Kipróbáltam a szintetikus kence-ficéket

Mivel már lassan egy éve nem használtam semmiféle szintetikus kenőcsöt, arra gondoltam, érdemes lenne kipróbálni, milyen az. Tényleg eltömíti a pólusokat, műanyag illata van, és egyáltalán megérte-e ez az egy év kisérletezgetés, tanulás? Hiszen tényleg csak akkor van értelme, ha visszafelé is működik. Úgy értem, hogy az igazi különbséget csak így lehet érzékelni, hogy már tudom, milyen az organikus krém, hogyan viselkedik természetesen a bőrömön.

Mivel nekem ilyen szintetikus izém már nincs, elmentem anyukámhoz, és kértem egy kis kézkrémet tőle. Na, igazán furcsa érzés volt. A kézfejem mintha nem kapott volna levegőt, a szaga is furcsa volt, erre nem is emlékeztem, hogy ennyire természetellenes lenne.

Régebben minden másnap bekentem megem tetőtől talpig ilyen testápolóval, és esküszöm nem éreztem, hogy páncélba lennék zárva. Pedig ezek szerint igy volt..........

Kb. egy percig bírtam a kézkrémet magamon tartani, majd megpróbáltam lemosni. A nagyja azért szerencsére lejött. Egy biztos, többet ilyet nem teszek.

Éljen az olivaolaj, sheavaj, kókusz és kakaóvaj és társaik. clap2.gif Tanulságos volt, mert most már tudom, hogy sokkal jobb érzés így. Persze egészségesebb is, de azt azért nem fogom magamon kikisérletezni.

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)

Hozzászólások

Antal Vali's picture

Köszönjük, hogy megosztottad velünk az értékes tapasztalataidat

Azért örültem az írásodnak, mert sokan vannak úgy, hogy azért nem váltanak tiszta termékekre, mert "nincs tőle bajuk".

Persze, hogy nincs, mert a szervezet maximálisan megpróbál alkalmazkodni a mérgekhez. Az, hogy valóban káros a szervezetnek, csak akkor derül ki, amikor az ember méregtelenít egy alaposat, majd áttér végleg a tiszta termékekre. Nos, ha ilyenkor csúszik be egy szemét kozmetikum, akkor azonnal elkezd tiltakozni a szervezet - mint a Te esetedben is.

Mégegyszer köszönjük a tapasztalatot, remélem ez által az eddig szkeptikusan hozzáállókat is meggyőzted.  

Értékelés: Nincs Átlag: 4.2 (5 votes)
Zsoó's picture

Szintetikus kencék - nekem sem volt bajom...

tőlük, amíg azokat használtam (csak ronda fényes volt egész nap az arcom, 3 naponta mostam hajat és sokkal pattanásosabb voltam, de azt hittem az normális). Már egy jó ideje (2-3 év??) tiszta kencéket használok. Igaz utána még elég sokáig szőkítettem a hajam, azt hiszem tavaly februárban volt az utolsó ilyen akció.

Viszont most mikor nyáron otthon voltam elmentem fodrászhoz (vágatni). El akartam vinni a saját samponomat, amit természetesen otthon felejtettem. Gondoltam nem lesz gond, egyszer nem árt a szintetikus (ami mellesleg nem is olcsó, talán drágább mint egy jó biosampon).

A hajamnak kb 1,5 hónap kellett míg regenerálódott utána. A fodrászkodás után már 2-3 nap után viszketett a fejbőröm, és úgy hullott a hajam mint még soha. Nem csak hajmosásnál, hanem minden nap jött ki nem kevés. Szerencsére most már minden rendben.

Mi lenne a hajammal, ha elkezdeném szintetikus festékkel festeni? Megkopaszodnék? Bele se merek gondolni confused_smile.gif

Értékelés: Nincs

Plázák szintetikus kézmosói

Nagyjából két éve használok tiszta kozmetikumokat, hála Nektek heartbeat.gif, de néha arra kényszerülök, hogy szintetikus kézmosóval mossak kezet, például plázában, suliban. Mindig nagyon pici adagot használok, de utána a kezemen a bőr elkezd iszonyatosan feszülni, száraz, nagyon irritálja. Már arra is gondoltam, hogy azért ennyire gáz az összetétele, hogy az ember rohanjon a legközelebbi drogériába... Apropó, csinált már valaki házi készítésű kézfertőtlenítőt? Ilyen esetekre nagyon praktikus lenne.

Értékelés: Nincs
Adrica's picture

Szintetikus kézmosók ellen

Veronikától lestem el a következő trükkköt:

A drogériákban lehet kapni pici próbaflakonokat már a viszonylag tiszta bár kevésbé hatékony kategóriából is (szerintem sejtitek, melyikre gondolok ). Egyszer érdemes egy ilyenre beruházni vagy 300 Ft-ot, ezt akár el is tudod használni (bár az én kezemet szárítja, muszáj krémeznem utána), majd ha kifogyott, utántöltöd a kedvenc tiszta kézmosódból, tusfürdődből vagy samponodból és mindig a táskádban tartod. Ha idegen helyen kell kezet mosnod - plázawc-be jellemzően magával viszi az ember a táskáját is - csak előkapod és máris kikerülted a szintetikus (és lemoshatatlanul büdös) löttyöket és a kézhúzódást!

Adri

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 votes)

Kézmosó Beának

Szia! Igen, én, recept a boszikonyhában

Értékelés: Nincs

Kedves Vali! Örülök, hogy örülsz!

regular_smile.gif Kicsit félve írtam le a tapasztalataimat, hátha "kikapok", hogy ilyesmi az eszembe jutott.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Miért kapnál ki?

Nem szekta vagyunk mi, akik kövezik és kitaszítják a bűnös lelkeket...

A mai világban szinte képtelenség tökéletesen tisztán élni. Én is rákényszerülök néha, hogy máshol mossak kezet, és mivel nem vihetem mindenhová a saját szappanomat, mert nem túl praktikus, inkább van nálam mindig egy pici (10ml) tégely sheavaj levendulaolajjal dúsítva, és ennek a használatával tudom kompenzálni az idegen kézmosók hatását.

És nehogy azt hidd, hogy én annak idején nem kísérleteztem magamon, hogy vajon bizonyos kozmetikumok mit váltanak ki a bőrömön. Sőt elárulom, hogy az elmúlt 1 évem - amióta elkezdtük a biobolt nyitásának az előkészítését - másról sem szólt, mint kísérletezésről magamon. Módszeresen kipróbálok minden terméket, hogy valóban csak a legjobbak maradhassanak a választékban.

Amikor én kipróbáltam valamit, akkor a többi tanácsadó is kap belőle, és ők is véleményezik a terméket. Ha általános a megelégedettség, akkor felvesszük a terméket a választékba. Ezért van az, hogy nem minden tiszta termék kapható nálunk. Ami nincs nálunk, az valószínű, hogy valami miatt nem vált be, vagy nem találtuk hatékonynak.

A fehér bőrű Bakos Veronika, és a hiperérzékeny bőrű Rozsnyai Heni, valamint Varga Nikoletta, Pribus Tündi és Valastyán Gyöngyvér is rendszeresen teszteli a kozmetikumokat. De még a webmesterünk Isti, és a biobolt nagyfőnöke Csaba is szorgalmasan próbálgatja a termékeket - főleg a férfiaknak valókat.

Szóval, ne legyen lelkifurdalásod, ha nagy ritkán "bűnözöl", hanem beszéld meg a szervezeteddel, hogy ez a kicsi nem kell, hogy ártson. Én sem választom az éhhalált, ha csak fehérliszttel berántott lencsefőzelék van a kedvenc főzelékezőmben....

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Nagyon jó kedvem lett hirtelen!

Elképzeltem a megkövezéses jelenetet fekete-fehér filmen, a kövek helyett mondjuk SLS, Mehtylparaben és Propilenglikol feliratú flakonokkal. omg_smile.gif

A viccet félre téve: személy szerint nekem, és biztos vagyunk így egy páran, hatóanyag elemző ide vagy oda, tényleg megnyugvást jelent, hogy valamilyen készítményt ajánlotok, vagy sem. Egy évvel ezelőtt hiába tudtam, hogy vegyszermentesebben szeretnék élni, a hozzá vezető utat azonban tőletek lestem el. Hálás köszönet érte.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

H...a termékek

Mivel még új vagyok köztetek, nem volt időm mindent végigolvasni, de első alkalommal futottam én is a fürdőszobába és mindent kidobtam, ami nélkülözhető és a tiltott listán van az összetevője. Másnap felbuzdúlva rendeltem egy pár dolgot a magyar Hcensored2.gifától.

Cserszömörcés foggélt echináciával és zsályával, kézápoló balzsamot, körömvirágbalzsamot. Most fogom nekik visszaküldeni az egész pakkot, mert tele vannak allergizáló és rákkeltő hatóanyagokkal. Tényleg van bennük echinácia is és zsálya is. A beugrató az egészben az, hogy a honlapjukon nincs feltüntetve az összetevők sokasága.

Csak egy pár: Methyl Paraben, ethyl paraben, propyl paraben, isobutyl paraben, propylene glycol, triethanolamine - és mindez egy tégelybe zárva! Ez a körömvirágbalzsam hivatott, mint írják, visszaállítani a bőr fiziológiás egyensúlyát és egészséges, ápolt bőr képződik.

Most egyenlőre nem kenem a bőröm semmivel, az csak nem árthat!

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Karinamama rosszul sikerült vásárlása

Légy üdvözölve az oldalon, örülök, hogy elindultál a méregmentes útonclap2.gif!

A vásárlásoddal kapcsolatosan: sajnos nekünk is rá kellett jönnünk, - hogy azért mert egy termék magyar, vagy az van ráírva, hogy "bio", vagy "természetes" -, az még nem jelenti azt, hogy valóban tiszta. Mindig csak az INCI összetevő számít, semmi más. Ha nincs feltüntetve, akkor az már komoly gyanúra adhat okot, miszerint valami nincs rendben az adott termékkel.

Pont az ilyen mellényúlásokat megelőzve hoztuk létre a Bionom webáruházat, ahol tiszta és valóban hatékony termékek (magyarok is vannak) között tudtok válogatni. Ezek a kozmetikumok segítik a bőr természetes munkáját, hogy újra megtanulja a feladatát.

Én azt mondom, hogy tényleg nem kell agyonkencézni magunkat, de alapvető kozmetikumokra azért szükség van, mint: szappan, fogkrém, deó, és semmiképpen nem hagynám ki, főleg nyáron a kedvenc fényvédő krémemet.

Szóval, ne add felregular_smile.gif!

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel