
A napi betevő falat
„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.”- ezt mormoltam én is református hittanosként, bár nekem már közel sem jelentett annyit, mint azoknak a szántóvetőknek, akiknek életében a kenyér minden értelemben kiemelkedő szerepet kapott. Hívjuk gabonának, vagy mindennapi kenyérnek, annyira összefonódott a kettő, hogy a Kárpát-medencében egyszerűen csak azt mondták régen az emberek búzájukra: az ÉLET.
Tegnap délután kedvenc zongora művészem hívott fel: "Van kedved húsvét hétfő után, kedden velünk tartani medvehagymát szedni?" Laptopot ragadtam és gyors kör-emailezésbe fogtam, ki csatlakozna még hozzánk és tudnak-e jó helyet a gyűjtéshez.
Fent is ragadtam a neten, és csak gyűjtöttem, gyűjtöttem - na nem a medvehagymát - hanem a recepteket. Aki szeretne, tartson velünk április 6-án! A helyszín és az időpont pontosítását illetően kérdezzetek nyugodtan hozzászólásban!
Kedvcsináló a Medvehagymához:
Medvehagymás receptek:
Közép- és Kelet-Ázsiában, a Kaukázus és Tibet hegyeiben, valamint az Alpok 2000 méter feletti nyílt, sziklás részein, kőgörgetegek között él a Varjúhájfélék családjába tartozó illatos rózsásvarjúháj (Rhodiola rosea L.), amely "rózsagyökér" néven is ismert.
Uccu fekete retek,
Barna kislányt szeretek,
Áj-nánáná-áj-nánáná-áj-nánánánánánánánánáná.
Kék a szemed nem fekete,
Ki a fene ne szeretne,
Áj-nánáná-áj-nánáná-áj-nánánánánánánánánáná.
De hazudik a retek,
Mer én szőkét szeretek,
Áj-nánáná-áj-nánáná-áj-nánánánánánánánánáná.
Egy-egy népdalról mindig a tavasz, a húsvét, a napfény, a megújulás, a barka, a virágok, a friss zöldségek – gyümölcsök, a szeretet, szerelem szavak jutnak az eszembe.
Tartalom:
Szervezetünket immunrendszerét folyamatosan támogatnunk kell a téli megfázásos időszakban, ebben vannak segítségünkre a gyümölcsök melyek gazdag vitaminforrások és segítik szervezetünket a méregtelenítésben.
A citrom nagyon sok jó tulajdonsága (segít a méregtelenítésben, savtalanítja a vért) mellett vigyáznunk kell, hogy a héját ne használjuk fel hiszen abban szívódik fel a vegyszer (erről itt olvashattok többet). A Füge jót tesz a bélműködésünknek, és otthon készthetünk belőle májgyógyszert is. A kiwi a citrom és az alma mellett segít pótolni a vitamin és szervessó igényünket...
A málnáról, mit gyümölcsről most nem is írnék, inkább essék szó a leveléről.
A növény Európában, Észak-Ázsiában és Japánban honos, hazánkban is gyakori, tüskés hajtású, gyökérágakkal terjedő cserje. A rózsafélék családjába tartozik, fehér virágai jellegzetesek, ízletes piros termése közkedvelt gyümölcs. Fogazott levele (Rubi idaei folium) aromás anyagokat, szerves savakat, C-vitamint és cseranyagot tartalmaznak. A leveléből nyert hatóanyagokat cukorbaj, vese- és hólyagbántalmak ellen használják, továbbá menstruációs görcsök enyhítésére is. Egy vizsgálat szerint a málna elősegíti a méh ellazulását.
Emőkével pár hete megbeszéltük, hogy egy rövidebb bejegyzéssel kiegészítem a „kávés“ bejegyzését. Nem az élettani hatásokról szerettem volna írni, hiszen azt Emőke megtette, hanem egy kicsit visszarepülni a 9. századba, ugyanis ekkor indult világhódító útjára a kávé.
Vannak az életünkben olyan pillanatok, amikor szükségét érezzük, hogy kényeztessük testünket-lelkünket egyaránt. Ennek egyik „legédesebb” eszköze a csokoládé, amelyért milliónyian rajongnak már hosszú-hosszú évszázadok óta, és amely nem összekeverendő az élelmiszeripar "áldásos" tevékenységének köszönhető csokoládénak látszó termékekkel.
A modernkori nagyipari feldolgozás majdnem teljesen tönkretette ezt a kiváló táplálékot is, hiszen adalékanyagokkal, cukorral nyomta teli a csokoládét, amit így a kicsit is egészségtudatosabb Földlakók már nem tudtak tovább élvezni. Ám most úgy tűnik, végre újra régi pompájában, a hagyományokhoz hűen elkészítve, egészségvédő finomságként kaptuk vissza a csokoládét!
Nézzük csak, miből is készül a csokoládé!
Tartalom:
Az acerola először gyanús volt, amikor egy gyümölcslé dobozán az összetevők között találtam. Bevallom, én először azt hittem valami kétes adalékanyag, de meglepetésemre nem az. Az acerola cseresznye nagyon is nem az!
Nem is tudja, mi a jó, aki lenézi, szegényes eledelnek tekinti! Az érett, jól sült sütőtök a legfinomabb őszi-téli csemegék egyike, ráadásul minden ízében egészséges táplálék kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Valamint halloweenkor világító lámpásokat készíthetünk a tökből, mely sötétedés után meleg fénnyel árasztja el a kerteket, és a lakások ablakait. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg, hogy mit tud az egyik legszebb színű őszi zöldségünk!
A tök (Cucurbita) a tökfélék vagy kabakosok (Cucurbitaceae) családjának névadó nemzetsége.
A lopótök kivételével Amerikából származik, Európába, Ázsiába és Afrikába a spanyolok és a portugálok vitték be a XVI. században.
Ez is, az is. És még poloskafű, Cimicifuga racemoska, indián(asszony)gyökér, (fekete)kígyógyökér, csörgőgyökér és Black Cohosh.
Talán már észrevettétek, hogy állandóan gyógyító ételekről, növényekről, azon belül is dél-amerikai növényekről írok. Ez pedig azért van, mert családi szálak fűznek a kontinenshez, ezért az ottani hagyományos étkekből is van alkalmam kipróbálni ezt-azt. Igyekszem elsősorban azokat megosztani veletek, amelyek itthon is beszerezhetőek és sokatoknak nem is olyan újak. Ugye nem tévedek?
Angi (azaz Angelika) barátnőm épp ma hívott fel. Ez megihletett és gondoltam, iziben megosztom veletek a tudnivalókat a fitoterápiás tanulmányaim során elsőként tanult gyógynövényről, az orvosi angelikáról.
Kedvenc növényeim, közé tartozik az igen mérgező, de annál szebb örökzöld cserje, amely mediterrán éghajlaton mindenhol megtalálható, és nálunk pedig kiválóan teleltetthető pincében, de a lakásban is.