
Képzelj el egy olyan falut, amelyet 1948-ban a politika halálra ítélt:
− Nem lehet saját vezetése, gazdálkodása, boltja, postája, iskolája, óvodája, bölcsődéje vagy bármilyen helyi munkahelye.
− A termőterületek 5%-a művelt csak, a gyepterületek elgazosodtak.
− Nincs egyetlen szarvasmarha, juh vagy ló a községben.
− A lakosságot kitelepítették, így a lélekszám ezer főről háromszázra csökkent.
− A gyümölcsösök és a szőlő ültetvények teljesen lepusztultak.
− A lakosság elöregedett, a munkaképes emberek nagy része munkanélküli.
− Az egy főre jutó átlagjövedelem nem éri el az 50.000 Ft-ot.
− Tilos telket kialakítani, építkezni.
− Zsákfalu, ahonnan nem megy tovább út, és a madár is csak háromnapi hideg élelemmel repül oda.
Éveken át használtak rendkívül mérgező, amúgy tiltott rovarirtó szert a kelet-kínai Santung tartomány gyömbértermelői - derítette ki a kínai központi televízió (CCTV) hétvégén közölt helyszíni riportjában. Az ország egyik meghatározó gyömbértermelő vidékén, Vejfang város térségében az aldicarb nevű rovarölő szerből az ajánlott mennyiség 3-6-szorosát használták a föld alatti gumók védelmére. Ráadásul a ciánkálinál csaknem tízszer mérgezőbb peszticid nem is használható gyömbérre. A karbamát-típusú rendkívül mérgező vegyszer a kínai mezőgazdasági minisztérium szerint csak gyapot-, dohány-, mogyoró-, rózsa- és édeskrumpli-ültetvényeken használható, szigorú ellenőrzés mellett.
Sajnos Franciaországban már létezik a törvény. Bízzunk benne, hogy nálunk nem lesz törvényellenes a saját vetőmagok elvetése, cseréje.
Talán ha mi is írnánk levelet Andor Lászlónak...
Veszélyben vannak a vetőmagjaink, tájfajtáink! Az EU készülő vetőmagos jogszabálya akadályozná a tájfajta vetőmagok felhasználását, cseréjét.
Az egyik legnagyobb, sokakat foglalkoztató kérdés, hogy vajon mennyire biztonságosak az asztalunkra kerülő élelmiszerek? A híres botrányfilm, az Élelmiszeripar Rt. után itt egy újabb alkotás, ami a génmódosított élelmiszerek veszélyeire hívja fel a figyelmet.
Komoly győzelmet arattak a biotech óriások
Az amerikai képviselőház az utolsó pillanatban csendesen hozzácsapott egy kiegészítést egy törvényjavaslathoz. Egy olyan rendelkezésről van szó, amely megtiltja, hogy a génmódosított magok vetése miatt jogi eljárást lehessen indítani a cégek ellen.
Tavaly már találkozhattunk a filmmel, azonban a forrás, ahonnan megtekinthettük, megszűnt. A napokban rábukkantam egy cikkre és benne egy élő linkre. Beszerkesztettem, mert érdemes megnézni!
Ételünket adja, és házat építenek belőle, gyógyít és szépítőszer, megtisztítja, tárolja a vizet, és szabályozza az időjárást, mindenütt ott van, a létünk alapja, sokszor semmibe vesszük, mégis annyira fontos, hogy a bolygót is róla neveztük el: a Föld.
Életformát váltani nem könnyű, a romantikusnak tűnő vállalkozás mögött rengeteg munka és küzdelem áll. A fiatal balatonhenyei házaspár egybehangzóan állítja: nekik megérte változtatni.
A Monsanto – a világ legnagyobb vetőmag forgalmazó vállalata, egyben a génmódosított növények egyik fő támogatója világszerte – 40 millió dollár támogatásra számít az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD). A világ minden részéről több mint 150 civil szervezet tiltakozik az ellen, hogy az adófizetők pénzén segítsék az óriáscég térségbeli terjeszkedését.
ÉLELMISZERKALAUZ TUDATOS VÁSÁRLÓKNAK
Kedves Barátunk!
Élelmiszereink veszélyben vannak. Néhány vegyszergyártó óriáscég laboratóriumaiba vitte legfontosabb élelmiszereink alapanyagait. Kísérletezés során újfajta élelmiszernövényeket állítottak elő, amelyek a természetben soha nem léteztek: kukoricát, mely rovarirtót termel, szójababot, amely ellenálló a permetezőszerekkel szemben. Az amerikai kontinensen emberek milliói fogyasztanak jelöletlen, génmódosított összetevőket tartalmazó ételeket úgy, hogy esetleg nem is tudnak róla. És nálunk is lehet génmódosított (GM) szójával, kukoricával szennyezett élelmiszereket kapni.
"A Thrive egy rendhagyó dokumentumfilm, amely fellebbenti a fátylat arról, mi folyik valójában a világunkban. A pénz útját követve feltárja a globális hatalom azon szándékát, hogy miképp akarja megszilárdítani saját hatalmát az életünk minden területe felett. Bemutatja a tudományos áttörés lehetőségeit a tudat és az aktív cselekvés segítségével, amely megoldásokat kínál a valódi boldogulásra, és képessé tehet bennünket arra, hogy visszaszerezhessük az irányítást az életünk felett."
Az ember "fejlődés" címen feladja a vidék adta lehetőségeket, és tudatlanságból beköltözik a városba. Majd a valódi fejlődés eredményeképpen visszaköltözik az Anyatermészetbe, immár tudatosan, okosan használva (és nem kihasználva!) azt, amit Tőle kaphatunk.
Ukrajna, Oroszország és Magyarország mezőgazdasága az európai aszály legnagyobb vesztesei. Jelentősen csökken a búza, kukorica termése, a világpiaci áremelkedés nyomán itthon is jelentős drágulások várhatók. A húsosok lehetnek a legnagyobb bajban, hiába drágul nagyot a takarmány, a hús árát 10-15 százaléknál jobban nem tudják emelni, különben jön az olcsóbb külföldi.
Mocorgó Abaúj I. – A hernádszentandrási példa
A falu egyetlen esélye a mezőgazdaság – vallja államférfiakat megszégyenítő bölcsességgel az az ország egyik leghátrányosabb helyzetű településének polgármestere. A harminckét éves helyi politikus tapasztalata szerint van az a pont, ahonnan már nincs hová hátrálni, s kendőzetlenül hozzáteszi: - Mi elértük ezt a pontot.
Paul Francois francia farmer neurológia problémákban szenved a biotechnológiai óriás Lasso nevű gyomirtójának belégzése miatt mondta ki a francia bíróság. Az súlyos ítélet újabb kérdéseket vet fel a növényvédő vegyszerek egészségügyi hatásaival kapcsolatban.
Könyvajánló: Monsanto szerint a világ

A Monsanto szerint a világ nem került az eladási listák élére, és az írónő sem a legújabb J. K. Rowling. Akkor meg minek ez a felhajtás?
Ez a könyv a génmódosított organizmusok előállításában piacvezető vegyipari vállalat, a Monsanto története. Mikor kézbe vettem a kötetet, az első gondolatom az volt, hogy bármilyen fontos is ez a téma, a több száz oldalnyi írást egy cégről nem fogom a legizgalmasabb olvasmányaim közé sorolni. Tévedtem.