Cassia-Henna–Indigó, a 3 új barátom!

Ahogy ígértem, íme a fényképes beszámoló az én hajfestésemről.
Először is köszönöm Gabinak (cyberella76) a hozzászólást, mert miután megtudtam, hogy ő fodrász, feltételeztem konyít valamit a dologhoz, így bátrabb lettem. (Zsoó tanácsáért is nagyon hálás vagyok!)

Eredeti tervem szerint 80gr Cassiát kevertem volna 20-20gr Hennával és Ingidóval.
De mivel nem szerettem volna kétszer pepecselni vele (hogy ha nem fogta volna be, kevertem volna egy töményebb verziót), az akkor már 10 órája álldogáló fenti keverékhez pakoltam még frissen készített újabb 20-20gr-os henna-Ingidó keveréket.
Tehát a végleges mázga 80 gr Cassiából és 40-40 gr Hennából és Indigóból állt. (10gr kb. egy jó, púpos evőkanál)

Eredeti hajszínemet tekintve, az a bizonyos egérszín, pár ősz hajszállal és gyönyörűen lenőtt méz szőke melírral. Nem szerettem volna nagyon sötét lenni, se nagyon vörös, ezért is voltam bátortalan a keverési arányokkal.

És milyen jól tettem, hogy raktam még hozzá az eredeti elképzelésemhez!
Két okból is;

  1. valószínűleg tényleg semmi nem látszott volna a hajamon,
  2. nem lett volna elég!

Mint látjátok, nyakba lógó hajam van, de elég sűrű, úgyhogy a 120gr biztos kevés lett volna.



Raktam hozzá még vagy 10 csepp levendula illót, ami akkor nagyon jól érződött, de a hajamnak a végén csak sóska illata lett….:( Pedig többször átmostam, citromos, narancs illós vízzel öblítettem és mégis, napok múlva is olyan furcsa zöld szaga van… ezzel mondjuk nehezen barátkozom.

3 órát volt fent a hajamon a keverék, először egy zuhanysapkát húztam rá, aztán egy bevásárlószatyrot, majd egy kötött sapkát, végül pedig egy törölközőbe bugyoláltam a fejemet. Gondoltam, biztos ami biztos. Viszont állandóan orra akartam bukni, mert olyan nehéz lett a fejem, szóval inkább vízszintesbe helyeztem magam. rolle
Egy óra elteltével a fülemnél elkezdett csorogni a sötétzöld lé, pedig jó sűrű tejfölösre kevertem. De egy pár zsebkendővel elhárítottam a párnára leselkedő veszélyt.

Nagyon izgatottan vártam, hogy leteljen a 3 óra és végre lemoshassam. Először megpróbáltam csak úgy a zuhany alatt… nem ment. Mintha sárba mártottam volna a hajam. Úgyhogy engedtem a kádba vizet és belefeküdtem, beáztattam a hajam és jól átlögyböltem.
Már itt éreztem, hogy milyen sikamlós lett a felszíne, pedig előtte a melírozott részen igen szálkás tapintása volt.

Többször mostam át (szappannal) mert sokáig jött belőle a zöldes lé, majd a végén citromos vízzel öblítettem.

És végre elérkezett a szárítás! Már a nedves hajamon láttam, hogy ez jó lesz, de akkor még nem sejtettem, hogy mennyire!

Az ősz hajszálaim eltűntek, vagyis gyönyörű rezes barna színben pompáznak!
Az eredeti színem is felélénkült, egyenletesebb lett.
A melírozott réz, pedig úgyszintén nagyon szép világos barna/sötét réz színben tündököl!

Ezt sejtettem, hogy a világosabb rész továbbra is világosabb marad majd, de árnyalataiban legalább találkozik az eredeti színemmel és így nem annyira feltűnő, nyugodtabban növesztem le.

Szóval teljes mértékben elégedett vagyok az eredménnyel! Bár nem túl nagy a változás, csak pont annyira hogy engem ne zavarjon, és szép, egyenletes legyen a hajam.
Tapintásra is sokkal kellemesebb, gyönyörű fényes is, és sokkal kevesebb hajam hullott ki a ma reggeli hajmosásnál, mint szokott…
Köszönöm szépen s sok információt, amivel hozzásegítettek ahhoz, hogy rászánjam magam erre!
És persze a 3 „zöldséget” is! Azt hiszem új barátokra tettem szert.

Bocsánat, hogy ennyire hosszú lett, szerettem volna részletesen, megosztani a kétségeimet is, mert biztos nem én vagyok az egyetlen, aki nehezen áll neki, hátha segítséget nyújt másnak az irományom, hogy:

Nyugodtan, bátran kezdjetek neki, csodás végeredményre számíthattok!

Viki

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)

Hozzászólások

Antal Vali's picture

Gyönyörű lett a hajad!

Köszönjük a beszámolót! Reméljük, hogy az írásodnak köszönhetően egyre kevesebb bizonytalan változtatni akaró lesz természetes hajfestés ügyben.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Zsoó's picture

Nagyon szép lett :)

Azt hiszem én is pakolok fel a fejemre egy új adagot hamarosan, már hiányzik az a zöld szag :) Én nagyon imádom az illatát tongue.gif
Ha gondolod, 1-2 hét múlva is küldj be egy új képet, általában addigra eléri a "végleges" színét a haj.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Sziasztok!Nekem csak 50 g

Sziasztok! Nekem csak 50 g indigóra lenne szükségem.Ha valaki eladna nekem ennyit,nagyon hálás lennék! Ha tudtok segítsetek. Előre is köszönöm!

Értékelés: Nincs

50 g indigó

Szia libett!
Én adok neked nagyon szívesen. Priviben megbeszéljük. regular_smile.gif

Értékelés: Nincs

indigó

Szia! Van még felesleges indigód, vagy elkelt? Köszönöm, Csilla

Értékelés: Nincs

El vagyok ragadtatva!!

No, azt hiszem, a szekrényben álló két hajfestékem megy a kukába mml.gif Engem ez az írás meggyőzött, és nem kicsit clap2.gif

Köszönöm és örülök, hogy regisztráltam Vali az oldaladra!!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Jaj de jóóóóó!

Nagyon örülök lányok, hogy nektek is ennyire tetszik és mégjobban, hogy segíthettem szabokata1 döntésének meghozásában! teeth_smile.gifclap2.gif
Remélem sokakat győz még meg a fenti eredmény!
Készülök újabb fényképpel mindenképpen, mert most ahogy nézem, nem ennyire vöröses már a hajam. Az utolsó képre hasonlít leginkább, a lenövésem is bebarnult, inkább világosbarna lett.
De napfényben megvan a gyönyörű vöröses csillogása és az ősz szálaim rezes színe sem változott, szóval csudiszép és nagyon boldog vagyok vele! rofl.gif
Örök hála érte! heartbeat.gif

Értékelés: Nincs
cyberella76's picture

Vuktória hajszíne

Szép lett nagyon. örülök, hogy hasznos tanácsaim voltak. Üdv Gabi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
TundeTakacs's picture

indigo

Szia en csak azt szeretnem megkerdezni latva a hajadat, amely nagyon szep hogy mi az az indigo? Koszi Tunde

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Indigó vajon mi?

Kedves Tünde, rengeteg információra lelhetsz a kereső használatával!
Pl. ITT is van néhány sor az indigóról...

Értékelés: Nincs

Tündének indigó

Itt találsz infót róla és meg is tudod rendelni:

http://bionom.hu/biobolt/kozmetikumok/hajapolas/hajfestekek/indigo-hajfesteshez-berni-hennaja.html
wave.gif

Értékelés: Nincs
BAnita's picture

Viki, gratulálok!

Viki, gratulálok a festéshez is és a fotózáshoz is! Nagyon szép a hajad már így fényképen is, pedig szerintem kép nem tudja visszaadni a valóságot egy hennázot hajszín esetében (legalábbis nekem nem sikerült úgy lefotóznom a hajam, hogy normálisan látszódjon)! El tudom képzelni, milyen gyönyörű lehet a valóságban! clap2.gif Nagyon természetes hatású, csodálatos a színe, köszi a képeket, öröm volt nézni!

Úgy látszik, a három barátod mellé negyedikként a fényképezőgép is odaszegődött! regular_smile.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Cassia-Henna–Indigó

Kedves Vuktória! :)

Nagyon örültem én is, hogy megosztottad a tapasztalatod! Szép lett a hajad, gratulálok! Magamon azonban nem tudom elképzelni, nekem még mindig túl vörös.

Én fél éve vacillálok, így jó kis lenövéssel "büszkélkedhetem". Közben az indigón kívűl már minden kelléket beszereztem, csak nem merek nekiállni. confused_smile.gif Szintén egérszínű vagyok, de sok ősz hajszállal. Én először Tiegerwoman "szőke" receptjével kacérkodtam/kacérkodom, de nem tudom indigó nélkül is befedné-e az ősz hajam? Erős vörös nem szívesen lennék. Vagy világos szőkésvörös, vagy inkább világosbarna vörös nélkül, mert az inkább közelítene a természetes sötét hamuszőke színemhez, de azt nem tudom hogy kell kikeverni. Talán dióporral, vagy hamuval? teeth_smile.gif (persze tudom a vörös mindig benne lesz hennával)

Persze bátraké a szerencse, de ha valakinek volna még ötlete a keverést illetően, hogy lehet-e még"hamvasítani", esetleg "hamvas barnítani" regular_smile.gif megköszönném. yes.gif

Üdv mindenkinek, Vacilla

Értékelés: Nincs

Vacilla, ne vacillálj! :)

Ha jól sejtem, te fogod látni nemsokára élőben a hajamat, igaz? wink2.gif
Meglátod majd, hogy nem ilyen vörös már az enyém sem. Nagyon halovány már benne, leginkább csak az ősz hajszálaimtól, mert azoknak nagyon szép sötét réz vörös színük van. Illetve az a rész ami szőkére volt melírozva, az világosabb, de az is inkább világosbarna, nagyon enyhe vörössel.
Keress rá még Judyka beszámolójára, Bátraké a szerencse! címmel írta, gyönyörű lett az ő haja is, csodaszép gesztenyebarna színt kapott!
wave.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
BAnita's picture

Vacillálás helyett

Vacillálás helyett én belevágnék a helyedben. Hajrá!
Az indigó nem befolyásolja, hogy befogja-e az ősz hajszálakat a keverék, ugyanis az indigóhoz pont azért kell henna, mert henna nélkül nem fogná be. Szóval akár a szőkés, akár a barnás mellett döntesz, vágj bele szerintem!

Értékelés: Nincs

Vaci

Köszönöm Vuktóriának és Banitának a válaszokat! Egyelőre még fejben kísérletezem. Valószínű cassiával kezdek egy próbatincset. henna samponT viszont már használok. teeth_smile.gif Nagyon szeretem, mert fényessé, dússá, és puha tapintásúvá tesz a hajam. A cassia próba után jön a Cassia-henna próbatincs. És ha az se jönne be, ott van még a cassia-henna-indigó próbatincs. Csak legyen még hova felkennem. regular_smile.gif

Hiába, óvatos duhaj vagyok. regular_smile.gif

Vacilla

Értékelés: Nincs

Köszönöm BAnita!

Elárulom a titkot.... kb. 30 kép készült eredetileg.... teeth_smile.gif
Igen nehéz volt kiválasztani azokat amik tényleg visszaadják, mert napsütésben sokkal vörösebb, míg mesterséges fénynél kimondottan barna.
Szórakoztam vele egy darabig, na! yes.gif
Ezek lettek a legvalósághűbbek, de tény, hogy nem 100%-osak ezek sem.
Viszont tényleg olyan szép, természetes a szine, hogy nem azt veszik észre az emberek, hogy más a hajszínem, hanem azt hogy milyen gyönyörű, fényes, egészséges a hajam. rolleyes.gif

Értékelés: Nincs
Beba's picture

Nagyon jó színe lett!!!

Sziasztok! Teljesen meggyőztetek, megrendeltem a hennát, most várom, hogy leteljen a 3 hónap. rant2.gif Nagyon lassan telik, a hajam pedig egyre rondább, de most már nem adom fel teeth_smile.gifwave.gif

Értékelés: Nincs

Szia Beba!

Köszönöm! Nagyon odavagyok érte! rolleyes.gif
Én is megkínlódtam a 3 hónappal, de MEGÉRI!, úgyhogy kitartás!
wave.gif

Értékelés: Nincs
FREYA59's picture

Sziasztok!Én nem üzenek

Sziasztok!

Én nem üzenek senkinek, csak saját tapasztalatot osztanék meg Veletek. Teljesen ősz hajamat kb.4-5 hónapja kezdtem henna -indigó keverékkel festeni.Az arány mindig változik hangulatom v. nem tetszésem szerint. hmmm.gif Vélemények megoszlanak, -férfiak szerint öregít rant2.gif -,amit persze egyikünk sem kíván!

Most 1-2-es arányt próbálok,de egyébként a szőke a vágyam, de sajnos addigra bevásároltam, mire megjelent a boltban a Cassia, különben azzal próbálkoztam volna, mivel a drogériásoktól teljesen megbetegedett a fejem. Elég erős-e a szőke ahhoz hogy többszöri átfestéssel visszanyerjem a szőkét vagy ehhez le kell növeszteni vagy vágni a hajam? (rövid, és talán sikerül képben is bemutatni).Az indigó erősen lemosódik, elég a higgított ecetes öblítés? Elképzelésem, még a natur henna melír erre az alap színre. Ez működik? Egyébként a fejbőröm teljesen rendben mml.gif a gyógysamponoktól v.a festéstől, mindegy.,és nem hullik.

jó egészséget

Freya

Ui.1kg-os az indigóm,kicsi mennyiségeket átadok.(Érdről)

Értékelés: Nincs

Henna kicsit másképp...

Sziasztok!

Szeretném kérdezni, hogy mit szóltok ezekhez az összetevőkhöz henna "festékben"? Nekem jónak tűnik, de szeretném ha valaki megerősítene.

 Red henna (Lawsonia inermis), Cocoa Butter (Theobroma cacao), Indigo Herb (Fera tinctoria), Ground Coffee (Coffea arabica), Fresh Organic Lemon Juice (Citrus limonum), Irish Moss Powder (Chondrus crispus), Clove Bud Oil (Eugenia caryophyllus), *Citral, *Eugenol, *Geraniol, *Citronellol, *Limonene, *Linalool, Perfume
*Illóolajok természetes formában tartalmazzák.

Mióta babát várok nem tudom Berni hennáját használni, mert rosszul vagyok a szagától (nem csak úgy nyavajgok, nem bírom elviselni, szó szerint  tőle), viszont nagyon kellene már festenem.

Ezzel a "festékkel" (azért rakom idézőjelbe, mert színezőnek nevezik és tömbben árulják, mint a csokoládét) azt ígérik, hogy nincs az az átható szag használat közben sem és utána sem. 

Mit gondoltok?

Viki

 

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Hennás hajszínező

Az összetétel jó, használhatod nyugodtan! Mivel ez hajszinező, így nem biztos, hogy tartós és ugyanolyan minőségű lesz. Viszont ha ennek most jobban bejön az illata, akkor ez van.

Boldog babavárást!!

Értékelés: Nincs

hajszínező

Köszönöm Tündi!

A véleményezést is és a jókívánságot is!

Értékelés: Nincs

Henna kicsit másképp 2.

Sziasztok!

Én is erről a fajta hennáról érdekődnék, átmenetileg használnám.Jól értelmezem, hogy ezután nem kell kivárnom a 3 hónapot?Akár rá egy hétre is festhetem Berni hennájával, vagy kell várni valamennyi időt?

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Kivárás hennázás előtt...

Én még nem festettem hennával a hajam, de mindenképp érdemes a kémiai festék után várni pár hetet, hónapot...

Ha türelmetlen vagy, akkor tegyél próbát valahol, mást sajnos nem tudok ajánlani és nem vállalhatunk felelősséget ha nem úgy történnek a dolgok, mintha kivárnál...

Értékelés: Nincs

henna kivárás

Szerintem Riri arra gondolt, aminek kérdeztem az összetevői alapján, hogy használhatom-e.

Amennyiben tényleg arra gondolt, szerintem nem kell várni ez után és Bernié előtt, hiszen ebben sincs kémiai festék.

vagy rosszul gondolom?

Értékelés: Nincs

hennaszínező

Szia Viki!

Igen, jól gondolod, arra a hennára gondoltam, aminek beírtad az összetevőit korábban

Meg is zavarodtam kicsit Tünde válaszán,mert  jónak találta az összetételt előzőleg...

Egyelőre még nem vettem meg azt a hennaszínezőt, lehet, hogy mégis kivárok, és Berni hennájával festem be a hajam..Sajnálom, hogy nem bírod a szagát, átmeneti megoldásnak nem rossz.

Én azért halogatok, mert elég elfoglalt vagyok mostanában egyrészt, másrészt.. hát még barátkozom a hennafestés gondolatával..de gyönyörű színeket láttam, a te hajad is nagyon szép lett...úgyhogy hamarosan belevágok.

 

 

 

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

hennás színező még egyszer!

Na, akkor megpróbálom még egyszer, mert már a végén én is összezavarodom

Aki először kérdezte ezt a hennás színezőt, az előtte Berni hennáját használta, de a babavárás miatt nem bírta a szagát. Ezért írtam Neki, hogy használhatja, ha épp ezt akarja (az összetevők jók).

Neked azért írtam, hogy jobb lenne várni (hiába oké az összetétel), mert Te kémiai festék után szeretnéd használni! Ebben az esetben fogalmam sincs mi lenne a hatás...

Ha kibírod, akkor tényleg maradj annál a verziónál, hogy kivárod a kb. 3 hónapot és Berni henájával/indigójával festesz! Az tuti lesz

Értékelés: Nincs

a másik henna

Szia Tünde!

..én voltam talán kissé félreérthető. Nincs befestve a hajam semmivel, csak arra voltam kíváncsi (igazából csak megerősítés kellett), hogy a Viki által említett henna után kell-e várni...

De most már minden tisztázódott

 

 

Értékelés: Nincs

a másik henna

Szia Riri!

Nem tudom vettél-e azóta hogy írtad kipróbálnád.

Én bementem egy ilyen üzletbe és megszagoltam... sajnálatos módon ugyanúgy erős henna illata van.  Érezhetőek benne az illóolajak, de azért a henna dominál.

Úgyhogy én sajnos nem is tudtam kipróbálni a végén, mert ugyanúgy rosszul lettem a szagától....

 

Értékelés: Nincs
pik-pak's picture

színkeverősdi - help

Sziasztok! Közepesen vagyok új a témában: párszor H.C.-ral volt már színezve a hajam (por). Viszont ha már rátaláltam nálatok erre a tisztán henna hennára, nem költenék többet - valami zavarosabb összetételűért.. (:

Ami a hajamat illeti: gesztenyebarna/világosbarna, napfényben enyhe vörös, nyáron enyhe szőkés beütéssel. Szeretem az eredetit, szép nagyon, de mindig kacárkodtam a kicsit vörösesebb árnyalatokkal. Itt az eredetim és a színezéssel elért változat, remélem látszik.

 

Mivel a H.C. "aranyos gesztenyéje" kb pont az én színem, ezért ott ezzel tudtam "lazítani" a vöröset(mahagónit), a fele-fele még túl vörös lett, az 1/4-3/4 gyönyörű színt adott: mahagónis színű lett, de nem túl vad.

Szerintetek a cassia, henna, indigó milyen arányú keverésével tudok ilyet elérni? Nem akarok természetelleneset, répavöröset meg semmiképp. Elég, ha a cassiához adagolok mindig picit több hennát amíg jó nem lesz, vagy vessek be indigót is? A cassia tényleg nem színez, vagy az a pici aranyos fény már megzavarhatja nálam a vöröset répássá? Egyéb levelekkel meg olajokkal meg extrákkal nem nagyon szeretnék macerázni, max olyanokkal, amik amúgy is vannak a háztartásban.

Köszönöm előre is a tapasztalatokat, tippeket!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

színkeverés - nem egyszerű...

Kedves Pik-pak!

Kérdésedre a válasz nem egyszerű, amit ilyen esetben ajánlani szoktunk, hogy egy kis területen lévő tincsen tegyél próbát...

Amit mindenképpen ajánlok, ha nem kimondottan vöröses színt szeretnél elérni, hogy az indigót ki ne hagyd!

Biztos sokan megosztják Veled keverési arányaikat, én fele-fele arányban használok hennát és indigót - a gesztenyebarnát szeretem -, cassia-t még nem próbáltam, eddig csak kacérgodtam vele, de ami késik nem múlik :)...

Niki

Értékelés: Nincs

Színkeverés

Ez hajfüggő... Én csak hennát használok, és jó sötét. Csökkentettem folyamatosan a hatóidőt, kíváncsiságból, de 3-4 óra alatt is sötét... Ez persze nem garancia! Nyugodtan vesd be az egyéb összetevőket, ezeken is állhat vagy bukhat a dolog! Kakaó, kávé csak van otthon :-) Az én kedvencem a karobos főzet. Jóval sötétebb, mint a kakaó, és mivel azonnal oldódik, nem kell főzögetni, mint a szegfűszeget, diólevelet stb. Egy jó fekete karoblével öntöm nyakon a hennát. Próbáld ki. Az indigóval tuti a sötét siker, de nem feltétlenül kell. Először színezd be a főzőlevet. Ha nem jó, később még tudsz indiót is venni.

Értékelés: Nincs

Színkeverés hennával

Szia Pik-pak!

Én a saját hajamat, ill. anyuét szoktam hennázni.

Az én hajam sötétbarna, de az első hennázást megelőzően sokszor melíroztattam szőkére. Kb. féléves lenövésem volt már, mire a hennázásra sort kerítettem. Ekkor már a fejtetőn sötétbarna volt a hajam, a többi világosszőke, világosbarna meg mindenféle árnyalatú, a melírnak köszönhetően. 

Anyu haja teljesen ősz. Ő a hennázás előtti korszakában többnyire szőkére, ill. világosbarnára festette.

Ezekből kellett kihoznunk valamit. A színek tekintetében az alábbi tapasztalataim vannak:

  1. Mikor először festettem be a saját hajamat, elsőként csak hennát, másodikként fele-fele arányban hennát és indigót használtam.
    Eredmény: a tiszta hennás festés után (kb. 5-6 órás dunsztolódás) a hajtövem gyönyörű gesztenyebarna lett vöröses fénnyel, a lenövések viszont narancssárgák lettek. Az 50-50% henna-indigó ráfestés után viszont fekete lettem. A keverék kb. 1 órát volt a hajamon. Később az indigó kopása következtében már "csak" sötétbarna volt a hajam, ill. több idő elteltével a melírozott rész tovább világosodott.
  2. Második eset: egyszeri, 50-50% henna-indigó 5-6 órán keresztül.
    Eredmény: színkülönbségek majdnem teljesen eltűntek, szép, sötét-gesztenyebarna haj vöröses csillogással. (azért csak "majdnem teljesen", mert középtájt, ahol korábban a legfeketébb volt, most is sötétebb egy árnyalattal, de nem feltűnő)
  3. Ezt követően, jelenleg is, minden alkalommal csak hennát használtam/használok, mert az eredeti barna hajszínemen önmagában is képes előidézni a nagyon szép gesztenyebarna árnyalatot. Többnyire csak tövet festek.

    Anyu "esetei":
  4. Az ő ősz haja, akármilyen hosszú ideig hennázom, narancssárga lesz. Ha erre henna-indigó keveréket alkalmazok, sötét-gesztenyebarna lesz, vöröses "melírral", attól függően, hogy melyik tincs mennyire volt világos vagy sötét. Próbáltuk úgy is, hogy a henna után, 20% indigó és 80% henna keverékét tettük fel, hátha úgy kevésbé lesz sötét, de így is sötét lett. Mivel a kétlépcsős festésnél az első körben a hennától mindenképp narancssárga (a lenövés), ezért az első egy-két eset után a tiszta hennát már csak 3 órát hagytuk a fején. Utána az indigó-henna max fél óra, és sötét a haj.
  5. Azt is kipróbáltuk, hogy elsőre fele-fele arányban henna-indigó keveréket kentem a hajtövére, de ez hígabbra sikerült, és nem fogta meg. Így is vöröses volt, és maradtak ősz hajszálak.
  6. Legutóbbi kísérlet: fele - fele henna-indigó, jó sűrűre keverve, 7 órán keresztül a hajon. Nincs hennás "előfestés".
    Eredmény: jóval világosabb barna (juhéjj!), enyhe vöröses fénnyel, és szépen befogta! Ezután ilyet készítünk, mert a világosabb szín mellett kevésbé felűnő az ősz lenövés. Hangsúlyozom, ez a világos barna csak az ősz hajon jött létre. A sötét hajat nem lehet világosabbra festeni vele!

Ez egy jó árnyalat lett, és elképzelhetőnek tartom, hogy a cassiával lehetne még világosabb, fényesebb árnyalatot elérni. Ezt még nem próbáltuk, de hamarosan ennek is eljön az  ideje.

Kedves Pik-pak,

neked most vöröses a hajszíned, így, ha bekened a henna-indigó bármely kombinációjával, valószínű sötétebb lesz. Ha csak hennával fested, vörösebb lesz. A színezőnél, amit használsz, nem kell kivárni a 3 hónapot?

Ha az eredeti hajszínedet fested be henna-indigó (cassia) keverékével, akkor elérheted a világos-gesztenyebarna árnyalatot. De vigyázz az arányokkal, mert ha túl sokáig hagyod fent, és sok benne az indigó, akkor jóval sötétebb lesz, mint amit szeretnél. Ha viszont nem hagyod fent elég ideig, akkor megeshet, hogy nem fogja be a hajadat. Csinálj egy próbát egy hajtincseden ha lenő a színezett rész - akár 2 tincsen, 2 különböző arányú  keverékkel-, és meglátod, milyen arányt, mennyi ideig kell rajta hagynod. Én megpróbálnám az 1-1-1 ill. a 2-1-1 arányokat (a 2 a henna).

A kétlépcsős (először csak henna, utána indigó-henna) módszerrel nagy a valószínűsége, hogy sötét lesz a hajad. Pláne, ha a vörössel színezettre viszed fel. Persze ez sem szentírás, ezért kell kísérletezni :)

Ami még fontos: én a kísérleteim során mindig diólevél-szefűszeg-, esetenként kávé, kakaó, fekete tea főzettel kevertem ki a porokat. Tettem a masszába tihanyi levendula olajat, meg teafát.

Mindig ecetes-illóolajos öblítővel öblítünk, sima hajmosás után is.

Az indigó nálunk sosem kopik ki teljesen. Ahol sötétet produkált, ott sötét is maradt a haj, minimálisat változott (kivéve a legelső esetben, a sprőd, szőkített tincseken).

Jó kísérletezést!

Üdv,

Zsuzsa

Értékelés: Nincs

színkeverés pik-paknak

Nekem egy kicsit sötétebb az eredeti színem, mint a tiéd, és fent látod a receptet is, meg az eredményt is.

Viszont a mostani színedhez képest én kevésbé vagyok vörös.

Kellene új képet feltöltenem, mert az "utána" kép, már tényleg nem adja vissza, hogy most milyen.

Igazából barna a hajam, csak az ősz hajszálaim vöröslenek, illetve ami szőkére volt festve....de az eredeti színem kimondottan szép barna, napfényben van enyhe vöröses fénye.

Úgyhogy szerintem nyugodtan hagyd ki az indigót, és valami kakaós/kávés főzettel csinálj egy fele-fele (henna-cassia) keveréket. Ez az én tippem, de persze csak egy tipp, hisz mindenkinek máshogy reagál a haja. 

Szóval mindenképpen csinálj próbatincset!

Sok sikert!

Értékelés: Nincs
FREYA59's picture

PZs saját és anyu színkeveréséhez

Még én is kisérletezem! A teljesen ősz hajamat henna-indigó 1-1 vagy 1-2 aránnyal festem +a fűszerek, és egész éjjel rajta van. A képen ez látszik! Most, a már festett hajból a próbatincset csak indigóval dunsztóltam 3.5 órát, így nagyjából gesztenyebarna lett. A lenőtt tő csak hennával, sajnos virít. Annyian kisérletezünk, és mindenkinek más az eredmény! Hajrá lányok, majd csak rátalálunk a nekünk tetsző színre!  Freya

Értékelés: Nincs
Szgyörgyi's picture

kezdő...

Kedves Lányok!

Gyönyörűek a hajkoronák! Nagyon szeretnék én is ilyet! Valami Vikiéhez hasonlatos árnyalatot. Az eddigiek elolvasása alapján arra jutottam, hogy először csak hennával festem be, aztán rámegyek egy kis cassiás-indigós hennás trutyival. Remélem nem lesz nagyon sötét. A tövem ősz-világosbarna, a hajam többi része festett ahogy a képen. Ha valami ilyet szeretnék elérni, akkor a második festéshez a 20 henna 20 indigó 40 cassia arány megfelelő lesz?:

Még egy kérdésem lenne. A gyógynövény boltokban kapható hennás hajfestékkel ki lehet húzni a 3 hónapot? Ez nagyon fontos kérdéés nekem, mert munkahelyemen NEM járkálhatok sem keddőben, sem sapkában, sem hajpántban, sem ápolatlan lenőtt hajjal... :(

Kérlek segítsetek.

Köszönöm!

Györgyi

 

Értékelés: Nincs

Györgyinek hennás festés

Szia Györgyi!

Ha elsőre csak hennával akarod festeni, akkor a töve nagyon más színű lesz, mint a festett, lenőtt rész.   Második festés alatt azt érted, hogy a hennás festés után rámennél ezzel? Szerintem  keverj elsőre ilyen vegyes trutyit és azt dobd fel. Minek maszatolnál vele kétszer? Csak az egyszerűség kedvéért mondom...

A 40-20-20 nagyon kevés lesz. Nagyjából egyforma hosszú a hajunk és nekem a 80-40-40 lett elég a hajamra, szóval pont a duplája annak amit tervezel. Ez a 40-20-20 , tehát szumma 80 gr, egy tőfestésre elég. Az arány jó, ha olyasmi színt szeretnél mint az enyém, de ha gr-ban kérdezed, akkor kevés.

A gyógynövényboltos hajfestéknek mindenképpen nézd meg az összetevőit, mert ha ez az amit már többen kérdeztek az oldalon (valami H***C***, nem tudom, én nem ismerem) akkor sajnos nem jó az sem, hiszen több benne a vegyi anyag mint a természetes.

Egyéb hajtakaró praktikával sajnos én sem tudok szolgálni azokon kívül amiket felsoroltál...valahogy ki kell bekkelni azt a 2 és fél - 3 hónapot.

Üdv,

Viki

 

 

Értékelés: Nincs
Szgyörgyi's picture

Kedves Viki!

Kedves Viki!

Nagyon szépen köszönöm a választ. Azt hiszem, akkor ezt fogom tenni. Kicsit amit nem értek az arányban, az az, hogy nem a hennának kellene többnek lennie? Bár ha neked így sikerült, akkor nem akarok rajta változtatni, mert a színed nagyon tetszik.

Györgyi

Értékelés: Nincs

Györgyinek

Szia Györgyi!

Én azért kevertem így, kevés hennával, mert nem szerettem volna vörös lenni. A cassiát tul.képpen "higításnak" használtam, hogy legyen anyag amit fel tudok kenni a fejemre, de nem lesz erős színe.

És így is lett.

Valójában barna lett a hajam és csak napfényben van vöröses fénye, mert az ősz hajszálaimat fogta be így ez a keverék olyan barnás rézvörösre.

Festés után alakul még a haj színe, pár nap mire eléri a végleges állapotát. Ezek a képek nekem rögtön festés után készültek, napfénynél. Közel sem vagyok ennyire vörös már.

Ha te vörösebbet szeretnél, esetleg olyasmit mint amid most van (ami nagyon szép egyébként  ),akkor nyugodtan cseréld fel a cassia-henna arányt, de lehet cassiára nem is lenne feltétlenül szükséged...

Indigóval sötétíteni tudod, abból is azért van ilyen kevés az én keverékemben, mert nagyon sötét barnát sem akartam.

Milyen az eredeti színed ? Mert attól is függ majd a végeredményed.

Sok sikert a kutyuláshoz!

Értékelés: Nincs

Sziasztok, segítséget kérek tapasztalt hennázóktól.

Sziasztok, segítséget kérek. Világos barnás-vöröses rezes hajam volt, amíg nem őszült. Nem szeretnék igazán vöröset, de sötétet sem, ezért arra gondoltam, a cassia-henna keverék jó lesz. Azt nem bánom, ha a fehér hajszálak "csak" aranyosak lesznek, a lényeg, hogy hasonlítsak a megszokott énemre. DE! Mennyi ideig hagyjam fenn? Minél tovább van fenn, annál vörösebb lesz? Sok vagy kevés 3 óra? Megpróbálok képet feltenni

 Ez  az eredeti színem.

Ez pedig az őszülő, fakuló, vékony, tartatlan stb. Semmiképpen nem akarok sötétebbet az eredetinél, mert a szemöldököm is világos. Mit gondoltok?

Nelli

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel