Bizonyára tudjátok, hogy ugyanúgy, ahogy a talpunkon megtalálhatók egyes szerveink kivetülései, amely „csodára” a reflexológia is épül., hasonló ún. mikro rendszerek testünk más tájékain is vannak: többek között skalpunkon, hátunkon, arcunkon és a kezünkön is.
A kézdiagnosztika témaköre túl nagy volna egy blogbejegyzésbe, de mivel azon belül a körmeink formája, állapota is sokat elárul rólunk, ezért most erről számolnék be nektek.
Ugyanakkor felhívnám a figyelmet arra, hogy ez az iromány önmagában azért nem alkalmas állapotfelmérésre, hiszen a körmök a kéz egésze nélkül nem adnak teljes képet senkiről sem. Viszont mindenkit gondolkodásra sarkallhat, aki esetleg valahol magára ismer a leírottakban, hiszen már több olvasónk észrevette, hogy a körmünkön megjelenő kis foltok, hullámok nemhiába vannak, valamit jeleznek felénk. Lássuk csak, mit is!
Körmeink formája tulajdonságainkra enged következtetni.
- A kerek köröm jó alkalmazkodóképességről, súrlódásmentes kapcsolatokról, könnyebb be- és elfogadásról árulkodik. Ezen kívül gyors, gördülékeny működtetésre vall, ugyanakkor gyors fáradásra is figyelmeztet az adott szerv tekintetében.
Hogy melyik ujjunk melyik szervrendszernek a leképezése, arról egy kicsit lejjebb írok.
- A szögletes köröm gyenge alkalmazkodó készséget jelöl, több konfliktusra és súrlódásra való hajlamot és szelektív el- és befogadást. Körülményességet, nehézkes működtetést takar, ugyanakkor szívós kitartásra enged következtetni.
- A hosszú körömlemez gyenge fizikumra és egészségre vallhat, s ha ez a köröm még lefelé is görbül, akkor függőségi probléma húzódik meg a háttérben (ha rovátkolt, barázdált, akkor főleg). Tulajdonosa békés, idealizmusra hajlamos.
- A rövid köröm pedig kritikus hajlamúakra jellemző, erős önkritikával, hirtelen haraggal.
- A vékony, gyenge köröm gyenge egészségre utal.
- A legyező alakú köröm ideggyengeségre való hajlamot takarhat.
- Ha a köröm szélessége nagyobb, mint hossza, akkor kötekedő, kotnyeles, aggodalmaskodó ember lehet annak tulajdonosa.
Körmünk színe is fontos:
- A rózsaszín a köröm egészséges színe.
- A fehér köröm vérszegénységre utal, a vas hiányára.
- Akinek nagyon pirosas a körme színe, az túl sok fehérjét fogyaszt.
- A lilás szín rossz vérkeringésre utal, illetve ha csak átmenetileg lilul be körmünk, lehet, hogy akkor épp fáztunk.
- A szürkés-lilás szín viszont már igen baljóslatú jel: súlyos elmérgeződési állapotra utal, illetve a végstádiumban lévő betegek körmei szoktak ilyenek lenni.
Körmeinken található jelek értelmezése:
- A sok fehér folt körmeinken az adott szervrendszer állapotára utal (ha az egészséges, nem kellene fehér foltnak lennie). Ugyanakkor utalhat cink-hiányra vagy túl sok édesség, cukor fogyasztása következtében fellépő kalcium- és magnézium-hiányra. Mások úgy vélik, az E-vitamin hiányát jelentik e kis foltok.
- Ha krátereket látunk a körömlemezen, az sugárterhelés eredménye (sugárterápiánál).
- A bevájódások megerőltető időszakra engednek következtetni (az adott ujjunkhoz tartozó szervrendszerünk terheltségéről).
- A holdacskák pedig arról árulkodnak, hogy mennyire mutatjuk meg magunkat a külvilág felé, mennyire nyilvánvaló, avagy rejtett az adott ujjhoz tartozó tulajdonságunk illetve testileg mennyire nem használjuk az adott szervrendszert; van-e energiatartalékunk vagy nagyon titokban élünk (ilyenkor nemigen látszanak a holdacskák) avagy sokat kihozhatnánk magunkból, de lusták vagyunk hozzá.
Most pedig az ujjainkról pár szót elsősorban testi, semmint jellembeli tulajdonságok szempontjából, csak azért, hogy értsétek melyik ujj melyik szervrendszerbe is enged belátást nyerni:
- A hüvelykujj az agy és idegrendszer, a gerinc és a gerincvelő formálódási helye.
- A mutatóujjnál formálódik a nyelv, a fül, az orr, a szem, a látó- és hallóidegek és a kisagy.
- A középső ujjnál az emésztő szervrendszerünk a nyelvvel, gyomorral, májjal, hasnyálmiriggyel.
- A gyűrűsujjnál a szív- és érrendszer, az epe és a lép.
- A kisujjunk pedig az intim szféránk, azaz a nemi szervek területe.
Fontos még az ujjak egymáshoz való elhelyezkedése; amelyik ujjunk felé hajlik a többi, (összezárt ujjainkat vizsgálgatva) az testünk gyenge láncszeme. Azaz ha a középső ujjunk felé hajlik a többi, akkor az emésztőszervrendszerünkre kell jobban odafigyelnünk.
Az ujjak közti lukak pedig (azaz ha azok nem simulnak egymásra teljesen) az adott szervrendszerek közti támogatás hiányára utalnak.
Mindenkinek kellemes körömfelfedezést kívánok szeretettel!
Kati
A japán manikűr során először egy félszáraz krémet a körömbe juttatnak, rányomkodnak, majd finoman belepolíroznak. Majd egy másik tégelyből vett kis mennyiségű porral ugyan ezt végzik, egy másik polírozó tömbbel.
Úgy hirdetik, hogy a hatóanyag mindenféle vegyi anyagtól mentes! ![]()
És még azt mondják: "titkos recept, eljárás"
Nos akkor lássuk az összetétel:
Polírozó paszta: INCI:DIATOMACEOUS EARTH, PURIFIED WATER, PROPYLENE GLYCOL, STEARIC ACID, GLYCERIN, TRIETHANOLAMINE, POTASSIUM HYDROXIDE, FD&C YELLOW NO.6
Por összetétele: INCI: DIATOMACEOUSEARTH, WATER, GLYCERIN, STEARIC ACID, SQUALANE, PARAFFIN, BEESWAX, LANOLIN, POTASSIUM HYDROXIDE, SODIUM DEHYDROACETATE, FD&C RED NO.4
Én a vendégeimnek a sima manikűr után egyszerűen csak mandula vagy jojoba olajból cseppentek párat a körömre, belemasszírozom, majd a polírozó segítségével fényesítem. Pár napig szép fényes marad a köröm.
Nem kellenek ide titkos paszták, porok.![]()
Méhviaszt pedig méhésztől nyugodtan be tudsz szerezni.
Zs. Móni
ha Ő nem, akkor senki sem tudja :)
Niki
Sziasztok.
Szeretnék tanácsot kérni, mire utalhat, ha mindkét lábamon a nagy lábujj melletti ujjkörmeim meg vannak vastagodva.
Semmi más elváltozás egyik körmömöm, sem a kezeimen sem a lábaimon nincsen (foltok sem, töredezés sem)
mire utalhat ez?
köszönöm előre is a választ
enikő
Tudod mi jutott eszembe? Nekem a 2. lábujjaim hosszabbak, mint a nagyok
Bal lábujjamon már fel is domborodott a köröm, mint az öregeknek. Gondolom ez még hosszabb, mint a jobb
és lehet bizonyos orrformájú cipő elnyomja észrevétlenül is. Neked nem hosszabbak az említett lábujjak? Mert akkor egyszerűen meg lehetne oldani a problémát: cipőváltás. De úgy tudom gombától is megvastagodhat, ártani nem árt, ha ecetes vízben áztatod esténként.
Többször kèrtem màr a tanàcsotokat, nem kaptam vàlaszt , valòszìnűleg rossz helyre ìrtam. Lapjàban töredeznek a körmeim, a hajam ès a bőröm àllapota kifogàstalan. Vas hiànyom nincs, viszont van B6 ès B12 vitamin hiànyom , ami nem tudom , hogy összefüggèsbe van e a körmöm àllapotàval. Tàplàlkozàsom makrobiotikus. Tudna valaki segìteni?? Előre is köszönöm .
Kedves Kata!
Benda Juditot idézem:
"... A vegetáriánusoknak tehát nincs okuk az aggodalomra, ha táplálékuk nem is tartalmaz elegendő B12 vitamint, mégsem fognak sem ők, sem gyermekeik B12 vitamin hiányban szenvedni, hiszen a bélben élő mikroorganizmusok elegendő B12 vitamint termelnek - amennyiben a teljes értékű táplálékkal biztosított az egészséges bélflóra -, amelyet a szervezet ugyanúgy tud hasznosítani, mint a táplálék által bevitet."
Véleményem szerint Nálad a lehetséges kulcsszó az egészséges bélflóra lesz... mivel feltételezni vélem, hogy a komplettálásod megfelelő, így valószínűsítem, hogy a felszívódásoddal lesznek problémák...
Ha mást nem is, de Huminiqum-ot érdemes lenne beszerezned, bár többre lenne szükséged, ebben tanácsadód, Mártu tud segíteni. (halkan megjegyzem, hogy a Huminiqum ára tartósan csökkent!)
Niki
Szia Niki! köszi a vàlaszt, honnan tudnàm beszerezni a Huminiqum-ot? Màrtu segìts te is lègyszi ! Köszi!
Az Első Válogatott Bionom Termékek webáruháza: azaz ITT. (katt a linkre!)
Sziasztok! Most végzem el a manikűr-pedikűr tanfolyamot (műköröm nélkül!)! Keresek olyan pedikűröst, aki természetes anyagokkal dolgozik és megosztaná velem tapasztalatait!
Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni, mert főleg a gyűrűs ujjaimon vannak fehér foltok, melyek kereszt irányban helyezkednek el, a többi ujjaimon is van 1-2, és a körmeim vége kicsit sárgás is. Nem dohányzom, nem fogyasztok alkoholt. Tudnátok vmit ajánlani rá, vagy milyen orvoshoz keressek fel, belgyógyászt? Régebben sokat lakkoztam a körmeimet, de ez kb 5 éve volt. Köszönöm előre is.
Köröm és műköröm…
Pár hónapja elvégeztem egy pedikűr, manikűr tanfolyamot - amit azóta is nagyon szeretek csinálni, főleg hogy olyan anyagokkal is dolgozhatok, amik tiszták.
Sajnos a tanfolyamhoz hozzá tartozott a műköröm építés is. (Én személy szerint a műköröm építést munkavédelmi boltban kapható aktív szenes, légző szelepes pormaszkban végeztem - képzelhetitek, hogy hogyan néztem ki
– bár a védelme nem olyan sok, de még is több mint a semmi.) És ehhez még egy kéztámaszos porelszívót is használtam – biztos ami biztos…
Nos, a körmünk tükre a szervezet egészségi állapotának – ahogyan Kata426 is szépen összeszedte két írásában (itt és itt). A köröm védelmi szerepet is betölt. Ezeket még tanulmányaim alatt is így tanították.
A köröm lemez előre irányuló, élő sejtekből alakul ki, amik egy szaruképzési folyamaton ’esnek át’, így fokozatosan átalakulnak elhalt szarusejtekké. Az elszarusodási folyamat a legfelső szarurétegben magában a körömlemezben lesz teljes. Ennek fő anyaga kemény szaru - keratin, amely kémiailag rostos fehérje, protein - eltérően a bőrünk többi felületén található lágy szarutól – bőrkeményedés. Az egészséges körömlemez élettelen szaruképződmény, amely elszarusodott, elhalt hámsejtek lapszerűen, lemezesen előrenövekvő tömege. Az egészséges körömlemez fényes, kemény, rugalmas szerkezetű, sima, látható fény számára jól-áteresztő, áttetsző. Az U.V.A sugarakat 10%-ban átengedi. Jó hővezető, így ha erősen megreszelik akkor felmelegszik és az irhában lévő idegek erős fájdalomérzetet keltenek.
Tudni szeretnétek, hogy mit is tartalmaz egy műköröm? Miből építik fel?
A műköröm típusai: Acryl (vagy ahogyan a köznyelv ismerheti porcelán) és építő zselés. Ezeket szokták vagy saját körömre építeni vagy TIP-re.
Lássuk mi is a TIP és a TIP ragasztó: A ’Tip’ a saját körömlemez részleges befedésére, meghosszabbítására szolgáló, műanyagból készült műköröm. A ’Tip-ragasztó’ tartalmaz egy kevés cianoakrilátot , mert különben a ragasztás túl hosszú időre nyúlna. Ez a cián-akrilát tartalom lényegesen alacsonyabb, mint a többi pillanatragasztóé ( de ez minket nem nyugtathat meg).
Akkor összegezve milyen egészségre gyakorolt káros hatásaik vannak? Többek között:
Szerintem ezek után a műköröm ártalmairól nem is kell többet írnom…. ![]()
Mindenkinek egészséges és szép körmöket kívánok!
Zs. Móni
Szia Citavita!
Nem is kell, hogy hiteles forrás legyen, elég ha belegondolsz, hogy azt a műkörmöt odaragasztják/építik az ember lélegző saját kis karmocskáira. Érdemes megnézni egy sokáig műkörömmel fedett körmöt. Hát az magáért beszél... Szóval fúú
úúúj
Viszont én ráerőltettem
a kolléganőmre egy kis Supra Life-ot és úgy megerősödtek a körmei (is) hogy ihaj.
Üdv: emő
Ráadásul a köröm kiváló jelzőrendszer, jelzi ha valami nem okés odabent, ezért ha mükörömmel valaki évekig eltakarja, az vessen magára, mert úgy nem fogja látni, hogy mit jelez. Amúgy nő alatta a köröm, ami úgy elvékonyodik, mint egy papír, és koszosodik, mert rendesen kezet nem tudsz mosni, illetve a müköröm meg a köröm között megtelepedik ez-az, baci, kosz, ocsmányságok. A ragasztóról meg már nem is beszélve, amivel felragasszák, kerítéslakk és jaj de milyen szépen és gyorsan fel tud szívódni a körömágynál ez- az.
Meg különben is, ki tud akkora körmökkel létezni??? Már bocs, hogy ilyet írok, de nem tudom elképzelni, hogy akkora körmökkel, mint egyesek futkároznak, hogy törölik ki kis/nagy dolog után?
És most jön egy lesúlytó szubjektív vélemyén vagy hogy nevezzem: Aki kerítéslakkal mükörmöt ragasztat meg épített magára, az szerintem olyan korlátozott szegény, hogy nem hiszem, hogy azt fogja Tőled kérni, hogy TUDOMÁNYOSAN bizonyítsd be a müköröm káros hatásait.
Puszi
Katka
Drága Katka nagyon nagy vagy, vagy fél órát nevettem ezen a hozzászólásodon
Teljes mértékben egyet értek Veled! Puszi!
Remélem jól vagy és tömöd magad kínaival, irigyellek, az a sok füszer, mesés tea, kiváló alapanyag.......hmmm. Gondolj néha rám is![]()
Puszi, én is Téged![]()
Ez úgy felpiszkált, hogy muszáj írnom. Szintén saját vélemény: volt műkörmöm, nem kerítéslakkal ugyan, hanem zselé - építve. És nem volt méteres, vannak egész rövid körmök is, amik ugyan megnőnek 3-4 hét alatt, de legalább nem indulok kétméterről.
És képzeld, mindig sikerült kitörölnöm - rendesen.
És nem vagyok korlátolt, pusztán csak tetszett és mivel a sajátomat nem tudtam olyanra megnöveszteni és ezzel kevesebb gond volt, így hát megcsináltattam. Ja, és amikor leszedettem, nem volt koszos a körmöm. ![]()
Tényleg félre értetted, a zselés körmök, ha szépen vannak építve, normális méretben, akkor szexi. De ennyi. Ettől függetlenül most is azt gondolom, amit tegnap leírtam. Nekem olyan testidegen. Engem az is zavar ha a saját körmöm nagy, mert ha kisérletezek a konyhában, engem zavar. Alá mászik az alapanyag stb...nem vagyok az a fajta, aki gumikesztyüben hámozza a hagymát, meg ha steaket sütük például, akkor muszáj az ujjam hegyével éreznem, hogy mégis mi hány méter, ha hosszú körmöm van, akkor akadályozva vagyok. De ez csak egy példa, engem ezért zavar a legjobban, na meg aztán a telefonnyomkodás is, elég sokat körmölök billyentyüzettel is.... hm..
Oké-oké, vettem.
Első olvasásra tényleg úgy hangzott, mintha mindenki csökött lenne, akinek nem saját körme van. Valóban nem egy túl okos ötlet, de szép. Én imádtam. Csak egy idő után rájöttem, hogy nem biztos, hogy jó ez nekem + kissé sokba kerül. A telefont zseniálisan lehet az ujjbegyed szélével nyomkodni, nekem a számítógép-billentyűzet sem okozott gondot, csak kicsit hangos a kopogás.
Egyébként meg csak úgy halkan jegyzem meg, hogy nekem anno azt mondta a körmösöm, hogy a köröm nem él, nem lélegzik, ezért nem lesz baja a zselé alatt. Hm...
Szia Demeter!
Ne vedd a szívedre kérlek, néha tényleg olyanok vagyunk, mint a kommandósok, általában az ilyen szavaknál, amiknek az előtagja MŰ.
Ha van igazi, minek?...
de ez egy külön történet, a kérdés az, hogy milyen élettani hatásai lehetnek a műkörömnek.
Szerintem a köröm lélegzik, él, de nem vagyok körömszakértő, viszont abban biztos vagyok, hogy a köröm az alatta fekvő körömággyal szorosan összenőtt egységet alkot.
Egy műkörmös blogjában tényleg azt olvasni, amit Neked mondtak:
"A körömlemez elhalt, elszarusodott, szorosan egymáshoz préselt körömsejtből áll, ami nem tud lélegezni és nincs is szüksége rá. Mikroszkóp alatt látható, hogy a körömfelszínen pórusok apró csatornanyílásai vannak,de ezek csak azt a célt szolgálják, hogy a körömlemezen keresztül az elraktározott nedvességet és olajat a felszínre juttassák.A tévhit onnan ered, hogy a túlságosan sérült és gyenge körömlemezzel rendelkező vendég körme már nem képes biztonságosan megtartani a rá épített műkörmöt - ilyenkor szokták a körömkozmetikusok a szünteltetést javasolni.Egy megfelelően elkészített és karbantartott műköröm-szett tulajdonképpen nem ártalmas, sőt, bizonyos szempontból még hasznos is a körömlemez számára, hiszen védi a környezeti ártalmaktól és a kisebb sérülésektől.Olyan hoszú ideig, ameddig csak akarjuk."
Na most ha eltömíted a csatornácskákat, ill. a körmöt dehidratálják, megreszelik, és olajokkal kezelik, viszont össze van nőve a bőrrel, akkor a káros anyagokat ugyanúgy bejutnak és így tovább...,
Lehet "túlságosan sérült" a körömlemezed, akkor a végén hogy lehet ez mégiscsak hasznos???![]()
Van egy bio-körömszakink, Kata426 személyében, akinek blogjait is érdemes elolvasni a körmökről:
http://antalvali.com/koromdiagnosztika-a-kormok-szinenek-vizsgalata.html
http://antalvali.com/mirol-arulkodnak-kormeink.html
Üdv: emő
Ja, tényleg néha el tudjuk ragadtatni magunk, vagy beszéljek a magam nevében
Bocsi. Na de annyi a mü ezen a világon, mindenben, nem csak mü-anyag, hanem úgy általában, a kapcsolatok, érzések olyan felületesek... néha átesek pesszimizmusba, meg rámdobják a letargiát, de hát csoda, hogy ilyen reakciót vált ki az emberből, főleg ilyen ösztönlényekből, mint mi, ez az értékvesztett, szánalmas bohóckodás, ami körülöttünk zajlik?!
Ha elhalt, elszarusodott, élettelen a köröm, akkor miért van az, hogy ha ráb...nak gumikalapáccsal, akkor embertelenül fáj és elfeketedik?? Vagy ha rányitják a lábujjadra a hütőajtót és leválik a körmöd, jobb esetben felhasad, akkor az összes csillagot meg szentet lekáromkodod az égről?? Vagy ha puszta szeszélyből, kevélységből, meg mert nőkből vagyunk azért, felvesszük a kiskosztümöt körömcipővel, és ha úgy adódik, akkor estére, hazafelé még lehet egy pit-bull elől is kénytelen vagy szaladni benne és fel kell másznod egy kerítésre, és mire levszed a cipőd, addigra lüktet a lábujjad, a körmöd belilul meg mindenféle bíbor színeket ölt és két héten belül behullámzik, majd hónapokig tart míg lenő, új köröm nő, de nincs mázlid, ha beleesik a nyár.
Meg ha nem él, akkor miért nő?![]()
Rövid leszek és nem tudományos, inkább úgy mondanám "tapasztalás útján szerzett"
...
Maga a köröm tényleg nem él, legalábbis az a része, amely már nincs összenőve a húsunkkal, hiszen akkor baromira fájna, amikor vágnánk... ez volt a tapasztalás...
Ami viszont felmerült bennem és egyáltalán nem biztos, hogy így van, kérlek Vali javíts ki,ha távol állok a realitás talajától, de gondoltam megosztom veletek... a bőr egy védelmi vonal, tehát nehezebb rajta bejutni, de épp ezért talán lassabban jutnak el hozzánk testünk belső információi, amit szeretnének tudatni velünk.. viszont a körmünk alatt nincs bőr... a köröm olyan, (legalábbis én így képzelem) mint egy ablak...
- ha tisztán tartjuk, ápoljuk, akkor csak bekukkantunk és láthatjuk, hogy hogyan is vannak belső szerveink (erről csodás olvasmányt találunk az oldalon E.KAti tollából),
- ha behúzzuk a függönyt, mert lakkozni támad kedvünk, akkor a szellőztetésnél (lakk lemosásánál) talán módunkban áll belesni, hogy mire is figyelmeztet testünk
- viszont, ha becsukjuk a spalettát, a hosszú idő alatt berozsdásodik a zár, kinyitni is csak nehezen lehet, beszövik a pókok, megül a por... hiába nyitjuk ki a spalettát, se ki, se be nem látunk...
Azt hiszem túl sok mesét olvastam mostanában a gyerekeknek
... azért remélem, értitek, hogy mit is szerettem volna kommunikálni!
Mindenkinek szép álmokat! Niki
Kedves Demeter!
Szerintem félre értetted Katkát, ő nem az általad is készittetett normál méretű körmökre gondolt, hanem a valóban hatalmas macskakarmokra. Én is láttam már jó néhány centis körmöket, amikkel én sem tudom, hogy hogyan lehet normális életet élni. Például ha nekem "túl" hosszúra megnő a körmöm, akkor nem tudom rendesen nyomkodni a telefonomat ![]()
Sziasztok! Eléggé megvagyok ijedve!
Pár napja vettem észre,hogy a fölső két szemfogam és az alsó-elülső fogaim elszíneződtek.Úgy kell elképzelni,mintha egy átlátszó poharat félig öntenél tejjel.Az alsó fogaimnál is és a fölső két szemfognál is az ínyemhez közeli "térfél" normális színű,a másik fele átlátszó.Mitha megfelezték volna,valami anyaggal.Az ijedségem azért nagy,mert nagyon alaposan ápolom a fogaimat,sosincs panaszom,évi 2x kontroll,és dícséretet is kapok mindig a fogaim szépségére.Dehogy ez mi lehet?!Fájdalom nincs egyátalán. Talán kálciumhiány?3 hónapja szedem az omega 3EPA-t,1 hónapja a maximol-t és a duriant!Energikus vagyok! Jövőhét kedden jutok el a fogorvosomhoz (Szegeden-én csak benne bízok),de addig kicsinál az aggodalom! Tegnap rendeltem CORALLIVE SMP™-t,mert kálciumhiányra gyanakszom.Dehát,édes-kevés én mire gondolok! Talán még biorezonanciával többet megtudhatok!Köszönöm a szombathelyi elérhetőségeket! Hogy mit kreáltam magamnak,azt én sem tudom! Mit tegyek?Köszönöm Fürtös
Jól gondoltad, ez valóban kalciumhiányra utal, úgyhogy jót rendeltél, ügyes vagy! Mivel tudod már az okot, nem hinném, hogy ennek jobban utána kellene menned, de ha elmész biorezóshoz, megemlítheted neki.
Kati
Van remény,hogyha pótolom,akkor ez az elszíneződés eltűnik!Mert most elképzelni sem tudom,annál nagyobb az ijedségem!Szedjek még valami mást is mellé,ami segíti vagy könnyíti a kálcium felszívódását? És vajon hogy alakulhatott ki ilyen kálciumhiány? Az életmódomat egészségesnek mondanám!Köszönöm
A korall kalciumban rengeteg olyan ásványi anyag van, ami segíti a Ca felszívódást és a Ca-Mg arány is 2 az 1-hez benne, ami az ideális a Ca hatékonyágához. Persze nem árt, ha a bélflórád is rendben van, de te régi olvasónk van, tudod már kívülről
, no és az A, D és C-vitaminok is megkönnyítik a Ca-anyagcserét (Supra italok). A Ca anyagcserét a hormonok is irányítják (ösztogén), tehát lehet, hogy ott kell keresni a bibit, de úgy vélem, a mai szegényebb tápanyagtartalmú élelmiszereink mellett nem lehet csodálkozni ilyen tünetek láttán.
Nyugi, nincs vész, mert van megoldás! Nekem is volt hasonló problémám, de már szépen javulgat!
Kati
Köszönöm a bíztatást!Ha már van pozitív eredmény jelenteni fogom! Szép napot!
Engem az érdekelne, hogy mi az oka annak, hogy lapjában kezdett el törni a körmöm? Szinte mindegyik ujjamon. Köszi,
Rossz hírem van: igen durva vashiányod van! Gondolom az arcszined sem az a pirospozsgás...Ekkora mértékű vashiányt csak táplálékkiegészítőből tudsz pótolni (SupraLive) a vastartalmú élelmiszerek napi fogyasztása mellett.
Élelmiszerek tekintetében a következőkből válogathatsz: sötét méz, céklalé, búzafűlé, teljes kiőrlésű gabonák, aszalt gyümölcsök közül a barack, szilva, füge és szőlő, dió, mogyoró, bab, lencse, spárga, mák, zab, zabpehely, szárított vargánya, petrezselyem zöld, valódi!!! kakaó(por) vagy abból készült csoki, szója, sóska, fokhagyma, mazsola, sárgabarack, mangold, brokkoli, spenót, nyers cékla, megbízható forrásból származó máj, vér, kagyló, osztriga, sertésmáj, marhamáj, szív, vese, vörös húsok, tojássárgája, szárított vargánya.
A vas felszívódását akadályozza a fekete tea, és a fekete kávé.
A megfelelő felszívódás érdekében, a vastartalmú ételeket C-vitamin tartalmú ételekkel együtt kell fogyasztani (Pl. a gabonákását gyümölccsel). Mindez együtt van a SupraLive-ban természetesen sok más nagyszerű hatóanyag mellett.
Kati
szia Kati! köszönöm a választ!
kb 2 hete sütök itthon kenyeret (azóta meg sem bírom enni a boltit), és szerencsére a családomnak is jobban ízlik, mint a bolti. a cukorról most próbálok leállni. eddig sem használtam sok cukrot, inkább mézet, de mondjuk sütikbe cukrot tettem. hát most már abba sem teszek. de elég nehéz a cukormentes életet kivitelezni, egy csomó mindenben van cukor, amiről az ember első látásra nem is gondolja (pl párolt káposzta). meg aztán így mindenhova vinnem kell magammal a saját főzésű kajámat, hogy nehogy éhen maradjak. :) ma pl vittem magammal kis dobozban a savanyú káposztát, hogy ne kelljen a nagymamámnál a savanyúságot megennem. vicces volt.
de majd belejövök. viszont azokról a készítményekről még nem hallottam, amiket említesz, megköszönném, ha leírnád, hogy hol, hogyan lehet őket beszerezni. mert a hagyományos kismama-vitamin ott áll a polcomon és nem szedem, miután itt elolvastam, hogy igazából fel sem szívódik...
köszi :)
Ó, nem is vagy olyan messze a megoldástól: a sütikbe is tegyél nyugodtan mézet: 10 dkg cukor helyett 1 evőkanál mézet. Ez legyen a legkevesebb gondod, biztos sikerülni fognak mézzel, sőt! A párolt káposztába is felesleges szerintem a cukor, inkább csak megszokásból szeretnénk beleszórni, próbáld ki nélküle! A nagyidnál pedig nem baj, ha becsúszik olyan, ami nem tökéletes, ha otthon úgyis azt esztek, amit te alkotsz, ennyitől nem lesz bajod (persze ha nem vagy épp candida diétán)!
A termékeket megtalálod az Organic Mission webáruházunkban a fenti menünél. Ha még van kérdésed, írj csak, segítek.
Gratulálok a kenyérsütögetéshez, nemsokára felkerül egy új recept az oldalra, figyelj minket!
Kati
Kedves Kati! nagy élvezettel olvastam a cikkedet, és persze vizsgáltam közben a körmeimet, ujjaimat. :) nekem például a gyűrűs ujjam felé hajlanak az ujjaim, és valóban, a szívem gyenge, nem rendellenes, csak kevesebbet bír, ezt kardiológus mondta. viszont van egy rész, amihez kérném a segítségedet: mindkét mutató ujjamon van egy-egy pici fehér folt. az mit jelent??? azt látom, hogy többféle hiányra is utalhat, de miért pont a mutatóujjamon? ez jelent valami különlegeset, hogy a nyelv, fül, szem részen van valami hiányom? egyébként kismama vagyok, úgyhogy úgy gondolom, ez most duplán fontos kérdés nekem. feltételezem, hogy ezek a hiányok kihatnak a babára is. köszi mira
A foltok esetében nem szoktunk az ujjhoz tartozó szervrendszer gyengeségére következtetni. Ilyenkor általánosságban beszélünk ásványi anyagok, E-vitamin hiányról. Nagyon jó, hogy leírtad, hogy kismama vagy, mert így még logikusabb, hogy a körmöd jól jelez: biztos szükséged van a kálcium és a többi ásványi anyag pótlására, mert a baba el/leszívja belőled a számára szükségeset, azaz ilyenkor a mamának nagyobb mennyiségben kell ezeket pótolnia. A Corallive SMP-ben megtalálhatók ezeknek az ásványi anyagoknak egész tárháza, a kalciummal az élén. Omega Oxishield-del pótolhatod az esszenciális zsírsavakat, kismamáknak ezeket ajánlatos még pótolni a megfelelő vitaminokon felül (SupraLive). Ezen felül fogyassz minél több búzacsírát az E-vitamin pótlása érdekében és teljes kiőrlésű terméket - otthon készített finom kenyérnél nincs jobb - receptet találsz hozzá az oldalon. Kerüld az édességeket, a cukrot is persze, de ezt biztos fújod kívülről
. Ezek a kis foltok egyébként már hetekkel ezelőtt kialakulhattak, ám ha a fentieket végigcsinálod, biztos vagyok benne, hogy nem fognak újak megjelenni.
Kati
Japán manikűr
Bizonyára mindenki hallott már róla. japán méhviasz pasztával és valami porral csinálják, de sehol nem írják mi az a por. Tudja valaki?
Szerintem ezt a körömfényesítő eljárást sima méhviasszal is megoldhatom itthon.
Várom az ötleteket!
Még nem kaptam sehol méhviaszt