AntalVali.com

Emőkével pár hete megbeszéltük, hogy egy rövidebb bejegyzéssel kiegészítem a „kávés“ bejegyzését. Nem az élettani hatásokról szerettem volna írni, hiszen azt Emőke megtette, hanem egy kicsit visszarepülni a 9. századba, ugyanis ekkor indult világhódító útjára a kávé.

Nem mondanám, hogy rendszeres kávéfogyasztó vagyok. Társaságban, vendégségben iszom a kávét, persze csak ha frissen őrli a vendéglátó. Ha viszont nem így van, akkor diszkréten, megjegyzés nélkül visszautasítom: „Köszönöm, nem iszom kávét.“  Így elkerülhető a felesleges nyaggatás, tukmálás, magyarázkodás. A lelkiismeretem is tiszta, ugyanis nem füllentek. Valóban nem iszom, hanem újabban -  hagyománytisztelő módjára- rágom a kávészemeket. Ennek több előnye is van. De erről most nem írnék, mert ez a bejegyzés egy mesének van szánva, egy legendának. Aki elolvassa, nagy a valószínűsége, hogy megkedveli, meg is szereti, akár belé is szeret, vagy - hozzám hasonlóan - egy életre frigyre lép a csábító, aprócska, illatos kávészemekkel. Nekem a kávé több, mint egy élvezeti cikk. Számomra misztikum, kuriózum, kulináris élvezet, történelem.

A kávé mindig egzotikus ital  volt,  és napjainkig az is maradt.  A tévé reklámok szinte tocsognak a forró, gőzölgő szenvedélytől, amit egy csésze erős, fekete kávé nyújt, mindegy, hogy elmélázva, vonaton utazva kortyolgatyja az ember, esetleg perzselő sivatagban tevegelve, vagy épp egy luxus jacht fedélzetén egy trópusi éjszaka leple alatt.

A kávé története Kelet-Afrikában kezdődik, ugye, nem egy saroknyira innen, viszont egy csésze illatos kávé a világ minden pontján nagy népszerűségnek örvend. A monda szerint valahol Abesszíniában, a mai Etiópiában élt valamikor a 9.század felében egy Khaldi neveztü kecske pásztor. Egy napon, az ő egyébként letargikus hangulatú kecskéi élénken, szökdécsleve tértek haza. Khaldi kiváncsi volt, vajon mi okozhatja ezt a fura jelenséget, ezért egy nap a kecskékkel tartott, persze nem lelegelni. Ekkor fedezte fel, hogy a kecskék piros bogyókat rágcsálnak egy örökzöld bokorról. Khaldi úgy döntött, kipróbálja ő is és hamarosan eufórikus állapotba került. Lelkesen újságolta boldog-boldogtalannak, mit fedezett fel és ellátogatott egy idősebb moszlim mullához, aki igencsak el volt keseredve attól, hogy ima közben gyakran elbóbiskolt. Khaldi beavatta őt a piros bogyók titkába, így a kávészem megtette az első lépést ahhoz, hogy az emberiség legkedveltebb élénkítő italává váljon.

A mulla mégiscsak okosabb volt, mint a kecske pásztor, így el kezdett a kávészemekkel kísérletezni. Az ő lelke húrjain pendült meg a gondolat ,hogy megfőzze a kávészemeket. Így vált a kávécserje nyers, piros bogyójából illatos, finom ital. A kávécserje még ma is vadon nő Etiópia hegyes vidékein, de  mint kedvelt ital csak pár száz évvel felfedezés eután honosodott meg a Vörös- tenger másik partján, Jemenben. Mocha (Mokka), az akkori legnagyobb jemeni kikötő adta a kávénak a mokka nevet. Ebből a kikötőből indult útjára a kávé Indiába, Jáva szigetére és Velencébe. A kávénak először csodás gyógyhatásokat tulajdonítottak és Jemenben csak orvosi ajánlásra volt fogyasztható. Viszont a kávé túl finom volt ahhoz, hogy csak korlátozva, gyógyszerként lehessen fogyasztani. Sokan úgy vélték, hogy a kávé serkenti az agyfunkciót, mások kultikus, vallási képzeleteket és képzelgéseket támogató hatást írtak a számlájára. Rövidesen, ebből kifolyólag, megnyíltak az első kávéházak az iszlám kultúra legszentebb városában, Mekka szívében. Az új hóbort terjedni kezdett és a 17. században elérte Európát is. Egyes források szerint Európa első kávézóját Velencében nyitották meg, 1645-ben.

Az arab kereskedők viszont féltették felfedezésüket és megakadályozták, hogy akárcsak egy darab kávészem elhagyja az országot. Ezért elrendeltetett, hogy minden kávészemet szigorúan meg kell pörkölni vagy meg kell főzni. De nem lenne ilyen mesés a kávé története, ha nem akadt volna egy indiai moszlim zarándok, Baba Budan, aki a 15. század végén testében elrejtve 7 szem kávét csempészett Dél – Indiába. Itt elvetette a kávé szemeket és a monda szerint a világ összes kávéja ebből a 7 szem kávébabból számazik.

Az első európaiak  a hollandok voltak,  akik kereskedni kezdtek a kávészemekkel. Dél – Indiából hozatták a kávécserjéket gyarmataikra, amik akkor a Holland-Kelet-India nevet viselték (mai Indonézia). 1715-ben ezek a holland kereskedők, kávécserjét ajándékoztak  XIV. Lajosnak, aki egyébként szenvedélyes kávéfogyasztó hírében állt. Az ebből a kávécserjéből származó első hajtások egy francia „kávélovag“ – Gabriel Mathieu de Clieu – által  jutottak el Martinik szigetére 1720-ban. Ebből az egyetlen egy kávécserjéből származik Közép – és Dél- Amerika összes kávécserjéje. Azonban ő sem „ hivatalos“ úton juttatta el a kávét a karib- tengeri szigetre. Mivel nem sikerült meggyőznie a francia hivatalokat, hogy pár darab kávéhajtást adjanak neki, így kénytelen volt ellopni őket, majd Martinik  szigetére hajózott velük.

A hosszú út alatt gondosan őrizgette és óvta a kávéhajtásokat. Kalózok támadtak rá, akik kifosztották, csak pár liter ivóvizet hagytak meg neki. De Clieu saját életét is veszélybe sodorva, megosztotta a vizet a kávéhajtásokkal. Mire partot ért  Martinik szigetén, már csak egyetlen egy növényke volt életképes. Az elültetés után 50 évvel Martinik és a szomszédos szigetek több mint 20 millió kávécserje büszek tulajdonosai voltak. De Clieu sajnos nem élte meg az első kávészüretet, de halála után is mélyen tisztelik. Híres franciák mellé temették, többek közt Antoine Parmentier mellé, aki elsőként hozta be Franciaországba az azóta szintén nagy becsben tartott burgonyát.

1730- ban a britek kezdték termeszteni a kávét Jamaika szigetén, mégpedig a Blue Mountain névre keresztelt fajt. A kávéipar kezdetei 1880-ba nyúlnak vissza, Kenyába. Szintén a britek érdeme. Ugyanebben az időben a franciák keleten, egészen pontosan Vietnamban kezdtek a kávécserjékkel kereskedni, majd 1896-ban Ausztráliában is elültették az első, robusta fajtájú  kávécserjét, Queesland-ban. A 18. században az akkori brazil császár úgy döntött, hogy Brazíliát a már virágzó kávé világának részévé teszi. Ezért Francias de Mehla Palhet nevü küldöncét egyenesen Francia Guyana-ba küldte, hogy szerezzen kávészemeket. Azonban akadályba ütközött, mert ahogy az arabok, úgy a hollandok és a franciák is féltve őrizgették kincsüket. A lehengerlő modorú francia a hivatalokban és a kereskedőknél sem járt sikerrel. A „ hazámért mindent“ alapon meghódította a francia kormányzó feleségét, aki egy virágcsokorba rejtve kávészemeket ajándokozott neki. Ezekből a a szemekből nőtte ki magát Brazilía „kávéimpériummá.“

A kávécserje 4 évig érik, egy évben csak egy szüret lehetséges. Egy kávécserje egy évben csupány annyi kávészemet ad, ami fél kiló őrölt kávénak felel meg.

Forrás: La Dolce Vita, Coffee - New Holland Publisher Ltd., London 1999

További oldalak:

• Amire minden baba vágyik: az anyatej
• Az Ősmagyarok konyhája – 1. rész
• Cickafark, a nők egyik csodás gyógynövénye
• ChoX, a csokoládé másik arca
• Illóolajos-mézes köptető kicsiknek és nagyoknak - házilag