Miért éri meg mosható pelenkát használni?
Ha az első rész után még nem adtad fel az olvasást, most már ne is tedd! Nem azért mondom ezt, mert mindenkit meg akarok győzni róla, hogy a mosható pelenka az egyetlen elfogadható megoldás. Tudom, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor a legjobb szándékkal sem bevállalható. Lehet, hogy még te is vacillálsz, hogy kell-e ez neked vagy sem. Ha nem vagy még biztos a döntésben, akkor mindenképp kövesd végig a sorozatot, meglátod mi sül ki belőle. Ha a végén jó érzéssel, lelkesedéssel tölt el a textilpelenkák gondolata, akkor hajrá! Viszont ha nagyon idegen tőled ez az egész világ, ne erőszakold magadra. Inkább jó érzéssel adjál a kisbabádra lebomló eldobható pelenkát, mint kötelességtudatból, esetleg undorodva moshatót.
Vágjunk is bele a közepébe! Csináljunk egy pro-kontra összehasonlítást a két alapvető típus között!
Tartalom:
Sajnos Zelmi összes szókincse még a „ci” szócskára korlátozódik, amit a cicára és a virágra (happ-ci) használ, így nem tudtam kikérdezni erről a témáról. Ha valakinek van nagyobb, kommunikatívabb pelenkása és használ moshatót is, mindenképp kérje ki a véleményét, mert nagyon kíváncsi vagyok.
Meglátásom szerint a jól megválasztott és jól feladott mosható pelenka semmiképp sem kényelmetlenebb eldobható társánál. Vannak silányabb kivitelek is, amelyeknél a tépőzár felpöndörödhet, vagy itt-ott szoríthat, ezeket érdemes elkerülni. Nagyon lényeges, hogy a fazon megfelelő legyen a baba alkatának. A legkényelmesebbnek a természetes anyagú, megkötős pelenkák tűnnek, ezekről később bővebben is fogok írni.
Az eldobható pelenkák reklámjai azt ígérik, hogy a pelenka száraz érzés a baba bőrének, és általában nagyon vékony. De miből is van valójában? „A korszerű eldobható pelenkák a következő rétegekből állnak: polipropilén gumibugyi, papír színes mintával, cellulózvatta, szuperabszorbens polimer (SAP), nedvességzáró polietilén fólia, ragasztó és gumi. A fedőréteg rendszerint pórusos, nedvességtaszító anyagból készül, pl. poliészter vagy polipropilén kelméből. A pelenkák hátoldali része általában polietilénfólia. Ezek a fóliák egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben légáteresztőek.” A száraz érzés tehát eléggé megkérdőjelezhető. Lehetséges, hogy érzetre inkább olyan, mint egy párás nejlonzacskó.
A csomag mérete általában csak esztétikai kérdés, a babákat a mozgásban nem akadályozza.

Német kutatók 48 fiúgyermek testhőmérsékletét vizsgálták meg először akkor, amikor a hagyományos textilpelenkát viseltek, majd mikor eldobható nadrágpelenkát. Kíváncsiak voltak arra, hogy a here hőmérsékletét miként befolyásolják a különféle pelenkák. Arra a megállapításra jutottak, hogy az eldobható pelenkában mintegy egy Celsius fokkal magasabb volt a test átlaghőmérsékleténél. Az eldobható pelenkában a herék folyamatosan meleg, nedves környezetben vannak, a szellőzés pedig nem megfelelő. Ez pedig kockázatos lehet a spermaszámot tekintve. A textilpelenkának viszont jobb a szellőzése, s ott hasonló hőmérséklet növekedést nem tapasztaltak. (Professor Wolfgang Sippell, Department of Pediatrics, University of Kiel, Germany) Természetesen, hogy valóban hatással lesz-e az eldobható pelenkában felnövő generáció termékenységére a pelenka, azt nem tudhatjuk, mindenesetre nem árt, ha tájékozódsz.
A másik problematikus része az eldobható típusnak a nedvszívó mag. Ez a mag veszi fel a folyadékot és tartja magában. A mag anyaga a cellulózvatta, amihez különböző mennyiségű és minőségű szuperabszorbens polimert (nátrium-poliakrilát) kevernek. A nátrium-poliakrilát egyik nagy hibája éppen a rendkívüli hidrofil tulajdonsága, ugyanis nem csak a vizeletet szívja fel, hanem a bőr természetes hidratáltságát is rontja. Ez az egyik ok, amiért eldobható pelenkáknál (több) pelenkakrémeket szükséges alkalmazni.
A nátrium-poliakrilát használatát a tampongyártásban már évekkel korábban felfüggesztették mert bebizonyosodott, hogy toxikus sokk szindrómát okozhat. További tanulmányok összefüggésbe hozták a papírpelenka használatát az asztma és bronchitis kialakulásával gyermekkorban. (Reprinted by permission of Mothering, Issue 98, www.mothering.com)
Szokták mondani, hogy a mosható pelenkát használó babák körében kevesebb a pelenkakiütés, a piros baba popsi. Nem tudom ez mennyire helytálló, nálunk csak az első fog előbújásakor fordult elő csúnya kipirosodás, ami végül rózsa-teafa balzsammal orvosoltunk.
Az eldobható pelenka nagy nedvszívása eléggé hajlamosítja az embert, hogy ritkábban cseréljen pelenkát, ami kedvez a baktériumok szaporodásának. Egy átlagos mosható pelenka 2-4 óra alatt ázik át annyira, hogy cserére szorul, így semmiképp sem marad a pisis pelus túl hosszú ideig a kisbabán.
Az újrapelenka kevésbé ismert előnye, hogy kisebb csípőízületi rendellenességeknél a terpeszpelenka is kiváltható lehet egy nagyobb, kicsit merevebb anyagú darabbal.
Természetesen nem vitatható, hogy az egyszer használatos pelenkák a legkényelmesebbek a szülők számára. Azonban a mai körülmények között (automata mosógépek) a moshatózás sem jelent napi 5-10 percnél több ráfordítást a szülők idejéből. A legtöbb energia a megfelelő információk beszerzésére (mosási tippek, megfelelő fazon kiválasztása) megy el, utána már alig jelent többletmunkát.
Egy átlagos baba kb. 5-7 ezer pelenkát használ el, ami körülbelül egy tonna hulladéknak felel meg. Pesszimistább becslések szerint 500, optimistább becslések szerint is 200 év kell egy pelenka lebomlásához. Ijesztő adat, hogy a háztartási hulladék 6-8 %-át is kiteheti a használt pelenka.
2009-ben a világ népessége 83 millió fővel nőtt, ez nagyjából megfelel Németország egész lakosságának. Minden másodpercben átlagosan 2,6 csecsemő születik a Földön. Ha csak a megszületettek fele használ eldobható pelenkát, az akkor is 92.000.000.000 vagyis 92 milliárd eldobható pelenka évente! Az eldobható pelenkák 98%-a semmilyen hulladékkezelési eljáráson nem esik át, csak gyűlik a szemétlerakókban! Az Egészségügyi Világszervezet a 70-es évek végén kimondta, hogy az egyszer használatos pelenkákat nem szabad szennyezetten kidobni, hanem előbb ki kell őket üríteni, szilárd tartalmukat a WC-n lehúzni. A szülők nagy része a szabályt nem veszi figyelembe, vagy nem is tud róla!
Az egyszer használatos pelenkák esetében figyelembe kell venni az előállítás során keletkező hulladékot és felhasznált energiát is, illetve azt is tudnunk kell, hogy alapanyagként nagy mennyiségű puhafát és ivóvizet is használnak.
1989-ben Amerikában különböző módokon próbálták visszaszorítani az eldobható termékek forgalmát, köztük a pelenkákét. Adók, korlátozások jöttek, és kötelező címkék emlékeztettek a környezeti kárra. Válaszképpen a legnagyobb gyártó, a Procter and Gamble kiadott egy tanulmányt, amely kimutatta, hogy a textilpelenkák mosása is okoz környezeti kárt: tízszer annyi szennyvíz keletkezik, mint az eldobhatók gyártása során. Az 1990-es tanulmány könnyen támadható: elfelejtette figyelembe venni, hogy az eldobható pelenkák miatt is le kellene húzni a vécét, amivel szintén vízfogyasztás jár. Ezen kívül a lehető legrosszabb mosási szokásokkal számolt. Az ellenvélemények nem késtek, több más tanulmány is készült a témában. A Women’s Environmental Network 1991-es felmérése szerint az eldobható pelenkák gyártása és használata 20-szor annyi nyersanyagot, 3 és félszer több energiát és kétszer annyi vizet igényel, mint a textilpelenkák gyártása és mosása. Az eldobhatók miatt elszennyeződő víz pedig nagyobb arányban tartalmaz veszélyes anyagokat.

Ennek ellenére a médiában máig is tartja magát a nézet, hogy a két pelenkatípus által okozott környezeti kár valahogy összevethető: az eldobhatók a szeméttárolókat telítik, a moshatók pedig a Föld vízkészletét használják fel.
A józan ész azt mondja, hogy egy eldobható termék nem lehet környezetkímélő, ha akad többször használható párja. Biztosan jobb, ha mosogatunk (és ezzel vizet, mosogatószert használunk), mint ha folyamatosan eldobható tányérokból ennénk. A ruháinkat is inkább kimossuk, mint hogy egyszeri használat után kihajítanánk őket.
Tény, hogy a rosszul kiválasztott újrapelenka sok bosszúságot okozhat. Átázik, kifolyik. Viszont abban a pillanatban, ahogy megtalálod a megfelelőt, alig lesznek balesetek. Nem mondom, hogy mi soha nem öltöztettünk át kakis, pisis babát, de amint megvolt az ideális típus, szinte megszűnt minden ilyen problémánk.
A mosható pelenkát választó szülők szerint az ebben járó gyerekek korábban lesznek szobatiszták. Az eldobhatót használók úgy gondolják, nem a nedvszívó képesség, hanem a gyermek lelki érettsége számít elsősorban. Én úgy gondolom, mindkettőben van igazság.
Előnye a mosható pelenkáknak, hogy nagyon jól néznek ki, így gyorsan kitörhet az ember lányán a gyűjtőszenvedély. Számtalan minta, szín, fazon áll rendelkezésre. Hátrányuk, hogy nagyobb csomagot képeznek a baba fenekén, ami fiatalabb babáknál azt jelenti, hogy 1 ruhamérettel nagyobb lehet szükséges. Ha mosható pelenkát szeretnénk használni az újszülöttünknél, lehet, hogy az 56-os ruhaméretre nem is lesz szükségünk, főleg ha nagyobbacska súllyal születik a baba. Ilyen esetben érdemes a rokonokat megkérni, hogy minimum 62-es ruhákat ajándékozzanak.
A legvitatottabb pontot hagytam utoljára. A mosható pelenka népszerűsítésén fáradozó írásokban azt állítják, hogy több százezer forintot is spórolhatunk a moshatózással, míg az ellentábor azt mondja, hogy nagyjából ugyanannyit fogunk fizetni, bármelyik megoldást választjuk is.
Mi az igazság? A fenti álláspontok nagyjából a két végletet írják le, mindkettő valós lehet, attól függően, hogy mennyire vagyunk ügyesek. Nem lehet pontos számokat mondani, mert sok tényező függvénye, mi lesz a végső eredmény. Némi szerencse is kell hozzá, hogy százezreket megspórolhassunk, de lehetséges.
Nézzük meg mi okozza a számításbeli eltéréseket:
Elmondom azért azt is, hogy nálunk, hogy alakult az anyagi rész. Mostani számításaim szerint, ha Zelmi két évesen szobatiszta lesz, nagyjából ugyanannyit költöttünk a moshatózásra, mintha végig papírt használtunk volna. Azonban ehhez tudni kell, hogy én rengeteg típust kipróbáltam, teszteltem, sőt még most is rendelek néha egy-egy új darabot. Elég nagy a készletünk, de mivel szeretnénk még egy gyerkőcöt, ezért ott fogja behozni az árát a mostani kiadás. Sok mindent megtanultam saját káromon is, ezekről mind mesélni fogok, hogy te ne kövesd el ezeket a hibákat. A továbbiakban még sok-sok tippet fogok neked adni, amivel olcsóbbá tudod tenni a pelenkázási kort.
Források:
Hozzászólások
segítség mosható pelenkával kapcsolatban
Sziasztok!
A babám a harmadik hónapba lépett és minél előbb szeretném elkezdeni a mosható pelenka használatát. Próbaképpen beszereztem három márkát, amit a húgom olcsóbban be tudott szerezni Angliából. Van Kushies AIO, egy névtelenebb zsebes és magyar Csimota. Hát mindegyiket próbáltam, de a zsebes egyelőre nagy és ha belepakolok textilpelust, vagy egyéb összehajtott anyagot az elég nehezen fér bele és akkor jó nagy csomag lesz a combjánál viszont nem zár jól (pedig már van neki :)/.
A kushies méretre még jó lenne, de abból is teljesen kifolyt a kaki a combrésznél és amikor cseréltem az egész belseje csurom nedves volt, mintha vízbe mártottam volna az egészet és egy kicsit kinyomkodva ráadtam volna. Így nem merném órákra rajta hagyni. Vagy ezek ennyire nedvesek lesznek? Nem tud megfázni, ha ebben marad néhány órát? Hiszen nem nézegethetem félóránként, hogy belepisilt-e vagy sem? Alvás közben pláne nem kelteném ezért fel.
A Csimota pedig olyan óriási csomag, hogy a jelenleg használt 56-os méretű rugikat nem lehet ráhúzni.
Van egy sima Monapel külsőm is. Abba egyszerűen bele lehet hajtani normál textilpelust is magában? Az nem csúszkál el benne?
Szóval abban kérném a segítségeteket, hogy a fenti problémák alapján melyik típust ajánlanátok inkább kipróbálásra? Tudom, hogy mindenkinek más jön be, de ahhoz tényleg elég drágák, hogy mindenből vegyek néhány darabot ill. idő sincs a beszerzésekre. Abból vennék néhányat, ami többeknek bejött.
Köszönöm előre is!
Webáruház
Lesz majd pelenkátok is??
Persze, hogy lesz pelenka!
Mártu rajta van az ügyön!
Környezetvédelem!
Tiszteletem mindazoknak iknek fontos a környezetvédelem!Még a kényelemnél is fontosabb! Nem is gondolná az ember hogy ennyien vagyunk!
De most azokhoz szólok leginkább akik mossák a pelenkákat. A mosószerrel,az adalékanyagokkal (a mosógép védelmében) mi a helyzet? Vagy kézzel mosnak? Én mosógéppel, környezetkimélő mosószerrel (még a csomagolás is!), és nem kell hozzá ".....amitől a mosógép is tovább él", továbbá az elhasznált vízzel locsolom a virágokat! Az eredmény a ruháknál? A színek élénkek, nem szakadnak a ruhák, nem marad bennük fehér por, a virágok pedig mosolyognak. Valakinek ez is fontos!
Pelenkamosás
Bejelentkeztem, hogy tudjak neked válaszolni, és csak bejelentkezve láttam, hogy Vali már válaszolt neked :-) Az a helyzet, hogy bárki is válaszol neked erről az oldalról, biztos lehetsz benne, hogy környezettudatosan mos! Nem azt mondom, hogy aki mosható pelenkát használ, az ügyel a környezet védelmére, de aki ebbe a közösségbe tartozik, az bizony ügyel rá :-)) Mosódió (van, akinél gesztenye!), és a bionomos mosószerek állnak itt a topon :-)
Hozzáfűzném...
Azért írtam a mosható pelenkánál erről a témáról, mert nem láttam a címek között a felsorolásnál. Viszont az még hogy valaki környezettudatos, nem biztos hogy mosódiót használ. Mert az oldalatok jó, én is régóta olvasom, a téma közös érdeklődésű. De attól még nem kötelező ezt vagy azt használni. Vagyis ahogy én itt vagyok más környezettudatos termékek használatával, úgy más is itt lehet....És ez nem vélemény a diórol vagy másról. Én mást szeretek és meg vagyok vele elégedve. Mint minőségben úgy árban is. Jó témáitok vannak, csak így tovább!
Mosódió
Nem a mosódiót szerettem volna propagálni, bocsánat, ha ez jött le :-) Csak azért írtam, hogy ezen az oldalon valószínűleg nem fogsz olyan választ kapni, hogy valaki "hagyományos" mosószerrel mossa a pelusokat. Hogy mivel, az egyéni kérdés, de a lényeg, hogy nem "intelligens" és hasonló vegyszerekkel.
Akkor Te is a mosható mellett vagy? Ezt használod/használtad? Meg vagy vele elégedve? Így vettem ki a szavaidból, de jó lenne a megerősítés. Nálam még nincs küszöbön a gyerekvállalás, de nézelődök, érdeklődöm, így amikor terhes leszek, akkor nem azon kell tépelődnöm, hogy egyáltalán milyen pelenkám legyen, hanem csak szét kell néznem pl. a moshatók között :-)
Valóban nincs is környezetkímélőbb megoldás a
mosódiónál és az eMC-nél. Örülünk, hogy Te is azok táborát gyarapítod, akik a mosóvíz minden cseppjét fel tudják használni többször is.
Te melyiket használod? A mosódiót vagy az eMC-t?
Én két gyereket pelenkázok
Én két gyereket pelenkázok moshatóba gyakorlatilag a születésüktől, abszolút mosható párti vagyok! A nagyobbnak (3) már csak éjjelre kell, a kicsi (1.5) pedig még full pelusos. Ugyanaz a készlet nekünk a másodikat szolgálja már ki. Mivel a harmadik is útban van már, szerintem még rá is jó lesz a készlet
Van valaki, aki EC-zik?
Sziasztok!
Ha megszületik a Picurom (karácsony körül), én is környezetbarátan szeretném megoldani a "problémát". Még itt az oldalon olvastam, valaki megemítette az EC-t, vagyis a pelenkátlanságot, ami azonnal felkeltete az érdeklődésemet, és amikor terhes lettem, el is kezdtem kutakodni a témában, találtam is blogot, meg egész doktori disszertációt, szóval már elég jól értem, miről van szó, vannak konkrét elképzeléseim is. Mégis, nagyon jó lenne, ha valaki, aki ezt gyakorolja, meg tudná velem osztani a tapasztalatait, akár személyesen (az lenne a legjobb...). Szóval ha van valaki, aki szívesen adna tanácsokat, azt nagyon megköszönném, hiszen biztos vannak apró részletek, buktatók, amikre én nem is gondolok... (És nem akarom azt látni a családtagok szemében, hogy "ugye-ugye, mennyivel könnyebb lenne, ha ránk hallgatnál?" Bár úgyis fogom...
)
Szép napot, és előre is köszönöm a segítséget!
Dortsa
Egyetlen titka van,
teljes ráhangolódás a babára...
Ki kell tapasztalni, hogy Ő mikor szeret kakilni... az első időkben olyanok a babák, mint a közlekedő edények :). Eszik és szinte azonnal kakil ... Általában fürdés előtt (masszírozás), közben (meleg vízbe érve) vagy utána is ürít... De ugye eltérések vannak és lesznek is. Ha ezeket figyelembe veszed, tudod - érezhető, látható mozgásából is, hogy mi fog következni -, akkor egész egyszerűen a wc, bili, mosdó fölé helyezed és ... ennyi.
LenkeZsófia nagyon ügyi volt, csak az Anyukája volt lusta :-S. pl. amíg a két nagynak mesét olvastam, és olyan jól bekuckósodtunk úgy négyen, semmi kedvem nem volt - azonnal - megtörni az idillt... így maradtunk a pelusnál...
Szerintem nem kell túlbonyolítani, de majd meglátod...
Nagyon drukkolok Nektek! Csodás családdá születés-élményt kívánok,
Niki
Ráhangolódás
Szia Niki!
Köszi a tippeket! Igen, ez lenne a fő cél mármint a ráhangolódás. Egyáltalán nem tudom, hogy mi hogyan fog történni, de most kivételesen bízom magamban (ami általában nem jellemző rám), úgyhogy lesz, ami lesz.
De azért ha valaki szívesen beszélgetne velem a dologról, azt még megírom, hogy Érden lakom, de Budapesten is járok néha napján.
Még egyszer köszönöm a bíztatást!
Szép estét!
Dortsa
meg lehet találni a megfelelőt :)
Mártu, először is köszönöm a több mint fél évvel ezelőtti biztatásodat, amikor is elkeseredve kérdeztem, hogy mit tegyek, mert nagyon szeretném a moshatós pelust, de a fiam mindben hamar átázik. Kaptam ötleteket, márkákat, honlapokat, körülnéztem, próbáltam, és megtaláltam a miénket! :)
Nekünk az AIO nem jött be, de a kétrészes végül igen. Május óta moshatózunk, itthon csak az van a babapopsin, de most, hogy hűvös van, kimenőbe már eldobhatóst kap, nehogy meg-/felfázzon. A hideg idő ugyan nehezíti a teraszon szárítást, de örök reménykedő vagyok: most is van kint egy adag tetra és prefold, hátha délutánra legalább kicsit szárazabb lesz...a lakás penészesedésre hajlamos, úgyhogy a tél biztosan szárítási nehézségek elé állít majd, de nagyanyáink is megoldották valahogy.
Én éjjelre prefoldot, nappalra tetrát használok belsőnek, nekünk ez jött be leginkább. Gyakran kell cserélni, de kényelmes, könnyen tisztítható és hamar szárad (már a tetra). A legdurvább, céklafőzelékes kakifolt is nyomtalanul kijön belőle háziszappanos bedörgöléssel hideg vízben pár óráig áztatás (és utána persze mosás) után. A pelusos vödörbe levendulaolaj-cseppet teszek, mert a teafa illatát nem szeretem, de ez is ugyanúgy szagtalanít. Mosószódával, mosódióval és kicsi nátrium-perkarbonáttal mosok, levendulaolajas ecettel öblítek. Minden tetrám hófehér fél évi rendszeres használat után is, pedig kaptak sűrűt is rendesen, amikor a kakipapír elfelejtődött vagy rossz helyre gyűrődött a nagy munkában. :)
Az biztos,hogy sokkal jobban szellőzik, és nem pirosodik a babapopsi benne. Nekem ennyi elég ahhoz, hogy kínlódjak kicsit a tisztításával. Nem mondom, hogy kizárlag csak moshatóssal vígan ellennénk, de amikor csak lehet,abba teszem a babapopsit, mert jó neki.
Akinek kedve van moshatózni, az próbálgasson, rendeljen akár használtan, ami nem jó, adja el, de ne adja fel, mert meg lehet találni a megfelelőt a kisemberre!
pelenka típusok kálváriája
Köszönöm szépen az összefoglalót! Eddig is tudtam, hogy jól döntöttem mikor mosható pelenkát választottam, de most már legalább további tényeket tudok a gyerekorvosunk és védőnőnk orra arrá dörgölni!
Eleinte én sem akartam kipróbálni, mivel a különböző mosható pelenkákat árusító honlapokon majd 60-80 000 Ft-ba is bele kerül egy szett. Valahogy mégis rátaláltam egy használt mosható pelenkákat áruló közösségre, ahol a kinőtt, be nem vált pelusokat cserélgetik, adják-veszik az anyukák.
Én sem találtam meg rögtön a legjobbat, volt jó pár amit eladtam, de mivel szinte ugyanolyan áron adtam, ahogy vettem, szinte semmi veszteség sem ért anyagilag.
És melyik jött be leginkább? A legegyszerűbb! 2-3 textilpelenka - vagy estére bambuszpelenka- belehajtva a peluskülsőbe és kész!
Ugyanannyi ideig tart kicserélni, mint az eldobhatósat, és valóban jól esik hogy nem dobunk ki a szemétbe havi 10.000-15.000 Ft-ot a szemétbe!
mosható pelus
Először is szeretnék köszönetet mondani a közösség nyilvánossága előtt is Mártunak, a sok segítségért, amit a várandósságom alatt kaptam tőle. Köszönöm szépen, mert tényleg nagy segítség volt!
Mosható pelus témában ő indított el, és elég sokat utánaolvastam én is a dolgoknak. Mivel jóval lustább anyuka vagyok, illetve a kisfiam a nap 24 órájából 25ben igényli a jelenlétem az életében, nem bonyolítottam túl a dolgot, az olvasottak, és Mártu leírása alapján kiválasztottam, megvettem egy "kezdőkészletet" sok finom kis kiegészítővel, ami a baba popsijának, és anyuci lelkivilágának kellhet. Olyan pelust választottam, ami a kezdetektől a pelusos kor végéig kiszolgáll majd bennünket. Kisfiam, Lackó november 3-án tölti be a harmadik hónapot, így nem a hosszútávú értékekről szeretnék beszámolni, csupán arról, h az ortopédián a doktorbácsi megdícsért, h jó pelust hordunk, a gyerkőc csípője nagyon jól fejlődik (ti: nem tudja összezárni a lábacskáit), pedig a kis drágám a faros fekvés miatt kezdetben eléggé felkapta a lábait, és kicsit túl lazanak találták az izületet. Szóval azt, h jót tesz a csípőfejlődésnek a mosható pelus, most már orvos is megerősítette számomra.
Na igen, mielőtt megérkezett a kis pocaklakó számomra is a mosás, tárolás volt a nagy kérdés. Azt merem állítani, hogy miután ott van a kakis, pisis pelus az ember orra alatt, már nem is olyan nagy probléma ez. Mi az anyatejes táplálást választottuk, remélhetőleg ki tudunk tartani, amíg csak a fiamnak szüksége van erre. A piszkos pelusok száma napi 6-7db (miután rájöttem, h etetés után elég kicserélni, mert közben is rotyogtat a kis huncut). Használunk papírbetétet, a rost felfogására, így azt nagyon egyszerűen ki lehet emelni a levetett pelusból. A betétet, illetve, ha szükséges akkor a külsőt is azonnal (hahaha, na jó, amint időm engedi) epeszappannal kifolttisztítózok, majd egy fedeles vödörben tárolom. Mivel a babara elég sokszor kell mosni, meg én ilyen mosómasa vagyok, kétnaponta, max 3 megtelik egy gépre való, így sokáig tárolgatni sem kell, de a vödör alljába cseppentett teafaolaj "valahogy" meggátolja, h szaga legyen a vödörnek.
Azt olvastam, h a mosodio a pelushoz nem használható, így a mosókerámiát, mosószódát kombinálom Na-perkarbonáttal, ecettel öblítek, és levendula, teafa illóolajat használok. Nem Mártu kenyerét akarom elvenni a leírással, neki több, mint egy éves tapasztalata van, tuti lesz mit megosztania velünk, alig várom én is! Egyszerűen csak jó, ha tudjátok, akik még nem próbáltátok, hogy amikor az ember benne van, ez a világ legtermészetesebb dolga, egyáltalán nem okoz problémát egy öko-bio anyu életében. Persze, ha az ember lánya tényleg nem undorodik, mert ha igen, hát ne erőltesse! A párom egyelőre átengedi a pelenkacserét, ha nem csak pisis, de szerintem idővel rájön, h nem olyan nagy dolog a nagydolog:)
Jön a tél, és a kiskertem nem ad elég munkát, így kitaláltam, h kötögetek. Ez igazán remek időtöltés a szopiztatások alatt! Olvasni is olvasgatok, de ha nincs már elég nappali fény, nem erőltetem a szemem. Szóval a következő terv a mosható pelusozáshoz a gyapjupelus kotése lesz, ha sikerül jobban beleásni magam a témába, esetleg megvárom Mártu idevonatkozó bejegyzéseit :D Csak előbb legyártom a család kesztyűkészletét:)
Jajj, és ami majdnem kimaradt: semmi hipó, semmi vasalás! Minden csupa-csupa természetes, természet/bőrbarát cucc. A napfény fertőtlenítő hatása télen kimarad, de fél év mulva beszámolhatok, h volt e peluskiütés, vagy mi a csoda, mert azzal még nem találkoztam.
Mosható pelusra fel! :)
Üdv
Éva
Elérzékenyültem...
...pedig nem vagyok nagyon érzékenyülős típus!
Annyira aranyosak vagytok, köszönök szépen mindent! Remélem tudok még segíteni majd a cikksorozat többi részével is. Ilyen kedves szavak után igazán lelkesen lehet nekifogni az írásnak!
pelus undor?
Szerintem amint anya lesz valaki, valahogy eltűnik a szókincsünkből az hogy "undor".
MIndegy hogy leböfizett, háta közepéig székletes, vagy -esetünkben- a csempén végzi el a dolgát... mosolyogva takarítunk utánuk, sőt, még ismerősöknek el is meséljük a vicces sztorikat!
Pl.: a kis drága hát nem szembe pisilte a doktornénit!
Típus kiválasztása
"Tény, hogy a rosszul kiválasztott újrapelenka sok bosszúságot okozhat. Átázik, kifolyik."
Nyolc hónapos a kislányom, és születése előtt sokat olvastam a mosható pelenkákról, de minél többet olvastam, annál inkább elbionytalanodtam. A legtöbb fórum tanulsága szerint nagyon sok típust ki kell próbálni, mire megtalálod a gyermekedre illőt. Így számolgatva arra jutottam, nem éri meg annyira, mert mire megtalálom azt amelyik passzol, anniyt meg kell vennem, amiből már kijön az eldobható is. És semmi grancia rá, hogy a következő gyerekemnek is ugynaz a fajta lesz jó.
Szóval tudsz valami jó tanácsot adni, hogyan tudnám egyszerűen megtalálni a rá illő típust?
Köszi
Kata
Mosható pelenka típus kiválasztása
Sajnos, erre nincs jó tanács.
Sokat kell olvasni és próbálgatni kell. Igazából a nem bevált darabokat könnyedén el tudod adni, így pénzben nem vesztesz, inkább csak sok időt vesz igénybe a keresgélés. Neked érdemes esetleg már kicsit használt egyméretesekbe beruházni, ezek már jók lesznek egészen végig, és sokkal olcsóbban kijössz.
Ha nagyobb bababörzére elmész, ott szoktak kitelepülni mosható pelusokat árusító boltok is. Itt meg lehet őket nézni, megtapogatni, könnyebb a döntés.
peluspróba
Kedves Kata,
a puding próbája az evés-szokták mondani. Jó több fórumot átolvasni- főleg mamamin-, ahol leírják az anyukák a tapasztalataikat, és ahol a pelenkákat bolti ár töredékéért tudod megvenni, akár csak egyet is. Mivel még csak 8 hónaposak vagytok, nem vagytok lemaradva semmiről!
Ezek után 100Ft-osba lehet kapni fedeles műanyag vödröt tárolásnak, amibe 5-10 csepp teafa olajat elég csepegtetni - a kellemetlen szagok végett.
Mosáshoz én magam készítem a folyékony mosódió főzetet, néha turbózom aktív oxigénes fehérítővel, öblítéshez ecet+teafa olaj, és kész!
En vegig moshato pelenkat hasznaltam...
Ket lanyom van, mi csak moshato pelenkat hasznaltunk. En mostam oket. Jo sok vizet, hypot es mosoport elhasznaltam.
Van egy unokam. Csak eldobhato pelenkat hasznalnak (hasznalunk).
Tenyleg nem tudom, melyik a kornyezetbaratabb.
Szerintem a babanak mindegy, amig a pelenka tiszta (vasalt, vagy uj), a szulonek tobb munka de tan kevesebb penz a moshato textil, kenyelmesebb, de tan dragabb az eldobhato.
En mostam a textilpelenkat, az unokamat meg csomagolom az eldobhatoba. A lanyaim felnottek egeszseges, bodog emberre, es az unokam is fel fog noni es remelem meg bodogabb lesz.
Nem ezen mulik.
A kornyezet szempontjabol szerintem nem egyertelmu a helyzet, lehet ervelni a mosas es lehet ervelni az eldobas mellett is.
Ha ram hallgatsz, azt valasztod, ami neked szimpatikusabb, es amivel te jobban erzed magad. A babanak az szamit legtobbet, hogy te elegedett, boldog legy. Akkor o is az lesz.
mosható pelenka tisztán tartása
Ezeket a mosható pelenkákat -én pl a textilpelenkákat is- mosódióval, mosószódával, ha nagyon foltos aktív oxigénes fehérítővel szabad csak mosni 50-60 fokon, öblíteni pedig csak és kizárólag ecettel, mivel az öblítőtől a szálak eltömítődnek, ezért egy idő után használhatatlanná válnak a pelenkák.
És ha belegondolunk hogy egy-egy ilyen pelenka bolti új ára akár az 5500 Ft-os is eléri, nem igazán szeretné senki ha idő nap előtt ki kell őket dobni a kukába.
Vasalni nem szoktam őket, sőt, ha csak nem tetra pelenkáról van szó, nem is lehet, így itt sem keletkezik energia többlet felhasználás.
Tehát igen, a mosható pelenka sokkal környezetbarát az eldobhatósnál, többször fel lehet használni, nemcsak egy babánál, heti max 2szer kell többet mosni, de ha van elég mosható pelus, és elég nagy a pelustartály, elég egyszer is! Valamint mivel nem használunk tisztításukhoz vegyszereket, így itt sincs probléma.
mosható pelenka
Szeritem a cikkben nem arról a textil pelenkáról van szó, amit hypózni és vasalni kell.
Ezeket tudomásom szerint nem is szabad.
A modern textilpelusok
A modern textilpelusok olyan anyagból készülnek, aminek nem tesz jót a hipó és a magas hőmérséklet. Viszont szépen tisztán lehet tartani őket alternatív, környezetkímélő mosási és fertőtlenítési eljárásokkal is. Erről is fogok írni később bővebben.
Koszi mindkettotoknek, el vagyok maradva
Koszi mindkettotoknek, el vagyok maradva egy brosuraval, en a feher negyzet alaku textil-pelenkat ismertem csak. Utanakerestem, ezek nagyon szepek, aranyosak.
Mint mikrobiologus elgondolkoztam, mennyire lehet oket tisztan tartani, de a kepek alapjan igazabol nem tudom megitelni.
Hozzászólás írása