AntalVali.com

Az elmúlt pár hónapban egy kedves barátnőmet kísérve lehetőségem nyílt egy kórház szülésfelkészítő tanfolyamán részt venni. Az ott megélt pillanatokat, mondatokat és a rám gyakorolt hatását szeretném veletek megosztani.

Az első alkalommal, a program háziasszonya - a kórház vezető védőnője - köszöntötte a kedves kismamákat és a kísérőket (főleg apukák). Miután hosszasan ecsetelte, hogy ez mennyire egy gyönyörű állapot, amit nagyon szeretni KELL, azután elkezdte felsorolni kik is egy várandós asszony segítségei a várandóság alatt és a szülés óráiban, valamint egészen addig amíg a most még csak pocaklakó, be nem tölti a tizennyolcadik születésnapját. Szóval nagyon aktuális problémáról beszélt.

A felsorolás kezdődött a családdal, majd barátok, orvos, védőnő – aki természetesen a legfontosabb – hisz folyamatában ő kíséri a család életét (aktáját) végig amíg a gyerek nagykorú nem lesz; majd jöttek a kismama klubok, jógaoktatók, civilszervezetek, családjóléti szolgálat, gyámügy és még sorolhatnám.

Ami nekem hiányzott az a dúla szerepe. Ha nem is magasztalja égig ezt a hivatást, azért megemlíthette volna. Most nem a személyes sértettség beszél belőlem. Úgy gondolom, ha egy intézmény korrekt - és minden témát érintő - felkészítést szeretne nyújtani akkor, nem teheti meg azt, hogy azért mert neki nem fér bele a látószögébe egy a kismamákat segítő lehetőség, akkor azt nem mondja el.

Bevallom nem lepődtem meg ezen.

Ezután a kedélyes bemutatkozás után lehetőségünk nyílt felmenni az osztályt megnézni és a szülőszobákat.

A szülésznő kedvesen végigmutogatta a gyönyörű, modern, minden felszereléssel ellátott szülőszobákat. Én az elsőt megnéztem, majd egy másik szülésznőt elcsíptem a folyosón, hogy beszélgessek vele egy kicsit.

Kérdeztem tőle, hogy mennyire van lehetőség, beavatkozás mentes szülésre. Azt mondta. Ó hát itt mindent lehet, ha akar, fejen állva is vajúdhat.

Ez szuper. Gondoltam. És mi van a kitolási szakban, akkor is megválaszthatom azt a pózt amiben szeretném világra hozni a gyermekemet?

Hát a kitolásban Kedveském, bízza magát a mi szakértelmünkre, tudja nekünk úgy a legkényelmesebb, ha ön felfekszik a szülőágyra, akkor a doktor is jobban odafér, hogy varrjon.

Kicsit elképedtem. Mégis mit varr a doktor?

Hát a gátját Kedveském, tudja első szülő nőnél 98%ban másodszülőknél 50-60%ban metszünk.

Azt hittem elájulok! El kezdtem érdeklődni, vajon miért is szükséges ez, hisz régen otthon is megszültek a nők anélkül, hogy megcsonkították volna őket.

Hát erre olyan választ kaptam, amit a mai napig nem tudok hová tenni, pedig egy pár kollégával már egyeztettem ezt a kérdést. A közel negyven éve szülésznőként dolgozó NŐ, hangsúlyoznám NŐ ezt válaszolta:

• Igen otthon is megszültek a nők aztán hónapokig összekötözték a térdeiket, hogy a repedt sebek valahogy összeforrjanak. Nézze Kedveském, ha nem akarja, hogy a p…ján lógjon ki a méhe, és a térdét verje akkor, szépen felfekszik a székre és azt csinálja amit a doktor és én mondok. Hisz tudja mi csak a maga és a gyerek érdekeit tartjuk szem előtt. És most ha nem haragszik dolgom van!

Sarkon fordult és nem csekély indulattal a szívében otthagyott engem, aki a szülőszoba ajtajának támaszkodva álltam és azt hittem ott semmisülök meg.

Hogyan láthatja magát vajon nap mint nap ez az asszony? Mennyit él meg vajon abból, hogy ő Nő?

Ezután megnézhettük a csecsemő részleget. Ott gondoltam kicsit kedélyesebb lesz a hangulat. Megkérdeztem, hogy szülés után rutin-e az, hogy szondát vezetnek be a babák száján, orrán, és végbelén keresztül?

A csecsemős értetlenül nézett, hogy hát persze, ki hallott már olyat hogy nem?

Hát én! Gondoltam.

És ha én nem engedélyezem ezt? Kérdeztem, reménykedve abban, hogy van döntési jogom a gyerekem végbél és egyéb járata fölött. De már jött is az értetlen és az elutasító válasz:

• Hát nincs ilyen Kedveském! Ez a gyerek érdeke!
  
• Az általam kísért anyuka megkérdezte, hogy fürdetheti e ő a gyermekét? - Természetesen nem!
• És megfürdetik-e csak tiszta vízben, ha én azt szeretném?
• Az egyre ingerültebb csecsemős ennyit válaszolt: - Felőlem szarosan, hugyosan is hazaviheti a gyerekét.

Ezután megmutatták a KÓRtermeket. Csak úgy benyitottunk egy négyágyas szobába. kb. 20 nő és kb. ugyanennyi vadidegen férfi. A négy ágyon négy szerencsétlen ülni alig tudó összeszabdalt nő szoptatta a gyerekét, és azt sem tudták, hogyan takarják a mellüket, a véres hálóruhájukat, és minden egyebet a becsődülő idegenek elől. Megjegyzem ezen a szülészeti osztályon nincs látogatás. Az apának nincs megengedve, hogy bevigye a frissen szült feleségének a két kiló gyümölcsöt, levest, rántott húst, ásványvizet. A mamának kell becipelnie. Mi bemehettünk közel ötvenen, vetésforgóba. Egyébként fogalmam sincs mi látnivaló van egy KÓRtermen…?

Megkérdeztem a nővért, hogy ezek az asszonyok beleegyeztek ebbe a seregszemlébe? Mire ő megvonta a vállát:

• Nem mindegy nekik? Már túlvannak a nehezén!

A végén a tanfolyam háziasszonya - az osztályos főnővér, és még valaki körbeállította a bámészkodó csapatot és bájosan megkérdezte?

Na hogy tetszett az osztályunk? Kérdés van?

És a sok bamba bólogatott, hogy nagyon szép, és milyen jó lesz itt megszüleszteni magunkat! Főleg az apukák voltak elégedettek, a mamákon némi ijedtség és tanácstalanság látszott, de hamar túltették magukat a kételyeken, hisz szép lilák a falak, és azt mondták itt csakis a mama és a gyerek érdekeit tartják szem előtt ...

Kérdés persze nem volt.

És már itt derengett, hogy nem az orvok a ludasok, nem a szülésznők, hanem mi nők vagyunk a marhák, akik megyünk a vágóhídra mert oda hajtanak minket.

Addig amíg mindenki bólogat, hogy milyen jó is ez az osztály annak ellenére, hogy hallották, hogy 98%ban gát metszenek, hogy a gyerekeknek orrát, száját, végbelét megerőszakolják a világrajövetelt követő első percekben, hogy akár szarosan is hazavihetik a gyerekeiket, addig ki is a felelős borzasztóbbnál borzasztóbb szülésélményekért? Hát ki az aki odament és mindezt engedte? Vagy mégis miben reménykedett? Hogy ő lesz az a 2% akivel majd mindez nem történik meg? Az a két százalék olyan szerencsés hogy a kocsiban, vagy a mentőben szül meg…

Amikor ezután beültem a kocsimban, nem tudtam mást csinálni, mint zokogni a dühtől, fájdalomtól és attól a félelemtől, hogy én képtelen leszek ilyen kórházban dúlaként helytállni. Pedig valószínűleg épp ezekben a kórházakban van a legnagyobb szükség egy nyugodt, szerető, önmagát egészen a kismamának és a születendő családnak odaadó asszonyra, nőre.

A következő alkalommal egy szülész nőgyógyász fiatalember tartott előadást a szülés közbeni komplikációkról. Egyenlőre még szakvizsga nélküli fehérköpenyes tekintély állt háttal a családoknak, és vetített elénk a falra mindenféle szörnyűséget, ami vár ránk ha szülünk.

Az egész előadás az én lelkemnek nagyon agresszív volt. Elmondta hogy az oxitocin az milyen remek dolog, és hogy ne aggódjanak Kedveskéim, mert amit maguk nem tudnak majd, azt mi tudjuk. Vagyis épp olyan fájásokat generálunk infúzióval, mint amilyeneket maguknak kellene produkálni.

Kérdésem:

• Melyek azok az esetek, amikor szükségesnek látja az oxitocin adását?
  
• Értetlenkedve nézett rám - Hát az mindig jól jön!
  
• No de mégis, nem hisz abban hogy egy nő mesterséges oxitocin nélkül, meg tud szülni?
  
• Hááát, ha minden jól megy, akkor a vajúdás során nem szükséges, de ha megszületik a baba akkor azért szoktunk adni a méhlepény miatt tudja?
  
• Én azt tudom hogy a méhlepény megszületik magától is, ha a baba szopizik, mellre kerül, hisz akkor termelődik az oxitocin a mamának szépen magától.
  
• Hát igen így van, de ahhoz az kell, hogy a baba mellre kerülhessen, de mi van, ha baj van a babával…jobb ha minél előbb kint van a méhlepény egyezzünk meg abban!

Mi van, ha baj van a babával? Miért lenne? Azért az esetek többségében nincs baj…,mindegy, én ebből levontam a magam következtetését.

Ő egy végzős doki, akibe már most belenevelték, hogy a szülés egy rémesen veszélyes dolog, és Ő ott az Atyaúristen, akinek a szép két ápolt kezébe beletettek egy anya és egy gyerekéletet, és most ezeket minél előbb egymástól el kell szakítani, meg kell szüleszteni aztán összevarrni. Lássa a gyerekorvos a gyereket, aztán hátradőlhet. Jól van, ma sem perelnek be!

Kedélyesen elmondta, hogy ő nagyon fél az injekciótól, és a műtéttől - ha róla van szó. De ő nyugodt szívvel vág és varr!

Majd nevetve megkérdezte, hogy ki az aki teljesen gátmetszés ellenes?

Na most figyeljetek!

A harminc Nőből(?) kettő tette fel a kezét. Én, és akit kísértem, és volt még egy bizonytalan hölgy aki azt mondta, bízik a dokiban, és tudja, csak akkor vág, ha feltétlenül szükséges.

Értitek ezt??? Mert én nem.

Akkor itt megint ki az, aki figyelmetlen, szívtelen ... stb., amivel illetni szoktuk a szülészeti dolgozókat?

Addig amíg nekünk nőknek nem egyértelmű, hogy nem szeretnénk megcsonkíttatni magunkat, addig miért várjuk el egy szülész doktortól, hogy változzon és azt mondja. Nézze asszonyom, a maga női mivolta azt diktálja, hogy én védjem a gátját, és ne metszem el. Szeretné ön ezt?

Mégis mire várunk?

Csak megyünk, mint a birkák a vágóhídra. És ameddig lesz, aki megy, addig lesz olyan is aki vág. Ez ilyen egyszerű.

Majd hozzánk fordult és megkérdezte, miért vagyunk ilyen elvakultan gátmetszés ellenesek? Hiszen tudnivaló hogy a gátmetszés véd az inkontinencia ellen, és meggyorsítja a szülés lefolyását. Hát tényleg szenvedni akarunk?

Mire én:

• Nézze Doktor Úr, én bízok a szöveteimben, és azt gondolom, egy gyerek meg tud születni anélkül is, hogy az amúgy is kinyitott kaput valaki még kitépje a helyéről. Maga nem bízik benne, hogy így van?

Persze egyértelmű volt, hogy nem, de azért megkérdeztem. És jött is a mindenre jó válasz:

• Nézze. A gyereke érdekében teszek mindent.

És persze ezzel be lehet fogni egy anyuka száját, hisz ő sem akarja, hogy a gyerekének baja legyen! Csak ez nem így van, mert a saját érdekében tesz mindent, hogy minél előbb túl legyen rajta, és letudja komplikáció, és veszteség nélkül. Miközben köztudott, hogy a nagy sietség és mindenféle beavatkozások hozzák magukkal a legtöbb bajt és azt, hogy egy maratonon van a vajúdó nő, és nem élete legbensőségesebb utazásán.

Így zárta a szakmailag teljesen korrekt, az egész szülés patológiáját felsorakoztató előadását.

"Ha nincs baj akkor nincs baj, ha baj van akkor nagy baj van".

Nézzük csak meg. Egy szülésfelkészítő zárszavai ezek. Egy szülésfelkészítőé, ami elvileg arra készít fel, hogy minden komplikáció és baj nélkül képesek vagyunk megszülni. És hogy ez egy csoda. Egy misztérium.

Ehhez képest négy baj szóval zárul az utolsó mondat. Szuggeszív kommunikáció – ezután menjen haza kedves anyuka, és legyen nyugodt: ön a világ legtermészetesebb folyamatán fog végig menni.

De mi is a legtermészetesebb ma a szülésben?

Az előadása végén a felkészítő orvos odajött hozzám.

• Maga vagy egy nagyon csínos kismama, vagy nem kismama.

Mire én:

• A nagyon csinos nem kismama nem jöhetne szóba? Dúla vagyok, asszonytársi segítő a várandóság és a vajúdás óráiban, és a gyermekágyban támogatom a kismamát.
  
• Vagy úgy! Akkor innen ez a szemlélet.
  
• Kérdezhetek egy személyeset Doktorúr?
  
• Persze mondja csak!
  
• A maga szövetei helyreállnak merevedés után, vagy azoknak is klinikai beavatkozás kell?
  
• Teljesen levörösödve csak annyit mondott. Helyre állnak.
  
• Akkor bízzon a nők szöveteiben, mert éppolyan életrevalóak, mint az öné!

Kezet nyújtottam neki, biztosítottam afelől, hogy örültem a találkozásnak, és otthagytam.

Hát ismét nem ültem be túl derűsen a kocsimba, de már legalább nem bőgtem, viszont iszonyú dühöt éreztem. Ami tudom nem jó!

Miért van az, hogy ez a felfogás akkor érthető, ha az ember dúla. Hát ennek kellene lennie a természetesnek. Aláírom. Vannak esetek amikor kell a kórház, szükséges a gátmetszés de 100-ból 98 alkalommal? Ez Vicc. És sajnos mégsem az!

Még több alkalommal voltam, és mindannyiszor teljesen negatív oldalról mutatták, meg az éppen aktuális témát.

Egy harminc éves szülésznő azt mondta, hogy legyenek szívesek az apák nem ott lenni a szülésnél.

• Az a legjobb, ha senki nincs ott, de ha mégis, akkor maximum egy barátnő. A vajúdó asszony édesanyja semmiképpen, az anyós nem odavaló. Hát kedves apuka, ha végképp meg akar undorodni a feleségétől, akkor bátran, egyébként ne! Tudják, hogy azóta van ennyi válás a világban mióta megengedik az apáknak, hogy bent legyenek a szülésnél? Semmi keresnivalójuk ott nincs! Hát végig akarják nézni, hogy fordul ki a feleségük puncija miközben ömlik belőle a vér?

Mellesleg csak megjegyzem, nem ezt akarják végignézni hanem a gyerekük születésének csodáját…

• A házaséletük tönkre fog menni, mert csak az jár majd a férjek fejében, amit a szülőszobán láttak. És az nem szép látvány ám!

Persze az senkit nem érdekel, hogy az asszony házasélete mikor áll helyre egy szép gátseb után, és nem a fizikai hat hetes gyógyulásra gondolok, hanem a lelki traumára. Ezt nem kutatta a kedves szülésznő.

Egyébként meg ez az egész egy akkora butáság! Bizonyított, hogy hosszútávon is sokkal nagyobb kapocs az, ha az apa is jelen van ezen az ünnepen.

Máskülönben meg ugyanaz az energia vezeti ki azt a kisbabát onnan, ami bevezette, és ez a szexuális energia! És ez akkor lesz ott, ha az apa is ott van, és szerelmesen szereti az anyát és a kicsi gyermekét.

Volt egy csecsemős, aki az mondta szó szerint "sokszor és keményen leszívjuk a csecsemőket, olyan is van hogy még fent az osztályon is"

A védőnő egyik nagyon kedves beszámolójában elmondta, hogy azért is jók a hat – négy ágyas kórtermek, mert ott a szülés után a betegtársakkal együtt elsírdogálhatjuk a szülés fájó emlékeit. Mert tudják a szülés nem egy leányálom, de nem ám!

A kedves szót nem iróniából írtam, mert minden rossz tapasztalatom mellett még ez a védőnő volt az egyik olyan szakember, akiben legalább az igyekezetet láttam időnként. Amikor már neki is feltűnt, hogy elég rémísztgetősre sikerült egy egy előadás, akkor kedvesen mosolyogva kiállt, és próbálta enyhíteni a feszültséget. Nem nagy sikerrel, de legalább próbálta.

Valamelyik alkalom után odajött hozzám, és megkérdezte, hogy dúla vagyok e? Az volt az érdekes, hogy nem azt kérdezte, hogy mit keresek ott, hanem rögtön rákérdezett a hivatásomra. Mondtam neki, hogy igen. Kedvesen mosolygott és csak annyit mondott. Az jó. Kérdeztem tőle, hogy valóban annak tartja. Mire teljesen őszintén ezt válaszolta:

• Az anyukának mindenképpen jó.

Ez tetszett. Korrekt volt. Nem kezdett el kötekedni. Semmi ellenszenv. Végre valaki azt nézte ami az anyukának jó.

Számomra az volt a döbbenetes, hogy minden alkalommal figyeltem az arcokat. És mindezt végighallgatva alkalomról-alkalomra, ugyanazok a párok ültek ott, és hagyták magukat megfélemlíteni és a maradék kompetenciájuktól is megfosztani, mint anya és mint apa.

Egyetlen egy szülésznő volt akinek a szemlélete ellentmondott a fentieknek. Ő sajnos az egész több hónapos tanfolyamból 30 percet kapott. Ezen idő alatt elhadarta, hogy milyen jó a relaxáció, és a kismamajóga, és hogy ez egy természetes folyamat…,majd pár remek könyvet ajánlott, aztán elrohant.

Hát sok fényt nem sikerült lopni az amúgy baj baj hátán stílusú szülésfelkészítő tanfolyamra.

Számomra elkeserítő élmény az, hogy a fővárostól 10 kilométerre, egy vidéki fejlett kórházban ma ezek a mondatok elhangozhatnak. Nem csak azért, mert ezek rettenetesek, hanem azért mert van ki végighallgassa őket.

Döntsük már el, hogy kié a testünk, és kié a gyerekünk. És ha úgy döntöttünk, hogy amint átléptük a szülészet küszöbét akkor az orvosé, szülésznőé, csecsemősé, akkor semmi gond, menjünk ilyen kórházba szülni. De vállaljuk is ezért a következményt. Mert ha bármi abúzus ér minket, az bizony a mi felelőségünk. Elsősorban.

De ha merünk felelőséget vállalni magunkért, merünk, és akarunk felnőtt NŐként élni a világban, és úgy döntünk, hogy a testünk, lelkünk és újszülött gyerekünk, vagy férfiként a családunk a miénk. Akkor ehhez méltón válasszunk intézményt és asszisztenciát erre az ünnepre.

Nem veszem le az orvosok és szülés körüli dolgozók válláról a felelőséget, de látnunk kell a sajátunkat is az életünkben!

Nyissuk ki a fülünket és a szívünket, ne engedjük, hogy a félelmek győzzenek. Higgyük el azt, hogy mi asszonyok évezredek óta képesek vagyunk kihordani és megszülni gyerekeket, és ez most sincs másképpen.

Ha ez a folyamat egy ennyire rettenetesen veszélyes folyamat volna, akkor vajon a Teremtő ezt az utat választotta volna az emberiség fennmaradására? Vajon nem halt volna már rég ki az emberi faj, ha ez egy veszélyes folyamat volna?

Van, hogy szükség van a kórház felkészültségére, és életet kell menteni, ez tény. De az is tény hogy a legtöbb esetben mikor életmentésről van szó valamilyen pszichés elakadás tanúi lehetünk. A pszichés elakadásnak pedig pontosan a félelmek az okozói. Ne engedjük magunkat megfélemlíteni!

Én mindenkinek problémamentes várandóságot kívánok, hisz ez egy problémamentes állapot! És azt hogy ne sajnáljanak a családok időt szánni arra, hogy megkeressék azokat a segítőket, kísérőket akik nem hagynak bennük kétségeket. Azokat akik megtudják tartani majd a vajúdás és a szülés óráiban azt a légkört ami valóban szelíden és otthonosan, szeretettel várja a kisbabájukat. És minden pillanatban, ha szükség van támogatásra, segítségre akkor ott vannak. De csak akkor, amikor vajúdó asszony igénye ez. Egyébként pedig legyen annyi alázat bennük, hogy akár egy hokedlin ülve is képesek csupán rácsodálkozni az ŐSI ERŐRE.