035. Gyomorégés, savtúltengés, reflux

Az esetlegesen fellépő gyomorégés egy-egy bőségesebb, nehezen emészthető, egészségtelen fogásokból álló étkezés után mindenkivel előfordulhat. Ha azonban ez a jelenség rendszeresen fennáll (hetente kettő vagy több alkalommal), akkor reflux betegségről (nyelőcsőbe történő gyomortartalom visszaáramlás) beszélünk. Ez az állapot annak a jele, hogy az illető túl sokat, túl gyakran vagy helytelen ételeket eszik, illetve a stressz túlzott mértékben befolyásolja az emésztés folyamatát.

Tartalom:

A reflux tüneti definíciója a következő lehetne: Szegycsont mögötti, néha torokba, karba kisugárzó, égő érzés, ami az étkezések után, illetve testhelyzet változtatás esetén fokozódhat, de akár meg is szűnhet.

A reflux több mint csupán bosszantó vagy kellemetlen jelenség. A reflux-betegség lényege a gyomornedv visszaáramlása a nyelőcső alsó szakaszába, a nyelőcsövet a gyomortól elválasztó záróizom elégtelen működésének következtében. Amennyiben a visszaáramlás sokszor előfordul, vagy tartósan fennáll, a savas gyomortartalom izgatja a nyelőcső nyálkahártyáját, és ezzel égető, maró érzést okoz. Általában a betegség enyhe lefolyású, de ritkán a nyelőcső nyálkahártyájának gyulladásához, sőt kezelés nélkül annak kifekélyesedéséhez is vezethet. A probléma teljes elhanyagolásának végső tüneteként gégerák vagy nyelőcsőrák is kialakulhat.

Az elhízás, az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a túlzott kávéfogyasztás, a cukor, a fennálló candidiasis valamint a stressz tartoznak a reflux leggyakoribb kockázati tényezői közé. De az egészségtelen táplálkozás és a rendszertelen étkezés is hozzájárulnak a betegség kialakulásához. Ám hiába étkezik valaki rendszeresen és egészségesen, ha nem rágja meg jól a falatot, ugyanis ez is kiválthat refluxos tüneteket.

Gyakran fordul elő reflux várandós nők esetében is, mivel a megnagyobbodott méh nyomást gyakorol a hasi szervekre. Abban az esetben még pláne virágzik a probléma, ha a kismama – tartva a régi tévhiteket és a nagymama tanácsait – "kettő helyett” eszik.

A gyomorégés és a savtúltengés leggyakoribb kiváltó okai:

  • GORB (gastro-oesophagealis reflux betegség),
  • egyszerű diétahiba, egészségtelen étkezés
  • az emésztőenzimek hiánya, vagy elégtelen működése
  • gyomorhurut (esetleg Helicobacter pylori fertőzés),
  • gyomor- és nyombélfekély,
  • rekeszsérv (hiatus hernia),
  • gyógyszer mellékhatás,
  • idegesség
  • nyelőcső fekély,
  • nyelőcső visszér,
  • gyomorrák.

Néha szívinfarktus esetén a beteg azért nem fordul orvoshoz, mert a tünetek gyomorégés képében jelentkeznek. Mivel a gyomorégés ilyenkor a hirtelen bevett savcsökkentő hatására elmúlik, ennek a tünetnek nem tulajdonítunk a szívinfarktus szemszögéből túl nagy jelentőséget. Pedig ha ilyen esetben mégsem szűnik a fájdalom, vagy a nyakba, karokba sugárzik, esetleg izzadással, gyengeséggel társul, azonnal orvoshoz kell fordulni!

Az idegfeszültség,  egyes lelki alkati tényezők, tavaszi, őszi időjárás, kiadós étkezések, alkoholfogyasztás is gyakran jár fokozott savtermeléssel, ami gyomorégést, görcsös felhasi fájdalmat, és akár hasmenést is okozhat. Ezek a tünetek természetesen csak alkalmilag fordulnak elő. Ha mégis gyakran ismétlődnek, rendszeresen visszatérnek,  már többről lehet szó,  tanácsos tehát egy pontos diagnózisért orvoshoz fordulni. Az egyszerű gyomorégés könnyen kezelhető étkezési reformok bevezetésével, illetve savbeállító növényi kivonatok bevetésével, a gyomorégés hátterében meghúzódó betegségek azonban nem.

A gyomorhurut (gastritis) a gyomornyálkahártya gyulladása. Fontos tudni, hogy a fekélyképződés első lépcsője a gyomorhurut. Okozhatja túlzott alkoholfogyasztás. Egyes gyógyszerek, pl. aszpirin vagy a mozgásszervi fájdalmakra szedett non szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID) azáltal okoznak gyomorhurutot, hogy a gyomornyálkahártyában található védő anyag keletkezését blokkolják.

Gyakori diagnózisa a korszerű eszközökkel végzett gastroenterológiai vizsgálatoknak a gastrooesophagealis reflux (GORB=GERD). A betegség lényege az, hogy a savas gyomortartalom visszajut a nyelőcsőbe. A problémát a gyomorsav jelenti és a gyógyítás célja a visszajutott sav mennyiségének csökkentése, és a túltermelés okának kiderítése. Általában a  gyomorégés röviddel étkezés után, lefekvéskor jelentkezik, de a beteg gyomorégésre is ébredhet. A fekvő helyzet súlyosbítja a gyomorégést, mert a sav így könnyebben kerülhet a nyelőcsőbe, sokan ezért félig ülő helyzetben alszanak. A betegek savanyú szájízről, puffadásról, hányingerről öklendezésről vagy köhögésről panaszkodnak. A fájdalom bizonyos ételek, alkoholfogyasztás, kávéivás és cukorfogyasztás után fokozódik. A legfontosabb különbség az egyszerű gyomorrontás és a GORB között az, hogy a reflux-szal járó gyomorégés rendszeresen fordul elő, nem alkalmilag, bizonyos ételek vagy italok után.

A rekeszsérv (hiatus hernia) lényege a mellkasba "felcsúszott" gyomorrész, a benne pangó, sok savat is tartalmazó gyomortartalommal együtt mellkasi, szegycsont mögötti fájdalmat okozhat. A rekeszsérves betegnek étkezés után nem szabad lefeküdni, inkább kíméletes mozgást, sétát kell beiktatnia, illetve be kell vezetni az étkezésbe a "sokszor keveset” elvet, esetleg savképzést csökkentő, normalizáló, görcsoldó hatóanyagok szedése szükséges.

A nyelőcső alsó szakaszán lévő megvastagodott visszér a májzsugor (cirrhosis hepatis) kísérője. Ennek jelentősége nem is annyira a fájdalom, hanem a gyakran életveszélyes vérzés kialakulásában van.

A peptikus fekély a gyomor- nyombélnyálkahártya "kisebesedése", melyet rendszerint a gyomorsav és  egy bakteriális fertőzés (Helicobacter pylori) okoz. A sav először izgatja a gyomornyálkahártyát, majd gyomorhurutot okoz, majd az idő múlásával az állapot egyre romlik, végül fekély alakul ki. A kérdés azért bonyolultabb, mert Helicobacter fertőzés előfordul gyulladás vagy fekély nélkül is. A sav izgató hatása gyomorvérzéshez, a gyomorfal perforációjához vezethet. A vérzés életveszélyes is lehet. A savtúltermelésnek szerepe van a gyomor- és nyombélfekély képződésében is. Ha a panaszok okozója a Helicobacter pylori, a kezelést a baktérium semlegesítésével illetve kiirtásával kell kezdeni, amely a mai orvosi gyakorlat szerint antibiotikummal történik, ami oly mértékig tönkreteszi a gyomor és a belek hasznos baktérium flóráját, hogy sok esetben csak súlyosbodik a helyzet. A Helicobacter kiirtására ezért csak természetes módszereket vessünk be, amelyek igaz, hogy lassabban hatnak, viszont kiegészítve egy jó diétával lényegesen hatékonyabbak és sokkal tartósabb eredményt hoznak, mint az antibiotikumok.

A peptikus fekély helyétől függően beszélünk gyomorfekélyről és nyombélfekélyről.

A gyomorfekély tünetei: gyomorszáj táján jelentkező rendszertelen fájdalom (étkezésre a fájdalom fokozódik, savcsökkentők hatására csökken), fogyás. A kórelőzményben gyakran szerepel tartós alkoholfogyasztás, aszpirin vagy NSAID-ek (a nem szteroid gyógyszerek aszpirin-szerűek, mozgásszervi fájdalmak csökkentésére) szedése, illetve a nem megfelelő étkezés és a túlzott cukorfogyasztás.

A nyombélfekély tünetei: gyomorszáj táján vagy a köldök körül jelentkező, időnként a hátba sugárzó maró fájdalom (reggel nincs fájdalom,  inkább délelőtt jelentkezik), étkezésre a fájdalom csökken, de 2-3 órával az étkezés után újra jelentkezik, savcsökkentők hatására csökken. A beteg gyakran éjszaka a fájdalomra ébred.

Az antacidok, vagyis a savtermelést csökkentő gyógyszerek csak átmenetileg szüntetik meg a fájdalmat.

A gyomorégés elleni tüneti gyógyszerek és mellékhatásaik

A gyomorégést a kiváltó októl függetlenül végül is a fokozott savtermelés okozza. A gyógyszerek vagy közömbösítik a gyomorsavat vagy gátolják a savtermelést, azaz csak a tünetek szüntetik meg, de az alapproblémát nem gyógyítják.

  1. Savlekötők: A gyomor savtartalmát csökkentik a savlekötők (antacidok) azáltal, hogy közömbösítik a gyomorsavat. Az antacidok azonnal hatnak, de hatásuk gyorsan elmúlik, csak alkalmi gyomorégés esetén javasoltak. A savlekötők kölcsönhatásba léphetnek más, szájon át szedett gyógyszerekkel! Szedésük azért sem javasolt, mert nagy részük egészségre ártalmas fémsókat (pl. alumínium) tartalmaz. Vény nélkül kapható savlekötők: Almagel (alumínium-hidroxid, magnézium-hidroxid), Anacid szuszpenzió (alumínium-hidroxid, magnézium-hidroxid), Antagel szuszpenzió (magnézium-oxid, alumínium-hidroxid, szorbit), Maalox rágótabletta, szuszp., (alumínium-oxid, alumínium-hidroxid, magnézium-hidroxid, szorbit, mannit, szacharóz, mentaolaj), Malugel szuszpenzió (alumínium-hidroxid, magnézium-hidroxid, szorbit, parahidroxi-benzoesav konzerválószer), Nilacid tabletta (magnézium-triszilikát, magnézium-oxid, -dihidrogénfoszfát, bizmut-szubnitrát), Rennie antacidum rágótabletta (kalcium-karbonát, magnézium-karbonát), Talcid rágótabletta és szuszpenzió (hidrotalcid), Tisacid tabletta és szuszpenzió (alumínium-magnézium-karbonát-hidroxid). A fenti vény nélkül kapható szerek a már képződött savat közömbösítik. Túlzott fogyasztásuk a szervezet lúgosodását okozzák, ami szintén káros. A savkötők sem mellékhatás-mentesek: hasmenést, émelygést, székrekedést, puffadást, vitamin- és ásványianyag hiányt okozhatnak. Vesebetegek ne szedjenek alumínium tartalmú savközömbösítőt. Fogamzásgátlót szedők is gondoljanak a felszívódási zavarból eredő hatástalanságra, illetve a kiszámíthatatlan kölcsönhatásokra.

  2. Savtermelést gátló gyógyszerek: csökkentik a képződött sav mennyiségét azáltal, hogy blokkolják a savtermelést, ezáltal beleszólnak a szervezet védekező és jelző mechanizmusaiba. Hisz a szervezet a legtöbb esetben azért termel több savat, mert a neki nem tetsző gyomortartalmat szeretné semlegesíteni. A savtermelést gátló vényköteles szerek: hisztamin-2-receptor gátlók: cimetidin (Histodil), ranitidin (Zantac, Ulceran, Huma-Ranidin, Ranitidin-B, Xanomel, Ulcosin, Umaren, Histac, Ranitic, Pylorid), famotidin (Quamatel, Famotidin Hexal, Peptigal, Apo-Famotidin, Servipep, Motidin), nizatidin (Naxidin); protonpumpa gátlók: omeprazol (Losec, Omeprazol Hexal, Omeprazol-Astra, Omeprazol-ratiopharm, Ulzol, Probitor, Omegen,), pantoprazol (Contoroloc), lansoprazol (Lansone), rabeprazol (Pariet), esomeprazol (Nexium) Vény nélkül kapható savtermelődést gátló szerek: Zantac 75 tabletta (ranitidin), Quamatel Mini filmtabletta (famotidin). A Zantac 75 tabletta és a Quamatel mini filmtabletta alacsonyabb hatóanyagtartalmuk miatt recept nélkül is kaphatóak. Szedésük azonban orvosi ellenőrzés nélkül a két hetet nem haladhatja meg, mert súlyos következmények várhatóak! Egyes antibiotikumok együttes használat esetén a fent említett gyógyszerek hatástalanságát okozhatják. A savtermelés gátlását okozó gyári készítményeket, nem szabad a vény nélkül kapható savközömbösítő gyógyszerekkel egy időben bevenni, mert hatástalanítják egymást. A cimetidin számos gyógyszer lebomlását gátolja, emelve azok vérszintjét (erősítheti vagy elnyújthatja hatásukat). Egyéb gyógyszerekkel való együttes szedése fokozott orvosi ellenőrzést igényel! Sajnos ezek a gyógyszerek értékes hatóanyagok felszívódását is gátolják, szedésük nem javasolt!

  3. Gyomornyálkahártya védők: Ezek a gyógyszerek a nyálkahártyát egy mesterséges anyaggal vonják be, és annak fehérjéivel komplexet képezve megakadályozzák, hogy a károsító anyagok elérjék a nyálkahártyát. Az alumínium - szukralfát a beteg nyálkahártyához jobban kötődik, mint az éphez; a kolloidális bizmut hatékony a fekély keletkezésében szerepet játszó Helicobacter pylorival szemben is, viszont teljesen tönkreteszik a gyomor természetes nyálkahártya bevonatát, leblokkolják az öngyógyító folyamatokat, csak tünetileg kezelik a problémát, és a beteget élete végéig a gyógyszerek függőségére kárhoztatják. Vény nélkül kapható készítmények: Alusulin tabletta (szukralfát), De-Nol tabletta (bizmut-oxid kolloidális formában), Ulcogant tabletta, granulátum, szuszpenzió (szucralfát, parahidroxi-benzoesav tartósítószer), Venter tabletta, granulátum (szukralfát). Egyéb vény nélkül kapható készítmény: Az Optacid granulált porkeverék (nátrium-hidrogénszulfát, nátrium-dihidrogénfoszfát) nem klasszikus értelemben vett savlekötő. Ez a sókeverék a gyomornedv kémhatását (pH) 2,7-re állítja be, akkor is ha túl sok a sav, illetve akkor is, ha túl kevés. Átmeneti megoldásként ez az egyedüli szer, ami mellékhatások nélküli, de hosszútávú használata nem ajánlott.

Alternatív megoldások:

  • Gyógyfüvek: legjobb nyálkahártya-regeneráló gyógyteák a fehérmályva, katáng, körömvirág, cickafark, kamilla, orbáncfű. Ezekből érdemes keveréket készíteni, és 6 héten keresztül rendszeresen fogyasztani 3-5 csészével. Fogyaszthatunk kész teakeverékeket is, mint pl. a: Yogi gyomorerősítő tea, Sonnentor sav-bázis egyensúly tea, Gyömbér boldogságtea, Tulsi Gyömbér tea, Yogi gyömbér tea citromfűvel, Sonnentor "megfeküdte a gyomrát" tea.

  • Gyógyvizek: a lúgos gyógyvizek is segítik közömbösíteni a felesleges savat, és serkentik a gyulladás gyógyulását. A gyógyvizeket étkezések után 1-2 órával kell fogyasztani, lassan kortyonként 6 héten át. (Ferenc József, Hunyadi, Igmándi, Mira)

  • Mayr-féle hasi kezelés (speciális masszázsfajta) javítja a hasi szervek működését, erősíti a napfonat – ez szabályozza a nyelőcső tágasságát is – tónusát, és oldja a simaizmok görcsét.

  • Talpmasszázs: javítja az emésztést, stabilizálja a savtermelést, serkenti a gyomor ürülését, és ezzel csökkenti a nyelőcsőbe visszaáramló étel mennyiségét.

  • Akupunktúra: szabályozza a vegetatív funkciókat, így az emésztőszervek működését is. Csökkenti a fájdalmat és mérsékeli a feleslegben termelődő sav mennyiségét.

  • Növényi és/vagy ásványi alapú táplálék kiegészítők: mellékhatások nélkül normalizálják a gyomorban lejátszódó folyamatokat, erősítik a szervezet öngyógyító folyamatait, normalizálják a savműködést, lúgosítanak (Emóció, Fermentált áfonya és papaya ital, Fermentált papaya és gránátalma ital, Huminiqum, Coral Calcium Okinawan, Coral Calcium Ocean Milk, Raw Food).

A legnagyobb sikereket az életmód megváltoztatásával érhetünk el:

Jóllehet a reflux kezelése a konvencionális gyógyításban elsősorban a gyógyszereken alapul, van azonban néhány olyan életmódbeli stratégia, amely hatásosabbnak bizonyul, sőt ily módon a betegség kialakulása is megelőzhető. Az alábbi tanácsok legtöbbjének betartása egyszerűen kivitelezhető, és mindig nagyon jó eredményt hoz:

  • Viselj lezser, vagy bő ruházatot! A szoros öv vagy deréktáji ruházat növeli a gyomorra nehezedő nyomást, ami a gyomortartalom nyelőcsőbe áramlását idézheti elő.
  • Közvetlenül lefekvés előtt ne egyél! Hagyj elegendő időt, hogy az elfogyasztott étel elhagyja a gyomrot mire lefekszel! Vacsora után nem árt egy könnyű séta a frisslevegőn. Hagyd, hogy a gravitáció dolgozzon!
  • Emeld meg az ágyad fejrészét a gravitáció kihasználásához! Kerüld azt, hogy csak a fejedet polcolod alá több párnával, ugyanis az ronthat a helyzeten! A vállakat is szükséges megemelni, ellenkező esetben a nyelőcső (akárcsak a kerti locsolótömlő) görbül, így növekszik a nyomás a gyomorban.
  • Hagyd abba a dohányzást! A dohány irritálja a gyomrot.
  • Túlsúly esetén próbáld meg a testsúlyodat csökkenteni, de véletlenül se koplalással, hanem az étkezési szokások megváltoztatásával.
  • Gyakorolj valamilyen relaxációs technikát! A stressz és az aggódás. az önmarcangolás és az állandó megfelelési kényszer súlyosbítja a reflux tüneteit.

A helyes táplálkozás és táplálék-kiegészítők:

  • Vezess naplót az elfogyasztott táplálékokról, hogy nyomon követhesd azokat az ételeket és italokat, amelyek súlyosbítják a tüneteket! Bizonyos ételek és italok gyengítik a nyelőcső záróizmát, például: az erősen mentolos élelmiszerek (lehelet javítók, rágógumi), citrusfélék héja, koffein, alkohol. A zsíros, sós, "magyaros" ételek szintén összefüggésbe hozhatók a tünetek rosszabbodásával. Van akinek a búza és más glutén tartalmú gabonák (zab, árpa és rozs) is, de főleg a finomított lisztfélékből készült ételek okoznak gondot. Próbáld kitapasztalni, hogy Neked mi ront az állapotodon!
  • Az étrendedben domináljanak a magas rosttartalmú és a nyers, kezeletlen ételek! Legalább napi 40 gramm rost bevitele szükséges, amelyet teljes kiőrlésű gabonákból, gyümölcsökből, zöldségekből, korpákból, magvakból a legegyszerűbb fedezni!
  • Legalább napi 8 adag nyers zöldséget vagy gyümölcsöt fogyassz el!
  • Ne igyál alkoholt! Ha mégsem tudsz ellenállni, akkor csak étellel együtt és nagyon keveset. (sör, bor) Ajánlom mindenki figyelmébe a Gyöngy Méz Koktél gyógyfüves és szinbiotikus borkészítményt!
  • Mozogj rendszeresen, lehetőleg a frisslevegőn!
  • Csökkentsd a stressz-szintedet különböző relaxációs technikákkal.
  • Igyál elegendő minőségi folyadékot, főképpen tiszta vizet! Kerüld a szénsavas italokat és a cukros üdítőket!
  • Iktasd ki az életedből a stimuláló hatású anyagokat! A koffein tartalmú italok, a kávé (beleértve a koffeinmentes kávét is), a dohány, a szintetikus energia italok és más stimuláló hatású anyagok irritálják az emésztőrendszert.
  • Egyszerre csak keveset egyél, viszont ezt napjában többször ismételd meg! Az egyszerre elfogyasztott nagy mennyiségű étel növeli a gyomorban a felfelé irányuló nyomást, és még az egyébként refluxtól nem szenvedő egyéneknél is gondot okozhat.
  • Fogyassz szinbiotikus készítményeket amelyek visszaállítják az egészséges bélbaktérium-flórát ( Emóció, Manju, Fermentált zöldség és gyümölcs italok, Mézkoktél, Méz almarosttal, Méz almarosttal és szűzbogánccsal, laktobacilus kultúrát tartalmazó termékek kaukázusi kefir, inulin tartalmú élelmiszerek), csökkentik a belek gyulladását, segítenek az emésztőrendszer egyensúlyának fenntartásában!
  • Kerüld a szintetikus gyógyszerek fogyasztását! Több gyógyszer előidézheti vagy súlyosbíthatja a reflux tüneteit, elsősorban a fájdalom- és lázcsillapítók (például Aszpirin, Motrin, Advil), a paracetamol származékok illetve a fogamzásgátló tabletták és bizonyos szívgyógyszerek.
  • Kerüld a savlekötők használatát, amelyek csak elnyomják a tüneteket, de nem gyógyítják meg a betegséget! Amennyiben mégis szedsz savlekötőt, csak olyat használj, amelyik nem tartalmaz alumíniumot!
  • Savlekötő helyett fogyassz inkább vízben feloldható ásványi anyag készítményeket, amelyek nagymértékben csökkentik a savas állapotot. (szódabikarbóna, korál kálcium)
  • Ha lehet iktasd ki az étrendedből, vagy legalábbis korlátozd a tejtermékek és a cukor fogyasztását!
  • Kerüld a félkész, a finomított és az instant élelmiszerek fogyasztását, mert adalékanyagaik leterhelik a gyomrot és előidézik a savképződést.
  • Ne főzd és süsd, azaz ne hőkezeld az ételeket, mert a hőkezelés által elveszítik enzimtartalmukat, amely megkönnyítené az emészthetőségüket, ezáltal a gyomornak ne kell plusz savat termelnie.

Célzott tápanyagbevitel étrend-kiegészítők formájában

  • élő enzimek: Emóció, Fermentált italok, Aktív Árpacsíra, Trópusi Enzimkoktél, Enzymix, "Zöld lötyi" - elősegítik a táplálék lebontását és maradéktalan felszívódását, ezáltal tehermentesítik a gyomorsavat, ezáltal nem képződik belőle annyi.
  • szinbiotikumok: Emóció, Probiotic All Flora, Méz almarosttal, Ferment patron - visszaállítják a gyomor és a bél megfelelő baktérium flóráját, ezáltal megakadályozzák a savtúltengést és a különböző gyulladások kialakulását.
  • rosttabletták és növényi rostot tartalmazó egyéb étrend-kiegészítők: Útifű maghéj, Méz almarosttal és szűzbogánccsal, Prebiotikus Rost-koktél - A rostanyagok elősegítik a bélrendszer és a szervezet szabályszerű működését, így hozzájárulnak a mérgező anyagok és más szennyeződések eltávolításához, melyek az emésztőrendszerben halmozódnak fel. Megfelelő rost mennyiség fogyasztása biztosítja szervezetének a megfelelő kiválasztást, ami az emésztőrendszer hatékony működéséhez szükséges, valamint biztosítja a szervezet számára az élelmiszerekben található minden fontos tápanyag felszívódását. Egy szennyezett, "bedugult" emésztőrendszer megakadályozhatja az emésztés megfelelő működését. A legtöbb ember csak kb. 15g rostot fogyaszt naponta, míg a megfelelő mennyiség több mint 25g lenne. A rostok segítik a salakanyagok gyors távozását is a szervezetből, ezáltal hozzájárulnak egy teljes értékű egészséghez.
  • szuperétkek (green foods): Raw Food goji bogyóval, Raw Food Sárgabarackkal és sárgabarack maggal, Raw Food Tökmaggal és csipkebogyóval , Baobab, "Zöld lötyi" - Ellátják a szervezetet a megfelelő élő tápanyagokkal, javítják az emésztést és lúgosítják a szervezetet.
  • emésztést segítő, savasodást és puffadást gátló készítmények:  Emóció Prebiotikus Rostkoktél, Cormin korall por - Enyhítik a gyomorpanaszokat, valamint hozzájárulnak a gyomorban és a bélrendszerben zajló folyamatok optimalizálásához.
  • organikus aloe vera: szabályozza az emésztési folyamatokat, lúgosít.

Bevált népgyógyászati praktikák:

  • Gyömbér: keverj minden ételedhez egy kis gyömbért, de teáját is iszogathatod.
  • Papaya: optimalizálja az emészsési folyamatokat, élő enzimekben gazdag. Mivel Magyarországon ritka, érdemes a fermentált folyékony változatait beszerezni.
  • Ananász: emésztő enzimekben és rostokban gazdag, méregtelenítő hatású. Csak nyersen jó, konzerv formában hatástalan.
  • Fahéj: a refluxszal együtt járó kellemetlen leheletet enyhítheted azzal, ha minden étkezés után elrágicsálsz egy kis darab fahéjat. Elősegíti az emésztést, és számottevő a baktérium ölő tulajdonsága is.
  • Citrom: reggel éhgyomorra idd meg egy egész frissen facsart citrom levét, és fél óráig ne egyél utána.
  • Köles: készítsd el úgy, mint a tejbedarát, csak ne tejjel, hanem vízzel. Kiváló savlekötő hatása van.
  • Barnarizs: Rizskásának vagy rizspudingnak elkészítve vízzel (soha nem tejjel!) kiváló savlekötő.
  • Bazsalikom: Ételeidet szórd meg friss bazsalikom levéllel, vagy étkezés után rágcsálj el egy-egy levelet. Emésztést elősegítő és szájszag közömbösítő, elmulasztja a böfögési ingert.
  • Reggeli zöldturmix: alma, banán, spenót (vagy bármilyen zöld levél), fahéj, gyömbér, bazsalikom, menta
4.5
Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (8 votes)

Hozzászólások

Gyomorrák

Sziasztok.

Bocs,most találtam rá erre a csodás oldalra (de biztosan nem véletlenül) Még azt sem tudom,hogy jó helyen írok-e, pedig már egy fél órája olvasok itt. A férjemnek szeretnék a problémájára végre megoldát találni. Pár évvel ezelőtt elkezdett neki a jobb bordaív alatti részen nyomni, majd időnként fájni. Sokat dolgozott itthon (szellemi munkát végez, de olyan igazi ezermester típus itthon). Mivel soha nem volt beteg, ezzel a tünettel sem volt hajlandó orvoshoz menni. (De végül ez a tünet mentette meg az életét:) Tavaly előtt a bordaív alatti fájdalomhoz társult egy erősebb, állandó gyomorfájás. Na, ekkor mentünk el végre orvoshoz. Szerencsére, mert így egy elég komoly, de még kezdeti stádiumban levő gyomrrákra derült fény. Gyors gyomorműtét (persze az előzetes vizsgálatok után) A gyomra 3/4-ét eltávolították és a környező nyirokcsomókat, epét, vakbelet is. De áttét nem volt és úgy sikerült, hogy nem kellett kemó sem. Szépen felgyógyult, jól eszik és lassan egy éve már dolgozik is. A gond az, hogy az eredendő probléma megmaradt (vagy visszatért) a jobb bordív alatti fájdalom. Sok stresznek van kitéve a munkahelyén, meg eleve egy olyan típus. Már minden vizsgálaton túlesett és a fájdalom oka nem ismert. Nem is fájhatna neki ott semmi az orvosok szerint:) Egyedüli elváltozás, amit találtak, az a csontritkulás (de attól ott nem fájhat) Már egy pár csodaszert, masszázst,stb. kipróbáltunk. Ezért is jöttem erre az oldalra, hogy valami ötlet, segítség nem lenne-e? Köszönöm előre is és bocs a hosszú leírásért és remélem a jó helyen írtam le a kérésem:

Üdvözlettel

Hauberger Valéria

e-mail címem:(töröltem a saját érdekedben, Niki)

 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

A fájdalom oka ismeretlen

Kedves Valéria!

Érdemes lenne Párodnak felkeresnie Dr. Komáromy Hédit és kideríteni, hogy mi okozhatja a kellemetlen tünetet. Lakat Böbe kolléganőm tud segíteni az időpont egyeztetésben a lakatbobe kukac antalvali  pont hu címen.

Nagyon drukkolok, hogy kiderüljön mi áll a háttérben! Megírod majd, mire jutottatok?

Niki

Értékelés: Nincs
Imu22's picture

Sziasztok! Az orvosom

Sziasztok!

 

Az orvosom felirt 3 kulonbozo tipusu antibiotikumot a helikobakter pylori ellen. (Minden mas eredmenyem rendben volt.) Termeszetesen nem szedem a felirt gyogyszereket, de erdekelne, h komolyan kell-e venni magat a helikobakter pylori-t vagy a helyes eletmod (meditacio, sport, legzogyakorlatok, rendszeres meregtelenites, szuperfoodok, pre es probiotikum kurak, nagyreszt nyers, tobbnyire glutenmentes vegan etrend...) mellett idovel eltunnek? Tudnatok ajanlani valami specifikus kezelest bionom termekekkel ES etrend elemekkel egyarant?

Mi a helyzet a termeszetes antibiotikumokkal, mint pl. grapefruit mag kivonat, ezust kolloid, fokhagyma, kakukkfu, kurkuma, retek csira, szegfuszeg, rozmaring, torma, lenmagolaj, kasvirag, egyeb illoolajok es gyogynoveny forrazatok... Melyikkel vagy melyikekkel lenne erdemes ez ugyben kurazni?

 

Elore is koszonom! 

 

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Becslések szerint a magyar lakosság 70-80 %-a

helikobakter pylori hordozó. A kutatások szerint csak egészségtelenül táplálkozó, rossz gyomorsav termeléssel és rossz emésztéssel, valamint nem megfelelően felépített bélflórával rendelkező emberek esetében veszélyes. Csak a gyomor- vagy nyombélfekélyes, bizonyítottan H. pylori hordozó betegek esetében indokolt a baktérium kipusztítása - a fekély hámosításával egyidejűleg - kombinált antibiotikus és savgátló kezeléssel. Egészséges helikobakter pylori hordozók esetében a a drasztikus kezeléssel előfordulhat, hogy az ellenkező hatást érik el, mivel a bélflóra antibiotikus kiírtásával jó táptalajt eredményeznek a helikobakter pylorinak ahhoz, hogy aktívvá váljon.

Alternatív kiírtása vagy kordában tartása történhet Grape Vital és olajfalevél kivonat váltakozó kúrájával, teljes cukor, laktóz és gluténmentes étrenddel, Effektív mikroorganizmusokkal (Emóció, vagy a még erősebb Manju ital), és milliméter terápiával. Ez utóbbival kapcsolatban fordulj Valastyán Gyöngyvér milliméter terapeutához és szaktanácsadóhoz.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Imu22's picture

Koszonom!

Koszonom!

Értékelés: Nincs
Shelly's picture

Gyomor-, és bélrendszeri problémák

Régóta küszködöm gyomor-és bélrendszeri problémákkal, szeretném rendbehozni magam...ezért érdekelne, hogy a bio útifű maghéj mellé jöhet-e az aranyköles-csíra őrlemény, illetve a méz almarosttal?

Vérvétel, ultrahang, és még a gasztroenterológia van hátra. Lehet a stressz, de lehet ételallergia áll a problémák mögött.

Köszönöm a választ!

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

emésztési problémák

Igen, nyugodtan eheted az arany-köles csíraőrleményt! Tudod, mindig minden probléma ugyanazokhoz a sarkalatos tényezőkhöz vezethetőek vissza: bélflóra hiány és/vagy szivárgó bélszindróma a helytelen táplákozás, kevés folyadék, kezeletlen stressz, ételintolerancia, mozgás- és oxigénhiány, vegyszer terhelés miatt.

Ha kiderült a vizsgálatok és a kutakodásaid alapján, hogy mi a tüneteid mögött rejlő ok, írd meg!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Szódabikarbóna savasodásra, gyomorrontásra, túlevésre.

Érdemes otthon tartani egy csomag gyógyszertári szódabikarbónát, mert ha egy mokkáskanálnyit egy deci vízzel beveszünkbelőle, azonnal hat, és nem  ártalmasabb  mint akármelyik  gyógyszer.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Hosszú távon nem ajánlott

használata.. inkább a megelőzésre törekedjünk :)

Értékelés: Nincs

Zöldturmix

Sziasztok! 

Szeretnék ötletet kérni,milyen turmixgépet szerezzek be a zöldturmix elkészítéséhez. Nekem smothie maker-em volt,ami nagyon jól működött de sajnos 2 hónap répa,cékla és hasonló zöldségek darálása után feladta. Szeretnék egy megbízható épet ami évekig kiszolgál és tényleg bármit bele lehet tenni pürèsíteni turmixolni. 

Kérlek segítsetek,már 3napja kimaradt a turmixom...szeretném mielőbb folytatni. De a műszaki boltokban csak néznek rám nagy szemekkel amikor tanácsot kérek. 

 

Köszönettel: Katica

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

turmixgép

Amikor nekünk tönkrement a régi turmixgép, bementünk egy supermarket háztartási gép részlegébe és megvettünk egy viszonylag olcsó, de 5 késes (3 felfelé áll, 2 lefelé), kávédarálós gépet, ha jól emlékszem 9900,- volt. Ez kb. 1 éve volt, napi használatban van, nagyon hatékony és jól működik. Nincs márkája, vagyis no name :)

Értékelés: Nincs

böfögés

Sziasztok

szerintetek a gyakori böfögés mire utal...párom rengeteget böfög nemcsak étkezések utan....

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Böfögés

Szia Clau78!

Van egyéb tünete is Párocskádnak? Puffadás, bélgázosodás? Teltségérzés a gyomorban? Gyomor felső részébe, mellben szorító érzést érez-e?

Volt valaha fekélye, vagy epéjével probléma?

A táplálkozása bionom?

Niki

Értékelés: Nincs

"Zöld löttyi"

Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni!

Megrendeltem páromnak a "zöld löttyit", mivel sajnos refluxos. Azt olvastam, hogy ez a termék segíthet ezt a problémát leküzdeni. A kérdésem az lenne, hogy ez a termék és összetevői mennyire lehetnek allergének számára, ha volt allergiateszten, és ott azt mutatták ki, hogy a vágott füvekre allergiás. Bár ezt szájon át kell fogyasztani és a belégzését kerüli, de mielőtt még ártanék Neki ezt szeretném megtudni.

Köszönöm a választ!

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Reflux

Szia! A termékben lévő növényektől semmi baja nem lesz!

Inkább a refluxra térnék rá picit! Nagyon jó hatású, lúgosító a "zöld lötyi", de e mellett az egész táplálkozását meg kellene reformálni ahhoz, hogy az eredmény tartós legyen! Ezen a téren hogy áll?

Értékelés: Nincs

Reflux

Szia!

Köszönöm a válaszod!

Mindig igyekszik olyat enni, amiről úgy gondolja nem ég majd a gyomra, nem lesz este nehéz. De sajnos sokszor rá kell szólnom, mert ha pl. baráti társaságban vagyunk, hajlamos túlenni magát, és csupa hülyeséggel, chips, csoki, cola. Nemrég derült ki a problémája, orvosnál is volt, és ott az lett a diagnózis, hogy rekeszsérve van. Gyógyszert kapott. Azt szedte egy darabig, de nem használt Neki. Abbahagyta és a helyzet romlott. Ezt tudjuk sajnos ezekről a gyógyszerekről. Úgyhogy határozottabban szeretném segíteni az életmódváltásban. Nem fekszünk le vacsi után, sétálunk, sokszor eszik kevesebbet. A párnáját is megemeltük, de csak nem javul a helyzet. Hát most itt tartunk, de gondolom ez jóval hosszabb folyamat...

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Hosszú folyamat

Jól látod! Amit évtizedek alatt elrontott az nem fog helyreállni pár hét, hónap alatt!

Amit tehet:

- kerüli a finomított ételek minden formáját (cukor, liszt, étolaj, margarin)

- csak olyan ételt egyen, ami a legközelebb áll a természeteshez! Ha az összetételben bármi olyat olvas, amit nem ismer fel azonnal, akkor messzire kerülje el! A készételek, porok, szószok, gyorsételek a vegyipar szemetei! Ne legyünk már szemetesládák!! És ez teljesen komoly, mert tényleg, szó szerint rothadni kezd ilyenkor minden az emésztő rendszerben: reflux, puffadás, rossz közérzet, gyulladások...stb. a következmény

- sok vizet igyon, de ne evés alatt és után, hanem előtte és étkezések között, ilyenkor jó sokat!

- a reggeli legyen a fő étkezés, tízórai gyümölcs/magok, ebédkor csak 80%-ban lakjon jól, uzsonna kevés, vacsi csak módjával! 3 órával lefekvés előtt tilos az evés, csak inni lehet! Ha nem tud az emésztőrendszer pihenni, méregteleníteni, akkor olyan toxinok keletkeznek, ami komolyabb gondokat is okozhat!

- minden falatot rágjon péppé: ezzel egyrészt felkelti az emésztőnedvek érdeklődését, másrész a nyál már elkezdi bontani a táplálékot

- ha szeret nasizni, szereti a műételeket, italokat és nem bírja megállni, akkor helyette igyon vagy/és mozogjon, ez önuralmat igényel, de el kell dönteni: rövidebb élet a végén sok gyötrelemmel vagy hosszú élet végig egészségesen

Ha belejött a változtatásba, akkor tavasszal érdemes lenne egy méregtelenítést csinálni! Addig is lehene támogatni: Emóció, Probiotic All Flora, Tim's Acai juice vagy Tim's piros koktél és a már tárgyalt zöld lötyi!

Kitartást kívánok!!! Tudom, hogy sikerülhet, mert férjemnek gyomor- és nyombélfekélye volt... ami a múltté!!!

Értékelés: Nincs

Hosszú folyamat

Köszönöm a segítséget!

Igyekszünk betartani a leírtakat. Reméljük a helyzet legalább nem romlik, és kis idő múlva leírhatom Én is, hogy a betegsége Nektek köszönhetően a múlté.

Értékelés: Nincs

Reflux-helicobacter

Gyakran van nyomás-érzékenységem gyomorszáj-tájékon. És az orvos Quamatelt (20 mg) írt már fel és szedtem  2 hónapig. Sajnos a panaszok a mai napig előjönnek. Nehéz étel után pláne, de már rájöttem hogy a kávé, tejeskávé sem tesz jót a gyomromnak. Először a doki epére gyanakodott, hogy esetleg epekövem lehet, de az UH-vizsgálaton ezt kizárták.

Úgyhogy így jutottam el a Helizo-tesztig. A vérből mért 25 NTU-egység. A kilégző teszt pedig pedig negatív lett?

1 hete szedem a probiotikumot és iszom reggelente Salvus vizet fél dl-t étkezés előtt. Gyakran étkezem (5x) keveset. Amúgy vékony alkat vagyok (167 cm és 53 kg). Stresszes az élet a családban, minden nap történik valami, én pedig hajlamos vagyok rágódni a történteken. Szerinted milyen változtatásokat kell még eszközölnöm és hogy a Salvus víz fogyasztása maradhat-e? Köszönöm válaszod: Krisz

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Rossz emésztés

A gyomorsav csökkentő nem a probléma okát kezeli, hanem a tüneteket. Ezért nem fog a gyógyszertől soha elmúlni az emésztési probléma.

Nincs olyan, hogy csak a gyomor rossz, az epe és máj gyengélkedik. Az emésztőrendszer egy egységes egész, mint az emberi test is! Úgy fog működni, amilyen "üzemanyagot" töltesz bele. Ha egy autó üzemanyagtankba homokot szórsz nem fogsz csodálkozni ha elromlik. A testünk is jelez állandóan, de csak akkor kapunk észbe, ha már az életünk minősége igencsak leromlott. Sajnos...

Mivel rontjuk el az emésztésünket? A helytelen táplálkozással: káros élelmiszer adalékanyagok bevitelével, gyógyszerek (főleg antibiotikum) szedésével, készételek fogyasztásával, cukor - finomított alapanyagokkal, bizonytalan eredetű hústermékek túlzásba vitelével, cukros üdítőkkel, agyonsózott vagy/és cukrozott nasikkal, szintetikus vitaminokkal, egyben lenyelt falatokkal, össze-vissza diétákkal, kevés víz - zöldség - hüvelyes - natur olajos mag - hidegen sajtolt olaj - gyümölcs - csírák - fermentált ételek/italok fogyasztásával, állandó kezeletlen stresszel.

Tehát hogyan tudod helyrehozni? Ha ezek ellenkezőjét kezded minél előbb, szép sorban!

Segítséget itt az oldalon találhatsz bőven, kérlek használd a belső fenti keresőt, a jobb oldali menüsort (itt az összes eddig megjelent blog témakör szerint leválogatva megtalálható!).

Sok sikert! Már nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, biztosan Neked is sikerülni fog a változás!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

reflux?!

Sziasztok! Én a napokban jöttem rá, hogy lehet, hogy én is refluxos vagyok. De nem vagyok biztos benne, mivel a gyomrom egyáltalán nem fáj, nem ég, szinte bármit meg tudok enni, mégsincs belőle problémám. Viszont már sok-sok éve érzek állandóan savanyú szájízt, és a lehelettem is hasonlóan savanyú. A fogaim nem állhatnak ez mögött, mert nemrég voltam fogorvosnál, és nincs egy lyukas sem, és eddig még nem is volt. És a fogmosást sem hanyagolom, úgyhogy ezért gondoltam, hogy mélyebbről jön a probléma.

Szerintetek lehet, hogy refluxom van, vagy valami más bajom lehet?

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Lehet, hogy reflux?

A savanyú szájízen kívül milyen tüneteid vannak még? Hogyan táplálkozol? Mennyi cukrot, húst, fehérlisztet és nagyipari élelmiszert eszel? Leírnád, hogy egy napodat, hogy mit eszel? Felsorolnád azt a maximum 20 élelmiszert, amit leggyakrabban fogyasztasz?

Értékelés: Nincs

Sziasztok. Túlzás lenne azt

Sziasztok. Túlzás lenne azt állítani, hogy túl egészségesen étkezem. Nyáron minden nap többször eszem zöldséget és gyümölcsöt, de ez a "savanyúság" évszaktól függően ugyanúgy fennál. Eszek húst is, de csak csirkét és pulykát, mert a többinek nem szeretem az ízét, és egy időben semmilyen húst nem ettem, de akkor sem volt más. Sok péksütit, tésztát, főzeléket, tojást, tejterméket, sülthúst, rizst, krumplit eszek, általában teát és vizet iszok.

Más tünetem tényleg nincs a "savanyúságon" kívül, tényleg bármit megehetek egymás után, soha semmilyen fájdalmat nem éreztem még a gyomromból.

És mivel a fogaim teljesen egészségesek, ezért gondoltam, hogy "mélyebbről" ered a probléma.

Még azt kell tudni róla, hogy fogmosás után kis ideig frissnek érzem a lehelletem, de úgy kb 1 órán belül így is elkezdem érezni, hogy savanyú, étkezések után pedig sokkal intenzívebben jelentkezik az egész.

20 éves vagyok, és már jó pár éve szenvedek ettől, úgyhogy jó lenne már megoldást találni a problémámra.

Az étrendemen valamicskét tudok változtatni, ha szükséges és ha tényleg ez a problémám (pl a sok kenyér, tészta), de sajnos még nem a saját pénztárcámból élek, úgyhogy ezért korlátozottak a lehetőségeim.

Nem tudom, hogy bármilyen összefüggés van-e a kettő között, de már 10 éves korom óta pattanásos vagyok. A bőrgyógyász mérgeitől ideiglenesen elmúltak, de mikor abba kellett hagynom ugyanúgy visszajöttek. Nyáron pl. a füves ember teáit ittam és kentem rá, de használtam már rá természetes és mű krémeket egyaránt, de változatlanul nem múltak el.

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Savanyú szájíz, pattanás

A savanyú szájíz olyan fémes is?

Okozhatja: elsavasodás, ínygyulladás (vérzik a fogad mosása közben?), gyógyszerek, száj felborult baktériumflórája

Ezek és a pattanásos arcbőr is jelzi, hogy a táplákozással valami nem stimmel. Túl sok finomított, feldolgozott, állati eredetű étel tönkreteszi az emésztést.

Próbálkozz az étkezés megreformálásával, már amennyire a mostani helyzeted engedi. Több zöldséges fogás hasznos lesz: zöldségkrémek, leves, főzelék, teljes kiőrlésű gabonából készült péksütemény, kása, fasírt. Nézz körül a Boszorkánykonyhában ötletekért.

Kerüld a cukrot, finomlisztet, tejet.

Majd írj hogy sikerült és van-e változás!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

lúgosítás

Azt nem mondhatnám, h fémes ízt érzek.. de lehet, hogy csak én állapítottam meg rosszul.

Az ínyem nem vérzik egyáltalán. Rendszeresen semmilyen gyógyszert nem szedek, csak menstruáció esetén görcsoldót, nagyon ritkán fájdalomcsillapítót.

Végülis arra jutottam, hogy amennyire csak tudom megpróbálom lúgosabbá tenni az étrendemet. Annyi mindent olvastam a neten a lúgosításról, és sokszor teljesen ellentétes dolgokat írtak. Úgyhogy elkezdtem Dr. Young A Ph Csoda című könyvét olvasni.. hát ez azért szerintem nagyon durva.. Végülis nem fejeztem be, mert találtam a neten pár értékelést, ahol jól össze voltak foglalva a dolgok.

Eszerint még gyümölcsöt sem szabad enni, csak grapefruitot és citromot.. hát ezt is elég ijesztőnek tartom.. banán, alma stb nélkül.. szóval amiket nap közben szoktam enni gyümölcsöt, joghurtot, azok is kilőve?! helyette csak zöldségek és csírák?

Kenyérnél még a rozsosra, teljes kiőrlésűre is azt írta, hogy tilos. Mert azt még csak hagyján, elhagyom én a péksütiket, a fehér kenyeret.. na de hogy teljes kiőrlésűt sem szabad?

Aztán ha meg mégis ehetnék is bármilyen kenyeret az annyira már nem is vonz, hogy 1 szelet kenyér és hozzá zöldség. Szóval biztos, hogy az én gondolkodásom nagyon egysíkú, de ugye a vaj, sajt stb amiket én ehhez ettem mind tök savasak.. na akkor mégis mit szabad helyette ami nem kerül egy vagyonba és finom is?

Azt értem én, hogy a fekete tea sztornózva van. De pl zöldet, csipkebogyót, vagy valami mást azért még szabad? Vagy csak azok a teák fogyaszthatóak, amiket refluxra is ajánlotok? De pl a könyvben olvastam, hogy mézzel sem ízesíthetem, mert az is savas…

Vettem grapefruit cseppet. Olvastam, h emellett helyre kell majd állítani a probiotikus flórámat. Ezt „ehetőbb” formában nem tehetem meg, mint valamilyen fura lötyikkel? Itt olvastam, h a kaukázusi kefir jó rá. Na de hát hát az nem tejtermék, ami ugye nekem nagy ellenségem..

Most elkezdtem inni 1 lúgosító teakeveréket, habár gondolom ez így magában nem jelent túl sokat..

Húú, hát bocsánat, h ilyen sokat írtam, de kellőképpen össze vagyok zavarodva..

Előre is köszi. sziasztok

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Irányzatok

Hát pont ezért nem pártolunk egyetlen táplálkozási irányzatot sem kizárólagosan! Szinte mindegyik szélsőséges és csak a maga "felfedezését" ajánlja. Nincs abszolut igazság egyikben sem, viszont sok igazság mindegyikben található!

Nyugodtan egyél gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát, fermentált tejterméket, igyál mindenféle jó minőségű teát (lehet zöld, gyógynövény is) és a többi egészséges alap élelmiszert! A jelszó: változatosság!

Lehet támogatni az emésztő- és immunrendszert bélflóra helyreállító termékekkel: Emóció, Méz almarosttal, fermentált italok, Probiotic All Flora.

Belejössz meglátod!

Értékelés: Nincs

Köszönöm a választ

Köszönöm a választ!

Még 1 gyors kérdésem lenne. A puffasztott rizs és hasonlók, szőlőcukor (por állagú, ízesítéshez), krumpli mennyire megengedettek? És a narancs, mert azt nagyon szeretem, de valahogy mégis totál savasnak tippelném. :)

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Puffasztott rizs, szőlőcukor, burgonya

Puffasztott rizs: A rizsszemeket nagy nyomású, mintegy 200 Celsius-fokos kamrában hevítik, hogy a héjuk szétpattanjon. Ellentétben a kukoricaszemekkel, melyek kemény héja melegítés hatására szétválik, a puhább héjú rizst erős nyomásnak kell kitenni, hogy szétrobbanjon. A mag belsejében lévő nedvek gőzzé alakulnak át, a keményítő zseléssé válik és kifordul, majd szobahőmérsékleten megdermed.

Szerinted ez mennyire természetes élelmiszer?

Szőlőcukor por: az emberi szervezet olyan energiaforrásokat igényel, amelyekben egyúttal az emésztéshez, felszívódáshoz és egyéb funkciókhoz szükséges tápanyagok is megvannak. A finomított szőlőcukor nem tartalmaz sem vitaminokat, sem ásványi anyagokat. Felgyorsítja a belsõ égési folyamat sebességét, ugyanakkor nem biztosítja az ehhez szükséges egyéb építõ- és szabályozó komponenseket (kalcium, vas, B-vitaminok stb.), sőt azok kiürülését támogatja. A finomított cukor befolyásolhatja a mellékvesekéreg hormontermelõ folyamatát is, megnövelve bizonyos kortizonszerű hormonok mennyiségét a vérben. E hormonok fontos biológiai szerepet töltenek be, túl nagy mennyiségben azonban közismerten csontritkulást okoznak. A szőlőcukor hatalmas glikámiás terhelést ró a szervezetre, ami inzulinrezisztenciához, ezáltal PCOS-hez, cukorbetegséghez, anyagcsere zavarhoz vezet. 

Burgonya: ha gyulladás van a szervezetben, akkor nem ajánlott, egyébként nyugodtan fogyaszthatod, mértékkel mint mindent!

Narancs: kismértékben fogyasztható.

Értékelés: Nincs

puffadás, gyomorégés

Sziasztok!

Kb. egy hónapja elkezdtem inni a zöldturmixot, de mivel az almától mindig égett a gyomrom, ősz lévén barackkal helyettesítettem, és a banán helyett szőlőt turmixoltam bele. Gondoltam "rendesen" elkezdem csinálni, de amióta lecseréltem a barackot almára, egész nap ég a gyomrom és puffadok. Korábban a kolláth reggelit is kipróbáltam almával, de ugyanezt tapasztaltam (gyomorégés, puffadás). A kandida diétát folyamatosan csinálom egy fél éve, egyedül a gyümölcsökkel bűnözök. A turmix mellett, rengeteget iszom, napi min. 3, de néha 5l folyadékot, főleg vizet. Szeretném a kíméletes tisztítókúrát is elkezdelni, de így hozzá se merek fogni. Kérdésem az, hogy mennyire fontos, hogy almával készüljenek ezek az ételek, italok? Helyettesíthető idénygyümölcsel?

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

A "bűnös" alma

Szia! Nézzük meg miket tud az alma és mi lehet Nálad a gond.

Az alma pektin tartalma segíti az emésztés egész folyamatát, savtartalma gyorsítja a belek mozgását, a héjában található cellulóz tisztítja a bélfalat, magas ásványi anyag tartalma miatt lúgosító hatású, de segíti a más táplálékokkal bevitt ásványi anyagok felszívódását is, megköti a méreganyagokat - amik ezáltal távoznak, segíti a gyulladásos folyamatok gyógyulását, felső légúti betegségek idején szinte kötelező, a koleszterinszint csökkentésében is szerepe van, csökkenti a szájban megtelepedő baktériumok számát, így fogvédő hatású (csak alma evés után ne mossunk fogat!), lehet még sorolni...stb.

Mi lehet Nálad a gond? Az almát (is) nagyon jól meg kell rágni, péppé. Ha gyomorsavat "csinál", puffadsz, akkor azt nem az alma okozza, hanem a saját rossz emésztőrendszered. Így jelez a szervezeted! Enyhe bélgyulladás, candida elszaporodás, ételintolerancia (nem az almára!), stressz is közrejátszhat.

Én értem, hogy mindig csak az almától érzed ezt, de hidd el valami odabent nem stimmel a candida kúra ellenére. Minden esetre próbáld meg az almát étkezéstől függetlenül enni egyelőre és kis mennyiségben. A turmixodat pedig olyan gyümölcsök keverékével fogyaszd, ami után kellemesen érzed magad. Milyen bélflóra helyreállító kiegészítőket szedsz? Melyik candida kúrát csinálod?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Köszönöm a gyors segítséget.

Köszönöm a gyors segítséget. Bár nem itt olvastam előszőr róla, de ugyanazt a candida kúrát csinálom mint amit az oldalon olvastam, viszont nem szedek semmilyen bélflóra helyreállító kiegészítőt. Az emésztőrendszerem  biztosan nem működik teljesen jól, mert az utolsó szülésem óta nem tudok lefogyni.

Még egy kérdés: Az alma lehet starking is?

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Alma 2. rész

Persze, lehet csillagkirály is (Star King) :)

Még pár info az almáról: Édes almát fogyasszanak mindazok, akik székrekedésben szenvednek, vagy vérszegények és inkább savanykásabbat mindazok, akik esetleg túltápláltak, vagy reumás fájdalmakkal küzdenek.

Mindkét fajtájú alma hatásos vértisztító, nagyon hasznos mindazoknak, akik érelmeszesedésben szenvednek vagy gyenge a szívműködésük, esetleg aranyerük van, vagy a hölgyeknél jól használható a menstruációs zavarok tüneteinek enyhítésére.

Minden embernek, de főleg azoknak, akik rendszeresen ülő munkát végeznek, legalább minden második hónapban kellene almakúrát tartani. Ez azt jelenti, hogy legalább egy napig csak almát ehet.

Az almát lehetőleg mindig teljes egészében fogyasszuk el. Ne dobjuk el az alma csutkáját sem, hiszen igen értékes jódot tartalmaz. Az alma fogyasztásával még az áldott állapot alatti hányingert is le lehet küzdeni.

Csak egészséges, nedvdús, érett almákat szabad fogyasztani!
Törekedjünk az azonos fajtákra, mert mindegyiknek más-más a savassági foka, nem célszerű keverni egymással!

Alma evésre fel!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Egyem vagy ne egyem?

Kedves Tünde!

Újra átolvastam a hozzászólásokat, és javítanom kell magam. Csak júniusban kezdtem a candida kúrát, de augusztusban 2 hétre meg kellett szakítanom, mert nem volt lehetőségem, hogy betartsam az étkezési előírásokat.

Az almával pedig kísérletezem, de már egyetlen falat gyomorégést okoz. Semmilyen más ételnél nem tapasztaltam még ilyet. Almát évek óta nem ettem, mert gyermekkoromban is égett tőle a gyomrom. Biztos nem az almában van a hiba, hanem valami az én emésztőrendszeremmel nem stimmel. Gondolkoztam, hogy elkezdek Emóciót szedni, de az tele van élesztő gombákkal. Évekkel ezelőtt az allergiavizsgálaton a fő allergén az élesztő volt. Akkor most mit egyek, vagy ne egyek?

Azt hiszem túl lihegem ezt az alma kérdést. Lehet, nem is kell ennyit rágódni az almán.

Értékelés: Nincs

Almától gyomorégés

Kedves Anna5!

Nekem van egy régi orvosi könyvem, amiben azt írják, hogy az almát meghámozva kell enni, akinek emésztési problémája van tőle. Lehet, hogy az epéd nem bírja. Sajnos az én epém sem bírja, csak hámozva , vagy főzve tudom megenni. Talán segít ez a tanács. Barátsággal: Zsuzsa

Értékelés: Nincs

Ezt még kipróbálom

Ezt még kipróbálom. Köszönöm Zsuzsa a tanácsodat.

Anna

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Almás lihegés :)

Hát, szerintem hagyd békén kicsit ezt az alma kérdést. Az Emóciót nyugodtan fogyaszthatod, többszörösen fermentált, 82 féle hasznos mikroorganizmust tartalmazó lé, mely helyreállítja a belső emésztési egyensúlyt is. De ha picit gyorsabb eredményt szeretnél, akkor a Supra Balance a kiváló megoldás, amíg lehet kapni...

Nagyon sok pozitív tapasztalat gyűlt már össze vele kapcsolatban az évek folyamán.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Köszönöm

Akkor valamelyiket megpróbálom. Alma pedig kísérlet alatt. Most azért pár napot pihen. Köszönöm. 

Anna

Értékelés: Nincs

Terhesség és súlyosbodott reflux

Sziasztok!

Refluxom van pár éve, gyógyszert nem szedek rá, de táplálékkiegészítőkkel és étrenddel elég jól kezelhető - legalábbis eddig az volt. Azonban kiderült, hogy terhes vagyok és egyik napról a másikra (gondolom a terhesség hatására) olyan erősen előjöttek a tüneteim - annak ellenére, hogy ugyanúgy szedek mindent, mint eddig -  három napja folyamatosan köhögök, éjszaka alig alszom, már félig ülve is megpóbáltam, hogy valamit feltétlenül ki kell találnom rá, mert ez így nem mehet 9 hónapig. 

Azt sem tudom, hogy amiket szedek, azok mind használhatók-e a terhesség alatt?

Jelenlegi táplálékkiegészítők:

Emóció, Cordysept, Biroganik kék-zöld afa alga, Biorganik Enzim kapszula, New Chapter Probiotic All Flora, New Chapter Ginger Force

Teák: Fehér akácvirág, körömvirág, kamilla, citromfű

Gyakori fűszerek: gyömbér, fahéj, bazsalikom, kakukkfű

Tehát a kérdésem, hogy a fenti termékeket terhesség alatt is használhatom-e? Illetve - mivel ezek jelenleg egyáltalán nem használnak - mit tudnátok még vagy helyettük ajánlani, ami segíthetne?

Előre is köszönöm a segítséget!

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Reflux és terhesség

Szia! A termékeket szedheted, ha New Chapter, akkor a Perfect Prenatal-t!

Milyen a táplálkozásod? Rendszeresen eszel? Mikor iszol? (étkezés előtt - alatt - után) Cukor, tej, finomított termékek? Felkészültél a babavárásra vagy váratlanul jött a pici? Stresszes az életed?

Homeopátiás megoldás lehet: Natrium Phosphoricum D6 Schüssler só, a Robinia psedoacacia 9 CH

4 évvel ezelőttig a férjemnek olyan erős reflux-a volt, hogy minden étkezés után gyógyszert kellett bevennie. A teljes életmód váltás óta SOHA többet nem kellett ezt tennie. Úgyhogy én ebben látom az igazi megoldást! Írod, hogy étrenddel és a kiegészítőkkel kordában tartod, de csak akkor termelődik több gyomorsav és olyan időpontban is, amikor nem kellene, amikor valamit még változtatni kell, még mindig el vagy savasodva.

Remélem megoldódik, boldog babavárást!

Értékelés: Nincs

Reflux

Kedves Tünde!

Köszönöm a választ!

Cukrot évek óta nem fogyasztok, helyette xillitet és mézet használok. A finomított termékeket a lehető legjobban mellőzöm, néha esetleg vendégségben csúszik be olyasmi a nem a legjobb. Amúgy a kenyeret sütöm tk. lisztből. Pát éve egy candida kúrát megcsináltam (amikor kiderült, hogy refluxom van) és szedtem a fentiekhez hasonlóan táplálékkiegészítőket, így gyógyszerre nem volt szükség. A babavárásra megpróbáltam felkészülni egy újabb candida kúrát kezdtem el és Sz. Gyuri bácsi tisztító teáit ittam, de sajnos pár év után először sikerült valami influenzafélét elkapnom, ami sehogy nem akart javulni, négy napig nem tudtam aludni a köhögőrohamoktól így végül vagy 7 év után először, de kénytelen voltam bevenni a felírt antibiotikumot.

Gondoltam utána újra kezdem a tisztítókúrát. Aztán persze rá talán  2 hónapra néhány "gyanús" tünet jelentkezett. :) Szóval így sajnos nem sikerült a tervezett módon felkészülni a babavárásra. 

A Perfect Prenatalt nem szedhetem a benne lévő K vitamin miatt. Ugyanis nálam vették észre a véralvadás zavart jelentő génhibát (Leiden Mutáció). Ahogy ajánlottátok, bejelentkeztem W. Köbelhez, meglátjuk mit tud ebben tanácsolni.

Igen az biztos, hogy valamit nem csinálok jól és az étrendemen kell még mindig változtatni, mert különben nem jött volna elő ennyire. Zöldséget fogyasztok talán keveset, arra mindenképpen figyelnem kéne. De nem tudom, hogy mit és hogyan változtassak.

 

 

 

Értékelés: Nincs

Reflux és a felső légúti betegségek

Azt szeretném kérdezni ,hogy szerintetek van -e, lehet-e összefüggés a reflux és  visszatérő felső légúti betegségek között?

Köszönöm!

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Összefüggések

Szia Lizzi!

Neked van mindkettő vagy másnak? Egyszerre szokott jelentkezni a probléma?

Nem gondolom, hogy konkrét összeföggés lehetne, mert végülis külön terület, bár a szervezetben minden mindennel összefügg... és ha valami valahol megborul, akkor egy sor más változás is lehetséges... lásd például a hormonok működését, milyen sok területre kihatnak!

Én inkább olyasmire gondolnék, hogy ha a szervezet úgy általában jobban le van gyengülve (immunrendszer) akkor hajlamosabb a megbetegedésekre... 

A felső légúti megbetegedések leginkább az immunrendszer gyengesége miatt szoktak előjönni, a reflux pedig helytelen táplálkozás és/vagy folyamatos stressz miatt...

Persze ezek csak általánosságok, ezeknek még rengeteg oka lehet, és ne feledjük el a lelki okokat sem... 

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Bonyolult, de megpróbálom leírni:)

Refluxom tavalyelőtt és tavaly szeptemberben jött elő, majd novemberben egymás után 3 alkalommal volt felső légúti betegségem, aminek műtét lett a vége, akkor azt mondták, hogy a reflux (sok sav) összefüggésben lehet a sorozatos felső légúti betegségekkel. Most újra volt egy felső légúti valamim, kaptam rá gyógyszert, elmúlt és most pár napja elég sok minden összejött (lelki dolgok) és újra elkezdett fájni a gyomrom, majd a torkom is. Hát igen, az eszemmel tudom már, hogy a lelki dolgokat kellene megoldani és akkor talán ezek is megoldódnának....

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Összefüggés

Szia Lizzi! Természetesen az a legjobb, ha tudatosan figyeled magad és felismered, majd elengeded azokat az érzelmeket, amik az életedet gátolják, lelki színten irányítanak. Ettől függetlenül a szervezetedet is ajánlott támogatnod, erősítened az immunrendszered, regenerálnod a bélflórád és kitisztítanod az egész szervezeted, hogy vissza álljon a rend, mivel minden-mindennel össze függ! A sok sav marja a gyomrod, a torkod, persze, hogy ettől legyengül a védekező mechanizmusod, így könnyebben elkapod a fertőzéseket. Én a gyógyszeres kezelés helyett inkább a természetes készítményekkel való megelőzést választanám a helyedben! :)

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

Én tudatosan figyelem

Én tudatosan figyelem magam...

Gyomor, bélflóra..., stb..., sikerült megoldani!

Értékelés: Nincs

Gyomorégésre a legtermészetesebben

Sziasztok!

Régebben, amíg egészségtelenül étkeztem, rengetegszer égett a gyomrom. Állandóan lapult a táskámban Re..i, dobozszámra szedtem, tudatlanka voltam még, na! teeth_smile.gif

Múlt pénteken, hosszú hónapok után, újra tapasztaltam a régi ismerős érzést, persze, mert balga voltam és elcsábultam egy fél pizza szeletre, olyan péksütisnél kaphatóra. whistle.gif 

Meg is lett az eredménye...órákon át kínzott, nem tartok már magamnál savlekötőt (mivel amúgy nincs már rá szükségem), venni nem akartam, és a konyhaszekrénykémben lapuló szódabikarbóna is 180km-re volt. weep.gif  

Ekkor drága jó anyósom azt mondta: Gyűjtsd össze a nyáladat a szádban, forgasd, "rágcsáld" pár másodpercig, majd nyeld le. blink.gif

Néztem rá mint borjú az új kapura, de gondoltam egy próbát csak megér... és láss csodát! két ilyen "nyálrágcsálás" után, mintha elvágták volna a gyomorégésemet!

Én nem tudom hogy miért, mi ennek a magyrázata, de legközelebb próbáljátok ki mielőtt bármihez nyúlnátok! Garantáltan természetes és mindig kéznél van! mml.gif

Két dologra volt jó a pénteki kilengésem,

  1. hogy megtanuljam ezt a módszert és  
  2. hogy soha többet ne akarjak ilyen francos, gyári, mű paradicsomszószos, borzadványt magamhoz venni.  
    Ha valaki meg tudná magyarázni, hogy ez miért működik, azt megköszönném!
    wave.gif
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Reflux???

Sziasztok!

Nemrég olvastam a cikket, mivel már két-három napja elég rosszul érzem magam. Nem vagyok az a nyafogós fajta, úgyhogy nem foglalkoztam a tünetekkel, viszont most már itt az ideje tennem valamit. Körülbelül 2 hónapja folyamatosan fáradtnak és gyengének érzem magam. Ez azért is furcsa, mert mindig is sportos lány voltam, kosaraztam, röplabdáztam, verseny táncoltam stb. Lassan egy éve viszont mindent abbahagytam, tervezek újra sportolni, de így elég nehéz. Nem tudok függőlegesen felpolcolt párnák nélkül aludni sűrűn hányingerem van, szédülök. 1-2 hete folyamatos migrénes fejfájás. (De az köthető a környezet változásnak is, mert Bp-ről->Dubaiba költöztünk.)

Egy éve kórházba kerültem Calici fertőzéssel. A doktornő gyanakodott refluxra is, de a vizsgálatba nem mentem bele, mert megállapították mi volt a bajom, és kevés esély volt rá, hiszen azt érezni lehetett volna. Azóta mintha szuper gyenge lenne a gyomrom. Amihez hozzájárult a nem kevés stressz.

Hozzá kell tennem 20 éves vagyok és 15 éves korom óta vegán. Húsokat, halakat, gombát egyáltalán nem eszem. Tojást is csak ritkán. Főleg sajtokat, zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztok, de rendszertelenül és ugyan úgy fogyasztok olykor gyors ételeket, kólát stb.

Lassan már minden reggel fáj a gyomrom ébredés után, este alig bírok elaludni. Úgy érzem túl sok a savam, és ahogy így utána olvastam, teljesen jogos a feltételezés, hiszen nagyon sok sajtot, péksüteményt stb-t fogyasztok.

Kérdésem az lenne hogy mi a véleményetek a lúgosító étrendről?

Válaszotokat nagyon várom,előre is köszönöm a segítséget!

Eszter

Értékelés: Nincs
Zsani's picture

Eszter tüneteire

Kedves Eszter!

A mozgás és a fittség összefügg egymással, azonban a mozgás nem befolyásolja a bélflórád minőségét, annak minőségén, így az immunrendszereden - többek között - táplálkozással segíthetsz.

Az egy évvel ezelőtti kórházi kezelés alkalmával szedtél/szedettek veled antibiotikumot? Ezt azért lenne fontos tudni, mert az antiboitikumok tönkreteszik a bélflórát, így megválltozik a táplálékok feldolgozása, a tápanyagok felszívódása, s amíg azt vissza nem telepíted, a felsorolt tünetek kevésbé fognak változni. Ennek következményeként lehet magas a gyomosavad, s ezt még tetőzi a stresszes állapot.

Pozitív hatást érhetsz el a vegán étrenddel, odafigyelve az egyoldalú táplálkozás elkerülésére, az étkezés koplettálására (szakirodalom). Arra, hogy az állati eredetű fehérje ne haladja meg a napi 12%-ot, a zöldségek, gyümölcsök rendszerességgel részei legyenek az étrendendek. A legjobb, ha 8 adaggal megeszel egy nap, ömnagában fogyasztva vagy a főétkezést kiegészítve. (1adag = 1 marék) A gyorséttermi ételeket, a kólát pedig teljesen iktasd ki!

A lúgosító étrend azonban önmagában nem megoldás, a szervezeted sav-bázis egyensúlyát kell beállítani.

Értékelés: Nincs

Kedves Zsani!Köszönöm

Kedves Zsani!

Köszönöm szépen gyors válaszod. Antibiotikum alkalmazására került sor, bár a gyógyszerek nagy része nem maradt meg bennem a fertőzéssel együtt járó folyamatok miatt. Azóta nagyon gyengének érzem az immunrendszerem, ezért igyekszem minél sűrűbben pl:friss gyümölcsleveket inni, vitaminos pezsgőtablettákat szedni.

A barátom édesanyja homeopata szeretné megpróbálni, hogy homeopátiás készítményekkel tud-e rajtam segíteni. Azon kívül amit írtál mit kellene még tennem, hogy mihamarabb megszűnjenek a tüneteim és újra élvezhessem az ételeket rosszul létek nélkül? Esetleg a sav-bázis diéta szükséges a Lúgosító diéta helyett?

Köszönettel,

Eszter

Értékelés: Nincs
Zsani's picture

Eszter bélflórájának támogatására

Bélflórádat, immunrendszeredet minőségi, hatékony szimbiotikummal (pre- és probiotikum), béta-glükánnal és fermentál táplálékokkal, táplálék kiegészítőkkel támogathatod. Az erjesztés az élelmiszert táplálóbbá, ízletesebbé teheti, ezen túl:

• megakadályozza a kórokozó baktériumok, paraziták és gombák elszaporodását,
• segíti az emésztést,
• javítja a tápanyagok lebontását és felszívódását,
• lebontja a tejcukrot és egyéb olyan anyagokat amelyet a szervezet nem képes önmagában megemészteni,
• csökkenti az allergiás reakciók kialakulását,
• a környezetből, táplálékból bekerülő mérgező anyagokat semlegesíti,
• a szervezet számára nélkülözhetetlen vitaminokat termel,
• elősegíti a bélrendszer perisztaltikus mozgását,
• fokozza az immunrendszer reakciókészségét,
• csökkenti az antibiotikumok által okozott mellékhatásokat.

A boszorkánykonyhában rengeteg olyan ételt találhatsz, mely segíti beállítani szervezeted megfelelő sav-bázis egyensúlyát. Akár menüket is összeállíthatsz magadnak. A receptek hozzávalói között nincs cukor, finomított liszt és olaj. Nem véletlen. Érdemes ezeket kerülni, hosszútávon is, fokozva a fentiek hatását.

A homeopátiához párod édes anyukája jobban ért, mivel ő szakértő benne, én nem. A terápiában ő tud segíteni, jobban szeretem, mint a hagyományos orvoslást. yes -

 

Értékelés: Nincs

Köszönöm szépen a

Köszönöm szépen a segítségedet! Megfogadom a tanácsod! A kezdet biztosan nehéz lesz,de remélhetőleg gyorsan enyhíteni fog a tüneteimen... Köszönettel, Eszter

Értékelés: Nincs
BugiEdi's picture

szegfűszeg

Sziasztok Lánykák! Azt szeretném kérdezni Tőletek, hogy a szegfűszeg tényleg jó-e szájszag ellen? És ha igen, 1 nap maximum mennyit lehet belőle elrágcsálni mindenféle negatív következmény nélkül? Tudjátok, eldobnám a cukormentes rágógumikat/cukrokat és erre állnék rá. Üdv Nektek

Értékelés: Nincs
angella's picture

Sziasztok, A reggeli

Sziasztok, A reggeli gyomorégést mi okozza??minden reggel érzem, hogy ég a gyomrom, aztán reggeli után elmúlik...és ha netán többet eszem, pl egy kiadósabb ebédet akkor szúró fájást érzek a gyomromnál és gyakran csuklok evés után.. mit tegyek? várom válaszaitokat

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Reggeli gyomorégés

Szia Angella!

Ha reggel ég a gyomrod, akkor túl sok az éhgyomori savad, ami a maró érzést okozza. És mivel étkezés után is vannak tüneteid, nagy valószínűség szerint valamilyen emésztési problémád van. A sok sav jelzi, hogy elvan savasodva a szervezeted, tehát sok-sok lúgosító zöldséget, gyümölcsöt, gabonafélét kellene fogyasztanod, és egy alapos béltisztítás is ajánlott. A fizikai tényezőkön túl, meg kellene nézni, hogy van-e valamilyen feldolgozatlan lelki problémád, ugyanis ez is tud emésztési elégtelenséget, -"valamit nem tudok megemészteni"-okozni.

Volt egy időszak az életemben, hogy már néhány falat után is hánytam, elmentem orvoshoz, gyomortükrözés, és megállapították, azt, amit előtte is tudtam, hogy sok a gyomorsavam. Jöttek a gyógyszerek, persze semmi javulás. Már ott tartottam, hogy alig ettem valamit, hagyma, paprika, paradicsom, a gyümölcsök mind tiltó listán voltak. Azután, ahogy jött ez az egész emésztési probléma, úgy meg is szűnt, mindenféle gyógyszer és kezelés nélkül. Utólag már tudom, hogy nálam a lelki dolgok okozták a tüneteket, és miután megoldást találtam, egyből javulás következett.

Szerintem kérd a tanácsadód segítségét, tölts ki egy állapotfelmérőt, és meglesz a problémád gyökere, amire célzott megoldást tudunk adni wave.gif.

Értékelés: Nincs

Reflux idôs korban

Lanyok! A segitsegeteket kernem, a mamam gyakori gyomoregese (refluxa) kapcsan. Az orvos valami szornyu reflux elleni gyogyszert irt neki, ami utan szinte az osszes mellekhatas megjelent rajta, ezert inkabb abbahagyta. Probalkoztunk Suprabalance-szal is, sajnos nem hozott javulast. Tudom, hogy a taplalkozasan is valtoztatnia kellene, de 80 eves elmult es ez az o eseteben mar remenytelen... Most, hogy a gyogyszert abbahagyta ott tart, hogy iszonyu gyakran eg a gyomra es semmi nepi gyogymod (ld fenn) nem segit. Tudnatok olyan keszitmenyt ajanlani, ami nem olyan karos, mint a hagyomanyos reflux gyogyszerek, de megis hatasos? Nagyon koszonom!!! A.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Refluxos nagymama

Az ő korában már semmi nem fog segíteni, csak az életmódváltás (más étkezés), a Supra Balance és a Synbiotic Colonies. Tudom, írtad, hogy próbáltátok, de milyen adagban, és meddig, mit evett mellé? Azt is tudnom kéne, hogy milyen tünetekből következtettetek arra, hogy hatástalan.

Azon is el kéne gondolkodni, hogy a mamának valóban refluxa van-e, és nem valami más?

Őszinte leszek: ha elkezditek gyógyszerezni, az csak a tüneteket szünteti meg és nem a valódi problémát, ezért a mama akoránál fogva hamar áldozatává eshet annak, hogy becsapja a szervezetét a gyógyszer.

A természetes gyógymódokhoz idő és kitartás kell, de hidd el megéri!

Értékelés: Nincs

epehólyag polip

Kérlek segítsetek, hogy a szervezetben mitől keletkeznek polipok, mik a lehetőségek rá. Egyik barátomnak 2-3mm epehólyag polipja van, szeretnénk tudni mennyire veszélyes, illetve mi a teendő, köszönöm!!

Értékelés: Nincs
Balogh Péter's picture

Polipok

Szia!

"Az epehólyag polipok nem ritkák. Kb. 4%-ában az ultrahangal kivizsgált epehólyagokban, polip képződés észlelhető. Az epehólyag polipok nem jelentik egyenesen azt, hogy egy egyénnek magasabb lenne az esélye rák kialakulására. 95%-a az ilyen polipoknak nem fog elrákosodni. Ezek koleszterinből, izomszövetből, vagy gyulladásos szövetből állnak. A maradék 5% adenómés polip, amelyek idővel elrákosodhatnak. Ma úgy hisszük, hogy a polip méretétől nagyban függ, hogy egy polip el fog-e rákosodni, vagy sem. Az 1 cm-nél nagyobbaknál ennek a veszélye fennáll.

Ezeket a polipokat általában véletlenül fedezik fel ultrahangos vizsgálatokon. Maga a polip csak nagyon ritkán okoz bármilyen tünetet. Természetesen nincs módja, hogy az epehólyag kivétele nélkül megmondjuk, hogy milyen tipusú polipról lehet szó. Sokszor az epehólyagot amúgyis eltávolitják más okok végett (pld. epekövek).
Az epehólyag polipok kezelésében nagy az ellentmondás. Általában ha a polip mérete 1 cm-nél nagyobb, vagy ha 3 hónapos kontroll ultrahangvizsgálat során a kisebb méretű polip növekedést mutat, akkor azt javasolt sebészetileg eltávolitani. "

Ezt mondja a net.
A magam részéről annyit fűznék hozzá, hogy a hko (tcm) szerint az epehőlyag kontrollálja a fej energiáit, a cselekvés elkezdéséért, a döntések meghozataláért, a dolgok működésbe hozásáért felelős. A polip az epehólyagon ennek a gátoltságára utal. A kérdés az a jó öreg miért? Mit nem tesz, savanyú ízt eszik-e, a légzése teljes vagy kapkodó? De egy pár mm-es polip még vissza is alakulhat. Kell kontroll, és a fentiek átgondolása.
Minden jót!
Péter 
 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Green...

Szia Vali! Van valami tapasztalod/velemenyed a Green...porrol? Refluxos vagyok nyelocso fekellyel es sajnos neha meg gyogyszer mellett is savasodok.. Pedig sokszor eszek keveset, megemeltem az agy fejreszet...stb.. Tudnal valami nyelocso regeneralot ajanlani? Elore is koszonom. Szabi

Értékelés: Nincs

köszönet Péternek

Nagyon szépen köszönöm az utánajárást!

Értékelés: Nincs

reflux gyanú

Már kb. 3 éve küzdök erős puffadással, ami időközönként hol enyhül, hol erősödik.
Mostanában plussz tünetként kb egy hónapja napi szinten egyfolytában böfögök, néha a gyömörtartalmam is érzem /savas/ a számban egy-egy böfögés során.

Táplálkozásomban igyekszem nagy hangsúlyt fektetni az egészséges táplálkozásra, sok zöldség, rostok, stb. Nem kávézom, vagy dohányzom.

Tudom, hogy a stresszes életmódom /amin sajnos jelen helyzetben nem tudok módosítani/ vezetett ide.

Mi a teendő, mivel tudnám újra "egyensúlyomat" visszanyerni?

Köszönöm előre is a választ.

Értékelés: Nincs
Évke's picture

Szia! Ez egy régi bejegyzés,

Szia! Ez egy régi bejegyzés, de gondoltam megpróbálom. Nekem ugyanis ugyanezek a tüneteim, és nagyon érdekelne, hogy sikerült-e rendbe hoznod magad, és hogyan? Ha véletlenül ráérsz... Még kezdő vagyok az oldalon. regular_smile.gif köszi üdv

Értékelés: Nincs

Zsuzsi!

Zsuzsi, olvastad a fenti írást? Menj végig rajta pontról pontra és írd le azt, amiben magadra ismersz.
Ebben az írásban Vali nagyon szépen összeszedte az ajánlott életmódot, termékeket, házi praktikákat is.
Ha még volna kérdésed, csak írj!

Kati

Értékelés: Nincs

colitis????

Vali!

Colitis (vastagbél gyulladás) gyanúja esetén mit ajánlanál????
Kérlek, ha van időd, minél hamarabb válaszolj nekem!!!!!!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Frida colitise

Oly mértékig megihlettél, hogy egy egész hírleveles blogbejegyzést alkottam a témáról, amely estig felkerül a blogba. Ha lesz még kérdésed, akkor kérlek ott tedd fel, a blogbejegyzéshez csatolva.

Értékelés: Nincs

gyomorsav kismamáknál

Sziasztok,
Kismamák gyomorsavra használhatják a rennie-t?
Hatóanyag: 680,0 mg kalcium-karbonát és 80,0 mg nehéz, bázisos magnézium-karbonát rágótablettánként.
Segédanyagok: citrom aroma (citrom olaj, maltodextrin, víz), hígan folyó paraffin, magnézium-sztearát, burgonyakeményítő, borsmenta aroma (borsmenta olaj, maltodextrin, arabmézga, szilícium-dioxid), hidegen duzzadó kukoricakeményítő, talkum, szacharóz.
Ha nem, akkor mit javasoltok?

Köszönettel: hannah

Értékelés: Nincs

gyomorsavra kismamának

Szia!

A gyomorsav problémádra ajánlanék egy természetes megoldást, a héjas mandulát, persze nem a kemény csonthéjra gondolok, hanem a barna kis hártyára, ami a mandulán található. Nekem kismamaként sokat segített 5-7 szemet ettem belőle és hatott a dolog, jobban, mint a savlekörő szerek. Az ásványvíz is, jó volt, ha kiskortyokban ittamés egyszerre csak keveset ettem.

jobbulást! L.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

gyomorsav hannahnak

Orvos szerint szedheti kismama, de én nem szedném.

Ha már várandósság előtt is fenn állt a túl savasodás, akkor a táplálkozásodat változtasd meg.

Ha ez a kismamasággal függ össze, akkor is figyelj oda a táplálkozásra. A cukrot kerüld, kicsit a húst is, reggel kezdj banánnal vagy frissen préselt grapefruit lével, citromos vízzel. Lefekvés előtt már ne egyél 3 órával. Próbálj olyan dolgokat enni, amik felszívják a savat (tk. lisztből készült pirítós, vagy keksz, zabpehely). B-vitaminok pótlása!

Homeopátiás bogyókat javaslok, de az függ a gyomorégés milyenségétől.

Jó lehet a Natrium Phosphoricum D6 Schüssler só, a Robinia psedoacacia 9 CH golyócska, illetve van még néhány, de egy homeopata orvossal jó lenne megbeszélni.

Ha írsz magánba, akkor küldök elérhetőséget, de Dr. Lengyel Boglárka honlapját is felkeresheted, mert ő is tudna szerintem segíteni.
A keresőben találsz még tippeket.

Jobbulást kívánok!

Hortenzia

Értékelés: Nincs

reflux, tea

Sziasztok!
Édesanyámnak fiatalkora óta stresszes helyzetben erős rosszullétei vannak, és én is, ő is úgy gondoljuk, hogy reflux.
"Nagyjából" vegetáriánus évek óta (kb 12) , tojást, halat azért eszik. Azelőtt rengeteg húst evett, de az epekő műtétje óta elvágólag nem. Régebben iszonyatsok kávét ivott, de már azt sem, viszont megiszik napi 12 bögre zöld teát (gunpowder). Ha jól értem, ez esetben ez sem jó. Azt szeretném kérdezni, hogy mit ihatna helyette, aminek jó az íze (már, olyan számára, akinek a gunpowder is ízlik :))
Előre is köszönöm a választ!
Dóra

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Reflux és a zöldteák

A refluxra valóban nem üdvös az ekkora mennyiségű zöldtea elfogyasztása, főleg ha édesítve issza.
Próbáljátok ki helyette a lapachot vagy a mate teát. Ez utóbbi kettőnek enyhe lúgosító hatása is van annak ellenére, hogy élvezeti teák. Megkóstolhatja az ezüst vagy a fehér teát is, amelyeknek sokkal alacsonyabb a csersavtartalma, mint a zöldteáé. A legmagasabb csersavtartalommal a fekete teák bírnak.

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.