakulását (az utóbbiakat csak a zöldség-főzelékfogyasztás).

A magyarországi zöldség-főzelék-, gyümölcsvásárlás Európában a negyedik legkisebb volt 1995-ben, a hazai egy főre jutó, egy év alatt vásárolt mennyiség 36 %-a a görög, 62 %-a a spanyol és 54 %-a az olasz vásárlásnak, ezekben az országokban a daganatos halálozás mintegy harmada-fele például az angliai rákos halálozásnak. A nemzetközi ajánlás: 400-800 g/nap, Magyarországon 2000-ben a háztartások egy főre jutó élelmiszervásárlásából számított mennyiség 285 g/nap volt. Az elégtelen zöldség-főzelék- és gyümölcsfogyasztás, mint kockázati tényező jelen van a magyar táplálkozásban.

Ajánlás: 400-800 g/nap zöldség-főzelék és gyümölcs fogyasztása minden felnőtt számára. Mindenki egyék naponta legalább háromszor zöldség-főzelékfélét, gyümölcsöt!

A zöldség-főzelékfélék és gyümölcsök hatásának tanulmányozása során kitűnt, hogy a sötétzöld levelű zöldség-főzelékfélék rendszeres és bőséges fogyasztása bizonyítottan véd a tüdőrák és a gyomorrák ellen és valószínűleg a szájüreg- és garatrák ellen is.

A keresztesvirágúakban (káposztafélék, retek, torma) gazdag táplálkozás valószínűleg véd a vastagbél-végbélrák és a pajzsmirigyrák ellen.

Az allium-csoportba tartozó zöldségfélékben (hagymafélék), a paradicsomban (jelentős flavonoid- likopén- tartalom) és citrusfélékben gazdag táplálkozás gyomorrák ellen védő hatása bizonyított.

A kedvező hatásban nyilván szerepe van a zöldség-főzelékfélékben, gyümölcsökben lévő alkotóelemeknek, köztük a vitaminoknak és a flavonoidoknak.

A C-vitamin bőséges bevitele valószínűleg csökkenti a gyomor- és feltehetően a szájüreg-, garat-, nyelőcső-, tüdő-, hasnyálmirigy-, méhnyakrák kockázatát.

A karotinoidok valószínűleg csökkentik a tüdő- és feltehetően a nyelőcső-, gyomor-, vastag- és végbél-, mell- és méhnyakrák kockázatát. Köztudott, hogy ezek a vitaminok bőségesen vannak jelen ennek az élelmiszercsoportnak a tagjaiban. Az E-vitaminban gazdag táplálkozás feltehetően csökkenti a tüdő- és a méhnyakdaganat kockázatát. A zöldség-főzelékfélék és gyümölcsök E-vitamintartalma jó, az olajos magvak, dióféléké kiemelkedő, de kitűnő forrás a búzacsíra, a teljes őrlésű gabonafélék és a növényi olajok, margarinok is, a hüvelyesek közül pedig a sárgaborsó.

A zöldség-főzelékfélékben lévő flavonoidok daganatellenes hatását számos kutatás igazolta. Egyes flavonoidok, például a fisetin, apigenin, luteolin hatásosan gátolják a daganatos sejtszaporodást, a fisetin a citrusfélékben, az apigenin az alma héjában, a luteolin a zellerben található nagyobb mennyiségben). Egy 5 évvel ezelőtt közölt nagy klinikai vizsgálat kimutatta, hogy minél nagyobb a flavonoid bevitel, annál kisebb a tüdőrák kialakulásának veszélye, ez elsősorban a quercetin nevű (főként a salátában, olajbogyóban, hagymában, petrezselyem zöldben található) flavonoidnak köszönhető. A quercetin és apigenin gátolja a festékes anyajegydaganat (melanoma) kifejlődését, áttételképző és beszűrődést előidéző tulajdonságát, és általában a daganatok gyors fejlődéséhez szükséges érhálózat kialakulását. A kutatások világszerte folynak a ma már több mint 5.000 ismert flavonoid kedvező hatásait illetően.

3. A teljes értékű gabonafélék(azaz korpát, sok élelmi rostot is tartalmazó gabonaféle, illetve ebből készült kenyér, péksütemény, száraztészta stb.) bőséges fogyasztása (600-800 g/nap) feltehetően csökkenti a gyomor, vastagbél, végbéldaganat kockázatát.

A bennük lévő élelmi rostok bőséges bevitele feltehetően csökkenti a vastagbél-, végbél-, mell- és hasnyálmirigy-daganat kockázatát, a bőséges cukorfogyasztás feltehetően növeli a nyelőcsőrák kialakulásának veszélyét.

A teljes értékű gabonafélék vásárlásáról nincs adat, de abból, hogy Magyarországon az összes gabonatermék vásárlása a negyedik legkisebb volt Európában 1995-ben arra lehet következtetni, hogy valószínűleg nem számottevő. Hazánkban a férfiak élelmi rostbevitele átlagosan 27, a nőké 25 g/nap volt az ajánlott 30-35 g/nap helyett, és minden második férfinak és nőnek 25 g-nál kevesebb volt a napi élelmi rostbevitele a nyolcvanas évek második felében. A hazai cukorvásárlás az ötödik legnagyobb volt Európában 1995-ben és a hozzáadott cukor energiaaránya 14, ill. 17 %-volt az ajánlott 10 energia % helyett a kilencvenes években.

A gabonafélék elégtelen fogyasztásából, az élelmi rostok elégtelen beviteléből és a cukor bőséges beviteléből származó kockázat jelen van a magyar táplálkozásban.

Ajánlás: a teljes értékű gabonafélék bőséges napi fogyasztása, a hüvelyesek rendszeres (nem naponta történő) fogyasztása, a cukor- és édességfogyasztás jelentős korlátozása.

A gabonamagvak és a belőlük készült gabonafélék (cereáliák) fogyasztásával a szervezetbe kerülő keményítő (összetett szénhidrát) és fehérje mennyisége jelentős. A gabonamagvak többi tápanyagának és összetevőjének az őrleményben megmaradt mennyisége az őrléstől és a finomítástól függ. Az élelmi rostok, zsiradékok, vitaminok, ásványi sók, valamint a cereáliák egyéb biológiailag aktív alkotóelemei elsősorban a csírában és a korpában vannak jelen, amelyek mennyisége a finomítás során nagy mértékben csökken. Az eddigi kutatások elsősorban arra vonatkoztak, hogy általában a gabonafélék fogyasztása gyakorol-e kedvező hatást a daganatképződés megelőzésére, és csak kevés adat van a teljes értékű gabonafélék hatásáról. Annyi azonban megállapítható, hogy a teljes értékűek bizonyos daganatok kockázatát csökkentik, de a cukorban gazdag táplálkozás feltehetően növeli a nyelőcsőrák kockázatát. Ebből következik, hogy a daganatmegelőző táplálkozásban a teljes értékű gabonaféléknek van helye: barna és magvakat tartalmazó, magokkal megszórt kenyerek, péksütemény, száraztészta, müzli - ezek naponta többszöri fogyasztása javasolt.

4. A túlzott vörös húsmennyiséggel jellemezhető táplálkozás (marha-, birka-, sertéshús) valószínűleg növeli a vastagbél- és végbélrák kockázatát és feltehetően fokozza a hasnyálmirigy-, mell-, dülmirigy- és vesedaganat kockázatát.

A jelentős tojásfogyasztás feltehetően növeli a végbél-vastagbél daganat kockázatát.

A különféle vegetáriánus táplálkozási formák valószínűleg a szájüreg, orr-garat, gyomor, hasnyálmirigy, vastag- és végbél, mell, petefészek és hólyag daganat kockázatának csökkenésével járnak.

A fehér húsok (csirke, kacsa, pulyka) és a hal fogyasztásával kapcsolatosan daganatos betegség kockázatnövekedése nem volt bizonyítható, inkább kockázatcsökkentő hatás valószínűsíthető.

A vörös hús-fogyasztás kockázatnövelő hatására nincs elfogadható magyarázat, feltehetően összefügg a nagyobb összes zsír- és telített zsírtartalommal, valamint az elkészítéssel.

A grillezés, nyárson sütés valószínűleg növeli a gyomor-, a grillezés, nyárson sütés és a zsiradékban sütés valószínűleg fokozza a vastagbél- és végbélrák kockázatát. A grill és nyárson sütés hatására a kiolvadó zsír rácsöppen a közvetlen lángra, parázsra, sütőlapra és rákkeltő illóanyagok keletkezhetnek belőle, amelyek visszaszállnak a húsra.

A pácolás és füstölés feltehetően növeli a végbél- és vastagbéldaganat kialakulásának veszélyét, a pácoláshoz használt nitrit/nitrát vegyületekből rákkeltő anyag (nitrozamin) keletkezhet a szervezetben. A helytelen, nem szabályosan végzett füstöléssel szintén kerülhetnek káros anyagok az élelmiszerre. Nincs arra adat, hogy a rákkeltő anyagok keletkezésével járó ételkészítés és tartósítás Magyarországon milyen mértékben befolyásolhatja a daganatos betegségek kockázatát. Egyes adatok szerint a dohányzással százszor több nitrozamin kerül a szervezetbe, mint a táplálkozással.

A háztartások egy főre jutó átlagos húsvásárlása 1999-ben 162 g/nap volt, az ebből számított egy főre jutó napi vörös hús mennyiség 104 g körül lehetett, azaz valamivel több, mint 10 dkg. Érdemes megemlíteni, hogy a háztartásstatisztikában tíz jövedelmi kategória szerint is feldolgozták az egy főre jutó élelmiszere-mennyiségeket, ebből kiderül, hogy 2000-ben a legkisebb jövedelműek esetében 71 a legnagyobb jövedelműek esetében 131 g volt az egy főre jutó napi vörös hús mennyiség. A szakemberek, szakmai bizottságok által ajánlott vörös húsfogyasztás legfeljebb 80 g/nap, eszerint Magyarországon a vörös húsok átlagos fogyasztása nagyobb, és a rendszeresen túlzott mennyiséget fogyasztók számára ez kockázati tényező lehet.

Magyarországon az átlagos tojásvásárlás 256 db/fő/év, vagyis háromnegyed tojás naponta, ráadásul a vásárolt mennyiség folyamatosan csökken a kilencvenes évek elejétől, ez a mennyiség nem jelent kockázatot.

Ajánlás: a vörös hús fogyasztása ne haladja meg a 80 g-ot naponta. A vörös húsok helyett válasszunk fehér húsokat (csirke, kacsa, pulyka) és halakat. Kerüljük azokat az ételkészítési, tartósítási eljárásokat, amelyek révén a húsokkal rákkeltő anyagok kerülnek a szervezetbe.

5. A tej és tejtermékek rendszeres fogyasztása feltehetőn növeli a dülmirigy (prosztata) és a vese daganatos megbetegedésének kockázatát.

Magyarországon 2000-ben az egy főre jutó évi tej és tejtermékvásárlás 163,7 kg volt, ez a mennyiség ugyanebben az évben az ötödik legkisebb Európában. A háztartások egy főre jutó tejvásárlása 67,6 liter és tejtermékek mennyisége pedig 15,4 kg volt, ez naponta egy főre 186 g tejet és 4 g tejterméket jelent. Az egészséges táplálkozás ajánlásai szerint felnőtteknek naponta legalább fél liter (500 g) tejet kellene fogyasztaniuk.

A fentiekből megállapítható, hogy Magyarországon a bőséges tej és tejtermékfogyasztással, mint feltehető daganatos kockázati tényezővel, nem kell számolni.

A magyarországi átlagos tejfogyasztás messze van a bőségestől, valójában elégtelennek mondható, ezért a tejfogyasztás növelése szerepel a táplálkozási ajánlásokban az értékes fehérje-, valamint jelentős kalciumtartalom (fél liter tejben a napi kalciumszükséglet csaknem kétharmada található), továbbá számottevő vitamintartalom (A-, D-, B2-vitamin) miatt.

Ajánlás: fogyasszunk naponta legalább fél liter sovány tejet (1,5 % zsírtartalom), illetve aludttejet, kefirt, joghurtot) és egy kevés sajtot, sovány túrót.

6. A túlzott zsiradékbevitel feltehetően növeli a tüdő-, vastagbél-, végbél-, mell- és dülmirigy-daganat, a túlzott állati zsír-bevitel feltehetően növeli a tüdő, mell, vastagbél, végbél, méh és dülmirigy daganatos megbetegedésének kockázatát.

A túlzott koleszterin-bevitel feltehetően növeli a tüdő- és a hasnyálmirigyrák kialakulásának veszélyét.

Európában a magyar zsiradékvásárlás volt a legnagyobb 1995-ben, ebben az időben a hazai táplálkozásban a zsírenergia arány 38 % volt az ajánlott 30 energia % helyett, és a telített zsírok energiaaránya 14 % volt férfiak és 15 % nők esetében az ajánlott 10 energia % helyett. Magyarországon a férfiak átlagos zsiradékbevitele csaknem kétszer, a nőké mintegy másfélszer nagyobb volt, a férfiak átlagos koleszterin-bevitele csaknem kétszer, a nőké mintegy 30 %-kal nagyobb volt az ajánlottnál a kilencvenes évek első felében.

A daganatos kockázatnövelő túlzott zsiradék-, telített zsír- és koleszterin-bevitel veszélye jelen van a hazai táplálkozásban.

Ajánlás: csökkentsük az ételkészítéshez és kenyérkenéshez használt zsiradék, elsősorban az állati eredetű zsírok mennyiségét és kerüljük a zsiradékban gazdag élelmiszerek fogyasztását. Ételkészítéshez, kenyérkenéshez használjunk növényi eredetű zsiradékot, étolajat, margarint. Kerüljük a nyílt láng fölötti sütést és az étel megégetését. Kerüljük a koleszterinben gazdag állati termékek (belsőségek, szárazkolbászok, hurkafélék, májas felvágottak, tepertő szalonna, császárhús stb.) rendszeres fogyasztását.

7. A túlzott sóbevitel valószínűleg fokozza a gyomorrák kialakulásának veszélyét, és a sózott hal bizonyítottan növeli az orr- garatrák, és valószínűleg a gyomorrák kockázatát.

Magyarországon a férfiak csaknem négyszer, a nők mintegy két-és-félszer több sót fogyasztanak az ajánlott napi 6 g-nál. A túlzott sóbevitel kockázatnövelő veszélye jelen van a magyarországi táplálkozásban.

Ennek az igen nagy sóbevitelnek a kétharmada az élelmiszerekből származik, az egyharmada pedig az ételek ízesítéséből, sózási szokásainkból.

Ajánlás: a sózás és a sóban gazdag élelmiszerek kerülése (sós rudak, sós mogyoró, sós sütemények, zsiradékban sült krumpli, csipszek, sózott szalonna, sonka, legtöbb húskészítmény, a sajtok többsége, a savanyú káposzta, kovászos uborka). Kevesebb sót kell használni az ételek ízesítéséhez, és felesleges megsózni a zöldpaprikát, paradicsomot, uborkát, retket. Az élelmiszeripar feladata, hogy a szokásos élelmiszerek kisebb sótartalmú változatainak gyártására sor kerüljön a minél közelebbi jövőben.

8. A túlzott és rendszeres alkoholfogyasztás bizonyítottan növeli a szájüreg-, garat-, gége-, nyelőcső-, máj- és valószínűleg a vastagbél-, végbél- és mellrák kockázatát.

Magyarországon a kereskedelemben eladott mennyiségből számítva az egy főre jutó etanol-terhelés (tiszta, 100 %-os alkohol) 10-11 liter/év két évtizede, ez 1998-ban a nyolcadik legnagyobb érték volt Európában.

A túlzott és rendszeres alkoholfogyasztás daganatos kockázatnövelő veszélye fennáll a lakosság egy részében Magyarországon.

Ajánlás: aki nem iszik, ne kezdje el, aki fogyaszt alkoholt, mértékkel tegye (mérsékelt fogyasztás: egy egység = 10 g tiszta alkoholnak megfelelő ital, azaz 1 dl bor, 2 dl sör, 2 centiliter tömény ital naponta nőknek, kétszer ennyi férfiaknak).

9. A zöld tea rendszeres fogyasztása feltehetően csökkenti a gyomorrák kockázatát.

A túlzott kávéfogyasztás feltehetően növeli a hólyagrák kockázatát, a maté tea (igen forrón isszák) fogyasztása feltehetően növeli a száj és garat, valamint a nyelőcsőrák veszélyét.

Az igen forró italok gyakori fogyasztása feltehetően fokozza a nyelőcsőrák kockázatát.

A túlzott kávéfogyasztás (naponta 5, vagy annál több) nem általánosan jellemző a magyar lakosságra. Elképzelhető, hogy a túlzott kávéfogyasztással kapcsolatosan észlelt hólyagrák kockázat-fokozódás a sok kávét ivók közt gyakoribb dohányzás következménye. A maté tea fogyasztása hazánkban ritka, a forró levesek rendszeres fogyasztása egyéni és nem néptáplálkozási jellemző lehet.

Ajánlás: kerüljük a túlzott kávéfogyasztást és a túl forró levesek, italok élvezetét.

10. Egyéb tényezők: Mikrobiológiai szennyeződés, mikotoxinok.

Az aflatoxinok az Aspergillus flavus nevű penészgomba termékei, valószínűleg növelik a májrák kockázatát. Elsősorban a földimogyoró, kukorica, ritkán a pisztácia szennyezői. Magyarországon az élelmiszerellenőrzés igen magas színvonalú, aflatoxinnal szennyezett élelmiszer nem kerülhet forgalomba.

Az ochratoxinok a Penicillium viridicatum és az Aspergillus ochraceus nevű gomba termékei, valószínűleg a szennyezett növényi táplálékot fogyasztó állat belsőségei, valamint a gombával fertőzött gabonamagvak, kávébab, hüvelyesek közvetítésével kerülnek az ember szervezetébe és feltehetően növelik a máj- és veserák kockázatát. A szigorú ellenőrzés következtében Magyarországon nem kerülhet forgalomba ochratoxinnal szennyezett élelmiszer.

Élelmiszeradalék anyagok. Az eléggé elterjedt hiedelemmel ellentétben az élelmiszerekben szokásos mennyiségben jelen lévő adalékanyagok nincsenek kapcsolatban semmilyen rák kialakulásával.

Étrendkiegészítők. A gyártók és forgalmazók ajánlásaival ellentétben semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra, hogy az egészségesen, változatosan táplálkozó embernek bármilyen étrend-kiegészítőre szüksége lenne a daganatos kockázat csökkentése érdekében. Nem igazolódtak azok a vélekedések sem, hogy egy-egy tápanyag megadózisa (a szükséges mennyiséget többszörösen meghaladó adag) védelmet nyújtana a daganatos betegségek ellen, sőt a béta-karotin megadózisok növelték a tüdőrák előfordulását dohányzó férfiakon, illetve azbeszt-munkásokon.

Jód. A tartósan jódhiányos táplálkozás valószínűleg növeli, a kielégítő jódbevitel csökkenti a pajzsmirigy-rák kockázatát. Célszerű Magyarországon sózáshoz a jódozott konyhasót használni.

Élelmiszerbiztonság. Bizonyított kockázatcsökkentő hatása van a megfelelő tárolásnak, a hűtőszekrény helyes használatának. Ez annak köszönhető, hogy a hűtőszekrény használattal jelentősen csökkenteni lehetett a sóval történő tartósítás gyakorlatát, valamint a penészedés veszélyét. A zöldség-főzelékfélék, gyümölcsök, gabonafélék száraz, hűvös helyen történő tárolása, a húsok és húskészítmények hűtőben, fagyasztóban, a tej és tejtermékek hűtőben tárolása így közvetve daganat kockázatot csökkentő hatással rendelkezik.

Összefoglalva megállapítható, hogy számos daganatos betegség kockázati tényezője felismerhető a magyar lakosság táplálkozásában, illetve ezek jelenlétére következtetni lehet az élelmiszervásárlási, illetve a háztartásstatisztikai adatokból, valamint a korábban elvégzett táplálkozási vizsgálatok eredményeiből. Ezek a tényezők a következők: a férfi lakosság kétharmadát, a nők felét érintő túlsúly/elhízás, az elégtelen zöldség-főzelék- és gyümölcsfogyasztás, az elégtelen (teljes őrlésű) gabonafogyasztás, az elégtelen élelmi rostbevitel, a túlzott cukorbevitel, a rendszeres alkoholizálás, a túlzott zsiradék-, állati zsír- és koleszterin-bevitel, valamint a túlzott só-bevitel. Az egészséges táplálkozás ajánlásai, amelyek a táplálkozással összefüggő betegségek kockázati tényezőinek megszüntetésére irányulnak daganatos betegségek kockázatát csökkentő javaslatokat, amelyek bemutatásra kerültek.

Az egészséges táplálkozással - zöldség-főzelékfélék és gyümölcsök, valamint teljes értékű gabonafélék bőséges fogyasztása minden nap, sovány tej és tejtermékek, sovány húsok és húskészítmények naponta történő fogyasztása, kevés zsiradék-, elsősorban kevés állati zsír-felhasználás, csökkentett cukorfogyasztás, az alkoholos italok mellőzése, vagy mértékletes fogyasztása, a sózás kerülése, az ételek odaégetésének, nyílt láng fölött való készítésének kerülése - jelentősen csökkenteni lehet a daganatos betegségek kialakulásának veszélyét.

A daganatos betegségek kockázatát csökkentő táplálkozás megkönnyítésére szolgál az OKK-OÉTI Dietetikai Főosztálya által kidolgozott, kétszer két hetes étrendi minta, amelyek megvalósításához anyagkiszabások és receptek adnak segítséget. Az étrendek és anyagkiszabások két változatban készültek, az egyik változat energiatartalma 2100, a másiké 2500 kcal/nap. Az első változat a könnyű, ülő munkát végző nőknek, 60 éven felüli, fizikailag kevéssé aktív férfiaknak szól, a másik változat a könnyű, ülő munkát végző fiatal férfiaknak, valamint a közepesen nehéz munkát végző fiatal nőknek.

Természetesen az életkornak, valamint a fizikai aktivitásnak és a testtömegnek megfelelően egyénileg a két megadott energia tartalmú étrendtől eltérő lehet, az energiaszükséglet ennek megfelelően növelhető, vagy csökkenthető az energia-bevitel. Ha az egészséges testtömegű egyén testsúlya csökken, akkor többet kell enni, ha növekszik a testsúly, akkor kisebb adagokat kell fogyasztani. Ha valakinek a túlsúlya/elhízása miatt fogyni kell, akkor a kisebb energiatartalmú étrendet válassza, ha ez nem elég a testsúly csökkentéséhez, akkor konzultáljon kezelő orvosával.

A bemutatott étrend csak ötletadó minta, amitől bátran el lehet térni és teljesen újat lehet alkotni, a lényeg az, hogy a változtatás a részletesen tárgyalt és ismertetett ajánlások szellemében történjék.

...

Szerzők: Dr. Rodler Imre, Dr. Zajkás Gábor - a cikk és a folytatásában található étrend-összeállítások az Élelmezés.hu oldalán olvashatók

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólások

Rák megelőzés .....

Sziasztok!

Tanácsot szeretnék tőletek kérni rák megelőzés témakörben.

Abba a kategóriába tartozom, akiknél genetikailag van sok esélye (most állok vizsgálat előtt, hogy pontosan kiderítsük mennyi) a mellráknak felmenőimnek 4. generáció óta van. Rólam annyit 30as éveim elején, két gyerekkel, 3. éve szoptatok. Viszonylag egészségesen táplálkozok, de azért mindent eszek ami jól esik. Amit szedek Every Women, női teák: cickafark, palástfű, citromfű - minden nap, Moksa, D3, időnként Huminiqum ..... lelkileg kiegyensúlyozott alkat vagyok (ezt azrét írom, mert tudom hogy ennek is nagy szerepe van a rák kialakulásában). A kérdésem az volna, ha genetikailag bennem van, akkor tudok e tenni valamit ellene esetleg táplálkozással, vagy bármivel ? ill. milyen vizsgálatokon érdemes rendszeresebben részt vennem? Válaszaitokat előre is köszönöm!

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Rák megelőzése, hosszú élet

Szia! A születéskori genetikai állomány csupán hajlamot jelez, ez max. 15%-ban játszik szerepet a később kialakuló betegségeinkben! A többit mi tesszük hozzá az életmóddal.

Tehát ha valakinek 15% a hajlama a rákra, de odafigyel, akkor szinte esélytelen a komolyabb betegség kialakulása. Viszont ha genetikailag nincs "kódolva" daganatra, de hanyagul éli életét, akkor nagy eséllyel meg fog betegedni.

Te nagyon ésszerűen gondolkozol, hogy jobb a megelőzés, odafigyelés, mint majd a tűzoltás, amikor lehet késő...

Nézzük meg együtt mivel lehet a legtöbbet tenni a daganatos, de más degeneratív betegségek megelőzése érdekében:

- legalább 80%-ban olyan élelmiszerek fogyasztása, ami tápanyagban gazdag, nem szennyezi hanem regenerálja a testet: zöldségek, gyümölcsök, teljes gabonák, hüvelyesek, olajos magvak, csírák, finomítatlan növényi olajok (állandó fogyasztásra csak az olívaolaj és a kókuszolaj alkalmas, a többit csak kúraszerűen), fermentált bio tejtermékek, hús és hal csak ellenőrzött környezetből

- állati fehérje átlagban max. 10-12% legyen

- étkezés nyugodt körülmények között, jól megrágva, egyszerre keveset

- bélflóra helyreállítása, karbantartása: rostok, szinbiotikumok

- rendszeres, nem teljesen kimerítő - inkább feltöltő testmozgás

- megfelelő légzés, légzőgyakorlatok: jóga, csikung

- stresszhelyzetek csökkentése, stressz célzott kezelése, pozitív szemlélet, ezt segíti elő a shang-gung

- gyógynövények kúraszerű fogyasztása (mindenkinek az aktuális igényének megfelelően)

- időnként végezzünk el egy teljes testre kiterjedő méregtelenítést: bél, vese, máj, tüdő, vér, szövetek, bőr... (egy példa megtalálható itt az oldalon is), a méregtelenítést támogatja a Civirsh ősi keleti mozgássor is

- hormonális egyensúly megtartása, visszaállítása, AVIVA torna

- elegendő napfény (D vitamin szint), friss levegő

- alacsony glikémiás terhelés (finomított, cukrozott, készételek ételek kerülése)

- gluténfogyasztás csökkentése, kordában tartása (egy héten kb. 3-szor lehetne fogyasztani)

- szabadgyökök lekötése megfelelő mennyiségű antioxidáns fogyasztásával (növényi táplálék, kiegészítők)

- a tápanyaghiány megelőzésére, kezelésére organikus és hatásos kiegészítőket szedjünk (változatosan), iktassuk ki teljesen a szintetikus készítményeket

- figyeljünk a gyógyszerfogyasztásra, csak végső (?) esetben alkalmazzuk, hiszen a mellékhatások sokszor súlyosabbak, mint az eredeti probléma

- kerüljük a hormonális fogamzásgátlókat

- kialakult ételintolerancia kezelése, a kimutatott (pl. Food Detective teszttel) ételek kerülése

- kezdjük a napot citromos langyos vízzel és pár csepp olívaolajjal, majd reggelizzünk rendesen!

- 2 - 3 óránként étkezzünk, hogy a vércukorszint ne zuhanjon le

- lefekvés előtt 2-3 órával már ne együnk semmit

- fogyasszunk egész napra elosztva sok folyadékot, főleg tiszta vizet

- legyen értelme, feladata életünknek, higgyünk valamiben, ami előre visz, segítséget nyújt, örömet okoz

- szánjunk időt magunkra, pihenjünk, szakítsunk időt kikapcsolódásra, szórakozásra

- ápoljuk családi és baráti kapcsolatainkat

Biztosan lehet folytatni a sort, lényeg, hogy találd meg, ami az egészséges életmódon belül NEKED beválik, kell! Mert nincs olyan étel - gyógynövény - terápia kombináció, ami csodaszerként mindenkinél egyforma mértékben beválik. Ki kell tapasztalni mire van szükséged!

Ajánlom még figyelmedbe A világ rák nélkül című könyvet is!

Biztos vagyok benne, hogy ha odafigyelsz, akkor megszakad a "rákos genetikai vonal"!!!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
aetherwoman's picture

Sziasztok!Kellene egy kis

Sziasztok!

Kellene egy kis segítség, aggódom egy hozzátartozóm miatt. Mivel nincs külön téma ehhez, ide írom. 

Az illető sokáig dohányzott kb 25 évig biztosan, de mióta abbahagyta, még mindig nagyon köhög,és kiderült, hogy bevérzések vannak a tüdején. A szíve se teljesen egészséges, állítólag ez is behatással volt rá.

Szeretném tudni, mit lehet tenni, hogy javuljon az állapota, legalább egy kicsit, illetve, hogy ne súlyosbodjon. Nem az a megrögzött mindenből a legegészségesebbet fajta, de örülnék ha legalább tudnám milyen ennivaló az, amivel jót tehet a szervezetének, illetve egyéb módszerekre is kíváncsi vagyok, jó lenne neki kitalálni valamit.

Köszi szépen!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

tüdőproblémák

Kedves Aetherwoman!

Gondolom teljeskörű kivizsgáláson vett részt, mást nem mondtak neki?

Hozzátartozód is szeretne jobban lenni, vagy Te szeretnéd, hogy jobban legyen? Ha Ő vállalkozik arra, hogy alternatív módon segíti az öngyógyítás beindulását szervezetében, mindenképpen személyes konzultációt ajánlok Dr. Komáromy Hédivel, a lakatbobe kukac antalvali pont hu címen tudtok időpontot egyeztetni.

Addig is minden finomított (fehér liszt, cukor, margarin, stb.), adalékanyagokkal készült terméket ajánlatos lenne kiiktatnotok és az állati fehérjéket és a glutént minimalizálni.

Niki

Értékelés: Nincs
aetherwoman's picture

Kedves Niki!Elsősorban én

Kedves Niki!

Elsősorban én szeretném, ő egyelőre nem tudja, mihez kezdjen, még kesergett is azon, hogy kb másfél éve abba is hagyta a dohányzást, és erre utána következik be ez...

Mindenképpen mondom neki, hogy mit kerüljön aztán meglátom mit reagál, remélem kicsit kinyílik a szeme, hogy mi tenne jót neki, habár ő sok mindenre nyitott, ha mást nem is, de mindenképp meghallgat :)

Köszi, ha van fejlemény, még írok!

Ja és csak éves vagy milyen tüdőszűrés volt és kapott egy értesítést, hogy menjen be, mert baj van, és úgy mondták neki, meg hogy ezért köhög csúnyán időnként, de ezen kívül többet én sem tudok.

(beszerkesztettem második hozzászólásodat az elsőbe, Niki)

Értékelés: Nincs

étrendkiegészitő véleményre

Sziasztok, Ilyet ajánlottak, jó ez szerintetek? (ez az összetevőlistája) * Búza csíra fű kivonat * Brokkoli kivonat * Szőlőmag kivonat * Szőlőhéj kivonat * Vörös áfonya kivonat * Heritium species * Feketeszeder kivonat * Fekete áfonya kivonat * Gránátalma kivonat * Zeller kivonat * Földimogyoró héj kivonat (luteolin, Arachis hypogaea L.) Flavonoid és Apigenin tartalmú étrendkiegészítő kapszula. "magas sulforaphane és ellagsav tartalma is megkülönbözteti az egyszerű szárított "gyümölcs-zöldség héj, mag" örleményektől" Ismerősnek ajánlották daganatterápiához. Köszönöm helka

Értékelés: Nincs

fibroadenoma

Sziasztok! Hugomnak ( 19 éves) nemrégiben fibroadenomát találtak a mellében. Mit tegyen hogy elmúljon a daganat?

Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

Fibroadenoma

Kedves Judit!
Ez egy jóindulatú daganat, ezt biztosan az orvos is mondta, tehát nyugodjatok meg! DE! Ez egy jel arra, hogy valamit nem jól csinál a húgod... Ha írnál az életmódjáról, miket eszik, mennyit és mit iszik, mennyit mozog, érte-e valamilyen trauma (pl. a nőiségével kapcsolatban, vagy olyan, ami arra volt hatással), fogyaszt-e cukrot, félkész-, készételeket, szed-e fogamzásgátlót vagy egyéb gyógyszert, milyen a ciklusa, rendszeres-e, vannak-e fájdalmai, rosszullétei, egyszóval hogyan viseli azt kb. 5-7 napot, volt-e esetleg abortusza?
Az, hogy ez a daganat elmúlik-e egy teljes életmódváltással kiegészítve meg rengeteg antioxidánssal és egy nagyméregtelenítéssel és nem kell műteni, ideális esetben nagy az esély rá, de nem vagyok orvos, tehát kijelenteni nem tudom...mindenesetre ezekre a dolgokra nagy szüksége van, hogy ez a daganat ne térjen vissza esetleg már egy rosszabb formában...

Nyugodtan válaszolhatsz itt is, vagy ha szeretnétek magánban is.

Szép napot Nektek!

Berni

Értékelés: Nincs

Évente 33500 ember hal meg rákban Magyarországon

Évente 33 és fél ezer ember hal meg rákban Magyarországon - mondta az InfoRádiónak az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-helyettes főorvosa. Ottó Szabolcs professzor hozzátette: a nőknél a vezető halálok már nem az emlő-, hanem a tüdőrák, csakúgy, mint a férfiaknál.

Harminc éven át folyamatosan emelkedett Magyarországon a daganatos betegségek miatti halálozások száma, 2000-ben azonban megállt ez a folyamat. Jelenleg hazánkban évente 33500 ember hal meg rákban - mondta az InfoRádiónak az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-helyettes főorvosa.

Ottó Szabolcs hozzátette: az, hogy a halálozások száma stagnál, komoly eredmény. Ez egyrészt a diagnosztikai és a gyógykezelési módszerek fejlődésének, másrészt a szűrési programoknak köszönhető. "Talán az emberek megértenek valamit abból, hogy mi csak azokat tudjuk meggyógyítani, akik hagyják magukat" - mondta a professzor.

Változott az is, hogy mely daganatos megbetegedések követelik a legtöbb áldozatot a nők körében. A listát 2002-ig az emlőrák vezette, a második a vastag- és a végbélrák, a harmadik pedig a tüdőrák volt. Ma a tüdőrák a vezető halálok, ezt követi az emlő-, a vastag- és a végbélrák - magyarázta Ottó Szabolcs.

A szakértő szerint ennek oka lehet, hogy megváltoztak a nők dohányzási, italozási szokásai, több lehet a stressz, nagyobb a létbizonytalanság. Annyi biztos, hogy a férfiasabb életforma hozzájárult ahhoz, hogy a tüdőrák mellett az ajak- és szájüregi rák az élre tört - jegyezte meg.

A férfiaknál is a tüdőrák követeli a legtöbb áldozatot, ezt követi a vastag- és végbélrák - fűzte hozzá az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-helyettes főorvosa, hangsúlyozva: az európai rákhalálozási listán Magyarország az elsők között van.

forrás: inforádió.hu

Értékelés: Nincs

Egészséges életmóddal a sors ellen

A nem dohányzó, normál súlyú, egészségesen étkező és rendszeresen mozgó nők kisebb eséllyel halnak meg különösen szívbetegség és rák miatt, derül ki a Harvard Egyetem közleményéből, mely a British Medical Journal szeptemberi számában jelent meg.

Bár az eredménye nyilvánvalónak tűnik, a kutatók remélik, hogy az egészséges életmód hosszú távú jótékony hatásainak bemutatása felhívja az emberek figyelmét arra, hogy életmód-változtatással sokat tehetnek életük meghosszabbításáért, a rákos és a szívbetegség miatti halálozás elkerüléséért. "Eredményeink alapján a különböző életmódi tényezők kombinációja sokkal több hatást fejt ki, mint egyetlen faktor önmagában" - magyarázta a kutatás vezetője, Dr. Rob M. van Dam, a Brigham és Női Kórház Channing Laboratóriumának adjunktusa. Van Dam elmondta, hogy egyértelműen a dohányzás kerülése a legfontosabb az egészség szempontjából, de a rendszeres testmozgás, az egészséges táplálkozás, valamint a testsúly megtartása további jelentős egészségügyi hasznot jelentenek. Fontos, hogy megerősítsék a dohányzás elleni, illetve az egészséges életmód melletti népegészségügyi kampányt.

A kutatás során 77 782 nőt kérdeztek meg 1980-tól 24 éven át minden évben életmódjáról és egészségi állapotáról. A vizsgálat időtartama alatt 8 882 nő halt meg, közülük 1 790-en szívbetegségben, 4 527-en rákban. A sohasem dohányzó, egészségesen étkező, nem túlsúlyos és fizikailag aktív nők halálozási rizikója 55 százalékkal alacsonyabbnak bizonyult. A rákos halálozás kockázata 44 százalékkal, míg a szívbetegségek miatti halálozás 72 százalékkal kisebb ebben a csoportban. Az egyedi rizikótényezőket vizsgálva megállapították, hogy a halálesetek 28 százalékát okozta a dohányzás, 14 százalékát az elhízás, 17 százalékát a testmozgás hiánya, míg 13 százalékát a helytelen táplálkozás. A nemdohányzó nők körében a halálesetek 22 százalékáért a kövérség okolható. A halálozás 7 százalékát a kutatók annak tulajdonították, hogy a résztvevők nem fogyasztottak kis mennyiségű alkoholt sem, mivel a mértékletes alkoholfogyasztás csökkenti a szívbetegség miatti halálozást. Az erős alkoholizálás viszont a rákos halálozás kockázatát növeli, derült ki. A szakértők szerint fontos lenne, hogy minden orvos beszéljen betegével az életmódi tényezők szerepéről, és a vizsgálatok, ellenőrzések során ne csak a legújabb gyógyszerekről, valamint a receptfelírásról legyen szó.

forrás: betegszob.hu


Értékelés: Nincs

Brokkolival és karfiollal megelőzhető a prosztatarák

Aki hetente kétszer eszik brokkolit és karfiolt, az akár a felére csökkentheti a prosztatarák veszélyét - állapították meg amerikai kutatók. A karfiol fogyasztása 52, a brokkolié 45 százalékkal csökkenti a veszélyt.

A zöldségek közül messze a karfiol és a brokkoli a leghatásosabb a prosztatarák megelőzésében - állapították meg az amerikai Nemzeti Rákközpont kutatói, akik 2900 ezer olyan férfit vizsgáltak négy éven keresztül, akiknél prosztatarákot diagnosztizáltak.

Megállapították, hogy a brokkolit vagy karfiolt fogyasztó férfiak szervezetében sokkal lassabban terjed a rák. Bár mindkét zöldségféléről tudták korábban is, hogy segíti a rák megelőzését, azt csak most bizonyították be, hogy a prosztatarák ellen különösen hatásosak.

Nagy-Britanniában évente 32 ezer férfinál állapítanak meg prosztatarákot, és tízezren halnak bele a betegségbe - vagyis óránként több mint egy halálos áldozatot követel a kór.

A betegek száma drámaian emelkedik a fejlett, jóléti országokban; Észak- és Nyugat-Európában az összes rákos megbetegedés 12 százaléka felett van a prosztatarákosok aránya. Magyarországon a negyedik leggyakoribb rákfajta.

A megbetegedés veszélye a korral nő - ötven év felett egyre gyakoribb. Némelyik prosztata-tumor lassan nő és ritkán képez áttételt, míg mások nagyon agresszíven fejlődnek.

forrás: inforádió.hu

Értékelés: Nincs

Fiatalodni akar? Itt a recept! - brokkoli

Megállítható a szervezet védekező rendszerének romlása - állapították meg a kutatók. Egy új tanulmány eredményei szerint, a szervezetnek a szulforafán nevű antioxidánsra van szüksége, amelyből sokat találunk a brokkoliban.

Az erélyes antioxidáns szulforafánt legnagyobb mennyiségben a brokkoli tartalmazza. Már korábban is voltak adatok arra, hogy növeli a szervezet méregtelenítő enzimjeinek hatékonyságát, és arra utaló adatok is olvashatók, hogy bizonyos rosszindulatú daganatok kockázatát csökkenti.

Az antioxidánsok ellensúlyozzák az úgynevezett szabad gyökök egészségünket károsító hatását. Anyagcserénk folyamatosan termel szabad gyököket, illetve ezeket a szennyezett levegőben lévő részecskék útján is belélegezzük.

A szabad gyökök erősen oxidálnak, ettől károsodnak a sejtjeink, de lassú oxidáció - rozsdásodás - zajlik érelmeszesedés során az ereinkben is. A szabad gyökök ezért megbetegítenek, öregítenek, ezt szervezetünk különböző antioxidáns eljárásokkal igyekszik ellensúlyozni.

Andre E. Nel, a Kaliforniai Egyetem egyik legújabb tanszékén, a nanomedicinával foglalkozó részlegen dolgozik. Munkatársaival arra voltak kíváncsiak, milyen utakon tudja a szervezet a kívülről és a belülről támadó, szabadgyökhatást semlegesíteni.

"Egy ideje tudjuk, hogy a szabad gyökök fontos szerepet játszanak az öregedés folyamatában is, de eddig főleg azzal foglalkoztunk, miképpen keletkeznek ezek a károsító anyagok és nem tisztáztuk, milyen utakon próbáljuk ezeket leküzdeni" - nyilatkozta a munkacsoport vezetője.

A Journal of Allergy and Clinical Immunology elektronikus kiadásában megjelent tanulmányukban a kutatók beszámolnak idős egereken végzett kísérleteikről, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy a szulforafán az immunvédekezésben működő antioxidáns gének és enzimek csoportját úgy teszi aktívvá, hogy azok leküzdik a szabad gyökök sejtkárosító hatását.

Szulforafán a brokkolin kívül a karfiolban és a káposztában - és más káposztafélékben - is található, de legnagyobb mennyiségben a friss brokkoliban fordul elő. A vegyület a zöldségekben cukorhoz kötve van jelen, majd a szervezetben felszabadul. A gyomorban erélyesen gátolja a gyomorfekélyt okozó baktérium, a Heliobacter pylori szaporodását is.

forrás: inforádió.hu


Értékelés: Nincs

Na és mi jobb a brokkolinál?

Hát a brokkolicsíra!!!! Mert a hatóanyagok a brokkolicsírában sokkal nagyobb, akár százszorors mennyiségben megtalálhatók, mint a kifejlett brokkoliban. Ja és egész évben hozzá lehet jutni és garantáltan bio Ez a káposztacsírára is igaz

Értékelés: Nincs

A vörös húsok növelik az emlőrák kockázatát?

A Bostoni Brigham Kórház és a Harvard Egyetem Orvostudományi Karának munkatársai érdekes kutatási eredményről számoltak be. Megfigyeléseik szerint a vörös húsok túlzott fogyasztása növelheti az emlőrák kialakulásának valószínűségét.

A kutatók egy 1989-ben indított, mintegy 91 ezer ápolónő részvételével zajló vizsgálat adatainak egy részét elemezték. A vizsgálat kezdetekor a nők mind 40 évnél fiatalabbak voltak, és 1991 és 2003 között mintegy ezer nőnél alakult ki emlőrák. A kutatás mintegy tíz éve alatt a résztvevők többször is töltöttek ki táplálkozási kérdőívet, amelyen a kutatók kb. 130-féle élelmiszer fogyasztásának szokásaira kérdeztek rá.

Az eredmények elemzése azt mutatta, hogy a vörös húsok fogyasztása növeli bizonyos fajta emlőrákok kialakulásának valószínűségét. A kutatást vezető Dr. Eunyoung Cho szerint azok körében, akik legalább napi egy adag vörös húst fogyasztanak, a hormonszenzitív emlőrákok gyakorisága mintegy 97 százalékkal nagyobb (azaz közel duplája), mint azoknál, akik csak heti háromszor egy adag húst esznek meg. (Egy adagnak számít kb. 10 dkg sertés vagy marhahús).

Cho szerint azt a következtetés levonni, hogy a vörös húsok fogyasztása emlőrákhoz vezet, talán korai még levonni, de azt már nem tartja elhamarkodottnak, hogy azt javasolja a nőknek, hogy csökkentsék a vörös hús bevitelét. 'Nem sok olyan tényező van, amivel az emlőrák kialakulásanak valószínűségét csökkenthetjük, és az is ismert, hogy a vörös hús vastagbéldaganatot okoz'- érvelt a szakember. Az is ismert, hogy az elhízás is emeli a mellrák kockázatát, így közvetve is érdemesnek tűnik a húsfogyasztás visszafogása.

forrás: Betegszoba.hu

Értékelés: Nincs

A sörivás növelheti a hasnyálmirigyrák kialakulásának esélyét

A dohányzás és a szeszesitalok, különösen a sör fogyasztása növelhetik a hasnyálmirigyrák kialakulásának esélyeit, derült ki egy, az "Emésztőrendszeri Betegségek Hét 2008" konferenciáján ismertetett tanulmányból.

"Kutatásaink szerint a sör jóval károsabb a többi szeszes italnál a hasnyálmirigyrák kialakulásának szempontjából" - nyilatkozta Dr. Michelle A. Anderson, a Michigani Egyetem professzora. Dr. Anderson és kollegái a Hasnyálmirigyrákosok Országos Regiszterének adatait felhasználva vizsgálták a dohányzás és az alkohol szerepét a betegség kialakulásában. Összesen 453 férfi és nő adatait vizsgálták meg ilyen szempontok szerint.

A kemény dohányosok körében (akik 40 éven át napi egy doboznál többet, vagy 20 éven keresztül több mint két dobozzal szívtak naponta) a hasnyálmirigyrák átlag hét évvel korábban jelentkezett, mint a nem dohányosoknál. A hasnyálmirigyrákosok átlagéletkora általában 70-80 év. Azok között, akik naponta több mint három pohár italt fogyasztottak, a betegség átlag 10 évvel korábban jelentkezett, mint az absztinenseknél.

Dr. Anderson szerint a sörivók vannak a legnagyobb veszélyben, a többi alkoholos italhoz képest ugyanis ez növeli leginkább a hasnyálmirigyrák kialakulásának esélyeit.

A dohányzás már régóta ismert rizikófaktor a betegség kialakulásában. A állandó alkoholfogyasztás növelheti a krónikus gyulladási folyamatok előfordulásának esélyeit, amely szintén összefüggésbe hozható a rák kialakulásával. Ugyanakkor kiderült az is, hogy a dohányos és az alkoholfogyasztás együttes hatása nem növeli tovább a rák kialakulásának esélyeit.

Az Amerikai Rákgyógyászati Társaság becslései szerint ebben az évben az Egyesült Államokban 38 000 pácienst diagnosztizálnak majd hasnyálmirigyrákkal, és mintegy 34 000 fognak meghalni a betegség miatt. Mivel a hasnyálmirigyráknak gyakran nincsenek tünetei, ezért sokszor csak előrehaladott állapotban sikerül diagnosztizálni, amikor a kezelések már kevésbé hatásosak, a túlélési esély pedig jóval alacsonyabb. A hasnyálmirigyrák azonban már korai stádiumban is végzetes. Az ötéves túlélési esély mindössze 33 százalék az első stádiumú esetekben is.

A hasnyálmirigynek kulcsfontosságú szerepe van a vércukorszint fenntartásában, mivel itt termelődik az inzulin, és egyéb más hormonok. A hasnyálmirigy daganatainak korai felismerése elsődleges fontosságú a túlélés szempontjából. Dr. Richard Zubarik a Fletcher Allen Egészségügyi Központ kutatója nemrég kidolgozott egy eljárást mely során egy tumormarker vértesztet (CA19-9) kombinált endoszkópos ultrahang vizsgálattal. Ezzel a módszerrel a rákot már igen korai állapotban is fel lehet ismerni.

Bár az eljárás meglehetősen költséges, az orvosok szerint igen ajánlott a veszélyeztetett pácienseknek, akiknek a családjában már előfordult korábban ilyen megbetegedés.

forrás: Betegszoba.hu

Értékelés: Nincs

Gyümölcsöt a gyermekeknek!

Az Európai Bizottság "Iskolai Gyümölcs Program " elnevezéssel új programot indít, melynek célja a gyermekek egészséges étrendjének kialakítását és fenntartását. A nyugtalanító adatok szerint 22 millió gyerek túlsúlyos, öt millió kis európai pedig kifejezetten elhízott.

Mindez összefügg az egészségtelen táplálkozással, a zsíros ételek fogyasztásával. Ezért szorgalmazza a bizottság az iskolás gyermekek friss zöldséggel, gyümölccsel való ellátását.

Hegyi Gyula, az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottságának a tagja fontosnak tartja, hogy így egészséges étkezési szokásokat lehet kialakítani fiatal korban. A magyar képviselő azt is üdvözli, hogy a bizottság évi kilencven millió eurót ajánl fel a tagállamoknak a gyümölcsök, zöldségek beszerzésére. A támogatás társfinanszírozásban történne, 50-50 százalékos arányban, de a kevésbé fejlett uniós régiókban a pénz háromnegyedét az EU állná.

Hegyi Gyula a javaslat kapcsán emlékeztet arra, hogy a WHO ajánlása szerint naponta legalább 400 gramm gyümölcsöt és zöldséget kellene fogyasztunk, de nagyon sok gyerek és felnőtt ennél lényegesen kevesebbhez jut hozzá. Nem mellesleg a kiváló magyar zöldség- és gyümölcstermelés is támogatást kapna az iskolai gyümölcs-program révén. A magyar képviselő ugyanakkor figyelmeztet a növényvédő szerekkel fertőzött gyümölcsök, zöldségek veszélyeire is. Hegyi Gyula szerint ha a magyar kormány bekapcsolódik az iskolai gyümölcs programba, akkor ki kell kötnie, hogy csak alacsony növényvédőszer-tartalmú termékekre terjedhet ki a támogatás.

forrás: Orvosiszótár

Értékelés: Nincs

Annyira idióták ezek az euró-technokraták

Csúnya zöldséget, gyümölcsöt is vehetünk majd? Brüsszel módosítana

Véget érhet a kifogástalan zöldségek és gyümölcsök kora. Az EU 26 olyan minőségi szabályt szüntetne meg a jelenlegi 36-ból, amely például a termék méretét és alakját is előírja. A szakértő szerint a szabályrendszer lazítása a minőség rovására fog menni.

Több mint két tucat forgalmazási-minőségi szabványt vonna vissza az Európai Bizottság. Jelenleg 36 olyan előírás van érvényben, amely a kereskedelmi forgalmazásra szánt zöldségek és gyümölcsök küllemét szabályozza. Így például azt, hogy egy eladásra szánt extra minőségű banán nem lehet túlzottan görbe, és nem lehet rövidebb 14 centiméternél.

Az EU túlszabályozottnak tartó bírálók kedvenc normái közül a tervek szerint 26-ot visszavonnának. Első hallásra talán abszurdnak tűnnek a termékenként több oldalas rendeletek, ám voltak ennél sokkal elvetemültebb javaslatok is egykor Brüsszelben.

Az egyik legemlékezetesebb példa, amikor az uborka görbeségi szögét akarták meghatározni, vagy amikor a kicsavarodott testű répákat és az elferdült póréhagymákat akarták kitiltani az EU piacáról. „Az egyre magasabb árak és az egyre élénkebb piaci kereslet okán értelmetlen lenne kidobni a szemétbe a csúnya termékeket” – áll az EU illetékes bizottságának közleményében.

Azt azonban hangsúlyozták, hogy a „szépségtörvény" eltörlésének javaslata nem fog kiterjedni arra a tíz zöldség-, illetve gyümölcsfajtára, amelyből a legtöbb fogy az EU piacán. Így továbbra is szigorú előírásoknak kell majd megfelelnie az almának, a citrusféléknek, a kivinek, a fejes salátának, a barack- és nektarinféléknek, a körtének, az epernek, az édespaprikának, a szőlőnek, valamint a paradicsomnak.

További 26 termékfajtáról azonban levenné a kezét a bizottság. „A szigorú szabványrendszer valóban rengeteg fejtörést okoz a legtöbb termelőnek, mégsem tartom helyesnek, hogy eltörlik ezeknek a forgalmazási-minőségi szabályoknak egy részét. Magyarországon ugyanis így is hiány van a kiváló minőségű termékekből – főként dinnyéből, szilvából és őszibarackból –, így a szabályok lazításával csak tovább romolhat a helyzet” – véli Szabó József, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A jelenlegi alaki szabványokkal való szakítás azonban egyelőre még csak az elképzelések és javaslatok szintjén jár, az unió tagállamainak mezőgazdasági miniszterei ugyanis leghamarabb októberben szavazhatnak erről a kérdésről.

Mi lehet majd egyben csúnya és finom is?
- Sárgabarack, szilva, cseresznye
- Articsóka, avokádó
- Spárga, gomba
- Padlizsán, cukkini, uborka
- Bab, Borsó
- Kelbimbó, karfiol, fejes káposzta
- Répa, zeller
- Cikória, spenót
- Fokhagyma, póréhagyma, lilahagyma
- Földimogyoró, dió
- Sárgadinnye, görögdinnye

VilágGazdaság - http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=233378&fr=hle

Értékelés: Nincs

Tüdőtisztításra

 Sziasztok!
A barátnőm és a párja végre letették a cigit!Tüdőtisztításra tudnátok ajánlani valamit!köszönöm

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A cigi után

Nagyon fontos, hogy minél többet menjenek friss levegőre, és ússzanak rendszeresen. Mivel a cigaretta - mint tudjuk - C-vitamin gyilkos, szabadgyök képző (1 szál 1014 szabad gyököt képez a szervezetben) és erőteljes vízelvonó hatású, ezért nagyon fontos, hogy megfelelő mennyiségű C-vitamin, antioxidáns és tiszta víz jusson a szervezetükbe.
Szívem szerint a 8hetest javasolnám , de ha végesek az anyagi lehetőségek, akkor a következő dolgokat tartom fontosnak, ami elősegíti a tüdőtisztulást:

  • Maximolok valamelyike
  • NewVera
  • Noni
  • EchinaceaFormula
  • Revenol és/vagy CascadingRevenol

Igyák rendszeresen a következő teakeveréket:

  • árnika
  • cickafark
  • csalán
  • fenyő
  • izlandi zuzmó
  • kakukfű
  • kenderkefű
  • libapimpó
  • paszternák
  • pemetefű
  • télizöld
  • turbolya
  • tüdőfű
  • tüdőzuzmó
  • utifű
  • zsázsa
  • zsurló

A fenti gyógynövények felhasználásával változatos teaféléket variálhatnak maguknak. A lényeg az, hogy a kakukfű és a tüdőfű mindegyik keverékben benne legyen. Ezek mellé még válogassanak össze 2-3 alkotót a fentiek közül.
A következő ételeknek van még jótékony hatása a tüdőre:

  • cékla (nyersen!)
  • aludtej (természetesen valódi házitejből)
  • mindenféle hagyma
  • mindenféle retek (főleg a fekete)
  • hagymás főtt burgonyasaláta citromlével és olívaolajjal elkészítve
  • borszőlő nyersen
  • bármilyen gyümölcs de főleg a magas víztartalmúak, és a fekete és pirosbogyós változatok
  • savanyúkáposzta és a leve is
  • sárgarépa és a leve is
  • paszternák és a leve is
  • zsázsacsíra és az összes többi csíra is
  • búzafűlé
  • spirulina alga
  • paradicsom

Üditőital helyett fogyasszanak magas C-vitamin tartalmú frissen facsart gyümölcsleveket, vagy csipkebogyó teát.
És rendszeresen szaunázzanak, hogy a bőrük is mielőbb tolja ki a nikotint, ebben sokat segíthat, ha szaunázás előtt bekenik a bőrüket Refresh-sel vagy Indulge-dzsal.

Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

Dohányosoknak

Közvetlen a tüdőre ragasztva, gyönyörűen méregtelenít a Vitáltapasz is!
Érdemes a talpon kezdeni a kúrát (7-10 napig), majd utána még 5-6 napig a tüdőre rakni, megdöbbentő, hogy milyen trutyit képes kihozni!

Berni

Értékelés: Nincs

Súlyos betegségre valamilyen neways termékes kúra!

Szia! Tudnál nekem segíteni egy nagyon fontos dologban?! Egy ismerősömnek az apukája elég rossz állapotban van, mindig is sokat ivott, főleg bort (napi több litert) és most bekerült a kórházba májzsugorral és nyombélfekéllyel és van még mellé valami félrebeszélés ,zavarodottság és aggresszió, és ez állítólag mind a sok piától! Összetudnál nekem állítani valamilyen kúrát? Már nem sok esélyt jósolnak neki!       U.i: a 8 hetest nem tudnák kifizetni, de még pár tízezret igen!      Köszönöm

Értékelés: Nincs

Névtelen - májzsugor

Kedves Névtelen, Vali ha megengededitek hozzászólnék én is.

Ami a diétát illeti, nagyon le kell csökkenteni az állati fehérje bevitelét, mert a zavarodottság innen ered, gondolom olyan lehet, mint aki nem normális, zavart, dezorientált. Ez azért van, mert a májfunkciók nem müködnek, nem tud a máj méregteleníteni, ezért a méreganyagok és főleg az állati fehérjéből, főleg húsból keletkező húgysav, ammónia az agyban csapódik le, ez egy metabolikus szindróma - zavar és úgy hívják, hogy encephalopatia. Ezért kell kerülni az állati fehérjét, hogy minimalizáljuk ezt a húgysavat. Nagyon fontos, hogy legyen rendszeres széklete, minden nap akár többször, mert ha székrekedése van és sokáig pang a béltartalom a belekben, abból is salakanyagok termelődnek, amik szintén az agyban csapódnak le. Ettől lesz zavart, agresszív - nép nyelven szoktuk mondani : agyára ment a húgy - szószerint. Milyen találó a magyar nyelv.

Egyen sok olyan táplálékot, amiben sok a K-vitamin, mert a máj nem tud ilyenkor véralvadási faktorokat termelni, így a beteg vérzékeny lesz, biztos kevés is a trombocytája, a normál érték 150 - 400. Lehetnek a testén pontszerü vérzések, piros pöttyök, ezt úgy hívják petechyé, ez utal a rossz véralvadásra.

Ha kiitatják azt a tényezőt, ami kiváltotta ezt az állapotot, ebben az esetben az alkoholt és betartják a diétát, amit Vali is írt fent, akkor éldegélhet még, bár nem tudom mennyire súlyos az állapota.
A MilkThistle egy csoda, azt érdemes lenne megrendelni.
K-vitaminból pedig sok van például a lucernacsírában. Vannak más forrásai is, de szerintem ez azért jó, mert egyáltalán nem terheli le a májat, könnyen emészthető és egy ilyen beteg embernek sok szüksége van tápanyagra. A lucernacsíra egy kiváló táplálék.
Remélem tudtam én is segíteni.:)
Kitartást :)

Katka

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Májzsugor

Elég összetett a probléma, de van remény. Kezdetnek azt javasolnám, hogy csináljátok meg a májvédő kúrát, ami nem túl drága. Utána meg kéne tartani a Maximol - NewVera párosítást. és mellé szedni kéne az Ingenioust. Ha erős a gyulladás a nyombélfekély miatt, akkor nem ártana Anatomixot is szednie, már az elejétől fogva.
Az étkezését tekintve itassatok vele minél több vizet, alkohol nuku, hús nuku, cukor nuku, nem ártana betartani a candida-kúra étkezési szabályait, mivel az alkohol erősen elsavasítja a szervezetet.
Kezdetben biztosan levert és agresszív lesz, de sok kitartással és türelemmel legyetek iránta.
Ha telik még a keretből, akkor etessétek vele a Passion Flower Plust is, mert erős nyugtató hatása van, és jókat tud majd tőle aludni, erősen csillapítja az elvonási tüneteket is.
Kitartást az egész családnak!

Értékelés: Nincs
Csaba's picture

A hasi elhízás összefügg a hasnyálmirigyrákkal

Azoknál az elhízott nőknél, akiknek a túlsúlya főként a hasuk környékén van, 70 százalékkal nagyobb valószínűséggel fejlődik ki hasnyálmirigyrák - állapították meg svéd kutatók.

Ezt az összefüggést férfiak esetében már korábban felfedezték, a British Journal of Cancer című szakfolyóiratban megjelent kutatási eredmények szerint azonban a nők kockázata is magasabb.

A Karolinska Intézet munkatársai 138 ezer, menopauza után lévő amerikai nőt követtek nyomon, hét éven át, közülük 251-nél alakult ki hasnyálmirigyrák. Derék- és csípőbőségük aránya alapján csoportokat alkottak a tanulmányozott nőkből, és azt találták, hogy azoknál, akiknél a kapott érték a legnagyobb volt, 70 százalékkal nagyobb valószínűséggel fejlődött ki ez a tumorfajta.

A hasnyálmirigy rákját sokszor későn diagnosztizálják, gyakran csak akkor, amikor már szétterjedt, ezért nehéz a sikeres kezelése. Túlélési aránya igen alacsony, a diagnózist követő ötödik év után a pácienseknek mindössze 2-3 százaléka él.

A szakemberek úgy vélik, az elhízás az inzulinszint növekedésén keresztül emeli a hasnyálmirigyrák kockázatát. Az elhízás kockázatnövelő hatását korábban már több más ráktípusnál jelezték kutatók.

Forrás: Inforádió

Értékelés: Nincs

csokitéma

Kedves Vali és Berni!
A Rossmannban és a DMben lehet kapni 70%os bio étcsokit,400ft alatt van az áruk és nincs bennük emulgeálószer,(szójalecitin)csak kakaó ,kakaóvaj és nádcukor(azt hiszem volt valaki, aki kifejezetten ilyen szójamenteset keresett). Én ezeket szoktam venni. Szerintetek van velük valami probléma? Nagyon jól esik egy két-kocka pl amikor sokat dolgozok, de még egy kicsit koncentrálni kell utána, kávé helyett is tökéletes tud lenni estefele.
A Másik az hogy, nekem is kicsit szőrösebb a karom az átlagosnál,olyan 3-5cm-es szőrszálaim vannak rajta ,de csak ott,kamaszkorom óta. Szerencsére teljesen szőkék úgyhogy semmit sem csinálok vele,szerinted utalhat hormonális problémára?Amúgy engem nem zavar, de ha fekete lenne...:S Szedtem fogamzásgátlót (1évig) de már előtte is olyan volt.Szerintetek?

Értékelés: Nincs

Anikonak csokitema

Szia Aniko,

ha a genmodositott szoja aggaszt a csokikban, annyit megtudtam, hogy a Lindt csokikban csak nem genkezelt szojabol szarmazo szojalecitin van (ezt allitjak a weboldalukon). A kakaorol nem mondanak semmit, remelem, csak azert, mert egyelore fel sem merul, hogy genkezelt lehet. (vagy tul naiv vagyok? majd nyomozok meg)
  Egyebkent a szojalecitint aruljak mint taplalekkiegeszitot is, szerintem ha nem genkezelt szojabol van es nem viszed tulzasba, nem gaz. Engem is inkabb a cukor aggaszt a csokiban.
           Udv  Alex


Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

70%-os bio étcsoki

Nekem csak az vele a bajom, hogy van benne cukor, mégha nádcukor, akkor is! Ugyanis a csokoládénak van egy kiváló élettani és hormonstimuláló hatása, amit a hozzáadott cukor agyoncsap, úgyhogy marad az élvezeti érték - már akinek élvezetes gejl édes íz. Én speciel utálom a csoki kellemesen savanykás-kesernyés ízét édessel kombinálni.
Aki terápiás céllal akar csokoládét fogyasztani, az 80-90%-ost és cukormenteset egyen.

A szőrökből ítélve lehet, hogy te egy kicsit androgénesebb típus vagy, de ha nem okoz panaszt, rendesen és fájdalommentesen menstruálsz, működik a szexuális életed, van orgazmusod, akkor nem kell bolygatni a dolgot.

Értékelés: Nincs

csoki

A Lindtnek van 99%-os etcsokija, viszont ez nem bio...

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

csoki bio vagy nem bio

Azt mondjátok meg, hogy ha józan ésszel belegondoltok, mi a frásznak kéne bionak lennie egy 99%-os csokiban??? Egy 99%-os csokinál nem mindegy, hogy bio-e vagy sem??? Hisz nincs benne semmi olyan, aminél számítana a bioság (tej, szója, növényi zsír, egyéb adalékok).
Egyébként ez a csoki néha kapható a SPARban, és isteni! De kezdő feketecsokievők ne kísérletezzenek vele, mert nagy csalódás lesz az íze. Csak gyakorlottaknak ajánlom!

Értékelés: Nincs

Biocsoki - aranyközépút

Ide is érvényes az aranyközépút, nem? Hát szeintem is tök mindegy, ha egy csoki 99% -os, hogy bio vagy nem bio. Ha nem bio, akkor sem fog ártani, sőt. Tényleg nem tudunk búra alatt élni. Akkor ki sem mehetnén az utcára, főleg egy nagyvárosban, mint Budapest, Pozsony. Sokkal többet árt egy séta egy ilyen városban, ahol késsel lehet vágni a szmogot, mint az hogy a 80%os csoki nem bio.
Speciel azért veszem az alnaturás 70%os csokit, mert a nem bio is ugyanolyan áron van, akkor legyen bio. De ha nem lenne, akkor megvenném a nem biot is, meg is veszem, ha úgy adódik. :)

Értékelés: Nincs

biocsoki

Minden, ami növényi eredetű, teremhet bio és nem bio körülmények között. Így a csoki is, ami belőle készül, lehet bio.
Temészetesen nem kell a ló túlsó oldalára esve mindig mindenből csakis a bio-t enni, fogyasztani. Ahhoz ui. rengeteg pénz kéne, és nem élhetünk búra alatt.

Értékelés: Nincs

nem bio csoki

Igazad lehet, ezen meg nem gondolkoztam, mert en meg sosem ettem bio csokit. Ha tudom, ezt a 99%-osat veszem. Edessegnek nem neveznem, de en is nagyon szeretem, foleg az utoizet. Nagy elonye, hogy olyan tomeny, hogy nem all fenn a veszelye annak, hogy tobbet egyunk belole a kelletenel; egy kocka elszopogatasa is maradando elmeny!

Értékelés: Nincs

bio csoki/tea/kávé

Hát vitatkoznék egy kicsit a biocsoki kérdésében. a kakaócserje, meg a teacserje  (a kávécserjéről nem tudok biztosat, de azt hiszem az is) a leginkább permetezett növénykék közé tartozik.  A kakakócserje (kakaóból lesz a csoki ugye) elég sok vegyszert kap az ültetvényen, nem hiszem, hogy a kakaóbabba ne kerülne belőle.
Nagyon fontos, hogy a teákból is a jó minőségú, nem filteres BIO teákat válasszuk ( a filterekbe kerül általában a kevésbé jó minőségű tea, minden igazi teabolond tudja ezt), a növényvédőszerek miatt.
Rosamond Richardson angol jógaoktató hölgy, aki vegetariánus, és a tiszta életmódot népszerűsíti, kitűnő tanácsokat ad, az ő könyvében (home hints and tips) olvastam erről. Ennek a könyvnek a hatására élünk már "tiszta" életmódot közel öt éve. Ami különösen tetszik benne, hogy egyátalán nem népszerűsít semmilyen konkrét terméket.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A csoki és a permet

Teljesen igazad van Vegi a tealeveleket és a kávét illetően, hisz ott a vegyszer egyenesen a felhasználandó és elfogyasztandó növényi résszel érintkezik. A kakaó esetében nem ez a helyzet, ugyanis jópár "réteg" védi hermetikusan azt a részt, amit feldolgoznak. Mellesleg a kakaó lényegesen ellenállóbb, mint a tea, sokkal kevésbé jellemző a vegyszerezése. A tea ilyen szempontból sokkal nagyobb rizikófaktor. Természetesen minőségibb és megbizhatóbb minden bizonyítottan bio alapanyagból gyártott termék, de egy 99%-os feketecsokinál szerintem elenyésző az a károsanyag mennyiség, amely esetleg bejuthat általa a szervezetünkbe.
Nem tudod, Richardson könyve megjelent már magyarul is? Én még nem találkoztam vele. Nagyon hasznos könyv, szívesen ajánlanám itt az oldalon is, ha megtudnánk a kiadót.

Értékelés: Nincs

Rosamund Richardson könyve magyarul

A könyv sajnos nincs meg magyarul, talán egyetlen könyve sem jelent még meg magyar fordításban. Én szlovákul olvastam először. Gondolkodom azon, hogy meg kéne keresni valailyen kiadót, hátha érdekelné őket a dolog. Kitűnő vegetáriánus szakácskönyvei is vannak, bár az mostanában már nem annyira hiánycikk Mo-on sem.

Értékelés: Nincs

Vegi!!! - Te is szlovákiai vagy?


Értékelés: Nincs

biodauer

Szia Vali!
Szeretném megkérdezni,hogy ismered -e  azO'R.... termékeit, különösen  a bio dauervizüket.
Fodrászatukban vettem egy sampont,ami a következőket tartalmazza: sodium laureth sulfate, cocamide dea, sodium cloride, sodium laureth 8-sulfate, cocamidprophylbetaine, disodium laureth solfosuccinate, propylane glycol, magnesium laureth sulfate, magnesium laureth 8-sulfate, piperita extract, polyquaternium-7, Magnesium Oleth Sulfate, Citric Acid, Avena Sativa Extract, Ascorbic Acid, Menthol, Salvia Officinalis Exctract, Retinyl Palmitate, Tocopheryl Acetate, Linolenic Acid, Arachidonic Acid, Linolenic Acid, Aloe Barbadensis Extract, C.l. 19140, L.l. 42080, Mathyl chloroisothiazolinone, Magnesium Chloride, Methylisothiazolinone, Magnesium Nitrate, Parfum, Hexyl Cinnamal.

Szeretném még megkérdezni, hogy mi a véleményed a Babor kozmetikumokról?

Köszönettel:

Rita

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Rita elemzése, és bio dauervize

Ez a sampon mérgek és szintetikumok tárháza. Ha ennek a cégnek a bio dauervize is ennyire "bio", akkor inkább felejtsd el!
Rita!
Bizonyára új vagy még ezen az oldalon (szeretettel köszöntelek mindenki nevében), tehát nem tudhatod, hogy márkaneveket nem elemzek, csak márkanév nélküli termékeket. Ha jobban belegondolsz, akkor rájössz, hogy miért. Egyébként is egy márkán belül is lehetnek jó és rossz összetételű termékek is, mi itt ezért elemzünk egyenként mindent.
Ha valami jónak bizonyul, akkor annak megjelenhet a neve.
Ha szorgalmasan és módszeresen végigböngészed az itt fellelhető írásokat és hozzászólásokat, szépen össze fog állni a kép a mai kozmetikai iparról, és bizonyára sok kérdésedre választ kapsz majd anélkül, hogy feltennéd őket.
Hajrá!

Értékelés: Nincs

Szia Vali!

Szia Vali!

Nemsokára, július 30.-án indulunk az olimpiára! És addig még meg kell rendelnem minden táplálékkiegészítőt amit szeretnék vinni! Most szedek Ming Goldot, Curbut, és Duriant iszom. Szeretnék még valamit rendelni ami erősítőleg hat majd rám, vagy a légzésémet könnyíti, mert félek a Pekingi levegőtől. Vagy ami esetleg segít az átállásban. Tudnál nekem segíteni?

Puszi, Mesi


Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Szia Mesike!

A légzésfunkciókat legjobban az EchinaceaFormula támogatja. Okvetlenül vigyél magaddal Eliminatort, ami az orrba cseppentve kiváló légzéskönnyítő, és a garatodba is spricnizheted. Ezzel a szájon és orron keresztüli fertőzéseket is kivédheted.
A MingGold, a Durian És a Curb jók, mellé még jó lenne at EFA Recovery Plus, hogy le ne döntsön a lábadról az ottani klíma.
Barbara mondta, hogy mit beszéltünk??? Még mielőtt elmész, ellátnálak szóban egy-két taktikai instrukcióval. Hívj, ha ráérsz.
Puszi, és légy ott a döntőben!!!

Értékelés: Nincs

Szia Vali!

 Szia Vali!

Szeretném szedni a cascading revenolt és az ingenioust. Az lenne a kérdésem, hogy együtt szedhetem-e mind a kettőt, kiegészítve maximollal?Együtt milyen adagban kéne szedni? A szoptatás mellett mehetnek ugye?
Köszönöm

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Krisztina táplálék kiegészítői

Igen, szedhetők együtt. Ahhoz viszont, hogy be tudjam állítani az adagodat, kéne tudnom, hogy milyenek az étkezési szokásaid, és hogy eddig szedtél-e valamilyen vitaminkészítményt, vagy étrendkiegészítőt. Illetve azt is, hogy a szoptatáson kívül van-e valami "bajod"?

Értékelés: Nincs

Krisztina táplálék kiegészítői

Szia Vali!

Szedtem 2 üveg duriant, nemrég fogyott el. Január óta szedek napi 1 orachelt, és a maximolt.Echinacheaból most csináltam egy 10 napos kúrát és tavasszal ittam 2 üveg NewVerat.Azért akarom szedni, mert pánikbeteg voltam és időnként jelentkeznek enyhe tünetek, nem szeretnék visszaesni.(szorongás, szédülés, hányinger)A taurinra írtad hogy jó hatással van az ilyen problémákra.Azt lefelejtettem az elöző levélből, hogy a napi 1 orachelt is szedném mellé.Az étkezési szokásaim tűrhetőek, de még van mit változtatni. Főleg a fehérliszt és a cukor terén, de már nem vészes mennyiségben fogyasztom a cukrot, és barna kenyeret is eszek sokszor.(A fehér mellé)Köszönöm

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Krisztinának pánik ellen

A Durian maradhat, és a napi 1 Orachel is a B-vitamin miatt.
CascadingRevenolból szedj be egy dobozzal 2x1 adagolásban, majd még egy dobozt, amiből már csak 1x1-et kell majd.
Ingeniousból ugyanígy, mint a cascadingból.
javaslom még, hogy tarts otthon PassionFlowerPlus-t, és amikor jön egy enyhe roham, csak akkor vegyél be belőle. Gyakorlatilag ez egy növényi "Sanax".
Próbálj meg csírákat enni, minél többet, és naponta 1 kisebb kocka 75-90%-os feketecsokit, illetve minden nap egyél meg 1 diót és 2 sárgabarackmag belet. Reggelente igyál meg egy csésze fehérteát.

Értékelés: Nincs

Szia Vali!

Szia Vali!

Van itthon PassionFlowerPlus is, azt eddig is alkalmanként szedtem. A Maximolt szedhetem még ezek mellé, vagy már sok? 90%-os csokit hol lehet kapni, mert én mindenhol csak a 75%-os csokit találtam.
Köszönöm a tanácsokat. Nagyon örülök, hogy tudsz segíteni a többiekkel együtt ha problémám van. Nagyon sok hasznos dolgot olvasok mindig. Még szerencse hogy rádakadtam lassan 1 éve.
Krisztina

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

85%-os csoki

Szia Krisztina!
Az Örs vezér téri Biocsarnokban láttam 85%-os biocsokit (Rapunzel).
MVNiki

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Krisztina csokija

Természetesen mehet a Maximol, az nálam mindig az "alap"!
90%-os feketecsokit legutóbb Szlovákiából hoztam, de nálunk is lehet kapni a SPAR-ban. Ha csak 75%-ost kapsz, az sem gáz! De nehogy bezabáld mind! Tudod, csak egy kockácska!!!

Értékelés: Nincs

Változó kor

Sziasztok, anyukám 51 éves és az utóbbi hónapokban tapasztalom nála a változó kor tüneteit: lehangoltság, kedvetlenség, depresszió. Ezenkívül erősen izzad, ez nagyon zavarja otthon is de főleg munka közben. Milyen készítményekkel/gyógyteával tudnék segíteni rajta? Köszönöm, Kriszta

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Kriszta anyukája

Szia Kriszta!
az orbáncfű javítja a klímaxot kísérő hangulati ingadozásokat. a legújabb kutatási eredmények szerint a depresszív hangulattal együtt eltűnnek a klímax egyéb kellemtlen kísérőjelenségei is.
Hormonegyensúly-teremtő teakeverék
20 rész palástfű
10 rész citromfű
15-15 rész orbáncfű, cickafark, rozmaring és zsálya.
a keverékből 1-2 tk.nyit 2 dl vízzel leforrázunk.
nem tudom, hogy édesanyád "milyen" életet él.  ami nagyon fontos elnne, hogy rengeteg vizet (2-3 liter) igyon, esetleg Maximolos vizet (egy másfél literes üvegbe tegyen 15ml-t és kortyolgassa egész nap)
csökkentse a hús fogyasztását, kerülje a cukros ételek, italok fogyasztását, no, meg az élvezeti szerekét (alkohol, cigi, kávé, fekete tea). étrendjének legalább 3/4 része zöldségből, gyümölcsből, teljes kiőrlésű gbonafélékből,olajos magvakból álljon. és mozogjon (nem aerobicra gondolok, hanem ez lehet akár egy háztömbnyi séta - aztán később ez úgy is egyre több lesz, a lényeg, hogy megemelkedjen a pulzusszáma és jól érezze magát közben!) sétáljon, szaunázzon!
az imént leírtak MINDENKIRE IGAZAk, nem csak a "klimaxos anyukákra"!!!
ajánlanám Neki -kezdésként - Maximolt, Duriant, ezek feltöltik a szervezetét ásványi anyagokkal, nyomelemekkel és vitaminokkal.
ha méregmentesen élnénk nem is kapna ekkora hangsúlyt a változó kor. a sok vegyi anyag, ami bekerül a szervezetünkbe (élelmiszerekkel, tisztító és kozmetikai szerekkel) egy "hormonbomba"-ként hat ránk, szegény "mi" nem tudunk mit kezdeni velük és felborul a hormonháztartásunk. aztán jönnek a gondok... akár mint klimax...
az izzadásra pedig próbálja ki a Subdeo-t, bár azt csak akkor érdemes használnia, ha méregmentes tisztálkodó szereket használ.  a szódabikarbóna tökéletes nem kívánatos szagok ellen, sőt az izzadást és a vele jára szagokat is csökkenti. egy próbát megér...
remélem találtál hasznos információt.
további szép napot: MVNiki
ui.: valahol olvastam, hogy intenzívebb izzadás esetén ajánlatos lúgos fürdőt, lábfürdőt venni. mivel számomra nem bírt információval nem jegyeztem meg. viszont  ígérem, hogy utána nézek és tájékoztatlak! ha valaki ismeri ÍRJON!! és !
-son fel!!! köszönöm!


Értékelés: Nincs

hormonok

Kedves Vali!
Elég személyes dolog az, amit most le fogok írni, (és egy kicsit ciki is), de remélem hogy tudsz segíteni.
Szóval, 18 éves vagyok, azt még leírnám az elején hogy anyukámnak méhnyakrákja volt huszonéves korában, nem tudni hogy mitől, lehet hogy a fogigátlótól, meg az idióta nőgyógyásza miatt is, akinek nem kellett volna diplomát adni, de hál'istennek anyum meggyógyult. Azért írtak fel neki tablettát mert rendszertelen volt a menzesze, meg nagy fájdalmai voltak. Nekem is eléggé rendszertelen, 3 havonta van, meg még egyéb problémáim is vannak, pl. túlzott szőrösödés, izzadás, hajhullás....neki ilyen gondjai nem voltak, csak a menzesz kimaradás, nekem 14 éves koromban kezdődtek el ezek a problémák, de én nem szedek fogigátlót. Tavaly voltam nőgyógyásznál, megvizsgált és hormontesztet is csináltak. A méhem kisebb mint az átlagos, de ez állítólag nem gond, férfi hormon meg sokkal több van bennem mint kellene, FLP-s sz.rokat ajánlott nekem a doki, de nem segített semmit, aztán meg valami hormon gyógyszert, amit csak pár napig kellett szedni, de az sem segített. Ez a doki mentette meg anyum életét, de nekem nem tetszett a hozáállása sem a problémámhoz, azt mondta körítve hogy ez olyan kis semmiség, nem is kéne foglalkoznom vele, meg hogy az estek 1-2%-ában(?) fordul elő ilyen fiatal korban rák, fúúú de megnyugtató, ja meg azt hogy ha lefogyok akkor be fog állni a menzeszem, pedig teljesen normális a súlyom. Tudom én hogy vannak ennél nagyobb gondok is, de azért szerintem meg lehetne érteni engem is, mindenki olyan könnyedén veszi(az orvosokra értem). Aztán meg azt mondta tesómnak(ő ment el a gyógyszeremért), hogy ha nem jövök helyre, akkor talán soha nem lehet majd gyerekem. Ezek az állítások akkor eléggé ellentmondásosak, mert akkor csak súlyosabb a helyzet. De ehhez a dokihoz már többet úgyse megyek el. Neway-es cuccokra most nem igazán van pénzem, gyűjtenem kell a sulira, de regisztrálva vagyok(a te kódoddal), és az összes kozmetikai szeremet már lecseréltem Neways-esre, meg vettem egy Subvene krémet is, kb. 1 hónapja használom, de úgy látszik megint nem fog megjönni. Egyébként már szinte az egész oldalt végigolvastam, nagyon sokat tanultam innen, azt olvastam, hogy valakinek a ProMass-t meg a Life Enhancer-t javasoltad a hormonális gondokra, ezek közül melyik lenne a fontosabb?
Nagyon örülnék ha tudnál adni valamilyen tanácsot, hogy mit egyek, igyak, szedjek? Az orvosok úgyis csak fogigátlót írnának fel, vagy valami gyógyszert, azt meg úgysem fogok szedni.





Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Amina hormonjai

Kedves Amina!
Azért késlekedtem ennyit a válasszal, mert igazából a Te ichletésedre kezdtem el még mélyebben beleásni magam az endokrinológia tudományába.
Ahhoz, hogy kikutassuk a valódi okokat, lehet, hogy egy személyes találkozóra lenne szükség.
Valószínű, hogy genetikailag hordozol egy androgén túltengésre való hajlamot, amit csak nagyon apránként és nagy türelemmel lehet helyrebillenteni. Elég sok dolgot leírtál magadról, de ez nekem még mindig kevés. Látnom kéne az alkatodat, a bőrödet, a hajadat, a körmeidet, azok sok mindent elárulhatnak, illetve ismernem kéne a táplálkozási szokásaidat.
Azóta már sok írás felkerült az oldalra ezzel a témával kapcsolatban, biztosan nem kerülte el egyik sem a figyelmedet.
Szívem szerint egy 8hetes méregtelenítést javasolnék Subvene krémmel, ProMassal és LifeEnhancerrel kiegészítve - így látatlanban, de tudom, hogy anyagi kereteid végesek.
Ezért lenne fontos, hogy találkozzunk, hogy esetleg be tudjam állítani a táplálkozásodat, és az egyéb életmód beli tényezőket.

Értékelés: Nincs

Aminának

Szia Amina!

Hasonló problémám volt, de nálam a fogamzásgátló abbahagyása után kezdődtek a gondok. Az elmondottak alapján ráismertem a "bajodra", valószínűleg PCO-d van. (policisztás ovárium szindróma)
(Ha érdekel a téma, sok érdekességet találsz a PCO honlapján.)

A női meddőség leggyakoribb oka, az összes termékeny korban levő nő tizedét érintő szindróma.

Jellemző tünetei:

rendszertelen vagy hiányzó peteérés (a menstruáció általában késik vagy elmarad) hízékonyság vagy túlsúly
pattanásos bőr
fokozott szőrösödés
ultrahanggal igazolt policisztás petefészek megléte

(A PCO-s nők többségének szervezetében található szövetek érzéketlenek az inzulinra, inzulinrezisztencia állapotában szenvednek. Ennek ellensúlyozására magasabb inzulinszint alakul ki a vérben, s ez a petefészek hormontermelő rendszerét is serkenti. Ugyanakkor a kórosan megemelkedett egyes hormonszintek a peteérést szabályozó hormont visszaszorítják - így kialakul a peteérés zavara. Mindennek következménye a csökkent termékenység, illetve a zavaró külsődleges tünetek megjelenése.)
 
A nőgyógyászok sajnos nem igazán foglalkoznak ezzel a problémával (megjegyzem egy hormonvizsgálatból kiderül, magas tesztoszteron szint, FSH/LH arány), belgyógyász-endokrinológus hatásköre. Én nagy nehezen találtam egy jó dokit, meg is  kaptam a rá való gyógyszert, de nem tudtam szedni, a szervezetemnek nem tetszett a dolog. Hát sokra mentem vele! :-)Ekkor találtam rá Valiék oldalára és szépen lassan elkezdtem kipróbálni az ajánlott termékeket és láss csodát! Babát várok! Már az életmód változással pozitív dolgokat tapasztaltam. A Subvene egy csodálatos krém, szedem hozzá a ProMasst és iszom a Maximolt is. 

Bocsi, hogy belepofiztam, de egy megérzés volt, hátha tudtam neked segíteni egy kicsit!

Köszönet Valinak, Berninek és a többi lánynak! Nagyon sokat tanultam tőletek, örülök, hogy rátok találtam!!! Csak így tovább!

Üdv. Kriszta


Értékelés: Nincs

Köszi, hogy felhívtad a figyelmemet a PCO-ra

Szia Kriszta!
Köszi, hogy felhívtad a figyelmemet a PCO-ra, már el is feledkeztem róla Én is olvastam erről a betegségről még régebben, mivel kb. 4 éve szinte központi szerepe van az életemben a hormonbajomnak, volt időm utánanézni ezeknek a dolgoknak. Csak az a baj, ahogy Te is írtad, hogy a nőgyógyászok nem foglalkoznak ezzel a problémával, az enyémet sem érdekelte, és persze szednem kellett az általa javasolt "csodaszereket". Ezért jó, hogy én is rátaláltam erre az oldalra, mert bízom benne hogy Vali tud segíteni. És már én is megtennék szinte bármit azért hogy meggyógyuljak, csak a pénz az mindig akadály, főleg most.

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.