Sziasztok! 1 éve olvasgatom az oldalt és már a kezdetektől kezdve sok mindent változtattam az életmódomban.
Ezúton szeretném megköszönni az összes szerkesztőnek ezt a nagyon hasznos munkát, amit az oldalon végeznek, illetve az olvasóknak, hogy feltették szinte az összes kérdést, amire én is kerestem a választ ![]()
Sokáig ugyanis csak olvasgattam/tanulgattam és csak ősz elején regisztráltam, amikor rászántam magam a méregtelenítő kúrára+hormon normalizálásra, amiben a tanácsadónőm, Ziger Hajni és Kata426, akihez ő irányított a hormon gondok miatt, nagyon sokat segítettek. Még nem vagyok a folyamat végén, de azért már sok tapasztalatot gyűjtöttem, amit most megosztanék, talán másoknak, akik még csak ismerkednek az oldallal, hasznos lesz.
Alapvetően az volt a gondom, hogy a fogamzásgátló letevése után előjöttek azok a tipikus tünetek, amiket már sokan felsoroltak ezen az oldalon: rendszertelen ciklus, súlyingadozás, makacs, folyton kiújuló pattanások az áll-fül vonalon, zsírosodó haj, stb. Ez így leírva nagyon egyszerűen hangzik, meg hát sokak problémájához képest elenyésző gondok ezek, de átélve iszonyúan idegölő, hogy semmit nem lehet vele kezdeni. Illetve ezen az oldalon kiderült és be is bizonyosodott, hogy van megoldás, de addig, amíg nem olvastam erről itt, nem tudtam, hogy mihez kezdhetnék...
Mielőtt nekiálltam a kúrának már kb. 10 hónapja olvastam az oldalt és ezalatt szép lassan mindent lecseréltem a háztartásban. A kozmetikumokat, a tisztítószereket, az ételeket. A kúra viszont az étkezés tekintetében még annál is szigorúbb volt, mint amire már átálltam, pedig Hajni, a tanácsadónőm meg is jegyezte az állapotfelmérőm kitöltése után, hogy az átlaghoz képest mennyire egészségesen táplálkozom. Akkor már hónapok óta nem ettem húst, igyekeztem sok zöldséget, gyümölcsöt és minimális feldolgozott élelmiszert enni.
Lehet, hogy ezért se éreztem megterhelőnek a kúrát, egyedül akkor volt kellemetlen, amikor vendégségben voltam, sajnos nagyon nehéz megértetni az emberekkel, hogy nem azért nem eszem bizonyos dolgokat, mert csontváz akarok lenni. Amikor azt mondtam, hogy egészségügyi okokból kell diétát tartanom, akkor sokkal megértőbb lett mindenki, úgyhogy egy idő után már ezt mondtam a környezetemnek, nagyon kevesen kérdeztek rá, hogy mégis milyen okok miatt, azok pedig legtöbbször megértették a dolgot. Furcsa volt azt megtapasztalni, hogy ha azt sejtik az emberek, hogy orvos rendelte el a diétát (pedig ugye nem ezt mondtam), akkor mennyivel kevésbé meghökkentő ugyanaz az étrend.
Egyébként azoknak, akik bizonytalankodnak, hogy belefogjanak-e egy hasonló méregtelenítő kúrába vagy a candida kúrába (a méregtelenítő kúra alatt azt kellett betartani), saját tapasztalatból azt javaslom, hogy előbb próbáljanak fokozatosan életmódot váltani és utána belefogni a szigorú kúrába, sokkal kevésbé fogjátok gyötrőnek érezni így. Szerintem sokkal nehezebb, ha pl. a csoki-rántott hús-cigi trióból akar valaki drasztikusan candida kúrára váltani. De persze lehet, hogy ez személyiségtípus kérdése.
Ja, és még egy dolog a bizonytalankodóknak: a kúra kezdete egybeesett egy utazással és utólag azt mondom, hogy semmit nem hagytam ki az utazás alatt, amit sajnálnék (ok, mondjuk nem egy gasztronómiai célú út volt, de csábítás volt bőven). Szóval szerintem nem kell megijedni attól, ha a nyaralás beleesik a kúrába, csak nem kell túlparázni. Amikor nem volt lehetőségem pl. grapefruit-ot enni reggelire vagy gyógyteát főzni, akkor nem tettem, de figyeltem arra, hogy semmi tilosat ne vegyek magamhoz.
Azt vettem még észre, hogy az emberek valahogy irracionálisan állnak hozzá az ételekhez. Persze nyilván mindenki szereti, ha ízlik a főztje, de néhányan nagyon meg tudnak sértődni, ha az ember nem eszik belőle. Szóval inkább a környezetem nyomása volt a nehezebb, de szerencsére a szűk családom és a párom, valamint a közeli barátaim megértették a dolgot. A párom anyukája mindig külön főzött nekem, illetve persze a saját anyukám is, amikor nála voltam, szóval volt ellenpélda is ![]()
És az eredmények:
- A hormon krémnek még nem értem a végére, úgyhogy még nem tudok arról beszámolni, hogy minden tünet elmúlt, de a ciklusom most már teljesen szabályos. Az elején volt egy kis visszaesés ebben, szabálytalanabb lett, mint volt, de erre felhívja a tájékoztató is a figyelmet, hogy lehetséges ilyen. Ehhez hasonlóan a többi hormonális eredetű tünetben is voltak ingadozások, de mostanra már látványos a javulás minden területen, bár még nem tökéletes.
- A bőröm fokozatosan javult, voltak persze itt is visszaesések. Házi kozmetikumokkal és shea vajjal ápoltam végig, de kb. egy hónapja kipróbáltam a Hauschka kozmetikumokat, mert egy kisebb visszaesésnél teljesen kétségbeestem, hogy nem igaz, hogy mennyi mindent megteszek érte és mégsem javul elég gyorsan, úgyhogy rászántam magam a Hauschka néhány arcápolási termékének megvételére. Ez elég jó döntés volt. Még soha egy kozmetikumnál sem éreztem ilyet. Nagyon gyengéd a bőrömhöz, és most már látványos a javulás. Lehet, hogy van akinek nem jön be a Hauschka, de én attól a perctől kezdve, hogy először magamra kentem, szerelmes vagyok bele
Sajnos piros foltok a régi pattanásokból még mindig vannak a bőrömön, amik csúfítják, de idővel ezek el fognak múlni, új pattanások pedig alig keletkeznek. Illetve most már egészen jól kapcsolatba tudom őket hozni bizonyos ételekkel.
- A hajammal kapcsolatban is van változás. Rendkívül gyorsan nőtt a kúra kezdete óta. Alig hullik, bár a hossza miatt elég feltűnő az a pár szál is, ami kijön, de ezt teljesen normális mértékűnek érzem. Illetve a zsírosodás okozott még gondot, az most eléggé változó, nem tudom mitől függ. Többféle módszert próbáltam a mosásra, lehet, hogy emiatt volt különbség.
- A kúra alatt én nem koplaltam, sőt sokszor elég sokat ettem, de mégis nagyon sokat fogytam. Ezelőtt olyan teltkarcsú voltam, kövérnek nem mondtam volna magam, de volt rajtam felesleg. Na, most kb. 3 farmerméretet fogytam, úgyhogy pl. nadrágokból be kellett szereznem 1-2 újat. Ez mondjuk nagyon kellemes mellékhatása volt a kúrának :) Nem a fogyás volt a célom, úgyhogy kilókat nem mértem, de tényleg látványos a változás. Folyamatosan azt hallom a környezetemtől is, hogy milyen sokat fogytam ![]()
Na, ez elég hosszú lett, remélem lesz, aki végigolvassa ![]()
A webáruházhoz lenne még egy javaslatom. Nézegettem a termékeket és már pár dolgot ki is néztem, úgyhogy amint elfogynak a régi cuccaim, rendelni is fogok, és közben feltűnt az is, hogy fokozatosan kerülnek fel a termékek.
Az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne, ha az előző héten feltöltött új termékeket kiküldenétek a hírlevél végén (Vagy lenne a webshopban egy új termékek menüpont, bár gondolom a hírlevél egyszerűbb. Láttam ugyan, hogy van egy friss tartalom menüpont belépés után,de az nem pont ugyanez, mert ott a módosítások is látszódnak.).
Így az újonnan felvitt termékeket nem kellene mindig kibogarászni a kategóriákból, hanem kiderülne a hírlevélből, hogy pl. már van mosogatószer vagy szempillaspirál is a webshopban.
Persze simán lehet, hogy ez csak nekem lenne hasznos, úgyhogy kezeljétek ezt egy ötletként ![]()
Hozzászólások
hormonzavar
Kedves Vali, és Többiek!
35 éves nő vagyok, kb. 2 évig szedtem fogamzásgátlót, aminek eredményeként (ezt csak később tudtam meg) májfoltos lett az arcom. A fogamzásgátló sem hatott igazán, szerencsére teherbe nem estem, de a menszeszem a tabletta szedésétől függetlenül megjött, és gyakori volt az időközi vérezgetés is. Plusz a nemi vágy is csökkent, így tavaly tavasszal leálltam vele. A ciklusom azonnal rendesen visszaállt, viszont tele lettem pattanással, állon elsősorban. Gondoltam kiürül a gyógyszer, majd elmúlik. Aztán hirtelen elkezdtem hízni, 3 hét alatt 6 kg, majd hízás leállt. Tavaly augusztusban a hajam is hullani kezdett, hónapokig lelki traumának tudtam be, gyász és év végi kapcsolat elvesztése. A hízás azóta nem tért vissza, sőt le is adtam pár kg-t (sportolni kezdtem), DE. De a hajhullás átmeneti szünet után újra kezdődött, vékonyabb a copfom (még szerencse hogy hajdan vastag hajam volt), az államon és a homlokomon folyamatosan pattanások nőnek ami 3-4 hétig változatlanul ott marad, illetve a szőrnövekedésem felgyorsult, sőt az arcomon férfias szőrzet is megjelent. A ciklusom átmenetileg rosszalkodott, de megint pontos. A nőgyógyász azt mondta magas a tesztoszteron szintem, bár az hajhullást nem okoz és felírt egy magasabb horomontartalmú fogamzásgátlót. Persze vérvétel nem volt. Én többé fogamzásgátlót nem szednék. A kérdésem az lenne tudtok-e méregtelenítő kúrát javasolni, illetve miben változtassak, ha linkeket kapok azt is megköszönöm. A fontossági sorrend is jó volna, mert idő amíg átállok, a hirtelen diéta megvisel, tapasztalatból tudom. Ami kimaradt, a hajhullás miatt voltam vérvételen minden ok, csak a hugysav szintem és a trigliceridem alacsony. Ami még feltűnt minden kósza vírust elkapok, és nagyon nehezen lábalok ki belőle, korábban ha letüsszentettek sem kaptam el semmit. Még fontos lehet az állandó emésztési probléma, hasmenés/székrekedés, puffadás, reflux (néha elég komoly tünetekkel), visszatérő hüvelygyulladás, vagy lehet állandósult csak az enyhébb tüneteket észre sem veszem már, bár a nőgyógyász szerint semmi gond. Minden orvos hipochondernek néz, bár tény hogy nem vagyok halálos beteg, talán a vészjelzésekkel ők nem tanultak meg mit kezdeni, viszont én nem szereném megvárni, hogy komoly bajom legyen.
Segítségeteket előre is köszönöm , szép napot és Kellemes ünnepeket mindenkinek.
Nomen
Hormonzavar a tabletta után
Szia! Teljesen szokásos a történeted és sajnos szinte minden fogamzásgátlót szedő nőnél előfordulnak.
Amikor abbahagyod a szervezeted megpróbál regenerálódni, méregteleníteni. Ezért vannak a kellemetlen tünetek. De legalább láthatod milyen borzalomtól szabadultál meg.
Táplálkozási tanácsokat rengeteget olvashatsz az oldalon, a méregtelenítést pedig itt találod. Szerintem ezt tavasszal végezd el, most inkább az életmódodat reformáld át amiben szükséges: kozmetikumok, háztartás, élelmiszerek, folyadék bevitel, testmozgás.
Az emésztésedet a megfelelő táplálkozáson túl ezek segíthetik (beszerzési forrás: bionom.hu)
Bélflóra regeneráló: Emóció, Méz almarosttal, Méz almarosttal és szűzbogánccsal, Szimbiotikus fermentpatron, Gyöngy-Méz Bor, Olajfalevélkivonat fermentált papayával, Méz koktél 4., Fermentált áfonya- és papaya , Supra Balance, Probiotic All Flora, Fermentált gránátalma- és papaya
Béltiszító: Prebiotikus rost-koktél, Útifű maghéj, BIO útifű maghéj, Aranyköles csíra őrlemény, Árpacsíra őrlemény, Aktív árpacsíra
Emésztés harmonizáló: Enzymix, Ginger Force, S. Holy Basil, Trópusi enzimkoktél, Prebiotikus rost-koktél, Aloe Vera lé
Kérlek olvasd eme cikk alatt lévő tapasztalatokat, hasznos lesz!
Eredményes méregtelenítő kúra
Köszönöm Mesi, hogy leírtad a tapsztalataidat!!!
Már az első pár levélből kitűnt, hogy igazán komolyan gondolod a méregtelenítést, tudatosan építed fel a kúrát!
Öröm volt segíteni Neked, hiszen nem a kifogásokat kerested, hanem elszántad magad a változásra!
méregtelenítés kérdés Mesi-től
Kedves Mesi!
Örülök, hogy leírtad a tapasztalatodat (látod, van aki elolvassa
)! Gratulálok, hogy végigcsináltad! Jó ötlet hogy az ismerősöknek egészségügyi okokra hivatkoztál, ez nálam is biztos így lesz, hogy kell magyarázkodnom, általában az embereket irritálja az, ha valaki másképp csinál dolgokat, mint ahogy ők helyesnek tartják. Már a himalája sótól, és a zöld turmixomtól is húzták a szájukat, mi lesz, ha igazán belekezdek a méregtelenítésbe? Én éppen a méregtelenítő kúra menetét most kaptam meg a tanácsadómtól, és egy kissé aggaszt, hogy mennyi étrendkiegészítőt ajánlott szedni a 4. héttől. (összeszámoltam, nekem 15 jött össze, beleértve a reggeli evőkanál olajat is). Nem tudom, hogy rosszullét nélkül ennyit hogyan tudnék bevenni. Neked ez hogyan sikerült? Írtad, hogy elég sokat ettél, ennyi kapszula mellett még tudtál enni? Vagy por alakban vetted be turmixba keverve? Ha belekezdek, szeretnék 1-2 receptet kérni tőled, hogy miket ettél, mennyi volt a főtt étel arány, mások tapasztalatából is szeretek tanulni, ezért ha nem gond, majd privátban írok, jó? Üdvözlettel: Nelly
Válasz Nellynek
Szia Nelly!

És hát az ízeket sem, úgyhogy emiatt ettem rendesen. Az elején szerintem még azt is a mennyiséggel kompenzáltam kicsit, hogy nem ehettem mindent, de azért sosem ettem annyit, hogy ne tudjak mozdulni.
Nyáron pár hétig csak nyers ételt ettem, és utána is még egy ideig 90%-ban. A kúra kezdetén, az első hónapban kb. 60-70% volt az arány a nyers ételek javára. Viszont most nagyon kívánom a főtt ételt, úgyhogy eszek nyersen is zöldséget/gyümölcsöt, de az arányuk fokozatosan kb. 40%-ra esett vissza. Talán a tél miatt lehet ez, nem tudom. Nem nagyon vagyok járatos az ayurvédában, de arról már hallottam, hogy az ayurvédikus szemléletű diéták is inkább főtt (és csípős, erős) ételeket ajánlanak hideg időben. Én most nem erőltetem, de azért kicsit remélem, hogy tavasszal majd jobban kívánom a nyers dolgokat.

Persze, hogy írhatsz magánban, várom a leveled
A himalája sóval mi volt a problémája a környezetednek? Ez olyan furcsa, a tengeri só már teljesen elfogadott, sőt "trendi", de ha valaki nem sima konyhasót vagy tengeri sót használ, az már különc...
Már nem emlékszem nekem mennyi bogyó jött össze, de elég sokat kellett bevenni egyszerre. Jó sok vízzel bevettem őket és próbáltam ezzel "letudni", nem gondolni rájuk. A kapszulák ellenére viszont éhes voltam, mint ahogy nélkülük lettem volna, egyáltalán nem helyettesítik az ételt
A nyers étel kérdés számomra nagyon érdekes
Recepteket is írok szívesen, bár az érzésre főzők típusába vagyok sorolható, így pontos mennyiségeket nem vagyok képes kimérni, hát még emlékezni rájuk, de tippeket tudok adni. Az oldalon lévő Boszorkánykonyhában vannak elég jó receptek. Kis átalakítással sok közülük ehető candida diéta alatt is, és ha a candida alkategóriát választod ki, akkor csak azokat látod, amik fogyaszthatóak a kúra alatt. Az egyik kedvencem onnan a vöröslencse pástétom volt. Szerettem a soda bread-et, az egyik keksz receptet is átalakítottam úgy, hogy lehessen a kúra alatt is enni, és egészen finom lett. Ezenkívül zöldségragut csináltam/csinálok sokszor, sokféleképpen. Ebben az a jó, hogy gyors és ha különböző zöldségekből és más fűszerekkel csinálom, akkor változatos is, és lehet enni többféle körettel.
Remélem ez is segít valamennyit, de ha van még kérdésed, akkor írj bátran!
Mesi
Hozzászólás írása