Egy rozmaring ágacska keskeny, rugalmas levélkéinek megdörzsölése után belélegezve a friss, fanyar illatot, átélhetjük annak testet, szellemet ösztönző hatását. Kipárolgása átjárja tüdőnket, élesíti elménket, akárcsak a hegyi levegő.
Tartalom:
Hellász lakói Mnémoszüné ajándékaként tekintettek a rozmaringra. A didaszkaleion diákjai fejükön rozmaringkoszorút hordtak, így elméjük friss és éber maradt. Az elhunytra való emlékezés virága éppígy a rozmaring volt, a temetési szertartásokon füstölőkbe tették, és sok síron bókoltak a rozmaringbokor kékesfehér virágai. Az esküvőkön a házastársi hűséget jelképezte. Minden menyasszonyi csokorban illatozott egy szál rozmaring is. A görögök ízesítésre is használták ágacskáit, a nyers vagy főzött magvakat pedig mézzel fogyasztották.
Egyiptomban a rozmaringos kenyér egyike volt a sokféleképpen fűszerezett kenyérféléknek.
Leírásokban fennmaradt, hogy az ókorban a rozmaring leveleit elsősorban füstölőszernek, illetve bor fűszerezésére és a fürdővízhez adva afrodiziákumként használták.
Az arab gyógyítók az emlékezet, a beszédkészség javítására használták, vallották, hogy föltárja a szívet, bölcsességet hoz, ösztönöz a célok megvalósítására, növeli az akaraterőt.
Paracelsus a gyógyító tevékenység alapvető növényének nevezte, alkalmazta az elme bántalmaira, valamint a szem-, a szív- és májbetegségek kezelésében is.
A legenda szerint a Krisztus utáni első évszázadban bencés szerzetesek hozták a meleg földközi-tengeri tájakról, a száraz hegyoldalak lejtőiről Európa hidegebb tájaira. Bár valószínűbbnek tűnik, hogy a Római Birodalom alatt terjedt el a Kárpát-medencében, valamint a Brit-szigeteken is. Latin elnevezése két szó összevonásából származik: a marinus=tengeri, és a ros=harmat szavakból, egyben utalhat a remembrance, emlékezés szóra is.
A keresztény létszemléletben a rozmaring az élet-halál körforgás, az összetartozás és a hűség, az apró kékesfehér rozmaringvirág pedig a szűzi tisztaság jelképe.
Szűz Máriához kötődik a virág kékesfehér színezetének eredettörténete is. Amikor Jézus anyja Egyiptomba menekült, egy rozmaringbokor előtt szőtte kék fonálból köntösét, s hogy meg ne lássák, a bokor fehér virágait kékesre változtatta, így az védte Őt.
Európa-szerte is széleskörűen használták a rozmaringot, a kórházakban fertőtlenítették vele a levegőt, de szokás volt a párna alá is helyezni a gonosz szellemek elűzésére. A lovagkorban szerelmi bájitalt készítettek belőle. A vágyott hölgy szívének megszerzése érdekében kinyílt virágú rozmaringgal érintették meg őt, bízva abban, hogy így szerelembe esik. A XVII.- XVIII. században a legfontosabb halotti misztériummal összefüggő virág. Shakespeare Hamletjében Ophelia így énekel: "Itt egy rozmaringszál az emlékezetre, kérlek édes rózsám, hogy jussak eszedbe."
A honfoglaló magyarok a Pannóniában élt népektől vették át. A rozmaring Árpád-házi Szent Erzsébet virága, éppen ezért nevezték el róla később a rozmaringolajat tartalmazó Aqua Reginae Hungariae gyógyitalt. Sebastian Kneipp atya, a XIX. századi Német Császárság neves gyógyítója a rozmaringot vérkeringést fokozó tulajdonságai miatt illesztette hidroterápiájába.
A magyarság körében is jellemző a rozmaring-szimbolika megjelenése, különösen ünnepekkor. A lányok ruhájára, a menyasszony koszorújába egy rozmaringszálat tűztek. A vőfély borosedényét rozmaringgal díszítették vagy rozmaringmotívummal díszített cserépkancsót helyeztek elé. A fazekas a lánynak szánt vizeskorsóra is rozmaringágat festett, és rozmaringot véstek a lánynak ajándékozott mángorlóra is. A rozmaring a szűz menyasszonyt jelképezi: „Ha leszek, leszek, menyasszony leszek,|Vőlegény mellett rozmaring leszek.” A népművészetben "Rozmaringos"-nak nevezik a halszálkás motívumot, mondják, hogy a lányok haját is "rozmaringosra"-ra fonják. A rozmaringmotívum Ajak nagyközség címerébe is bekerült.
A svábok lakta falvakban erőteljesebben jelenik meg a rozmaringmotívum. A jegyespár rozmaringággal a kezében járt vasárnaponként a templomba, így hozták az emberek tudtára, hogy jegyben járnak. Az esküvő alkalmával a vendégek a menyasszony rokonaitól színes selyemszalagokkal díszített ágacskákat kaptak, melyet a templomba menetelkor mindenki a kezében tartott. Szentelt vízbe mártott rozmaringággal permetezték meg a gyermekágyas anyát és a gyermeket. Az adventi ünnepkör névnapjait szokás volt piros almába szúrt szalaggal díszített rozmaringgal köszönteni. A betlehemezés kellékei között is megjelenik a rozmaring, azzal díszítik a pásztorok kalapjait, a lányok rozmaringcsokorral díszített botot visznek, egyes szereplők fején rozmaring korona van, a nagy angyal egy almába tűzött apró masnikkal díszített rozmaringágat visz. A regruták is rozmaringággal díszítették kalapjukat. Az emberi lét végén a ravatalt, a koporsót és a fedelét is e növénnyel díszítették, és a sírra is egy rozmaringbokrot ültettek.
A rozmaring (Rosmarinus officinalis) a Földközi-tenger mellékén vadon termő, nálunk termesztett félcserje, akár cserépben is nevelhető, az ajakosok (Lamiaceae) családjába tartozó évelő növény. Gyantás, szálas leveleit és égszínkék, nektárban gazdag virágait a méhek előszeretettel látogatják.
Leveles szárát használjuk fűszerezésre és tea készítéséhez. A virágát teakeverékekbe is beleteszik illatosításra.
A rozmaring illóolaját – a cineolt, kámfort a rozmaring leveleiből és virágos-leveles ágvégeiből vízgőz-desztillációval nyerik ki, mintegy 1-2,5%-os eredménnyel, ami azt jelenti, hogy 1 kg rozmaring olaj előállításához 50 kg frissen szedett növény szükséges.
A növény illóolaja 85%-os alkoholban oldódik, fajsúlya 15 °C-nál 0,90-0,92, majdnem színtelen, kissé halványsárga színű, a rozmaringra jellemző és enyhén kámforos illatú.
A virágzáskor vagy a közvetlenül utána gyűjtött leveleiben a legtöbb az illóolaj. 1-2%-nyi illóolajában cineol, kámfor, borneol, bornilacetát, alfa- és bétapinén található. Ezen a 7-8% cseranyagon kívül fahéjsav-származékokat (rozmarinsav, kávésav), flavonoidokat (apigenin, luteolin), triterpéneket (amirin, urzolsav) is tartalmaz.
A rozmaring illóolaj reumás fájdalom elleni és gyulladáscsökkentő bedörzsölőszerek adalékanyaga. A szert a népi gyógyászatban sebkezelésre alkalmazzák. Ismert afrodiziáló hatásáról is.
Rozmaringolajjal zsíros, korpás hajra hajsampont; arctonikot; bőrfeszesítő testápolót; fürdőkészítményeket; kézápolót; zsíros, pattanásos bőrre arcpakolást; dezodort stb., készítenek. A rozmaring erősíti a hajat, a fejbőrt. Megakadályozza a korai kopaszságot, csökkenti az izomlázat, fürdővízben nyugtató hatású. Enyhíti az izomfájdalmakat, a reuma tüneteit. Jótékony hatású égési sebek, bőrgyulladás esetén. Csökkenti a kimerültséget.
Kizárólag orvosi javaslatra, főként epebántalmak és emésztési zavarok esetén, az erre alkalmas összetételek, mint az illóolajokat tartalmazó cseppek, vagy különböző roboráló hatású szeszes kivonatok alkotórészeként használják.
A legfontosabb alkalmazási területe, a mozgásszervi panaszok (reumás megbetegedések, krónikus ízületi gyulladások, izom- és idegfájdalmak) és sportsérülések, melyek kezelésére a rozmaring illóolajat is tartalmazó bedörzsölőszerek, valamint krémek, kenőcsök és tapaszok, masszázs- és fürdőolajok használhatók jó eredménnyel.
Másik, de ugyanolyan jelentőségű felhasználási területe a légzéskönnyítés, ilyenkor más illóolajokkal együtt kenőcsök hatóanyagaként hasznosítják.
A rozmaring illóolajának más területeken is fontos szerepe lehet, így például az alsó végtag keringési zavarainak megszüntetésében, de hatékonyan alkalmazható sportolás előtt, az izmok bemelegítésére is. Más illóolajokkal és növényi kivonatokkal együtt, fontos alkotórésze lehet az akne és egyéb bőrbántalmak kezelésére szánt készítményeknek, az alacsony vérnyomás kezelését célzó fürdőolajoknak vagy -sóknak, illetve menstruációs zavarok kezelésére alkalmas szereknek. Használják még idegerősítő, stimuláló és klimaxszal járó idegrendszeri panaszokat csökkentő fürdőkben adalékanyagként is.
Keverhető bazsalikommal, borsos mentával, cédrusfával, levendulával.
A rozmaringolaj nem toxikus, csak nagyon enyhén irritáló, nem érzékenyítő és nem fototoxikus.
Az élelmiszeriparban, édesiparban íz- és illatjavító, fűszerező hatása miatt alkalmazzák, az illatszergyártásban pedig főképp szappanok szagosítására és egyéb illatos szerek készítésére.
Használják mártások, vadhúsok, pácok, szárnyas sültek, zsíros húsételek, gombás- és halételek fűszerezésére, valamint különleges növényi ecetek készítésére, továbbá zsályával és hagymával pácok, szószok, bárány- és birkahúsból készített ételek, vadhúsok (őz, szarvas, nyúlhúsok) ízesítésére, illatosítására. Főleg a mediterrán konyhára; azon belül a francia és olasz ételekre jellemző. Aromája kitűnően harmonizál az olaszos konyha ízeivel, jól illik a bárány- és a vadhúsokhoz, de burgonyához, zöldség-, tészta- és gombaételekhez is finom. Jól harmonizál a zsályával, a lilahagymával és az oregánoval. Fűszerolaj és fűszerecet készítésénél is érdemes felhasználni, mert nagyon finom aromát kölcsönöz mindkettőnek. Főzésnél, sütésnél csak kis mennyiségben adagoljuk az ételhez, mivel kesernyés, fanyar íze elronthatja az összhatást.
Kámfor tartalma miatt epilepsziásoknál, várandósoknál (áldott állapotban lévő nők azért ne használják, mivel alhasi vérbőséget okozva vetélés következhet be).
Belsőleg túladagolás esetén vesekárosodást eredményezhet, valamint kisgyermekeknél – biztonsági okokból – nem ajánlják a rozmaringolaj használatát, de ez nem jelenti azt, hogy a rozmaringolajat kis mennyiségben tartalmazó masszázs vagy fürdőolajok (1-2% összes illóolaj tartalommal) alkalomszerűen sem használhatók.
Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rozmaring
Hozzászólások
rozmaring hajszesz
sziasztok!
Rozmaringos bedörzsölő szerhez alkoholba lehet tenni rozmaring illóolajat és azzal dörzsölni a hajas fejbőrt? Hány százalékos legyen az alkohol és kb. milyen arányban legyen a rozmaringilló benne?Nagyon erős hajhullásra kellene. Minden nap használhatom?
A komplex kúra mellé szeretném ezt kiegészítésképpen használni.
Előre is köszi!!!!
Marcsi
Rozmaring a hajra
Többféle képpen készíthetsz rozmaringos tápoldatot a hajadra:
- házi pálinkába vagy desztillált vízzel higított patikai alkoholba cseppentesz rozmaring illóolajat és azzal legalább 10 percig dörzsöld a fejbőröd. Mindig frissen készítsd egy kis pohárkában vagy tálban, ne menjen a szemedbe!!!
- tojással elkevered a rozmaring illóolajat és azzal masszírozd át
- házi pálinkába vagy tiszta vodkába áztatsz friss rozmaringot legalább 4 napig, ezzel dörzsöld át
- hajmosás után rozmaring teával öblíted le a hajad, nem kell kimosni
almaecet+rozmaring?
Sziasztok
Bocsánat, ha nem jó helyen kérdezek, de még új vagyok itt. A kérdésem az lenne, hogy almaecetes öblítővízbe cseppenthetek rozmaring illóolajat? Ha igen, kb. hány cseppet? Mik az arányok? (szódabikarbónás hajmosást csinálok, és utána kell az almaecetes öblítés ugyebár - bár nem érzem, hogy használ, de jobb, mint a bolti samponok) Köszönöm a választ.
Fél liter almaecetes
öblítővízbe tegyél kb. 4-5 csepp olajat, természetesen ahogy nő a víz mennyisége úgy növeld az olajét is.
Niki
Rozmaringos tápoldatnak a mennyiségi arányai?
Kedves Tünde!
Mik az arányok? Mennyi ml patikai alkoholhoz (ez hány %-os hígítás?)
vagy vodkához mennyi csepp rozmaring illóolaj lehet cseppenteni?
1 vagy 2 db.tojáshoz mennyi csepp illót kell vagy szabad tenni?
Még 1 kérdés Tünde!:-)
Nem látom,hogy ki az Én tanácsadóm:-(
Tudsz Nekem segíteni! Köszönöm!
Évy.
rozmaring hajra
Nyugodtan higíthatod kb. 25%-osra, a patikai alkohol 96%-os.
Egy fél deci folyadékba vagy 1 tojáshoz tehetsz 10 csepp rozmaring illóolajat.
Már több, mint egy éve megszűnt a tanácsadói rendszer, ha kérdésed van, akkor itt az oldalon felteheted. Ha nagyon személyes, akkor a hozzászólásban írd meg, hogy ne tegyük közzé ha komoly betegségről van szó, akkor megfelelő szakembert ajánlunk. Egyébként bárkinek írhatsz magánban is, ha a nevére kattintasz (utána kapcsolat menüpont).
Köszönöm a gyors
Köszönöm a gyors válaszodat!
Évy.
Re:rozmaring a hajra
Köszönöm szépen!
hajnövesztés
Rozmaringot cseppegtetünk alkoholba, ezzel lehet akár naponta bedörzsölni a hajat? Arra gondoltam, hogy fokozni lehet vele esetleg a hajnövekedést.
A választ előre köszönöm.
ANita
hajnövesztés
Szia Anita!
Igen, kúraszerűen naponta dörzsöld be.
De már maga a mozdulat, a bedörzsölés, masszírozás is serkenti a vérkeringést fejbőrödön. Mostanában olvastam, hogy érdemes nyírfanedvvel kenegetni a fejbőrt, bővebben ITT olvashatsz róla. Meg is rendeltem, hogy külsőleg-belsőleg használjam, kedden fog elérni hozzám :)
A vérbőség fokozására kiváló a fejen állás is :)
Érdemes lúgos közeget biztosítani fejbőrünknek, tehát fürödjünk - himalaya - sós vízben, miközben locsolgatjuk fejünket a vízzel vagy nemes egyszerűséggel belemártjuk :)
Korábban már írtam, hogy nekem mi segített, arról itt olvashatsz.
Niki
Köszönöm a gyors válaszodat,
Köszönöm a gyors válaszodat, és a nyírvíz ötletett. Kifogom próbálni.
Anita
rozmaring olaj keverése
Sziasztok!
Azt tudakolnám, hogy a rozmaring olaj keverhető-e a római kamillával! Köszi
Házasítsuk össze a rozmaringot a római kamillával
Miért ne lehetne?
Mindkettő nagyon jó görcsoldó, fájdalomcsillapító, emésztést segítő hatásáról ismert.
társítás
Kedves Betty! Nagyon szépen köszönöm a gyors választ! :) Akkor most megragadnám a lehetőséget, mert ez az első kérdés, amire válasz is érkezett... Rozmaring, római kamilla, levendula és teafa szintén keverhető? Aranyérre szeretnék egy krémet, és úgy tudom,ezek az olajok jók rá! Köszi, Andi
aranyérre
Kedves Andi!
Hozzászólásod, kérdésed régen érkezett be hozzánk, és bízom benne, hogy ha Neked már késői is a válasz - amit őszntén sajnálok! -, másoknak még segítség lehet.
ITT találod a házilag készült aranyérkenőcs receptjét és egyéb hasznos tanácsot.
Szeretettel,
Niki
Mi az a keserűfű gyökér???
Sziasztok!
Ismeri valaki a keserűfű gyökeret? Én vettem kipróbálásra két kis csomaggal, de gondoltam rákérdezek hátha tudtok bővebbet.. Én gyökér darabkákat vettem és azt írja a csomagolás, hogy ez a növény a Kelet-Ázsiában a "Hajszépítő Hét drága gyógynövény" egyik összetevője. Kiválóan kezelhető vele a hajtöredezés, hajhullás, a kopaszodás és az idő előtti őszülés. A hagyományos kínai gyógyászat a keserűfű gyökerét az életerő és a vér táplálására ajánlja. Levesbe vagy teába kell főzni. Bármi info erről?
Köszi: Eszter
Keserűfű gyökér (polygonum multiflorum)
Egy kínai gyógynövényről, amelyet fo-ti néven emlegetnek (latin elnevezése polygonum multiflorum), azt állítják, hogy megálljt parancsol az ősz hajszálak terjedésének.
Több száz évvel ezelőtt egy He nevű ember eltévedt az erdőben. Évekkel később, mikor rátaláltak, meglepődve látták, hogy a korához képest haja koromfeketén fénylett. Később tudták meg, hogy életben maradásáért az ember alakjához hasonló útszéli keserűfűvel táplálkozott.
A legendából ismert keserűfű áldásos tulajdonságai azóta tudományos megalapozottságot nyertek. Kelet-Ázsiában a közkedvelt " Hajszépítő Hét Drága Gyógynövény Elixír" egyik összetevője.
Kiválóan kezelhető vele a hajtöredezés, a hajhullás,a kopaszodás és az idő előtti őszülés.Egészséges szervezettel erős, egészséges a hajkorona és a köröm is.A hagyományos kínai gyógyászat ezért a keserűfű gyökerét az életerő és a vér táplálására ajánlja.Erősíti a májat és a vesét,a csontozatot és az idegrendszert.Jelentős szerepe van a szövetek újjáépítésében,ezáltal a fiatalság tartós megőrzésében.
Futónövény, gyorsan terjed, virágokat ősszel hoz. Széles körben hasznáják, mert a népi gyógyászatban azt tartják róla, hogy megfiatalítja a testet.
A kínai orvoslás azért kedveli, mert:
Orálisan bejuttatva hashajtó hatású lehet. A vörösbor egészségvédő hatása kapcsán sokszor megemlített hatóanyaghoz, a resveratrolhoz hasonló hatású glükozida a fo-ti-ban is megtalálható, igen erős antioxidatív tulajdonságokkal.
Felhasználási Javaslat: 5 g keserűfű-gyökeret főzzünk levesbe vagy teába.
én használom
és valóban azt tapasztaltam, hogy fele annyi hajam hullik. Mondjuk ez a fogamzásgátló abbahagyásával is összefüggésbe hozható, de a keserűfű is benne van a dologban, ebben biztos vagyok! Teába szoktam főzni, vagy forrázatot készítek belőle, más gyógynövényekkel/teával.
Köszi Vali :-)
Köszi a szélsebes választ! Így már bátrabban próbálgatom :-)
Rozmaring
Ezen a videón Páger Antal énekli a Rozmaring című nótát. :) http://www.youtube.com/watch?v=OgvnI3PH-8E
Rozmaring lumbágóra?
Sziasztok! Ámulva-bámulva olvastam először oldalatokat és nagyon nagy hatással volt rám. A kád szélén díszelgő divatos műanyag flakonban lévő kemikáliákat kidobtam, természetes szappannal fürdök, fluorid mentes fogkrémet használok, shea vajjal és illóolajjal ápolom bőröm és amikor csak lehet nem használok gyógyszert. Most viszont lumbágóm lett, a derekam úgy összeugrott, hogy nem bírok kiegyenesedni, menni, ülni, feküdni se nagyon, de legalább akkor pihen.Hetek óta fájt már, de nem annyira most meg egy egész napos gyárlátogatás után becsomósodott a derekamon az izom. Az orvos kiírt, kaptam midetont (tolperizon-hidroklorid) és gyógyszeres tapaszt (ketoprofén 20 mg, cink-sztearát, poli-izobutilén 1200000, hidrogénezett kolofónium, glicerin-észter, sztirol-izoprén-sztirol kopolimer, folyékony paraffin). És Kataflamot is írtak fel, azt biztos ismeritek. Szerintetek szedjem ezeket? Ráadásul a Midetonra az van írva, hogy abba se hagyhatom csak úgy és persze szedegetem, párom szerint amúgy se szedek, most meg muszáj. Gondoltam veszek rozmaring illóolajat esetleg tigris tapaszt vagy benzoint olvastam még. Egyéb ötleteket szívesen veszem, bármit kipróbálnék, csak elmúljon. Köszönöm előre is!
Rám is jellemző, hogy elkap néha a lumbágó
olyan 4-5 évente egyszer. Én a következőkkel tünetmentesítem magam 3-4 nap alatt:
Ha rozmaringot szeretnél használni, akkor mindenképpen oldd fel bázisolajban!
A felírt gyógyszereket én nem alkalmaznám, a mellékhatásoknak nagyobb a rizikója, mint ha egyáltalán nem szeded be őket.
lumbágó
sziasztok, egy kedves ismerősömnek lumbágója volt, neki is felírták a midetont és apranaxot, de a tanácsomra Valinak a módszerével
gyorsan javulni kezdett az állapota, gyógyszerek nélkül. már csak pár szem van a zyflamendből, úgy nézett ki teljesen tünetmentes, de egy szerencsétlen mozdulat miatt megint kicsit fájni kezdett szegénynek. szerintetek szedjen még egy kúra Zyflamendet vagy abból már sok lenne és valami mással kezelje magát?
köszönöm szépen! Kinga
A Zyflamend indokolt esetben folyamatosan szedhető
márpedig ez indokolt esetnek tűnik! Még a gerinctornát javasolnám (McKenzie).
Rozmaring és a magyar népdalvilág
Emlékszem, mennyi sok gyönyörű magyar népdal főszereplője a rozmaring! Nem csoda, hisz a szerelem virága. Mi magyarok sosem becsültük meg annyira, mint kellene.
http://www.youtube.com/watch?v=OYMlkA98p3Y
Bezzeg az habsburgok, irigyelték tőlünk a rozmaring adta szerelmet:
http://www.youtube.com/watch?v=E6nRb09SF-c
Korpás haj
Olvastam hogy a rozmaringolaj jó korpás hajra is. A "Hajápolásra" recept alapján próbálkozzak korpa ellen? Amúgy annyira jó az oldal, azt se tudom hova kapjak,.mit olvassak:) Köszzziii
A rozmaring és a haj
Minden változatban jó a hajra, hisz normalizálja a fejbőr működési funkcióit.
rozmaring tea
Amikor rozmaring teát rakunk a hajunka, rajta hagyjuk pár percig és leöblítjük?
Teás hajöblítés
Ha a hajmosás végén vagy olajos pakolás, esetleg tinktúra használata után gyógynövény teával öblítjük le a hajat, utána már nem kell a teát vízzel is lemosni.
Eddig orvosi zsályával
Eddig orvosi zsályával öblítettem de utána mindig vízzel is, féltem, hogy összeragad tőle a hajam vagy nem lesz olyan jó..de akkor kipróbálom. Remélem ugyanolyan jó lesz a tartása. Köszi:)
Mindig találok újdonságot ezen az oldalon :)
...pedig mindennap böngészgetek, de azt hiszem, soha nem fogok a "végére" érni :-)) A rozmaringot eddig a sütőzacskós csirkéhez használtam, meg májkrémkészítésre. Nem is gondoltam, hogy ennyi felhasználási lehetősége van! A hajról jut eszembe: időnként szoktam egy pakolást csinálni, és jó lenne, ha rábólintanátok, hogy semmi vegyi dolgot nem teszek bele: 1 tojássárga, 2-3 evőkanál ricinusolaj (gyógyszertári), 2-3 csepp A vitamin (gyógyszertári) D-vitamin (gyógyszertári) és egy evőkanálnyi gyógyszertári alkohol. Elméletileg erősíti a hajat. Ebbe gondoltam, hogy cseppentek pár csepp rozmaringolajat legközelebb. Szerintetek? Köszönettel: Zsu
hajpakolás és sütőzacskó
Szia! A hajpakolásban nekem egyedül a tojás tetszik...
A szintetikus A és D vitamin kívülről úgysem tud hasznosulni, mindkettőt a szervezet állítja elő elővitaminjaiból. A nagy mennyiségű alkohol pedig vízelvonó, így szárazzá válik a fejbőr és a védő emulzió károsodhat. Inkább próbáld meg, hogy hidegen sajtolt növényi olajba cseppentesz rozmaring illóolajat és azzal dörzsölöd be a fejbőrt, vagy rozmaring teával öblíted le.
A sütőzacskóval kapcsolatban is vannak fenntartásaim, hisz valamilyen műanyag dolog.
Egyébként gratulálok a tudatosságodhoz, így tovább, jó egészséget!!!
jajj Tünde
Zsu szándékai :)
Hidd el a szándék a lényeg, utána szép lassan jön a megvalósítás! Minden kezdet nehéz, ez az átalakulás is, hiszen el vagyunk halmozva mindenféle info-val... De a józan ész mindig segít!
Fogalmam sincs mi oldódik ki a sütőzacskóból, egyszer próbáltam utánanézni, hogy pontosan miből készül, de tuti mű dolog és ki tudja később miket fogunk megtudni róla, akkor inkább nem használom. Igen, az agyagedények, jénai megfelelő a sütéshez, ezekben jól párolódik az étel, aztán ha a tetejét pirítani akarod picit, akkor a végén leveszed a fedelét.
A hajhullásnak is belső oka van, lehet szervi, de lehet tápanyaghiány is. De mit nevezel hajhullásnak? Mert normál esetben is hullik a hajunk, ha naponta 100 szálnál több, akkor érdemes elgondolkodni és cselekedni.
Rozmaring olaj korpásodás ellen
Valóban nagyon hatékony, személyes tapasztalatom van, hogy gyönyörűen letisztítja a fejbőrt! Én jojoba olajba csepegtettem és csináltam egy hetes kúrát, minden este bedörzsöltem vele a hajamat, kendőt kötöttem rá, reggel megmostam, de napközbenre is rozmaringos öblítővízzel mostam át hajam.
Kiváló egyébként még hajhullásra is :).
Berni
Idén felelevenítették a hagyományos szeremlei lakodalmat
Jól tették, szép volt, már majdnem elfelejtettem, hogy milyen jó, mikor az egész falu kap kalácsot, mint gyerekkoromban.
Nálunk a vőfélynek nem csak a kancsóját díszítették, hanem mellén átkötött kendőjére tűztek vagy egy fél rozmarinbokrot. Biztos, ami tuti
Hozzászólás írása