"Honnan tudod, hogy ezek a vegyszerek ártalmasak?"

"Ha tényleg azok lennének, akkor nem engedélyeznék őket!"

Az ilyen mondatok miatt, na és az ezzel együtt járó értetlen tekintetek miatt mostanság kétszer is meggondolom, hogy kinek milyen mennyiségű adagban tálaljam azt a tényt, hogy mivel mosok, mosakszunk, stb. A legújabb kérdés, amitől elállt a lélekzetem az az, hogy "Ez a szakmád? Vegyész vagy vagy pedig kozmetikus?"

Na püff! Most tényleg megfogott az, aki kérdezte, mert még csak hasonlót sem oktattak nekem az államigazgatási karon a főiskolán. Tanultam többek között településtant,  pszichológiát, alkalmazott matematikát, filozófiát, etikát. Sem a biológia, sem pedig a  kémia nem szereplet a tantárgyak között.

vegyeszet

Mondtam, hogy nem vagyok sem vegyész, sem kémikus, csak egy anyuka, akinek mindhárom gyereke fokozottan allergiás az illatanyagokra és a mosóporban lévő fehérjebontó enzimekre. Tudni illik, így kezdődött, hogy olyan mosóport kerestem, ami nem csapja ki a bőrüket.

A fehérjebontó enzimes résznél nagy kerek szemek néztek vissza rám,   azután a szokásos kérdés: "Akkor honnan tudom, hogy ártalmasak a vegyszerek?"

Na, ez már ismerős terep, erre jött a mostanság szokásos válaszom:

Nem tudom, de már két éve nem használunk vegyszereket a lakásban és még mindig jól vagyunk. Ha így is lehet, miért is csinálnánk másként? A gyerekeken pedig nem jött ki az ekcéma már legalább másfél éve. 

Teljes elutasítás a válasz, minimum hülye anyának néz, maximum marslakónak, a lakásom pedig leginkább egy szemétdombhoz hasonlít. (Ez leginkább a Doms nélküliség eredménye.) Nem mondja, de ezt olvasom ki a szemeiből. 

Meg sem  próbálom elmagyarázni, hogy mennyi káros vegyszert ken magára csak azzal, hogy reggel kimegy a fürdőszobába mosakodni és fogat mosni. Ilyenkor nem lehet. Hiszen ha nem ez a szakmám, akkor én nem is tudhatom és kész. 

Sajnálom, pedig én mindenkinek szívesen elmesélném, hogy milyen jó nekünk így, nemcsak hogy nem lett nehezebb az életünk, de jóval könnyebb is lett. Mindenre van egy egyszerű megoldásunk. Csak éppen nem az, hogy bemegyek a kétbetűs drogériába. 

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Hozzászólások

timeeeee's picture

Engedélyeznék?

Én egyszerűen azt válaszolom az ilyen kérdésekre, hogy naivitás azt hinni, hogy csak olyat tesznek elénk, ami garantáltan nem káros (ezen páran már meg is sértődtek). Ez a világ sajnos nem az a világ. Nagy vitkába ugyan nem szoktam bonyolódni, mert előbb-utóbb (érdekes módon) sok olyan ismerős keres meg a problémájával, aki korábban hülyének nézett azért, mert lecseréltem mindent, meg mert "nagyon zöld lettem", és mert megesik az a "gyalázat", hogy parlagfüvet eszem 

Miért jönnek? Mert kénytelenek belátni az igazamat, mert azt látják, hogy nem látnak betegnek régóta, és azt látják, hogy sokkal jobban vagyok, mint valaha, és mint a környezetemben élők.

De szerintem senki nem lepődik meg azon, hogy a legtöbb vitám olyan emberekkel esik meg a témában, akik az egészségügy vagy gyógyszeripar valamilyen területén tanul/dolgozik. Sokuk számára (de nem akarok általánosítani), már-már eretnekség azt mondanom, hogy majdnem minden betegség (ha nem mind) a táplálkozással összefüggésbe hozható, az meg aztán pláne, ha gyógyszer helyett inkább tyúkhúrt ajánlok egy adott problémára.

Eleinte nagyon idegesített minden ilyen párbeszéd. Egy darabig elhittem, hogy lehet én vagyok "a hülye". Nem mondom, hogy ők azok, félreértés ne essék. Senkit nem nézek le a vélekedése miatt, de akkor ugyanezt elvárom visszafelé is. Azonban szerintem mindenkinek több önkritikát kéne gyakorolni, és addig nem leszólni senkit és semmit, amíg az általa állítottak ellenkezőjéről meg nem bizonyosodunk. Pl. ha nekem tizensok évig mindenféle bőrbetegségeim voltak, és megszűnt, akkor ne akarja már nekem senki megmagyarázni, hogy teljesen agyament idióta a módszer, amivel megszabadultam tőlük, hiszen szabad szemmel is jól látható, hogy nincs rajtam kiütés. Vagy másik példa, hogy ne próbálja meg megmagyarázni, hogy a parlagű igenis egy "gonosz" és "kártékony" növény, és csak rossz hatással lehet szervezetre, ha még nem adott neki lehetőséget arra, hogy bizonyítsa az ellenkezőjét.

A mosással kapcsolatban: szoktam mondani a kételkedőknek, hogy oké, lehet, hogy nem káros a bolti mosópor és az öblítő, de akkor indokolja már meg nekem, hogyan lehetséges az, hogy pontosan azóta nem vakarózok a ruháimtól, amióta mosódióval mosok? Ahhoz, ami egyértelműen látható, és érezhető/mérhető tény (vakarózok, vagy sem, van-e sömöröm stb), ahhoz nem kell hogy szakirányú végzettségem legyen (de javítsatok ki, ha tévedek). Évek óta folyamatosan figyelem, hogy mire hogyan reagál a szervezetem, próbálom megismerni magam, hiszen nem biztos, hogy ugyanaz fog nekem is beválni, mint másoknak.

Zárszónak annyit mondanék, amit sok ismerősömnek szoktam mondogatni: "fölöslegesen idegeskedni fölösleges"   Azzal csak magadnak ártanál, ami nagyon nem jó. Amennyire tudok, igyekszem türelmes maradni. Más mit gondol? Az az ő dolga, nem az enyém

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Panki74's picture

Ezek a gondolatok akár az én "tollamból" is jöhettek volna

Ezek a gondolatok, akár az én "tollamból" is jöhettek volna, mert naponta keveredek hasonló szitukba! Pedig hányszor megfogadtam, hogy kerülöm a témát, nem keveredek véget nem érő vitákba, nem fogok győzködni és téríteni... de hiába, mindig ez a vége. Mindig van valaki a környezetemben aki tudja rólam, hogy csodabogár vagyok és nincs olyan helyzet, beszédtéma, hogy ez valahogy ki ne derüljön. Már megszoktam, és büszkén mondhatom: szeretek hülye lenni!

Azt vettem észre, hogy a legtöbb ember azonnal elkezd kifogást, magyarázatot keresni arra, hogy Ő ezt miért nem tudná csinálni... A leggyakoribb kifogások az idő hiánya, a nincsrápénzem, a nemengedélyeznékhakároslenne és a környezetvédelem elbagatellizálása, miszerint úgysem a háztartásokból kerül ki a szennyezőanyagok zöme, akkor meg minek feladni a kényelmünket...

Amikor elmondom, hogy heti fél óra munkával, havi 2000 Ft-ból kihozom az összes cuccot, és igenis nagyon jelentős a háztartások szennyezése is az iparin túl (tekintve, hogy az emberek zöme hasonlóan áll hozzá sajnos), egyszerűen nem hiszik el... Mert így egyszerűbb.

Szerencsére akadnak a környezetemben nyitott, ébredező emberek is, nekik nagyon jó érzés segíteni, tanácsot adni, terelgetni Őket. És a legjobb a sok pozitív visszajelzés, a sikerélmények, az újabb ötletek...

Én is úgy érzem, egyre többen vagyunk marslakók a Földön!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Nellicica's picture

Különcke

Én már megszoktam, hogy különcnek számítok, kb mióta az eszemet tudom, messziről kerültem mindent, ami populáris - zene, öltözködés (ami nagyon divatos, azt egyfajta egyenruhának érzem) Nem tűnök ki, semmi extravagancia, csak praktikus, kényelmes és egyszerű. Valahogy így kezelem ezt a vegyszermentességet is. Nem reklámozom, de ha szóba kerül, nem tagadom le, és szívesen beszélek róla. Általában az a reakció, hogy "jéé de jó, ilyen is van?", de esze ágában sincs bármit is alkalmazni, kilépni a főáramlat kényelméből.

A kedvencem a "Jó nekem a hagyományos szappan/mosópor" stb. című szöveg. Legtöbbet közvetlen felmenőmtől hallom ezt , akinek az Anyukája Békés megyében még főzött szappant, tehát ha régen is, de része volt az életének. Úgy feltenném a kérdést, hogy most akkor mi is a hagyományos??? A bóti pöttyöscsomagos netán flakonos akármi, vagy az amit már többszáz éve használnak???

Na ezzel is csak egy századik féleképp mondtam el ugyanazt, amit már előttem sokan, de már kicsit nyomasztott. Igaz, régen én is a bóti flakonos cuccokat használtam, de már akkor is volt velük szemben ellenérzésem, csak nem volt tudásom az alternatívára. De most már van!!!! Ezúton is KÖSZÖNET ezért a fáradhatatlan Antal Valinak és a Csapatnak!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Panki74's picture

Békés megyei szappan

Én a mai napig ezt az igazi régi orosházi főzött szappant használom! Szerencsém van, csak 2 utcányit kell sétálnom érte! Érdekes, hogy itt helyben nagyon kevesen ismerik már. Pedig nagyon jó minőségű és árban is tökéletes! Én ebből készítek mosógélt, mosogatószert, folyékony kézmosót, kádtisztítót, sőt ezzel fürdünk és hajmosásra is tökéletes. Valamiért mégis ódzkodnak tőle. Büdösnek gondolják és a szegénységgel hozzák párhuzamba. Mekkora butaság!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Nellicica's picture

Orosházi

Az említett nagymamám nem orosházi volt, kicsivel arrébb Csanádapácán élt, de akkoriban még tán minden háznál megfőzték a saját szappant. Maradtak még ott rokonok, csak a szüleim jöttek el majdnem Pestre, emiatt évente 1-2szer járunk arra. Ősszel sikerült úgy szerveznem, hogy a szappanfőzőékhez be tudtunk menni. Vittem cserezsírt is bőven és jól feltankoltam szappanból (a 10kg szerintem jónak számít ) Itthon aztán hűvös, de világos helyen szép szellősen kipakoltam, hogy beérjen rendesen (előző nap főzték), és néha megszagolgatom - olyan jó  Ahogy mondod, mosógélnek is jó, folttisztításra, kézmosásra....... Tisztálkodáshoz, hajmosáshoz készítek hidegeljárásost növényi olajokból, ahhoz az jobban bevált.

Bár nem élek ott, de ahogy én látom, még így, hogy kézzelfogható közelségben van a természet, az alapanyag, és nem túl távoli a hagyomány, így is sokmindent lehetne újratanítani a háziasszonyoknak. Mintha presztízskérdés lenne, hogy valaki megengedheti magának, hogy a minél drágább (maradjunk ennél) mosóport használja. De ha azt nem, akkor sem a mosószappan jut eszébe, hanem az ócsó mosópor.

Szóval hajrá! Taníts és tanulj együtt a nyitottakkal. Én is igyekszem, de még nem találtam nyitott alanyt, és még nekem is sok a tanulnivalóm.

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)
Panki74's picture

Szappan

Igen, mi is így szoktuk beszerezni: feltankolunk és otthon szárítjuk. A férjem készített egy szappanospolcot a garázsban, ott sorakoznak szépen! Hajmosásra én is csak akkor használom, ha nincs időm sampont kutyulni, de jó, hogy van mihez nyúlni.

A tanulnivalókból nem szenvedek hiányt, köszönöm a bíztatást, hasonlóakat kívánok én is! Plusz azt is, hogy találj pár hasonló gondolkodású emberkét a környezetedben! Nagyon jó érzés együtt okosodni. Én Nővéremet fertőztem meg először (évtizedek óta szőkítette a haját, most meg simán abbahagyta.. az összes káros kenceficéléssel együtt...csak ámulok és bámulok...ekkora lépésre még én magam sem számítottam Nála), de van pár kollégám, barátnőm is, akik az én hatásomra tisztulnak! Kis lépésekkel ugyan, mert van aki el sem tudja képzelni, hogy pld. szempillaspirál és körömlakk nélkül is ki lehet  lépni az utcára) Nagyon jó érzés látni, ahogy egyre lelkesebbek és sikeresebbek! Igaz, még mi vagyunk kisebbségben, de remélem, hogy hamarosan fordul a kocka!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Remélem hamarosan nem mi leszünk a különcök, hanem azok

akik nem így csinálják, nem így élnek, ahogy mi. Hisz pusztuló félben lévő világunkat csak ilyen szemlélettel lehet megmenteni, és nem máshogy.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Különc=igénytelen?

Szerintem az az igénytelen, aki még mindig SLS-sel mosogat, fluorral mos fogat, és műanyaggal fürdik. Folytathatnám, de minek? Én az ecet-öblítőmmel és festetlen körmömmel sokkal igényesebbnek érzem magam, mert nem ezeken múlik.

"Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené." Charles Richet

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Sihe's picture

Különcködés

Az én meglátásom szerint még mindig mi vagyunk a kisebbség. És igen, összesúgnak, mutogatnak, kinevetnek, hülyének néznek. Látom a tekintetekben az " úristen ez tuti szektás" kifejezést. És a család a legnehezebb dolog. Mert a kollégákat, ismerősöket még elviselni az ember, de a legnehezebb a családdal megértetni és elfogadtatni az "új bogaradat". Volt idő, mikor arra gondoltam, hogy társaságban azt fogom mondani, hogy cukros, candidás, liszt és tejérzékeny vagyok és akkor majd nem piszkálnak. Mert ha beteg vagy az rendben van, ha egészséges akarsz lenni akkor dilis...

Egy biztos, a változás örök...ebben bízom. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)
Zsoó's picture

Én ezt nem értem...

Összesúgnak, mutogatnak, hülyének néznek? Csak azért mert te valamit másképp csinálsz mint az átlag?
Nem értem az embereket komolyan. Miért baj ez? Ettől ők boldogok lesznek? Miért kell valamit "minta" ("nyáj", "csorda") után csinálni? Miért nem csinálhat valaki valamit másképp ha azzal nem árt senkinek (sőt)?
Múltkor azt hiszem Niki írta, hogy valaki kioktatta a buszon mert az egyik gyereke nyöszörgött 3 percig. Miért jó az embereknek mással foglalkozni? Meg amúgy is mi köze hozzá?
Nem azt mondom hogy egy kedves jó tanács árthat, hanem az "ezt nem így kell hanem úgy, mert én jobban tudom" mentalitás. Vagy sok helyen olvasom, hogy játszótéren ismeretlen anyukák kioktatnak másokat hogy hogy kell nevelni gyereket és ő mennyire rosszul csinálja.

"Mert ha beteg vagy az rendben van, ha egészséges akarsz lenni akkor dilis". Na ez a másik :) Meg ha panaszkodsz az rendben van, ha boldog vagy akkor dilis :D
Szerencsére a környezetemben nyitott emberek vannak (mondjuk a kollégáim), akik ilyenek miatt nem beszélnek ki a hátam mögött, hanem igazat adnak, mert ők is tudják hogy úgy van, max nem egészen úgy csinálják :)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Együttérzek

Ismerős az érzés. Időnként nehéz másnak lenni. Én még megspékeltem az egészet azzal, hogy nő létemre nem festem a hajam, kb. 60-70%-ban ősz vagyok :) Na ez is sokaknál kiveri a biztosítékot ( a fodrászomtól pld. megváltam, mert rosszindulatú megjegyzésekett tett) :) 

DE! Megéri, ez nem kérdés már nálam. Ami pedig kifejezettn jóleső, hogy vannak pozitív visszajelzések, apró változások a családtagoknál, kollegáknál: "Hol is vetted a mosódiót? Megadod annak jó kis mézeskalácsank a receptjét? Képzeld, a te szövegelésednek köszönhetően ma már csak napi 1 kávét iszok, és egész finom ez a mate tea!"

Egyre többen leszünk, egyre jobban leszünk! 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
BAnita's picture

Különcködés - hasonló ötletem volt

Különcködés - hasonló ötletem volt, én arra gondoltam, azt mondom, hogy a vallásom tiltja azok evését, amiket én egészségtelennek tartok :) Szerintem akkor is hülyének néznének.... de sebaj.  Pedig nem is hangzana rosszul: antalvalis a vallásom...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (8 votes)
Antal Vali's picture

Na, most aztán az isten se mossa le rólunk, hogy

szekta vagyunk...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (8 votes)
nowzeca's picture

gondolják csak azt...

mindenki bek@ph@tj@. én is benned/bennetek hiszek, és senki/semmi másban. ti már bizonyítottatok. köszönöm.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
BAnita's picture

Ne izgulj, Vali, még nem mondtam senkinek

Ne izgulj, Vali, még nem mondtam senkinek  és valószínűleg nem is fogom, mert ugyanúgy hülyének/marslakónak néznének. Én sem próbálok "téríteni" erőszakkal, ha látom, hogy valakit érdekel, elmondom, és azt is, honnét vagyok ilyen tájékozott (antalvali.com), de ennyi. 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Vegyszerek, mérgek.

A közvetlen környezetemben is nehezen boldogulok a témával! Kevés olyan van, aki nem "agymosott"! Egy ennyire jól felépített mérgezőgépezetet nagyon nehéz elbontani. Beletelik még néhány évbe! Évtizedbe? :(

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Marslakó...

Örülök, hogy marslakó lehetek itt a Földön... Nem oltatom magam, odafigyelek az étkezésre, nincs káros szenvedélyem, sportolok, stb., stb., és ugyanezekre nevelem a gyerekeimet is. Ha megkérdezi vki, hogy miért így élek, az a válaszom, hogy azért, mert nekem így jó. Mert bevált. Pont. Ha van még kérdés, szívesen válaszolok, melyek hallatán a beszélgetőpartnerem lelki szemei előtt már ott is van a fejemen a két kis antenna. Hülyének néz... Tökhülyének... De egészséges vagyok (az allergiát leszámítva, de az meg évről évre egyre jobban gyengül), 34 évesen 20 -nak se érzem magamat, és nincs semmi modern kori betegségem. És nem is lesz... Nos, tehát, kedves beszélgetőpartnerem, ki is akkor tulajdonképpen a marslakó? Én, aki jól vagyok, vagy Te, aki 30 évesen barnás-karikás szemekkel, aszott arccal, betegszúnyog-testtartással sandít rám, hogy másként élek, mint az átlag?
Szóval azt akartam mondani, hogy tökmind1, hogy ki mit gondol az életvitelünkről, a személyes tapasztalatok mindennél többet érnek, és az egészséges életmóddal járó eredmények önmagukért beszélnek. El lehet mondani mindenkinek, aki kérdezi, hogy mi a helyzet a kozmetikumokkal, ételekkel, stb., sőt el is kell, hátha észbe kap, de ha nem vevő rá, hát az Ő baja, pont.

L

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)
nowzeca's picture

.

ennyi.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Nekem ez a szakmám, hisz kozmetikai hatóanyag elemző vagyok

mégis még mindig sokan ugyanúgy hülyének vagy marslakónak néznek, mint Téged! 10 éve hallhatom ugyanezeket a kérdéseket, és a szomorú, hogy a közvetlen környezetemben élők közt is vannak (barát, rokon), akik nem hiszik el, hogy a kozmetikumok és a háztartási vegyszerek zöme mérgező, de minimum ártalmas. De hála a jó égnek, egyre több embernek nyílik ki a szeme, a füle és a tudata (máskülönben nem lenne ennek az oldalnak ennyi hűséges olvasója), úgyhogy fel a fej, van remény.

És egy tipp: Amikor azt kérdezik tőlem, hogy hogy engedheti az állam, hogy mérgező kozmetikumokat hozzanak forgalomba, azt válaszolom: És hogy engedhette azt az állam, hogy a bankok az uzsorakamatos svájci hitellel tönkretegyék az egész országot? És hogy engedhették be Magyarországra a Monsantot? Ennyire számít csak, hogy mit engednek és mit nem...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.