
Dr. Jason Hawrelack ausztrál kutatót tartják a bélflórakutatás úttörőjének a világon. Volt szerencsém számos előadását és szemináriumát végighallgatni, amelynek köszönhetően átértékelődött bennem az egész bélflóra-témakör. Sokkal nagyobb jelentősége van az egészséges bélflórának bármely betegséggel kapcsolatban is, mint azt eddig hittük. A következő cikk is ezt a szemléletet támasztja alá, és remélem, hogy az elolvasása után már senki nem fog csodálkozni, hogy az ekcémájára miért ajánlunk szinbiotikumokat, illetve a bélflóra helyrehozatalát.
Az elsavasodás megelőzése érdekében sok zöldséget kell fogyasztanunk, ezt már tudjuk. Azonban míg a paradicsomnak nem árt a hőhatás, sőt bizonyos hatóanyagok egyenesen így szabadulnak fel és válnak jobban hasznosíthatóvá, addig a brokkolit legjobb nyersen fogyasztani.
Szervek és zöldségek
A zöldségek, gyümölcsök jótékony hatásai szervezetünkre köztudottak. Ha tudni szeretnénk, hogy mely szervünkre, testrészünkre fejtik ki áldásos hatásukat, könyvtárakat megtöltő szakirodalom áll a rendelkezésünkre.
Izzasztófürdő náthásoknak
Először tisztítani, aztán gyógyítani! - vallják a természetgyógyászok. Ahhoz, hogy ez a feltétel teljesüljön, izzadásra, böjtre, bőséges folyadékfogyasztásra van szükség, amikor náthásak vagyunk. A következőkben összefoglaljuk mindazokat a tennivalókat, amelyekkel felgyorsíthatjuk gyógyulásunk folyamatát.
Bár szinte minden gyümölcsöt megvehetünk évszaktól függetlenül, mégis érdemes az idénynek megfelelőt választani: nemcsak finomabb, de összetevői is értékesebbek!
Egymás után nyílnak a Hahotaklubbok
A nevetés az ember áldásos kiváltsága. Jókedvre derít, boldogságot, vidámságot, békét teremt, örömet szerez, jót tesz testnek és léleknek, közösségi kapcsolatoknak, fejleszti a személyiséget. Testmozgásnak is kiváló. A kacagás belső kocogás néven is ismert. Növeli az egészséges önbizalmat, kibontakoztatja a játékos teremtő-képességet.
A német Bild újságírói összegyűjtötték mindazon indokokat, amelyek alátámasztják, hogy a sörfogyasztás egészséges. Meglehet, jótékony hatása maximum napi két pohár fogyasztása esetén érvényesül. A többi már nem gyógyszer, legfeljebb jólesik.
A "Der Spiegel" német hírmagazinban megszólaló Tom Jefferson orvos számos kollégájával együtt a Cochrane Collaboration égisze alatt évek óta figyeli és értékeli az influenza témakörében megjelent összes tanulmányt. Őrült dolognak tartja, hogy influenza-szakértők évről-évre újabb és újabb katasztrófák jóslatával árasztják el a világot, az általuk vázolt forgatókönyvek egyre komorabbak. Mindazonáltal a mai napig egyetlen jóslat sem vált valóra.
A füvek levében levő hatóanyagot – a növekedés és a termékenység elősegítőjét – a 30-as években Dr. Schnaubel és Dr. Koehler fedezte fel Amerikában, de a búzafüvet Ann Wigmore és Victor Kulvinskas tette híressé, akik sokakat meggyógyítottak súlyos betegségükből. A fiatal füvek kipréselésével zöld levet nyertek, mely vitaminok, ásványi anyagok, enzimek, fehérjék és klorofill gazdag forrása.
"Az elmúlt harminc év során a rákos daganatok szakterületének fejlődését tanulmányoztam, és kiterjedten írtam a daganatos betegségek kutatásáról, gyógyításáról és megelőzéséről. Az alábbiakban a zöld teával kapcsolatos kutatásokról írok" - Ralph W. Moss
Több mint hétezer új emlőrákos megbetegedést fedeznek föl évente Magyarországon, és a betegség 2000-2500 nő halálát okozza minden esztendőben - közölte Kahán Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinikájának professzora a Tisza-parti városban.
A természet energiáinak gyógyításra való felhasználása már a gyógyszerek és a sebészi eljárások előtt jól ismert volt. A termálvíz, az iszap, az emberi érintés, a beteg testrészek megfelelő mozgatása az ősi gyógyító módszerek közé tartozik, s bár a hatásuk megkérdőjelezhetetlen, még ma sem az őket megillető helyen említjük.
Az egészség nem csupán a betegség hiánya, hanem testi, lelki egyensúly a külső és belső környezettel, ami az ember testi-szellemi és társadalmi jólétét jelenti.