Hússal vagy hús nélkül?

Miközben világszerte közel 800 millió ember éhezik, a világ húsfogyasztása az utóbbi negyven évben megnégyszereződött. Nem csak az a gond, hogy a világ élelmiszerkészletei egyenlőtlenül oszlanak el, hanem az is, hogy az állattenyésztés sokkal jobban terheli a környezetet, mint például az üvegházhatású gázok egyik legfőbb forrása, a szállítmányozás.

A gazdaság- és táplálkozástörténettel foglalkozó kutatók mellett sok agrármérnök is úgy tartja, hogy a termelékenységi, a hatékonysági és a gazdaságossági szempontokat figyelembe véve az állattenyésztést egyértelműen előnyben kell részesíteni az élelmiszeripari növények termesztésével szemben.

Nem véletlen, hogy a 11-12. században Európában is felfedezték: adott föld- vagy erdőterületen nagyobb mennyiségű táplálékot lehet megtermelni, ha állatokat legeltetnek rajta vagy állati táplálékul szolgáló növényeket termesztenek, mintha élelmiszernövényekkel ültetik be. Nos, egyéb szempontokat is figyelembe véve ez a régi tétel sem állja már meg a helyét.

Részlet a Meatrix II. c. filmből

Ipari állattenyésztés – tetemes üvegházhatású gázkibocsátás

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által jó másfél éve készített tanulmány szerint a növekvő igényeket kielégítő ipari állattenyésztéshez köthető tevékenységek révén több üvegházhatású gáz keletkezik, mint a fosszilis üzemanyagok elégetésével működő szárazföldi, vízi és légi fuvarozás révén összesen.

A világ üvegházhatású gázkibocsátásnak a 18 százalékáért felelősek ugyanis a nagyüzemi állattenyésztéshez köthető tevékenységek, és még nagyobb ez az arány egyes speciális gázok esetében: míg az emberi tevékenységhez köthető metánkibocsátás 37 százaléka származik az állattenyésztésből, az ammóniakibocsátás ez az érték már több, mint 60 százalék. A FAO arra is felhívja a figyelmet, hogy a legelőhelyek sok helyen az üvegházhatású gázok hatását csökkentő erdőterületeket is veszélyeztetik.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a húsfogyasztás növekedési dinamikája nem fog alábbhagyni a következő évtizedekben: míg 1961-ben közel 71 millió tonna húst fogyasztottunk világszerte, 2007-ben ez a szám már elérte a 248 millió tonnát. Az előrejelzések szerint 2050-ben 500 millió tonna húst eszik majd egy év alatt a Föld lakossága.

Részlet a Meatrix II. c. filmből

Egyre több húst eszünk

Különösen figyelemre méltó, hogy a fejlődő világban az utóbbi húsz évben megduplázódott a húsfogyasztás. Ahogy gyarapodik egy állam, úgy növekszik a húsfogyasztás is. Ezzel összhangban növekedett az állattenyésztéshez használt földterületek aránya is: Földünk jégmentes szárazföldi területének közel 30 százalékát használják állattartási célokra, a mezőgazdasági művelés alá vont területekből már 70 százalékkal részesedik az állattenyésztés.

Nem túl vidám a kép a vízfelhasználás és a keletkező szennyvíz tekintetében sem: jelenleg a világ vízfelhasználásnak 8 százalékáért felelősek az állattenyésztéshez köthető tevékenységek, ám az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének jelentése szerint ez az arány a jövőben jelentősen növekedni fog. A folyók és állóvizek szennyezettségéhez is nagyban hozzájárulnak az állatok, ha trágyájukat nem megfelelő módon kezelik.

Részlet a Meatrix II. c. filmből

Az ipari állattartás veszélyeire (egyben a háztáji jellegű álltartás előnyeire) egyébként nem először hívják fel a figyelmet: nemrégiben egy igen ötletes kampány során a népszerű Mátrix című film állattenyésztési animációs feldolgozásával (Meatrix) figyelmeztettek arra, hogy az futószalagon gyártott hús milyen környezeti, gazdasági és egészségügyi veszélyeket rejt magában. Meatrix II. >>

Pálinkás Károly

2008. január 29.

Meatrix film 1. rész:

Meatrix film 2. rész:

Meatrix film 3. rész:

0
Értékelés: Nincs

Hozzászólások

házi húsok, tojások, szalonnák

Sziasztok, szeretném megkérdezni, hogy Budapesten ti honnan szereztek be tényleg házi/bio húsokat (csirke, mangalica, hal???stb), tojásokat, szalonnát? Én ugyanis nem ismerek senki ilyet, akitől be lehetne szerezni? Tudtok ebben segíteni? (A helyi kispiacon van csirkés, aki nagyon jó fej, de mivel ő is vásárolja a húsokat, nem tud garanciát adni...) Köszi előre is!

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

házi hús

Szia! Nekem a Rákospalotai piacon van egy ismerősöm. Ő szokta hozni rendelésre disznó húst, sajnos nem mangalica, időnként csirkéje is van. Szoktam tőle vásárolni tojást, szalonnát, kolbászt, kenőmájast, sonkát , házi vajat, tejet, Sajnos kacsát nem tart, de azt Dunakeszin tudom beszerezni. Halat szintén piacon veszek, de ebben nem vagyok biztos, hogy vad vizből származnak. Inkább tengeri halat veszek, ami nem gyorsfagyasztott. A páromat pedig elküldöm horgászni.

Értékelés: Nincs
Seres Tünde's picture

Nekem van egy megbízható forrásom,

Apósom, aki tanyán él és mangalicát, sima disznót és tyúkokat tart. Ő hozza fel nekünk is és másoknak is Pestre a húsokat, kolbászokat, szalámikat, szalonnákat, zsírokat, stb aki csak kóstolta mind megnyalta az ujját.

Értékelés: Nincs

húsok

Edit, Tünde, privátban elkérhetem tőletek az elérhetőségeket? A rákospalotai ismerős amúgy is nagyon érdekel, én ugyanis Pestújhelyen lakom, egymás mellett van a két hely Pesten...így talán megoldható lenne, hogy nem agyonantibiotikumozott húsokat együnk, ha már a párom húsevő... yes.gif Köszi!

(Kattints a felhasználó nevére és tudsz neki írni privátba.)winkkiss.gif

Értékelés: Nincs

husi hol?

Sziasztok! Nem tudjátok véletlenül, hogy Budapesten vagy a környékén, hol tudnék igazi, háztáji csirkét és kacsahúst venni? köszönöm Rita

Értékelés: Nincs
Kaktusz's picture

Kolbász és társai.

Szakértők segítsetek!(Katka te voltál az ihletőm, hogy ez kijött)
Öt hónapja teljesen áttértünk a honlapon olvasható életmódra családommal, ami be is vált, ennek köszönhetően sokkal jobb lett a közérzetünk és a kicsifiam már négy hónapja lassan, hogy nem beteg (immun beteg egyébként). Valinak és nektek hála érte....
DE!!!!
olyan problémám van , hogy mi állandóan húst és hús készítményeket eszünk, megpróbáltam anélkül, de ha egy nap nem tolhatok le a torkomon húst meg vagyok hülyülve és este jól bezabálok, gyomorfájásig, a másik, hogy sokat rágcsáltam annak előtt, most ezt másként teszem ha nassolni van kedvem, magokat rágok, de a szervezetem űvölt a chipsért.....mit tegyek, hogy elmúljon???A húst mivel helyetesítsem, vagy csak önmegtartóztatást csináljak? (disznóságokat imádom, de a koleszterinszintem 9 körüli, az orvos szerint örököltem nagyanyáméktól...)
Köszönöm előre is !
Kaktusz

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Kaktusz! Ezt hívják elvonási tünetnek.

Minden, ami nem jó a szervezetnek és függőséget okoz, ezeket a tüneteket okozza leszokáskor. Valami ilyet érez az alkoholista és a kábítószerfüggő is. Ingerült, ha nem kapja meg az adagját...

Értékelés: Nincs
Kaktusz's picture

Elvonási tünet

Most mit csináljak???Tényleg nagyon tanácstalan vagyok....
Korog a gyomrom ha nem eszek húst és szédülök is, legjobban a disznót kívánom...sonkát....
Segíts!!!!
Kaktusz

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Kaktusz és a husika...

...csak kíváncsiskodom hogy állsz a témával? Jobb a helyzet? :-)

Értékelés: Nincs
Kaktusz's picture

Husi és én...

Sziasztok!

Nagyon eltüntem egy pár napra...jó kis arcüreg és mellhártya gyulladásom lett a légkondi miatt csütörtökön....most is azt heverem...

A husiról csak annyit, hogy azóta csak heti 2* eszünk húst(képzeld a családom is. Egyébként az elvonási tüneteim 3 hétig tartottak, pedig mindennap ettünk húst/húskészítményt.

Körbenéztem a piac kínálata között és nagyon sok fajta vegetáriánus kolbász és húspotló készítményeket (mert ugye az volt a kedvencem..)találtam, számomra is megdöbbentő volt, hogy ízlik, a legfőbb gondom hamar meg is oldódott...

Tejtermékek helyett szója, rizs mandula,zab magvakból készülteket veszem, csinálom, tejnek és sajtnak.

Tojást azt eszek házit és csirkét....cocát már azóta nem is vettem, nem is hiányzik.(csak házi soknát készítettünk mangalicából)

Nagyon elégedett vagyok magunkkal, ennyi nálam belefér.

Hát ennyi dióhéjban, éppen birsalmasajtot készítek.....

Kaktusz

 

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Kaktusz súlyos elvonási tünetei

Nyugi! Csak apránként. Mindig egy kicsit kevesebbet. Meglátod, a végén nem fogod kívánni... Ha hirtelen állsz le, pláne ha még tiltják is, akkor jönnek a tünetek...
Tudod mit? Húsvétig állj le a cocával és a marhával szép lassan, és az lebegjen a szemed előtt, hogy Húsvétkor (hús-vét!) ehetsz egy kis sonkát. Akkor én is szoktam... Jó sok frissen reszelt tormával...   A hal és a háziszárnyas egyenlőre maradhat.
Próbáljátok ki Niki húsnélküli pástétomjait is.

Értékelés: Nincs
Kaktusz's picture

Apránként husika

Köszönöm nektek a tanulságos mondatokat, sokmindennel megküzdöttem én is már az életben (Vali tudja nagyjából), de ez a húsevés...
Mennyi legyen egy nap grammban amit mondjuk ehetnék?
Lehet, hogy a 0 ás vércsoportom miatt van ez a kívánás???(ezt olvastam valahol egyszer, lehet, hogy hülyeség)
Azért leírom mennyit eszek mert, nem is biztos, hogy eltúlozom, csak más mondta és magamba néztem egy kicsit...és elbizonytalanodtam..
Nos, reggelire 3szelet valamilyen húskészítmény, 10dkg körül, délben ha nem olyat főzök akkor este eszek megint kb ennyit, ha délben főzelékhez sült hús van akkor már este nem eszek mert nem vagyok éhes...kb.ennyi.. de a napi 10-20dkg- nyi megvan ...tejterméket hosszú évek óta először ettem, de kiütötte a bőröm (joghurt), úgyhogy azt sem eszek, előnyben részesítem a cocát(karaj rész)de szeretem a csirkét és átlagban egy héten 1* hétvégente azt csinálok...halakat útálom.
Nem tervezem véglegesre leszokást a húsról, de ha heti 1* alkalomra , mondjuk hétvégi ebédhez maradna, annyak örülnék, mert érzem, ha nem eszem mindennap (itt főleg a szalámiféleségekre gondolok)akkor jobb a közérzetem, de marad az éhség érzete...
Zsuzsi!
 azért csak lesz egy kiskapú, ahogy Vali írta hús - vét!

Veronika!
Igen, Bodajkon lakunk és ismerem is a lelkészéket, mi is a református egyház tagjai vagyunk, csak mi Mórra járunk a volt lelkészékhez, kisfiunk is ott lett keresztelve. Sajnálom szegényeket iszonyú nehéz dolguk van itt Bodajkon újra összehozni a református hívőket, és nehezen fogadják be őket a fiatalságuk miatt....de Isten útjai kifürkészhetettlenek......kezei mindig segítők..soha nem lesznek egyedül..

Tomi!

Köszönöm a bíztatást, jól esik, igyekszem nagyon, mert nálam sem volt minden így mint most, de ezt fel nem adnám semmiért, pedig húznak vissza jó páran,szerencsére a férjem velem van. :)
Kaktusz
 

Értékelés: Nincs

a husikhoz

Szia Kaktusz !

Szenvedeseidrol olvasvan nem tudom megallni, hogy ne irjak par sort. Most en "ellenzonek" fogok tunni, de sebaj. Ahogy en megvalositom az eletmodomat, az nem igazan vegetarianus; de azzal egyetertek, hogy nitratos, homogenezett stb. husokat es keszitmenyeit ne egyuk. Amikor Mo-on eltem, akkor mindig falusi, biztos helyrol szereztuk be a hust. Hazilag keszult keszitmenyeket vettunk, ami csak fustolve volt es nem szerekkel konzervalva.
Vannak ma is meg olyan kistermelok, akik mondjuk csak evente 30 disznot nevelnek, es odafigyelnek, mit eszik az allat.
Persze, nem napi kilos adagokat ertek; mi 2 hetig is eleszegettunk 1 kg hust. Levesbe, zoltsegekkel stb. ha hazi kolbaszt ettem, tudtam pontosan mi van benne, es eleg volt ugy 2 cm-nyi egy foetkezeskor. Csak az ize kedveert.
Sokfele egeszseget javito meditacios modszer letezik; ezek ellenere buszken vallalom hitemet, nem hiszem , hogy Isten azert teremtette az allatokat, hogy az ember csak simogassa oket es etetgesse. Jo, tudom, a husis-vitak mar regen lezajlottak !!!

Csak egyszeruen biztatni szeretnelek, ha jo minosegu hushoz tudsz jutni, ne gyotord mar magadat !

Udvozlettel: Zsuzsi, a husevo

Értékelés: Nincs
Vargha Tamás's picture

Kaktusz.. felismerted ez már az első lépcső...

Szia Kaktusz!


Ami szerintem jó, hogy felismerted, hogy az étkezésed túl nagy részét teszi ki a húsfogyasztás(az első lépés már megvan), és tényleg, ha ilyen reakcióid vannak, akkor sajnos függő vagy, de nem kell megijedni, ezt is le lehet győzni! A lényeg, hogy semmit sem hiretelen, mert azt nagyon rosszul reagálja le a szervezeted, ahogy  Vali is mondta szépen lassan, mindig egy kicsit kevesebbet!

Erőt tudok neked adni(remélem), kb. 1-2éve a fő étekzésem ill. minden étkezésem hús és hús volt + sült krumpli + majonéz(!mindenre majonéz!), aztán naponta 1 doboz cigi stb. Lassan, kb egy év kellett hozzá, hogy megváltozzak.. én sem hirtelen, de szépen lassan elkedztem odafigyelni, hogy ne legyen monoton az étkezésem! ...nagy hatással volt rám Dr. Ládi Szabolcs: "A Kína tanulmány" előadása is, és az Angyalok..stb!

Nagyon nehéz volt, de meg lehet csinálni szépen lassan, a cigiről is letudtam szokni, azt is letettem(!), persze amikor találkozunk a haverokkal és tényleg havonta 1x elengedjük magunkat iszogatás, poker stb ..akkor elszívok 3-4szálat, jólesik, de akkor ténylegesen én döntök úgy, hogy no igen most elszívom, nem pedig a "függőségem"! Nem kell egy burokban élnünk, néha igen is el kell engednünk magunkat, az ember azért mindenevő, szóval nem kell kizárnod az életedből teljesen a húst, csak mértékkel kell fogyasztani, jó ha tudod honnan van stb!

Veronika, nagyon jól mondta, hogy egy idő után majd a szervezeted jelezni, fog, hogy mire van szüksége, miután már beállt a harmónia!

Régen meg sem tudtam volna enni egy salátát főleg, ha nincsen rajta majonéz, múltkor voltam Valinál... és előttem csinálta meg a reggelijét salátát tele volt minden földi jóval azóta is arra gondolok annyira jól nézett ki és olyan finom volt!

...amit nyertem, hogy odafigyelek, 16kilóval könyebb vagyok , és nem fogyókuráztam, csak elkedztem fogyni! Jobb a közérzetem! Jobban bírom a napokat!...én nagyon jókat eszem!

Ha nehézségeid lesznek akkor írj és mindig erőt adunk neked, hogy menj tovább!

Tomi
 


"Tedd meg az első lépést, és higgy. Nem kell látnod a lépcsőt. Csak tedd meg az első lépést."
Dr. Martin Luther King Jr
1929-1968

 
Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Kaktusz és a husika

Pránanadit tanulok, melynek egyik jellemzője, hogy bizonyos módszerekkel megnövelik az ember rezgésszintjét. Az első fokozatnál ez 4-szeres emelkedést jelentett. Az egyik szembetűnő változás nálam az volt, hogy elkezdtem egyre kevésbé kívánni a húst, sőt volt olyan időszak, amikor undorodtam tőle. (Mondjuk előtte sem voltam nagy húszabáló) Amikor belegondoltam, hogy ez nemrég egy élő élőlény volt, ami szaladgált, repkedet, stb... és most itt van előttem halottan, egy darab nyers hús és én ezt főzzem meg? Érdekes volt, mondjuk most már beállt egy normális szintre, havonta kb 2-szer kívánom meg a húst, eszek 1-2 napig, aztán elég is. A szervezet ha segítünk neki hamar visszatalál az intelligenciájához és a normális működéséhez... csak figyelni kell mit suttog és hallgatni rá, nem elnyomni mindenféle mentális és fizikai "zajjal"...
Szóval azt akarom mondani, hog ya testi és lelki tisztulás együtt történik, egyik hozza maga után a másikat...

(Kaktusz, te nem bodajki vagy véletlenül? Ott lakik egy nagyon kedves fiatal baráti házaspár, a református lelkész és kedves felesége..  )

Értékelés: Nincs

saverózió

Kedves Vali!

Sajnos űgy tűnik az első fogaimnál a saverőzió tünetei látszanak: alul 2-3 mm-ben elkezdtek áttetszővé válni. Arra lennék kíváncsi, hogy szerinted lehet-e ez ellen természetes dolgokkal tenni vagy javítani a helyzeten, vagy a fogzománc visszaerősítése nem valószínű.
Az Elmex és a Sensodyne fogkrémek efféle hatásairól mi a véleményed?

Tündi

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A fogak szerkezetének állapotán nem lehet fogkrémmel javítani

Ezek olyan elváltozások, amelyeket táplálkozással és célzott hatóanyagbevitellel (táplálék kiegészítők) tudsz megoldani.fogkrémmel soha, pláne ezekkel nem.

  • Először is a fogaid és az ínyed ellenállóképességét kell növelnünk, és erősítenünk kell a fogzománcot (Ocean Milk korálkálcium, SpituWell alga, longovital)
  • Csökkentenünk, vagy meg kell szüntetnünk a saveróziót létrehozó élelmiszerek és egyéb anyagok szájba jutását (cukor, szénsav, húsfélék, citromsav, szintetikus ecet, alkohol, rágógumi, "fogfehérítős" fogkrémek, SLS tartalmú fogkrémek)
  • vissza kell lúgosítani az elsavasodott szervezetet (és nyálat) - tartsd be a Candida-diéta szabályait, és rendszeresen használd a Dr. Hauschka MED, vagy a Farfalla gyógyszájvizét. Házilag készíthető fogágybetegségek elleni szereket itt találsz
  • Lehet, hogy nem ártana egy üveg Emóciót-ot is meginnod, ami szabályozza a szervezeted pH értékét.
Értékelés: Nincs

fogak

Vali!
Köszönöm a gyors reagálásodat a levelemre.
Amíg nem jutok hozzá ezekhez a Neways-es termékekhez, tudok valamit házilag is tenni, ami segít esetleg?
A rágóval kapcsolatban, mégis mit ajánlanál helyette? Én nem csak a jobb lehellet miatt szoktam rágózni, hanem ezért is, mert amikor nem tudok étkezés után fogat mosni, akkor szoktam bekapni egyet.
fogkrémből melyiket lenne célszerű használnom?

Tündi

Értékelés: Nincs

fogszabályzóm lett - tanácstalan vagyok

a héten ragsztották fel a felső állandó fogszabályzómat, kb. 2 évig lesz fenn.
De felmerült bennem pár kérdés:
- az alapos tisztításon kívül tehetek még a fogaimért vmit, hogy ne romoljanak el?
Olvastam, hogy Vali ajánlotta a Cal-Sea-Um-ot, de tudtommal az egy rágótabletta, és rágóznom nem lehet. Tehát ez egy ideig kilőve. Van esetleg még ötletetek? (Eliminátor, és Radiance -on kívül).

Másik dolog az evéssel kapcsolatos:
-nem igazán tudok rágni
hogy tudok majd így nyers zöldségeket enni? Meg jó kis ropogós zabkekszeket stb..(tudom, van turmix, meg ilyesmi, de az összekaszabolt sárgarépára vhogy nem indulok be).
A másik probléma, hogy mit vigyek magammal a munkahelyemre, amit "dobozból" is meg tudok enni, és nem kell harapni? (rágni lehet, harapni nem).
(A candidámat egész jól sikerül karbantartani, és haladok egyéb téren is, és most nem szeretném, ha a rendszertelen evés, vagy a rosszul megrágott étel miatt megint előjönnének a kis szörnyetegek )

Ha valakinek van vmi ötlete, nagyon fogok örülni Vagy esetleg hasonló tapasztalat?????
Addig is a boszikonyhában kutakodom.

Köszi lányok és fiúk!!!
Orsi


Értékelés: Nincs
Józsa Andi's picture

Fogszabályzó Orsinak

Szia Orsi!

Nekem 3 évig volt állandó fogszabályzóm,tehát együtt érzek Veled!
Ne aggódj, nem fog mindig ennyire fájni, mint az elején. Az állításoknál-meghúzásoknál 1-2 napig fáj, de elmúlik. Rendesen fogsz tudni enni is. A rágó nem jó megoldás, de a Cal-Sea-Um-ot nyugodtan elszopogathatod,
de ha már nem fáj, el is tudod rágni. Amit én nagyon tudok javasolni a fogaid egészsége érdekében, az a fogzuhany, ami fogmosás után is rengeteg nem odavaló ételmaradékot eltávolít. Én otthon minden étkezés után használtam. Jó az is, ha mindig van Nálad fogkefe, hogy étkezések után tudd mosni a fogad, mert nem szép látvány, ha mosolyogsz és látszik a menü.  Az Eliminator és a Radiance mindenképp mehet!
Kitartást és szép fogsort kívánok!

Andi

Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

De, jó Andika! Nagyon

De, jó Andika! Nagyon tetszik a kép, a gyerkőcök itt újjonganak körülöttem !

Puszi!

Berni

Értékelés: Nincs
Józsa Andi's picture

Berninek!


Köszi Berni! Csak most vettétek észre?  Pedig már pár hete fent van. Puszi a turbónyuszi gyerekeknek!

Andika

Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

:)

Igen, igen, töredelmesen bevallom, hogy szabadságolt picit a háztartás, és volt pár nap Németország is, csak hogy Tomi ne csak itthon dolgozzon .

Értékelés: Nincs

Andi Köszönöm!

A bíztató szavakat és az együttérzést :-)

Valójában nem fáj, csak akkor, ha eszem.  Én is abban bízom, hogy hamar elmúlik.

Már mindenféle keféket és egyebeket beszereztem a tisztításhoz, és gondolkodtam a szájzuhanyon is. Köszi, hogy megerősítettél abban, hogy hasznos .
És akkor a calseaumot pedig szopogatom.

Orsi

Értékelés: Nincs

Fogszabi


Együttérzek veled Orsi. Nekem másfél éve van fönt, még egy évem van hátra, sajnos húztak két fogat és emiatt lesz ilyen sokáig. A rágással valóban nem lesz gondod, egy-két napig érzékenyebbek a fogak utána elmúlik. Nekem a "tépéssel" voltak gondjaim, késsel kellett mindent aprítani. Nekem is nagyon bevált a szájzuhany, kitűnő találmány. A fogszabival nekem csak az az egy gondom van, hogy belülről kikezdi a számat és folyton aftás a szám. Pedig ráadásul az egész porcelán, csak a szál fém benne. Két hétig is eltart mire egy afta elmúlik, azután jön a következő.
Egy kérdés: pár napja használom a Dentomin fogport és azóta az alsó ajkam hámlik. Létezik, hogy ettől hámlana?
Ani

Értékelés: Nincs

afták és fogszabi Aninak

Köszi az együttérzést! Annyira nem is olyan szörnyű, inkább, hogy tényleg feltöri a számat, amikor beszélek. Még viasszal is :-(

Régebben nekem is voltak aftáim, de most egy ideje grapefruitmagcseppet iszom, és azóta nincs semmi!!!
Biztos az eliminátor is segít, de azt még nem próbáltam, majd csak most kezdem.

A dentomint nem használtam, de tény, hogy a fogszabi miatt nekem is cserepesebb a szám, hiába kenem. Próbálj meg másik fogkrémet használni, hátha vmire érzékeny vagy.
Más ötletem nincs egyelőre.

De nagyon örülök, hogy vannak fogszabis antalvalisok

Orsi


Értékelés: Nincs

Tündi fogai

A rágót felejtsd el, mint fogtisztító vagy jó lehelletet biztosító eszközt...Ez a reklámok által belénksulykolt hülyeség, amit itt az ideje elfelejtened, főleg, ha ilyen problémád van a fogaddal. Akkor inkább mindig legyen nálad egy fogkefe és fogkrém. Rágó helyett rágcsálhatsz egy darab fahéjat - ez Vali tippje! Ez legalább téynleg fertőtlenít, elveszi a szagokat és nincs benne semmi káros.
Amíg be nem szerzed az Ultrashine Radiance-t, használd a Dentomin natúr fogporát, amit bioboltokban is megtalálsz.
Merre laksz? Nekem maradt egy fogkrémem egy előző rendelésből.
Ha gondolod, írj a .
Kati

Értékelés: Nincs
Horváth Dóra's picture

olajos öblögetés

Tudom, hogy mindig ezzel jövök, de nekem a Vali által leírtak mellet ez is sokat segítetett: reggel felkelés után kiskanállal nyelvtisztítás, utána hidegen sajtolt olajjal öblögetés (először csak 1-2 percig bírja az ember, utána akár 10-15-ig is), ismét kiskanál, és fogmosás.
1 hónap után már teljesen más volt a szájérzetem.
csak kitartás!
Dóri

Értékelés: Nincs
Adrica's picture

Csak úgy felötlött bennem - fogzománc

Ha valakinek fizikai hatások miatt sérült itt- ott a fogzománca, azt vissza lehet építeni? Fáj a szívem, hogy nem tudok nagyobb mennyiségű savas gyümölcsöt megenni...

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Sérült fogzománc

A szervezet öngyógyító. A sérült fogzománcot is visszaépíti, ha megven hozzá a megfelelő alapanyag. Tudod, amikor lezuhantam a nyáron a Krivánról, nekem is lepattant egy darab az első fogamból, és szinte azonnal visszaépült a sérült fogzománc.
Rágicsálj Cal-sea-umot!

Értékelés: Nincs

saverózió

kedves Vali!

 

olvastam a hsz-aidat a fogzománc saveróziótól történő elkopásában, de egy kis pontosítást szeretnék kérni...

1 év alatt a hobby testépítés okozta magas műfehérje bevitel nagyon csúnyán kimarta a fogzománcomat... mindenre érzékeny volt már a fogam... akkor elkezdtem használni a sm port, 1 hét után annyira visszakeményedett a fogzománc, hogy már a kétszersültet is könnyedén meg tudtam rágni. most hogy így jártam, szigorú sav-bázis étrenden vagyok, és tartani is akarom. viszont nem tudom hogy elég-e a korall kalcium por, vagy még cal-sea-um-ot is használjak mellé? milyen dózisban használjam ezeket az étrend kiegészítőket? kb. mennyi idő lehet míg teljesen helyrejön a fogzománc? 1-2 mm-en áttetsző a fogszéleim...

válaszodat előre is köszönöm!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

fogzománc

Kedves Szabog82!

Vali a fenti hozzászólását néhány évvel ezelőtt írta, azóta rengeteget fejlődött a világ és ismereteink is bővültek.

Jelenlegi tudásunk szerint - bár sok korall kalcium terméket megvizsgáltunk - a legmegbízhatóbbakat ITT találod. A termékleírás alatt találsz egy összehasonlító táblázatot, amely segítséget nyújt, hogy számodra, a TE problémádra melyik a legideálisabb készítmény. Az összehasonlításra került termékek:

Niki

 

Értékelés: Nincs

egészségeset szeretnék!

Szia.
én sok vitamint eszem, és szedek, külön iszom calcium+mag-ot, de a fogaim folyamatosan vékonyodnak el(és válnak áttetszővé). a fogszabályozóm lassan leszedésre kerül(még kb fél év:)), és szeretném, ha tényleg, teljesen tökéletesek lennének. ez a cal-sea-um rágótabletta megoldás lehet?

Értékelés: Nincs

Kata fogai

Ugye nem pezsgőtabletta formájában szeded ezeket? Mert az csak ront a helyzeteden (pl. biztos van benne citromsav is, ráadásul sokat tartózkodik a szádban is...). Továbbá figyelj arra, hogy ne szintetikus vitaminkészítményeket szedj.
A Cal-sea-um jó megoldás erre, hiszen teljesen természetes rágótabletta, ami megkövesedett tengeri moszatot tartalmaz (Calcified Seaweed), mely kálciumot és magnéziumot tartalmazó kivonat, illetve növényi forrásból származó D-vitamint is tartalmaz, ami elősegíti a kálcium és a foszfor felszívódását.
Ezen kívül másra is kell figyelned - bemásolom neked, amit Vali pár szövegdobozzal feljebb javasolt pont erre a problémára:
LongoVital)
Csökkentenünk, vagy meg kell szüntetnünk a saveróziót létrehozó élelmiszerek és egyéb anyagok szájba jutását (cukor, szénsav, húsfélék, citromsav, szintetikus ecet, alkohol, rágógumi, "fogfehérítős" fogkrémek, SLS tartalmú fogkrémek)
vissza kell lúgosítani az elsavasodott szervezetet (és nyálat) - tartsd be a Candida-diéta szabályait, és rendszeresen használd az Eliminatort.

Ha még szükséged van további segítségre, csak írj nyugodtan.
Kati

Értékelés: Nincs

fognyaki kopás

Szia Vali!

A fognyaki kopást is vissza tudja építeni a szervezet?

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

fognyaki kopás visszaépülése

No, ezt látod nem tudom, de javítani biztos javít rajta valamelyest egy célirányos hatóanyagbevitel.

Értékelés: Nincs

regeli kávé

Sziasztok,
olvasgatom a reggeliket, különböző étkeket, és megütötte a fülem a
forró csésze gabonakávé vagy gyümölcskávé?
Mi ez? A helyzet az, hogy eddig mindig kávéval indult a reggel, addig csak csökkentett üzemmódban tudtam működni, míg a kávét meg nem ittam. Természetesen éhgyomorra. De most szerenték váltani. Valószínűleg a szokás hatalma, hogy reggel innék kávét továbbra is. A gabonakávé nem egészségtelen? És mi az?

Ja és még 1.
Olvasgatok a lúgosításról., hogy sok sok mindenféle fű, esetleg zöldségek, káposzta stb. lúgosítanak. Ezek mind (mármint a zöldség) nyersen értendő?
És mi a véleményetek ezekről a "fűből porok"-ról?
Várom válaszotokat, üdvözlettel: Gabi

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

kávé reggeli (helyett)

Sajnos sokan beleesnek abba a hibába, hogy reggel éhgyomorra bedobnak egy kávét, aztán huss a munkába. Pedig ebben az esetben sem nem élénkít, sem nem egészséges, ugyanis erőteljesen savasítja a szervezetet - főleg cukorral. Ez csak amolyan szokás lett (hála a reklámoknak) - viszont hosszútávon nem is gondolnád, milyen egészségtelen. Az éhgyomorra, vagy a cukorral, tejjel ivott kávé mellékhatásaiba akár bele is lehet halni, ugyanis a legkomolyabb betegségek kialakulását segíti elő.
Gabonakávét vagy gyümölcskávét a legtöbb bioboltban kaphatsz. Ezek egészségesek.
A lúgosítás szempontjából a nyers ételek élveznek előnyt!

Értékelés: Nincs
Adrica's picture

kávé helyett gabonakávé

Sziasztok!
Biztos sokan ismeritek, de én ma kóstoltam először gabonakávét (nem akar beugrani a márkája, de az összetétele: árpa, rozs, cikória), és szeretettel ajánlom minden neszkávérajongónak! Én annak idején sok ilyen szemetet megittam, úgyhogy mikor ma este megkóstoltam, elfogott a "pszichés rossz érzés", mert forró tejbe két kanál+méz és egy az egyben olyan íze volt mint azoknak a bizonyosoknak. Szóval annak idején megmagyaráztam magamnak, hogy ezek rosszak, most meg meg kellett magyaráznom magamnak, hogy hiába ugyanolyan az íze, ez nem rossz!
Szép estét!
Adrica

Értékelés: Nincs

A gabonakávé nagyon finom tényleg!

Adrica!
Lehet ugyanazt a gabonakávét isszuk, az enyémben is árpa, rozs és cikória van. bioboltban vettem pár napja. Tök jó mert azóta a reggeli kávém helyett is ezt iszom! Nagyon finom, és a biokaján élő kollégámnak is adtam ma, ízlett neki:)

Szóval csak ajánlani tudom mindenkinek. 

Jó klasszikus formában (vízzel, tejjel), ma rizstejjel ittam, úgy is finom. Cukor se kell bele, mert alapból édes a rizstej.

Értékelés: Nincs
Balogh Péter's picture

Reggeli kávéra válasz

Szia Gabi!
Van több alternatív növényi rész, ami "kávét" ad, pl. a katángkóró gyökere a cikória-kávé, van maláta-kávé, ami egyértelmű, hogy árpából van, a karob pora az inkább "pótkakaó", de keverheted is. A lényeg úgyis a szertartás, nem a koffein-bomba. Az éhgyomros kávé az egyik legkitűnőbb eszköz az elsavasításhoz vezető úton. Tejjel, mondjuk rizs, vagy zab-tejjel ízesítve csinálj belőle tejeskávét. A  gabonakávé nem egészségtelen.
Most a lúgosításról. A zöldségek valóban a visszalúgosítás kulcsanyagai, de nem kell nyersen enni, mert van akinek nem bírja a gyomra. Ez esetben törekedni kell a lehető legkevesebb macerálással fogyaszthatóvá roncsolni a zöldséget, pl. grillezéssel, párolással. Jó a búzafű-lé, arra szerintem a "leg-önmegszerettetőbb" ha te facsarod ki, van léfacsaró ehhez. A porokat nem szeretem. Fene tudja nincs-e benne vmi, ami nem kell, esetleg gyártás-technológiai hiba miatt. Ugyanezért nem iszom filteres gyógynövényteákat sem, csak szálasat.
Még egy gondolat:
nem kellene a ló túloldalára átesni, ma mindenki lúgosít ezerrel. Csak azt ne felejtsük el, hogy el is lehet lúgosodni ám. A savasodás ugye acidózis, a lúgosodás alkalózis, van pl. légzési ún.respirációs alkalózis-acidózis. Meg a vér savasságát is szokták nézni, na az savasodik el legutoljára. Hiszen az mindenhova elmegy, illetve a légzéssel cserélődik a gáztartalma, illetve ezáltal a pH-ja. Légzéstechnikákkal nagyon jól lehet méregteleníteni, illete dolgozni magunkon. 
Elzárom az adat-csapot.
Minden jót!
Péter

Értékelés: Nincs

köszönöm a gyors és mindenre kiterjedő választ

Kedves Péter és Vali,

köszönöm a gyors és mindenre kiterjedő választ. További szép napot, G

Értékelés: Nincs

tojásos reggeli

Sziasztok!
Ági, köszi a Demeter-összefoglalót.
Eszembe jutott egy teljesen más dolog: Ilcsi néni honlapján olvastam, hogy pattanások ellen segít, ha reggelire megeszünk 2 tojást. Sajnos nem írja le, hogy meddig kell kúrázni így és hogy mitől működhet a dolog. Olvasva a reggeli-javaslataitokat, hát ez merőben más...
Vali, mint Ilcsi-kozmetikus, mi erről a véleményed? Tényleg tud a reggelire evett tojás segíteni?
Lilla

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Szerintem nem!

És milyen formában javasolja, nyersen? Mert máshogy el sem tudnám képzelni reggelire... Borzasztóan leterhelné a gyomrot és az emésztést...
Bár, ahányan vagyunk, annyi félék. Ki kell próbálni, hátha mégis beválik, bár nehezen tudom elképzelni. Esetleg annyi valóségalpja lehet, hogy a tojásban lévő koleszterin és lecitin jótékony hatást gyakorol a bőrre.
Szerintem sokkal hatásosabb, ha reggelire ananászt eszel, mert a benne lévő bromelain enzim kiváló bőrjavító és bőrtisztító hatású (a D-Zymenak is ez az egyik fő hatóanyaga).
Hasonló jó hatást érhetsz el a reggeli grépfruit evéssel is.

Értékelés: Nincs

tojásos reggeli

Kedves Vali!
Ezt írta szó szerint: "csökkentheted a pattanások előfordulását, ha reggelire megeszel 3 tojást"
Elküldöm a linket

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Én elhiszem, hogy ezt írta, de én akkor sem értek vele egyet

Attól, hogy az egyik példaképemnek és mesteremnek tartom, még nem kötelező mindenben egyetértenem vele, pláne azért nem, mert ő egy más kor szülötte (84 éves), amikor még más nézeteket vallottak.
A táplálkozástudomány tekintetében Viktoras Kulvinskas, Dr. Edward Howell, és Dr Ládi Szabolcs tapasztalataira és kutatásaira támaszkodom első körön, és nem elhanyagolhatóak a saját kutatásaim és tapasztalataim sem.
Szóval: ha igazán szép bőrt akrsz, akkor véletlenül se egyél meg 3 tojást reggelente, hanem méregteleníts, és táplálkozz egészségesen. Erről a témáról sokat olvashatsz itt az oldalon.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A cikk egyébként a pontosság kedvéért így szól:

Hiba belőle kiragadni egy mondatot, mert az félreértelmezhető!

"Az első tennivaló a pattanások megjelenésekor a bőr rendszeres és megfelelő tisztításának bevezetése egyrészt otthon, másrészt szakképzett kozmetikus segítségével. Itt az ideje áttérned a szappanos mosakodásra, amely nemcsak tisztítja a bőrt, hanem megszabadítja a regenerálódást gátló, felvastagodott szarurétegtől! Az Ilcsi Fekete szappan ideális, mert megnyugtatja a gyulladt, érzékeny bőrt.

Érdemes azt is megfigyelned, hol jelennek meg az arcodon e kellemetlen vendégek. Fogadjunk, hogy a fémmel kezelt rossz fogak, rossz gyökértömések, gyulladt íny, vagy egy tömött bölcsességfog környékén! Nem árt tehát a fogorvost is felkeresned, ha nemcsak tünetileg akarod eltüntetni a pattanásokat.

A száj körül megjelenő apró aknék kiváltó oka a fluoros fogpaszták, tabletták lehetnek. A fluor negatívabb halogén, mint a jód, ezért elfoglalja a jód helyét, és jódhiányt, vitaminhiányt, öregségi tüneteket, kollagén pusztulást okoz. Szerencsére a patikákban lehet fluormentes fogkrémet is kapni.

Ne borulj ki, ha inváziószerűen borítanak el a pattanások, hanem próbálj visszaemlékezni arra, mit ettél az előző napokban! A húsfogyasztás például kerülendő, pláne, ha érzékeny bőrtípusú vagy. Viszont csökkentheted a pattanások előfordulását, ha reggelire megeszel 3 tojást, és a gyümölcsökre, zöldségekre építed diétádat.

A szegedi Endokrinológiai Klinika kutatóinak köszönhetően elég sokat tudunk a pattanások természetéről. Az apokrin verejték- és a faggyúmirigyek működését tanulmányozva felfedezték, hogy ezek a mirigyek androgént, azaz férfi nemi hormont termeltek, tehát androgén hormonmirigyek. Nem csoda, hogy a női hormontartalmú fogamzásgátlók elmulasztják a pattanásokat! Mi azonban nem javasoljuk, hogy ezt a megoldást válaszd, mert ennek sajnos káros mellékhatásai is vannak. Szerencsére a természet gondoskodott róla, hogy egészségesen, a fitoösztrogének, vagyis a növényi hormonok bevetésével küzdjük le a problémát.

A fitoösztrogének hatása sokkal gyengébb, mint a női ösztrogéné, mégis segítik az emberi hormonháztartást jó irányba befolyásolni, kiegyenlíteni. Nemcsak a pattanásos bőrre van jó hatásuk. Fogyasztásukkal csökken a mell, a prosztata és a méh rákos megbetegedésének esélye, és az emésztőszervi rák rizikója. Sőt! Erősítik az immunrendszert, megelőzik a szívbetegségeket, és rendbe hozzák a bőr irritált, érzékeny állapotát, jó keringésűvé, fiatalossá, feszessé teszik.

Fitoösztrogén tartalmuk miatt a lenmagon kívül a vörös here, a barátcserje érett magjai, a komló tobozocskái, magjai, a jukka virágbimbói, a paradicsom, és a csípős paprika húsa és magjai a legkiemelkedőbbek. A tudósok azt ajánlják, hogy iktassunk be étkezésünkbe minél több borsót, babot, lencsét, csírákat, káposztaféléket, sárgarépát, áfonyát, fokhagymát, paprikát, abból is lehetőleg a csípőset, paradicsomot és gabona magvakat."

Amikor Drága Ilcsi néni írta ezt a cikket, még nem volt köztudott, hogy az állati fehérjék (a tojás is az!) kedvezőtlenül befolyásolják a bőr állapotát. Akkor még csak a hús volt a mumus. Ma már tudjuk, hogy az emberi szervezet egészséges működéséhez elsősorban növényi fehérjékre van szükség!

Értékelés: Nincs

reggeli tojások

Köszi, Vali!
Pont ez érdekelt: a Te személyes véleményed.
Természetesen olvastam a teljes cikket, csak az az egy tojásos mondat nem hagyott már régóta nyugodni.
Még tegnap este beszereztem ananászt, ma már azt reggeliztem. Csak remélni tudom, hogy a grapefruitot nem kell megenni, hanem elég, ha kifacsarom, úgy gyorsabban túl vagyok az ízén.
Köszi.
Lilla

Értékelés: Nincs

grapefruit

kedves Lilla,

a grapefruitnak kituno ize van! nem kesernyes, ha lehuzod a gerezdeken talalhato héjat. Igaz, kicsit maceras es nem marad tiszta a kezed, de a gyümölcshúst elválasztó hártyák miatt keserű a grapefruit, tehát nem úgy kell enni, mint a narancsot. ez az oka annak, hogy ha kifacsarod, akkor nem érzed a keserű ízt, hiszen a lé nem tartalmaz hártyát.

ha szép bőrt akarsz, akkor először a beleket kell kitakarítani, ahol több kg salak anyag van.

cheers, Zsuzsa

Értékelés: Nincs

demeter

Sziasztok!
Az, hogy egy termék(család) "Demeter" minősítésű, jelent valami kézzelfoghatót? Magas minőséget jelez, amiben teljesen meg lehet bízni? Hogy an viszonyuljunk az ilyen termékekhez?
Köszi a választ.
Lilla

Értékelés: Nincs
Horváth Dóra's picture

Demeter

Szia Lilla,

a Demeter egy brandnév, biodinamikus mezőgazdasági termelés során termelt élelmiszereket jelölik ezzel a névvel. Ez a legrégebbi olyan végjegy (1928 óta lézetik, Dr. Rudolf Steiner), amely speciális ökológiai gazdálkodásból származó termékeket, élelmiszereket jelöl. Csak szigorúan ellenőrzött és szerződéses partnerek használhatják ezt a védjegyet (Itthon az ellenőrzést a Biokontroll Kht. végzi). Mára már a Demeter a világ 43 országában tömörít több, mint 4200 gazdaságot.
A biodinamikus gazdaságokban a termelő a gazdaságot egységes egésznek tekinti: a háziállatok, az ott termesztett növények, a táj egységének. A hangsúly a sokszínűségen, a tagolt üzemi szerkezeten van. A bármely irányban eltúlzott szakosodás nem jellemző a biodinamikus üzemekre.
A gazdálkodáshoz vetési naptárt használnak, figyelembe veszik a Holdfázisokat. Vegyszermentesen termelnek, a módszer lényege az irányított humusz-gazdálkodás, melyet gyógynövényes preparátumok használatával egészítenek ki. Pl. vegyszeres csávázás helyett a vetőmagokat gyógynövény fürdővel vagy speciális preparátumokkal kezelik.
Ez a gazdálkodási forma nem azonos a hagyományos bio minősítéssel.
Magyarországon 2000-ben alakult meg a Biodinamikus Közhasznú Egyesület, a honlapjukon sokat olvashatsz a filozófiájukról, céljaikról, és arról, hogy hogyan termelnek.

Ez egy minden szempontból természet és emberközeli termelési mód, vegyszermentes. Manapság a legtöbb probléma abból adódik, hogy az egészségesnek hitt csodaszép alma vagy az almalé vegyszermaradványokat tartalmaz. A lelkiismeretes bio és Demeter gazdák termékeiben tuti megbízhatsz.


Dóri

Értékelés: Nincs

Demeter - Lillának

Szia Lilla,

Ezt találtam a Demeterről, ami egész jól összefogja a kérdésre a választ:

Mi is az a DEMETER minősítés?

A Föld legkülönbözőbb országaiban jelenlévő biodinamikus munka a „Demeter International” (Darmstadt-Németország)  által kerül összefogásra. Ma, több mint 3000 biodinamikusan termesztett, „Demeter” minősítésű élelmiszer és kozmetikum kapható a nemzetközi kereskedelemben. A biodinamikus termesztési mód, a már magyar nyelven is beszerezhető „Termesztési Irányelvek” alapján történik. *











Tehát a lényeg az, , hogy a biodinamikus termesztésből származó alapanyagokból készitik az adott terméket. Ezt általában * jellel jelölik is. A Hauschka legtöbb terméke (legalábbis, ahogy eddig néztem) biodinamikus termesztésből származó anyagokat, hatóanyagokat tartalmaz.
Ez egy nagyon szigorú minősítésű rendszer, ahol a természet ritmusát, természet önfenntartó mechanizmusát veszik figyelembe:

  • "A gazdálkodás folyamán a Vetési naptár használatával a kozmikus hatásokat figyelembe vesszük, ezáltal is segítjük a növények fejlődését. A gazdaságot a Vetési naptár használatával illesztjük be a tágabb környezetbe, fokozzuk a gazdaságnak, mint egységes élőlénynek az életerejét."*
  • teljes vegyszermentességet,
  • ásványokat is tartalmazó preparátumokat tartalmazó anyagokat használnak a termelésben, állattartásban, termesztésben.
  • A biodinamikus szemlélet kialakítója Rudolf Steiner, aki igen szerteágazó kreatív ember volt.


Én úgy gondolom, hogy minél inkább természetközeli termesztést használunk, annál jobb nekünk és a Földnek. .
Természetesen megbízhatunk ezekben a termékekben, úgy gondolom, mert tényleg elég szigorú feltételrendszerük van, amire valaki eljut a biodinamikus gazdálkodáson belül is a Demeter minősítéshez.

Fogok erről feltenni egy cikket, figyeld majd a Hírszemet

Remélem segítettem valamit, de lesznek majd fent források a cikkben is, ahol bővebben nézelődhetsz.

**biodinamikus.hu
* zöldellő.hu

Értékelés: Nincs

Katkának: Mit egyek reggelire???

Kedves Katka!

Hozzád fordulok mert szerintem veled járok egy cipőben. Mármint abból a szempontból, hogy Te is fősulira jársz és olvastam, hogy rengeteg órád van  és konkrétan arra lennék kíváncsi, hogy Te így hogy oldod meg az étkezést főképp a reggelit.
Milyen müzliket eszel reggelire ami délig tartó lendületet ad és nem leszel éhes.
Az állandó szendvicseket már meguntam valami változatosabb dologra vágyom és Én a saját készítésű müzlire gondoltam amit kis edénybe a suliba is eltudok vinni.
Van valami tuti müzlis, magvas gyümölcsös, tipped?
Te mit szoktál reggelire enni?
Köszönöm és szép estét

Beáta

Értékelés: Nincs
Kovács Barbara's picture

Reggeli

Szia Beata!
Hat en is ebben a cipoben jarok, tanulok az egyetemen, most mellette dolgozok ,es nem tudom, hogy hol all a fejemde enni azt mindig kell, ahogy nagyim mondana :)

Reggel az elso dolgom,hogy megeszem a viragport, a buzafu vagy arpa kapszulat, egy marek lenmagot es diot elragcsalok, szolomagolajat, algat, liciumot, kozben fo a tea viz, vagy zold vagy mate.
Ha van kenyer benyomok egy piritost valami csiraval, vagy ubival vagy valami zolddel. Ha nincs akkor muzlit eszek, most rakattantam a biopontos muzlire, de ha az nincs, akkor sima zabpehely, bele dio, aszalt gyumi, kokuszreszelek vagy ami van. Es zabtej.
Masik variacio,hogy elozo napok valamelyiken sutok elore valami egeszseges reggelire valo sutit. Jo kis receptek vannak a boszi konyhaban.
Mig sutotok szezon volt, minden nap sutotokot vittem a suliba kajanak. Neztek is a tobbiek, hogy mi ez a gyanus dolog amit falok. Megismertettem oket a sutotokkel, es divatba is hoztamszinten szoktam sutiket suliba vinni.
Juj, olyat is szoktam, hogy egy kis olyan lefedheto talkaba, nem jut most eszembe a neve, rakok zabot, diot, aszalt cuccot,meg minden mi jot, rakok be kanalat, es egy bio joghurtot es a suliban osszeallitom.Kesz a muzli.
Ha semmi nincs, akkor valami gyumit viszek magammal.Mindig nevetnek is rajtam, hogy ennek a csajnak a taskaja miket rejt: vagy ket liter viz, tea, nehany gyumi, sutotok, aszalt gyumi, mandula, dio, neha bio liszt, ha epp bio boltbol jovok es meg egyeb furcsasagok. Ja es nehany fahej rud rago helyett.

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Barbikám, de szép csaj vagy!


Értékelés: Nincs
Kovács Barbara's picture

Drága Katka,most jol

Drága Katka,most jol elpirultamOoo...
Viszont tudod-e,hogy en is ugyanezt gondolom rolad?
(Es imadom a hajad,hehe :))

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Beátának reggelire

Szia Beáta, hát nálam evéssel az a helyzet, hogy ha nem kell nagyon korán mennem suliba, akkor dobok magamba valamit, az árpalevelet nem hagyom ki sosem, enélkül egy lépést sem teszek, aztán ha van időm, akkor müslit eszek zabtejjel, megszórom egy kis fahéjjal, vagy készítek valami gabonakását, mondjuk zabkorpából, kölesből.... ha nincs időm enni, akkor készítek valami szendvicset, márha van sütve rozskenyér, ha nincs, akkor meg átmegyek fényevőbe  , ugyanis megáldott az ég egy olyan tulajdonsággal, ami szerintem jó, hogy nagyon sokáig kibírom kaja nélkül, és még teljesíteni is tudok, akáír kemény fizikai munkát is éhség és szomjúság érzet nélkül. Szóval sokszor van olyan, hogy lenyomom reggel az árpalevet, pakolok maganak vizet és megyek suliba és ha hazajöttem, akkor eszem normális kaját.

Na de, ha müsli, akkor bioboltban szoktam venni, vagy a két betüs drogériában, néz körül ott müsliügyben, aztán fel szoktam javítani még szárított gyümivel, kókuszreszerékkel, dióval, 70%os csokidarabkákkal. Ott van zabtej is, abból melegítek picit és annyit öntök a müslire, hogy épp ellepje és magába szívja és akkor olyan kásaszerü lesz, valaki ocsmánynak tartja, de én nagon szeretem, ha még nem ittál zabtejet okvetlen kóstold meg, vagy akár ezt is vihetsz kis üvegben suliba, mert nagyon jó energia bomba, tele van B vitaminnal és fini.
Aztán van úgy, hogy esete sütök almáspitét, vagy almás kölessütit (boszikonyha) és azt viszek reggelire, amolyan édes reggelik, mások fornettit esznek én meg kölessütit. Vagy készülök mostanában receptezni, kaptam karácsonyra anyutól sthal judit : gyors muffinok c. könyvét, átrformálok benne egy-két receptet, és feltszem, vagy esetleg te is keresgél és keratívoskodj kicsit, mert speciel muffint is lehet reggelizni, és nem muszáj, hogy édes legyen, hanem van zöldséges változat is, megturbózva egy kis korpával, hogy rostdús reggelire legyen. Meg azon agyalok, hogy megpróbálok otthon müsliszeletet csinálni, csak nem tudom még milyen módon, de majd agyalok rajta, az biztos, hogy kell bele müsli, szárított gyümi, de hogy mitől fog összeállni??? csak méztől ragadni fog.....hm? Szerinted? Segítettem valamit?

Katka

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Felhívás! Ki mit eszik reggelire?

Én egy koktéllal kezdem a napot: frissen facsart grépfruit, narancs és sárgarépa lébe öntöm a Durianomat vagy a Maximolomat, amíg ez készül. addig melegszik a teavíz. 1,5-2 liter zöld vagy fehér vagy mate teát kortyolgatok el reggelente. Barna vagy fekete kenyérből csinálok enyhe pirítóst, megvajazom, és vastagon megszórom csírával. Ha épp nincs csírám, akkor összeütök egy tökmagolajas (B. Ilditől kaptam, nyami!) salátát.
Müzlit ritkábban eszem, de én is zabtejjel, mint Katka.
Nyáron sokszor van az, hogy reggelire csak gyümölcsöt eszem, de nagyon sokat, szinte degeszre. Nem is hinnétek, hogy mekkora energiát ad!

Értékelés: Nincs

Kedves Vali! Én is nagyon

Kedves Vali! Én is nagyon szeretem a gyümölcsöket.Szerinted kialakulhat tőle candida? Főleg mikor végre jönnek a gyümölcsök, eper, meggy....megeszem általában a napi egy kilót. ez nagyon gáz szerinted? Tavaly csináltam candida kúrát ,egy ázsiai doki javasolta, kopogott a szemem a gyümölcsökért de két hónapig nem ettem...és mindig főttet kellett enni, gabonakásákat(köles, hajdina, zab,amaránt, rizs)+ zöldséget(zöldeket), kevés húst. Te meg azt mondod nyers kosztot együnk, vagy a candidasoknak átmenetileg te is pároltat javasolsz? A diéta amúgy nagyon jó volt sokkal jobban lettem. De most jöttek megint a fincsi gyümik, és megint ettem egy csomót, de egy hete visszafogtam magam, csak két-három marék cseri, meggy naponta amit megeszek. Mikor érdemes enni a gyümit? Inkább reggel? én volt, hogy este 7-8 kor toltam le az egy kilo meggyet....ciki És estére lehet nyerset enni szerinted? megkérdezhetem hogy Te mit eszel és mikor? A doki azt mondta nekem, hogy ebéd után már ne terheljem az emésztőrendszeremet a nyers kajával. 6 után pedig ne egyek semmit. Nem tudom, segítenél? Tudnál nekem tanácsot adni? Illetve, hogy mitől tudja az ember, hogy candidas? ÁNTSZnél van állítólag vmi 3000 ftos teszt, azt érdemes megcsináltatni, vagy ezt inkább tünetek alapján állapítják meg?(a doki nekem igy csinálta) Még egy uborka, padlizsán, cukkini ehető szerinted? ???Imádom a padlizsánt és az is tiltólistás volt......:-((( Köszönöm előre is a segítséget! Erika

Értékelés: Nincs

Erika, a gyümölcsök és a candida

A gyümölcsöktől önmagában NEM alakulhat ki candida.
A leírásod alapján úgy vélem, annak idején sikeresen visszaszorítottad a helyes szintre a candidát, ezért már nem kell szigorúan tartanod a diétát. Ami kedvez az újra elszaporodásnak az a cukor, finomliszt fogyasztása, antibiotikum kúra, fogamzásgátló szedése.
Önmagában a gyümölcsök nem fogják a bélflórád egyensúlyát kibillenteni, sőt, nagyon helyes, hogy ennyi egészséges gyümölcsöt eszel.
Gyümölcsöt étkezések között fogyaszthatsz illetve reggel még jobb, mert akkor segítik a szokásos délelőtti méregtelenítési folyamatokat.
Úgy tartják, este 6 után, de lefekvés előtt legalább 3 órával már nem jó étkezni, mert nem tudnál jól aludni, mivel megterhelné a szervezetedet a pihenés óráiban és ilyenkor akár le is rakódhat az elfogyasztott táplálék (hízás).
Hirtelen csak a biorezonancia jut eszembe, ha a candida szintedet ellenőrizni szeretnéd.
Még fontos, hogy a diéta alatt ill. után a jótékony bélbacikat is pótold (lehet, hogy megtetted, csak nem írtál róla) probiotikus készítménnyel (Probiotik).
A nyers táplálékot azért támogatjuk nagyon, mert azok tartalmazzák az élő anyagokat, elsősorban élő enzimeket. A hőkezelés ezeket ugyanúgy károsítaná, mint a vitaminokat. Találd meg az arany középutat: fogyassz nyerset is, de a kásák is nagyon jók, amiket írtál, illetve a minimális hús is hozzájárul az elsavasodás elkerüléséhez, mely a candida melegágya.
Nekem nem jutna eszembe utolsó étkezésnek gyümölcsöt enni, de ha nincs bajod tőle, szerintem mehet (max. majd pisilned kell tőle éjszaka). Kedves Szerkesztők, ha valakinek van erre vonatkozó ajánlása, kérem, egészítsen ki.
A zöldségeket is, amiket írtál fogyaszd nyugodtan. Én is nagyon szeretem őket! Nekem úgy tűnik, nagyon jól táplálkozol!
Kati

Értékelés: Nincs

Reggeli kicsit másképp :)

Sziasztok!
  Én az utóbbi időben mindennap így reggelizem :
Ébredés utén éhgyomorra 25ml SupraLive, NoLimittel összekeverve, utána egy  foró csésze gabonakávé, gyümölcskávé, vagy zöldtea, épp mit kivánok jobban.
Délig kizárólag friss gyümölcsöt eszem, és egyfélét, mert a különböző gyümölcsök ugyanúgy összeerjednek egymással,mintha főétkezés után enném, és megerjedve alkolholt képeznének a szervezetben.
Szóval egy nagy tál idénygyümölcs, egyféle, felszeletelve, szépen tálalva, csipetnyi fahéjjal megszórva, mert a fahéj is puffadás, erjedés ellenes hatású.
Ha délig még megéhezem, megismétlem a gyümievést.
Elképesztő, mennyivel frisebb  vagyok azóta, nem terhelem le a szervezetem az emésztéssel, és amire jön az ebéd, addigra agyümölcs  már szépen kimosta, méregtelenítette az emésztőrendszerem.
Érdemes kipróbálni!
Szép napot Nektek!
 Edina

Értékelés: Nincs

Reggelire Kolláth- reggelit

A Kolláth reggelivel számos szakirodalomban találkozhat az ember.
Én egy kollégámtól tanultam el annak idején, jómagam is fogyasztom, bár nem úgy, mint a kollégám, aki kizárólag ezt reggelizi már jó ideje (azóta elmúltak az ínyproblémái, nekem a székletemet állította be szépen, a többi hatást lásd alább).

Este 1 deci vízben áztassunk be 3-4 evőkanál búza- vagy rozspelyhet és 1-1 kanál szezám- illetve lenmagpelyhet. Az éjszakai erjedés alatt végbemennek a vegyi átalakulások, melynek köszönhető lesz a reggelink tápértéke. Kevés vízbe áztassunk be mazsolát vagy/és egyéb aszalt gyümölcsöt (székrekedőseknek különösen ajánlott az aszalt szilva). Reggel a kettőt egy edénybe öntjük, majd apróra tört diót vagy naprafogómagot, mogyorót (egyéb földi jót...szóval valamilyen olajos magvat), apróra vágott almát vagy/és egyéb idényjellegű gyümölcsöt, 2 evőkanál mákot, egy kis frissen facsart citromlevet és egy kis mézet teszünk bele. Nagyon finom!

Jótékony hatásai a következők:
- nem terheli meg a gyomrot és jóllakottságérzéssel tölt el
- hozzájárul az ideális testsúly beállításához (kövérek fogynak, soványak híznak)
- székrekedés megszűnik
- méregtelenítő hatásának köszönhetően fáradtságunk tova száll
- fizikai, szellemi teljesítőképességünk növekszik
- tehát javul a közérzetünk, ami a biológiai egyensúlyból következik
- ezáltal nem kívánunk meg a csúny izgatószereket, mint pl. kávé és társai
- mivel az emésztőrendszert nem terheli meg nő akoncentrációképességünk is
- koleszterinszintet csökkenti
- vérkeringésünknek is jót tesz
- a benne található ásványi anyagoknak hála még a hajunk, körmünk is szebbé varázsolódhat tőle
- ínysorvadás mértékét képes csökkenteni
- csonterősítő

Akkor a leghatásosabb, ha előtte 3 dl tiszta vizet fogyasztunk, hisz ilyenkor a már beindult folyamatok bennünk dolgozhatnak tovább.

Jó reggelizést Mindenkinek!

Kati
 

Értékelés: Nincs

Kollath reggeli-Katitól

Szia Kati!
Lenne egy kérdésem. máshol is olvastam a Kollath reggeli receptjét, és sok helyen a pelyhek helyett tk. lisztet írt. még a német- illetve az angolnyelvü oldalak is mást mondanak. :-( nem találom az "eredeti receptet".

szerinted mindegy, illetve felcserélhetöek az alapanyagok? csak a hatásai miatt kérdezem.

valamint olvastam, hogy föleg a németek, joghurtot is kevernek bele. ez nem változtat a hatásain?

válaszod elöre is köszönöm!

üdv
Móni

ui: én kipróbáltam a te változatod, isteni finom!!!

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)
Varga Nikoletta's picture

Móninak a Kollath-reggeliről

Kedves Móni!

Remélem nem bánjátok, hogy beleszólok a beszélgetésbe...

A Kollath-reggeli eredetileg frissen őrölt teljes őrlésű lisztből készült, de a kása elkészíthető darából, pehelyből vagy gabonacsírából is. A gabonát lehetőleg frissen kell őrölni vagy pelyhesíteni, mert a "felnyitás" után a a gabona elveszíti vitálanyagértékét. (Erről már korábban sokat írtunk...)

Érdemes betartani az összetételt, hogy elkerüljük az emésztési problémákat...

Igen, olvashattál olyat, hogy tejszínnel, tejföllel, joghurttal is keverik, de az már a Bircher-Benner müzli mintájára lett átvariálva - legjobb tudásom szerint...
ill. van a Kollath-reggelinek egy változata, amikor is az előzőleg beáztatott búzát (átmosás után!) kb. 1 dl vízzel addig turmixoljuk, amíg tejszerű vagy tejfölszerű nem lesz. És ez a folyadék áll reggelig... aztán adunk hozzá gyümölcsöt/ket, magvakat, mézet és az egészet ismét tejfölszerűre turmixoljuk.  Ha túl sűrű még tehetünk hozzá egy kis vizet...

A csíráztatott magvakkal készített reggeli elkészítési módja pedig Dr. Everstől származik, amit főleg szklerózis multiplexben szenvedő betegeknél alkalmazott, sikeresen!

Jó étvágyat a reggelihez!
Niki




Értékelés: Nincs

kollath reggeli Nikitől

Szia Niki!

nagyon köszönöm a választ.

akkor szerinted ha bioboltban vett, már pehely formában lévö búzát/rozst/zabot használok, nincsen meg az a sok pozitív hatása? finomnak finom, de azért a többi dolog is jó lenne, ha müködne.

Köszi
Móni

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Móni pelyhei

Szia Móni!

Igen, jól látod a helyzetet. Kevesebb pozitív hatással bír, mint a frissen őrölt vagy pelyhesített gabona, de még mindig jobb, mint pl. a mekireggeli! Szóval NE keseredj el!!!

Ha van kérdésed nyugodtan írj!

Jó éjt,
Niki

Értékelés: Nincs
Balogh Péter's picture

Reggelim

Sziasztok!
Ált. egy liter víz, meg némi agyfésülés a reggelim. Azaz átgondolom a tennivalóimat, valamint meditálok. A látásmódom szedem vele ráncba, mert nagyon fontos ugyan az értékes emberi test, de csak benne lakom, nem vagyok vele azonos. Napközben minél kevesebb-féle anyaggal terhelem a testem,minél könnyebben emésszen. Eszem húst is, különösen ha 49 napnál nem régebben lett az élőlényből hús, de a lényeg mag, olajok, gyümölcs, teák, napi 4 liter folyadékra különösen figyelek. De van hogy csak rizst eszem pár napig. Hát így tolom Péter-falván.
Péter

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Péter én most 2 napja

libazsíros rozskenyeret tolok lilhagymával meg retekcsírával, nem nagyon mehetek emberek közé, valószínü egyész héten ezt fogok enni, mert majd megveszek, úgy kivánom

Értékelés: Nincs
Balogh Péter's picture

libazsír

akkor keveset fogunk csókolózni Katka! Látom már, ahogy megnyitod első fatness-szalonodat.

Értékelés: Nincs
Horváth Dóra's picture

Péter, miért 49?

Szia Péter,
a reggeli agyfésüléssel nagyon egyetértek. Ugyanazt a szituációt százféleképpen élheti meg az ember, de ha reggel beállítja magát, sokkal könnyebb
Ennek a bizonyos 49 napnak különleges jelentősége van a húsfogyasztásnál Péter-falván? Légyszi avass be!

Mozgalmas szombat estét! Dóri


Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel