Antal Valiék kérdeznek, az új tag válaszol...

Üdv e remek Csapatnak és Olvasóinak!

Engedve a köszöntő levélben álló kérésnek, engedjétek meg, hogy nagyon röviden írjak néhány sort magamról és a Honlapra való rátalálásomról!

27 éves, református egyedülálló (remélem nem sokáig) fiatalember vagyok, végzettségem szerint okl. agrármérnök, belovagló, lovastúra-vezető. Nagy rajongója és tisztelője vagyok a Természetnek, ezen belül különösen a lovaknak és a kutyáknak. Rendkívül fontosnak tartom az egészséges és normális életet, amelyre napjainkban sajnos csak rendkívül alapos odafigyeléssel és ismeretekkel lehet szert tenni. Jellemzőim között találhatjuk még a pozitív életfelfogást, a magyar hagyományok tiszteletét, a tisztán és egyszerűen élni akarást, környezetünk élhetőbbé és egészségesebbé tételének szándékát. Ennek szellemében igyekszem a mindennapjaimban úgy élni, hogy az ökológiai lábnyomom minél kisebb legyen, a lehető legkisebb mértékben károsítsam a Természetet (és az Emberiséget), igyekszem megismerni majd használni a régi, jól bevált és egészség/környezetkímélő módszereket, egészségesen élni és amennyire csak lehet, csekély ismereteimet 120 éves korom utáni elhalálozásomig bővíteni. teeth_smile.gif

Nagyon sok mindent tudnék még írni magamról, de tudom, hogy a Szerkesztőségnek fontosabb dolga is van, ezért próbálok rövid lenni. Rokoni környezetemben igazából senki nem foglalkozik a teljes értékű testi és lelki élet megvalósításának lehetőségével, sajnos sok a dohányos is környezetemben, szüleim is ide tartoznak. Nem tudom hogyan, de már kora gyerekkoromban is különc voltam, soha nem cigiztem, nem jártam diszkóba, nem ittam, de mostanság is csak mértékkel iszom, soha nem voltam (és remélem nem is leszek) berúgva, mindig mozgásban voltam, felfedeztem stb... Nem tudom hogyan alakult ez ki bennem, de úgy érzem mélyen belülről jön az egészséges, teljes értékű és hosszú élet utáni erős vágy.

Szeretek olvasni, és bár utálom a számítógépet meg az előtte ücsörgést, de mivel sok infót találni az egészséges életről és az ezzel összefüggésben álló dolgokról, hát az utóbbi 2-3 évben néha a neten is böngészgetek. Igazi értéket keveset találni, de hála Istennek azért lehet. Télen, azt hiszem valamely szappannak az összetevői után kerestem a neten, és így bukkantam rá az "antalvali.com"-ra. Láttam, hogy van sok mindenről cikk, hát kíváncsiságból beleolvasgattam olyan témákba, amelyekhez már volt némi közöm, és magam is megtudtam állapítani, hogy általam normálisnak vélt szemléletűek írnak-e a honlapra, vagy sem. Mivel több cikket is elolvastam különféle témákban, és kivételesen normálisnak és megfelelő szemléletűnek találtam, úgy döntöttem, hogy érdemes odafigyelni a cikkekben leírtakra és a későbbiekben a honlapra.

Őszintén szólva a honlap nem változtatta meg az életem és a szemléletem, mert az már nagyjából kialakult, és egyezik a Tiétekkel. De szívből és nagyon örülök, hogy végre ráleltem olyan emberekre, akik hozzám hasonlóan gondolkoznak, és sokat tanulhatok tőlük illetve a tapasztalataikból!!! " 2 hónapja Norvégiában dolgozom, hogy - terveim szerint - pár év alatt megalapozzam egy ember- és környezetbarát családi Otthon alapjait anyagilag, és amíg távol vagyok a Hazámtól ezt az időt igyekszem sok tanulással és ismeretszerzéssel is hasznosítani. Így biztos vagyok benne, hogy e honlapnak gyakori és hűséges olvasója leszek.

Mivel mindig is távol tartottam magamtól a kozmetikumok és egyéb méregforrások igen nagy részét, rendkívül kevés tapasztalatom van, amit megoszthatok másokkal. Hosszú évek óta csak szappannal tisztálkodom (a török gyártmányú Caola mosószappannal). Néha mosolyognak rajtam az ehhez hasonló dolgaimért, de nem zavar. Aki meghallgat, annak elmondom, hogy miért ezt használom.

Egy évig voltam lovastanár lovasiskolában. Ott is láthattam, hogy a fiatalok mennyire csekély és felszínes ismeretekkel rendelkeznek az egészséges életet illetően (is). De azért százból mindig akad néhány, aki hallgat a szeretetből mondott jó szóra, és később ők is lehetnek példamutatók!

Befejezésül a rövidnek szánt, de hosszabbra nyúlt bemutatkozást egy fontos gondolattal zárom. Sajnos az egész világ életét egy maroknyi "ember" irányítja, akik bár irdatlanul gazdagok, még több pénzt akarnak, és mindenáron. Nem érdekli őket az emberek szenvedései, a fajok kipusztulása, és egyáltalán a jövő! Nálatok is olvastam ezzel kapcsolatban, tudjátok miről van szó. A legfontosabb: össze kell fognunk, és az emberek szemléletét belülről kell formálnunk. Tudásunkat meg kell osztanunk másokkal, hogy minél többen élhessenek teljes, egészséges, normális életet, és lássák meg a helyes utat. Ne gondolkodás nélkül vásároljanak, és csak a szükséges mennyiséget. Értsék meg az ok-okozati összefüggéseket, hogy ne tudják a rosszakarók könnyen átverni őket a pénzükért. Legyenek tudatosak!

Ezért kiváló az antalvali.com, mert ezt a tudást segít elérhetővé tenni Mindenki számára, és hozzásegítheti egy jobb élethez! Ehhez a nagyérdemű munkához kívánok a Tisztelt Szerkesztőségnek és a Kedves Olvasóknak a soknál is több sikert, kitartást és Egészséget! Ámen yes.gif

Tisztelettel: "Ordas"

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)

Hozzászólások

Szerintem

most sok szingli női szív dobbant nagyot egy ilyen egészségtudatos férfi hallatán regular_smile.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Az már igaz, hogy sokkal több férfi

Az már igaz, hogy sokkal több férfi is lehetne köztünk... Úgyhogy nagy örömmel üdvözlünk a "klubban" !

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Többen vannak mint gondolnátok...

Többen vannak mint gondolnátok... teeth_smile.gif Legalábbis olvasóként. Május óta én is leálltam a cukorral, fehérliszttel, kólával stb., és lassan megindultam a fogyás útján. És az a legviccesebb a dologban, hogy nem is kívánom ezeket a dolgokat.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)
Antal Vali's picture

Imádjuk (és megbecsüljük) az egészségtudatos pasikat!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Üdv

Sajnos az a tapasztalat, hogy férfi társaink kevésbé fogékonyak e téma iránt, úgyhogy mindíg örülök a másik nem ilyen irányú megnyilvánulásainak mml.gif Remélem sok barátod van akik között terjeszteni tudod a tudásod !!! Sok sikert Edcsi regular_smile.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

:)

Hová tüntek az olyan férfiak mint te? rolleyes.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Ordas83's picture

Remélem nem sokáig

Remélem nem sokáig bujkálnak!!! De megpróbálok néhányat kiugrasztani a bokorból. laugh.gif Köszönöm kedves szavaitokat, kicsit megpironkodtam angel_smile.gif Ötlet a Szerkesztőknek: nem kellene egy társkereső mellékletet nyitni ezen a honlapon belül környezettudatos és egészséges életet élni vágyók számára??? Könnyebb lenne a vegyszermentes közös jövőt megalapozni, mintha máshol keresgélnék... teeth_smile.gif Sok sikert Nektek is! Ordas

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Lőkös Melinda's picture

Fején találtad a szöget, Ordas! :-)

Pont ezt vetettük fel mi is a levelezésünkben: ugyan házasítsuk már ki a rokonszenves, szingli, egészségtudatos regisztráltjainkat! Persze, csak aki szeretné. winkkiss.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Antal Vali's picture

Hány, de hány kapcsolat dől dugába azért,

mert az egyik fél hülyének nézi a másikat az "egészségmániája" miatt. Én is megkaptam már párszor VOLT partnereimtől: Valami rendeset nem tudsz főzni??? (pedig a kiadók sorba állnának a receptjeimért) Miért ilyen drapp ez a nokedli? Nem lehetne egy kis cukrot (sót, citrompótlót, stb.) tenni bele, hogy valami íze is legyen? Ennek a tusfürdőnek miért nincs illata? Ne akard már nekem bemesélni, hogy az életem a fehérliszten, a cukron, a kólán és a kozmetikumaimon múlik!

Na, erre varrjatok gombot! Még nekem sem egyszerű, aki szakértője vagyok a témának...

Egyébként pedig, ha mindenki rendes képet tenne fel magáról, és kitöltené az adatlapján a "Magamról" rovatot, akkor alkalmas lenne az oldal párkeresésre is, ha nem is direktben, de közvetve. Aztán itt vannak a közös túrák, a közös főzések, a nyílt antalvalis találkozók...

Ordas! Szervezhetnél lovastúrákat a csapatnak. Miért ne??? Szabad kezet kapsz! Mindent támogatunk, ami a filozófiánkat és a mi kis közösség építésünket támogatja.

Hajrá! Ismerkedjünk offline is!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
Ordas83's picture

Örülök, hogy többen is

Örülök, hogy többen is szeretnénk ezt. mml.gif Köszönöm Vali a megtisztelő bizalmat, nagyon szívesen szerveznék lovastúrákat is, de jelenleg Norvégiában dolgozom, ezért ezt egy picit el kell halasztani. Nyáron meglátom, hogy maradok-e vagy sem itt külföldön, de ha Otthon leszek, szívesen veszem fel a kapcsolatot a hasonlóan gondolkodókkal személyesen is! Addig marad az elektronika. Hétvégéken fantasztikusan szép helyeken túrázom, Norvégia bővelkedik ilyenekben. Azt nem mondom, hogy gyertek ki, mert elég húzós ideutazni, de ha erre jártok, én szívesen segítek, ha tudok! Egyébként Vali tökéletesen igazad van, hogy ha mindenki rendesen kitölti a "Magamról" rovatot, akkor el lehet kezdeni finoman ismerkedni. Ezt a hiányosságot jómagam is igyekszem hamarosan pótolni. További szép napot!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Szeva Ordas üdv a csapatban!!

Szeva Ordas üdv a csapatban!! beer2.gif Növeljük már az oldal tesztoszteron szintjét mert nadzson alacsonyan van. zoli handshake.gif

Értékelés: Nincs

Valinak

Nálam vörös posztó az a szó:egészségmánia. Személyesen nem ismerlek, de gondolom normális ember vagy (legalábbis úgy érzem és eddig tapasztaltam is) ezért nem is értem ki és miért bélyegzett meg ezzel. Jó szokásomhoz híven egyszerűen fogalmazok: az én felfogásom szerint egy egészségmániás vitabogyókat marokszámra evő, kínos tisztaságmániában szenvedő(már-már Mr Monk), kalóriákat gr mérlegen számláló, napi 3- szor fitnessteremben futógépen izzadó idiotizmus kórtünetét produkáló embert jelent. sad_smile.gif Az hogy a kajának esetleg más íze van Nálad, attól még lehet jó. ha valaki akkor én szeretem a ,,hagyományos'' magyar ízeket, de kedvelem az ún. reformabb ízeket is.Nincs illata a kozmetikumaidnak?kit érdekel,van illóolaj.Ohne cukor, kóla, fehérliszt?annál jobb.Jobb íze van a koszos rozs vagy teljes kiőrlésű kenyérnek, a kóla wc peremre való, a cukor pedig életmentő a diabetesesek rohamainál. regular_smile.gif Ettől még valakit nem lehet egészségmániásnak nevezni.A hideg ráz a szótól is.(mondjuk a sóskát jelenleg nem tudom mivel ízesíteni-mivel évek óta nem eszem cukrot - lehet veszek steviát) Másrészről, én sem hipermarketből veszem a kajaalapanyagok többségét, hanem inkább piacra megyek, vagy ellátogatok a kisfalumba. Képzeld engem is megvádoltak az ismerőseim, a kifejezéssel. Csak én rátromfoltam azzal, hogy az étkezéseim után(napi 6 alkalom) elszívok egy cigit, reggelként kávét iszom, buli alkalmával sörözöm és ha néhanapján gyomorrontásom van pirula helyett igazi főzött pálinkával gyógyítom. De mindezek mellett állíthatom magamról hogy figyelek az egészségemre hisz sportolok(gyúrokvazze), szinte mindenhova kerékpározom, úszom. zo

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 votes)
Varga Nikoletta's picture

sóska édesítve(?)

Szia Zo!

Inkább ne vegyél sztíviát, hamarosan megszokod a sóska friss ízét! :)

Ha nagyon nem bírod, akkor a tányérodon langyosra hűlt finomságba csöppents néhány csepp mézet.

Jó étvágyat,

Niki

 

u.i.: illatmentes kozmetikum a legkiválóbb dolog, legalább lehet illatozni a kedves bőrének valódi illatát! :)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
hzoltan68's picture

Én már ettem Vali főztjéből!

Hamar hozzá lehet(ne) szokni! Igaz, nem amolyan húsleves-rántotthús-krumpli műfajban tálal, de igen figyelemre méltó a menü. Amióta ismerem, azóta átértékeltem a cékláról, mángoldról, spenótról, zellerről, tökfélékről, csírákról alkotott véleményem; rádöbbentem, hogy a babból nem csak babgulyást lehet készíteni, a rizs nem csak köretnek való; megtudtam, hogy mi fán terem a hajdina, a köles, a kusz-kusz, az avokádó, a kapribogyó; és nem lepődöm meg, hogyha kiderül, hogy a májkrém lencséből van, a spagetti tészta tulajdonképpen cukkini, és hogy a számomra ehetetlen sütőtök ehetővé válik, ha Ő készíti el. clap2.gif

A szarvaspörköltjéről meg ne is beszéljünk... mennyei (bár a galuska tényleg szürkésdevil.gif)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)
Bakos Veronika's picture

Vali főztje..

Az tuti, de azért a Te bográcsos paprikáskrumplid is nagyon állat!
  Főleg egy kis Takács Andi féle házi kolbászkával..

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Ordas: üdv az "egyel több/kevesebb kerék" csapatban

Értékelés: Nincs

Magamrol ????

Lehet, hogy hulye kerdes, de nekem miert nincs ilyen Magamrol c fejezet, ha bemegyek a Sajat Adatokba? Valamit rosszul csinalok? Ja es igen udv a csapatban Ordas, az a ferfi aki mar meghallgatni kepes az ilyesfajta dolgokat igazi gyongyszem. Szerencsere a ferjem az mml.gif

Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Sytee, a "Szerintem" menübe lépve írhatsz magadról :-)

 ITT regular_smile.gif

 

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel