Soha nem a márka számít, hanem az összetétel!

Lassan több, mint egy hónapja érlelődik bennem, hogy meg KELL írnom ezt a blogbejegyzést, még mielőtt többen is megütnétek a bokátokat, ráadásul minket hibáztatnátok érte...

Amióta él az antalvali.com (2006), azóta próbáljuk megértetni minden kedves egészségtudatos olvasónkkal, hogy soha nem a márka számít, hanem az összetétel. És attól, hogy egy márkán belül találtunk jó összetételű terméket, az nem azt jelenti, hogy annak a márkának minden terméke megbízható.

Tartalom:

Van igény a tiszta termékekre, de ki mondja meg, hogy melyek azok?

A megoldás: egy tiszta termékekkel teli webáruház, amiért tudjuk vállalni a felelősséget

Ha nem nálunk veszed meg, akkor ne kérd számon, ha nem tiszta!

Mi a tanulság?

Van igény a tiszta termékekre, de ki mondja meg, hogy melyek azok?

Évek óta gyötörtök minket azzal, hogy tegyünk közzé egy terméklistát, amelyben megnevezünk minden márkát, ami megbízható. Évekkel ezelőtt beleestünk abba az óriási hibába, hogy megtettük, és lám, még most is ennek isszuk a levét, ugyanis időközben a cégek megváltoztatták az összetételeket, és mi hiába vettük le a listát az antalvali.com oldalról, a közkézen forgó lista alapján, amelyet az olvasóink körlevelekben kezdtek el terjeszteni a legváltozatosabb fórumokon és közösségi oldalakon, még manapság is számon kérik rajtunk, hogy miért ajánlunk egy márkát, ami nem is tiszta.

Miután letiltottuk az összes márkanevet tartalmazó hozzászólást, illetve kicenzúráztuk a márkaneveket, elárasztottatok minket INCI-listákat tartalmazó levelekkel, hogy elemezzük nektek, hogy jó-e a termék. Mi szorgalmasan elemeztünk, és vastagítottunk, egészen addig, amíg meg nem kaptuk az első szemrehányó levelet, hogy mit képzelünk mi, hogy neki azt elemztük egy termékre, hogy jó, aztán a barátnője is leelemeztette velünk ugyanazt a márkájú sampont, neki meg azt mondtuk, hogy nem jó. És hogy ő elhíreszteli rólunk mindenhol, hogy hazudunk, mert hagytuk, hogy hónapokig miattunk mérgezze magát!

Pedig semmi más nem történt, csak annyi, hogy az ő általa beküldött összetétel valóban jó volt, de ő a márkanevet jegyezte meg, és annak alapján vásárolt, miközben a gyártó megváltoztatta az összetételt. Barátnője már az új összetételt küldte be elemzésre, ami természetesen nem ment át a rostán.

Nos, ebben az időben (2008) kezdtük el még intenzívebben kommunikálni, hogy soha nem a márka számít, hanem az összetétel! És hogy a cégek (főleg a multik) folyamatosan változtatgatják egyazon termék összetevőit. Ekkor találtuk ki a hatóanyag gyorskeresőt, amit drága webmesterünk és a programozónk nagyon hamar megalkotott minden olvasónk nagy örömére. Megírtam hozzá a részletes használati utasítást is, amit itt olvashattok immár több, mint egy éve. Ennek ellenére még mindig kapunk ilyen és ehhez hasonló leveleket:


Egyik helyen olvastam, hogy nagyon sok elemzés érkezik. Amit nagyon is meg tudok érteni, lévén én is nagyon tanácstalan vagyok sokszor. Ott írtátok, hogy ez másokat nem nagyon érdekel csak aki kérte. Viszont találtam egy két olyan elemzést, ahol a válaszban ki volt emelve a rossz összetevők neve. Azokat viszont már szívesen nézegeti szerintem más is nem csak a beküldő. Esetleg másoknak is könnyebb boldogulást hozhat, ha a jó márkákat kiírnátok, hisz abból nem lehet baj...  :-)

Javasolnám egy olyan lista vagy topic megnyitását, ahova a már megvizsgált, ellenőrzött termékek kerülhetnének fel (ugyanis elég nehéz kibogarászni mit vihetünk be bátran a fürdőszobába, és mit nem) olyan lebontásba lehetne őket sorolni mint pl: haj - szappanok - ajakápolók - dezodorok... tehát az a pár termék ami még nem káros, így könnyen megtalálható lenne! (esetleg hozzávetőleges árral feltüntetve, hogy valóban el tudjuk dönteni, megéri-e tiszta terméket venni?) :)

Nagyon jó ötletnek tartanám, ha lenne az oldalon egy adatbázis azon boltok/kozmetikák/drogériák listájával, ahol tiszta termékeket lehet beszerezni, vagy kozmetika esetén tiszta termékeket használnak. Ez korlátozódhat Bp.-re is, de szerintem nagyon hasznos lenne országszinten is!!!

Elolvastam a hosszú cikket, mely azt sorolja fel hogy milyen sokféle káros anyagot használunk. Engem igazán nem a lista, hanem az érdekelne, hogy mik azok a konkrét termékek, amelyek nem tartalmaznak káros anyagokat. A lista bizonyára rövidebb ill. megjegyezhetöbb lenne, mint ez a rengeteg vegyület. Köszönettel

A megoldás: egy tiszta termékekkel teli webáruház, amiért tudjuk vállalni a felelősséget

A fent említett problémák miatt már lassan egy éve érlelődött bennünk a gondolat, hogy nyissunk egy olyan webáruházat, ahol csak garantáltan tiszta, általam és az antalvali.com Termék Tanácsa (szakértők és elemzésben jártas tanácsadók) által bevizsgált, és mindenki által jóváhagyott, igen szigorú tisztasági követelményeknek megfelelő termékeket lehet kapni.

Több hónapos kemény elemző és kutató munka eredményeképpen több ezer terméket leválogattunk, közel száz gyártóval, fejlesztővel vagy forgalmazóval tárgyaltunk és szerződtünk, és a Ti sürgetésetekre pár hete meg is nyitottunk - annak ellenére, hogy a leendő választék töredéke sincs fent az Első Válogatott Bionom Termékek Áruházában.

Minden termékért, ami felkerül a webáruházba, tudjuk vállalni a felelősséget, és garantáljuk a tisztaságát. De csak azokért a termékekért kezeskedünk, amelyek felkerülnek a választékba, és nem a márkákért! Mert megtanultuk már, hogy soha nem a márka számít, hanem az összetétel!

Azt gondoltuk, hogy ezzel végleg kihúztuk a probléma méregfogát, de úgy látom, hogy mégsem!

Ha nem nálunk veszed meg, akkor ne kérd számon, ha nem tiszta!

Arra álmunkban sem mertünk volna gondolni, hogy a szemfüles olvasók ahelyett, hogy nálunk vásárolnának, kiírkodják a választékban található márkákat, és felkerekednek szerencsét próbálni, hátha máshol olcsóbb az adott termék, vagy esetleg ha nem is olcsóbb, de megspórolhatják a szállítási költéget. Bejárnak Tolnát-Baranyát-Óperenciát (a benzinköltségre és a buszjegyre bezzeg nem gondolnak, mint költségre..., arra meg pláne nem, hogy mi minden vásárlás után adunk kedvezményt, ami a következő vásárlás esetén olcsóbbá teszi a terméket...), és mire végre találnak egy normális drogériát vagy bioboltot, már csak annyira emlékeznek, hogy volt az antalvalisok webáruházában Logona, Farfalla, meg valami Himalaya is, akkor ezek biztosan jó és megbízható termékek. És ha az adott bioboltban vagy drogériában mindegyik kapható, ráadásul az eladó ismeri is az antalvali.com -ot, akkor ez biztosan egy olyan bolt, ahol minden jó! És jól "bevásárolnak"...

Aztán hazatérve, amikor tüzetesebben átvizsgálják a zsákmányt, mi kapjuk a szemrehányást, hogy de hát ez hiszen Logona, amit mi is árulunk, mégis van benne... Hát igen! De nálunk az a konkrét termék nem is kapható!!! És hiába vette meg abban a bioboltban, amelyben rám hivatkoztak a fogporát, az még nem jelenti azt, hogy jó is!

Az általunk is ajánlott termékek tisztaságával kapcsolatban érkezett legfurcsább levelet azonban pont Karácsonykor kaptuk. A levél nagy visszhangot váltott ki a tanácsadónők között, és Karácsony ide vagy oda, utána mentünk a kérdésnek, ugyanis képtelennek tartottuk, hogy igaz legyen.

 

Nem minden arany ami...

Kedves Vali, kedves Antalvalis csapat!

Örömmel találtam rá az oldalra, és sokat okultam az itt olvasott információkból, melyekért köszönet.

Most érkezett meg a Kaviczky honlapon rendelt termékem, mely termékeket itt Ti is támogattok és reklámoztok. Az összetevői az alábbiak:

Mannitol, Glycoproteins, Bis-Hidrosyethyo Tromethamine, Ceratonia Siliqua Gum, Phenoxyethanol, Glutamic acid, Sodium Hyaluronate, Methylparaben, Threonine, Valine, Ethylparaben, Butylparaben, Isobutylparaben, Propylparaben, Disodium EDTA, Tripeptide-31, Sodium Metabisulfite PPG-10 Methyl Glucose Ether, Glycerin, Propylene Glycol, Sodium Hyaluronate, Citric Acid, Phenoxyethanol, Sodium Benzoate, Sodium Methylparaben, Methylparaben, Ethylparaben, Propylparaben, Butylparaben, Isobutylparaben.

Nagyon mérges vagyok. Vissza kell küldenem a terméket, ide is írnom kell, hátha mást nem sikerül a Kaviczky iparnak becsapni. Lehet, hogy még a fogyasztóvédelmet is riasztom, mivel a honlap természetes alkotórészeket ígér. Kérlek, jelentessétek meg a hozzászólást mielőbb, hogy senki ne rendeljen Kaviczkyt, hacsak nem látta az összetevőit.

Megjegyzem, ezt a hibát azért követtem el, mert Bennetek bíztam, hogy ismeritek az összetevőket. Kérlek, terjesszétek a sajnos nagyon rossz hírt.

Gyanúnk beigazolódott. Kaviczky Ági sajátmárkás termékei ugyanis azon márkák közé tartoznak, amelyekért az antalvalis közösség a tűzbe megy. A jogosan felháborodott olvasónk levelében említett ampulla annak ellenére, hogy egy Kaviczkys honlapról rendelte NEM Kaviczky termék. Hogy kerül hát mégis egy Kaviczkys honlapra?

Pribus Tünde tanácsadónőnk, aki egyébként bionom kozmetikus, és Kaviczky kozmetikát üzemeltet, személyesen járt utána a dolognak, és Szenteste ezt írta:

Újabb fejlemény, mert nem hagyott nyugodni a dolog és Kaviczky Ági visszahívott az imént:
Azt már tudjuk, hogy a termék nem Kaviczky termék. A Kaviczky krémek teljesen tiszták, semmi általunk is károsnak ítélt anyag nincs bennük!!!
Viszont Ágit Svájcban felkérték egy olyan fehérje kifejlesztésére, ami megújítja a bőrt, 10 évet fiatalít...stb. Ő meg is csinálta. Ez az új termék úgy működik, hogy van a fehérje és van hozzá egy aktivátor folyadék, amit a fehérjébe beleöntenek, így lesz egy ampulla. Na most a fehérjeporral minden rendben - amelyet Ági fejlesztett -, de az aktivátorfolyadék (amelyet nem Ági fejlesztett) összetétele az, amit írt a hozzászóló...
Ági azt mondta, hogy ez igaz, hogy nem Kaviczky termék, viszont azért került fel a Kaviczkys honlapra, mert a megrendelő cég nem fizette ki a fejlesztését, hanem adtak neki egy csomó doboz ampullát, hogy adja el és ez a fizetség...
Szóval ez a nagy helyzet! Lehet, hogy fel kell tényleg hívni az olvasók figyelmét, hogy ezt az ampullát ne vegyék, és a mi webáruházunkban sem lesz, ne is keressék, bármennyire is Ági nevével szertné bárki is fémjelezni...
 

Mi a tanulság?

Soha nem a márka számít, hanem az összetétel!

Attól, hogy mi ajánljuk a Kaviczkyt, attól, hogy az összes Kaviczky termék kapható a webáruházunkban, az nem azt jelenti, hogy minden Kaviczkyt forgalmazó webáruház választéka jó, sőt magáért a Kaviczkys honlapért sem vállaljuk a felelősséget.

Mi csak azoknak a termékeknek a tisztaságát garantáljuk, amelyek a mi közösségünk webáruházában kaphatók.

Kaviczky Ágnes, Dr. Gyovai Viola nemzetközileg is elismert kiváló kozmetikai fejlesztők. Mindkettőjüket számtalan cég kéri fel, hogy fejlesszenek ki hatóanyagokat vagy hatóanyagkomplexeket. Nekik nem kötelességük tudni, hogy az ő általuk fejlesztett anyagot milyen alapba, milyen adalékokkal teszik bele a termékbe, hisz ők csak az adott hatóanyagért a felelősek. Higgyétek el, hogy nekik a legfájóbb, ha valamelyik fejlesztésüket elrontják a vacak adalékokkal, mint a fenti ampulla esetében is. És ezért nem ők a hibásak, és nem az ő nevüket kell meghurcolni. Ez majdnem olyan paradoxon, mintha a késpenge készítőjét büntetnék meg azért, ha az ő pengéjével készült késsel megölnek valakit.

Nem véletlen, hogy több, mint négy éve a tudatosságra szeretnénk megtanítani benneteket, és azt kommunikáljuk, hogy ne higgy a reklámnak, ne higgy a márkának, és ne higgy a látszatnak sem!

Azt szeretnénk, ha ez az áruház, amit nyitottunk, valóban egy megbízható bolt lenne nem csak kozmetikumokkal és táplálék kiegészítőkkel, hanem élelmiszerekkel, játékokkal, ruhákkal, tisztítószerekkel, bútorokkal, szolgáltatásokkal, stb. Azaz mindennel, ami tiszta és természetes.

Nektek és értetek csináltuk, és egy kicsit magunknak is, hogy megkíméljetek minket a rengeteg elemzéstől és kérdéstől is, hogy

  • mi a véleményetek márkáról?
  • szerintetek ez a sampon használható?
  • a által forgalmazott táplálék kiegészítők jók?
  • melyik sheavaj a legtisztább?
  • miért nem fogta be a hennája a hajam?
  • ...

Mi valóban azt szeretnénk, ha Elégedett Vásárlók lennétek, ezért számít a véleményetek, és az általatok ajánlott termékek. És senkit nem áll szándékunkban becsapni, hisz azzal saját magunkat is becsapnánk.

Kérlek, ha az általunk ajánlott termékek közül bármit kipróbáltál, írd meg a tapasztalataidat, hogy ezzel másoknak is segíts a döntésben és a vásárlásban!

Arra is megkérlek, hogy azt is jelezd felénk, ha bárhol a kiskereskedelmi forgalomban (tehát nem nagykereskedésben és diszkontban) akció nélkül  olcsóbban látod a terméket, mint amennyiért azt mi forgalmazzuk, ugyanis az a célunk, hogy a lehető legkedvezőbb áron juss hozzá minden általunk ajánlott termékhez.

És ne feledd: Soha nem a márka számít, hanem az összetétel!

Szeretettel: 

Antal Vali

bionom hatóanyagelemző

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (17 votes)

Hozzászólások

Holnap tisztatermék keresőben a "szépészeti kiállításon",jöttök?

Sziasztok!

Van esetleg valaki, aki a hétvégi "szépészeti kiállításra" el akar menni, mondjuk pont holnap, és magányos lenne, mint én?

Szerencsére néhány tiszta termék is részt vesz rajta, én szeretném megnézni őket közelebbről!

Szóval társakat keresnék a nézelődéshez, hogy egyedül ne legyen olyan uncsi. 

Csillag

Értékelés: Nincs

Egy tiszta arclemosó. hatásos?

Üdv!

Ez az első hozzászólásom, már jó ideje tag vagyok, de valahogy nem jutottam el eddig a cselekvésig.. ez most megváltozott.

Nem szeretném bő lére ereszteni, van egy arclemosó, aminek szerintem semmi baj nincs az összetevőivel, viszont egyáltalán nem tudom, hasznos anyag van-e benne, vagy csak összeöntöttek mindent és kész? Előre is nagyon köszönöm a választ!

Ingredients:Organic Lavandula Angustifolia (Lavender Hydrosol) Aqua1, Organic Aloe Barbadensis (Aloe Juice) Leaf2, Cocos Nucifera (Saponified Coconut) Oil, Asparagopsis Armata (Red Algae) Extract, Fucus Vesiculosis (Kelp Powder), Fucus Vesiculosis (Spirulina Powder), Camellia Sinensis Leaf (Green Tea Powder) Extract, Cannabis Sativa Seed Extract (Hemp Seed Powder), Hippophae Rhamnoides (Sea Buckthorn) Oil, Extracts of Calendula Officinalis Flower (Calendula), Thymus Vulgaris Flower/Leaf (Thyme), Salvia Officinalis Leaf (Sage), Origanum Vulgare Leaf (Oregano), Origanum Vulgare Leaf (Goldenseal), Echinacea Purpurea (Echinacea), Carum Petroselinum (Parsley) and Arctium Lappa (Burdock) Root, Essential Oils of Melaleuc Alternifolia (Tea Tree), Eucalyptus Globulus (Eucalyptus) and Mentha Piperita (Peppermint), Lonicera Caprifolium (Japanese Honeysuckle) Extract

1 certified organic by Lacon GmbH
2 certified organic by SGS Organic

 

 

 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Tiszta arclemosó (?)

Kedves Hybriss!

Az általad beküldött termék összetevői csodálatos gyógynövények felsorolásából áll, a kérdés, hogy vajon mi emulgeálja? Hogy lesz ebből arclemosó, mi az amitől "összeáll"?

Niki

Értékelés: Nincs

Greens Plus Protein Bar

Sziasztok!

Rendeltem magamnak NC vitaminokat, és a dealer küldött nekem egy termékmintát, egy Protein Bar -t. Egyelőre még nem ettem meg, mert az összetevők listájának a 90% -áról nem tudom, hogy milyen hatással van az emberi szervezetre, ezért a segítségeteket szeretném kérni. Az összetevők ( hosszú lesz, ne haragudjatok ):

Organic peanut butter, 100% whey protein isolate, organic agave nectar, Original Greens Plus powder:

gmo-free soy lecithin, Hawaiian Spirulina, AppleBoost peel and fiber, organic barley grass, organic wheat grass, Japanese chlorella, hydroponic soy sprouts, brown rice bran, sprouted barley malt, organic alfalfa grass, royal jelly, Montana bee pollen, acerola berry juice, natural vitamin E, licorice root, milk thistle seed extract, echinacea root extract, Siberian eleuthero root extract, astragalus root extract, licorice root powder, organic red beet juice, dunaliella salina algae, Nova Scotia Dulse, ginkgo biloba leaf extract, Japanese green tea extract, grape seed and skin extract, European bilberry extract

Omega 3 Chia seed oil, organic quinoa sprout powder, sunflower lecithin, barley malt sweetened chocolate, cocoa butter, GMO-free soy lecithin, vanilla extract

 

Hűű, jó sok minden van benne, bocsánat...

Szóval engem csak annyi érdekelne, hogy ehetem -e, vagy sem (monnyuk most méregtelenítő kúrán vagyok, de majd utána)?

 

Köszönöm,

Lac

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Lac, a kedves egészségedre!

Lac, a kedves egészségedre! :)

Értékelés: Nincs

Protein Bar

Köszi!

Ilyen sem volt még: rám akarnak vmit tukmálni, amiről a végén kiderül, hogy nem is annyira rossz... A fény az alagút végén... 

 

Üdv és köszi!
Lac

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

azért fenntartással

Lac!

azért bizonyos fenntartás van bennem, mert p. hidropóniás termesztésű a szója... ki tudja mi a tápoldat..

.. de ha héba-hóba küldenek és még ízlik is, hát attól semmi bajod nem lesz :)

Niki

Értékelés: Nincs

Protein Bar

Ok, észben tartom, köszönöm!

Értékelés: Nincs
Kathryn's picture

Szappan - tetrasodium edta ground herbs?

Kaptam ajándékba egy természetesnek mondott francia szappant, amely "nem tartalmaz tartósítószert, szintetikus parfümöket és állati eredetű anyagokat". Az INCI lista legvégén a címben idézett mondatot találtam (angol). Létezik ilyen (márminthogy növényi alapú), vagy ez csak duma? Használhatom? A hatóanyag-kereső azt írja, hogy "tartósítószerek hatását támogatja". No de ha rá van írva, hogy nincs benne tartósítószer, akkor ez minek? Köszönöm.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Pribus Tünde's picture

Tetrasodium EDTA

A tetrasodium EDTA emberi szervezetre nézve nem mérgező, viszont terheli a környezetet, nehezen bomlik le. Megköti a vízben a kalciumot, azáltal lágyítja azt. Mennyiségtől függ, hogy valami toxikus, vagy sem! A szappanokban olyan minimális mennyiség található, amely nem toxikus. 

Értékelés: Nincs
Csutak Attila's picture

Kedves Antalvalisok!

Kedves Antalvalisok!

Először is gratulálok Valinak meg fáradhatatlan munkatársainak. Egyszerűen fantasztikus és egyedi Magyarországon (és nemcsak!), amit csináltok mesterfokon! Nem tudok a hálaadásból kifogyni és nem is akarok, teeth_smile.gif Szóval köszönet Nektek, hogy kb. egy éve másképp látom a világot Vali által és másképp élhetem meg a mindennapokat, azaz egészségesebben.

Sok sikert továbbra is és sok erőt és türelmet!

Cs. Attila

Értékelés: Nincs Átlag: 4.7 (3 votes)
Bényi Bernadett's picture

Kedves Attila!

Mindannyiunk nevében köszönjük és örülünk, hogy hasznodra vált, amit létrehoztunk . Tudod, nagy dolog ám, ha egy férfi kezdi másképp, jelen esetben egészségesebben látni a világot A hölgyek jó részében valamiért benne van a változásra való hajlam, a probléma általában a párokkal van, velük hogy értesse meg az ember lánya, hogy "az vagy, amit megeszel"!

Nem lenne kedved egy kis beszámolót írni, hogy Te, mint férfi hogyan és miért léptél rá erre az útra? Hátha egy-két, sok férfitársad erőt tudna belőle meríteni, mert a változáshoz erő, férfias erő kell, arra nem képes ám mindenki

Értékelés: Nincs

Krémelemzés..

Kedves tanácsadók! Kaptam egy krémet ajándékba, de nem tudom eldönteni használjam-e. Nem sorolom fel az összes összetevőt, a 45-ből 15 jótékony gyógynövény, de az 5. helyen isopropyl alcohol, a 6. helyen petrolatum, a 41-42 pedig bht/bha áll. van még kevésbé káros kategóriában butelyne glycol (11), oeth-10 (17) és dehidroacetid acid (31). illetve a lista végén 5 féle paraben, methyl,buthyl, ethyl,isobuthyl, propyl, bár ezekről korábban azt olvastam, hogy elfogadhatóak.  

Másik kérdésem, hogy a bioboltban kapható krémek közül tudtok-e segíteni abban, mi a jó az én bőrömnek.

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Mérges krém...

Andi drága, nem értem a kérdésedet, ennyi csúnyaság nem elég ahhoz hogy kukázd a krémet??

Sajnos a szép növényi hatóanyagok nem ellensúlyozzák a káros anyagok hatását! 

hatoanyag.jpg

 

Isopropyl Alcohol (SD-40)

Nagyon erős szárító és izgató oldószer, dehidrátor, ami megszünteti a bőr természetes savköpenyét, ezáltal sokkal sebezhetőbbé válik a baktériumokkal, vírusokkal és gombákkal szemben. Propilénből állítják elő, petróleum származék. Elősegíti a bőr barna foltosodását, és az idő előtti öregedését.
 

Petrolatum (petrolatum), Vaselin

Petróleum bázisú szintetikus zsír, melyet az iparban kenőanyagként használnak. Kőolaj származék, kőolajhulladékból gyártják. A petrolatum valamennyi károsodást előidéző tulajdonsága megegyezik az ásványolajnál tárgyaltakkal.
 

Mineral Oil

Ásványi olaj, kőolaj, paraffin olaj. Nem jut a bőrbe. A bőrön egy vízzáró réteget képez, elzárja a pórusokat, blokkolja a bőrfunkciókat. Ezáltal elősegíti a mitesszerek képződését, hosszútávon pedig előidézhet legkülönfélébb bőrbetegségeket.
 

BHT (butylhydroxytoluol)

Antioxidánsként használják őket a kozmetikumokban. Mind a kettő gyulladással járó allergiát idézhet elő, állatkísérletek szerint az immunrendszert is megváltoztatják, rákot és az örökítő sejtek károsodását okozhatják, elősegíthetik az autoimmun betegségek kialakulását, sőt egyesek magzatkárosító hatásról is írnak: „Patkánykísérletek esetén a patkányok minden esetben torzszülötteket hoztak a világra.”(dr. Rózsa Sándor)
 

Értékelés: Nincs
auratus's picture

gyógyszertári kakaóvaj???

sziasztok! anyukám vett a gyógyszertárban kakaóvajat. ott mérték ki neki. szerintetek az használható, vagy az is gáz? köszi a választ előre is! Kata

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

gyógyszertári kakaóvaj

Ezek általában finomított kakaóvajak, tehát teljesen fehér a színük, és illatmentesek. Használhatóak, de nem lehet összehasonlítani őket a finomítatlan igazi kakaóvajjal. Ha az anyukád által vásárolt legalább halványsárga és van némi kakaóillata, akkor az már egy jobb minőség.

Értékelés: Nincs
auratus's picture

gyógyszertári kakaóvaj folyt.

Kedves Mártu!

Köszönöm szépen a válaszod. igen, halványsárga, és van némi kakaóillata, de ahogy olvastam a kakaóvajnál a hozzászólásokat, tényleg nagyon távol állhat az igazitól. Lehet, hogy ezt a hsz-t nem ide kéne írnom, hanem a kakaóvajhoz, ha rossz helyen vagyok, elnézést, tegyétek át kérlek a jogos helyére. tudom, hogy nem szabad itt másét nevén nevezni, légyszi szedjétek majd ki a nevet, ha nem publikus, de azt szeretném kérdezni, hogy amíg Konzol kakaóvajához nem jutok hozzá, addig megfelelő lehet-e például a censored.gif-nál árult nyers, finomítatlan, tehát elvileg JÓ kakaóvaj? nagyon szeretnék más krémeket is csinálni, de nem tudom, hogy Konzolén kívül melyiket, vagy hol érdemes???

Amint lesz Konzolnál, naná, hogy rendelek onnan is, a shea és a kókusz már a kosaramban csücsül, de nagyon vágyom a kakaóvajra is, akár már ma... persze már nem a gyógyszertárira...épp elég, hogy a napozóba az került. :)

Köszi! Kata

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

kakaóvaj újra meg újra

Hú, kicsit megkésve válaszolok, gondolom azóta már nem is aktuális a dolog, remélem megoldódott. Természetesen másik kakaóvaj is lehet jó, ha nyers és finomítatlan. Annyi az egész, hogy mi Konzolt ismerjük, benne és a termékeiben 100%-ig megbízunk, de ez persze nem zárja ki, hogy más is forgalmaz jó minőségű vajakat.

Hogy sikerültek a krémek?

Értékelés: Nincs
auratus's picture

Más fajta kakaóvajat sose többet nem próbálok

....:) szerencsére már tényleg nem aktuális a dolog, mert már a számon nyalogathatom Konzol kakaóvaját, és mint azt már dicsértem máshol, FELÜLMÚLHATATLAN, tényleg verhetetlenül isteni! :)

A "másik" próbálkozásom csúfos kudarcba fulladt, mert ugyan odarumliztam a 8.kerületi lakásba, amit a webáruház hirdetett, de már a hely is roppant lehangoló volt, aztán pedig amikor szembesültem azzal, hogy kb. az is olyan, mint a gyógyszertári, illatnak sem nevezném, amit elém toltak, így lógó orral elbattyogtam onnan.

Készítettem egy krémet otthon, a napozós rázókeverék után ez volt a második próbálkozás, és azok szerint, akik érezték rajtam, illetve magukra kenték (szívesen megkínáltam belőle másokat is :) ), jó lett, tetszett mindenkinek.

shea vajat, - akkor még gyógyszertári - kakaóvajat, mandula olajat, búzacsíra olajat kevertem össze egy kis vanilia és levendula illóolajjal. ebben is főként a levendula érződik, de nagyon fincsi, borzasztóan megszerettem az illatát.
A napozó keverékben ugyan megborult kissé, de már cseppet sem bánom, sőt! :)
mivel most már jócskán elfogyott a napozókrémünk, mert osztogattam is belőle, így végre a Konzol féle kakaóvajból csinálhatom a következő adagot hétvégére. Már alig várom!

Egy szó, mint száz, csak a tapasztalatom szerettem volna megosztani, hogy egyszerűen nem is érdemes máshol, másfajta, szintén adalékmentesnek, 100%-osnak, finomítatlannak hirdetett vajakkal próbálkozni, NINCS JOBB ennél. Most jól feltankoltam 2 tégelynyivel, remélem ha elfogy, akkor is lesz utánpótlás.
 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

arcápolás

Sziasztok! Mi a véleményetek ezekről a termékekről: j....n o....s, p.....a, ö.....t natur-temékek, n....n (erről, gondolom, hogy mi, csak érdekelne...) Elnézést, ha nem jó helyre írtam a kérdést, ma regisztráltam.. Előre is köszi a választ!! Viki

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

márka és összetétel

Szia Viki!

Üdvözöllek körünkben! regular_smile.gif Átmozgattam a hozzászólásodat a fenti cikk alá, amit kérlek olvass el. Ebből érthető lesz számodra, hogy miért nem minősítünk márkákat, kivéve, ha teljesen megbízható, a bionom elveknek mindenben megfelelő termékeket gyártó cégről van szó.

Magad is megpróbálkozhatsz a fenti márkák egyes termékeinek elemzésével a Hatóanyagkereső segítségével (fenn a narancssárga sávban találod). Ha káros összetevőt találsz levonhatod a következtetést hmmm.gif

 

Értékelés: Nincs

helyesírás

Sziasztok!

Előrebocsátom, hogy senkit nem akarok megbántani, pusztán csak egyvalamire szeretném felhívni mindenki figyelmét. Mégpedig arra, hogy figyeljünk már oda jobban a helyesírásra, elütésekre, valami borzalom, hogy néha milyen hozzászólások jelennek meg. Szeretném azt hinni, hogy nem az emberek ennyire gyengék nyelvtanból, csak sietnek, de szánjunk már rá pluszban két percet arra, hogy átolvassuk, mit írunk, szerintem ennek a tanácsadók (is) örülnének… És tényleg nem blamálásból ragadtam „billentyűzetet”, egyszerűen csak most jutottam el odáig, hogy muszáj ezt jeleznem felétek… Elnézést, ha valakit megbántottam, nem állt szándékomban.

Szép napot mindenkinek! wave.gif

Értékelés: Nincs
nyunyoka's picture

Márkás színezett hidratáló krém

sziasztok!

Most vettem egy vagyonért egy neves parfüméria által forgalmazott márkás színezett hidratáló krémet, már korábban is ezt használtam, nagyon szeretem, mert könnyű, igazodik az arcszínemhez, SPF15-ös, és sokkal-sokkal könnyedebb, mint egy alapozó. Viszont picit megijedtem, mert kb. az egész oldaldoboza csak az összetevőket tartalmazza, és ijesztő, hogy mennyi vegyi anyag van benne, kielemeznétek nekem? égen-földön kerestem az összetevőket, és ezt találtam:

ACTIVE INGREDIENTS: OCTISALATE 5.00% [] AVOBENZONE 3.00% INACTIVE INGREDIENTS: WATER\AQUA\EAU [] DIMETHICONE [] ETHYLEXYL [] BUTYLOCTYL SALICYLATE [] BUTYLENE GLYCOL [] POLYESTER-8 [] CETYL RICINOLEATE [] STEARETH-21 [] STEARETH-2 [] DI-C12-15 ALKYL FUMARATE [] CAPRYLIC/CAPRIC/MYRISTIC/STEARIC TRIGLYCERIDE [] POLYSILICONE-11 [] STEARYL ALCOHOL [] PSIDIUM GUAJAVA (GUAVA) FRUIT EXTRACT [] GENTIANA LUTEA (GENTIAN) ROOT EXTRACT [] POLYGONUM CUSPIDATUM ROOT EXTRACT [] HORDEUM VULGARE (BARLEY) EXTRACT\EXTRAIT D'ORGE [] TRITICUM VULGARE (WHEAT) GERM EXTRACT [] CITRUS MEDICA LIMONUM (LEMON) FRUIT EXTRACT [] LAMINARIA OCHROLEUCA EXTRACT [] HYDROLYZED RICE BRAN EXTRACT [] HYDROLYZED RICE EXTRACT [] FUMARIA OFFICINALIS FLOWER/LEAF/STEM EXTRACT [] ROSMARINUS OFFICINALIS (ROSEMARY) LEAF EXTRACT [] ARTEMIA EXTRACT [] VITIS VINIFERA (GRAPE) SEED EXTRACT [] THERMUS THERMOPHILLUS FERMENT [] CHOLESTEROL [] POLYQUATERNIUM-51 [] HYDROGENATED LECITHIN [] ERGOTHIONEINE [] CAFFEINE [] LINOLEIC ACID [] PENTYLENE GLYCOL [] ISOPROPYL MYRISTATE [] LAURYL PEG-9 POLYDIMETHYLSILOXYETHYL DIMETHICONE [] BEHENYL ALCOHOL [] TRIACONTANYL PVP [] GLYCERIN [] ACRYLIC ACID/VP CROSSPOLYMER [] POLYMETHYL METHACRYLATE [] C12-15 ALKYL BENZOATE [] SQUALANE [] SODIUM PCA [] 1,2-HEXANEDIOL [] UREA [] CAPRYLIC/CAPRIC TRIGLYCERIDE [] PALMITOYL HYDROXYPROPYLTRIMONIUM AMYLOPECTIN/GLYCERIN CROSSPOLYMER [] DIPROPYLENE GLYCOL [] TOCOPHERYL ACETATE [] TETRAHEXYLDECYL ASCORBATE [] CITRIC ACID [] SODIUM HYALURONATE [] PPG-15 STEARYL ETHER BENZOATE [] GLYCYRRHETINIC ACID [] CAPRYLYL GLYCOL [] TREHALOSE [] LECITHIN [] SODIUM HYDROXIDE [] FUMARIC ACID [] CYCLODEXTRIN [] NORDIHYDROGUAIARETIC ACID [] ASCORBYL TOCOPHERYL MALEATE [] ETHYLBISIMINOMETHYLGUAIACOL MANGANESE CHLORIDE [] FRAGRANCE (PARFUM) [] DISODIUM EDTA [] BHT [] SODIUM DEHYDROACETATE [] PHENOXYETHANOL [] IRON OXIDES (CI 77491, CI 77492, CI 77499) [] TITANIUM DIOXIDE (CI 77891)

Kicsit gyanúsnak találom ezt a rengeteg vegyi anyagot, de nagyon érzékeny, szeplős és fehér bőröm van, ezért különösen tetszett, hogy van benne fényvédő.

Tudnátok ajánlani egy hasonló képességekkel bíró színezett hidratálót, ha ez nem mgfelelő? köszönöm!!!:)

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A gyanúd nem alaptalan

Kérlek írd be a hatóanyagkeresőbe a kivastagított vegyszerek nevét, és döntsd el magad, hogy kutakodsz-e tovább az összetételben...

Kérlek, hogy legközelebb ne a hozzászólásba pötyögd be az összetételt képző anyagok nevét, hanem azonnal a hatóanyagkeresőbe, ami rögtön kidobja, hogy van-e benne káros anyag.

Én a Dr. Hauschka színezett arcápolóját tartom a legjobbnak. Gyönyörűen igazodik a bőr színéhez, és csodás szinergiában vannak benne a tiszta növényi hatóanyagok, semmilyen kémiai adalékot nem tartalmaz.

Értékelés: Nincs
nyunyoka's picture

köszönöm a választ! rögtön

köszönöm a választ! regular_smile.gif rögtön rá is kerestem az arckrémre, és az összetevők picit megleptek:

Összetevők: * VÍZ * VAS-OXID * TITÁN-DIOXID * SÁRGABARACKMAG OLAJ * RÓZSAVIASZ * ORBÁNCFŰ KIVONAT * NYÚLSZAPUKA KIVONAT * NÖVÉNYI LECITIN * MÉHVIASZ * MANDULA OLAJ * FÖLDIMOGYORÓ OLAJ * ÉTERIKUS OLAJOK * BÚZACSÍRA OLAJ * BIRSMAG KIVONAT * BENTONIT

INCI összetevők: Aqua, Arachis Hypogaea Oil, Prunus Amygdalus Dulcis Oil, Anthyllis Vulneraria Extract, Pyrus Cydonia Seed Extract, Prunus Armeniaca Kernel Oil, Cera Flava, Bentonite, Triticum Vulgare Germ Oil, Hypericum Perforatum Extract, Lecithin, Parfum*, Limonene*, Linalool*, Citronellol*, Geraniol*, Citral*, Coumarin*, Rosa Damascena Flower Wax, CI 77491, CI 77492, CI 77499, CI 77891. *Bestandteil natürlicher ätherischer Öle

ez az INCI összetevők pontosan nem tudom,hogy mit jelent, de több olyan anyagot látok, amit a hatóanyag kereső károsnak ítélt. (coumarin fent van a 10 legveszélyeseb anyag közt)akkor most hogy van ez? confused_smile.gif

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Pontosan mely anyagokat ítélt károsnak a hatóanyagkereső?

Mert én egyet sem látok, ami káros lenne... Biztos, hogy jól olvastad a 10 legveszélyesebb vegyületcsoportban, hogy benne van a következő: comarin* natürlicher ätherischer Öle, vagy from essential nature oil, vagy természetes illóolajok alkotórészeként?

Vagy csak annyit olvastál, hogy coumarin (mint szintetikus illatanyag)???

Mert nagyon nem mindegy!

Értékelés: Nincs
nyunyoka's picture

hát nem olvastam végig

hát nem olvastam végig regular_smile.gif felismertem a coumarint,mert már annyiszor átolvastam ezt a listát, hogy ösztönösen megjegyeztem ;)

még az lenne a kérdésem, hogy ha ehhez a színezett arckrémhez hozzákeverek egy kis barackbabkrémet (falvonoidkumarin miatt ) amiben van egy kis fényvédőszer, akkor egy használható fényvédős színezett arckrémet kapok?

vagy van bármilyen más alternatívája,hogy valamilyen fényvédőt hozzáadhassak? elég érzékeny bőröm van és tiszta szeplő, mindenképp védettséget szeretnék legalább egy pár óráig az uv-től.

köszönöm regular_smile.gif

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Mi az a barackbabkrém?

Mellesleg a Dr. Hauschka színezett arcápolójának igen magas a nappali fényvédelme a titándioxid és a sárgabarckmagolaj miatt. DE nem napozásra való!

Értékelés: Nincs
nyunyoka's picture

remek :) elírtam,

remek :) elírtam, barackhabkrémre gondoltam! köszönöm a segítséget, kipróbálom dr.hauschkát, remélem beválik ;)

Értékelés: Nincs

És mi az a barackhabkrém? :D :D

Szerintem ne keverj hozzá semmit, így is elég összetett az összetétele :)

Értékelés: Nincs

Sampon megfizethető,

Acensored.gif sampon megfizethető, de nem káros samponkeresgélés közben találtam az alábbi összetételűt, amely laikusként és a hatóanyag-táblázatban megtalált összetevők alapján ígéretesnek látszik, de sajnos néhány alkotórészt nem tudtam leellenőrizni, mert nem szerepelnek. Ebben kérem a segítségeteket.

Összetétel: Aqua, Sodium Coco Sulfate, Lauryl Glucoside, Cocamidopropyl Betaine, Lauroyl Sarcosine, Hydroxypropyl Guar Hydroxypropyltrimonium Chloride, Vitis Vinifera Extract, Persea Gratissima Extract, Alcohol, Hydrogenated Lecithin, Glucose Glutamate, Biotin, Panthenyl Etyl Ether, Panthenol, Parfum (from natural essential oils), Limonene, Linalool, Citronellol, Geraniol.

Köszönettel várom válaszotokat. PK

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Valóban megfizethető, és valóban nincs benne káros anyag!

De hasznos sem sok! Ez az a kategória, ami nem oszt nem szoroz. De akkor meg minek kiadni érte pénzt?

Hidd el, mindegyőnk átesett az A-s korszakán, és rá kellett jönnünk, hogy az olcsó sokszor drágább (mert hamarabb elfogy, több kell belőle, nem hatékony...) Általában minden életmód-váltó először erre a termékcsaládra cuppan rá, de így is van rendjén, hisz ez a termék átmenetet képez a káros vegyi kozmetikumok és a valóban kiváló és hatékony természetes kozmetikumok között.

Használd bátran, majd ha már elég bátor vagy, akkor próbálj ki egy Farfalla, vagy egy Biola - ha nagyon bátor vagy, akkor pedig egy Bioemsan - sampont, és rögtön érezni fogod a különbséget!

Értékelés: Nincs

A rácuppanás

Kedves Vali, kedves Mindenki,

én is az Acensored.gif-vel próbálkozók közé tartozom, legalábbis bizonyos termékek terén. A fenti sampont használom én is. Lehet, hogy nem sok "hasznos" anyag van benne, de vannak esetek, amikor az ár sem elhanyagolható. Nekem bevált, érzem, hogy a hajam megtisztul tőle (és nem csak a szó szoros értelmében gondolom), látható, hogy rengeteg új hajam van.

Korábban olvastam aggodalmaskodó leveleket, hogy egy "tisztább" samponra való áttéréskor mennyire beindult a hajváltás- de itt megtanultam, hogy ez jó, mert a kihullott helyébe új szálak nőnek, egészségesebbek. Nos, ezt én is tapasztalom, rengeteg új hajam van, a fejbőröm nem feszül már a mosás után, és nem zsírosodik be estére, lazán bírja a második napot is.

Kipróbáltam a Boszorkánykonyha samponreceptjeit is, voltak jó tapasztalataim. De: ingázom, korán indulok, hogy beérjek a munkahelyemre (előtte gyerekeket óvodába viszek), így nem mindig esett jól a tojás-, vagy csalánsamponnal pepecselni. Ha előre elkészítettem, akkor meg az zavart, hogy hideg a hűtés miatt.. Nos, így kapóra jött a fenti sampon.

Szemezgettem már a bioboltban láthatókkal is - sőt, a Biolát ismerem is, a gyerekeim azt használják. Én is kipróbáltam, de a hajamra (sűrű, dús hál' Istennek!) sok kell, gyorsan fogyott. Szóval, vannak szempontok, amikor az ember lánya az olcsóbb miatt dönt úgy, ahogy. :)

De, ha már témánál vagyunk, elképzelhető-e, hogy lesznek próbatermékek a Biolán kívül, kisebb kiszerelésben, egy-két hajmosásra elegendőek, hogy tudjam, valóban megéri-e befeccölni? Mert nem vagyunk egyformák, és azt nem vonom kétségbe, hogy jók a termékek, tele hasznos összetevővel. De ha nem "jól" reagál a hajam, a fejbőröm, akkor mégiscsak feleslegesen adtam ki a pénzt..

Egyébként én is böngészek szorgalmasan, ma már alapvető mozdulatommá vált, hogy megfordítom a termékek hátulját, és megnézem, miben mi van. Bizonytalanság esetén nem vagyok rest kijegyzetelni sem az adott összetevőt. A háztartásom, elmondhatom, zöld, és a sheát és társait (kakaó, kókusz) használjuk.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Vali nincs igazad!

A mi életünkből kimaradt az A-s korszak

... na,jó.. smink terén nem, mert miután a Neways-es spirálom elfogyott hirtelenjében ezt találtam jónak, de várom is a dr. Hauschka-s szempillaspirálját ... a különbség óriási!

Niki

Értékelés: Nincs

Teljes méreglista

Ezen az oldalon tudjátok még ellenőrizni a hatóanyagokat.
Elég hosszú sajnos.... sad_smile.gif
http://www.censored2.gif.php

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Nos ez az a bizonyos méreglista, amit nagyon hamar törölj!

Aki ezt a listát összeállította, egy laikus kereskedő. Történetesen ismerem. Elkezdett forgalmazni egy (egyébként tiszta) kozmetikai készítmény családot, és azt a taktikát választotta, hogy minden olyan anyagot, amit az ő általa forgalmazott kozmetikumok nem tartalmaztak, azt rákkeltőnek és mérgezőnek nyilvánított, illetve csak azokat az anyagokat tartja hasznosnak, amik az ő krémeiben vannak.

Győződj meg róla magad: a lista szerint rákkeltő

  • a levendulaolaj
  • A cickafark
  • a kamilla
  • a mandulaolaj
  • a méhviasz
  • a kakaóvaj
  • a ligetszépe
  • a geránium
  • a ginzeng

és hadd ne soroljam. Nem is értem miért ezt a listát használod, amikor a mi oldalunkon található a legteljesebb!

Értékelés: Nincs

Kedves Vali!

Kedves Vali!
Köszönöm az információt. regular_smile.gif
Sajnos én nem mozgok ilyen körökben és ezáltal nem tudom, ki milyen indíttatásból tesz fel a netre ezt, vagy azt. Mivel nem vagyok szakember sem, bár minden tiszteletem a Tiéd, de ha találok ehhez hasonló oldalt, akkor nem hiszem, hogy bármiféle megrovásra lenne szükségem azért, amiért pusztán jóindulatból megosztom az információt másokkal és nem tartom meg magamnak.
1. Így esetleg mások is tanulhatnak belőle (persze nem feltétlen erről az esetről beszélek)
2. Ha nem tartom meg magamnak az infót, láss csodát, kiderül, hogy téves. Hm??
És hogy a kérdésedre válaszoljak, azért nem CSAK ezt a hatóanyag keresőt használom, mert voltak olyan anyagok, amiket nem találtam meg itt. Ettől függetlenül ezt is használom.
Én igyekszem nem mindent készpénznek venni az életben, úgyhogy amit itt írnak sem veszem mind annak, ha nem baj. Ezzel nem ártok senkinek szerintem, esetleg csak magamnak. De sokszor meg is véd. Ez így működik. Te is biztos így gondolod, ha valami olyan témába kerülsz bele, ami számodra ismeretlen. Úgy gondolom, hogy nem ártottam senkinek, hála annak, hogy nem titokban terjesztgettem a linket, hanem beküldtem ide, hozzátok, Te megnézted és tudtál rá szakmailag reflektálni. És ezt köszönjük Neked mindannyian! Ha ez nincs, akkor talán még több ember lett volna félrevezetve.
És bocsánat, de nem néztem végig minden egyes hatóanyagot, de köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem. regular_smile.gif
További szép napot! wave.gif

Értékelés: Nincs

Ha valamilyen márkát nem találok nálatok?

Sziasztok! Ha valamilyen terméket vagy márkát nem találok a bioboltban az azért van, mert nem jó, vagy nem sikerült még beszereznetek őket?

Köszönöm

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Folyamatosan töltjük fel az árukészletet

Úgyhogy az is elképzelhető, hogy egyszer csak fenn lesz. De az is, hogy nem!

Sok olyan magát natúrnak és bionak hirdető márka van, ami nem fog felkerülni a webáruházba, mert tele vannak káros anyagokkal. És van olyan márka (Logona), amelynek nem minden terméke győzött meg minket.

Ha megírod magánban, hogy mire gondolsz, akkor eláruljuk neked, hogy lesz-e vagy sem.

Értékelés: Nincs
judikka's picture

Francia termálvizes termék

Kedves Vali! Márkás termék, gyógyszertárakban is kapható, amit úgy hirdetnek, hogy a fő alkotórésze francia termál-, forrásvíz. Nagyon érzékeny, vízhiányos, száraz, néhol zsírosabb a bőröm, állon és orr körül felnőttkori ekcéma évek óta, ami rövidebb időkre eltűnik, aztán újra előjön, és még mindig nem találtam meg a megfelelő krémet, amivel jól érzem magam és tiszta! Ezt a márkát egy bőrgyógyász ajánlotta.

Ezek az összetevők: AQUA / WATER, GLYCERIN, BUTYROSPERMUM PARKII BUTTER / SHEA BUTTER, DIMETHICONE, POLYETHYLENE, PARAFFINUM LIQUIDUM / MINERAL OIL, CETYL ALCOHOL, UREA, GLYCERYL LINOLEATE, PEG-100 STEARATE, GLYCERYL STEARATE, PENTYLENE GLYCOL, STEARIC ACID, CARBOMER, GLYCERYL, ACRYLATE/ACRYLIC ACID COPOLYMER, GLYCERYL LINOLENATE, GLYCERYL OLEATE, TRIETHANOLAMINE, DISODIUM EDTA, HYDROLYZED HYALURONIC ACID, XANTHAN GUM, POLYSORBATE 60, TOCOPHERYL ACETATE, CAPRYLYL GLYCOL, PARFUM / FRAGRANCE.

Ha már nagyon elegem van a bőröm rossz állapotából, akkor mindig újra elkezdem szedni a fogamzásgátlót, ami "megszépíti" a bőröm. Aztán újra abbahagyom a szedését, mert tudom, hogy nagyon káros, főleg, hogy kb. 15 éve szedem kisebb megszakításokkal. Megint azon gondolkozom, hogy elkezdem szedni, kérlek, beszélj le róla!!! :) Minden ötleted örömmel veszem! Szét fogok nézni a bioboltotokban! Köszönöm a választ előre is!

Értékelés: Nincs
judikka's picture

Változás

Köszönöm szépen a válaszaitokat! A régi kencéim ezennel eldobva. regular_smile.gif Vettem a bioboltból krémet és szappant. Széleskörű kíváncsiságom eredményeképpen egy nemzetközi oldalról rendeltem shea vajat, amivel nem vagyok megelégedve. Küldhetek be hozzátok belőle egy kis üvegben, hogy megállapítsátok, valódi-e? Köszönöm még egyszer a válaszokat és egészséges, szép nyarat kívánok nektek!

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Sheavaj

Kíváncsian várom a postást!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Tapasztalt olvasóink nagyon ügyesen elemezték Neked a krémet

Hallgass rájuk!

A bőrproblémák belülről erednek, meg kéne találni a kiváltó okot és belsőleg kezelni!

A sheavaj valóban jobb bármelyik bolti kencénél, de itt is körülnézhetsz, mert amit itt találsz, az garantáltan kátosanyag-mentes!

Értékelés: Nincs

Termálvizes krém

Szia! Nem vagyok gyakorlott hatóanyagelemző, de ez még nekem is bűzlik... :) Kezdjük ott, hogy a termálvizet nem látom... Az első helyen az Aqua áll, ez sima víz. Ez a fő összetevő. Második a glycerin. Ez akkor jó, ha növényi, de mivel nincs megjelölve, gondolom nem az. Valiék azt vallják, ez az összetevő csak akkor lehet jelen, ha a 4. összetevő, vagy ennél hátrébb van, tehát semmiképp sem az első 3 helyen. A Mineral oil az ásványi olaj, tehát kőolajszármazék. Nem használtam hozzá a hatóanyagkeresőt, pedig találnánk még érdekességeket... ... Az egyetlen szemet szúró jó dolog a shea vaj, de jobban járnál, ha simán magában az arcodra kennéd. Szerintem olcsóbb is lenne. Vagy valamilyen olajjal elegyíted. Használd a hatóanyagkeresőt! book.gif

Értékelés: Nincs

Judikka-nak

Kedevs Judikka!

Elnézést, hogy belekotyogok, nem Vali vagyok, de annyit én is tudok neked mondani, hogy egyrészt a fogamzásgátló a lehető legrosszabb ,megoldás' amit csak választhatsz, (keress rá itt az oldalon "a fogamzásgátló mellékhatásai" címmel, megéri rászánni az időt, órákig olvasgathatod a rosszabbnál borzalmasabb tapasztalatokat..)

A másik, ha a hatóanyagkeresőbe elkezded nézegetni a bőrgyógyászod által ajánlott krémet, magad is láthatod, hogy miért nem javul a bőröd. Szerintem belülről kellene rendbetenni valamit, ebben a Személyes Tanácsadód biztosan tud segíteni. Külsőleg pedig felejtsd el ezt a krémet, ( azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a bőrgyógyászt is) sztem helyette rendelj sheavajat a webáruházból (ebben a krémben is van, csak sajnos más haszontalan, ill. káros anyagok is, gondolom, h. egy vagyont elkérhessenek érte... confused_smile.gif ) akik ekcámával küzdöttek és kipróbálták mindenkinek nagyon bevált. mml.gif  

Mielőbbi javulást kívánok : bandesz wave.gif

Értékelés: Nincs

Bio szemhéjpúder eladó

Sziasztok! Eladnám ellenőrzött bio szemfestékemet, Bronze árnyalatú (Z....). Karácsonyra kaptam, de nekem nem jött be a színe. Egyszer használtam, azaz csak kipróbáltam, így kedvezményes áron eladnám regular_smile.gif Akit érdekel, az keressen meg privátban! coffee.gif Üdv, Viki

Értékelés: Nincs

smink cuccok a webáruházban

Biztosan én vagyok türelmetlen, de mikor lesznek elérhetők smink cuccok a webáruházban? Főleg a szempillaspirálra startolnék, mert már régóta nem pingáltam magam, de most már itt lenne az ideje.:-)Kérlek tegyetek fel azt is!! Eleinte elérhető volt egy a Zuiitól, de most már azt sem találom. Miért nincs már fenn? Köszönöm!

Értékelés: Nincs
Fürtös's picture

A webáruházunk folyamatos feltöltés alatt áll

Szia Bucib!

A webmesterek napi 12-14 órát töltenek a webáruházunk folyamatos feltöltésével! Nagyon igyekeznek, hogy mindenki kívánsága szerint válogathasson a termékekből, minden kategóriában! A dekorkozmetikumok is hamarosan sorra kerülnek, egy kis türelmet szeretnénk még kérni!rolleyes.gif A Zuii termékek beszállítója sajnos nem tudta biztosítani a teljes termékpaletta választékát, de jó hír, hogy ismét hamarosan kaphatóak lesznek nálunk a Zuii termékek! Hidd el, már mi is nagyon várjuk! Köszönjük a megértésedet! winkkiss.gif

Szép napot!

Értékelés: Nincs

élelmiszerek a webáruházban?

Csak érdeklődöm, ne vegyétek türelmetlenségnek: Lesznek a jövőben valamikor élelmiszerek (gabonapelyhek, köles, hajdina, amaránt, quinoa, növényi olajok, stb) is a webáruházban? Egyszer mintha megjelentek volna a próbaváltozatban... Előre is köszönöm a választ.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Hamarosan lesz tartós élelmiszer is!

Igazad van, a próbaverzióban láthattad! Most is ott vannak, csak várakoznak türelmesen, mert még valami pici dolog hiányzik ahhoz, hogy élesben árusíthatóak legyenek. De már a célegyenesben vagyunk!

Lesznek lisztek, olajok, magvak, pelyhek, aszalékok, csíráztatni valók, sók, cukorpótlók, száraztészták, pástétomok, és még sok izgalmas étel...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Nem lehet megspórolni

Sziasztok, nem állom meg hogy ne szóljak hozzá, meg kell osztanom veletek a mai tapasztalatomat. TUDOM, hogy nem a márka számít, de ma mégis márka alapján vettem meg a terméket mivel rohanásban voltam és nem volt időm nekiállni nézegetni az összetevőket. Viszont ez azon kevés márkák egyike amelyikre még Ti is azt írtátok valahol (már nem tudom hol) a Hauschka mellett, hogy abszolút megbízható, a W censored2.gif a. Több terméket is vettem már tőlük és teljesen elégedett voltam. De most nem néztem meg rendesen a sampont amit vettem, mivel szó szerint "vakon megbíztam bennük". Hát, nagyot tévedtem, otthon este kiderült hogy a Sodium Laureth Sulfate a második helyen van az összetevők sorában... És van még benne 1-2 másik "enyhén káros" anyag is... rant2.gif Nagyon mérges lettem! Hogy képzelik! És megint beigazolódott Vali igazsága, én csak annyit tennék hozzá, hogy nem szabad megspórolni azt a pár percet amíg az ember megnézi részletesen a kisbetűs listát... Most sokkal több időmbe fog kerülni visszamenni és kicseréltetni vagy másikat venni helyette. GRRR! Hát ennyi...

Értékelés: Nincs

Az elvesztett szappanok története - köszönet nektek!!!

Drága kedves lányok!

Hatalmas nagy köszönettel tartozom nektek. Olyan nagy boldogságot okoztatok ma nekem, amit muszáj megosztanom Veletek!

Történt ugyanis, hogy egy 3 évvel ezelőtti nyáron, amikor még nem is ismertem az oldalt, egy balatonboglári kirakodóvásárban találtam egy pici standot tele kézműves szappanokkal, amiknek az illata azonnal elvarázsolt. Fel is tankoltam, vettem rögtön 4 darab szappant - sima celofán csomagolásban, mindenféle címke és összetétel nélkül - bár akkor még nem is mondott volna nekem semmit egy összetétel.. regular_smile.gif Beszélgettem néhány szót az eladóval, és kiderült, hogy Budapesten - ahol lakom - is lehet ezeket a szappanokat kapni, de sajnos nem tudta pontosan megmondani, hogy hol. Gondoltam sebaj, hátha a nyomukra bukkanok valahogy. Keresgéltem is a neten szorgosan a szappanokat, de sehogy sem akadtam rájuk, amitől nagyon el voltam szomorodva, mert imádtam mindet. Már kezdtem is lemondani róla, hogy valaha is megtalálom őket újra. Erre ma nézegetem a webáruház kkínálatát, és mi történik? Bizony-bizony, szembejöttek velem a 3 éve áhított szappanjaim... arról a szappan termékcsaládról van szó ugyanis, amit ti is fogtok forgalmazni... clap2.gif én annak idején mézes-zabosat, csokis-mentásat, fahéjas-mákosat és szőlőmagos bőrrradírozósat vettem, és fantasztikus mindegyik... regular_smile.gif

Szóval ezer hála és köszönet nektek, duplán...Egyrészt, mert ha ti nem lennétek, soha nem találok újra rájuk, másrészt pedig, mert most, hogy már számítanak az összetételek, megtudtam a segítségetekkel azt is, hogy biztosan jók ezek a szappanok... regular_smile.gif Bearanyoztátok az egész napomat, KÖSZÖNÖM, csupa nagybetűvel! regular_smile.gif

Juci

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

webáruház kínálat-hol?

Szia Juci! Te hol találtad meg a webáruház kínálatát? Mert én hiába keresem. :-( Valamiről lemaradtam? Köszi

Köszi, már megvan!!!

Értékelés: Nincs

webáruház

Sziasztok! Én nem látom a webáruházat. :-( Hol lehet elérni? Zsófi

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

webáruház

Még próbaüzem van, az árukészletet folyamatosan töltjük, de már lehet leselkedni: www.bionom.hu

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Örülünk, hogy örülsz a szappanoknak!

Ennek a kézműves szappannak prioritása volt nálunk, hisz személyesen ismerjük a készítőt, és az ő rendkívüli hozzáállását a szappanfőzéshez. Persze ez nem azt jelenti, hogy a későbbiekben nem lesznek más kézműves szappanok is a választékban, de Ő az, aki már nálink is bizonyított minden tekintetben.

Örülök, hogy egy az ízlésünk!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
T.Bernadette's picture

Szappan

Mióta itthon készítem a szappanjaimat, notóriusan látogatom, mintegy önigazolásként az agyonajnározott kézi készítésű szappan boltokat. Nem átallok szétszerelni a csomagolást, hogy hozzáférjek az INCI-hez. Mert általában, miután oldalakon át olvasom, hogy 1000 éve így készíti Mário, meg Luigi az egyik és James meg Henry a másik országban a szappant, kiderül, hogy egy oltári kamu az egész, mert ott virít az SLS és /vagy az EDTA. És ilyenkor legszivesebben odamennék a sorban álló népekhez és elmesélném nekik, hogy pont ugyanolyan mocskot vesznek 3-10-szeres áron, mint amit a sarki közértben is árulnak. Egyszer tényleg be fogok szólni, és jól rámhívják a biztonsági őröket is, de ennyit megérne clap2.gif De már megjelent az anno méltán népszerű B Shop is kis hazánkban. Ennek azért neve van. Kár, hogy egy rakás fekáliát sem ér sem a termék, sem a név. Mióta a főnéni elhunyt és a multit már ő sem fogja vissza, bizony az az "isteni" banános sampon full SLS, és a többi is. Ilyenkor azért eszembe jut Besenyő Pista bácsi örök mondása: Margit! Noooormállllis? Nem, Pista bácsi, nem az.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

szappan

Sziasztok!

Gyereknek (4,5 éves, fiú) melyik szappant ajánlanátok? Bőre normál. puha, selymes:) Még nyáron rendeltem a krémhabfürdőt nálatok, de azt csak fürdéshez használjuk, teljesen bevált, de sokszor zuhanyzunk és ahhoz most olivaszappant használunk, de cserélgetni szeretném neki, ezért kérdezem, hogy szerintetek melyik az igazi a gyerekek számára?

köszi

Andi

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Kisgyermek szappanja

Szia Flifli! Én már több féle Olivia szappannal fürdettem a kislányomat teljes biztonsággal, mivel tiszta, kemikália mentes mind. A levendulás, oliva olajos biztos hogy tökéletes megoldás, a többi meg ízlés dolga szerintem...

Értékelés: Nincs

Ajakápoló aloe verából

Sziasztok! Épp most tanulmányoztam az F.. cég aloés ajakápolóját. Azért vettem, mert ők tiszta termékeket készítenek, és a tanácsadóik felhívják az ember figyelmét a káros anyagokra, így nagy bizonyossággal hittem, hogy ez jó. Ezek után íme az összetétel: Aloe Barbadensis extract, Simmondsia chinensis (jojoba) seed oil, Petrolatum, Ethylhexyl Hydroxystearate, Beeswax, Euphorbia Cerifera (candelilla) wax, Myristyl Myristate, Copernicia Cerifera (carnauba) wax, Ozokerite, Flavor, Allantoin, Propylparaben. Megállapítottam, hogy van itt egy-két érdekes összetevő XD, LOL!!! A vazelin 3. helyen áll. amit nem találtam: Ethylhexyl Hydroxystearate - tudtok mondani vmit róla? Ozokerite és propylparaben - a sor végén állnak - ilyen esetben károsak, vagy nem kell figyelembe venni? Más: megnéztem a kezdőlapon az m1 riportot - nem kellett volna. Jobb lenne nekem, ha nem hallottam volna azt a pasit beszélni. :( Régebben az origon olvastam egy cikket a szappanokról. Ott is leírták, hogy az sls meg még jó néhány anyag milyen káros, és aki jó szappant szeretne, ne vegyen olyat amiben ilyenek találhatók. Az a vicces, hogy a fürdetőkenőcsben is benne van, amit babáknak írnak fel "ne használj fürdetőt mert szárít" jelszóval. XD Jó, hogy létrejött ez a közösség, remélem, rohamosan növekszik. Boldog új évet mindenkinek! üdv, Zsuzsa

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Bényi Bernadett's picture

Zsuzsa kedves, van az a pénz, hidd el!

2010. december 27-e estéjének jó részét azzal töltöttem, hogy kedves leendő családtagom által hozott vaskos katalógus termékeit elemeztem egyenként... A katalógusban a Te kőolajos ajakápolód is benne volt...

Szegény rokon teljesen el volt hűlve, bár úgy éreztem, hogy érti a csíziót, mert gondolkodás nélkül mondta, hogy akkor ez is megy a kukába, meg ez is! Sajnos őt is évek óta hülyítik ugyanazzal a szöveggel, mint Téged és mivel az ember hajlamos hinni a nálánál okosabbaknak -főleg, ha orvos az illető- hát ő is elhitte, hogy milyen természetes itt minden.

Pontosan ezért szajkózzuk már lassan 6 éve, hogy MINIG AZ ÖSSZETÉTEL SZÁMÍT ÉS NEM AZ, HOGY KI MIT MESÉL, MILYEN AZ ILLATA, MEG MENNYI PÉNZT LEHET VELE KERESNI!

Örülök, hogy itt vagy, még ha most kicsit csalódtál is, mégis bízom benne, hogy elgondolkodtál, én többé nem hagyod magad megvezetni!

Minden szépet és jót kívánok!

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Tapasztalat a lávaföld samponról

Sziasztok!

Akkor egy tapasztalatot én meg is osztanék. Én még a webáruház megnyitása előtt vettem meg az első lávaföld iszapsamponomat, és nagyon-nagyon jó!!! mml.gif Nem igaz, hogy macerás lenne a használata, kis vízzel kell a port összekeverni, ezt finoman beledörzsölni a vizes hajba, kis idő után leöblíteni, és kész. Nem szárítja a hajam, ugyanakkor a fejbőröm kevésbé zsírosodik, nem viszket, és a vékonyszálú hajamnak nagyon jó tartása van! rofl.gif Nekem inkább tűnik a tojássampon macerásnak, de ez abszolút nem, és tényleg nagyon jó (ez nem a reklám helye volt!)

Más téma: a boltotok tetszetős, sőt egyre jobban, ahogy töltitek fel. De nekem lenne egy nagy kérdésem-kérésem: Dr. Gyovai Violának van egy saját termékcsaládja, az ő dolgait nem fogjátok feltölteni? Én már rendeltem tőle, és bár nem minden termék tiszta, de a "bio" család szerintem abszolút megéri.

Köszi és további jó munkát!

Andi

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Dr. Gyovai Viola termékei

Tárgyalásban vagyunk...

A lávasamponnal kapcsolatban megírnád a webáruházban a termékhez hozzászólásban csatolva is a tapasztalatodat?

Köszönjük!

Értékelés: Nincs

lávaföld sampon

Természetesen! regular_smile.gif Én köszönöm a választ! wave.gif

Értékelés: Nincs

Köszönöm, hogy ilyen komolyan

Köszönöm, hogy ilyen komolyan vettétek a Kaviczky-féle karácsonyi ajándékom szomorú történetét. clap2.gif Ez nagyon jó hír, hogy Nálatok nincs kompromisszum.

Egy szomorú adalék, hogy Kaviczky Ági nekem nem azt mondta, hogy nem az ő terméke, hanem azt próbálta meg elmagyarázni, hogy természetes anyagokról (fekete áfonya származékról) van szó a rengeteg paraben esetén, és csak nagyon kevés van a termékben. A többi érdekes összetevőről nem esett szó, nyilván ezek is valamiféle növényekből származnak...

A webáruházakban, úgy tűnik, nem kötelező az összetevőlistát feltüntetni, ezért nagyon könnyű lépre menni. Olyan webáruházat is találtam, amelyik bio létére ügyesen kihagyta a felsorolásból a cikis összetevőket... Az egyéb, fizikailag is látogatható bioboltokban (legalábbis amelyeket én ismerek) azonban nem nagyon látni olyan termékeket, amelyek közül egy-kettő valóban tiszta, úgyhogy nehéz utánanézni a dolgoknak.

Mivel a Kaviczky név annak ellenére fennmaradt a honlapon, hogy a legtöbb termék a prózai censored nevet kapta, ezért merészeltem pontos leírás nélkül vásárolni. :( De ezentúl én is látogatni fogom a bionom webáruházat. :)

Még egyszer, köszönöm, főleg azt, hogy Kaviczky Ágival ápolt jókapcsolat ellenére nem maradt el a figyelmeztetés a többi lelkes olvasó javára. Úgy is mondhatjuk, hogy a próbát kiállta a bionom filozófiátok. :)

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)
Cinnamon's picture

:)

Jajj hát ez nagyon jóóó ötlet volt Vali, hogy így leírtad ezt a hosszú bejegyzést. Szerintem is csak az számít, hogy mi az összetevő, és nem a márka. A kétbetűs drogériában kapható BDIH-s minősítésű Olivás-Hennás sampon 2. összetevője a SLS volt... Néztem is nagyokat, hogy ez meg hogy kerül bele.. Én a kecsketejes szappanért vagyok odáig meg vissza teeth_smile.gif Na meg a sheavaj heartbeat.gifheartbeat.gif

Értékelés: Nincs
Hamula Edit's picture

olivás-hennás

Jajj, azzal a samponnal én is befürödtem cry_smile.gif annyira nem értem, ha a sárgabarackosba meg az avokádósba azt a coco nemtommit teszik, akkor hogy jött nekik az ötlet, hogy pont a legjobb illatú és legszebben hangzó olivás-hennásba tettek káros anyagot.

Egyébként amit én vettem, abban nem SLS, hanem ALS volt, de ugye az is ugyanannyira rossz? Ja és nem akarok hülyeséget írni, de azt hiszem pont ez a hennás volt az egyetlen, amelyikre azt írták, hogy nagyon jó minősítést kapott az ökoteszten. Az biztos, hogy az avokádóson semmi ilyesmi nem volt.

Egyébként már annyira parás vagyok, hogy még ugyanannak a flakonnak az összetevőit is többször beírkálom a keresőbe, mert állandó rémálmom, hogy valami elkerülte a figyelmemet (sajnos néha valóra is válik)

Értékelés: Nincs
Cinnamon's picture

ALS és saját tapasztalat

Én is kinéztem magamnak az a bizonyos sampont, aztán csak visszatettem a polcra, de mégis akárhányszor járok ebben a kétbetűs drogériába, mindig megnézem a flakonját, hogy hátha esetleg kihagyták már végre az SLS-t belőle teeth_smile.gif , de sajnos nem... confused_smile.gif

Az ALS: Ammonium Lauryl Sulfate (ALS) autómosószerekben, garázspadló tisztítókban és motor zsíroldókban használják - valamint a termékek 90%-ban, mint hab. Az SLS-nek és ALS-nek kitett állatokon tapasztaltak szemkárosodást, központi idegrendszer károsodást, depressziót, nehézlégzést, hasmenést, komoly bőrirritációt és még halált is. Gyorsan felszívódhat a szemből, az agyvelőből, a szívből, és a májból, és ott elraktározódhat, ami hosszú távú károsodáshoz vezethet. Késleltetheti a gyógyulási folyamatot, felnőtteknél szürke hályogot okozhat.

Az SLS-nek és ALS-nek kitett gyerekek szeme előfordulhat, hogy nem fejlődik megfelelően, mert a fehérjéket a vegyszer feloldja. Az SLS és ALS károsíthatja a bőr immunrendszerét is azáltal, hogy elkülöníti a rétegeket, és gyulladást okoz. Gyakorta leplezik részben természetes kozmetikumokban azzal a magyarázattal, hogy "kókuszdióból származik". De az ammonium lauryth sulfate se jobb ennél no.gif

Sztem ne legyél paranoiás regular_smile.gif , igazából én azokat szereztem be, amiket ezen az oldalon leírtak Valiék, és a többiek.. Otthon és szabadidőmben kinyomtattam egy csomó érdekességet, tudnivalót, és azokat szoktam tanulmányozni otthon is. Most éppen a rozskenyér lesz a következő újításom odahaza regular_smile.gif

Krémnek csak sheavajat használok, fürdeni és hajat mosni csak kecsketejes szappannal szoktam, és ha néha mégis bekenem magam valami kencével, akkor egy Al...de márkájú bőrápoló olajat vettem:oliva és alove vera. Kb 700 ft lehetett a kétbetűs drogériában regular_smile.gif

Még sok újítást megcsináltunk, sok mindentől megváltunk, és tök jóóóó regular_smile.gif

Januárban a webshopból is tervezek rendelni egy két dolgot, mert pl sheavajat máshonnan nem akarok beszerezni, mert Konzol vaja mennyei heartbeat.gif Meg kinéztem a LongoVital-t is, úgyhogy az is kell majd.. Nem olcsó, de inkább rászánom a pénzt, mint hogy később többel "kössem" be..

Én azon az elven vagyok, hogy inkább hosszú távra tervezek, és nem "holnapra", már amiben lehet.. Még az lesz nehéz, és most még elég lehetetlennek látom, hogy a kedves férjemet leszokassam valahogy a csokiról... "Gyúrok" rá, mert nagyon ideje lenne mml.gif Húú de belemerültem regular_smile.gif

Értékelés: Nincs

Hiszek a természetben

Sziasztok!

Én is folyton keresem a megfelelő termékeket. A neten találtam egy bizonyos F..... in N..... termékcsaládot, amely azt hirdeti, hogy tiszták a termékeik. Egy samponjuk az alábbi összetétellel rendelkezik: "Összetevők: víz (a Lake District nemzeti parkból), ammonium laureth szulfát (kókuszból kivont tisztítószer), nátrium-klorid (bio tengeri só), rozmaringolaj, teafaolaj, természetes aroma, klorofill-réz komplex (természetes színezék)." Az ammónium laureth szulfát káros, de ők azt írják, hogy kókuszból vonták ki. Ez hogy lehet? Most jó vagy rossz?

Van egy szappanom is, összetétel: sodium palmate, sodium palm kernelate/cocoate, Sodium Cloride,Glycerin, Aqua, Tetrasodium Etidronate, Parfum. Nem találtam meg mindent a hatóanyag listában, de gyanítom, nincs minden rendben - nagyon gáz? Köszönöm a segítséget!

Üdv, PZs

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Kiváló marketing fogás, ami elaltatja a kevésbé tudatos vásárló

gyanúját is!

Pzs, most őszintén! Megennéd az arzént? Ugye nem! És ha valaki azt mondja, hogy edd meg nyugodtan, hisz ez tiszta bio mandulából lett kivonva, teljesen természetes?! Ugye akkor sem ennéd meg, mert tudod, hogy az arzén méreg...

A lauryl/laureth sulfte-ok is káros anyagok, tök mindegy, hogy miből vonták ki őket! Mellesleg általában kókuszpálmából (leginkább az olcsó pálmazsírból) állítják elő a legtöbbjét.

A pofátlanság az, hogy ez a szemérmetlen cég hülyének nézi a vásárlót, és ilyen és ehhez hasonló fogásokkal próbálja vonzóvá tenni a vacak termékét, mint pl. az is, hogy kihangsúlyotta, hogy a kozmetikumban lévő víz egy nemzeti parkból való... Nem gyógyvíz, nem forrásvíz, nem tud semmi speciálisat, csak onnan való. Honnan is? Az ott lévő csónakázótavak egyikéből? Vagy ott fogták fel esővízként? Vagy az ottani csapból ez folyik? Ugye erről már semmit nem tudunk? Csak milyen jól hangzik, hogy a víz egy nemzeti parkból van... Számodra vonzóbbá tenne egy kozmetikumot, ha az lenne ráírva, hogy a víz a Hortobágyi Nemzeti Parkból van? Ráadásul meg sem nevezik, hogy azon belül honnan?

A szappan nem lenne rossz, ha a két utolsó összetevőt nem tették volna bele...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Tartalom átvétel