Sziasztok,
Tavaly október táján találtam rá erre az oldalra, és bár úgy gondoltam előtte, hogy én abszolút egészségesen élek, nagyon sok mindent tanultam és sok mindenen változtattam az azóta eltelt időben. Erről szeretnék most beszámolni nektek, nekem mennyire volt nehéz az átállás, a környezetem hogyan fogadta stb.
Először is úgy gondolom, az internet és az ilyen életmóddal foglalkozó oldalak nagyon sokaknak nyújtanak segítséget, hiszen ha az ember a reklámokra és női magazinok cikkeire támaszkodva próbál egészszégesen, méregmentesen élni, pont az ellenkezője fog bekövetkezni. Itt most nem mennék bele részletekbe, szerintem mindenki tudja mire gondolok. Csak egy személyes példa: tesómnak gyerekkorában nagyon száraz volt a bőre, az orvos természetesen gyógyszertári fürdetőkrémet és testápolót írt fel. Ezek úgy élnek a köztudatban, hogy mivel gyógyszertári, biztosan a legjobb. Most már én is tudom, hogy gyakorlatilag ugyanúgy kőolajból van…
De 20 évvel ezelőtt teljesen más volt a világ, nem volt internet, hogy anyukám utána tudott volna nézni, mégis mit kenjen a gyerekre, természetes volt, hogy elhitte az orvosnak amit mond. Sajnos nagyon sokan, a többség most is így él, és amíg valaki fel nem nyitja a szemét aban a tudatban van, hogy a megvásárolt ételei, kozmetikumai nem okozhatnak semmi problémát, hiszen emberek milliói használják…
Még mielőtt alaposabban elkezdtem volna foglalkozni a témával, az átlaghoz képest is jóval egészségesebben éltem. Szerencsére szeretek sportolni, gyerekkorom óta nagyon mozgékony vagyok, ez sokat számít szerintem. Továbbá próbáltam odafigyelni az étkezésekre is, reggelire hosszú évek óta zabpelyhet eszem lenmaggal, aszalt gyümölccsel, gyümölcslével (eleinte furan is néztek rám a kollégák, mi az a trutyi amit eszem), heti 1X legalább próbálok halat enni főétkezésként (tudom hogy ennél több kellene…), hétközben általában nem eszem húst, tejet egyáltalán nem iszom mert nem szeretem.
Mivel csak 50 kg vagyok és nem hízékony alkat, kenyeret (rozskenyér), krumplit, rizst (barna) eszem lelkiismeret furdalás nélkül, de a cukrot és a fehérlisztet próbálom teljesen kiiktatni. Szerencsére anyukám fogékony az egészséges életmód iránt, szóval olyan sütiket szokott sütni amiben nincs cukor, csak sztevia és sok gyümölcs, teljes kiőrlésű lisztek stb. Azért néha elcsábulok, és bevallom becsúszik cukrászdai sütemény is, de nem túl gyakran.
A párom úgymond hagyományos családban nőtt fel, már ami az étkezést illeti. Szóval húst hússal, jó sok zsírral stb. Szerencsére nyitott személyiség, így bizonyos “alapdolgokat” nem volt nehéz elfogadtatni vele. Pl. ő kéri hogy barnarizst csináljunk mert jobban ízlik neki mint a fehér, leszoktattam a felvágott evésről, ami szerintem az egyik leggázabb élelmiszeripari termék. Folyton mondom neki, hogy igyon sok folyadékot, és ne üdítőket hanem vizet (korábban sok cukros üdítőt ivott, mert amíg otthon lakott addig mindig volt a hűtőben, mi nem vsásárolunk ilyesmit). Szeret piacra járni, szóval a zöldségeket gyümölcsöket ő szerzi be, de vásárlásnál is megnézi már, hogy miből áll egy termék.
Az egészséges életmódról ami az étkezéseket illeti már korábban is sokat olvasgattam, ami számomra újdonság volt, az a kozmetikumokkal kapcsolatos információk. Eddig maximum arról hallottam, hogy az alumíniumsó tartalmú dezodorok rákot okozhatnak, így azt lecseréltem. De arról, hogy a tusfürdőkben, samponokban, testáplókban, arckrémekben és még sorolhatnám mikben mennyi méreg van, arról fogalmam sem volt.
Novemberben be is szereztem egy csomó mindent ami méregmentes kozmetikumok gyártásához kell, azóta shevaj és kókuszolaj összeolvasztásával állítom elő a testápolómat, kotyvasztottam arctonikot gyógynövénytea és almaecet keverékéből, kecsketejes szappant használok fürdéshez és arctisztításhoz, az arckrémemet is én készítem shea vajból és olajokból.
dezodorálásra sószappant használok, ez alapvetően elég, de ha stresszesebb vagyok és többet izzadok, akkor ki kell egészítenem egy kis szódabikarbónával, de a kettő együtt tökéletesen működik. A sószappant pl. a párom is használja arcszesz helyett, és egyáltalán nem pattog mostmár ki borotválkozás után.
sampon gyanánt rendeltem szintén kecsketejes hajmosószappant, ez most elfogyott, úgyhogy a kétbetűs drogériában vásároltam a saját márkás natúr samponukból, ami szeritnem egész jó és nem is vészesen drága.
Persze a fürdőszobám még mindig tele van korábbról felhalmozott cuccokkal, ezektől szépen sorjában szabadulok meg.
Ami most tervben van, hogy nyárra beszerzek pradicsomos napozót, a naptejekről ugyanis most olvastam mennyi káros anyag van bennük.
Szerencsére rátaláltam egy nagyon jó kozmetikusra, aki Il…i kozmetikumokkal dolgozik, és mellette reflexológus is. Azt tudni kell, hogy 29 éves vagyok, és a bőröm még mindig nagyon gáz, időről időre előjönnek pattanások, és még ha nem is nyomom ki őket, lila heg marad utánuk. Régóta tudom, hogy ez valami belső probléma lehet, csak eléggé furcsállottam, hogy másnak, aki tényleg egészségtelen kajákat eszik és egész nap tesped, miért szép a bőre, nekem miért ilyen problémás
? Ezt mondjuk még most sem értem, de valószínűleg nekem a bőrömön jönnek ki a problémák, nekik meg majd máshol fog visszaütni később.
Januárban elkezdtem rendszeresen járni talpmasszázsra, alkalmanként 1 óra, az elején az epe és a patkóbél reflexpontjai iszonyúan fájtak. Mondta a reflexológus, hogy csináljak egy epetisztító kúrát. Amit itt a honlapon olvastam, kicsit drasztikusnak találtam, úgyhogy inkább teaivással próbálkozom. Azután nem sokkal, hogy elkezdtem járni talpmasszázsra, a bőröm egyre katasztrófálisabban nézett ki, gondolom a masszázs segített a méregtelenítésben, és ezt a bőröm is visszatükrözte. Kaptam a kozmitól jó kis kénes tonikot (iszonyat büdös amúgy), amely nagyon hatékony, mellette tovább használom a shea vajas krémemet, és így két hónap után kezd helyreállni a bőröm. Remélem hamarosan a pattanás utáni hegek is elmúlnak, mert jelenleg csak otthon tartózkodom smink nélkül, utcára nem tudok kimenni nélküle. Tudom, hogy az alapozó is káros, de ha láttátok volna hogy néztem ki még 1 hónapja, ti sem mentetek volna ki az utcára alapozó nélkül….
Belsőleg nem tudom mit tehetnék még az ügy érdekében, mert amúgy rengeteg folyadékot iszom, gyümölcsöt zöldséget is fogyasztok, csírákat is eszünk, lehetőleg minimális cukrot és fehérlisztet. Beteg szinte soha nem vagyok, antibiotikumot soha nem szedtem, 6 éve dolgozom és soha egy napot nem voltam táppénzem. A suliban is mindig irigyeltem azokat akik két hetekre lebetegedtek, én meg sosem ![]()
Szóval itt tartok most, következő lépés a méregmentes napozó lesz, és az alapozó elhagyása, illetve a mosószer leváltása mosódióra. Annak viszont örülnék, ha valaki meg tudná nekem magyarázni, miért van az, hogy sok szemét kaján élő embereknek szép a bőrük, nekem meg nagy odafigyelés mellett is ennyire problémás.
A krémkotyvasztást amúgy mindenkinek ajánlom, először soknak tűnik beszerezni az összes szükséges hozzávalót, de utánaszámoltam, és olcsóbb mint a gyenge minőségű cuccokat megvenni. És nem kell minden hülyeséget megvenni, külön kézkrém, lábápoló, testápoló, arclemosó. Egy jó minőségű szappan + shea vaj szinte mindenre jó! Anyukámnak is én csinálom a krémeket, ő is nagyon szereti, én meg szeretek velük elszüttyögni.
Mindenkinek kitartást kívánok a méregmentes élethez ![]()
Szia Kuty, igen, himalaya sószappanra gondolok, bár én nem a kétbetűsben vettem hanem még netről rendeltem. Párom is azt használja borotválkozás után. Recepteket megpróbálok feltenni, csak azért vagyok bajban, mert nem méregetek ki semmit, érzésre rakok ebből-is abból is...
kremek
Szia Lince, A kotyvasztasaid receptjet kerlek oszd meg velunk! Soszappan- a ketbetusben kaphato himalaja soszappanra gondolsz? Koszi Kuty